Ideo-logikák

Ideo-logikák

Így mozgósította a társadalom jelentős részét a kormánypárt

2018. február 15. - Tamáspatrik

A kormánypárti ideológia folyamatos zárótüze úgy tűnik eredményesnek bizonyul: elegendő állampolgárt képes folyamatosan mobilizálni hatalmának fenntartása és további centralizációja céljára. Az a párt, amelynek már a neve sem igaz (se nem fiatal, se nem demokrata), folyamatosan a józan észnek ellentmondó dolgokat követ el: én már a "békemenet" kapcsán sem értettem, hogy mért a saját fővárosunkban tiltakozunk valamiféle láthatatlan "külföldi gyarmatosítók" ellen. Az sem érthető számomra, hogy az úgynevezett "nemzeti konzultációkkal" mért hárítja a kormány a felelősségét, hogyan lenne képes megítélni az állampolgár egy kormány lehetőségeit és politikai mozgásterét bármilyen, nemzetközi kapcsolatokat érintő kérdésben. (Nyilvánvalóan sehogyan, csupán példákat láttunk arra, ahogyan már kérdésfeltevéssel is lehet hazudni.) A nagy trükk azonban éppen ebben áll: azt hazudni a mezei állampolgárnak, hogy ő is fontos nekünk és úgy tenni mintha lenne beleszólása abba, ami történik. Ideológiai agytrösztök régóta bevált receptje, hogy érezze magát nagynak az állampolgár a nyomorúságos életkörülményei ellenére is, mintha valamilyen fontos történelmi tett részese lenne.

Mindeközben a társadalmunkban pozitív fejleményekről nem nagyon beszélhetünk. A családok és a kisközösségek szintjén ugyan látszanak valamiféle fejlődés jelei, összességében azonban a legtöbben úgy érzik, mintha nem jó irányba mennének a dolgok, azzal együtt, hogy az érzések szintjén marad ez az egész és sokan hajlamosak vagyunk elfogadni még a korrupciót is. (Amint már régebben is leírtam: akik nagyon meg akarják védeni a társadalmat minden külső hatástól, azokról feltételezhető, hogy nagyon sok "védelmi pénzt" akarnak majd beszedni, és már ott is vagyunk a maffiaszerű szerveződéseknél.) A korrupciót sokan azért fogadják el, mert a politikusok és üzleti köreik számukra egy külön kasztba, külön osztályba tartoznak. Igen, nincs mit tenni, "úri huncutság" ugyan, de hát ők mégiscsak ismerősök számunkra, akik vigyáznak ránk, és legalább nem "idegenek..."

A függetlenség a NER ideológiában azt jelenti, hogy senkinek semmi köze hozzá, hogy itt nálunk mi történik. Ez olyan, mintha azt mondanám, hogy amit én teszek az csak az én dolgom, a társadalom hagyjon békén - ugyanígy számunkra sem mérvadóak az Európai Unió vagy az ENSZ fő irányelvei.

A kormány egyik víziója, hogy mindenki dolgozzon mint a kisangyal. Ez szép és fontos cél viszont a motivációja számomra nem ennyire tiszta: mintha a (nem teljesen tudatosan, inkább ösztönösen) feudális felfogású elit az embereket dolgoztatni szeretné. Ugyanis az már nem annyira fontos a kormány számára, hogy az emberek értelmes, termelékeny munkát végezzenek, ennek megfelelően nem is emelkedett a termelékenység nálunk az utóbbi években. A tömegessé vált közmunka például egyáltalán nem hatékony, emellett nagyon sok a manufakturális, rosszul szervezett és szükségtelenül bürokratikus munka. Ha a hatékonyság növelése lenne az elsődleges cél, akkor a kormányzat fontosabbnak tartaná a magas szintű továbbképzéseket, a cégek jobb gépesítését ill. az automatizáltság növelését valamint a vezetők szemléletét formáló tanfolyamokon a korszerű eljárások megismertetését.

Ha a termelékenység nem növekszik, akkor a munkabérek se növelhetőek jelentősen: valóban több éven keresztül alig növekedtek, különösen az alacsonyabb szintű munkakörökben, viszont az utóbbi időkben már az európai konjunktúra alakulása kereslet/kínálat alapon erősen bérfelhajtó hatású volt, ami segítette a kormányt abban, hogy a választások előtt több mézet tegyen arra a bizonyos madzagra.

