Nem Magyarország az egyetlen, amelynek mostoha sors jutott Európa újabb kori történelmében. A 20.században valóban sok csapást kellett elszenvednünk, ez azonban nem csak rólunk mondható el, sőt előtte évszázadokon át a béke és nyugalom szigetének számítottunk. A Habsburgok uralma alatt mindig képesek voltunk kiharcolni olyan fokú autonómiát, amiről mások (például a lengyelek, csehek vagy a szerbek) legfeljebb csak álmodhattak. Sőt még azt is elmondhatjuk, hogy Trianonhoz hasonló csapást is átéltek rajtunk kívül mások is.
1. Ország valódi határok nélkül: Lengyelország
Lengyelország nem mondhatja el azt magáról amit mi, hogy sok évszázadon át stabil határokkal rendelkezett volna, sőt a természetes határvonalak hiánya miatt az ország körvonalai folyton változtak. A 15-17.században még hatalmas lengyel-litván közös államot 1795-ben elfoglalták és felosztották az oroszok és a németek (poroszok) egymás között, az ezt követő több mint egy évszázadon át legfeljebb némi korlátozott autonómiát kapott az oroszoktól Varsó és környéke. A lengyelek felkeléseit a cári rendszer mindig véresen megtorolta olyannyira, hogy Lengyelország évtizedekre teljesen el is tűnt a térképekről. A mai Lengyelország határait a II. világháborúban győztes oroszok szabták meg - a németek rovására. Igaz viszont, hogy a II. világháborúban a lengyelek szenvedték talán a legtöbbet az oroszok, beloruszok és ukránok után a harci cselekmények súlyosságát és az áldozatok számát figyelembe véve. Sztálin először hátba támadta őket majd értelmiségüket a katyni erdőben kivégeztette, és pár évvel később a varsói felkelésnek sem nyújtott segítséget... a súlyos történelmi tapasztalatok miatt nagyon nehezen képzelhető el bármiféle orosz-lengyel szövetség, főként a kemény vonalas Putyin részvételével.
2. A II. világháború legnagyobb győztese és egyben fő vesztese is: Szovjet-Oroszország
Már a szovjethatalom megszületésekor tomboló polgárháború áldozatainak számát is közel 10 millióra teszik, (aki nagyobbrészt éhínségek és járványok áldozatai voltak), és ez a szám jóval felülmúlja az első világháborúban orosz áldozatainak számát is (amely 3 millió körüli). A II. világháború még ennél is sokkal súlyosabb csapás volt, a becslések 20 és 27 millió közötti áldozatról szólnak, ami egy elborzasztó szám. Ezen belül a német hadifogságba esett szovjet katonák száma 5 millió volt, akiknek fele éhen halt, mert a németek nem tudták ellátni élelemmel, a másik felét Sztálin végeztette ki vagy kényszermunka táborokba küldte. (Visszavonulni szigorúan tilos volt a szovjet katonák számára a háború első éveiben, ezért a németek eleinte egész hadseregeket kerítettek be.) A katonai győzelem csak megerősítette Sztálint, akinek rendszere egy tipikus ázsiai típusú despotizmus volt. A hagyományos ázsiai felfogás annyira közösség centrikus, hogy eljuthat oda, ahol az egyén élete már nem jelent különösebb értéket, és mindenki feláldozható, akiről nem lehet tudni biztosan, hogy eléggé megbízható. Sztálin alatt mintegy 6 millió ukrán paraszt halt éhen (mert ellenálltak a kolhozok létrehozásának) és 20 millió társadalmi stabilitásra veszélyesnek nyilvánított személy a gulágokban végezte.
3.Egy ország, amelynek az önálló államiság lett a végzete: Szerbia
Szerbia 1496-tól évszázadokon keresztül az óriási Oszmán Birodalom egy kis tartománya volt, és csak a 19.században jutottak el az autonómiáig, 1878-ban lettek függetlenek. Kevéssé közismert, hogy az I. világháború áldozatai között viszonylagosan a szerbek voltak a legtöbben: a lakosság mintegy 20%-a veszett oda, míg a hadviselő felek többségében ez a szám 5-7,5% között alakult. (A románok és törökök esetében volt még ez az arány ennél nagyobb.) A szerb-horvát vezetésű Jugoszlávia aránylag jól prosperált, és bár a 2.világháború nem kerülte el, de a háború után egy viszonylagos jólétet biztosító, független kommunista államként működött. Annál nagyobb csapásnak bizonyult a szerbek számára az államszövetség felbomlása a '90-es években: a külföldön maradt szerb nemzeti kisebbség arányát tekintve a helyzet hasonló a mi trianoni tragédiánkhoz. Az anyaországban 6 millióan élnek, ehhez képest Horvátországban élő szerbek: kezdetben 500 ezer, amely 200 ezer alá csökkent, Bosznia-Hercegovinában még mindig több mint 1 millió szerb van, Koszovóban 140 ezer és Montenegróban is mintegy 180 ezer. (Ha néha elvonatkoztatunk attól az egyetlen szemponttól, hogy hozzájuk csatolták a Vajdaságot, azzal még nem követünk el "hazaárulást".) Mivel a kivándorlást már Jugoszláviában sem korlátozták, ezért óriási szerb diaszpóra jött létre számos nyugat-európai országban, számukat nemrég 2,3 millióra becsülték.
