Nem szeretem ezt a szót, mert egy dogmatikus ideológia (a marxizmus) egyik kulcsszava volt, általánosságban jobbnak tartom a szinonimáit használni, mint például az erőfölénnyel való visszaélést. Ráadásul van egy olyan összefüggés, ahol sokkal inkább jogosnak érzem a "kizsákmányolás" megnevezést, és amely nem annyira emberek egymás közötti kapcsolatáról, mint ember és természet viszonyáról szól.
Ugyanis korunknak a legfontosabb jellemzőjét nem vették észre sem a felvilágosodás korának gondolkodói, sem Marx, sem a 20.század filozófusai, ami a jövő történészei számára viszont elsődleges szempont lesz. Számukra kevésbé fontos lesz annak a tárgyalása, hogy milyen társadalmi rendszerek jöttek létre, amelyek közül voltak demokratikusabbak és diktatórikusabbak, azzal szemben, hogy mintegy két és fél évszázada az ENERGIAGAZDAGSÁG KORÁBAN élünk. Ugyanis egész gazdaságunk és társadalmi életünk az évmilliók alatt felhalmozódott fosszilis energiahordozók (kőolaj, földgáz, szén) gyors kitermelésén alapul. Egy liter gázolajban annyi energia van, amely száz ember több napi munkájával egyenértékű. Emiatt van az, hogy a föld megműveléséhez kevesebb munkaerőre van szükség, éppúgy mint az, hogy műtrágyákat és növényvédőszereket használhatunk. Évezredeken keresztül a legtöbben mindig a mezőgazdaságban dolgoztak, ezzel szemben mai korunk az ipar teljesítményétől függ, ahogy egy koreai szerző könyvéből megtudhatjuk (23 dolog, amit nem tudtál a kapitalizmusról – alapmű): minden fejlett ország gazdasága kivétel nélkül az ipari termelésen alapul. A fejlett iparral rendelkező országok gazdaságában jelentősen megnő a különféle szolgáltatások iránti igény, emiatt tudnak a legtöbben más nem ipari termelésből, hanem valamilyen szolgáltatás nyújtásából megélni. A fejlett ipar azonban mindenekelőtt az energiaforrások hatékonyabb és kifinomultabb módon történő kihasználását tükrözi.
Ezen a ponton a megtermelt jövedelmek elosztása lesz az, amely leginkább veszekedés tárgyát képezi. Egy olyan helyzet jön létre és marad fenn tartósan, ahol az emberek vagyona, jóléte és életminősége egy domborzati térképpel is egyszerűen ábrázolható. Európa topográfiája úgy néz ki, (és Észak-Amerika vagy Kelet-Ázsia is lényegileg hasonló képet mutat), hogy észak-nyugat felől dél-kelet irányába erősen lejt. Észak-nyugaton van néhány hegycsúcs a rendszer energiahatékonysági centrumait képező nagyvárosoknál (London, Párizs, Brüsszel, Hamburg, München, Bécs körzetei), köztük pedig fennsíkok néhány kisebb völggyel – főként Skandinávia területéről mondható, hogy egy nagy fennsík. Ezzel szemben ha kelet felé haladunk, a csúcsok kisebbek, pl. Pozsony és Budapest körzete, utána közvetlenül szakadék található, az emberek többsége mélyebb vagy kevésbé mély völgyekben él. Az emberi természet pedig olyan, hogy mindig a hegycsúcson levőket irigyli, a felfelé jutásért küzd és nem nagyon foglalkozik azokkal, akik a mélyen fekvő régiókban élnek, vagy többnyire csak vegetálnak.
