Ideo-logikák

Ideo-logikák

Kevéssé támogatja a vállalkozásokat a magyar kormány

2016. június 12. - Tamáspatrik

 

A kormányt nem érhette meglepetésként a gazdasági növekedés visszaesése, hiszen ahol a húzóerőt csak néhány autógyár és az EU források felhasználása jelenti, ott számítani lehet a gazdaság hektikusságára. Kontinensünkön a válság óta többnyire azok az országok teljesítenek jól, ahol a kis- és középvállalkozások töretlenül fejlődnek, azonban nálunk gyakorlatilag csak stagnálásról beszélhetünk és az (53,6%-os teljes vállalati szektorhoz viszonyított) részesedésük a GDP-ből alacsonyabb az EU átlagánál.

Számos ország esetében meghatározó jelentőségűek olyan kis- és középvállalkozások, amelyek külpiacon is eladható termékeket állítanak elő, egyik közismert példa erre Észak-Olaszország, amely gazdaságilag Svédországgal teljesen egy szinten áll. Ezzel szemben nálunk a vállalati szinten a dolgozók 70%-át foglalkoztató KKV szektor termelékenysége átlagban igen alacsony még a régió más országaihoz képest is, és sokkal alacsonyabb mint a nagyvállalatoké, amelyek többsége hozzánk betelepült multi cég.

Többféle felmérés is létezik, a vállalkozások üzleti környezetét meghatározó tényezőkkel kapcsolatban, és ezekben rendre a mezőny hátsó részében végzünk. A leginkább vállalkozásbarát környezet a dán, svájci, holland, osztrák, a balti államokban jellemző, emellett a német, lengyel, svéd, francia, finn, norvég mutatók is többnyire igen jók. Az Európai Bizottság, a nagyvállalatok köztudottan nagy lobbierejének ellenére is tudatában van a KKV szektor fontosságának és maga is végez felméréseket minden évben, minden egyes tagországra és tagjelöltre. A minket érintő megállapítások nem lepnek meg minket, a legsúlyosabb kritikák az alábbiak:

-Az adók magasak

-Az adminisztratív terhek messze magasabbak mint az EU átlag és a kormány fogadkozásai ellenére összességében alig csökkentek.

-Innováció terén nagy a lemaradásunk.

-A szabályzás nehezen átlátható, jelentős mértékű a korrupció.

-A csődeljárások hosszúak, sok vegzálással járnak és nehéz tiszta lapot nyitni.

Ilyen hiányosságok mellett nem meglepő, hogy más célzott intézkedések, pl. a kedvezményes hitelkonstrukciók kevés eredményt hoztak.

Más jelentésekben kifogásolják, hogy a kormány számára sokad rangú cél csupán a vállalkozásfejlesztés, kevés a jól kidolgozott program, a kormányzat jobban támogatja a nagyobb vállalatokat (pl. multikat) a KKV-khez képest, emellett hiányos a vállalkozási ismeretek oktatása, főként alapszinten.

Magyar szakemberek némileg más látószögből világítják meg ugyanezeket a problémákat. A legtöbb magyar kisvállalat alapvetően defenzív, biztonságra törekvő stratégiával dolgozik: ebbe belefér a kenőpénz, lehetőleg csak ismerősökkel akarnak dolgozni és személyes kapcsolatokon keresztül a pozíciójukat védeni. Ebben a kvázi-feudális rendszerben akármilyen tehetséges is valaki, nagyon nehéz ezek nélkül és a kiskapuk folytonos keresése nélkül boldogulnia – mindez a 2000-es évek elejétől már szinte kormánytól függetlenül érvényes. A vállalkozási ismeretek hiánya kiütközik, emiatt nem felkészült és nem is hatékony a legtöbb magyar KKV. Az állam tevékenysége mostanában leginkább csak az ún. oligarchákat erősíti, a kisebb magyar cégek egyfajta szürke zónában maradtak.

A fentiek miatt nem meglepő módon az üzleti bizalom szintje nálunk eléggé alacsony, a balkáni államok szintjén van: ez a fontos mérőszám sokat elárul a cégek közötti kooperáció fejlettségéről, amely manapság a gazdaság egészének fejlettségét nagyban befolyásolja. Európa legfejlettebb gazdaságainak mindegyikében az üzleti bizalom, az egymás iránti bizalom kiemelkedően magas szintű. (Pl. ez jellemzi az észak-olasz modellt is, ahol a kisvállalatok egy adott területen csoportosulnak és leosztják a termékhez kapcsolódó részműveleteket egymás között.)

 trust-and-income.jpg

 

Jelenleg tehát a legtöbb magyar kis- és középvállalat kvázi manufaktúrás munkastílussal a nagyobb vállalatok bedolgozóiként működik, és mivel az üzleti környezet inkább ellenséges mint baráti, a legdinamikusabb emberek nagy része a saját vállalkozás indítása helyett inkább külföldön vállal aránylag jól fizető segédmunkát.

A kialakult munkaerőhiány miatt mára indokolttá vált az ipar területén a nagyobb fokú és nagyobb hozzáadott értéket biztosító automatizáltság, emellett a szolgáltatások terén is szükség van magasabb szintű minőséget biztosító munkakultúrára és jobb szervezettségre.

