Ideo-logikák

Ideo-logikák

A zöldenergia eloszlása sokkal demokratikusabb mint a fosszilisaké

2019. december 06. - Tamáspatrik

Mi lenne, ha a jövőben nem törne ki többé háború az olaj miatt? Erre van is esély, ha megvalósul a következő évtizedekben a zöldenergia forradalma. Ez most úgy hangozhat mint egy szenzációhajhász, demagóg reklám, vagy esetleg fellegekben járó idealizmus. Látni fogjuk azonban, hogy kemény érdekek állnak e mögött, esetleg olyasmi is, amire még eddig nem is gondoltunk.

A szélenergia megoszlása

world-wind-power-distribution.jpg

A kép forrása: http://www.industrycrane.com/blog/Advantages-of-wind-power.html

Az fenti térképen jól látszik, hogy óriási lakatlan területek (Patagónia, Labrador-félsziget, Belső-Ázsia füves pusztái) után Észak-Nyugat Európában vannak talán a legjobb lehetőségek a szélenergia hasznosítására. Ha hozzávesszük ehhez még azt is, hogy az európai tengerpart rendkívül tagolt, a tengerre telepítendő óriási szélfarmokkal sok energiát állíthatunk elő, anélkül, hogy a lakosság nyugalmát zavarnánk. Szélcsatornák, a szélerőművek számára megfelelő területek azonban szinte minden országban, nálunk is vannak. (Nyilván nem minden „szeles” terület alkalmas a szélenergia hasznosítására, így például az USA tornádóövezete valószínűleg kevéssé.)

A napenergia megoszlása

solargis-solar-map-world-map-en.png

A kép forrása: https://britishbusinessenergy.co.uk/world-solar-map/

Európa déli középső és déli részén, nálunk is inkább a napenergiában van potenciál, a szubtrópusi és trópusi országok esetében pedig ez még inkább érvényes. Már felmerült a gondolat, hogy a Szaharában óriási naperőműket létesítenének, amely Európa déli részét hasznosítható energiával látná el. Ennek legfőbb akadályai leginkább politikai természetűek lehetnek (a térség instabilitása), bár feltehetően vannak pénzügyi és technikai korlátai is egy ilyen projektnek. (Pl. a létesítmények megvédése a por- és homokviharoktól.)

Nézzük meg a fosszilis energia megoszlását

A szénerőművek kora lejárt, sorra zárják be őket még Trump elnöksége alatt is, mert már nem versenyképesek, nem érdemes költeni rájuk. Érdemesebb a kőolaj kitermelést nézni (a földgáz ezzel nagyjából arányos), egyik fajta mérőszáma az egy főre jutó termelés. E téren olyan országok vannak az élen mint Kuvait, Szaúd-Arábia, Egyesült Emírségek, Brunei, Norvégia. A legutóbbi kivételével mindenhol viszonylag fejletlen gazdaságot és még kevésbé fejlett társadalmat találunk, kérdéses, hogy a gazdagságukkal megfelelően tudnak-e élni ezek az országok. Ha a legnagyobb olaj exportőröket nézzük, akkor a lista élmezőnyében olyan országok is szerepelnek mint Irak, Nigéria és Venezuela, borzasztó belső társadalmi feszültségekkel, esetükben teljesül az a mondás, hogy az ásványkincsekben való gazdaság sok ország számára inkább átok mint áldás.

Milyen lehetőségek és érdekek vannak Európában a zöld energia felfuttatásában?

Közhely, hogy a fosszilis energiák gyors leváltására nincs esély, azonban mi van akkor, ha kemény érdekek állnak a zöldenergiák mögött is Európában és a világ számos részén? Ahogyan az egyes  országok élelmiszertermelése is inkább politikai mint gazdasági kérdés, hiszen még akkor is fenntartják az önellátást, ha drágább mint az import (Japánra például egyértelműen igaz ez, de egyes nyugat-európai országokban előfordul ilyesmi), mert számukra stratégiai kérdés a kiszolgáltatottságuk csökkentése. Ehhez hasonlóan, az olaj- vagy gázcsapok elzárása szintén valós gazdasági veszély, amellett, hogy a fosszilis energiára például a földgáz erőművek formájában a közeljövőben is szükség lesz majd.

A magyar mentalitást inkább az jellemzi, hogy minél pontosabb indokokat találjunk arra, hogy valami új dolog megvalósítása mért nem lehetséges. Ezzel szemben ahol a közfelfogás pozitívabb, ott inkább az a jellemző, hogy problémákat kihívásnak tekintik, amelyekre újszerű megoldásokat lehet és kell is találni. (Lásd pl. a Mérnöki találékonyság c. dokumentumfilmet az egyik csatornán, hogyan lehetett egyre nagyobb házakat, hidakat stb. építeni.)

