Régebben a baloldali közgazdászokra és politikusokra, manapság inkább a kormány zsoldjában álló jobboldaliakra jellemző, hogy azt látták meg, amit látni akartak egy ideológiai szűrőn keresztül, vagy éppen ami érdekükben állt és megbízóik elvártak tőlük. A Századvég közgazdásza György László jó példája ennek, Egyensúlyteremtés c. könyve kapcsán.

Szerzőnk az ítélkezés öreg hibáját követi el, ami nem más mint sommás véleménynyilvánítás mély tárgyi tudás hiányából fakadóan. Ugyanis aki ismeri a lényeges körülményeket, az nagyon körültekintően fogalmaz és ritkán szól le akár egyéni emberi megnyilvánulásokat, akár közösségek eredményeit. Alapvető minden kutató számára pontosan ismerni, hogy honnan indultak, milyen ismeretekkel rendelkeztek és milyen lehetőségeik voltak. És csak ezután merni ítélkezni - ami ilyen esetekben nagyon ritkán történik meg.

Előrebocsátom, hogy szerzőnk csak egy jellemző példája annak, ahogyan a szellemi elitünk tagjai a homály gerjesztik és nem segítenek meglátni azt sem, ami nyilvánvaló. (Vannak olyanok is, fogok rá példákat hozni, akik esetében a ködösítés nem ismerethiányból fakad, hanem nagyon is tudatos.)

Így például a rendszerváltással kapcsolatban a közvélemény által elfogadott féligazságokat mantrázza.

Egy objektivitásra törekvő értékelés során az alábbiakat ajánlanám megfontolásra:

1.A birodalmak szétesése általában átmeneti gazdasági hanyatláshoz szokott vezetni az egyes tartományokban, és az Orosz-Birodalom (Szovjetunió és csatlósai) sem volt ebben kivétel.

2.A gazdaság összeomlása már a rendszerváltás előtt megkezdődött, magas volt az adósságállomány, nem voltak a termékeinknek piacai, és nem volt sok ötlet, hogy mit kezdjünk az üzemekkel. (Alternatívák: 20-30%-os értéken is eladni vagy megvárni míg teljesen lerohad.)

3.Az ÖSSZES volt szoci ország legalább ekkora gödörbe került. A csehek, akik állítólag jobban csinálták, pont akkor jöttek ki a gödörből mint mi (1988 szintjét ők is csak 2000-ben tudták elérni és meghaladni). A lengyelek hamarabb kijöttek, de ott a visszaesés hamarabb kezdődött és mélyebb volt, gyakorlatilag a szlovénok az egyetlen kivétel, a többieknél a válság mindenhol sokkal tovább tartott mint nálunk.

4.Ergó: lehet, hogy lehetett volna a rendszerváltást jobban csinálni, de senki nem tudja, hogyan. Akkoriban azt gondoltuk, hogy a diktatúrából kilábalt spanyoloknak, portugáloknak és görögöknek a csatlakozás nagyon bejött, ezért nekünk is zökkenőmentes lesz. Ebből adódóan a fő prioritás az EU csatlakozás volt, ily módon az egyébként sok előnyt jelentő piacvédelemre nem fordítottunk elég figyelmet.

5.Objektív értékelések szerint az Antall, Horn, és az első Orbán kormány mind alapvetően jó munkát végzett, a rendszerváltás elfogadható volt a körülményekhez képest, a bajok 2002 után kezdődtek. (Itt azonban már olyan külső tényezővel is számolni kell, hogy a kínai termékek bejöttek és kezdték letarolni a piacot bizonyos iparágakban.)

Nem érzem most a feladatomnak, hogy a könyv felületes megállapításait, féligazságait ízekre szedjem, vagy hogy kivesézzem az a mostani Orbán-kormány gazdaságpolitikájával kapcsolatos, általában pozitív irányban elfogult értékeléseket. (Egy szempont: A Kádár-rendszert sokan nagyon szerették, pedig csak a világgazdasági konjunktúrát és modernizációs hullámot lovagolta meg, több-kevesebb sikerrel. Lényegében ezt teszi most az Orbán-kormány is, eléggé közepes teljesítménnyel.)