Közben a magyar gazdaság szerkezete alapvetően nem nagyon változott: a motorját továbbra is a bérfeldolgozó vállalatok jelentik. (Sokan helytelenül "összeszerelő üzemeknek" nevezik a nálunk levő nemzetközi gyártócégeket, ami két szempontból sem állja meg a helyét, egyrészt mert az összeszerelés mellett másféle technológiai folyamatokat is végeznek, másrészt mert a lényegüket inkább a magas szintű logisztika és minőségbiztosítás képezik. Viszont tevékenységük bérfeldolgozás jellegű, mert a munkaerőn kívül mindent a know-how-t, a tőkét, a berendezéseket, az alapanyagok beszerzését és a termékek értékesítést is a külföldi anyavállalat biztosítja.) A multik beszállítói között sok magyar KKV is van, amelyek többsége viszont valóban nem több mint manufakturális összeszerelő üzem. Nem nagyon vannak olyan szintű erős magyar KKV-k mint például az osztrákoknál vagy Észak-Olaszországban, ahol nem elsősorban autóipari, hanem sokféle irányultságú, speciális gyártó és szolgáltató cégekről lehet beszélni. Erős gazdasági alapok nálunk nem nagyon látszanak - emiatt a gazdaságunk működése folyamatosan külső forrásokra van utalva (EU támogatások és külföldi beruházások fűtik).

A munkahelyeken magas szintű egyéni teljesítményekre lenne szükség - ami szintén a magas bérek növelésének egyik alapfeltétele. Legalábbis a teljesítmény-központú társadalmakban így lenne. A tömegmédiumokból viszont inkább az jön le, hogy a bevett rutin is elegendő, fejlődésre nincs szükség, ergó mintha egy középszerű, lapos, szürke országban élnénk. Ahogyan a kormányfő is mondta: "nem akarunk sokszínűek lenni" - ami több szempontból sem igaz, mert egyrészt honnan veszi a bátorságot, hogy mindenki nevében beszéljen, másrészt azért sem, mert a társadalmunk eleve nagyon sokszínű többféle értelemben is, nagyon sokféle tehetséggel megáldva. Viszont a hatalmat az ilyesmi általában nem érdekli, leginkább egyforma embereket szeretne látni mindenütt, mert az jobban kezelhető. Ilyen szempontból tehát vannak "jó magyar emberek" és vannak a szerintünk rosszak: őket vagy kizárjuk az országból vagy pedig nem fognak labdába rúgni, sőt a nagyon rosszakat bezárjuk a börtönbe - egyszerű, mint a faék.

Az ember pedig olyan, hogyha nem tréningeljük magunkat folyamatosan izgalmas feladatokkal, akkor hajlamosak vagyunk egyre inkább elhülyülni - szakmától és képzettségtől függetlenül. Gondolkodásunk fejlesztésének követelménye nemhogy a szakmai gyakorlatban, hanem már az oktatási rendszerünkben sem teljesül megfelelően. Ha például a Shanghai-rendszerű matematikaoktatást bevezetnénk, amely alapfokú tömegképzésben a világ jelenlegi legjobb, kristálytiszta logikára építő oktatása, akkor nálunk pár év alatt kaotikus állapotok jönnének létre, legalábbis az ország a jelenlegi eszközökkel kormányozhatatlanná válna. Ilyen szintű fogalmi pontosságigény mellett a kormányszóvivő csak az első mondatát tudná elmondani, utána vagy ízekre szednék a riporterek vagy otthagynák. A többség már fennakadna azon is, hogy a kormány mért nem csupán végrehajtó hatalmat testesíti meg és a parlament mért nem folytat valódi törvényhozó munkát, definíció szerint. Olyanok mint a facebook-os trollok pedig a kutyát sem érdekelnék. Nem véletlen, hogy Kínában is csak részben terjedt el ez a fajta képzés, amely teljesen alkalmatlan alázatos, kötelességtisztelő alattvalók kinevelésére. Oktatási rendszerünk alapjában véve olyan mint az életünk: magolós, bürokratikus, a diákok pedig rafkós feladatokat kapnak kevés támogatással, a nevelő hatás főként abban áll, nehogy túl sok sikerélményük legyen...