Az energiatárolás folyamatosan fejlődik: például az elektromos autók akkumulátorai öt év után már csak 90%-os hatékonysággal működnek, ezért lecserélik, viszont energiatárolásra még sokáig alkalmasak lehetnek. Egyszerűen rákényszerülünk, hogy javítsuk az energiatárolás hatékonyságát.

A másik, hogy manapság az időjárás előrejelzések eléggé pontosak több napra előre, elég pontosan lehet tudni, hogy mikor lesz zöldenergia fölöslegünk és mely napokon lesz hiányunk, illetve az egyes napok mely részében várható ez. A fölös energiával lehet például hidrogént fejleszteni, amellyel járműveket hajthatunk meg, vizet szivattyúzhatunk különféle tárolókba stb., a hiány pótlására pedig ott van az alternatív energiaforrások közül a biogáz, a geotermikus, a hulladék égetők, sőt árapály-erőművek is (amely nagy potenciál). A különféle intelligens vezérlések finomhangolhatják az egyes rendszereket, és az áram ára is eltérő ma már a felhasználók számára a rendelkezésre állástól függően (minthogy régen is volt olyan például, hogy éjszakai áram, a vízmelegítők ilyennel működtek). Mindez úgy, hogy az ipar és a lakosság energiaigénye is folyamatosan csökkenthető.

Újabb előny a decentralizáltság

Az állampolgár kiszolgáltatottságát csökkenti, hogy az energiaszükségletét jórészt maga állíthatja elő, napelemekkel, szélkerekekkel, a mezőgazdasági termelők biogázzal is. A legjelentősebb fejlődés e téren talán az  USA Kalifornia államában van, de mindenfelé egyre több épületre szerelt napelemet látunk, már nem ritkák a passzív sőt a pozitív energiamérlegű épületek sem. A napelemek várhatóan egyre jobbak, olcsóbbak és egyre rugalmasabban használhatóak lesznek, a napkollektorok szintén, az állampolgár kiszolgáltatottsága a nagy szolgáltatóktól egyre jobban csökkenthető.

Ahol van érdekeltség és eltökéltség ott költenek is rá

Mivel láthatóan létezik a határozott politikai szándék, ezért az EU komoly támogatásokat nyújt a zöldenergia használatára és a gazdaság „zöldítésére”. Ha a valós költségeket nézzük a környezeti károkkal együtt, akkor a fosszilis energia ma már általában drágább mint a zöldenergia, és a fiatalabb generációk egyre inkább megbarátkoznak azzal a gondolattal, hogy a termékek árában a valós költségek kell, hogy megjelenjenek még akkor is ha a benzin többe fog kerülni az adóemelés miatt. (Aki azt mondja, hogy a „boomer” generáció mennyivel gazdagabb volt a mostaniaknál, arra az lehet a válasz, hogy „Pokolba velük, nekünk nem a nagy ház és a nagy autó a legfontosabb, sokkal inkább a jobb életminőség és a környezetünk megőrzése".)

Háborúban állunk

Egy olyan háborúban állunk, amelyet mi robbantottunk ki öngyilkos módon a saját környezetünk ellen, és most már a kármentés, a visszafordíthatatlan változások megelőzése a cél. Ennek egyik formája a zöldenergia arányának növelése a fosszilis rovására, ahol a lécet egyre magasabbra kell tudnunk tenni az idő múlásával. A primitív, nagy energiasűrűségű fosszilisak helyett kevésbé kényelmesen használható, de jóval kifinomultabb környezetbarát technológiákra térhetünk át fokozatosan, feltéve, hogy a megszokást és a rendszer tehetetlenségi erejét le tudjuk győzni. Az ilyen programok pénzügyi támogatása egyre nagyobb lehet, még ha egyesek a lelkiismeretüket akarják is megnyugtatni, mint tette azt Alfred Nobel, a dinamit feltalálója a békedíj (és a többi tudományos díj) megalapításával.

Egy másik front vagy fegyvernem ebben a háborúban az energiatakarékosság és a környezetbarát anyagok, eljárások használata. Például nem szabad ezerrel betonozni mindent, vannak kevésbé energiaigényes és a környezetünkhöz illeszkedő anyagok is (pl. vályog, kő, tégla, fa). Már jól látható az is, hogy a tömeges légi utazások ideje lassanként le fog járni éppúgy mint a tömegáruk indokolatlan összevissza szállítgatása, a jövőben kevéssé globalizált lesz az ipar, a helyi és szezonális termékek aránya nőni fog.

A szén-dioxid megkötése a légkörből a harmadik oldal, ami ugyanolyan fontos mint a másik kettő. Erdősítés, visszajuttatni a szenet a talajba, - a helyi ökoszisztémákat is gazdagítjuk ezáltal, az éghajlat stabilizálása mellett. De lehet, hogy akár még kőzetekben való megkötés vagy algafarmok létesítése is segíthet majd ezen a téren.