Nézzünk meg inkább egy olyan területet, amelyről majdnem mindenkinek van valamilyen véleménye, a kormány külpolitikáját. A Hegymenet c. könyvben, amelynek tanulmányai alapműnek tekinthetőek az ország mai helyzetének értékelésében, Feledy Botond esszéjének egyik fők konklúziója az lehetne, hogy a régiónkban az összes ország külpolitikája többé-kevésbé hasonló, csak senki nem használja fel annyira propaganda célra, senki nem állítja annyira a belpolitika szolgálatába mint Orbánék. Így például mindenki szeretne több lábon állni és a legtöbben keresik a jó kapcsolatokat az oroszokkal és más keleti országokkal. Csak senki nem gyárt ebből szabadságharcos retorikát, rajtunk kívül. Senki nem akar menekülteket befogadni nagy számban, sőt még kisebb számban sem nagyon, de ezt nem verik nagydobra. A jó diplomácia, ha valódi eredményeket akar elérni, akkor jobban teszi, ha csendben működik. Így például ha az van, mint nálunk, hogy a lakosság nagy többsége nem akar bevándorlókat látni, akkor a kormánynak nyíltan ki kell mondania, hogy nem jöhetnek. Azonban egy vérbeli politikus minden helyzetből, még a legnagyobb katasztrófából is a lehetőségeket igyekszik meglátni, emiatt - ahogyan Orbánék is teszik,- például a hátsó ajtón valahogy mégis "becsempésznek" nekik szimpatikus menekülteket. Tehát bizonyos bevándorlók jöhetnek és jönnek is - és ez csak egy tipikus példája annak, amikor az van, hogy "ne azt figyeljék, amit mondok" (Orbánt idézve). Amit a kormány csinál az nem más, mint hihetetlen mértékű propagandát fejt ki arról, hogy teszi a dolgát, erről szól a folytonos agymosás.

A Medgyessy-Gyurcsány vonal abszolút szervilis külpolitikája természetesen hibásnak mondható, Orbánék azonban ebben is mint minden másban, a másik végletbe estek. A következmény: túlságos orosz függőség, emellett lecsökkent érdekérvényesítési potenciál szövetségesek hiányában. Sőt: megkaptuk az EU potyautasának megtisztelő címét és rossz a hírünk a nagyvilágban.

Amikor Orbán Viktor kimondja azt a szót, hogy Magyarország, abban a pillanatban már hazudik is. Ez úgy lehetséges, hogy olyan összefüggésben beszél országunkról, amely teljesen félrevezető, azaz más példák, más törekvések nem léteznek, más szempontok sem, csak mi létezünk. Például elgondolkodtató kérdésnek tartom az alábbit:

Ki építhetett kerítést a menekült áradattal szemben?

Praktikusan ki tehette meg és ki volt ilyen a helyzetben? A véleményem az alábbi, lehet vele vitatkozni. Görögország (és Olaszország) esetében a kérdés eléggé értelmetlen, mert a tengerpartot nem nagyon lehet lezárni. Sőt, a gazdasági összeomlás miatt a görögök számára akár még politikai eszközként is használhatóak a menekültek, hogy rájuk irányuljon a figyelem és több támogatást csikarjanak ki. A balkáni országok csendben meghúzzák magukat, mindegyik számára kényes kérdésről van szó, sőt nemrégen még felőlük ment a sok menekült, ezért politikailag vállalhatatlan lenne mindenféle fellépés. Macedónia nem akar újabb konfliktust a görögökkel, akik már a neve miatt sem ismerik el ezt az államot. Albánia indifferens, Koszovó nincs abban a helyzetben, hogy bármit is építsen (konkrétan örülnek, hogy élnek). Szerbia ott tart, ahol mi '90-ben: mindent elkövet az EU tagságért és igyekszik jó fiú lenni. A harcias magatartás nagyon nem jött be neki pár évtizeddel ezelőtt, emiatt is a lakosság is csendben meghúzza magát és átengedi az áradatot. Romániát egyáltalán nem érinti a tranzitút. Marad Magyarország, Horvátország és Bulgária. (Ausztria nem akar elsőként lépni és a rossz emlékű vasfüggönyt ismét bevezetni.) Horvátország friss EU-tag és keresi a helyét a szövetségi rendszerben, ráadásul a határa a Balkán felé óriási, emiatt neki technikailag sem biztos, hogy ez a jó megoldás. Végül úgy döntenek, hogy nem építik meg, hanem más eszközöket használnak a határvédelemre, ráadásul így leginkább egy viszonylag szűk sávot, a szerb-horvát határt kell figyelniük. Marad Magyarország és Bulgária: pontosan ezek az országok választották a határvédelemnek ezt a meglehetősen primitív és rossz asszociációkat keltő, de még valamennyire elfogadható és kétségkívül hatásos módját. (És akkor még a kérdésnek csak a felszínét érintettük: humanitárius szempontokról, egységes EU politikáról vagy a lakosság felé mutatott példáról nem volt szó, és nem is szeretnék ezekben állást foglalni.)

Ez a példa leginkább arról szólt, hogy igen, képesnek kell lennünk magunkat időnként külső perspektívából is látni.

A jó politikusról azt mondják, hogy a sivatagban is képes homokot eladni, az Orbán-kormányra pedig azt mondanám, hogy mindennap feltalálja a meleg vizet és eladja nekünk jó pénzért.... Na jó, teszi ezt úgy, hogy mégis van egységes vezetés, valamiféle koncepcióról, sőt gyakorlatias kormányzásról is lehet beszélni, - ami nem volt elmondható mindegyik régebbi baloldali kormány esetében.