Az értelmiségi lét egy életforma
Számomra az alábbi ismérvekkel bír: 1.Szellemi foglalkozást végez (amelyhez többnyire felsőfokú végzettségre van szükség), 2.Művészetbarát (színházak, művészfilmek, igényes zenék, múzeumok stb. törzsközönségét alkotja) 3.Elvont gondolkodásra való képességére építve törekszik másoktól független, önálló vélemény kialakítására. A háromból legalább kettő teljesülése esetén neveznék valakit értelmiséginek – habár ez semmiféleképpen sem egyfajta értékítélet és nem is szoktam így kategorizálni senkit. Inkább közéleti szempontból tűnik izgalmasabb kérdésnek az értelmiség, régiesen mondva az „írástudók” mint egyfajta csoport szerepének vizsgálata, azzal együtt, hogy ennek a rétegnek szinte sosem volt meghatározó jelentősége a politika alakításában és jelenleg sincsen.
Háromféle hibát is elkövetett az értelmiség az az utóbbi bő száz évben
Mindezzel leértékelte saját magát a társadalom szemében. Az egyik a „bolsevik mentalitás”: a társadalom élcsapata akart lenni, mert jobban tudta az állampolgároknál, hogy mi a jó nekik. A rendszerváltás Kelet-Európában főként szűk körű humán értelmiségi mozgalom volt, ahol nem is az volt a legnagyobb baj, hogy értelmiségi elitünk „fél tudású” volt, azaz a valóságosnál nagyobb tudásúnak állította be magát. A társadalom feje fölötti, elvont és gyakorlatiatlan, ideológiai dogmákkal teli duma sokkal inkább azért volt káros, mert nem vonta be az állampolgárok nagy részét a rendszerváltás folyamatába, így a rendszerváltó értelmiség liberálisabb része (főként az SZDSZ, MSZP és MDF) kellett, hogy elvigye a „balhét”. (A FIDESZ tanulva ebből „nemzeti konzultációkat” folytat, amely demagógiában felülmúlja elődjeit, viszont balhé esetén úgy érvelhet, hogy „Itt van, mi csak a ti akaratokat hajtottuk végre.”)
A második hiba az, amikor az értelmiség eladja magát, szemellenzősen vagy olykor cinikus módon szolgálva ki egy-egy politikai tábor érdekeit. Mindez a reál-szakértelmiségre is érvényes, például amikor technokrata módon valósít meg értelmetlen projekteket (pl. alagutat fúrat ott, ahol nem szükséges) vagy pedig bírósági „szakértőként” képtelen állításokat is megfogalmaz, ha elég jól megfizetik érte.
A harmadik hiba az elefántcsont toronyba való bezárkózás: kiegyezés a hatalommal, ha cserébe hagyják a saját kis szakterületét művelni, egyfajta céges molyolás úgy, hogy közben a társadalommal szinte semmilyen kapcsolata nincsen.
Mi a baj a konzervatív (keresztény) értelmiséggel?
Abszolút semmi. Rokonságomban és ismerőseim között katolikus vallású, konzervatív felfogású (nem budapesti) értelmiségiek vannak jelentős többségben, és velük szemben abszolút semmiféle kifogásom nincs. Családközpontú emberekről van szó, becsületes és gyakorlatias gondolkodású állampolgárokról, akik vallástól függetlenül (amellett, hogy a legtöbben hagyományos keresztény egyházak tagjai) társadalmunk valódi „tartóoszlopai”. Egy probléma azonban mégis van a konzervatív orvosokkal, tanárokkal, mérnökökkel, jogászokkal stb: minden társadalomnak szüksége van újító felfogású állampolgárokra is, egyáltalán nem egészséges dolog őket háttérbe szorítani. Egyik példája ennek Franco tábornok katolikus diktatúrája, amely évtizedekre hibernálta a spanyol társadalmat, a másik ahogyan az „úri középosztályt” építő Horthy-korszak során folyamatosan növekedtek a lefojtott belső társadalmi feszültségek.
Soros-ügy: Lehetséges, hogy a kormánypártiak félnek egy 86 éves idős embertől?