Miközben közéletünk olyan nagy területei mint állami oktatás, egészségügy, médiumok és a sport nálunk tartós mélyrepülésben vannak, mégis létezik nálunk egy szűk értelmiségi réteg, amely folyamatosan képes arra, hogy európai élvonalba tartozó, világszerte jegyzett teljesítményekkel rukkoljon elő. Komolyzenei előadóink között évente újabb tehetségek bukkannak fel és jutnak a művészet csúcsaira. Egyes filmeseinkre és regényíróinkra is elmondható, hogy a kifinomult európai kultúra elismert mesterei, de éppígy említhető lehetne akár a világzene is, amely magyar népi és populáris motívumokat ötvöz. Egyes kutatási területeken még mindig jegyzettek a magyar tudósok a viszonylag szűkös erőforrások ellenére is, és néhány igen sikeres vállalatunk vezetőire is büszkék lehetünk. Az imént felsoroltak jelentik a magyar értelmiség igazi magját, rájuk kíváncsi a világ, nem pedig azokra, akik a kormánypolitika igen primitív mondanivalóit adják elő nap mint nap, igen kétes szerepet töltve be a közéletünkben. A multikulti budapesti belváros szintén népszerű, ha nem is illik abba a képbe, amelyet politikai elitünk látni szeretne.

Amikor a közvéleményben azt próbáljuk bebeszélni magunkat, hogy jobbak vagyunk mint a "polkorrekt nyugati konzumidióták", akkor saját magunkat csapjuk be. Az általánosító közhelyek például olyan példákon is megbuknak, hogy a németek a termelésük szintjéhez képest egyáltalán nem fogyasztanak sokat, sőt inkább az okozza a gondot, hogy túl takarékosak. Másrészt az általunk leginkább fogyasztott "szellemi tartalmak" (valóságshow-k, vetélkedők, szappanoperák stb.) semmivel sem színvonalasabbak mint az annyira leszólt nyugati tömegkultúra. Bevándorolóktól és terroristáktól való félelmünk pedig időként eltúlzottnak mondható, amely azokban az országokban illetve területeken (pl. az USA középső államaiban vagy a nagy kelet-európai síkságokon) a jellemző leginkább, ahol az alapjában véve mindennel és mindenkivel szemben bizalmatlan, pesszimista paraszti kultúra maradványai érezhetőek.

A választások után valószínűleg megint előkerülnek majd a keményebb eszközök a társadalom katonás meneteltetésére, kivétel nélkül mindenkinek be kell állni a sorba és megtanulni egyszerre lépni. A jelenlegi ellenzék politikusai ugyan átlagban valószínűleg nem kevésbé tehetségesek mint a kormánypárté viszont kevesen vannak köztük, akik megfelelő magabiztosságot mutatnának és képesek lennének az ideológiai ellentéteket félre téve egymással összefogni. Legalábbis eddig még nem voltak képesek a bizonytalan szavazókat a saját kormányzási képességeikről eléggé meggyőzni.

A bejegyzés trackback címe:

https://ideo-logic.blog.hu/api/trackback/id/tr4813670136

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CCnick 2018.02.16. 09:46:59

"azt hazudni a mezei állampolgárnak, hogy ő is fontos nekünk"

Igaz európai demokrata politikus ilyet nem tenne, egy igazi európai demokratapolitikus bátran kijelenti, hogy leszarja az állampolgárt, egyáltalán nem fontos neki.

CCnick 2018.02.16. 09:47:46

"A választások után valószínűleg megint előkerülnek majd a keményebb eszközök"

rettegretteg böröndbörönd

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.16. 09:48:39

Minden kampánynak van több szintje.

A nagy többség megérti: katasztrófa lenne ismét egy ballib országrontás.