Mivel manapság kevés jelét látni annak, hogy a politikai elit egyáltalán értené, hogy milyen tényezőktől miatt működik jól egy modern vállalkozás, úgy tűnik, hogy jelentős mértékű gazdaságpolitikai fordulatra van szükség.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ideo-logic.blog.hu/api/trackback/id/tr588804224

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ballib cenzúrázók réme 12 2016.06.13. 12:28:29

migracio.mandiner.hu/cikk/20160609_udo_ulfkotte_a_nemetek_a_masodosztalyu_emberek
„A Németországban tartózkodó menedékkérők naponta 770 bűncselekményt követnek el. A legnépszerűbb a kiskorúak megerőszakolása, gyakran kisfiúkat vagy fiatalabb lányokat, egyre többször csoportosan. Ez egy a sok tabutéma közül. És ha egy menekült politikust erőszakol meg, nem a menekültnek lesz rossz lelkiismerete, hanem a politikusnak, mert erőszaktevőjének lehet, nem megy olyan jól a sora, mint a tette előtt.

Emberek által lakott épületek felgyújtása szintén kedvelt bűncselekmény köreikben. A jogászok által gyújtogatásként ismert fogalom az etnikai németek esetében a legkomolyabb büntetőjogi következményekkel jár, ám a menedékkérőknél csupán afféle rosszfiús csínytevés. Egy példa. Egy pakisztáni nemrég gyújtott fel egy menekültszállást, melyben 100 ember aludt éppen. A heidelbergi tartományi bíróság ezt egy szeszesital okozta rossz ötletnek tudta be – a pakisztáni szabadon hagyhatta el a tárgyalótermet.

Örülhet, hogy a 100 jámbor emberrel teli épület felgyújtása miatt csak 17 hónapnyi próbaidős büntetést kapott. Ha egy német egy üres (!) menekültsszállást gyújt meg, ahogyan ez Meißenben is történt, azért négy év börtön jár. És ha tettük ideje alatt emberek is tartózkodnak a szálláson, akkor az elkövetők, akik amúgy szintén részegek voltak, akár nyolc évre is börtönbe kerülhetnek.

(...)

Hogy mindez mit jelent? Hogy a német Mekkában szemmel láthatóan vannak első- és vannak másodosztályú emberek. A németeknek ezt meg kell tudniuk érteni.

Hiszen a kultúraidegen polgártársak tömeges bevándorlása Wolfgang Schäuble CDU-s politikus kijelentése szerint magasabb célt szolgál: azért van szükségünk ezekre az emberekre, mert különben Európa beltenyészetté degenerálódna. Ehhez a megváltáshoz már most hagyjuk, hogy másodosztályú polgárokként kezeljenek minket, nemde?”

- Udo Ulfkotte

$pi$ 2016.06.13. 12:49:13

"Mivel manapság kevés jelét látni annak, hogy a politikai elit egyáltalán értené, hogy milyen tényezőktől miatt működik jól egy modern vállalkozás"

Azt amit a cikk leír a politikusok már vagy tíz éve mondogatják. Amúgy annyire közismert, hogy mindenki tudja, de mindegy...

Ballib cenzúrázók réme 1 2016.06.13. 13:01:13

Fán maszturbált a margitszigeti szatír – “Nincs havi 10-15 ezer forintom kurvázni”

Azt ígérte soha többet nem fordul elő, hogy ilyet tesz. Pedig ez sem az első volt.

Gyorsított eljárásban bíróság elé állították azt a férfit, akit kedden kaptak maszturbáláson a Margitszigeten, méghozzá egy fán. Nem úszta meg olcsón, két év letöltendőt kapott, ráadásul fegyházban. Ezt annak köszönheti, hogy különös visszaesőnek számít, szeméremsértés, lopás, rablás és testi sértés miatt is volt már büntetve. Emellett kitiltották a Margitszigetről is.

Az ötvenes éveiben járó férfi állítja: mindent megbánt, és jó néhányszor bocsánatot is kért. Azt ígérte, soha többet nem fordul elő. A történtekre is “sikerült” magyarázatot adni. Ezt:

Nincs havonta 10-15 ezer forintja kurvázni, ezért tette, amit tett.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a rendőrök kedd délután figyeltek fel a gyanús alakra az egyik margitszigeti fán, aki a Duna parton egy bikiniben napozó nőt lesett, és közben önkielégítést végzett. Elfogták, elvitték, beismerő vallomást tett. Elárulta a nyomozóknak azt is, hogy már többször előállították ugyanezért. Amikor az egyenruhások átvizsgálták a táskáját, egy távcsövet és egy fényképezőgépet találtak nála.

tiltottaktak.hu

Ballib Cenzúrázók Réme 10 2016.06.13. 13:07:03

Nemi erőszak miatti eljárások

A bíróságok az elmúlt években átlagban 200-300 szexuális bűncselekmény nyomán indult ügyben hirdettek ítéletet, s döntő többségében elmarasztalták a terhelteket. A rendőrség kifejezetten a nők sérelmére elkövetett bűncselekmények gyanúja nyomán 2011 és 2013 között évente körülbelül 350-400 nyomozást indított, a vádemeléssel végződő esetek száma átlagban 250 volt.

