Lázár János kijelentése ismét megmutatta, mennyire ért a kormányzatunk környezetvédelem kérdéseihez: semennyire. A korszerűtlen, energiafaló panellakásokat szeretné lebontani, holott az évtizedekkel ezelőtt épült családi házak jóval több energiát, főként fűtési energiát használnak el. Ennek oka egyszerű: a családi házak alapterülete (per főre számítva) sokkal nagyobb mint a tömblakásoké, a falak relatíve nagyobb felületen érintkeznek a környezettel, a hőveszteség nagy része pedig a tetőn keresztül és a nyílászárókon át távozik. (Lásd: http://www.zoldjovo.eu/201103szam/energiafalo-csaladi-hazak)
Ily módon még egy igen korszerűtlen távfűtéssel ellátott háztömb is relatíve gazdaságosabban fűthető mint egy átlagos magyar családi ház.
Miért annyira magasak mégis a távfűtés költségei? Egyszerűen azért, mert a magyar állam köztudottan pazarló módon gazdálkodik és alig költ korszerűsítésre (kivéve, ha EU pályázati pénzek felhasználásáról van szó). A panellakások hőszigetelése számos módon javítható lenne, azonban az állam lehetőség szerint nem akar zsebbe nyúlni (a lakástakarék-pénztárak kivételével), mert az ott lakók többnyire nem a jelenlegi kormánypártok szavazóbázisát képezik. Emellett érdemes lenne alaposan megvizsgálni a távfűtő vállalatok gazdálkodását és a hőközpontok hőveszteségeit is. Ezen túlmenően, az erőművekben keletkező hulladékhő éppen a távfűtésre használható a leggazdaságosabban, a szemétégető művek hője, esetenként a geotermikus energia is kimondottan a tömbházak vagy sorházak távfűtésére való. Más tömbházaknál szóba jöhet még például a hőszivattyú, amely alighanem korszerűbb és takarékosabb mint a gázkonvektor, nyáron hűtésre is használható.
A kormányzat azonban semmiféle jól látható környezetvédelmi politikát nem képvisel illetve nem propagál, sőt a „rezsicsökkentés” éppen a pazarlásra ösztönöz, növelve az energiát megtakarító beruházások (hőszigetelés, napelemek stb.) megtérülési idejét. A CSOK előírásai sem szigorúak e tekintetben, a kormányzat ugyanúgy mennyiségekben gondolkodik (négyzetméterben, darabban) mint ahogy az Kádár-rendszerben szokásos volt. Szó sincs korszerű, energiatakarékos, netán energiát alig használó passzív házak építéséről, bár ezeket jobb helyeken mindenhol komoly adókedvezményekkel támogatják. Ha környezetvédelem terén nálunk bármilyen előrelépés is történik, az a legtöbb esetben a sokat szidott EU nyomásának köszönhető.
A paneleknél is nagyobb problémát jelent az a rengeteg eladhatatlan és lepusztuló családi ház, ahol kevesen laknak és alig képesek kifizetni a téli fűtésszámlát, nem is gondolva a felújítás költségeire. Pár évtizedes távlatban megint oda juthatunk, hogy egy nagyobb mérvű energiadrágulás esetén az ilyen házak könnyebben a lebontás sorsára juthatnak mint az oly sokszor „elátkozott” panelek. Mindemellett számos alternatíva van: léteznek többek között sorházak, régi téglaépületek és korszerű lakóparkok is, azonban a kormányzat felső szintű vezetése csak „panelekben” azaz szterotip módon képes gondolkodni: - családi ház, három gyerek, négy kerék,- annyira csak egy bizonyos társadalmi réteg „mintapolgárát” és annak szükségleteit tudja elképzelni, hogy emiatt kreatív megoldások csak elvétve fordulnak elő az eszköztárában. Például a szelektív hulladékgyűjtés kétféle kukás módszere is kimondottan a családi házakra szabott, hiszen számos tömbházban nincs egyszerűen elég hely a közös tárolókban annyi kukának, emiatt a lakótelepeken jól láthatóan hiba volt a „hulladékszigetek” (gyűjtőkonténerek) megszüntetése.
A kreativitás jele lenne például az, ha Lázár Úr vagy Rogán Úr családi házában nem csak a fű lenne szépen lenyírva, hanem a környezetünk védelme érdekében a házi zöldségtermelésben például a paradicsom gondozásával olyan jó példával járnának elöl, amely akár még a tömbházak erkélyein is (konténerzsákokkal) kivitelezhető.
Manapság azonban divat az „én házam az én váram” című középkori felfogás erőltetése a köztudatban. A magyar házat egy osztrákkal ellentétben magas kerítés, őrző-védő kutyák, riasztórendszer jellemzi, - valamint a pazarló energiafelhasználás.
