Puzsér Róbert általában színvonalasnak mondható Sznobjektív című műsorának legutóbbi témája az álságos és képmutató tolerancia volt, arról azonban nem esett szó a műsorban, hogy ilyen szavunk tulajdonképpen nincs is.

A '90-es évek jellemző szavaként a tolerancia olyan minden érvet űberelő aduász volt a vitákban mint a "szabadság" és a "demokrácia". Egy TV műsorban bármilyen süket általánosságokat el lehetett sütni, mert ha valaki vitatkozni akart volna a nagy lózungokkal, arra mindig nyerő válasz volt, hogy "toleranciát kell gyakorolni". Aki a liberális dogmákat nem fogadta el, az nem volt szalonképes annak idején, a nyilvánosságban nem nagyon jelenhettek meg az érvei.

Valójában azonban nem létezik ilyen szó a magyar nyelvben, hogy "tolerancia", ez egy idegen szó, a magyar nyelvben két (eléggé hasonló értelmű) szinonimája van: türelmesnek lenni vagy eltűrni valamit. Ha azt mondom, hogy toleráns vagyok másokkal szemben azzal fitogtatni szeretném a kifinomultságomat, műveltségből fakadó fölényemet, holott ez a fölény egy látszat, egy önbecsapás, mert ez a szó nem jelent többet annál, mint hogy türelmet gyakorlok bizonyos helyzetekben.

Az adott helyzetben ez jó döntést vagy rossz döntést egyaránt tükrözhet, amiatt nem lehet általánosítani, mert hajlamosak vagyunk mások türelmével visszaélni. Ha eltűrök valamit azt mindenképp érdemes feltételekhez kötni, határokat szabni. Mivel a '90-es években és a 2000-es évek elején ez sokszor elmaradt, az anarchikus tendenciák felerősödtek egy (külsőségeit tekintve) demokratikus rendszerben. Közismert példája, hogy toleráljuk a lopást egyes falvakban és nem lépünk fel az elkövetők ellen, mert ők "megélhetési bűnözők".

A helyes válasz erre a problémára nem a mindenáron való "tolerancia" lett volna, hanem az, hogy csak akkor vagyok türelmes egyes primitív, a magántulajdont, a mások személyi tulajdonát tiszteletben nem tartó illetők iránt (és csak egy elvárható mértékig!) HA látok egy pozitív fejlődési trendet. A türelemnek mindig vannak feltételei, csak akkor lehetek elnéző, ha azt látom, hogy a szabályokat megsértő illetők magatartása fokozatosan közelít ahhoz, amit általánosan elfogadott társadalmi normának tartunk. A türelem nem jelent többet, mint hogy BÁRKI esetében figyelembe veszem, hogy honnan indult - és ha a közösség céljait tiszteletben tartja, akkor ha nem is súrlódás mentesen, de közelíteni fog egy olyan viselkedéskultúrához, amely mindenki számára a legjobbnak mondható. (Például a gyerek hangoskodik az iskolai órán vagy bunkó módon viselkedik a cégnél az egyik munkatárs - azonban látom mögötte a jóra való törekvést és a tanulási hajlandóságot.)

Ettől függően is létezik egészséges szintű agresszió és érdekérvényesítés, kiállás magunkért, aminek a szükségességét nem írja felül minden esetben a türelem követelménye, sőt. 

Itt érdemes kitérni a cigányság helyzetére: ugyanis az állítás ebben a formában nem igaz, hogy "a cigányság integrációja és asszimilációja sikertelen". (Ez esetben is jobb az idegen szavakat elkerülni: beilleszkedés vagy beolvadás javasolható.) Attól függ persze, hogy mit nevezünk sikeres beilleszkedésnek, amit joggal mondhatunk rá az, hogy lassú vagy hogy csak részben sikeres. Nagyon sok cigány származású ember sikeresen beolvadt a magyar társadalomba az utóbbi évtizedekben vagy teljes mértékben vagy legalább nagyrészt: az életmódja egy városban esetleg jobban hasonlít egy másik városi életmódjához mint némelyik nem cigány származású falusié. Én azok közé tartozom, akik szerint a jelenséget inkább a kulturális oldaláról érdemes megközelíteni: aki cigány származású az a gyakorlatban nem biztos, hogy "cigány", ha ugyanúgy él mint bárki más és ha esetleg máshonnan nem is, legalább a szórakoztató iparból mindenki tudna jó néhány példát mondani erre.

