A mai politikai közbeszédben a rasszizmus és a homofóbia olyan előítéletességet jelent, amelyen a ma emberének már túl kellene tudnia lépni. Amikor azonban tudományos vizsgálatnak vetették alá ezt a kérdést, akkor azt találták, hogy akik ezt hangoztatják, általában ők sem mentesek az előítéletektől másokkal szemben, például azt gondolják, hogy az ilyen, konzervatívan gondolkodók elmaradottabbak és kevéssé intelligensek.
Ez a kétféle felfogás a felmérések szerint világon mindenhol megtalálható és az értékrendszerek mindenhol nagyon hasonlóak: a baloldalinak is nevezhető gondolkodás a „status quo” ellenében változáspárti, például támogatja a hátrányos helyzetűeket, a jobb oldaliak pedig a hagyományos értékeket (család, közösség) részesítik az előnyben. Én magam meg vagyok róla győződve, hogy már a tűzgyújtás feltalálása óta elkülönül ez a kétféle felfogás: vannak köztünk hagyományőrzők (jobb oldaliak, konzervatívak) és újítók (bal oldaliak, liberálisabb felfogásúak), bár ez mindig viszonylagos egy társadalmon belül, csak egymáshoz képest értelmezhető. (I. István királyunk például a maga idejében egyértelműen baloldali politikus volt.)
Lényeges pont, hogy az ember már „gyárilag” ilyen vagy olyan, tehát alapvető genetikai okai is vannak mindennek, a neveltetésen és környezeti hatásokon kívül.
A tudomány logikáját elfogadóbban között sokkal többen vannak a baloldaliak, ezzel szemben a hagyományos vallásosság hívei többségükben jobb oldaliak. Ez visszavezethető arra, hogy a bal agyfélteke domináns ember a szigorúan analitikus gondolkodást szereti, a jobb agyfélteke dominánsak pedig szeretnek az „egész” szempontjából közelíteni a kérdésekhez. Mindez persze viszonylagos egy csoporton belül és a korral is változhat. Lényeges, hogy a két agyfélteke egyenrangú, egymást kiegészítő, épp ezért a kétféle felfogás is úgy kiegészíti egymást mint a borsó meg a héja.
A történelemben a kétféle felfogás váltogatva jut uralomra, de valamivel gyakrabban van szükség a konzervatívra mint az újítóra, mivel a társadalmat megújító változások, az elért eredmények megszilárdítása hosszabb időt igényel. Emellett a hagyományos közösségközpontú felfogásnak köszönhető számos nagy építmény, amelynek létrehozása kemény hierarchiát és nagy csoportok összehangolt munkáját igényelte. A 2.világháború utáni európai politikában a jobb oldali kormányzás átlagosan kb. 60-40 arányban volt többségben a baloldalihoz képest. Az USA-ban az arány jobban kiegyenlített, de a jobb oldali elnökök semmivel nem kevésbé sikeresek, a legerősebbnek Ronald Reagant és Richard Nixont tartják, a bal oldalról Bill Clinton sorolható még talán ide, de J.F. Kennedy például gyenge elnök volt.
A jobb oldali politika sikeressége mindenhol a hagyományos közösségközpontú felfogáson alapult, a "jobbos" felfogásnak csak „mellékterméke” minden olyan jelenséggel szemben fellépni, amelyek ELVBEN bomlaszthatják a közösség egységét. Ilyenek az eltérő rasszok (más kultúrák), a homoszexualitás vagy az egyházellenesség. (A legtöbb csoportban egyébként az emberek többsége gyanítja, hogy kik lehetnek közülük az eltérő szexuális irányultságúak, de általában szemet hunyunk e fölött, mert ők is ugyanolyan hasznos tagjai a csoportnak mint mások.) A probléma akkor lép fel, hogy aki fenyegetve érzi a közösséget, mert a legtöbbször indulatokkal reagál nem pedig egy lépést hátra lépve higgadt érveléssel.
A bal oldali felfogás e tekintetben hozzám mégis közelebb áll, mivel mindig a lehetőséget látja (és nem a veszélyt) az eltérő társadalmi hátterű emberekben, akik a hagyományostól eltérő készségekkel és újfajta látásmóddal gazdagíthatják a társadalmat. A legnagyobb, kiaknázatlan erőforrásunk manapság márpedig maga az ember.
Törekednünk kell arra, hogy mindkét szemléletet át tudjuk élni és meg tudjuk érteni. Mindig vannak olyan emberek, akik egyszerre mindkét oldalt látják: nagyjaink közül ilyen volt Széchenyi, Deák és Bethlen István, mérsékelt jobb oldali felfogásúak. A mai Fidesz teljesen fölöslegesen élezi ki a helyzetet azzal, hogy mindig harcolni akar valamivel. Kétlem, hogy a közösség összekovácsolásának ez egy hatékony módja, ha valaki szerint igen, az kérem vezesse le a számomra gyakorlati példákkal.
A bal és jobb mindig viszonylagos, egy adott közéleti kérdésben az egyik ember „balra”, a másik „jobbra” mozdulna. Az utóbbi 10-15 évben az európai politikában jobbra tolódás figyelhető meg: kevesebben hisznek a tudomány eredményeiben mint a hagyomány jól bevált eljárásaiban. Ez egyébként a történelemben ciklusos jelenség, egy-két évtizeden át balra, majd ugyanennyi ideig jobbra tolódik a közfelfogás, és a magyar politikai élet is többnyire jól követi az európai trendeket.
Orbánék csapata egy olyan perverz politikai felállást konzervál, ahol a bal oldal nagy részét a Fideszen belül túszul ejtette a jobb oldal (A Fidesz bal oldala kb. Tusk volt lengyel kormányfő mérsékelt jobb oldali, azaz RELATÍV bal oldali felfogásának felel meg.) A hagyományos magyar baloldal pedig még nem jött rá, hogy a legfőbb szövetségesei a Fidesz bal oldalán vannak, tehát egyetlen esélye a kormánypártok egységének megbontása lehetne. (A Fidesz jobb oldala és a Jobbik között lényeges különbséget nem látok az elvek szempontjából, legfeljebb azt, hogy a Jobbik még nem korrumpálódott.)
A lényeg mindig a BELÁTÁS, a tőlem eltérő felfogású ember éppoly fontos értékeket képviselhet mint amikben én hiszek, és a látszólag ellentétes értékrendek egymást jól kiegészítik. (Az eltérő felfogású csoportok "fair" küzdelme egy hajtóerőt is jelent, bár tény, hogy a saját csoportunkba tartozók bűneit kevésbé szigorúan ítéljük meg mint a más csoportba tartozóét, ld. például a Kiss László ügy.) Sokat kell egymással beszélgetni és adni kell alkalmat másoknak, hogy a gyakorlatban bemutassák, hogy az értékeik mennyire gyümölcsözőek. Nagyban helyzetfüggő is, hogy melyik felfogásnak van éppen létjogosultsága.
