Ideo-logikák

A modern diktatúrák életciklusai

2016. október 19. - Tamáspatrik

 

Napjaink diktatórikus jellegű rendszerei mind hasonló ciklusokon mennek keresztül: a a látszat demokráciát megvalósító modern populista hatalmi rendszerek lényegében egyforma sémák szerint működnek. A venezuelai Chavez-rendszer kiépülésének elemei (forrás: itt), rendre visszaköszönnek az Orbán-kormány fő politikai lépéseiben, de hasonló módszerek ismerhetőek fel Peron, Castro, Lukasenko és Putyin hatalomgyakorlásában vagy éppen a Kádár-korszak jellegzetességeiben is. A modern diktátorok már kifinomultabb módszereket használnak ellenfeleik félreállításához mint a múlt századbeliek és többnyire szükségük van a demokrácia látszatának fenntartására is (ha nem akarnak teljes politikai és gazdasági karanténba kerülni).

0.pont: Egy kaotikus gazdaságú „fejlődő” ország

A fejlett gazdaságú országokhoz képest fél-periférikus vagy periférikus helyzetben levő országok vállalkozói rendszerint hátrányban vannak a külföldi tulajdonú vállalkozásokkal szemben: a piaci verseny játékszabályait kevésbé ismerik és nem tudják még hatékonyan alkalmazni, emellett tőkeellátottságuk is gyengébb. Ennek következménye, hogy habár próbálják másolni (eleinte főként külsőségekben és retorikában) a kapitalista kultúra jellemzőit, általában kevés sikerrel. Az ilyen gazdaságokban általános trend, hogy a pénz jelentős része kiáramlik az országból (l. hazánk az ezredforduló idején), a gazdasági élet kaotikus és az életszínvonal alig növekszik. Az általános elégedetlenséget az csökkentheti, ha a vezetés egy piacvédő, protekcionista jellegű gazdaságpolitika felé mozdul el, és ebben a vonatkozásban a nyitott szellemiségű liberális demokráciák, amelyeknek nincsenek több száz éves hagyományai ezekben az országokban, többnyire nem teljesítenek jól.

Itt kétfelé ágazik a történet: egyes országok mint például Japán, Dél-Korea, Kína vagy Szingapúr kvázi-egypárt rendszereiben a vállalkozások tanulópályára álltak és képesek voltak a világpiac szintjét megütő teljesítményekre egyes területeken.

Más országokban ezzel szemben, másfajta jellegű táptalajon diktatúrák és élősködő elitek jöttek létre. Ezek története meglehetősen hasonló sémát követ, a teljesség igénye nélkül az alábbi főbb jellemző pontok mentén.

1.A diktatúrák mindig erős pénzügyi forrásra épülnek

Az olaj és földgáz képezi számos kvázi-diktatúra gazdasági alapját (pl. Venezuela, Oroszország, Szaúd-Arábia), más országokban a stratégiai helyzet vagy a politikai szempontok adtak egy nagyhatalom részéről erős háttértámogatást (Kuba, Belorusz, Észak-Korea). A kiépülő Orbán-rezsim masszív gazdasági alapját az itt működő multinacionális vállalkozások valamint az EU-támogatások jelentik. A diktatúra kiépülésének feltétele, hogy a pénzcsapokat mindig egy szűk elit felügyelje és döntsön azok elosztásáról.

2.A kvázi-diktatúrák eleinte sikeresek

A legtöbb változás már önmagában is hordozza a siker lehetőségét, és az energiahordozók állami tulajdona vagy a multicégek megcsapolása, esetenkénti államosítása benntartja az addig kifolyó pénzek jelentős részét. Az einstandolt pénzekkel nem csak a helyi gazdasági elit politikailag megbízható része jár jól, hanem a „kispolgári” rétegek életszínvonalát is növelni lehet néhány látványos intézkedéssel, ezáltal az ilyen rendszerek (és a politikai tehetséggel megáldott kvázi-diktátor) jelentős tömegtámogatásra tesznek szert. Emellett az eddigi álszent „polkorrekt” közbeszédet legalábbis átmenetileg nyíltabb és szókimondóbb stílus váltja fel. A rendszer hátrányai többnyire csak egy évtizeddel később kezdenek kiütközni és válnak a hanyatlás jelei egyre nyilvánvalóbbá.

