Vannak apró jelei annak, hogy talán csodaszámba menő fordulat történik nálunk: a magyar közgondolkodás Münchausen báró módjára saját hajánál fogva kihúzza magát a mocsárból, abból a langyos posványból, amiben régóta dagonyázunk.
Mért posványos?
Némi malíciával és kisarkítva úgy lehet megfogalmazni, hogy a magyar közgondolkodás már elég régóta a csordaszellem kultúrája: a csorda vezetői (alfa ökrök) a beszédkészségükkel tűnnek ki, az égvilágon semmi ötletük nincs, tehetségük abban rejlik, hogy nagyon jól megfogalmazzák, amit a „zemberek” hallani szeretnének. Valójában ez nem egyedülálló, hanem a kelet-európai és ázsiai ún. szégyen kultúrák jellemzője. Ez a fajta kultúra negatív meghatározásokkal operál: az a dicsőség, ha valaki NEM rendelkezik bizonyos jellemzőkkel, ami kizárná, hogy a csoporthoz tartozzon. Pl. nem homoszexuális, nem követett el bűnt a csoport tagjaival szemben (legfeljebb más csoporthoz tartozókkal szemben), származása makulátlan, apja (!) nem volt kommunista, stb. Önálló vélemények és ötletek hangoztatását ez a felfogás nem teszi lehetővé, - a baloldalon még valamennyire igen, de a radikális jobboldalon semmiképpen, a csordamentalitás az ő köreikben alapkövetelmény.
Milyen is a szégyen kultúrája?
Ez a fajta kultúra stigmatizáló, megbélyegző, tehát egy tettel ki lehet belőle esni, még akkor is ha az fiatalkori botlás volt és a pályáját egészében nem jellemzi (pl. Horn Gyula a „pufajkás”), ezzel szemben nem törekszik a valós teljesítmény mérésére. Ebből következően az ilyen kultúrák vezetői ha jól prezentálják magukat, akkor az eredményességtől függetlenül elvannak a langyosban és mások babérjait is simán learathatják. Jó példa erre jelen esetben az úszószövetség elnöke Gyárfás Tamás, aki ellen nem mertek felszólalni a „csoporttagok”, egészen addig, amíg valaki olyan helyzetben volt, - a nyugati felelősség-kultúra szemléletével a háta mögött,- hogy ezt megtegye. Ezzel szemben a stigmatizációra példa Kiss László esete, senki nem foglalkozott a teljesítménnyel (annak ellenére, hogy a legjobb magyar úszóedzők egyike), viszont egy réges-régi ügyet felmelegítve nagy volt a közfelháborodás. A legtöbb magyar fociedző egy-két kivétellel mint például Dárdai Pál, gyakorlatilag a langyos kis világában éldegél, semmiféle komoly szakmai fejlődési igénye nincs, a tudás hiányát a megnyerő fellépésével igyekszik kompenzálni.
Milyen példát mutat ez?
Az átlagember számára olyat, hogy a teljesítményemet úgysem ismerik el. Minek képezzem magam tovább, minek törjem magam, amikor Német László mondatának : „Nem az számít fiam, hogy honnan jössz, hanem hogy hová mész?” pontosan a fordítottja teljesül, tehát az számít, hogy honnan jött az illető, megítélése főként attól függ, hogy kit ismert. Nem az számít, hogy mit akar, hogy milyen céljai vannak, hanem hogy mit csinált régebben, ha egyszer valami jót akkor nyugodtan üldögélhet a babérjain. Ilyen rendszerben dolgozva legjobb a bürokrata mentalitás, hiszen előrejutni nem tud az ember viszont ráhúzhatják a vizes lepedőt. Ilyen rendszerben a szórakozás adekvát formája, ha otthon sörözünk a TV előtt, dagadtra zabáljuk magunkat és nagy murikat csapunk, ahol közösen szidjuk a ránk kényszerített fogyasztói társadalmat. Való igaz, hogy nálunk szó sincs fogyasztói társadalomról, hiszen a kormánykézben levő rádió és TV csatornák (és már majdnem mindegyik kormánypárti befolyás alatt áll) műsorairól nyugodtan kijelenthető, hogy dögunalmasak, az átlagos értelmi szintű emberek számára fogyaszthatatlanok. (Amit a nézők/hallgatók száma is pontosan visszajelez.) Tehát Koncz Zsuzsával szólva: „Ez az a ház, ahol semmi se változik, ez az a ház, ahol áll az idő.”
Ezzel szemben mi történik a „válságban levő” kapitalistáéknál?
