Az emberiség köztudottan egyik legnagyobb problémája a környezet pusztítása. A belátható jövőben a tendenciák vésztjóslóak: kihalhat az állat- és növényvilág jelentős része, az óceánokban az élet megszűnhet, terjed a sivatag, más területeket pedig pusztító viharok tesznek élhetetlenné. A megemelkedő tengerszint városokat és országrészeket önt el, a mezőgazdasági termelés visszaesése miatt súlyos élelmiszerhiányok léphetnek fel, végül a mai emberiségnek csak egy kis töredéke lesz képes élni a bolygónkon, és csak speciális építményekben.
Mindez naponta elhangzik mégsem éri el a legtöbbünk ingerküszöbét, mert bekövetkezésük csak évtizedek, évszázadok távlatában valószínű. Ezzel szemben holnap már "sürgős teendőim" vannak: televásárolni a hűtőt, palackos vizeket venni, teletankolni a kocsit és végigszáguldani az autópályán, hogy elérjük a karácsonyi vásárt és vehessünk néhány kacatot... A környezetvédelem láthatóan sokadlagos szempont a politikusok számára is, azonban bármilyen jogi szabályozásra igaz, hogy csak akkor működőképes, ha léteznek a neki megfelelő társadalmi normák és valós igényeket fejez ki.
A környezetvédelem híveiben és elszánt harcosaiban némi képmutatást vélek felfedezni - még akkor is, ha a törekvéseik alapvetően jók. Érzékenységük általában szelektív: egyes feltűnően nagy környezetszennyezőkkel szemben nagyon kritikusak tudnak lenni, ezzel szemben saját magukkal már korántsem ilyen igényesek. Sokféle környezetvédő felfogást lehet megkülönböztetni, - azonban nem egyszer kilóg a lóláb.
Anti-globalisták
Sokan osztják azt a véleményt, hogy a környezet pusztításáért leginkább globalizált óriáscégek, "gonosz multik" a felelősek. Számomra ez eléggé felületes gondolkodás, hiszen ezek a cégek tömegigényeket elégítenek ki. Valójában ők azok, akik a saját területükön a legjobbnak bizonyultak: költségoptimalizálásban, stabil minőség terén és szervezésben (ár, minőség, szállítási pontosság), nem véletlen, hogy egyes márkanevek önmagukban is milliárd dollárokat érnek. Az anti-globalizmus számomra leginkább egy ösztönös ellenreakció az illető számára nyomasztó tekintéllyel és hatalommal szemben. A lokalizációnak valóban vannak pozitív eredményei és én magam is a pártolom, de nem minden esetben: például egyes helyi, korszerűtlen és korrupt cégek gyakran jobban szennyezik a környezetet mint a multik. Emellett gyakori az is, hogy helyi terméket több víz- és energia felhasználásával állítjuk elő, mint ha máshonnan szállítjuk. (Például gázzal fűtött üvegházban termesztünk olyan zöldséget, ami déli országokban szabad földön terem). Az anti-globalizáció híveinek tehát nincs minden esetben automatikusan igaza. Ha mindig igazuk lenne, akkor például a kézműves termékek olcsóbbak lehetnének mint a hasonló minőségű, iparilag előállítottak.
Hagyományőrzők
Felvetődik a kérdés és nem mindig könnyű megválaszolni, hogy a hagyományőrzés mennyiben hiteles és tudatos magatartás? A paraszti kultúra takarékossága közismert, azonban a kézműves termékek többségét általában nem helyben használják fel vagy adják el. Számomra az is képmutatás, ha valaki számára mindig csak a természetes és a "bio" az elfogadható, közben az életmódja ezt egyáltalán nem tükrözi: hatalmas kocsi volánja mögött ül (egy kocsiban rendszerint egy ember) és a társadalmi státuszát a szomszédnál nagyobb méretű háza is kifejezi. Ha biciklit nem használ, mindenhova autóval megy és megengedheti magának a magas fűtésszámlát (nem törekedve a jó hőszigetelésre), ha azért öntözi a füvet, hogy mennél gyakrabban nyírhassa (ez is energia- és vízpazarlás), - az számomra leginkább afféle arisztokratikus magatartást jelez, azt hogy "megengedhetem magamnak" még ezt is.
