Ideo-logikák

Az én történetem az ember szabadságáról

2016. április 11. - Tamáspatrik

 

Amikor a médiumok tele vannak a különféle vehemens, politikai ízű vitákkal, olyankor nagyon kevés figyelmet kap az alapfogalmaink vizsgálata, amely arról szólna, hogy miről is beszélgetünk tulajdonképpen? Mindig nehéz a nagy rohanásban kicsit megállni és elgondolkodni.

Manapság, amikor mikroszkóppal, lézerrel vizsgálódunk, bolygónk őstörténetének újabb és újabb rétegeit tárjuk fel, akkor feltűnő módon éppen az emberi alapfogalmainkra nem próbáljuk kiterjeszteni az alapos és részletekbe menő vizsgálatnak ezt a fajta követelményét.

A felvilágosodás korában hirtelen egy olyan szabadságeszmény jelent meg, amely példa nélküli az emberiség történetében: nem csupán egy adott csoport tagjai lehetnek szabadok, hanem lényegében mindenkire kiterjeszthető ez a jog. Hihetetlen, hogy évezredek elteltével egyszerre csak felbukkant ez a gondolat, és nem tűnt fel senkinek, hogy az elv a szénre és a gőzgépre épül. Később másfajta energiahordozók és másfajta gépek következtek, amelyek egyre hatékonyabb felhasználása látszólag tovább bővítette az emberi létezés (fizikából kölcsönzött kifejezéssel) „szabadságfokainak” körét. Miközben a szabadságunk az utóbbi évszázadokban elképesztő mértékben bővült, ugyanennyi kérdőjel merül fel, amely a szűkülésének irányába mutat. A felvilágosodást azért lehet bizonyos szempontból elsötétülésnek is nevezni, mert könnyelműen, fennhéjázó módon nyúlt olyan kérdésekhez mint a vallás, természeti környezetünk vagy éppen az emberi természet jellegzetességei, amelyekről nem rendelkezett elmélyült ismeretekkel.

Az 1789-es forradalom már megmutatta, hogy ez a szabadságeszmény visszafelé is elsülhet anarchiát és önkényuralmat hozva létre, sőt a felvilágosodás szellemi örökösének mondható a marxizmus is, amelyet főleg Kelet-Európában majd Ázsiában alkalmaztak pusztító ideológiai fegyverként. A marxizmus leninista változata lekopizta és térben-időben felnagyította a felvilágosodás korának forradalmi eseményeit a diktatúrákat megszilárdítva, gépezetüket hatékonyabbá téve.

A kelet-európai társadalmak számára hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a magát felvilágosultnak mutató ideológia nem más mint a korlátlan egoista hatalomvágy takarója, önigazolása a társadalom irányában. Ezt követően az állampolgárok nagy része beletörődött, hogy csupán „a szabadság kis körei” kínálják számára az őszinte önmegvalósítás lehetőségét.

A rendszerváltáskor a magyar társadalom jó részére (más kelet-európai társadalmakkal egyetemben) szinte rászakadt a szabadság, sokaknak nehezen volt értelmezhető. A paraszti kultúrában ilyesmi nem létezik, a földet művelni kell, az állatnak enni adni, sőt a szabadságot számos esetben az jelentette, hogy az ember a második gazdaságban jelentős többletmunkával a család számára tisztes megélhetést tudott biztosítani. A városi melós a késő Kádár-korban szintén nem érezte, hogy mozgástere jelentősen korlátozva lenne, azt pedig a szabadság paródiájának élte meg, amikor munkanélkülivé vált (kidurrant egy lufi, a durranást a politika nálunk nem fékezte, sőt kicsit rá is segített). A konzervatív, vallásos értelmiség szintén csalódott, mert számára a szabadságnak elsősorban a közösségi szinten van értelme, azonban egy nihilista légkörben meggyengült közösségi életet visszalépésként élt meg.

A kissé zavaros politikai és gazdasági helyzetből hasznot húzók mellett leginkább a liberális értelmiség volt az, amelynek ez a fajta szabadság valódi tartalommal bírt. Ez esetben a zsidó családi hagyományok valamiféle előnyt jelenthettek a jogszerűség elvének alkalmazásán keresztül a hierarchiában való feljebb jutásban és az államigazgatási rendszerbe való bekerülésben. Ezzel együtt jóval nagyobb mértékben tartom városi legendának mint valós jelenségnek azt, hogy izraeli lobbi foglalta volna el nálunk egy időben az államigazgatás kulcspozícióit. Az ezredforduló korabeli magyar irodalom jelentős része pedig arról szól, hogy a liberalizmus nihilista légkörének hatására sokan az alkoholizmus útjára léptek vagy ahogyan életük céltalan sodródássá vált.

Az ezredforduló után pár évvel konzervatív fordulat következett be, amely a kisebb-nagyobb közösségek „liberalizmusát” hozta el: ez a fajta nacionalizmus és patriotizmus már nem arról szól mint az atomizálódott egyéné, hogy önző módon csak az én szabadságom a fontos, hanem arról, hogy csak a MI szabadságunk és jólétünk a fontos. Mennél szélsőségesebben jobboldali beállítódású, annál jobban azt vallja, hogy semmi köze másnak ahhoz, amit mi csinálunk, ne zavarják a kis világunkat, jól elvagyunk ebben a más számára langyos víznek tűnő kis életünkben. (Evés, ivás, ünnepségek, horgászás, vadászat, stb.) Nem érdekel minket sem a környezet védelme, sem az önfejlesztés, sem más európai államok együttműködési törekvései, háborús menekültek és migránsok sorsa pedig teljesen közömbös a számunkra, ők végképp hagyjanak nekünk békét.

Látható, hogy mind a szélsőséges bal, mind a szélsőjobboldali szabadságeszmény erősen negatív beállítódású: szabadnak lenni, azaz megszabadulni valamiTŐL. Ami pedig negatív, az esetek túlnyomó részében igen destruktív az emberi kapcsolatokban éppúgy mint etikai értelemben. Szabadnak lenni pozitív értelmezésben azt jelentheti, hogy szabadnak lenni valamiÉRT, valamilyen céllal. Szabadságom tehát csak azt szolgálja, hogy elköteleződjem olyan irányokban, amely a tehetségem használatát maximálisan lehetővé teszi mások SZOLGÁLATÁBAN. Sajnos, ez az elv nem vált még részévé a mai ember gondolatvilágának.

A szabadság, amennyiben nem jelenti szolgálat felvállalását, függőséget okoz. Legalább tízféle olyan gyakori függőség van, amelyben a legtöbben szenvedünk (egyszerre általában többfélében is), még ha ezek némelyike nem is feltűnő és nem is tűnik az egészségre károsnak. Az emberi elmét, amely az évezredek során keveset változott, ma már lehetőségünk van alaposabban és részleteiben is megismerni, hogy az ösztönös késztetéseink a jelenleginél sokkal jobban irányíthatóak legyenek. A felvilágosodás alapvető tévedése ugyanis az volt, hogy alábecsülte a tudatalatti, az ösztönösség jelentőségét. Elfeledkezett arról a nagy vallási tanítók által többször hangoztatott elvről, hogy amíg belül sötétség van és magammal sem vagyok tisztában, addig nem tudok a külvilágban sem világosságot létrehozni.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ideo-logic.blog.hu/api/trackback/id/tr848589622

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.