Tanulságos megnézni, hogy a múlt évszázadban Európában mely országok területén mennyi ideig tartottak háborúk és hogy mennyi ideig állt fenn náluk háborús kormányzás (hadiállapot vagy kemény diktatúra). Meg fogjuk látni, hogy a mérleg mennyire a mai gazdag államok javára fog billenni.
Az országok az alábbi módon csoportosíthatóak:
1.Svájc és Svédország teljesen mentes maradt a háborúktól.
2.Dánia, Hollandia, Norvégia, Nagy-Britannia és Finnország: rövid ideig 1 max. 2 évig tartó háborúk és 4-5 évig tartó katonai kormányzás.
3.Franciaország és Németország hatalmas háborúkban vettek részt, de ezek csak rövid ideig, 1-2 évig érintették saját területüket, leginkább egy határ menti sávban zajlottak (I.világháború), vagy pedig rövid ideig tartó heves harcokkal megúszták (mellesleg a 2.világháború a volt NDK területét sokkal jobban sújtotta mint az NSZK-ét).
4.Belgium területén voltak a legtovább tartó harcok nyugaton, őket némileg kárpótolja, hogy ma Brüsszel az EU központja.
5.Dél-Európában mindenhol 2-3 évig tartó harcok és húsz évnél tovább fennálló diktatúrák voltak. Ide tartozik még Szlovákia és Csehország is.
6.Ennél tovább elhúzódó harcok és/vagy hosszabb diktatórikus kormányzás volt Lengyelország, MAGYARORSZÁG és Románia területén.
7.A legsúlyosabb kategória Ororszország, Ukrajna valamint a Balkán (elsősorban Szerbia, de Bulgária és Albánia sincs jobb helyzetben.)
Megállapítható, hogy mennél tovább tartó harcok folytak egy állam területén és mennél tovább állt fenn háborús elvekre épülő kormányzás, annál inkább lemérhető ez az adott ország mai gazdasági fejlettségén.
Az összefüggés valószínűleg abban áll, hogy a hosszabb ideig tartó háborús állapotok káros hatással vannak az üzleti élet alapját képező állampolgári bizalomra és együttműködésre, a háborús logika és a háborús pszichózis légkörének fenntartásával. A súlyos harcok mindig azoknak okoznak nagy veszteségeket ahol zajlanak, mert pusztítják a tárgyi környezetet és a teljes polgári lakosságot érintik (nőket, gyerekeket, harci cselekményekben nem résztvevő férfiakat). A katonai megszállás és a kemény diktatúrák bebörtönzések, deportálások eszközeivel prolongálják a létbizonytalanság érzését – az okozott trauma a családi szocializáció és rögzült viselkedési minták révén egész generációk életére kihat.
Ennek egyik folyománya a megalkuvás: az emberek hajlamosak elfogadni a puha diktatúrát, a korrupciót és a félfeudális alárendeltséget, amely afféle kisebb rossz alternatívájaként jelenik meg a számukra. Másik tényező, hogy mivel a bizalmatlanság légkörében nem alakulnak ki valódi önszerveződő „polgári” körök, az ilyen társadalom sokkal kevésbé sokktűrő: gazdasági válságokra sokkal érzékenyebben reagál vagy éppen egy egy migrációs krízis is nagyobb félelmet vált ki dél-keleten mint észak-nyugaton, mert a törékeny bizalom könnyebben összeomlik.
Európán kívüli államokra is igaz mindez: így például Japán területét egyáltalán nem érintette háború és kemény megszállás, Dél-Korea is aránylag jól megúszta, ezzel szemben Nyugat-Ázsia és Észak-Afrika számos országában függetlenségi és polgárháborúk, etnikai és vallási alapú harcok zajlottak vagy zajlanak ma is. Emiatt veszélyes a muszlim államokból származók gettósodása Nyugat-Európában, hiszen a saját közösségükön belül az anyaország háborús mentalitását viszik tovább és alakítanak olykor terrorista sejteket – ezzel szemben szétszórtan, egy többségi kultúrába jól beágyazódva már kénytelenek alkalmazkodni az adott közösség (bizalmon alapuló) normáihoz. A háborúk hosszan elhúzódó hatása azonban lassan lecseng az egyes társadalmakban, ezt mutatja például Kína fokozatos felemelkedése az 1970-es évek végének politikai fordulata után – mindez reményt ad a mi számunkra is.