A környezet pusztításáért szerintem nem annyira az ún. "fogyasztói társadalom" a felelős, - hiszen a fogyasztás nem több mint egy fajta paleolit ösztönünk,- mint inkább az arisztokrácia felhalmozást képviselő életmódmintája. Az arisztokraták álmukban sem gondoltak arra - pedig kellett volna,- hogy az ő kiváltságos, pazarló életmódjukat egykor majd százmilliók, milliárdok fogják tudni napi szinten megvalósítani. Felzabálva ezzel saját életterüket, a Föld nevű bolygót.
Az "arisztokratikus" jellegű környezetvédelem abban áll, hogy maradjon meg a mai emberiség egy-két százaléka a távolabbi jövőben, akiknek továbbra is minden megengedett lesz. Én ezt a felfogást nem nevezném túlságosan etikusnak.
Hagyományos kereszténység
Felvetődik a kérdés, hogy a keresztény egyház és a keresztény etika mennyiben segíti elő a környezetünk megóvását? Ez ügyben erős kétségeink lehetnek, amelyek inkább gyakorlati mint elvi jellegűek. Habár a bibliai tanítások között nagyon sok van, amely mértékletességre és szerénységre int, ennek ellenére a konzervatív keresztények nagy része mégis keveset tesz a környezetünk megóvásáért, például a hagyományos, fosszilis energiafelhasználást támogatja. Ennek egyik oka lehet az ó-konzervatív felfogás, amelynek minden új, innovatív ötlet eleve gyanús (főleg mivel "idegenektől", nem pedig az ő táborából érkezett), másik oka pedig vélhetően az ószövetségi vallásfelfogás hatása.
Az Ószövetség, amely alapvetően mezőgazdasági alapokon álló kultúrák számára készült, az embert teljes mértékben a környezet fölé helyezi. (Az Újszövetség is nem annyira tartalmilag mint inkább szellemiségében tér el ettől, az anyagiasságot elutasító, alázatos magatartás hangsúlyozásával.) Emellett a kereszténység (és a legtöbb vallás) sokkal inkább társadalmi szabályrendszerként és nem minden képmutatást nélkülöző merev dogmaként működik, mint a természetességre, egyszerűségre és harmóniára való egyéni vagy közösségi törekvésként.
Technokrata szemléletmód
A technokraták szerint a környezetvédelem leginkább műszaki kérdés: meg kell kötni a szén-dioxidot, más üvegház hatású gázokat a légkörből, növelni a Föld albedóját (fényvisszaverését és/vagy csökkenteni a légkör fényáteresztő képességét, ezzel a globális-felmelegedés problémája megoldható. Lehetséges, hogy a mérnöki megoldásokkal előre lehet lépni, bár például a házak tetejének fehérre festése talán jobban növelné az üvegházhatást, mint az albedót növelő hatása. A kölcsönhatások bonyolultak és nehezen kiszámíthatóak, emellett sokkal inkább az alkalmazkodást segítik a megváltozott viszonyokhoz, mint a károk megelőzését. A technikai fejlesztések sokat segíthetnek, de mivel például az elektromos autók előállítása és működtetése is általában energiaigényes, emiatt leginkább csak azt várhatjuk, hogy csupán lassítani lesznek képesek a környezetpusztítást. Ez a gondolkodásmód aligha fogja tudni megvédeni az állatok és növények eredeti élőhelyét, esetleg segíthet a különféle műanyagok jobb újrahasznosításában vagy a takarékosabb vízfelhasználásban.
A valami ellen harcolók
Számomra a negatív állítások ritkán hitelesek: például, hogy ne használjunk bizonyos mezőgazdasági kemikáliákat, de azt nem mondja meg, hogy mi legyen helyette. Extrém esetben az is lehetséges, hogy az egyik fajta lobbi le akarja járatni a másik termékét, mert tudja, hogy ha azt kizárják a piacról, akkor az övét fogják megvenni. Éppígy kevéssé hiteles, ha egy dolgot túlhangsúlyozunk, mondjuk a műanyag zacskókat tekintjük közellenségnek holott tudjuk, hogy a műanyag palackok használata legalább olyan szintű kárt okoz. (Amellett, hogy mindkettő előnye a higiénia, a műanyag palackokat jó minőségű csapvízzel, víztisztítókkal és üvegekkel jobban lehet helyettesíteni mint a műanyag zacskókat papír tasakokkal és vászon szatyrokkal. Amellett, hogy a legtöbb terméket eleve műanyag csomagolásban adják el.) Úgy gondolom, hogy ne csak a különféle termékek, hanem az emberi felelőtlenség ellen is fel kell lépni, például a szemetelés elkerülése nagyrészt önfegyelem kérdése.
