Ideo-logikák

A nemzeti egység kérdésének fatális félreértése

2016. október 09. - Tamáspatrik

 

Ami nálunk folyik a közmédiumokban és a kormány kommunikációjában, az valami totális félreértése vagy olykor inkább paródiája annak, amit nemzeti egységnek szoktak nevezni. Az egységet elméletileg létrehozó fő gondolat az összefogás egy nem létező ellenség ellen, egy tipikus kelet-európai történet. Amíg Antall József lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke szeretett volna lenni, Orbán Viktor esetében ironikus módon oda jutottunk, hogy 3,3 millió állampolgár érdekeit szeretné képviselni Brüsszelben. A kormányfő számára persze ez sem ellentmondás: leninista bolsevik szintű arroganciával egy erős és harcias kisebbséget folyamatos ideológiai háborúval többséggé akar változtatni.

Mindez nem példa nélküli a történelemben

Létezett a társadalom nagy részét átfogó nemzeti egység többek között a hitleri Németországban vagy Milosevics Szerbiájában is. Az utóbbi egy hozzánk hasonló méretű ország, amely mások által el nem ismert igazságáért kész volt az egész NATO ellen harcolni, viszont pár év múlva keserűen vehette tudomásul a tényt, hogy Európa egyik legelszigeteltebb és legszegényebb államának mondhatja magát. (Néhány éve azonban már Szerbia is az EU társult tagja és folynak a csatlakozási tárgyalások, amelyek révén pár év múlva teljes jogú taggá válhat.)

A bürokratizmus nem jelent nemzeti egységet

A bürokratizmus lényegét képezi a teljes mértékű bizalmatlanság és a parancsok precíz és szolgai teljesítése, valamint az, hogy a másikat nem embernek, hanem ügynek, problémának látja. A parancsteljesítő logika persze nem újdonság, a nácik példájából közismert (szélsőséges példa ugyan, de éppen emiatt szolgálhat okulásunkra), hogy még a magas beosztású német tisztek is azt mondták, hogy „én csak a parancsot teljesítettem”. Mai közéletünkre visszatérve, a dolog pszichológiai csapda jellegét az mutatja, amint egyes médiumokban természetessé vált, ahogy a legtöbben igyekeznek egymásra licitálva az utasításokat túl is teljesíteni, mivel megszűnt a másik irányból mindenféle korlát és mérték. Kicsit ahhoz hasonló mint a régi falusi kocsmában az a verseny, hogy ki tud nagyobbat lódítani úgy, hogy még hihetőnek tűnjön. (A kocsmai hasonlatot azért is helyénvalónak tartom, mivel ugyanolyan részegnek látom a mai politikai közéletet.)

A bürokratizmus gyakori jelensége az egész rendszerváltás utáni politikának

Amikor Medgyessy és Veress elkezdtek hazardírozni a költségvetéssel (amely egy-két év alatt el is szállt úgy, ahogy a nagykönyvben meg van írva), a szoci pártvezetés elég jól látta ugyan mi történik, de úgy gondolták, hogy ők biztos tudják mit csinálnak, hát minek szóljunk bele. Ezernyi példát lehetne mondani arra, amikor az emberek magukat is próbálják becsapni és egymást is meggyőzni arról, hogy nekik mint véleményformáló értelmiségnek nem kell gondolkozniuk, a központi „agytröszt” megteszi ezt helyettük. Pár év múlva, ha netán a dolgok nem mennek jól és jön a számonkérés, hogy mért hittek egy rögeszmés politikai vezetésnek, akkor borítékolhatóan jön az egymásra mutogatás és hogy őket becsapták...

Valódi nemzeti egységet csak alapértékek és alapvető szabályok elfogadása adhat

Ilyen alapvető szabály, hogy nem dicsekszem azzal, ha a köz rovására előnyhöz jutottam. A jól működő társadalmi etika képes a törvények kisebb hibáit korrigálni, viszont ha rosszul működik, akkor a kiskapuk keresése lesz az elfogadott társadalmi norma. Az utóbbi persze nem „hungarikum”, hanem balkáni és keleti mentalitás, a mindenkori vezetés felelőssége pedig abban állna, hogy elősegítse a megváltozását. (Hacsak nem akarunk egy balkáni vagy kelet-európai unióhoz csatlakozni.)

Aki sok adót fizet az nem lúzer, hanem büszke lehet arra, hogy mennyivel járul hozzá a közösség jólétéhez. Mivel nálunk évtizedek óta bevett és elfogadott gyakorlat az adókerülés és az állami kassza fosztogatása (az állampolgár szintjén is), így hát ne csodálkozzunk az egészségügy, a tömegközlekedés vagy az oktatás jelenlegi színvonalán. Egy példa a hibás törvényre, hogy egészséges és munkaképes nőket hagy nyugdíjba menni 40 év munkaviszony után, viszont betegségük miatt keresőképtelenek (többnyire férfiak) kegyelemkenyéren élnek. Egy egészséges társadalmi etika nem nézné jó szemmel mindezt és keresné a korrigálás vagy a kompenzáció módját. Aki fizetéséhez képest magas nyugdíjat kap, az ne dörgölje a másik orra alá, mert igaz, hogy még nem fordult elő, de bekövetkezhet egyszer rossz gazdasági helyzetben (mint a görögöknél vagy a szerbeknél) a nyugdíjcsökkentés, vagy egy másfajta lehetőség rossz helyzetben a nyugdíjak elinflálódása.

Ugyanúgy az alapvető normák közé tartozna, hogy nem reklámozzuk a kövérséget (láttam ilyen reklámot az egyik csatornán), sem az alkoholizmust. Számos példát látunk arra, hogyha valami bevett társadalmi gyakorlat vagy a közvélemény nagy része elfogadja, az korántsem jelenti, hogy erősíti a nemzeti egységet. Lehet, hogy csak kollektív hülyeség.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ideo-logic.blog.hu/api/trackback/id/tr6611784427

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.