3.A rendszerek megszilárdításának eszközei nagyon hasonlóak

Chavez rendszere pontosan olyan eszközöket használt mint ma az Orbán-klikk, az egyetlen fő különbség köztük, hogy a magyar kormányfőnek jobban kell ügyelnie a látszatra jogi oldalról nézve, mivel az EU bizonyos felügyeleti jogosítványokkal rendelkezik. A lényeges eszközök mindkét esetben ugyanazok:

-A kormánytól független hatalmi ágak (pl. alkotmánybíróság) kikapcsolása, a demokrácia intézményeinek kiüresítése. Az alkotmány aktuálpolitikai célokkal történő módosítgatása.

-Olyan szabályzás, hogy a politikai kampányban csak a kormányoldal rendelkezhessen jelentős pénzügyi forrásokkal. Az egész választási rendszer átszabása a kormányhatalomnak kedvező módon.

-A média teljes elfoglalása és folyamatos harci eszközként való használata (aki nem velünk van az legalábbis gyanús). A folyamatos harc hangsúlyozása, hogy a „kisember” abban az illúzióban élhessen, hogy az ő szava is "történelmi jelentőségű", felelős döntést hozhat. (Holott a döntései csupán bizonyos félelmeken és előzően jól kitesztelt reflexeken alapulnak.)

-A választókról való titkos adatgyűjtés, amely kétféle felhasználású lehet: a megbízható emberek mozgósíthatósága politikai célokkal valamint a gyaníthatóan ellenzéki véleményűek kizárása az állami szféra által nyújtott fő gazdasági lehetőségekből. Még erre sincs szükség ahhoz, hogy a pályázatokat vagy a gazdasági kulcspozíciókat mindig a politikailag megbízható „elvtársak” (pártkatonák rokonai és ismerősei) nyerhessék csak el. Íratlan szabályként pénzes megbízást csak az kaphat, aki „beáll a sorba”, a nem csatlakozás egzisztenciális kockázatokkal járhat.

4.A kvázi-diktatúrák hanyatlása

A vezérelvű rendszerek fő veszélye a bemerevedés: a vezetőnek a pártkatonák egymást túllicitálva midig azt mondják, amit hallani akar, a saját nézeteit visszhangozzák. A megfelelő visszacsatolás hiánya megnöveli a rossz döntések kockázatát. Másrészt az új gazdasági elit idő után egyrészt a pénzének jó részét már külföldön költi el, emellett egyre kontra-szelektáltabbá válik a gazdasági alkalmasság tekintetében. Harmadrészt a közintézmények (egészségügy, közlekedés, közigazgatás, oktatás, energiaellátás) hatékonysági problémák és pazarló gazdálkodás miatt egyre rosszabbul működnek, az állami szolgáltatások színvonala csökken. Romlik a gazdasági versenyképesség, a tanulásképtelen és önmagát elszigetelő országban az életszínvonal kezd visszaesni. Mindezt felgyorsíthatja a „könnyű pénzek” megcsappanása is. A túlságosan átpolitizált, primitívvé vált gazdasági és társadalmi rendszer mellett hirtelen elhúz a világ. A katarzis és a kijózanodás ideje jön el, tömeges méretekben.