Igazán csak az hiteles, ha az ember nem csak harcol valami ellen, hanem egész életmódja olyan, hogy képes lemondani számos kényelmi eszközről, például naponta biciklivel jár vagy tömegközlekedik, kevés hulladékot termel, komposztál, kevés ruhát vásárol és sokáig hordja (mivel az egyik legnagyobb szennyező a ruhaipar), napelemet használ stb. Ökológiai lábnyoma kicsi és egész életmódja átgondolt, tudatos.
A szegénység és gazdagság egyaránt káros hatású, csak másként
A szegényebb országok sűrűn lakott vidékein a környezet szennyezése igen jelentős, például Indiában normális tűzhelyek és kályhák hiányában mindent elborít a füst. A szegénység vagy sóherség nálunk is főleg a közvetlen környezetre jelent veszélyt, leginkább a fűtési időszakban a mérgező gázok termelésével. Emellett az elmaradott technológiák és eljárások több káros anyagot termelnek, és ahol kevés a profit ott nincs pénz sem a környezet védelmére.
A gazdag országok, például a skandinávok ezzel szemben teljesen tisztán tartják a környezetüket és a hulladékokat is vagy feldolgozzák, vagy energiát termelnek belőlük. Az ő képmutatásuk abban áll, hogy fejenként nagyon sok energiát használnak (amelyek nagy része nem megújuló), sokat utaznak például repülőgépen, amely nagyon környezetszennyező. Nem nagyon van olyan ország, amely képes lett volna a környezet pusztulását visszafordítani.
El kell ismerni, hogy a közgazdasági tényezők szinte mindig szerepet játszanak: ha a környezet pusztítása nem feltűnő és a környezetvédelmi beruházás megtérülése lassú, akkor nem fogják megvalósítani. (Kivéve, ha valamilyen esztétikai, eszmei értéket is képvisel, pl. egy növénysáv.) Azt is figyelembe kell venni, hogy a mezőgazdasági tömegtermelés általában jelentős környezeti károkat okoz, viszont nagy mennyiségű olcsó élelmiszert állít elő. Akik a teljes mértékben környezetbarát mezőgazdaság mellett vannak és a gyenge minőségű élelmiszereket kizárnák a piacról, általában nem gondolnak arra, hogy ezzel nagyon sokak életszínvonalát jelentősen csökkentenék.
Ami reményt adhat: a tágan értelmezett humanizmus
A humanizmus terjedése nem csak az egymással, nőkkel, gyermekekkel való igényes bánásmódot és tiszteletet fejez ki, hanem az utóbbi időben láthatóan kiterjesztjük az állatokra, növényekre és tágabb környezetünkre is. Az újfajta normák amellett, hogy tiltják az erőfölénnyel való visszaélést, nagyobb odafigyelést, kíméletesebb bánásmódot követelnek meg, a környezetszennyezést legfeltűnőbb formáit elítélve. Ez a kedvező tendencia azonban aligha elégséges a környezetünk pusztításának megállítására. Ebben segíthet még egyes esetekben a lokalizáció (szándékosan nem anti-globalizációt írtam), a hagyományápolás, az alázatos vallásosság, másik oldalról pedig az új technikai vívmányok, a megfelelő oktatás és a politikai támogatás.
Az éghajlat változása miatt a legnagyobb veszélyben éppen a szegény, fejletlen technológiákat alkalmazó és demográfiai robbanással is sújtott meleg-égövi ill. szubtrópusi fekvésű országok vannak, ahol ezek a tendenciák is kevésbé érvényesülnek.
Azonban bárhol a világon érvényes, hogy a környezet védelme érdekében teljesen hibás és félrevezető lehet csupán egy-egy elemet kiemelni, alternatívák állítása nélkül. Ahelyett, hogy a környezet szennyezésének felelősségét másokra próbálnánk hárítani, egész kényelemközpontú életmódunkban alapos változásokra van szükség, mert enélkül marad a műanyagok és textilek tömkelege, az élelmiszerpazarlás, az energiapazarló közlekedés és szállítás stb., amelyek fokozatosan egyre kevésbé élhetővé teszik a Föld nevű bolygót.