Európa elemi érdeke

Európa kettős hasznot is húzhat a zöldenergia elterjesztéséből a fejlett országokban: Számos afrikai ország egy teljes fejlődési szintet átugorhat és a helyi közösségek életszínvonalát emelheti a decentralizált áramtermelés (főként napelemek révén), amelyben Európa finanszírozási oldalról és szaktanácsadók révén is részt tud venni. Ha elősegítjük egyes afrikai és nyugat-ázsiai országok stabilitását, akkor ezzel felénk irányuló menekülthullámokat is megelőzhetünk. A fejlett országok a náluk sikeres gyakorlatokat és eljárásokat máshol is el kell, hogy tudják terjeszteni, ez alapfeltétele annak, hogy el tudjuk kerülni az éghajlatunk visszafordíthatatlan megváltozását és a pár évtizeden belüli tömeges mértékű humanitárius katasztrófákat.

A konfliktusokat a világban persze nem fogja tudni megszüntetni a zöldenergia (pl. az akkumulátorokhoz használatos ritkaföldfémek eloszlása is nagyon egyenetlen), és a változásoknak nyilván rengeteg kerékkötője van. Ha viszont másokra mutogatunk, hogy miattuk úgyse fog menni, az egyszerű felelősség áthárítás. A nagy cégek és a politikusok egyaránt folyamatosan árgus szemmel nézik a közfelfogás változását és próbálnak alkalmazkodni hozzá, ezt figyelembe véve főleg rajtunk múlik, a mi "fogyasztói" és állampolgári felfogásunkon, mert azok a folyamatok fognak érvényesülni, amelyeket mi is támogatunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://ideo-logic.blog.hu/api/trackback/id/tr8815341680

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2019.12.07. 09:21:55

Az olaj vége egyenlő az USA dollár végével is. Valamint elértékteleníti az oroszok egyetlen bevételét a fegyvereken kívül. Nem beszélve az olajmonarchiákról, akiket másnap otthagynának az amerikaiak. Ez magától nem fog megoldódni, ehhez szó szerint katasztrófa kell, olyan érdekek feszülnek az olajért.

midnight coder 2019.12.07. 09:42:17

Ezzel az energiamegosztásos álommal az a baj, hogy az energia nem tud teleportálni. Az olajnak és a földgáznak az az előnye, hogy viszonylag kis veszteséggel szállíthatók akár nagyon messzire is. Az áramra ez annyira nem igaz. Azt lehetne csinálni, hogy a napelemeket a szaharába telepítjük, ezzel a téli-nyári ingadozást elvben akár ki is lehetne iktatni, vagy lényegesen csökkenteni. A gond csak az, hogy egyrészt így is elég messziről kellene szállítani a delejt, másrészt nem biztos hogy az EU áramellátását az iszlamista terroristák kezébe kellene adni.

midnight coder 2019.12.07. 09:44:12

@Legfelelősebben gondolkodó felelőtlen ember: Akik leginkább megszívják az olaj visszaszorulását, azok az arabok lesznek. Na akkor lesz ott érdekes világ, ha egyszer elfogy a pénz.

gurigapapa 2019.12.07. 09:49:30

"a fiatalabb generációk egyre inkább megbarátkoznak azzal a gondolattal, hogy a termékek árában a valós költségek kell, hogy megjelenjenek még akkor is ha a benzin többe fog kerülni az adóemelés miatt"

Ez lenne a kulcsmondat. Ha mindennek a valós árát fizetnénk meg, hamar rendet tenne. Pláne, ha az externáliákat forintosítanánk (dollárosítanánk, stb.), és azt is meg kellene fizetni.

Más kérdés, hogy ennek beláthatatlan következményei lennének. Jelentősen drágulna minden, pl. szállítás, import, meg csökkenne az életszínvonal (meg kénytelen lenne a gyerek gyalogolni (!) az esőben (!) az 500 méterre lévő iskolába, shocking!). Így minden marad a régiben. Meg az olajnagyhatalmak és haszonélvezőik sem néznék ölbe tett kézzel, hogy szépen összeomlik az ő világuk - van rá példa most is bőven, lásd az USA "demokráciaexportja".

Pöff 2019.12.07. 09:57:40

Majd fog más miatt

gurigapapa 2019.12.07. 09:57:44

"A nagy cégek és a politikusok egyaránt folyamatosan árgus szemmel nézik a közfelfogás változását és próbálnak alkalmazkodni hozzá, ezt figyelembe véve főleg rajtunk múlik, a mi "fogyasztói" és állampolgári felfogásunkon, mert azok a folyamatok fognak érvényesülni, amelyeket mi is támogatunk."