Három és fél év alatt 984 szexuális bűncselekmény miatt indult ügyben hirdettek ítéletet a bíróságok Magyarországon. Az eseteknek körülbelül tíz százalékában (101 ügyben) született felmentő ítélet, azaz majdnem 90 százalékban bűnösnek bizonyultak a terheltek. Az erőszakot elkövetők 17,6 százaléka fiatalkorú, azaz 14 és 18 év közötti volt – tudta meg lapunk az Országos Bírósági Hivatal által elküldött, 2011-től 2014 első fél évének végéig terjedő időszakra vonatkozó statisztikákból.

A kifejezetten nők sérelmére elkövetett bűncselekmények ügyében erre az időszakra vonatkozóan az ORFK a következő adatokat közölte szerkesztőségünkkel: 2011-ben országszerte ilyen ügyekben összesen 378 rendőrségi eljárás indult (186 esetben erőszakos közösülés, 192 szemérem elleni erőszak miatt). Ugyanebben az évben a nők sérelmére elkövetett bűncselekmények gyanúja nyomán indított nyomozások közül összesen 238 zárult vádemeléssel.

2012-ben országszerte 405 ügyben indult nyomozás (188 esetben erőszakos közösülés, 217 esetben szemérem elleni erőszak miatt). A vádemeléssel végződő nyomozások száma 254 volt. 2013-ban az új büntető törvénykönyv hatálybalépése nyomán a szexuális bűncselekmények 3 új kategóriáját is bevezették az erőszakos közösülés és a szemérem elleni erőszakon kívül.

Ezek a kapcsolati erőszak, a szexuális erőszak és a szexuális kényszerítés. A rendőrségtől lekért statisztikák alapján 2013-ban összesen 409 esetben indult nyomozás nők ellen elkövetett erőszak gyanújával (186 erőszakos közösülés, 181 szemérem elleni erőszak, 4 kapcsolati erőszak, 28 szexuális erőszak, míg 10 szexuális kényszerítés gyanúja miatt). Összesen 256 esetben történt vádemelés (107 erőszakos közösülés, 127 szemérem elleni erőszak, 3 kapcsolati erőszak, 14 szexuális erőszak és 5 szexuális kényszerítés miatt folyó ügyben). Az ORFK jelezte, hogy a 2014. évi adatokat illetően egyelőre nem rendelkeznek a teljes évre kiterjedő számsorokkal.

- habonymediapress -

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2016.06.13. 13:10:57

@Ballib Cenzúrázók Réme 10:

na igen, ha kiderül, hogy szeretett vezéreid alkalmatlan, korlátol, nettó gazdasági bűnözők, akiknél még egy törésteszt bábú is jobban csinálná, akkor gyorsan migránsozzunk egyet. ugyanolyan kibaszott szánalmas vagy, mint a gazdáid.

Janossz 2016.06.13. 13:45:42

@$pi$: Légy optimista! Jerikó falai sem az első kürtszóra omlottak össze. Egyszer csak meghallják.
Bár, hogy a területért felelős miniszert meglepik a negyedéves GDP adatok, az mégis csak pikáns...

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.06.13. 13:55:22

@Ballib cenzúrázók réme 12: @Ballib Cenzúrázók Réme 10: @Ballib cenzúrázók réme 1: Ha neked egy ilyen gazdasági posztról is a nemi erőszak jut az eszedbe, akkor nem ártana pszichiáterhez fordulnod!

sas70 2016.06.13. 14:01:06

Nem baj! Orbán Viktor megmondta, kétszeresére kell növelni a gazdasági teljesítményt!
Szép eredmény lesz, a 0,5% helyett 1%.
Végül is ez 100%-os növekedési ráta! Ettől mindenki boldog lesz!

Punxsutawney Mormota 2016.06.13. 14:36:36

@Ballib cenzúrázók réme 12: Látom, megkaptad a leosztást a központból, hogy mit kell a mai nap terjeszteni. Hozzászólsz a cikkhez is, vagy takarodsz a telibevert anyádba, büdös pincsi?

Tamáspatrik 2016.06.13. 19:35:09

Ha a vállalkozások között nálunk a piaci verseny döntene, sok kisvállalkozás kihullna ugyan a rostán, viszont tehetséges emberek inkább hazajönnének, és itthon vállalkoznának mint pincérként dolgoznának az osztrákoknál...

Tamáspatrik 2016.06.14. 21:10:14

@$pi$: Kb. Medgyessyék idejében megtört a lendület és kezdett elhúzni mellettünk a világ, kisvállalkozásokat tekintve.... A Balkán felé sodródtunk egész Dél-Európával együtt, mert igazán jó gazdaságfejlesztés csak Észak-Európában valósult meg azóta (Ausztriát beleértve).

Na de most mégis újjáéled valamiféle remény, hiszen a focisták győztek és ez tényleg nagyon jó érzés :)
süti beállítások módosítása