A '90-es években tomboló szerb nacionalizmus egy időre szalonképtelenné tette őket az európai együttműködés számára, nem történtek külföldi beruházások, ezért most a szerb GDP egy főre vetítve csupán 6 ezer EUR és vásárlóerő paritáson 14ezer, nálunk viszont a nominális 14 ezer, a PPP-ben kifejezve 27 ezer, tehát mintegy kétszer gazdagabbak vagyunk náluk.
4.A történelem áldozata majd tettese: Németország
A kora újkori történelem egyik legnagyobb áldozatának Németország mondható. A 30. éves háború sokkal nagyobb népességcsökkenést okozott náluk mint nálunk a török hódítás. (A hódoltság alatt a népességcsökkenés inkább elmaradt népességrobbanásban jelentkezett, ennél nagyobb kárt okozott viszont nálunk a településszerkezet és az etnikai arányok megváltozása). Egyes német területeken a lakosság 1/3-a,vagy akár a 2/3-a is áldozatul eshetett a vallásháború pusztításainak. A következő évszázadban a spanyol örökösödési háború, a 7 éves háború, majd később a napóleoni háborúk fő ütközetei nagyrészt német, porosz területeken zajlottak. Csupán a 19.század második felétől az egyesült Németország jutott el oda, hogy "imperialista" módon lépjen fel a térségben. Ezzel együtt is csak a II. világháború az, amely egyértelműen az ő hibájuknak mondható, azonban Hitler olyan leckét adott nekik, amelyre még ma is emlékeznek és reflexből mindig az ellenkezőjét teszik mindannak, amin a náci harmadik birodalom alapult.
5.Az esélytelenek nyugalmával: a csehek
Csehország 1620-tól egészen 1918-ig a Habsburg birodalom egyik önállóságától megfosztott tartománya volt. 1938-ban a németek szállták meg, 1968-ban pedig az oroszok Csehszlovákiát. Nem csoda, hogy a körülmények hatására mindenféle birodalmi és nagyhatalmi ambíciójukat feladták már sok évszázaddal ezelőtt. Vallási identitásuk sincs, mivel a két legnagyobb európai vallás, a katolicizmus és a protestantizmus közé ékelődtek be, és valószínűleg az orosz ortodoxia sem lehet túl szimpatikus számukra, emiatt leginkább ateisták. A cseh mentalitásban nyoma sincs semmilyen harciasságnak, alapvetően békés felfogásuk hosszú távon kifizetődőnek bizonyult. A volt kommunista országok közül náluk a legfejlettebb a gazdaság, a legmagasabb az életszínvonal és ami ennél is fontosabb: kicsik a jövedelmi különbségek (a skandinávok szintjén vannak e téren).
Európa nyugati részén (angoloknál, a Németalföldön, franciáknál, svédeknél, olaszoknál) az egész országokat csatatérré változtató, kivéreztető háborúk már sokkal hamarabb lezajlottak mint a középső és keleti részén, ahol az utóbbi évszázadokban is nagy területekre terjedtek ki háborús konfliktusok. A folytonos instabilitás az egyik fő oka a keleti területek elmaradottságának a nyugatiakhoz képest. A sikeres stratégia mégsem az, hogy benne ragadunk a múltban és valamiféle nehezen megfogható történelmi igazságtételt emlegetünk, hiszen az ilyen politika csak növeli az instabilitást régiónkban.
Magyarországhoz képest sokkal kevesebb önálló állami létet tapasztaltak meg a Balkán egyes országai, és például Litvánia nálunk jóval nagyobb területi veszteségeket szenvedett el. Országunk területi fekvése sokkal kedvezőbb mint például Bulgáriáé, akik Törökország szomszédságában vannak a Balkán keleti részén vagy a balti államoknál és a lengyeleknél, akik mind Oroszország szomszédai.
A legnagyobb problémát az jelenti, hogy az országok ritkán tanulnak egymás példájából és olykor még a saját történelmükből sem mindig helyes következtetéseket vonnak le. Néha elkerülhetetlen a szakadékba rohanás, például egy Ceausescu vagy Mussolini rendszere, amely több generációt is képes volt immunissá tenni a demagóg diktátorokkal szemben.