Ez a dolog szerintem pont a változás ellen van. Melyik politikust fogja a nép támogatni? Amelyiket megtámogatják az olajvállalatok, és ebből a pénzből kenyeret és cirkuszt ígér, vagy amelyik változást, paradigmaváltást ígér, életszínvonalcsökkenéssel?

Érdemes lenne megkérdezni az emberektől, hogy hajlandóak lennének-e mostani életszínvonaluknak úgy 40-50%-ról lemondani annak érdekében, hogy a Föld, a természet meg a fenntarthatóság blablabla? Mert a jelenlegi technológia mellett egyelőre erről beszélünk. Aztán persze lehet bízni a jövőben, hogy sok-sok fúziós erőmű meg a világűrbe kilőtt napenergiabegyűjtő rendszer termeli a nagyon olcsó és tiszta energiát, melyet tisztán és olcsón le tudunk tárolni, de ez jelenleg csak álom.

midnight coder 2019.12.07. 10:18:34

@gurigapapa: "Érdemes lenne megkérdezni az emberektől, hogy hajlandóak lennének-e mostani életszínvonaluknak úgy 40-50%-ról lemondani annak érdekében, hogy a Föld, a természet meg a fenntarthatóság blablabla?"

A gond igazából az, hogy ez sem oldaná meg a problémát. A gond az, hogy jelenleg egyszerűen nem áll ehhez rendelkezésre a technológia. És ha befékezünk, akkor a jövőben sem fog. Az alapjában véve egy klassz trend, hogy elkezdünk végre vakarózni hogy változtatni kellene a technológián, de ennek az átfutása alsó hangon is olyan 50-60 év - úgy, hogy alapvetően nem kezdünk el törpölődni. Ha elkezdünk, akkor 100-150 év múlva sem lesz meg a szükséges technológia. Nem azért, mert a tojásfejek ne tudnák kiizzadni, hanem azért mert nem lesz aki olyan áron legyártsa, hogy Kunta-Kintéhez is eljusson a fűkunyhóba. Ugyanakkor jó eséllyel ha ma lenne 0%-os a CO2 kibocsájtás, az is késő lenne.

Ergo, ha az emberi civilizáció túl akarná élni ezt a dolgot, akkor nem a töpörödésre kellene koncentrálni, hanem a légkör hűtésére, és persze még egy rakás más dologra, az energia zöldítésétől a termékek életciklusán át az egész társadalom felépítéséig. Akár globális szinten is. De az emberiség nem ezt fogja tenni, hanem egyrészt megy a kirakatzöldítás, másrészt meg grétikéék elkezdik szervezni a jó kis zöld kommunizmust ami megint összehoz majd egy olyan katasztrófát mint Leninék, Maoék, Hitlerék. Ami persze az ökológiai proléma megoldásához max. annyival visz közelebb, hogy pár tízmillió európai polgárral kevesebb szívja be az oxigént és fújja ki a CO2-t.

konrada 2019.12.07. 10:28:04

@gurigapapa: Ezzel meg speciel az a baj, hogy ha a fejlett országok lakossága önként hajlandó is volna lemondani életszínvonaluk 40-50%-áról, még mindig marad cirka 6 milliárd ember, akinek még az a szint is olyan álom, amit - egyébként az ő szempontjukból nézve teljesen jogosan, hiszen nem másodosztályú emberek! - el akarnak érni. ...ráadásul 10 évente növekszik számuk kb 1 fejlett világnyi lakossággal.

...így a fejlett világ hiába hozná meg az áldozatát, a föld energiafelhasználását csak ideig-óráig csökkentené...

nemecsekerno_007 2019.12.07. 10:30:02

Épp itt az indexen írtak cikket arról, hogy miért nem lehet ezt az energia-fordulatot megcsinálni. Akkor amikor már olyan a technológia, hogy leszálltunk a Holdra...
Ez nem olyan mint elvinni 3 embert, hanem olyan minden embert elvinnénk a Holdra. Pár napja volt fent itt...

Mr. Hyde 2019.12.07. 10:36:40

A versenygazdaságban, ami immár a generalizált monopóliumok brutális konkurencia harca, nem csak az nyersanyagokért és erőforrásokért (az olaj csak az egyik...) zajlik a küzdelem, hanem a piacok feletti ellenőrzésért is.

A Kína-USA kereskedelmi háborúban szó nincsen az olajról vagy az energetikáról.

Így látható, hogy a piaci alapú konkurencia harc nemzetközi szinten mindenképpen fegyveres konfliktusokká formálódik.

A jelen társadalom problémája nem technológiai hanem gazdasági természetű.
Teljesen értelmetlen "zöld" technológiákkal megpróbálni "takarékossá" tenni a pazarlást és "tisztává" a környezetszennyezés, hiszen a probléma gyökere a "gyártásoptimalizáció" által megvalósuló rövid termelési ciklusok és a helyi önfenntartó gazdaságok, az egyszerű újratermelés lehetőségét megszüntető globális kereskedelem.