Olyan amerikai elnökjelöltek lépnek színre, akit máshol a származása vagy a múltja miatt a közelébe nem engednének a porondnak. Kétszer is megválasztják a színes bőrű Obamát egy fehér többségű társadalomban, majd ezután jött egy nő, aki kis híján elnök lett, emellett még a briteknél Thatcher, most May, a németeknél Merkel példája is mutatja, mennyire nem volt szempont a biológiai nem csak a teljesítmény, és ezek csak a legközismertebb példák. Egy macsó domináns kultúrában (amelyet az öltözködés és a frizura divat is jól jellemez) mint az orosz, a balkáni vagy az utóbbi időkben a magyar, nőknek nincs helye a politikában. Így szórjuk ki a tehetségeket: senki nem mondaná azt, hogy itt van ez a Trump, ennek tényleg vannak ötletei, adjunk hát neki egy esélyt, hanem leginkább mindenki a másik múltjában vájkál. Így egy állásra nem azt a jelöltet vesszük fel, aki a legalkalmasabb (sőt azt hisszük, hogy nem is dönthető el a kiválasztásnál, pedig jó eséllyel igen), hanem azt, aki nekünk szimpatikus. Mert koma, mert jó haver, mert nem túl öreg (!), mert nő vagy épp mert nem nő stb … senki nem érti nálunk, kulturális vakfolt, ahogyan elpazarolja a diszkriminálás skatulyázó felfogása a tehetségeket. A végén a legtöbben olyan munkát fognak végezni, amelyhez nem értenek.
Mi az a lecke, amit máshol megtanultak és mi képtelenek vagyunk rá?
Schmidt Mária képtelen megtanulni azt a leckét, amit a saját múzeuma bemutat: hogyan teszik pokollá egymás életét emberek a diszkriminációval, amikor nem az embert nézik, hanem hogy milyen csoporthoz tartozik (zsidó, kommunista, kulák, arisztokrata stb.) A franciák a nagy forradalom után közel száz évig vívták az osztályharcot, amíg leesett nekik, hogy az egész mennyire értelmetlen. A spanyoloknál Francóék idejében kommunista szülőktől vettek el gyerekeket és katolikus családoknak adták, - ők is tudják már, hogy a fanatizálás hová vezet. Viszont Bayer Zsolt nem tudja, Orbán Viktor sem és Gyurcsány Ferenc sem jött rá még. Időnként azonban a magyar történelemben is a józan hangok kerekednek felül, és mostanában mintha ez lenne érzékelhető.
Mi pislákol az alagút végén?
A közéletünkben voltak olyan kisebb jelentőségű események, amelyekbe bele lehet látni egy fordulat esélyét. Ugyanis mintha megtörni látszana a bevett lövészárok-mentalitás.
1.A Jobbik nem szavazta meg a Fidesz alkotmánymódosítását. Lehet, hogy azért, mert a Jobbik a saját arcát, önállóságát szeretné megőrizni.
2.Az LMP megszavazta a Fidesz alkotmánybíró jelöltjeit. Lehet, hogy azért, mert számára elfogadható személyek erre a tisztségre, akiknek a döntéseiért kezeskedik.
3.Józan hangok a Fideszben, osztogatás-fosztogatás helyett felelős gazdaságpolitikai döntések. Úgy látszik, hogy többen belátják, hogy a rezsicsökkentés trükkje vagy a migránspara csak rövid távú népszerűségszerzésre elég, hosszú távon a sok látszatcselekvés csak bajt hoz a fejünkre. Valójában mindig megvolt a Fidesz esetében a „kettős beszéd”, tehát a kormány által hangoztatott sületlenségekhez képest a reálpolitika többnyire egy fokkal jobb volt. Másrészt pedig a Fidesz egy nagy gyűjtőpárt, ahol nem csak a radikálisok, hanem időnként a józan gondolkodású mérsékelt jobb oldal is hallatja szavát és mostanában is mintha ez történne.
4.Lázár János meglepő módon beismerte, hogy tenni kell a korrupció ellen és a versenyképességünk javítása érdekében, át kell gondolni a közmunka és az oktatás rendszerét. Emellett olyan gazdaságpolitikai döntéseket is hoztak, amely nem csak a kormány kedvenc rétegének tesz jót (nagycsaládos közép és felső közép): a minimálbér szükséges emelése – amellett, hogy a gyenge és hatékonytalan vállalkozásokat kiszórja vagy fejlődésre kényszeríti,- sokak számára elmozdulás jelenthet a puszta fizikai létminimumtól.
5.Orbán Viktor szokásától eltérően nem arról beszélt, hogy de jó visszalépni a középkorba, hanem egy új ipari forradalomról és az ahhoz történő alkalmazkodásról. Nem kizárt, hogy gyakorlatilag létrejöhet nálunk (ha alkotmányosan esetleg nem is) a 20.században is elég jól bevált félelnöki rendszer, ahol Orbán mint kissé megfáradt politikus egyet hátralépne, és az operatív kérdésekben azoknak adná át a terepet, akiknek lényeges új ötletei vannak. Olyanoknak adná át a stafétát (akár a Fideszen belül, akár más pártokkal koalícióban), akik nem a főideológusokra, hanem a gyakorlati ismeretekkel is rendelkező szakembereikre hallgatnak. Meglátjuk, hogy ez csak pillanatnyi széljárás, amit a választási ciklus idézett elő vagy pedig tartós tendencia.
