Legfeljebb szavakban
Számos olyan ok van, amiért a kormányzatunk megszállott támogatóit nem tudnám kereszténynek nevezni. Szavakban ugyan kereszténynek mondják magukat, sőt mi több a keresztény Európa élharcosainak, a tetteik mégis alapvetően sértenek olyan értékeket, amelyek Jézus tanításainak lényegét képezik. Egyrészt vitatható, hogy mennyiben követik a felebaráti szeretetről szóló tanítást, amikor háborús menekültekkel úgy bánnak, ahogyan: habár nyilvánvalóan meg kell húzni egy határt e kérdésben, minden egyes menekült vagy „migráns” bűnözőként való kezelése nincs összhangban a keresztény etikával (és más etikai rendszerekkel se nagyon). Másrészt a megszállott küzdelem a hatalomért sem keresztényi magatartás: például aki őket megdobja nemhogy kővel, de ártalmatlan festékpatronnal, azt ők nem éppen kenyérrel viszonozzák. Legfőképpen azonban a teljes alázat hiánya az, amely szembetűnő: az arrogancia, a mindent jobban tudás másoknál az, ami homlokegyenest szembemegy a krisztusi tanításokkal. Nem mellesleg a kereszténység feje (az őskeresztényi hagyományok alapján) a római pápa, akinek szavai, törekvései iránymutatók lehetnének – hogy a magyar kormányzat esetében mért nincs ez így, azt a „hívek” nehezen tudnák megmagyarázni, de leginkább sehogy.
A kormányfő nyilvánvalóan érezte ezt az ellentmondást
Emiatt a húsvét előtti interjú során próbált a szokásosnál békülékenyebb hangnemet megütni, ez azonban csak a felszín. Céges argóban „mosolygós gyilkosnak” hívjuk az olyan vezetőt, akik ugyan igyekszik udvarias és közvetlen maradni, de mosolya ellenére is ugyanúgy kinyírja az embert. Orbán interjúja a monomániásan unalmas lemez, a megszállott „zelóta” hangja, amely hangnemében sokkal inkább emlékeztet az ószövetségre, a fanatikus iszlámra vagy éppen megszállott diktátorokra mint az evangéliumra.
Szellemi sötétség terjed nálunk
A legtöbben tudjuk, hogy a megismerésünknek megvannak a határai és az igazság (ha létezik) nem birtokolható teljes mértékben, a magyar kormány és értelmiségi holdudvara ezzel szemben biztos abban, hogy az igazság egyedüli birtokosa – és hogy mások torkán le kell nyomnia az ő igazságát. Ami még megdöbbentőbb, az a józan észt nélkülöző vehemencia, ahogyan a bajerzsoltok és smittmáriák nekitámadnak a „keresztényi” értékek védelmében az általuk „liberálisnak” bélyegzett embereknek (mindenki idetartozik, akinek értékrendszere eltér az övéktől). Ezek az értelem elemi szabályait megtagadó értelmiségiek hihetetlen mértékű kisebbrendűségi érzésben szenvednek mindennel szemben, ami „nyugati” (amerikai, német, stb.) Ennek egyik példája, hogy egy 86 éves idős embert is képesek voltak közellenségnek nyilvánítani – ami már önmagában is elképesztő. Másik, az a borzasztó gyűlölködés minden és mindenki iránt, aki szerintük (micsoda ellentmondás) nem „jó keresztény” vagy nem olyannak szeretné látni az országot mint ők.
A szomszédaink sajnálnak minket
Néhány éve még nálunk nem annyira, sokkal inkább egyes szomszédainknál létezett az a fajta kisebbrendűségi érzés, amely gyakran gyűlöletbe csapott át. Ma már csak szórványosan találkozhatunk náluk agresszív nacionalizmussal, a szlovákok és románok is udvariasak – az előbbiek fejlettség tekintetében már elhagytak bennünket, az utóbbiak pedig dinamikusan fejlődnek és legfeljebb szánakoznak rajtunk. A szerbek és ukránok nemrég jó leckét kaptak abból, hova vezet a nacionalizmus – jelenleg igyekeznek „jó fiúk lenni” és eljutni az EU tagságig vagy a felvétel küszöbéig. Az osztrákoknak pedig mindig lesz egy kis lelkiismeret furdalásuk amiatt, hogy számukra mindig ütköző zónaként funkcionáltunk a keleti hatalmak terjeszkedésével szemben, - amit olykor szeretnének valahogyan kompenzálni.
A múlt század emberei
A radikális nemzeti értelmiség egy jó része nem képes (vagy nem is akar) eljutni a 21. századba. Orbán felfogása Mussolini, Franco, Castro és más diktátorok rendszereit idézi, amikor egyetlen egy elvet a nehezen megfogható „nemzeti szuverenitást” emeli a központba, gyakorlatilag minden más megfontolás rovására. Sajnálatos, ahogyan értelmiségek nagy része képes ezt a fajta irracionalitást teljességgel magáévá tenni vagy pedig cinikus módon a hatalmat kiszolgálni. A magyar értelmiségnek egy jelentős része sokkal mérsékeltebb, nevezhetjük őket némi egyszerűsítéssel „keresztény-nemzetinek”: őket a kormány gyakorlatilag semlegesítette és apolitikussá tette – sikerült elérni, hogy a vidéki értelmiség gyakorlatilag tétlenül nézze, ahogyan a kormány igyekszik leszalámizni azokat a szervezeteket, akik útjában állnak a teljes hatalomkoncentrációnak. Holott a 21. század pontosan a vegyes modellek együttéléséről szól: még a nyugati politika olyan „őrült fazonjai” mint Trump vagy Farage is leginkább csak egy másfajta társadalmi egyensúlyra törekednek. Csupán kisebb országok zsebdiktátorai és követőik kaptak vérszemet és hiszik el, hogy bármeddig elmehetnek. Ezt valóban meg is tehetik, hiszen számos példa mutatja, hogy a pofonokat nem azonnal kapják, hanem csak jó néhány évvel később fogják látni, mibe lavírozták az országot.
Keresztényi erény: az alázatos magatartás
Sajnos nálunk az alázatos magatartást gyakran összekeverik a megalázkodással, holott nem csak az arroganciától és nagyképűségtől tér el. Az alázat része az önbecsülés is, tisztában lenni saját értékeinkkel és nem alárendelődni mások kénye-kedvének. Ma már a tudományban is polgárjogot nyert az alázat fogalma többféle megközelítésben, a legtöbb kutató olyan tulajdonságokat sorol ide, amely az egoizmus valamiféle háttérbe szorítását foglalja magában: nyitottság mások véleményére, mások tisztelete, tanulásképesség, nem akarja magát előtérbe tolni és nem a státusz az első a számára, a korlátainkat elfogadni stb. A legtöbb teszt önértékelésen alapul, néhány tesztben pedig másokat értékelünk ilyen szempontokra vonatkozó kérdésekkel. Magyar nyelvű kérdőív nincs még, van viszont sokféle angol nyelven pl. itt.
A magyar kormány és támogatóinak eredménye alázat vonatkozásában szinte a mérési küszöb alatt lenne. A legnagyobb baj talán nem is ez, hanem az a fajta morál, amit az ország felé sugároz: egy olyan közfelfogást szentesít, amely elől elmenekülnek és elhagyják az országot igen sokan, akik egy ilyen légkörben nem tudnak nyugodtan élni és dolgozni.