Bolshevik 2018.02.16. 10:39:40

"Mindeközben a társadalmunkban pozitív fejleményekről nem nagyon beszélhetünk. "

Csak most jön az igazi mennyország a magyar dolgozóknak
Idén folytatódhat a foglalkoztatás növekedése a Portfolio előrejelzése szerint az elmúlt évek kedvező folyamatai után
www.portfolio.hu/gazdasag/munkaugy/csak-most-jon-az-igazi-mennyorszag-a-magyar-dolgozoknak.1.276079.html

Meglepetés: még gyorsabban nőtt a magyar gazdaság!
www.portfolio.hu/gazdasag/meglepetes-meg-gyorsabban-nott-a-magyar-gazdasag.2.276549.html

amúgy ja, rossz irányba mennek, különösen a gyurcsányi "mindenki hét százalékkal nő mi meg stagnálunk, aztán IMF hitel és visszaesés" színvonalhoz képest.

Bolshevik 2018.02.16. 10:40:34

@CCnick: Ne mondd már, én vagy nyolc éve a már bejelentett éhséglázadástól félek, az akkor vett konzerveim már kezdenek megromlani, ez is orbán hibája.

rallus 2018.02.16. 10:42:42

"létezik nálunk egy szűk értelmiségi réteg, amely folyamatosan képes arra, hogy európai élvonalba tartozó, világszerte jegyzett teljesítményekkel rukkoljon elő. "
A fejlett nyugat csak a tiszta értékeket díjazza! Emlékszem rá, mennyire szerették Nicolae Ceaușescu elvtársat és hány elit egyetem fogadta diszdoktorrá 6 általánost végzett feleségét...

Bolshevik 2018.02.16. 10:48:54

"Ha például a Shanghai-rendszerű matematikaoktatást bevezetnénk, amely alapfokú tömegképzésben a világ jelenlegi legjobb, kristálytiszta logikára építő oktatása"

Bazd meg, ez is milyen gyönyörű. A Shanghai módszer gyakorlatilag egy brutálisan poroszos jellegű oktatás. Tanár áll a táblánál, órarendtől nem tér el, még a törtek részeinek felírásának a sorrendje is adott.

Ez is olyan bazdmeg, hogy ha a magyarok csinálták a poroszos oktatást, akkor jött az ilyen megmondóember, hogy jaaj ezt már rég nem így kell, kreatívabban, jobban bevonni a gyereket, nem ilyen mereven, stb.

De bazdmeg a kibaszottul nem kreatív "tanár áll a táblánál a tanulók meg figyelnek" módszert ha nem poroszosnak hívják, hanem Shanghai módszernek, akkor benyúl a bugyijába, hogy úristen ez mekkora újdonság, hát így kell ezt csinálni, hiszen KÜLFÖLDRŐL jött.

Ugyanígy, ha Magyarországon van heti öt tesi, akkor a nyafogóember vonaglik a földön bánatában, hogy ez nem versenyképes, bezzegnyugaton, terhelt a gyerek, stb. Viszont ha Japánban is heti öt tesi van, akkor tökugyanez a nyafogó embertípus nekiáll megmagyarázni, hogy igen, ez nagyon fontos hogy kikapcsolódjanak, fejleszti az idegrendszert, stb.

Atyaúristen, ezt a cikket nem valami generátorral írták?

nemecsekerno_007 2018.02.16. 10:56:24

Tanuljatok meg pénzt csinálni, mert abban vagyunk a legszarabbak.

A világszinvonalú értelmiségi elittől, a pesszimista parasztig.

Nyílván tisztelet a kivételeknek, amiből kevés van. Mert különben minden sarkon lélegeztetőgép lenne.

konrada 2018.02.16. 11:26:00

....vazze! Tök jogos!
Hát micsoda dolog elhitetni a választóval, hogy fontosak???!
...s a birkák meg el is akarják hinni!

...bezzeg az a felvilágosult ellenzék! Az tisztán megmondja nekik, hogy semmire sem jó birka népség az egész, akik összetehetnék imára kezüket, hogy ők hajlandóak volnának velük - IQnuku parasztokkal foglakozva bepiszkítani a kezüket, hogy legalább valamiféle szellemi élcsoport kiviláglódjon ebből a sötét katyvaszból.

...de hiába, mert a birkáknak valahogy nem kellenek az önfelkent felsőbbrendűek....

