Ideo-logikák

A kormány üzenete: „Az élet veszélyes”

Extrém biztonságvágyra építő demagógia

2016. június 23. - Tamáspatrik

 

Kormányunk migrációval kapcsolatos álláspontja kimondottan radikális más szóval szélsőséges vélemény, és én magam a 20. századi magyar történelem legnagyobb tanulságának a szélsőséges gondolatok és ideológiák kártékony hatását tartom.

Éppolyan hibának tartom a „fogadjunk be több millió migráns” nyugati, mára népszerűségét vesztett ötletét mint az Orbán-féle „zéró toleranciát”. (A „zéró tolerancia” kifejezéssel úgy találkoztunk először, mint autóvezetés idejére az alkoholfogyasztás teljes tilalmát kimondó, a legtöbb európai országban nem jellemző előírással.)

Az Orbán-féle népszavazási kezdeményezés ha szó szerint nem is, de lényegét és kontextusát tekintve erről szól, így értelmezhető. Ugyanis egy tipikus NEGATÍV gondolat (és a negatív gondolatok természetszerűleg, tipikusan romboló jellegűek), mivel nem tesz mellé a közvélemény számára alternatívát vagy alternatívákat. Negatív gondolat elutasítása helyett minden esetben két valós alternatíva közötti választás lenne a tisztességes egy népszavazás során.

Nehéz beszélgetni erről a témáról, én magam is megismertem számos méltányolható véleményt és jó meglátást, célom nem is valamiféle harcias vita, hanem inkább véleménycsere, rámutatni pár érdekes szempontra. A kormányt leginkább azért kritizálom, mert sokkal kevésbé félek bevándorlók áradatától mint attól, hogy egy elszigetelődő és idegengyűlölő országgá válhatunk.

Az egyik ilyen lehetséges szempont annak felvetése, hogy elvben létezhet olyasmi mint humánum az emberi együttélésben. A politika nem csak az ököljogról és a kíméletlen érdekharcról szólhat, hanem időnként ésszerű mértékű segítség felajánlásáról is olyanoknak, akik önhibájukon kívül bajba kerültek.

A másik amit a kormány nem hangsúlyoz, hogy mi is fogadunk bevándorlókat ill. munkavállalókat más országból, ha bizonyos feltételeknek eleget tesznek pl. van pénzük (letelepedési kötvény), a keresztény vallást követik, netán hiányszakmák művelői (orvos, mérnök, programozó stb.) Úgy lenne tisztességes, ha pontosan annyit beszélne a kormány a saját bevándorlási politikájáról mint a Brüsszel elleni harcról.

Egy harmadik szempont, hogy a magyar polgárnak nincs fogalma és nem is lehet a nemzetközi kötelezettségvállalásokról és azok tartalmáról. A kormánynál a labda, ő van helyzetben ill. folyamatos alkupozícióban, Orbánék tudják azt is, hogy mennyire komoly vagy mennyire puhítható le egy megállapodás a Paks-2-ről vagy a magyar katonák NATO szerepéről. Például senki nem akar jószántából katonákat küldeni Afganisztánba, de mégis megtesszük és nincs róla népszavazás.

Létezik azonban egy olyan vetülete a dolognak, amely mindezeknél sokkal aggasztóbb. A „bunker mentalitás” szót a közéletben nálunk úgy használják, hogy az egyes pártok nálunk egymást démonizálják, amely a tagság részére összetartó erőt jelent. Ha azonban megnézzük a definíció szerinti jelentést, akkor kiderül, hogy eddig nem jó használtuk, hiszen az „extrém védekező pozíció és ön-ítélkezés, folyamatos külső támadások miatti eltúlzott mértekű félelemre alapozva”, pontosan az, amit az Orbán-kormány az egész magyar társadalom felé sugároz, tehát a bunker mentalitást képviseli.

A túlságos rendpártiság meglévő hagyományára épít, mivel a szélsőségesen konzervatív felfogású embert általában zavarja minden, ami mozgásban van, ami élő. A napi gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy egy száz éves nagy fa veszélyt jelent az épületek közelében, mert rádőlhet a házra vagy egy villanyvezetékre, a kutyák ugatnak és betegséget terjesztenek, sőt a sok gyerek is hangos és rendetlen, zavarja az emberek nyugalmát. Legjobb tehát a fákat kivágni, mindent lebetonozni, a kutyákat kitiltani, a gyerek pedig ne rohangáljon köztéren, ahol kórokozók vannak, hanem üljön békésen a TV és a számítógép előtt. Kormányunk ugyanis folytonosan figyelmeztet arra, amit mindenki tud, hogy az élet igen veszélyes, számos kiszámíthatatlan mellékhatással jár, sőt előbb vagy utóbb halálhoz vezet.

Az utóbbi évtizedekben szemmel látható módon erősödött fel és extrém mértékűvé vált nálunk az emberek biztonságvágya. Ehhez hozzájárult, hogy a társadalmunk dinamikus és tettre kész polgárainak jó része külföldön dolgozik, akik itt maradtak sokan hajlamosak vagyunk a világot kevésbé olyan szemmel nézni, hogy milyen lehetőségeket nyújt (legbelül talán abban hiszünk, hogy semmit), mint hogy mennyire veszélyeztetheti a kis világukat.

Amit nem ismerünk az mindig gyanús, például minden arab potenciális terrorista (ez nem vicc, hanem a kormánypropaganda része), a különféle kultúrák tagjai pedig ne ugráljanak hanem maradjanak a sejhajukon. Ez természetesen nem magyar sajátosság, hanem besavanyodott kelet-európai mentalitás, amelyet a magyar kormány sajátságos értéknek tart a dekadens „nyugattal” szemben. (Milyen ravasz ötlet, kell az értelmiségünknek is valamilyen csont, amit rágcsálva fölénybe kerülhet az irigyelt „nyugattal” szemben.)

Mindez talán túlzásnak hangzik, de ilyen kép jön le a kormány megnyilatkozásaiból, amely a „kemény dolgozó kisember” (azaz a hatékonytalanul és ötlettelenül robotoló munkavállaló) eszméjében hisz, őt védi.

Biztonság mindenekelőtt, jellemző felfogássá vált nálunk, hogy még a hideg vizet is megfújjuk. A bográcsozás és horgászat ismerősökkel még aránylag biztonságos tevékenységek, ellenben ha a gyerek sportolni jár, akkor már ki tudja, milyen perverz edző keze alá kerülhet. Legjobb, ha amit lehet ismeretségi alapon intézünk, minden munkát haverok kapnak és a kulcspozíciókba megbízható elvtársakat ültetünk. Így tudjuk csak az eseményeket kontrollálni, hiszen idegen emberek esetleg új gondolatokat hozhatnak, vitát válthatnak ki. A vita pedig nem szolgálja a nemzeti egységet, ahol az irányt mindig a „vezér” határozza meg.

A „keményen dolgozó kisember” és a NYUGalomra vágyó NYUGdíjas (egyáltalán nem biztos, hogy olyanok, de a kormány olyannak szeretné őket látni), meg lesznek védve. Sőt, tessék van még minimálbér és van közmunka is.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ideo-logic.blog.hu/api/trackback/id/tr918821842

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.