A háborúkkal kapcsolatban érdemes néhány sajátosságot átértékelni.
1.A mai háborúk nem pusztítóbbak mint régen. A törzsi háborúkban a lakosságnak sokkal nagyobb része halt meg még a két világháborúhoz viszonyítva is. Az okozott kár azonban a társadalom számára nem csak emberéletekben fejezhető ki, ami jól látható például az amerikai zsoldoskatonák estében: a fizikai sérüléseket a mai orvostudomány 90%-os hatékonysággal képes ugyan kezelni, ezzel szemben a katonákat ért sokk és az észrevétlenül kialakuló pszichés elváltozások sokkal nehezebben hozhatóak helyre. Az illetők személyisége gyakran szociopata vonásokat mutat, gyakori az antiszociális viselkedés. (Ezen kívül indirekt módon is kárt okoz a társadalomban az erőkultusz és az erőszak bálványozása.)
2.A legnagyobb hősök nem azok a hadvezérek, aki a legnagyobb pusztítást okozták, hanem akik viszonylag kevés áldozattal értek el átütő sikereket. Ezek a hadvezérek általában jól érezték az ellenfél leggyengébb pontját és kímélték a saját katonáik életét: semmi esetre sem Julius Cézár vagy Napóleon, sokkal inkább ilyenek voltak Hitler egyes tábornokai (amikor nem a führer eszement parancsait követték) valamint a magyar történelemből Görgey Artúr.
3.Nem mindig az a vesztes hosszabb távon, aki elveszíti a háborút. A Szovjetuniónak sokkal nagyobb kárt okozott a második világháború megnyerése mint Németországnak a vereség, mivel az előbbiben a helyzet megágyazott egy totális önkényuralmi rendszernek és saját magát fokozatosan felszámoló katonaállam létrehozásának, az utóbbinál viszont segített abban, hogy a társadalom tiszta lappal induljon és újradefiniálja a saját értékeit. A mai európai országokat elnézve már lehetetlen megmondani, hogy évtizedekkel ezelőtt melyik vívott győztes és melyik vesztes háborút.
4.Akik milliókat hajszoltak a halálba (akár a vörös-hadsereg oldaláról akár máshonnan) a győzelem érdekében, azok felelőssége nagyon is felvethető. Így például Vietnam esetében a közvélemény vélekedése téves: az agresszor valójában Észak-Vietnam volt (ők akarták megdönteni Dél-Vietnam rendszerét), az USA pedig a kommunista járványtól védte őket (rosszul, helytelen módon, hiszen a szomszédos Kambodzsában jött létre a modern világ legpusztítóbb diktatúrája). A rengeteg áldozattal járó háborúért a fanatizált fiatalok millióit halálba küldő északi kommunista rezsim legalább annyira felelős, mint az amerikai tábornokok, akik napalmot vetettek be ártatlan civilek ellen.
5.A különféle konfliktusok elkerülhetetlenek és a háborúkat sem mindig lehet megúszni, a pusztítás ideje és mértéke azonban csökkenthető és csökkentendő, az okozott anyagi és lelki károk ugyanis pontosan lemérhetőek. A háborúk utóhatásai mint például a diktatúrák és a diktatórikus szellemiség, a deportálások, gulágok, bebörtönzések valamint a megfélemlítés módszereinek káros hatásai jó pár évtizedet követően is érezhetőek az érintett társadalmakban. A traumák lecsengése azzal gyorsítható meg, ha a rémtetteket és visszaéléseket feltárja és kibeszéli az adott társadalom. A kormányzat azonban nem csak akkor jár el felelőtlenül, ha a múltat a szőnyeg alá söpri (l. ügynökkérdés), a háborús pszichózis gerjesztése szintén felelőtlen magatartás. A legújabb kutatások szerint a társadalom kohézióját leginkább a gyenge kapcsolatok hálózata tartja fenn, ez pedig sérül akkor, ha a politika barátokat és rokonokat uszít egymás ellen, és az elköteleződésre való felszólítással, ideológiagyártással folyamatosan gyengíti a társadalom önszerveződését és kapcsolatrendszereit.