Peter Götz 2018.02.16. 11:35:14

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: a nagy többség HAZUGSÁG,és a jelenlegi fidesz helyett bármi jöhet,már nem tud annyit lopni,és kárt okozni mint a fidesz !!!!!!!!!!!!!!!!!!!

CCnick 2018.02.16. 11:36:31

eduline.hu/kozoktatas/2011/1/28/20110127_sanghaj_diak_teljesitmeny_pisa

"A negyven diák közül többen is jelentkeztek, és ahogy Li felszólította őket, egyik a másik után állt fel, pontosan válaszolt, majd amikor a tanárnő megadta az engedélyt, visszaült a helyére. A The New York Times által idézett szakértők szerint többek között ez a fegyelmezett iskolai magatartás magyarázza, hogy a sanghaji diákok érték el a legjobb eredményt a PISA-felmérésen. "

"oktatási rendszerük a fegyelemre, az ismétlésre és a tesztcentrikus felkészülésre épül. A sanghaji diákok gyakran délután négyig az iskolában maradnak,"

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.16. 11:52:55

@Peter Götz:

A nagy többség nem így látja. Ha így látná, most a Fidesz 10 %-on állna, a ballibek meg már tárgyalnának a miniszteri posztokról.

Peter Götz 2018.02.16. 12:08:38

haa nagy többség igaz lenne ,TI sem tombolnátok a fidesz érdekében minden blogon,írogatva,hogy minden szép,minden jó

midnightcoder2 2018.02.16. 12:19:04

"A nagy trükk azonban éppen ebben áll: azt hazudni a mezei állampolgárnak, hogy ő is fontos nekünk és úgy tenni mintha lenne beleszólása abba, ami történik."

Még hogy Orbán nem demokrata ? Ez egy mondatban megfogalmazva a demokrácia lényege.

midnightcoder2 2018.02.16. 12:20:00

@Peter Götz: Ha viszont nem lenne igaz, akkor ti sem tombolnátok minden topicban hogy minden szar és itt a végromlás.

Peter Götz 2018.02.16. 12:33:06

@midnightcoder2: hát én személy szerint nem örülök annak,hogy Tiborcz 13 milliárd forintból saját lábára állt,mert tudom ,hogy tőlem is LOPOTT !!

werinter 2018.02.16. 12:38:27

A kormánynak iskolázatlan, tanulatlan emberek millióra van szüksége, akik robotolnak a gyárakban, nem szólnak vissza, nem kérdeznek, nem GONDOLKODNAK. A populista, demagóg rendszereknek mindig is egyetlen nagy ellensége volt a GONDOLKODÓ, ÖNÁLLÓ AKARATTAL bíró egyének.
Orbánnak birkák kellenek, akik úgy bégetnek, ahogy azt ő elvárja. Szavazógépek, embertelen SOKASÁG, akikkel lehet IGAZOLNI az általuk járni kívánt út helyességét. Akik legitimálják a hatalmát és példaként szolgálnak, minden vélt vagy valós ellenségének a rendszernek.
Ezért nem megy több pénz a felsőoktatásba, ezért züllesztik szándékosan a közoktatást, ezért lett kevesebb a tankötelezettség ideje.
Egy ilyen rendszernek nem kellenek az értelmiségiek, a tudósok. Csak a szürke tömeg.
És lám, a rendszer működik.
Egészen jelentéktelen pozitívumoknak (bérek emelkedése, munkahelyek létrejötte stb.) köszönhetően (amelyek egyébként nem, vagy csak részben a kormány érdemei) az emberek elhallgatnak, befogják a szájukat, és beállnak a tömegbe bégetni.
Ezt bizonyítja, hogy hiába a mérhetetlen korrupció, a KÖZVAGYON immár 8 éve tartó soha nem látott mértékű rablása, az emberek még mindig homokba dugják a fejüket és nem törődnek ezekkel a dolgokkal. Olyan szinten bele lett verve a széles tömegek fejébe a propaganda, olyan erős ellenség-képet (Soros, "bal"oldal, EU stb.) épített ki a kormány, hogy gyakorlatilag már büntetlenül megtehet bármit.

konrada 2018.02.16. 12:50:43

@werinter: Erről van nagybaszó!
Egy kormányozni akaró pártnak nem udvarolni kell a szavazóknak, hanem kinyilvánítani, mennyire le nézi őket lehetőleg válogatott sértésekkel, hogy biztosan megértsék, minek is nézik.
...legfeljebb azt kell tudatosítani még bennük, hogy azért akadnak olyanok, akik hajlandóak volnának a szavazataikkal a fejükre ülni, hogy ne lentről kelljen rájuk a bélsarat dobálni, hanem oldja azt meg a gravitáció...