Nálunk is egyértelműen beazonosíthatóak egy kvázi-diktatúra kiépülésének lépései. Amennyiben nem válunk teljesen vezérelvű rendszerré, még megmarad esély arra, hogy a rendszer ne váljon teljesen merevvé és fejlődésképtelenné. Egészséges politikai vetésforgó az alapfeltétele annak, hogy új gondolatokat megvalósító emberek kerüljenek helyzetbe és egy gazdasági és kulturális értelemben véve élénk, sokrétű közegben azok a vállalkozó szellemű honfitársaink is lássanak fantáziát, akik jelenleg külföldön próbálnak boldogulni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ideo-logic.blog.hu/api/trackback/id/tr3511823177

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.10.20. 05:39:52

Magyarul: kvázi-diktatúrának számít minden olyan állam, ahol nem a nyugati nagytőke az úr, sőt az is, ahol ő az úr, de a vezetás igyekszik csökkenteni hatalmát. Nem?

Tamáspatrik 2016.10.20. 20:16:45

@a BircaHang Média szerk.: Nem. A cikkből inkább az jött ki, hogy ahol nincs egyszemélyi kultusz, erős hatalomkoncentráció, és nincs élősködő elit, azok bár diktatórikusnak tűnhetnek, de egyáltalán nem azok: Kína, Szingapúr, régebben Dél-Korea és Japán. Ezekben nem a nyugati nagytőke az úr.

Ahol viszont elszabadul a hajóágyú, azaz a politika maga alá gyűri a társadalmat és az egyén ágyába is bemászik, ott a diktatórikus szellemiség uralkodik. Amely rövid távon lehet ugyan sikeres, hosszabb távon biztosan nem. A Kádár-rendszer is az utóbbit közelítette jobban, ott is volt egy élősködő pártelit, belevitte az országot a sz@rba, aztán szépen átadta a hatalmat és röhögött a markába, hogy az isten adta nép még mindig azt sóhajtotta "Kádár alatt milyen jó volt".
Ilyenek a tehetséges politikusok, mindig úgy állítják be a dolgot, hogy ők nem tehetnek semmiről. Valóban ők nem is tesznek semmit, az élősködők semmit sem hoznak létre, ilyen szpból igazuk is van.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.10.21. 04:29:31

@Tamáspatrik:

Az USA-ban óriási az egyszemélyi hatalomkoncentráció, tehát diktatúra? Ne viccelj.

A kérdés a mai agonizáló liberális demokráciákban: lesz-e elég eleje az oligarchiának még sokáig manipulálni a néptömegeket? Az internet sikeresen megtörte a liberáis háttérhatalom diktatúráját a médiákban, nem csoda, hogy Soros ma határozottan követeli az internet korlátozását.

Tamáspatrik 2016.10.21. 18:34:54

@a BircaHang Média szerk.: Az USA eléggé jól működő ország, akik ott éltek mind ezt mondták. Hatalomkoncentrációról sem beszélhetünk ott. Sokféle demokrácia és sokféle diktatúra van, a kettő közötti átmenetek is léteznek, de nem mindegyik egyformán működőképes.
A választóvonal nem is annyira maga az államforma, inkább a részletekben van a lényeg elrejtve. Nem érdemes ideológiai alapon harcot folytatni mert az félrevezető. Az érdekeink hasonlóak, lényegében közösek.
Korrupció, túl nagy jövedelemkülönbségek, gyenge szintű állami intézmények, stb., ezek a káros jelenségek, amelyek megszüntetésére törekszünk. Vannak szabályszerű helyzetek, amikor mindez újratermelődik, bizonyos rendszerekben. A túl nagy hatalomkoncentráció és a túl nagy anarchia egyaránt ilyen.
A túlságosan liberális demokrácia is fordulhat anarchiába, az ún. arab tavasz utáni helyzet is alighanem ilyen volt, azoknak az országoknak a szintjén, mivel nem voltak demokratikus hagyományaik.
Az internetről nincs annyira jó véleményem, 90%-ban ami ott népszerű az mind kacsa, vagy legalábbis erős túlzás. Szubkultúrák mítoszt teremtenek maguknak. Iszlám harcosokat is toboroznak interneten. Ezzel együtt nem tartom jó módszernek a cenzúrázását.