Nem könnyű eldönteni, hogy vajon a mostani kormányzó elit vagy az előző volt-e a destruktívabb felfogású. A negatív gondolkodás sajátossága, hogy elutasít valamit és ezzel tudattalanul még rosszabb helyzetet idéz elő. Az elutasítás pedig érzelmi alapú, mert nem érti: a magyar elit világnézettől függetlenül nem azért "féltudású", mert tudása nem elég mély, hanem azért, mert ex-katedra kinyilatkoztat anélkül, hogy egyes területek valódi szakértőivel beszélne, vagy olvasna tőlük. A fogalmakkal való dobálódzás túlságosan elvont és élettelen, az értelmetlen fogalmi háborút mielőbb be kell szüntetni, inkább konkrét példákra, történetekre és hasonlatokra van szükség, amelyek a jelenségeket kézzelfoghatóbbá tennék. A hasonlatok és analógiák például jól használhatóak olyan elvont dolgok, mint a a gazdaság működésének leírására.
Amikor megtanultuk levadászni a "bölényt" és a "mamutokat" tenyészteni
Nem kérdéses, hogy az ember sok szempontól hasonlít a vadászó őseihez, és bár közben volt egy több ezer éves, földművelésre épülő korszak, a mai ember aligha képes az ősi rokonságot letagadni. Ennek egyik példája lehet, hogy az emberiség pár száz év alatt bemutatott látványos fejlődése is csak annak köszönhető, hogy képessé vált újfajta "nagyvadak" elejtésére. Lehet, hogy furcsán hangzik, de az ipari forradalom "bölénycsordái" a szénmezők, majd egy-két évszázaddal később már a kőolaj és a földgáz lelőhelyek voltak. Az anyagi bőség egyes országokban egyszerűen csak annak köszönhető, hogy dúskálnak a "bölényekben" és könnyebben "telezabálják" magukat, például egyes arab országok lakói vagy az oroszok, akik ezt leginkább megtehetik. Hosszabb távon persze visszaüt mindez: a vadászható bölények idővel elfogyhatnak, vagy ami ennél is nagyobb probléma, hogy a vadászat miatt a természeti környezet mai egyensúlya borul fel végzetes módon.
A következő lépés a tudományos-technikai forradalom volt, ahhoz hasonló mintha őseink megtanultak volna mamutokat tenyészteni, ráadásul sokféle céllal és mindenféle méretben, sokféle változatban. Ennek a fajta tevékenységnek is megvannak a nagy központjai, egyszerűen mert jól felkészült szakemberek magas szintű csapatmunkáját igényli: Nyugat-Európában egy széles sáv Észak-Olaszországtól Dél-Skandináviáig, az USA nyugati partvidéke és Dél-Texas, Kelet-Ázsiában Japán, Kína és Korea partvidéki területei. Léteznek még nagy kikötővárosok mint London, New-York, Szingapúr, Hong-Kong, Hamburg stb. amelyek lényegében a különféle "nagyvadak" kereskedelmének központjai. A hálózatok fejlődésének a logikája olyan, hogy államhatároktól abszolút függetlenül, az igen kifinomult és sokrétű csapatmunkát igénylő mamuttenyésztéséhez és kereskedelemhez szükséges szellemi tőke folyamatosan koncentrálódik (az emberek ugyanis egymást inspirálják), és az igazi "nagyvadak" ma már mind a csúcstechnikai termékek, jelentős hardverrel és szoftveres támogatással. Ráadásul a fejlesztés sokkal inkább önfenntartó folyamat és egyre kevésbé támaszkodik a "vadászatra", a Föld kirablására.
A fenti ábra azt mutatja, hogy a fejlődési központoktól távolabb fekvő országok, városok vagy falvak sokkal kevésbé részesednek a "mamutok húsából" vagy más részeiből, és általában kétféle stratégiát követnek. Vagy részt kapnak a nagyvadak feldolgozásából- puszta végrehajtóként, bérmunkával,- vagy pedig különféle apróvadakra mennek rá. Akármennyire is szeretnénk tudás intenzív gazdaságot létrehozni, ki kell mondani, hogy pár évtizeden belül semmi esélye annak, hogy high-tech fejlesztő központok jöjjenek létre nálunk komoly volumenben. Az egyes országok vezetése viszonylag keveset tud tenni ez ügyben, a hálózatok fejlődésének sajátságos logikája miatt a területek közti különbségek országon belül is inkább növekednek mint csökkennek, Dél-Olaszország, Kelet-Németország, vagy Magyarország déli és keleti része egyaránt annak a példái, ahogyan egyes területek a politikai szándékoktól függetlenül egyre inkább lemaradnak.