Nem a bőrszín számít, sokkal inkább a szegregáltan (elkülönülten), gettókban élők azok, akiknek az életmódja lényegesen eltérő. Nyugat-Európában a helyzet hasonló az arab bevándorlókkal kapcsolatban: ott is a gettósodás a fő probléma (nem pedig a franciák között jól elvegyültekkel vannak a gondok) - ennek elkerülése pedig nem könnyű, ezért kell nagy óvatossággal és körültekintéssel kezelni a migrációt.

A világos és közérthető fogalmazás szabálya az, amit a rendszerváltó liberális értelmiség nem tartott be, mivel a társadalom fölött álló, másokat felvilágosítani kívánó csoportnak szerette volna magát látni. Emiatt nem volt képes a mindennapos, egyszerű problémákról beszélni, és általában bármi olyanról, ami nem illett az ideológiai keretekbe. A hiteltelenné vált politikai kultúránknak isszuk meg a levét ma is tulajdonképpen, emiatt tudta olyan hatékonyan kiszorítani a liberalizmust a populizmus. (Azt is mondhatjuk, hogy csöbörből vödörbe estünk.)

A '90-es évekre tehető a liberális ideológia virágkora, amely az egyéni szabadságról szólt, és én magam is fiatal koromban sok mindent elhittem akkoriban, ami utólag érett fejjel már meglehetős naivitásnak tűnik. A szabadság éppúgy mint a "tolerancia" eltúlozható, mivel nem ismerjük a szó mélyebb tartalmát. Ha azt gondolom, hogy a szabadság annak a döntése, hogy mindentől és mindenkitől független vagyok, az egy lehetetlen helyzet és nyilvánvaló önbecsapás: eredménye a '90-es évek értelmisége számára a növekvő alkoholizmus, a drogok terjedése, céltalanság, nihilizmus, a családi elköteleződés hiánya. A gyakorlat mutatta meg azt a jelenséget, hogy valamitől mindenképpen fogok függeni, mindenképp lesznek olyan pótszerek az életemben (adott esetben TV sorozatok, virtuális világ), amelyek a "szabadságomat" biztosítják.

Hiszen úgy vagyunk megalkotva, hogy csak az tudjuk csak megválasztani, hogy mi mellett köteleződünk el, mert ha nem hozunk felelős döntést, akkor a sors fog választani helyettünk. A negatív értelmű szabadság - szabadnak lenni valamitől,- mindenképp káros, életellenes (mint minden negatív gondolat), a pozitív értelmű szabadság ezzel szemben önkéntes döntést jelent valami mellett, valamilyen cél érdekében. Tehát nem a társadalom nyomása vagy mások elvárásai, hanem az én átgondolt, felelős és szuverén döntésem eredményeképpen köteleződöm el valami miatt.

A '90-es évek politikai kultúrája sajnos általános mellébeszélésről szólt (ezt hívják manapság "polkorrektségnek"), dobálóztunk a szavakkal, anélkül, hogy megértettük volna a jelentését. Ily módon az olyan szavaink, mint a "liberális", "toleráns" vagy "reform" - teljességgel hiteltelenné váltak és jelentésük kiüresedett, hiszen nagyon sokszor használtuk ezeket felelőtlen módon. Emiatt van az, hogy ha nincs szükség "polkorrektségre", mer lejáratódott, akkor ennek ellentéte a "vaddisznó" mentalitás teljes mértékben elfogadható sokak számára. Ha nem kell reform, akkor menjünk vissza kétszáz évet az időben és a reformkori nagyjaink hagyatékát is megtagadva próbáljuk meg berendezni a társadalmat. Ha a felvilágosítás illúziókon alapul, az azt jelenti, hogy az ösztönösség, a szellemi sötétség és földhözragadtság valójában helyes... Sajnos itt tartunk manapság. 