Az "energiaválság", az "ökológiai katasztrófa", a "túlnépesedés" és a "társadalmi egyenlőtlenségek" tényleges megoldása csak a tényleges emberi szükségletekre alapozott, a magántulajdonon túlmutató, tervezett gazdasági rendszerrel lehetséges majd.

Természetesen a monopoltőke interkontientális háborúja után.

Mr. Hyde 2019.12.07. 10:43:06

Az olaj egy jövedelmező iparág. A monopoltőke pedig nem mond le a jövedelméről. Akadályozza technológiai paradigma váltást és csak olyan területeken fejleszt, amelyekkel a hagyományos iparágakból származó jövedelmét tudja növelni.

Befektet más iparágakba is, ha azzal profithoz, vagy várhatóan monopoljáradékhoz juthat, de nem célja egy integrált termelési rendszer kialakítása. A profit a célja.

Valójában az „energiaválság” a kollektív imperializmus oligopóliumai akaratának a terméke: annak a következménye, hogy biztosítani kívánják a maguk számára a Föld természeti erőforrásaihoz való hozzájutás monopóliumát, legyenek ezek ritkák vagy sem. Mégpedig abból a célból, hogy a maguk számára sajátítsák ki az imperialista járadékot, még akkor is, amikor az energia-felhasználás változatlan marad – vagyis pazarló és energiafaló –, és akkor is, ha újszerű, „javított”, „ökológiai” energiapolitikák lépnek életbe.

Laciii 2019.12.07. 12:22:45

"Már jól látható az is, hogy a tömeges légi utazások ideje lassanként le fog járni éppúgy mint a tömegáruk indokolatlan összevissza szállítgatása, a jövőben kevéssé globalizált lesz az ipar, a helyi és szezonális termékek aránya nőni fog."
Ezt amúgy milyen adatokra támaszkodva mondod?
Nem repülünk kevesebbet.
www.statista.com/statistics/564769/airline-industry-number-of-flights/
Kína meg az USA kicsit összeakasztotta a bajszot, de a globalizált ipar ettől még nem indult ettől a lejtőn.

midnight coder 2019.12.07. 12:42:06

@Mr. Hyde: "Az "energiaválság", az "ökológiai katasztrófa", a "túlnépesedés" és a "társadalmi egyenlőtlenségek" tényleges megoldása csak a tényleges emberi szükségletekre alapozott, a magántulajdonon túlmutató, tervezett gazdasági rendszerrel lehetséges majd."

llyen már volt egyszer, de nemigen váltotta be a hozzá fűzött reményeket. De ha nagyon vágysz rá, még megtalálhatod a kies Észak-Koreában.

midnight coder 2019.12.07. 12:48:37

@Robiekin: "Javaslatom: vissza a természetbe..."
Ja. Vadászó-gyűjtögető üzemmódban el tudna tartani Európa mondjuk olyan 50 millió embert, míg a középkori technológiával ez akár 100 millióra is felmehetne a mostani 700 millió helyett. Persze ehhez dolgozás van látástól mikulásig, az olyan hülyeségeket mint írás-olvasás az átlagpolgárnak elfelejtheted, és persze a dologhoz jár még némi éhezés, nyomor és rendszeres háború ami a népességet szinten tartja.

midnight coder 2019.12.07. 12:50:28

@midnight coder: Ja, és persze a vadászó-gyűjtögető 50 millióhoz ép természeti környezet is kellene, mert hogy Budapest belvárosában max. patkányra és galambra lehet vadászni.

Laciii 2019.12.07. 13:28:58

"hogy a fosszilis energiára például a földgáz erőművek formájában a közeljövőben is szükség lesz majd.
A magyar mentalitást"
Belátod, hogy a földgáz kell, gondolom akkor azt is tudod, hogy emiatt Merkel többször találkozott Putinnal, mint Viktor. Ennek ellenére mégis nyugatra nyalsz, haza meg fikázol. Szép munka.

"Egyszerűen rákényszerülünk, hogy javítsuk az energiatárolás hatékonyságát."
A fizika törvényei nem úgy működnek, hogy rákényszerülünk és akkor áthághatjuk. Például Svájc a hegyeivel pumpálhatja a vizet a magasba napelemről, hogy utána hetekig hajtson vele turbinákat. Nekünk nincs hova. Tengerünk sincs ahova pakolhatjuk a szélfarmokat, hogy azok rendkívül hatékonyan tudjanak működni.