Minden ország esetében, nálunk is az apróvadak vadászatával több jövedelmet lehet szerezni mint ha csak részt veszünk a nagyvadak feldolgozásában, bár ez utóbbira is nyilván szükség van, elég ha megnézzük azokat az országokat, amelyek ebből is kimaradnak. A mezőgazdaság is csupán apróvad ma már, mert egyszerűen nincs benne annyi pénz (a tömegtermelésben legalábbis) mint akár negyven-ötven évvel ezelőtt. A magyar mezőgazdaság a közhiedelemmel ellentétben a gabona vagy a bor tömegtermelésében nem annyira jelentős tényező (a területek nem nagyok, az időjárásunk pedig túlságosan változatos), ezért nálunk inkább helyi termékek, specialitások lehetnek azok, amelyek magas értéket képviselnek. De például a kézműves sörünkre vagy a magyar borra (úgy általában) a kutya sem lesz kíváncsi, a politika akárhogy is erőlteti. Az élelmiszerek mellett például speciális számítástechnikai szolgáltatások vagy a turizmus egyes formái lehetnek szintén kitörési pontok, de nyilván lehet találni még sok apróbb piaci rést - egyes kisebb országok mint Ausztria a példamutatóak téren, a gazdaságuk nagyon diverzifikált.
Az a fajta közbeszéd, hogy a központok "élősködnek" és "kizsákmányolják" a perifériás területeket számomra nagyon visszás, mert sokaknak önigazolásul szolgál arra, hogy mért kell nekünk folyamatosan szembemenni "Brüsszellel" vagy mért jogos az, ahogyan a görögök az eurózónát folyamatosan zsarolják. A kapott támogatásokat egyébként be lehet fektetni úgy is mint ahogy a németek, japánok vagy a koreaiak tették a II. világháború után, de úgy is, ahogyan görögök tették - elmulatni és lényeges fejlesztések helyett buborékokat fújni. A kritika és irigység annyiban jogos, hogy a nagy technológiai fejlesztőközpontok közelében lakók 90%-a ugyanúgy nem konyít a "nagyvadak elejtéséhez" mint a legtöbben nálunk sem, csak azért élnek jól, mert jobban a tűz közelében vannak. Az élet ilyen szempontból olyan mint a a régi törzsközösségekben, ahol ha volt pár ügyes vadász, akkor az egész törzsnek több jutott.
A GDP felfogható úgy is mint egy egészségügyi indikátor
Az egyes területek vagy országok gazdasági teljesítményének legjobb mérőszáma, ha tetszik ha nem még mindig a GDP, amely alapvetően ÉRTÉKelőállítást mér, ennélfogva sokkal inkább a gazdaságok FEJLETTSÉGÉT és fejlődését méri mint hogy mennyire "nagyok", mennyire "növekednek". A krumpli ugyanis kőbaltával is megtermelhető, és hiába ehet belőle mindenki tonnaszámra (mint mondjuk a volt NDK-ban), attól a gazdaság még nem lesz fejlett. Egy mérőszám persze nyilvánvalóan félrevezető és a GDP önmagában olyan, mintha az orvos az egészségi állapotunkat a pulzussal mérné - az egyenetlen pulzus az beteges gazdaság, a lassú pulzus viszont a sportolóé, aki versenyképes stb. Azt is persze meg kell nézni, hogyan oszlik meg a GDP a társadalmakon belül, a GINI index mondjuk olyan mint a vérnyomás, a társadalmi feszültségeket fejezi ki.
Persze minden hasonlat valahol sántít, az orvosi jellegű analógiákat nem is akarom tovább szaporítani és a GDP is időnként köztudottan téves képet mutat, például lehet irreálisan magas (mint Írország esetében, a sok multi cég székhelye miatt hibás a statisztika), vagy buborékgazdaságok is lehetnek mögötte (pl. manapság a maláj építőipar, de talán a magyar építőipar is rosszul hasznosuló beruházások tömegét hozza létre mostanában). Akárhány mutatószámot is választunk, a leírás sosem lesz teljesen pontos, így például az országok boldogsága valamennyire összefügg, de nem egyenesen arányos a GDP-vel. A világ gyakorlatilag legmagasabb GDP-jű országa az USA a boldogságfelmérésekben lemarad, mert az emberek egy része túlterhelt, más része létbizonytalanságban él, az egészségügy és az oktatás gyenge színvonalú. (Tehát sok mindenben hasonlóak hozzánk.) Közép-Amerikában ezzel szemben az állampolgárok hangulatát mérő "boldogságindex" sokkal magasabb a GDP-hez képest.
