A politika a görög polisz szóból ered, a sokakat érintő közügyek tárgyalását jelenti. Eredetileg legalábbis erről szólt, manapság viszont erre mifelénk valami egészen más kerekedett ki belőle.

1.Feltűnő az a jelenség, hogy targoncás vagyok Kiskunlacházán vagy főkönyvelő Csajágaröcsögén és olyan emberek sorsáért kezdek el aggódni, akik tőlem legalább ezer kilométerre élnek és nagy részük még meg sem született. (Például nagy hévvel beszélek Németország iszlamizálódásáról.) Indulatosan beszélek olyasmiről, amihez egyértelműen semmi közöm nincs, az életemet aligha érinti és megfelelő háttértudásom sincs róla. Mért teszem ezt? A magyarázat egyszerű.

2.Másik gyakori eset, hogy SZIDJUK a bűnözőket, szinte dicsekszünk azzal, hogy nem olyan kultúrában születtünk, ahol a lopás nem bűn, hanem természetes dolog. Vagy éppen korrupt politikusokat hozunk fel rossz példaként. Ezzel úgy állítjuk be a dolgokat, mintha a problémáinkat mindenekelőtt ők okoznák – pedig ez egyszerűen nem igaz. Becsapom magam azért is, mert mások szidásától egy fikarcnyival sem leszek jobb ember, legfeljebb per pillanat jobb színben tűnhetek fel magam előtt. Igazából rendészeti kérdésekről lenne szó és/vagy kulturális kérdésekről, szokásokról, de a megnyilvánulásom nem a problémák megoldására irányul. Egyszerű magyarázata van ennek is.

3.Azt gondolom, hogy VITÁBAN le kell győzni azt, aki mást gondol mint én. Mintha a racionalitásom mindenekelőtt arra való lenne, hogy védjem az álláspontomat, vagy éppen védjem a többség igazát azokkal szemben, akik szerintem hibásan gondolkodnak. Mért játszom ezt a játékot? Egyszerűen megérthető.

4.Az előbbi speciális esete a FOGALMI ERŐD példája. Olyan kiüresedett fogalmakkal dobálózunk, amelyeket a dogmatikus használat már rég lejáratott. A nagy szavak mögött nincs semmi megfogható, például ha azt mondom, hogy kizsákmányolás, akkor hol a határa, mikortól mondhatom, hogy ez már az, de az még nem? Ha tudom, hogy a kínaiak IQ-ja és a magyar emberé között nincs számottevő különbség, akkor mért tudom jobban a kínai munkásnál, hogy ő milyen helyzetben van? (Igazából csak a krónikusan alultáplált emberek és kulturális elzártságban élők IQ-ja lehet igen alacsony, de még itt is felmerül, hogy leginkább mérési hibáról van szó.) Nem gondolkozom el a szó mélyebb jelentésén, vagy azon, hogy például létezik önkizsákmányolás is. Nem próbálok a dogmatikus keretből kilépni és szinonimák használatával (mások kihasználása, erőfölénnyel való visszaélés, aránytalan elosztás stb.) finomítani, pontosabb leírásokra törekedni. Nem, a célom csupán mások megbélyegzése, egyszerű adminisztratív meló: pecsét, irattár, iktatva, nem kell rajta többet gondolkodni. Mért hiszek, mért akarok hinni a gyerekmesében, hogy minden jó lenne, csak néhány cúnya, rossz báci teszi tönkre a világot? Egyszerűen megérthető.

Amikor politizálunk, akkor legtöbben hajlamosak vagyunk belesétálni ilyen utcákba, egyirányú utcákba, zsákutcákba. Nem akarok lenézni senkit, mert gyakorlatilag mindannyian hajlamosak vagyunk beleesni ilyen jellegű, mondhatni gyermekbetegségekbe. Ez viszont egyben azt jelenti, hogy ki is nőhető, az érett személyiség ennél sokkal többre képes: Ugyanis nem többről mint tudattalan játszmákról, ösztönös tevékenységekről van szó. Indulatok levezetéséről, kompenzálásról, hárításról, az életünkkel való szembenézés elkerüléséről. Mint Naszreddin hodzsa, amikor egyik este egy parkban a gyűrűjét kereste, és egyre több arra járó segített neki, míg egy óra múlva valaki megkérdezte, hogy nem emlékszik, mégis merre felé hagyta el? - Nem itt ahol keressük, hanem a park túlsó felén, de itt a lámpák alatt világos van.

Aki felelőtlenül politizál, közülük sokan úgy gondolják, hogy nyugodtan kibicelhetnek, bármit mondhatnak, lehet akármilyen destruktív is. (Más kérdés, hogy lehet szidni másokat oly módon, hogy van benne némi irónia, humor, mert olyankor nem lesz drámázás.) Egy gyermekkori szituáció ennek az alapja: amikor a gyermek túllépett a határokon, akkor jöttek a szülei és leállították, magyarán rácsaptak a kezére. Azt állítom, hogy nem csak az ún. „keményen dolgozó kisember” szintjén, de a kormányzat szintjén is, kormányhoz közelálló körökben is sokan tudattalanul ilyen beállítódásúak, abban hisznek, hogy ez most is így működik. Tehát ha túlfeszítjük a húrt, akkor egyből leállít minket akár a Jóistenke, vagy ha ő nem, akkor legalább a „gonosz hatalmak” (globális pénzügyi körök). Nem, a feltételezett Globális Nagytőke Párt és hasonlók hagyják, hogy egy Haiti, egy Kuba vagy akár egy Észak-Korea is menjen (vagy inkább botorkáljon) a saját kis útján. (Nagyon ragaszkodik a dogmáihoz az, aki ezt nem így látja.) Az életet sokkal inkább jellemzi az, hogy egye meg mindenki, amit maga főzött, egyén vagy egy közösség szintjén, az lesz a jutalma vagy a büntetése, helyzettől függően.

Úgy gondolom, hogy a felelős politizálás kerüli a nagy szavakat, amelyeknek homályos a jelentése, konkrétabb, törekszik mások helyzetének és felfogásának megértésére. Nem akar okosabb lenni azoknál, mint akik az adott helyzetben vannak. A vita leginkább eszmecsere, gondolatok közös finomítása. A destruktív magatartás és a leszólás mindig könnyebb mint az ösztönös sémákból kilépve az értékekre fókuszálni és pozitív szellemű javaslatokat tenni.