Ideo-logikák

Kilépés a félelem csapdájából - politikai program

2016. március 06. - Tamáspatrik

A világ kulturális térképén az egyes országokat kétféle tényező alapján sorolják be: a hagyományos-racionális valamint a túlélés-önmegvalósítás tengely mentén. A gazdaságilag fejlett országokra, ahol magas szintű a jólét mind jellemző, hogy az állampolgárok többsége aránylag magas szinten áll az önmegvalósítás terén, nálunk viszont ez a mutató átlag alatti, hiszen a legtöbben a napról-napra való túlélésre koncentrálnak. Tehát akkor fogunk tudni előrelépni, ha képesek leszünk meghaladni a közéletünkben jellemző folyamatos aggódás és félelem kultúráját. 

Ma Magyarországon háromféle közéleti felfogás van, ez a fajta színesség alapjában véve értékes, csupán az egymás iránti intoleranciára építő, indulatokat szító politikai manipuláció miatt tűnik károsnak. 

-Szélsőjobbos: Az ösztönösség jellemzi és a hagyományápolás. Nincs mindenből elég, harcolni kell az érdekeinkért. Helye a hagyományőrzésben, alternatív életmódok megteremtésében van, főként kistelepüléseken. A Jobbik valamint a Fidesznek egy jelentős része tartozik ide. A társadalmat ez a felfogás a hagyományoknak megfelelően kiváltságosokra és egyszerű állampolgárokra osztja, de nem veszi észre, hogy a „keményen dolgozó kisember” mantra teljesen hibás, ehelyett jól és hatékonyan dolgozó állampolgárokra van szükség. (Az már ő szuverén döntése kell legyen, hogy jelentős túlmunkát vállal-e középtávon.) 

-Szélsőbalos (klasszikus baloldali): Az előzőhöz hasonlóan globalizáció és kapitalizmus ellenes, valójában a szélsőjobb titkos szövetségese és hozzájuk hasonlóan, amikor túl sokat markol, akkor destruktív tud lenni. A marxista dogmákat ismételgetik, nem tanulták meg a történelmi leckét, hogy minden egyes forradalom kudarcot vallott, mert nem ismerték fel, hogy a társadalmak átalakítása csak lépésről lépésre történhet. A céljaik mint például a méltányosabb bérezés, a gazdasági különbségek csökkentése, emberhez méltó élet mindenkinek teljesen rendben vannak hosszú távú programként. Nem veszik észre viszont, hogy számos helyen pl. Skandináviában ezeket az elveket már nagyrészt megvalósították. 

-Mérsékelt jobboldali (és kisebb részben mérsékelt baloldali): a leginkább racionális, ideológia mentes és praktikus felfogás, amely elfogadja a gazdasági racionalitásokat. Leginkább ez a felfogás alkalmas a tartós gazdasági fejlődés és a jólét megteremtésére. A Fidesz egy része, a mérsékelt baloldal, az LMP és olyan mozgalmak mint a PKP, Eötvös kör tartoznak ide.

A mai magyar politika nagy sakkjátékosai az ösztönösségre építenek és valótlan alternatívákat kínálnak (mint például FIDESZ vagy MSZP közti választás) a hatalmuk megtartása és növelése érdekében. A harcias hangnem, a félelem légkörének fenntartása mellett jellemző annak be nem ismerése, hogy a gazdaságunk motorját jelenleg a külföldi tőke és az EU támogatások adják. Sok elemét átvette a liberalizmust teljes mértékben elvető fasiszta rendszereknek, azonban sem Franco, sem Mussolini rendszere nem tudott gazdaságilag sikeres lenni. Ez törvényszerű, hiszen a diktatúrákban az állampolgár fél és passzívan viselkedik, emiatt nem fogja a munkában a legjobbját nyújtani.

Példák a félelemmentes, önmegvalósító (mérsékelt jobb oldali) politikai lépésekre:

1.Másokra nem irigykedni kell, hanem tanulni tőlük. A kulcs mindig az oktatás, az együttélés és együttműködés kultúrájának fejlesztése. Gazdaságunk szempontjából kulcskérdés a jól működő magyar kis- és középvállalatok nagy száma. Emiatt például minden olyan magyar vállalatvezető, aki állami támogatást kap valamilyen formában és tíz főnél több alkalmazottja van, kötelező vállalatirányítási tréninget kellene, hogy részt vegyen (ha nincs ilyen irányú főiskolai végzettsége) az alábbi témákban: 1.alapvető pénzügyi ismeretek, 2.üzleti és társadalmi etika, 3.hatékony vállalatszervezési módszerek (pl. lean, 5S), 4.a dolgozók motiválása, 5.mintaüzemek meglátogatása. (A multikkal is nagyon helyesen az állam stratégiai megállapodásokat köt, amelyekbe az üzleti és társadalmi etika is beletartozhat.)

2.A poroszos stílusú oktatás nem alkalmas arra, hogy aktív, pozitívan gondolkodó állampolgárokat neveljünk fel. A Balogh Zoltán miniszter által megfogalmazottak szerint kell eljárni, modern oktatási módszerekkel, a központi irányítás szerepét csökkentve.

3.A menekültek és gazdasági bevándorlók ügyét illetően valójában nincs lényeges különbség az egyes politikai felfogások között, a kormány csak felfújja és kiélezi azt az uniós szintű döntést, hogy évi 1200 főt befogadunk, holott maga is törekszik, nagyon helyesen a szerinte kevésbé problémás (pl. keresztény vallású) szírek befogadására. A kormány feladata nem az indulatok szítása, hanem a kvóta tartalmi kérdéseiről való tárgyalás Brüsszellel: kiknek adunk engedélyt az itteni munkavállalásra (szűrés) és milyen feltételekkel.

4.A mindenható és mindent ellenőrizni kívánó állam visszaszorítása. A különféle diktatúrákra jellemző leginkább, hogy az állam újraosztja a jövedelmek nagy részét a kedvezményezett csoportok részére. Csökkenteni kell az adókat és az újraosztást is. Az alábbi területeken lehetne többek között a kiadásokat visszavágni: 1.állami nagyberuházások (pl. Paks) és felvásárlások (pl. gáztározók) 2.sporttámogatások, 3.bürokrácia 4.MNB támogatása, 5.családtámogatások rendszere: plafonok bevezetése.

5.Leszakadt térségek fejlesztése és roma integrációs politika. A közmunka rendszerének átalakítása, mert költséges, hatékonytalan és nem segíti az elhelyezkedést. Száz pontos programot is lehetne írni, amelynek megvalósulását negyedévente vissza lehet követni.

Ezek csak példák arra, hogy amint megszűnik az egzisztenciális félelem és az állampolgár nem a saját napi túlélésére koncentrál, abban a pillanatban már rengeteg ötlet és kezdeményezés fog születni a társadalom fejlesztésére. Központilag ez nem működik, hogy az állam majd kitalál mindent felülről és az állampolgár engedelmesen végrehajtja. Egy ilyen rendszer a buzgó janicsároknak és talpnyalóknak kedvez, akik mögött nincs valós teljesítmény. A társadalom fejlődése az aktív és a legjobb képességeiknek megfelelően dolgozó állampolgárokon múlik.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ideo-logic.blog.hu/api/trackback/id/tr428447912

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.