...csak hát ehhez a várható jótéteményhez rájuk kellene szavazni!;))

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.16. 13:17:02

@rabelais:

Akkor ezek szerinted meglesz áprlisbnan gazdáid kétharmada, s bukik a cigány Zorbán?

konrada 2018.02.16. 13:45:32

@rabelais: Na ja. Az okos onnan ismerszik meg, hogy tudja magáról, hogy mindenki másnál okosabb, és a többiek is onnan tudják ezt, mert elmagyarázza nekik.

...persze azzal a szókinccsel, amit az életben megtanult, no de minek kéne neki ismerni többet ennél - faszfej, köcsög, barom - ha azzal olyan jól megél a saját kis közegében, ahol annyira elismerik magasabb értelmét, hogy már a fogatlan kiöregedett nyanyóka sem áll le vele vitázni törzskocsmájában, mert látják, a vitakultúrában überelhetetlen....;))))

_Epikurosz_ 2018.02.16. 13:53:05

@CCnick: A fegyelem csak figyelemmel valósítható meg. Volt az az Index cikk a múlt évben, amelyik a PISA tesztet imitálta, ha még emlékszel, abban tényleg az volt a legnagyobb kihívás, hogy rendesen, értőn elolvassa az ember a feladatot, meghatározza, hogy a kérdést melyik megadott adatokkal lehet megválaszolni, és csak aztán választani/válaszolni. Ha valaki nem figyel oda rendesen, könnyen el lehet szúrni. A fegyelmezett viselkedéssel tulajdonképpen csak demonstrálják, visszajelzik a tanárnak, hogy ők most éppen figyelnek, de ez a fajta rendezett viselkedés vissza is hat a figyelemre, idővel erősíti azt. Tulajdonképpen ez a figyelem fenntartásának egy technikája. Aztán hogy ehhez képest hogyan magyarázzák el az anyagot, az külön tudomány, és szinte független attól, hogy a gyerekek odafigyelnek-e éppen, vagy nem.

CCnick 2018.02.16. 14:07:05

@Peter Götz: haa nagy többség nem lenne igaz ,TI sem tombolnátok a fidesz ellen minden blogon,írogatva,hogy minden szar,mindenfos

CCnick 2018.02.16. 14:09:01

@rabelais: vagy ha nem is az embereket de legalábbis a tomboló ellenzéki propagandistákat mindenképp leszarja. Ez fáj nektek igazán

CCnick 2018.02.16. 14:11:45

Brendel megint őszintére itta magát.

rallus 2018.02.16. 14:35:02

@rabelais: Rákukkanthatnál az EU statisztikákra, hogy mikor zuhantunk a környező országok fejlődési üteme alá és mi a helyzet most.. Pedig 83% adóssággal lódultunk utánuk....

Tamáspatrik 2018.02.16. 20:22:22

@rallus: Nem a kormányok díjazzák a kultúrát, hanem emberek, akik élvezik.

Tamáspatrik 2018.02.16. 20:23:06

@Bolshevik: Ez előfordult Kubában és Venezuelában, most meg lehet nézni, hol tartanak. Az ilyen változások nem mélyek.

Tamáspatrik 2018.02.16. 20:24:20

@Bolshevik: A két módszer eredményessége között mégis ég és föld a különbség. Nem az a lényeg, hogy magyaráz-e vagy nem, hanem hogyan magyaráz... Úgy is lehet magyarázni, hogy csak páran értsék.

Tamáspatrik 2018.02.16. 20:30:54

@CCnick: Logikusan nem következik az, hogy ha valami nem igaz, akkor az ellentéte igaz lesz. A Fidesz tipikusan ezt a fajta demagógiát nyomja...