Nevetségessé teszi magát a mostani kormányunk, amikor egy 86 éves idős emberrel szemben teljes arzenálját mozgósítja. Már pedig Soros György az egyetlen bűnbak, más nevek nem hangzanak el, amellett, hogy emögött antiszemita célzások is felsejlenek. A zsidó kultúrában az értelmiség szerepe jóval nagyobb mint legtöbb más kultúrában, hiszen a családi hagyományokon keresztül náluk gyakoribbá váltak sokgenerációs értelmiségi pályák, főként a közép- és kelet-európai társadalmakhoz viszonyítva. Az antiszemitizmus döntő részben egyfajta bujtatott értelmiségellenességet jelent, ami könnyen belátható, elég csak arra gondolni, hogy származástól teljesen függetlenül is sokak számára mintaadóvá váltak olyan személyiségek, jelentős gondolkodók, akik zsidó kultúrából származtak. Akik összeesküvés elméleteket emlegetnek, leginkább a saját kisebbrendűségi érzésüket és tehetetlenségüket próbálják rejtegetni. Lehet, hogy van ebben némi leegyszerűsítés, de a létező és valóban befolyásos külföldi szervezetek, adott esetben izraeli lobbik hatásának felnagyítása nagyon jó ürügy egyeseknek, hogy militarizálják a társadalmat és az általuk kreált "szükséghelyzetben" a tartós vezető szerepet maguknak követeljék. Mindez azonban valódi értelmiségi emberek szemében eléggé átlátszó fogás már az első pillanattól fogva.
A mai magyar kormány egyértelműen értelmiség-ellenes
Kelet-Európában ez már jó ideje egyértelmű, de régiónkban is vannak már jelei, ha nem is annyira szembetűnően mint a magyar kormány esetében:
1.A társadalmi kérdésekben jól tájékozott és nehezen megvezethető humán értelmiségi elit lecserélése megbízható saját káderekkel (az intelligencia és hozzáértés nem elsődleges szempont)
2.Annak sugalmazása, hogy az összes „civil” szervezet valójában nem független, és a tőlük függő szervezet képviselhet csak független és tisztességes magatartást: ez egy olyan elmecsavar, amit csak egy paranoiára hajlamos közvélemény vesz komolyan.
3.Nagy egyetemek sőt gimnáziumok létszámának fokozatos leépítése, hiszen nincs szükség ennyi értelmiségire mint jelenleg. Ezzel párhuzamosan janicsárképzők alapítása.
Az eredmény hasonlítani kezd például Rákosi rendszeréhez, ahol a filmhíradók hetente mutatták, amint megvalósul a „népuralom” a „reakciós” régi értelmiségiekkel szemben. A gondolkodás energiaigényes műveletét sokan szeretnék megspórolni – és mindig vannak diktátorok vagy egyéb népvezetők, akik pofonegyszerű megoldásokkal kecsegtetnek.
Hogyan veheti fel a kesztyűt az értelmiségi az irracionálissá váló társadalomban?
A lényeg a társadalom nagy részével meglazult kapcsolat helyreállítása. Elsősorban mikroszinten kell helyreállítani az értelmiség tekintélyét, hiszen még a középvezető vagy egy tanár is az elithez tartozik egyesek szemében. Hogyha egy ügyintéző, tanár, orvos vagy vezető bürokratikusan viselkedik, emellett hiányzik magatartásából a tisztelet és humánum, akkor nem lesz népszerű azok szemében, akik számára szolgáltatást nyújt. Az egyes értelmiségi szakmák tekintélyének visszaállításért mi magunk is felelősek vagyunk, például egy menedzser és középvezető is legalább annyiban, amennyiben meghallgatja és figyelembe veszi a beosztottak véleményét. Különben a hatalom atomizáló hatása fog érvényesülni és például egy tanársztrájk sem számíthat szolidaritásra a társadalom többsége felől.
Az is fontos, hogy aki valamiben tájékozott a saját meggyőződését higgadtan, de határozottan képviselje ott, ahol van erre fogadókészség (tehát ahol kérdezik) és határozottan fellépjünk a demagóg, indulatos véleményekkel szemben. Az összefogott, egységes fellépés a hatalom törekvéseivel szemben alapvető, amihez az is kell, hogy a különféle értelmiségi pályák kissé közeledjenek. Például a humán értelmiségi is törekedhet megalapozott reáltudományi ismeretekre (sőt a jövő társadalomtudománya főként a reáltudományokra fog építeni).
Harmadrészt az oktatás során a tudományos gondolkodásmód népszerűsítése (ne valami elvont hókuszpókusz legyen, mint sokan ma képzelik). Az oktatás során a minőség a fontos a mennyiséggel szemben (vitakultúra, érvelés, a tájékozódás megtanulása, az élethosszig való tanulás igénye). Lényeges, hogy mindenről lehet EGYSZERŰ szavakkal, röviden és közérthető magyar nyelven beszélni.
Az értelmiség „elszállása” a józan észtől és a társadalom többségétől világjelenség, ezért nem véletlen a trumpok, putyinok, orbánok, lepenek és hasonlók nyomulása a világpolitikában. Lehet, hogy az irracionalitás kultúrája már olyan szintre jutott, hogy csak a kis gömböcök kipukkadása hozhat fordulatot – de ebben egyelőre ne reménykedjünk.