Muhammad Balfas 2019.12.07. 13:43:19

@Legfelelősebben gondolkodó felelőtlen ember: Addig jó,amíg a muszka azzal van elfoglalva,hogy eladja Európának a gázt és az olajat.Éhes medve veszélyes..

midnight coder 2019.12.07. 14:09:44

@Laciii: A fizika korlátja az E=MC2. Ha ennek a közelébe tudnánk jutni tárolással elérhető áron, akkor az utolsó néger kisgyerek is járhatna helikopterrel az óvodába. A mi korlátunk nem a fizika, hanem a jelenleg rendelkezésre álló technológia.

Laciii 2019.12.07. 14:40:33

@midnight coder: ha a nagyanyám sárga lenne és csilingelne akkor meg villamos lenne. Az E=mc2 is csak a jelenleg rendelkezésre álló információk szerinti korlát, akár meg is dőlhet még, de ez nem rákényszerültség kérdése.
Ha ábrándozunk akkor igazából tárolni se kell az energiát hanem majd a dimenzionális fluxus illesztő fogja áttranszportálni a vogonok dimenziójából éppen aktuális igény szerint. Persze csak ha rákényszerülünk.

midnight coder 2019.12.07. 14:53:51

@Laciii: Tudod, amikor én elkezdtem programozni, 1 kilobyte-os ZX-81-es gép volt az első amin dolgoztam, fekete-fehér csöves TV-vel és BRG kazettás magnóval. Ha akkor valaki azt mesél nekem a mai gépekrõl, az internetrõl és a mobiltelefonokról, simán hülyének nézem. Az emberiség elég jól tud technológiát fejleszteni ha megfelelő a gazdasági környezet. Ellenpélda Pl. az orvostudomány amibe legalább ennyi pénz belement, és ehhez képest szinte semmit nem fejlődött.

Muhammad Balfas 2019.12.07. 15:42:02

@midnight coder: Még felszabadítani sem tudunk olyan hatásfokkal energiát,hogy az mc2 közelébe kerüljünk,nemhogy tárolni.Egy atombomba felrobbanásakor kb. a maximálisan felszabadítható mc2 tizede szabadul fel..

Muhammad Balfas 2019.12.07. 15:45:12

@Laciii: Az E=mc2 egy elvi maximumkorlát.Bizonyonyos Albert Eintstein határozta meg ezzel a formulával az m tömegű anyagból felszabadítható energia maximumát..

nemecsekerno_007 2019.12.07. 16:06:48

Oké, a jövőben nem lesznek háborúk az olajért.
Majd lesznek a lítiumért, kobaltért....

Laciii 2019.12.07. 17:02:26

@midnight coder: Fúziós reaktort meg a zx81 előtt óta szeretnénk, de azóta sincs. A Moore törvény is megbicsaklott. Szóval a technológia fejlődését továbbra sem a kényszer határozza meg.

Kedélyes Paraszt 2019.12.07. 17:18:04

nekem kb 25 eve volt egy olyan ideam, hogy csokkenteni kellene a fold nepesseget. en drasztikus megoldasban gondolkoztam, mivel nem lattam ra human megoldast. ma sem latok. szerintem ez a megoldas, csak donteni kellene.

]{udarauszkasz 2019.12.07. 18:55:07

@Kedélyes Paraszt: nem a nepesseget kene csokkenteni, hanem a nepsuruseget. Hogyan? Mas bolygokon eletteret letrehozni. A technologia adott, az akarat mar nem annyira, a beltenyesztett vilagelit genetikailag orokiti at evszazadok ota a hatalomehseget, es a szadizmust. Igy aztan a Homo Sapiens megy a levesbe vidaman a sajat laban magatol.

Muhammad Balfas 2019.12.07. 19:26:27

@]{udarauszkasz: Nem egyszerűbb kissé visszaszabályozni a populációt a harmadik világban? Remek jó hidrogénbombáink vannak..:)

]{udarauszkasz 2019.12.07. 20:37:53

@Muhammad Balfas: csak 1 vilag van, azt H bombaval tenyleg jol vissza lehet szabalyozni:)

Muhammad Balfas 2019.12.07. 20:55:46

@]{udarauszkasz: Felrobbantottak már egy párat, és itt vagyunk..

]{udarauszkasz 2019.12.07. 21:21:47

@Muhammad Balfas: egyelore. Ha komolyan nekiallnanak, nem lenne gond a felmelegedes...

chrisred 2019.12.08. 06:15:26

@konrada: Az a növekedés is le fog állni, ahogy a fejlett világ népességrobbanása is leállt.

Tamáspatrik 2019.12.08. 11:02:01

@Laciii: Dehongynem. Arra az esetre, ha az atomerőművek túltermelnek, mert túl sok blokk volna üzemben egyszerre, náluk is felmertül, hogy felpumpáljunk vizet mondjuk a Mátrába. Napelem: pl. a japánok terveztek vékony, hajlékony napelemeket is. Hatékonyságnövelés az is, ha kevesebb anyag ráfordításával termelünk ugyanannyi energiát.
Olyat nem mondtam, hogy ne kellene jóban lennünk az oroszokkal, mért ne kellene?
Viszont Európa nagyjából ki van szolgáltatva még mindig az OPEC-nek és háborúk esetében (pl. Irán-USA) az olaj megdrágulhat. Emiatt is fontos az energiafüggetlenség.
A nagy energiasűrűségű, jól szállítható fosszilis helyett rákényszerülünk, igen kompromisszumokat kell kötnünk, kényelmetlenség árán is, a helyben előállítható zöldenergiákra. Sokkal kevésbé korlátosak mint a fosszilis.