Van egy olyan pszichológiai megfigyelés, hogyha valakivel a kapcsolatom nagyon egyenlőtlen, mert a másik kihasznál és ezt helyre akarom hozni, akkor az elosztható torta nagysága gyorsabban fog csökkenni, mint ahogyan a kapcsolatból nyereséget tudnék realizálni. Ugyanez történt a 20.században a kommunista mozgalmak esetében, ott is kiderült, hogy az egyenlősítés során a társadalmilag megtermelt és elosztható jövedelem hirtelen lecsökkent. Ezek alapján tévútnak látszik minden olyan törekvés, amely radikálisan akar változtatni a kialakult elosztási arányokon, legyen szó akár multi cégek gyors kiszorításáról, akár tőkejövedelmek megcsapolásáról, akár a lemaradt régiók gyors felzárkóztatásától, egyik sem működik, ha előzőleg nem jöttek létre párhuzamosan fejlődő gazdaságok.
A mai kor emberének a legfontosabb a kényelem: a már jól ismert és jól megszokott márkákat részesítjük előnyben, amelynek a minősége ha közepes is, akkor is tudom, hogy mit fogok kapni. Ez a magatartásunk az egyik fő előidézője annak, amit manapság globalizációnak nevezünk, különféle nagyon specializált világmárkákat vásárlunk az egész bolygón, nagyjából ugyanolyan üzletekben, mert ez a legegyszerűbb és legkényelmesebb. (Szolgáltatások terén még nagyobb a kontraszt: a legjobb előadókat, a legjobb focicsapatokat akarjuk nézni, ott még inkább érvényesül „a győztes mindent visz” elve.) Bármiféle változást csak az hozhat, ha a kényelem egy részéről képesek vagyunk lemondani, például a tartósított élelmiszeripari készítmények és a gyorsételek helyett a főzést választjuk, amely során az ételekben több tápanyag marad és a kevesebb adalékanyag miatt is egészségesebbek. (A GPD kimutatás ez esetben torz, mert az élelmiszeripar látszólagosan nagy teljesítményét méri, holott a főzés olcsóbb, a háztartásunkban előállított GDP azáltal kisebb, de valójában mégis nagyobb értéket jelent.) Egy másik ilyen kényelmi cikk az autó, amelyek túlzott használatáról szintén képesnek kell lemondanunk az egészségünk érdekében. Kérdés az is, hogy a tévénézés mennyire fontos nekünk, vagy találunk kreatívabb elfoglaltságot is.
Mivel a globalizáció és szinte minden egyes mai közgazdasági modell az áruk szállításának olcsóságán alapul, az olcsó energia eltűnésével a mai globalizált gazdaságok is megváltoznak és a helyi termelés jobban előtérbe fog kerülni. Ez még ebben az évszázadban megtörténik azzal együtt, hogy az újfajta kitermelési technikák (palaolaj, palagáz, olajhomok) évtizedekkel kitolták az energiagazdagság korát. Ugyanis a megújuló energiaforrások (szél, napfény, árapály, stb.) egyikének sincs olyan energiasűrűsége mint a kőolajnak, emellett időjárásfüggőek és a tárolhatósági problémák miatt is kompromisszumokat kell majd kötni.
Mindez azonban már alighanem késő lesz, ha nem találunk jó módszereket a légköri szén-dioxid és más üvegházhatású gázok megkötésére és tárolására (föld mélyén, óceán alatt, erdőségekben stb.), a klímaváltozás visszafordíthatatlanná fog válni. Ebben az évszázadban a szélsőséges időjárás (szárazság, áradások) és a viharok okoznak éhínségeket vagy pusztítanak el akár egész városokat, a következő évszázadokban azonban a teljes ökoszisztéma összeomolhat, az élővilág 99%-a kipusztulhat (főként a magasabb rendű élőlények) és a Föld az ember számára alig lakható hellyé változhat. Egy kopár bolygón, ahol szélviharok tombolnak, a mai kor népességének kis töredéke lenne csak képes megélni a föld alatt vagy speciális építményekben.
Mindez elkerülhetetlenül bekövetkezik, ha nem áll be gyökeres fordulat egy-két évtizeden belül a tekintetben, hogy nem lehet a föld bolygót többé saját kényünk-kedvünk szerint kizsákmányolni.
