Ideo-logikák

A radikális jobboldal "russzofíliájának" igazi oka

2017. február 02. - Tamáspatrik

 

Örök igazság: hasonló a hasonlót szereti. Szerintem egyértelműen ez a fő oka annak, hogy a radikális jobboldaliak között manapság teljesen általánosnak mondható az oroszbarát felfogás. Kivételt képeznek ez alól a lengyelek, akiknél az oroszok ősellenségnek számítanak, mivel bármikor képesek voltak lerohanni és felosztani az országukat, emiatt náluk még manapság is tapasztalható a „russzofób” önvédelmi reflex. Nálunk ezzel szemben nincs jelentősége annak, hogy bő száz év leforgása alatt négy vesztes háborút is vívtunk ellenük és három alkalommal is magyar polgári kormányt döntöttek meg orosz katonai erők, vagy segítettek hatalomra véres kezű diktátorokat az oszmán török hódításhoz hasonló mértékben visszavetve országunk gazdasági és társadalmi fejlődését.

Ezek az érvek azonban demagógnak tűnhetnek, hiszen a szélsőjobbos ideológia látszatra ésszerűbb érveket hoz fel: a nemzetközi globálkapitalizmus ellen védelmet szükséges keresnünk és akár az ördöggel is szövetkezünk, hogy visszaszerezzük „önállóságunkat”. Az érvelés úgy szól, hogy valamiféle elméleti „erőegyensúly” érdekében ajánlatos az oroszokkal jóban lenni, annyira erős az amerikai befolyás vagy éppen a német gőzhenger. Ez persze nem több egy nagy általános és homályos szövegelésnél, azaz nem más mint az orosz parlament neve: „DUMA”.

A világ legnagyobb területű országa valójában egy hanyatló hatalom: lakossága csökkenőben és erősebben gyarapszik az iszlám népessége mint Nyugat-Európáé, instabil országok határolják, amelyek háborús tűzfészkek, fejletlen gazdasága az energiahordozók árától függ, a közbiztonság gyenge, a tudomány és oktatás területén egyre jobban lemarad. Egy helyi hatalomról van szó, amelyet hosszabb távon Törökország vagy Irán egyre jobban megközelít, és amely már nem képes olyan globális hatalom lenni mint az USA vagy KÍNA. Amerika városainak életmódja sokak számára érdekes és vonzó ezzel szemben nem nagyon tudnék olyanokról, akik Oroszországban szeretnének éveket leélni. Nem mellesleg viszont az övék a világ egyik legerősebb hadserege, ami igen csak imponáló az erő kultuszát vallók számára.

Az orosz embereket lehet sok mindenért tisztelni, - én magam sem nézem le őket,- de a szélsőjobbon ami tiszteletet vív ki, az leginkább az erő felmutatása. Nem akarok senkit megsérteni, de akik az oroszokat dicsérik a közéletünkben nem arról híresek, hogy ők lennének az intellektus bajnokai. Ők csupán a véleményvezérei azoknak, akik számára a polgári demokrácia egyfajta mocsár, átláthatatlan és idegen terepnek tűnik. Sokan vannak, akik szeretnének visszamenni az időben pár száz évet, a mainál sokkal egyszerűbb társadalomban élni, amelyben nem a bonyolult kompromisszumok rendszere, hanem a nyers erő politikája a meghatározó. Érzelmileg, tudattalanul fogta meg őket Putyin rendszere, akit elvtársuknak tekintenek, a szó egykori mozgalmi értelmében.

Nem véletlen, hogy a Balkánon is jelentős az oroszok kultusza, hiszen kulturálisan is közel áll hozzájuk a hagyományos balkáni patriarchális, macsó mentalitás. A szélsőségesen konzervatív ember szemében viszont még ez a fajta elmaradottság is pozitívum, hiszen majdnem minden jó, ami fejlődésellenes és főképp ami egyszerű mint a faék. Az pedig közismert, hogy mindenki leginkább hozzá hasonló emberekkel szeret kapcsolatot tartani és kapcsolatokat építeni, igaz ez Orbán Viktorra, Recep Tayyip Erdoganra vagy éppen Donald Trumpra. Trump egyszerű embernek tűnik, aki képes ebből az egyszerűségből show-t csinálni a saját hívei számára, és láthatóan sokkal jobban megérteti magát az oroszokkal mint a bonyolult nyugati tárgyalófelekkel. A sztálinistákhoz hasonlóan, akik a vas és acél országát akarták felépíteni, ő is sokkal inkább mennyiségekben képes csak gondolkodni, nem pedig minőségben.

Persze nyilvánvaló geopolitikai sakkjátszmák is zajlanak a háttérben: így például Trump számára nem látványos egy olyan patthelyzet, ahol NATO katonák állomásoznak és állnak készenlétben az orosz határ közelében kimondott védelmi céllal. (Sőt, mivel az amerikai hadi kiadásról köztudott, hogy ésszerűtlenül magas, ezért kíváncsian várjuk a csökkentését.) Orbán és más politikusok számára elsősorban az orosz gázkészletek a fontosak, hiszen megfelelő gázellátás hiányában nem csak a gázzal fűtő lakosság kezdene fagyoskodni, hanem a gázerőművek leállása miatt az áramszolgáltatás is veszélybe kerülhetne, aminek következtében a jelenlegi kormányt a legjobb propaganda sem menthetné meg a pár napon belüli bukástól. Putyin fogadásának egyik fő célja a gázellátás bebiztosítása is lehetett, amelyet az érvényes nemzetközi szerződéseknél jobban garantálnak a személyes kapcsolatok és az elköteleződés. Orbán a saját „független” politikáját ismételten fel tudta mutatni ezzel a lépéssel Nyugat-Európa felé, ahol már közismert bajkeverőnek számít finoman szólva. Oroszország pedig minden szalmaszálat megragad az elszigeteltségének csökkentésére és a befolyásának növelésére, e célból bőven adagolja a mézet a madzagra.

Egyrészről Oroszország valóban fontos gazdasági partnere az egész EU-nak, tehát a jó gazdasági kapcsolatok tényleg fontosak. De nem mindenáron, hiszen veszélyes hatalomról van szó. A mérsékelt jobboldal tudja ezt, ezért egyértelműen az amerikai és német orientáció híve, előnyösnek tartva a NATO-t és az EU-t – azonban manapság nálunk a mérsékelt jobboldal a partvonalra szorult. Ezzel szemben a radikális, kurucos jobboldalt az ég világon minden zavarja a saját függetlenségében, és olyan Európát képzel el, mint a két világháború közötti „egy sima, egy fordított”: szomszédom az ellenségem, a szomszédom szomszédja viszont a barátom. A háborús konfliktusok kódolva vannak egy ilyen rendszerben, amely a jobboldali radikálisoknak alighanem a legfőbb vágya: saját katonai erő, lövészklubok, harciaskodás, erő felmutatása - na és persze játék a tűzzel. Józan észhez nincs sok köze inkább primitív ösztönökhöz, ezért számomra mindez nem több egy tökéletes politikai manipulációnál. Egyes szélsőségesen konzervatív emberek életmódja tiszteletet érdemel és sok értéket hordoz a társadalom számára, de leginkább mégis akkor tudom tisztelni őket, ha immunitást szereznek és nem hagyják magukat különféle hatalomvágyó, dörzsölt politikusok által manipulálni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ideo-logic.blog.hu/api/trackback/id/tr3312178970

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.