Tamáspatrik 2019.12.08. 11:02:48

@nemecsekerno_007: Tipikus magyar cikk, hogy "mért nem lehet megcsinálni valamit" :)))

Tamáspatrik 2019.12.08. 11:04:26

@Muhammad Balfas: A gáz nem lesz egyhamar felváltható, ső még az olaj sem egy darabig, nincs ezzel gond.
Először a szén fut ki, az olaj és a gáz lassan csökken(het).

Tamáspatrik 2019.12.08. 11:09:23

@gurigapapa: Az elitek elleni lázadások kb. ilysmiről szólhatnak az egész világon. Az áttekinthetetlen nagy rendszerek helyett nagyobb szerepet akarnak adni a helyi, lokális gazdaságnak és politikának.
Egyelőre még többnyire csak demagóg politikusok használják ezt fel.

Tamáspatrik 2019.12.08. 11:13:22

@chrisred: A GDP csak egy mérőszám, a fejlettebb országokban már általában lassan nő. A gazdasági és társadalmi fejlettséget másként is lehet mérni.

Tamáspatrik 2019.12.08. 11:30:27

@midnight coder: Egyre inkább van politikai akarat ez irányban. Erdőtüzek vannak, áradások, hőhullámok, amelyek régebben mind ritkábbak voltak, egyre többen látják a helyzet romlását. Pénz tehető mögé, ha van elég politikai akarat. Érdekek is vannak ilyen irányban, pl. energiafüggetlenség. A gazdaság is nyerne azon, ha például napelemeket telepítenénk Afrikába, a fejlett országok is, a fejletlenek is, a környezet is. A tehetetlenségi erő túl nagy és az öreg politikus elit gondolkodásának rugalmatlansága a másik fő akadály.

nemecsekerno_007 2019.12.08. 16:11:14

@Tamáspatrik: Rosszul írtam. Meg lehet csinálni, csak többe kerülne mint az egész XX. század...

nemecsekerno_007 2019.12.08. 16:18:37

@Tamáspatrik: Annyira vicces amikor a szabadbölcsészek ekézik az "öreg politikus elitet", hogy telepítsék be a világot napelemmel, mert az milyen jó lesz... :)))) Kiszámoltuk!!! Esküszünk!!!

Beszéljétek rá Soros bácsit, hogy legyen olyan filantróp, hogy támogassa már 300 ezer km2 napelem telepítését a Szaharába!!! A migrihajókáztatás helyett. Szerintem sokan, sokkal jobban támogatnák mint a nyílt társadalmas agymenéseit...

Nagyon szépek ezek a naív elképzeléseitek, de ugyanúgy a befektetők pénze van mögötte és azok meg profitot akarnak. Ugyanúgy mint mindig. Olyan szinten kilóg sales-es lóláb, hogy csak na.

Ezért van szükség erre a sok klímahittérítőre, meg a Greta nevű zöld messiásra, hogy el tudják adni amibe a sok zöld tőkés befektetett... Én nem is értem, hogy lehettek ilyen naívak...

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2019.12.08. 21:51:04

@chrisred: Nagyjából az évszázad végére leállhat a népességnövekedés, amikor 11 milliárd ember lesz a Földön, ezen belül Afrika lakossága megnégyszereződik és Ázsia is nő még 1 milliárdnyit. Persze csak akkor, ha addig a klímaváltozás nem módosít drasztikusan...

@Tamáspatrik: A térképek mellett lemaradt két fontos ábra: melyik energiaforrás mekkora részét adja a világ termelésének és melyiknek mennyi az ára...

Tamáspatrik 2019.12.08. 22:13:10

@nemecsekerno_007: "befektetők pénze van mögötte és azok meg profitot akarnak" Éljen. Ez a jó. Te ingyen teszel bármit is? Szerintem csak ha hülyének néznek.
Hogy zagyválod össze a Grtétát a "tőkésekkel" azt meg már nem is értem, hogy a kettőnek mi köze egymáshoz. Semmi.
Nem paranoiás ez egy kicsit?