Tamáspatrik 2018.02.16. 20:34:58

@werinter: Sajnos ez egy ilyen, katonás rendszer. Azt hiszik, hogy ez hosszútávon működik, holott eddig még mindenhol becsődölt... Nem hasznosítja megfelelően az emberi kreativitást, se nem ösztönzi az önálló kezdeményezéseket.

Tamáspatrik 2018.02.16. 20:45:55

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: A "ballib" országrontást én inkább önigazoló logikának tartom. Azért engedhetek meg mindent magamnak egy szent cél érdekében, mert ha mások jönnének azok még rosszabbak lennének. Ez etikailag nincs rendben nálam.

Az viszont érdekes gondolat, hogy a kampánynak van több szintje, tehát a kevésbé értelmes ill. nem tájékozott, nem annyira művelt választóréteghez primitív módon kell szólni.
Sőt, felvetődik egy olyan gondolat, hogy elterelem a figyelmet stop-Sorossal és egyéb nyilvánvalóan fölösleges hülyeségekkel, közben a háttérben csendes és értelmes munka folyik.
Na ez az, amit nehéz megítélni, hogy mennyiben van ez így, arra is van egy pici esély hogy x év múlva azt mondjuk, hogy tényleg nem is rossz, amit csináltak (a rengeteg hülyeség ellenére, amit mondtak), de én ennek nem nagyon látom a jeleit.
Fene tudja, ebben az országban gyakran volt az, hogy mindig az ellenkezőjét tették mint amiről beszéltek, már a Kádár-rendszerben is így volt. (Pl. szocializmus építése a felszínen, közben ment a maszekolás ezerrel.) Egy kicsi esélyt ennek is tudnék adni, de úgy gondolom, hogy korlátozottan lehet ez pl. egyes középosztálybeli családok szintjén, néhány egyházi iskolában lehet, hogy tényleg élet van.
A gazdaságban, az oktatás egészében és ált. a nagy területeken - szerintem állóvíz van.
Miközben más országokban azért van fejlődés vagy egy magasabb fejlettségi szint hozzánk képest. Tisztább, világosabb viszonyok például.
Ergó lehet fejlődés, de akkor az igencsak láthatatlan...

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.17. 07:18:52

@Tamáspatrik:

Az alapkérdés: folytatni-e a rendszerváltás logikáját vagy sem.

A ballibek folytatni akarják, így NEM SZABAD hatalomhoz engedni őket.

Minden egyéb probléma ugyanis ezen alapprobléma nélkül nme oldhatómeg.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.17. 07:30:22

@rabelais:

Az "elégedetlen" és az "ellenzékre szavaz" két teljesen külön halmaz, butusom...

CCnick 2018.02.17. 08:29:36

@rabelais: és ebből mi következik? Én is elégedetlen vagyok a fidesszel de eszembe se jut a náluk is szarabbakra szavazni.

CCnick 2018.02.17. 08:33:18

@Tamáspatrik: "Azért engedhetek meg mindent magamnak egy szent cél érdekében, mert ha mások jönnének azok még rosszabbak lennének. Ez etikailag nincs rendben nálam."

Pedig ez ilyen, ha csak azzal tudod a 6éves lányodat megvédeni a pedofiltól , hogy agyonvered a pedofilt egy téglával akkor agyon fogod verni, nem pedig azon elmélkedsz, hogy nem etikus senkit agyonverni.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.17. 10:14:01

@rabelais:

Ha lenne IGAZI elégedetlenség, az emberek BÁRKIRE leszavaznának, csak Orbán takarodjon el, érted már, makákóm? Azaz NINCS igazi elégedetlenség.

CCnick 2018.02.17. 19:30:58

@rabelais: Ez nem változtat azon, hogy tényleg hülye vagy.

nem félkézzel néne kommenttelni evés közben na

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.17. 19:42:06

@rabelais:

Milyen választ vártál ostona trágárkodásodra, barommakákóm? Mondtam már, nme én tehetek róla, hogy senki se olvassza a blogodat, s már az Index szerkesztősége is feketelistára tett téged.

eßemfaßom meg áll 2018.02.18. 12:24:12

@rabelais: Még van pár kommentrendszer a világban ahol megírhatod ugyanazt a fasságodat Matyi.
süti beállítások módosítása