Habár az egyértelmű, hogy nem mindig a GDP növelése jelenti az igazi előrelépést, ezzel együtt a "nulla növekedés" és a "fogyasztás visszafogása" számomra teljesen ésszerűtlen, méghozza két okból. Az egyik a fent vázolt ok, hogy a periféria mindig kevéssé részesedik az eredményből a fejlődés centrumaihoz képest, és még ha egy Közép-Magyarországon élő értelmiséginek talán már elege van, hogy mindig csak a pénzt kell hajtani a magasabb társadalmi státusz miatt, az ország nagyobb részén mégis csak a szegénység és létbizonytalanság a jellemző, és nekik egy kicsivel több pénz is már sokat jelent. A másik ok az élet dinamikus jellege: a fejlődés megállítása szükségszerűen hanyatlást jelent, a társadalmak fejlődése nem minden áron gyors kell, hogy legyen, nem is feltétlen GDP-ben kifejezhető fogyasztáscentrikus életmód (amely valójában sokkal inkább felhalmozáscentrikus), viszont mindenképpen folyamatokként értelmezhető.
Az embereknek általában szükségük van bizonyos célokra amit elérhetnek, a legtöbbünk (szerencsére) nem éri be azzal, hogy kimegy a stégre, ahol kolbászt eszik, sört iszik és nagyokat böfög. A negatív gondolkodásnak ez a fajtája, amely mostanában leginkább a szélsőjobbra jellemző, valami ilyesféle ideált mutat fel: szellemi igénytelenségben vegetáló tömegek képét festi fel. A negatív gondolkodás általában nem célravezető, sokkal többet ér ha egy képet helyettesíteni tudunk egy másikkal, például a pénz folytonos "termelése" helyett javaslunk valami jobbat. Dohányzásról sem lehet leszokni csupán a negatív gondolkodással, tehát ha próbálok nem gondolni rá annál többet segít, hogy elképzelem azokat a pozitív helyzeteket, amelyek átélésében már nem fog zavarni.
A multik és a reklámok által manipulált böcsületes "kisember" képe egyébként meglehetősen primitív és hamis. Többek között azért, mert a globalizációt mi magunk hozzuk létre: gyakran "márkás" terméket vásárlunk nem pedig bizonytalan minőséget, a legmenőbbnek tartott filmeket nézzük stb. ezáltal sznobságtól nem mentesen, jellemzően az adott területen működő 0,1%-ra adjuk a "voksunkat" (pénzt fizetünk vagy reklámfelületet biztosítunk), aztán csodálkozunk, hogy a 0,1% gazdagodik messze a legjobban. Saját döntésünk következménye köszön vissza, pedig lehetőségeink mindig vannak, például vásárolhatunk helyi termelőktől is mint a svájciak teszik.
Számomra kétféle tanulsága van mindennek, az egyik hogy a bölényvadászattal mielőbb fel kell hagyni, mamutok és apróvadak tenyésztése viszont mehet. (Még akkor is, ha a "mamuttenyésztés" nem veszélytelen, például számtalan ipari katasztrófát láttunk már emiatt.) A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a fosszilis energiaforrásokat békén kell hagyni, megújulókat használni egyre nagyobb arányban, naperőműveket a Szaharába, az energiatárolást javítani. A szén-dioxidot és egyéb üvegházhatású gázokat megkötni: elsősorban élő növényzet formájában, másodsorban a talajban (szervesanyag-visszapótlással), harmadrészt visszajuttatni a föld alá. (Viszont ha az óceán nyeli el, akkor elsavasodik és az élővilága pusztul.) A műanyagok és egyéb lassan lebomló hulladékok természetbe kerülését meg kell akadályozni.
A másik tanulság pártállástól függetlenül, hogy ne írogassunk országos napilapokba elismert "szakértőként" sem teljesen felelőtlen módon: anélkül, hogy láttunk volna, hogyan működik egy "összeszerelő üzem" (a meghatározás egyébként pontatlan), vagy láttuk volna mit jelent a gyakorlatban a közmunka, de legalább olvastunk volna róla komoly szakértői véleményeket. Ne szidjuk a multikat, amikor gőzünk sincs, hogyan működik egy high-tech központ és meg sem fordult a fejünkben, mi mindent lehetne tőlük tanulni. Legtöbbször érzelmi alapon hozunk ítéleteket, szidjuk a multikat és az EU-t, csak mert számunkra nem szimpatikusak. A rendszerváltás előtt és azóta is jellemző a magyar humán értelmiség nagyobb részére, hogy közéleti tevékenysége egyáltalán nem segíti a tisztánlátást, - és akkor még finoman fogalmaztam. A keletkezett zűrzavarban a mai "pragmatikus" vezetőink jót nevetnek a markukba, sőt mi több, ma már nyilvánosan is röhögnek rajtunk.