Tamáspatrik 2019.12.08. 22:14:45

@Online Távmunkás: Most mindkettő kis részét adja még a világ energiatermelésének, viszont egyre többet csökkenő áron. Nehéz megfogni az árát, mert napelemet és szélkereket fel tudsz szerelni otthon, de mini hőerőművet nem tudsz létrehozni.

chrisred 2019.12.09. 05:17:29

@Online Távmunkás: Nagyjából 2050 körül áll le a növekedés jelenlegi tendenciája, amikor a legnépesebb távolkeleti részeken az átlagos élettartam növekedése már nem fogja ellensúlyozni az alacsony születésszámot.

chrisred 2019.12.09. 05:19:08

@nemecsekerno_007: Az állami beruházások mögött az adófizetők állnak, ők meg nem profitot, hanem kiszámítható jövőt szeretnének, maguknak és a leszármazottaiknak is.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2019.12.09. 18:57:46

@chrisred: Annál jóval később áll le, mert nem Távol-keleten a leggyorsabb a növekedés üteme, hanem Afrikában. A születések száma szerencsére már stagnál globális szinten, de kell még 70 év, amíg a mai gyermekszám végigér a korfán.

chrisred 2019.12.10. 05:23:56

@Online Távmunkás: Csak annak a globális népesség növekedésére vonatkozó hatása kisebb, mert alacsonyabb érték növekedéséről van szó. Jelenleg egyedül Kínában többen élnek, mint egész Afrikában.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2019.12.10. 08:49:06

@chrisred: Tévedsz. Az ENSZ előrejelzése szerint Afrika népessége olyan ütemben növekszik, hogy 2100-ra megközelíti Ázsia népességét, hiába indul sokkal alacsonyabb szintről. A mostani évi 2,5%-os növekedés is azt jelzi, hogy addig megnégyszereződik, míg Ázsiában "csak" 25%-os növekedés várható.

chrisred 2019.12.12. 05:51:57

@Online Távmunkás: Semmilyen 25%-os népességnövekedés nem várható Ázsiában.

www.ksh.hu/interaktiv/grafikonok/vilag_nepessege.html

2019: 4,601 millió
2100: 4,719 millió

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2019.12.31. 18:28:56

@chrisred: Még ez alapján a KSH-s grafikon alapján se a 4719 millió a csúcs Ázsiában, hanem 5301 millió, ami már 2055-ben várható.
Végre te is belátod, hogy Afrika mégiscsak jelentős tényező lesz a világ népességének növekedésében?

chrisred 2020.01.01. 06:49:53

@Online Távmunkás: Igen, korábban már leírtam, hogy a Távol-Keleten a népességszám növekedést már nem a születések száma, hanem az átlagos élettartam növekedése hajtja, ami viszont jelenlegi ismereteink szerint behatárolt terjedelmű.

"Végre te is belátod, hogy Afrika mégiscsak jelentős tényező lesz a világ népességének növekedésében? "

Eléggé gumiszerű kategória, hogy mi a jelentős, és mi nem. Azt írtam, hogy messze nem olyan jelentős, mint amilyen Ázsia volt az elmúlt fél évszázadban, ezért fog jelentősen lassulni a népességnövekedés tendenciája. Az 1970-2020 közötti ötven évben 4 milliárddal nőtt a Föld népessége, vagyis évtizedenként 800 millióval, míg a 2020-2100 közötti nyolcvan évben 3 milliárddal, vagyis évtizedenként 400 millió körül. És ennek a jövőbeli növekedésnek a zöme le fog zajlani az évszázad közepéig, amikor Ázsia népessége csökkenni kezd.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2020.01.01. 11:40:44

@chrisred: Az elmúlt 50 évben Ázsia lakossága 2,5 milliárddal növekedett, a következő 50 évben Afrika lakossága 2 milliárddal fog növekedni. Hasonló nagyságrend a kettő.

chrisred 2020.01.02. 05:52:21

@Online Távmunkás: Igen, ezért úgy lenne pontos a meghatározás, hogy mind a kettő nagyon fontos szerepet játszott/játszik/fog játszani a Föld népességszámának alakulásában. (Ami szintén elég jellegtelen állítás, mert nyilvánvalóan két nagy kontinensről van szó.) De a népességnövekedés tendenciáját nézve az ázsiai népességrobbanás akkor következett be, amikor a Föld népessége mindenhol dinamikusan nőtt - elsősorban azért, mert a világháborúk után és a technikai fejlődés révén az átlagos élettartam mindenhol soha nem látott ütemben megugrott (pont Afrikát kivéve). Míg a XXI. századi afrikai népességszám növekedés akkor történik, amikor a Föld legnagyobb részén ez a folyamat már lezajlott, ezért javarészt csak ellensúlyozza azt a stagnálást, illetve a népességcsökkenést, ami a többi kontinens elöregedő társadalmaiban bekövetkezik. Tehát a népesség szám NÖVEKEDÉSÉBEN nincs olyan meghatározó szerepe, mint a korábbi ázsiai népességrobbanásnak.
süti beállítások módosítása