A "liberális" szintén nem magyar szó, a használata általában fölösleges, hiszen mondhatjuk helyette azt, hogy "megengedő" vagy hogy "a korlátozásokat enyhítő". Az ellentéte nyilvánvalóan a "kemény határokat szabó" és a "szigorító", - tehát az "illiberális" is ugyanolyan értelmetlen, hiszen a korlátozások lazítását és szigorítását váltogatva alkalmazzák a különféle társadalmak. Csak az anarchiákra jellemző a teljes enyhítés és csak a totális diktatúrákra a folytonos szigorítás, - a demokráciák egyes területeken szigorítanak, máshol enyhítenek, és a választások során a viták is arról szólnak (az igazán élhető társadalmakban), hogy mely területeken melyik fajta döntésre van inkább szükség. (A "zéró tolerancia" legfeljebb a vezetés közbeni alkoholfogyasztás esetén alkalmazható követelmény.)

Természetesen nagyon is egyén függő, hogy ki milyen területen megengedőbb és hol szeretne bekeményíteni a jelenlegi helyzethez képest. (A konzervatív gondolkodás általában szigorúbb, mert a hagyományos társadalmak a szűkösebb lehetőségek által megkövetelt stabilitás érdekében többnyire alapvetőbb szintű korlátozásokat alkalmaztak a maiakhoz képest.)

A viták eldöntésében a gyakorlati tapasztalatok lehetnek a leginkább mérvadóak: ahol az adott döntést bevezették (például a homoszexuálisok házasságkötését) az sok éves tapasztalatok alapján milyen hatásokkal járt. Lehet egy gyakorlat kevéssé működőképes vagy jól működő egyaránt, attól függően hogy mennyire találja el az enyhítés/szigorítás optimumát.

Ha el akarunk szakadni a dogmatikus gondolkodástól és a politikai szekértáboroktól, akkor ne használjuk az olyan szavakat, hogy "gender" és "polkorrekt", de éppígy vissza lehet élni a "nemzet" vagy a "függetlenség" fogalmával is, ezeket is képesek vagyunk lejáratni.

A több ezer éves erkölcsi kategóriák csupán azok, amelyek jelentése lényegileg változatlan és mindenki számára egyértelmű, az ókori gondolkodók ezeket már szabatosan használták és mindannyiunk számára világos jelentésűek. Mindenekelőtt pedig a keresztény kultúrkör első számú forrása, a Biblia is ezekre épít. Néhány alapérték létezik mint például biztonság, türelem, tisztelet, stb., amelyek egyike sem abszolutizálható és nem használható a többi rovására.

Manapság nem is annyira toleranciára van szükség mint inkább rugalmas és gyakorlatias gondolkodásra. Az sem jó, ha mint egyes diktatúrákban szokásos, van egy "etalon" ember, egy abszolút társadalmi norma. Lehetett ilyen egyes rendszerekben az árja származás vagy a szocialista munkás öntudat vagy éppen az úri középosztályhoz tartozás. Szerintem a mai magyar kormány nagyon szűkre szabja azt a kört, hogy kit tekint "normális", teljes jogú állampolgárnak, és kiket zár ki ebből a körből mint "társadalmilag nem hasznos" egyéneket (főként rokkantnyugdíjasokat, közmunkásokat, egyéb mély szegénységben élőket). Létezik a másik véglet is,  azok köre, akiket "politikai megbízhatóságuk" bizonyos jogszabályok alól való mentességre is feljogosíthat (pl. a lopás tilalma vagy az egyenlő elbírálás követelménye az ő esetükben lazább értelmezést nyernek).

Mindezt más szavakkal is meg lehetne fogalmazni, talán frappánsabban is, a lényeg pontosan az, hogy egyszerű magyar szavakkal is lehet mindenről beszélni - sőt elsősorban úgy érdemes,- közérthető módon a pontosságra és egyértelműségre törekedve. Az idegen szavakat és a különféle szakkifejezéseket hagyjuk meg inkább az adott terület szakértőinek, a beszélgetésekben és vitákban inkább az egyértelmű magyar szavak használatára törekedjünk. (Pl. a homályos értelmű és közhelyes "fogyasztói társadalom" helyett mondjuk azt, hogy "emberi mohóság".)

Ez persze csak azok számára hasznos tanács, akik valóban beszélgetni szeretnének másokkal, nem pedig harcolni, lövészárokból lövöldözni különféle fogalmakkal - amely számomra eléggé gyerekesnek hat, "enyém a vár, tied a lekvár" típusú játszmának tűnik.