Ideo-logikák

Hét dolog, amit nem értek a magyar egészségüggyel kapcsolatban

2018. február 07. - Tamáspatrik

Elismerem, hogy az egészségügy működéséhez nem értek és tipikusan a kívülálló kibic szemével nézem, mindenesetre a rendszer működésében számos olyan elem van, amely eléggé logikátlannak tűnik. Úgy gondolom, hogy amiről szó van az nem elsősorban pénzkérdés, mivel a magyar egészségügyre költött pénz a GDP-hez képest legalábbis egyáltalán nem kevés, különösen ha beleszámítjuk a hálapénzt és a lakosság gyógyszer-vásárlásait. Az orvosok száma (ma még) európai viszonylatban nem mondható túlságosan alacsonynak. (Ezeket a megállapításokat egyébként szakértői véleményből kölcsönöztem.) Tökéletesen működő egészségügy a világon sehol nincs, számomra viszont a mi rendszerünk kimondottan keszekuszának tűnik, és csak remélni tudom, hogy egyszer jön majd egy olyan kormány, amelyik valamennyire rendbe tudja tenni. A legfeltűnőbb problémák valszeg némi naivitástól sem mentesen, számomra az alábbiak. (Nyilvánvalóan az orvos- és nővérhiány tűnik a legsúlyosabb problémának, azonban nem függetlenek ezektől.)

1.Mért lehet orvost választani a kórházi kezeléseket illetően?

Ha fogorvoshoz megyünk, akkor választhatjuk azt, akihez körzetileg tartozunk, és ilyenkor a kezelések egy része például egy fogtömés számunkra ingyenes (a TB fizeti), de ha valaki mást szeretnénk, akkor keményen a zsebünkbe kell nyúlnunk. Mért nem működik ez ugyanígy a kórházak esetében? Elvileg valamilyen nagyobb ellátókörzethez tartozunk és számomra igazságosabb lenne, ha a véletlenen múlna, hogy az adott kórházban éppen kit jelölnek ki (a kompetens dokik közül) számunkra kezeléseket végző vagy operáló orvosnak. Sokfelé van ilyen rendszer a világon, számomra abszurdan hangzik az, hogy az orvos szerint "X, Y az én betegem" - állami intézményekről lévén szó. A jelenlegi rendszer a hálapénzt éppúgy fenntartja, mint az orvosbárók hatalmát.

Ugyanis amikor mindig a "legjobb" orvost keressük hálapénz fejében, akkor egy igazságtalan rendszert támogatunk, ahol a jövedelmek megoszlása piramis-szerű és a fiatal orvosokat arra ösztönzi, hogy mennél hamarabb lépjenek le, mert nagyon sok munkával is csak nagyon kevés pénzt fognak keresni. Én magam egyébként nem nagyon hiszek abban, hogy speciális műtétektől eltekintve valóban akkora nagy a jelentősége az operáló orvos személyének (bár nyilván vannak ezt cáfoló esetek is). A tiszta játék alighanem az állami és magán szektor teljes szétválasztása lehetne, egy kétszintű egészségügy, hogy aki igényes és megteheti, az menjen magánklinikára és ne összeköttetések révén szerezzen előnyt.

2.Mért nincsenek szabvány eljárások?

A brit egészségügyben az orvosok egy adott menetrendből, kotta alapján játszanak. Nálunk ezzel szemben teljesen eltérő kezelést kap a beteg attól függően, hogy hova kerül. Ha például a daganatos betegségek kemoterápiás kezeléséről van szó, egyes helyeken előfordulhat, hogy a terápia a múlt század '80-as éveinek a szintjén van, amely nem ritkán többet árt mint amennyit használ. (Részletesebben most nem mennék bele: akit érdekel, hogy milyen tévutakon járt a daganatos betegségek kezelése, az utána nézhet egy indiai szerző átfogó igényű könyvében.) Mindig lesznek nagyon speciális, drága eljárások, amelyeket a TB esetleg nem tud megtéríteni, viszont nem lehetetlen egy egyenletes és tűrhető szintű átlagos színvonal biztosítása. Az orvosok túlságosan nagy "kreativitása" (önfejűsége) tehát az én szememben inkább hátrány mint előny.

Ezzel összefügg, hogy koncentrálni lehetne bizonyos kezeléseket nagyobb klinikákon és kisebb vidéki kórházakat (ahol gyakorlatilag alig van orvos) be kellene zárni vagy átminősíteni egy alacsonyabb kategóriába. Az intézmények száma vagy a kórházi ágyak száma ugyanis nem függ össze az egyes országokban az egészségügy színvonalával.

3.Mért van tömegnyomor a legtöbb rendelésen?

Nagy ütemben halad EU forrásokból a kórházak és rendelők felújítása, felszereltségének javítása, azonban a várakozó tömeg a folyosókon az továbbra is megszokott látvány. A bankfiókokban és postán kulturáltan lehet várakozni, ezzel szemben a rendelők néha úgy néznek ki, mintha segélyosztásra váró munkanélküliekről lenne szó, az emberek egymást kerülgetik. Éppen az, hogy a legtöbben dolgozunk vagy sok elintézni valónk van, az időnk drága: az öt perces rutin vizsgálathoz gyakran mégis órákig kell várakozni. (A bürokrácia sem látszik csökkenni e tekintetben.) Ez persze csak a jéghegy csúcsa: egyes rendelőkben és kórházakban a betegekkel szembeni megalázó hangnem igen gyakori, és az étkeztetés is gyakran egyfajta időutazásnak hat (nem a 21.századba előre, hanem visszafelé.)

4. Létezik-e valódi és rendszeres költség-felülvizsgálat az egyes intézményekben?

Megtörtént-e annak a felismerése, hogy a használatos eszközök egyre jobbak, ezért a vizsgálatok időigénye csökkent? Egy vérminta elemzése sokkal gyorsabbá vált az automatákon, ennélfogva kisebb költségű kell, hogy legyen mint régebben. Az orvostársadalom természetesen nem fogja elismerni, hogy jóval hatékonyabb mint akár csak tíz évvel ezelőtt, és csak abban érdekelt, hogy mennél több (olykor fölösleges) vizsgálatot is felírjon. Mért kell egy ultrahangos vizsgálatra olykor hónapokat is várni, holott tőlünk nyugatra háziorvos is elvégzi már? A CT felvételeket pedig akár mesterséges intelligencia is képes már elemezni, - valóságos forradalom zajlik a diagnosztika és a kezelések területén az utóbbi évtizedekben. Úgy gondolom, hogy az orvostársadalom egy része leginkább a folytonos ködösítésben érdekelt és nyilvánvalóan egy sajátos feudális kasztrendszerben működik erre mifelénk.

5.Mért a gyógyszergyártó cégeket szidjuk a legjobban?

Nem mintha nem lenne igazság ebben, és eléggé indokoltnak is tűnt a jelenlegi kormány kemény fellépése pár évvel ezelőtt a gyógyszergyártókkal szemben (illetve a drága, TB-támogatott gyógyszerekkel szemben). A nagy cégeknél végzett kutatások ugyanis nem garantálják a ráfordított töméntelen pénz ellenére sem, hogy mindig nagyon sikeres új gyógyszerek kerüljenek piacra, és amikor ez nem sikerül, olyan esetekben előfordulnak különféle trükkök a költségek felszámítására, például hogy a gyártó a ugyanazt a régi szert lényegtelen változtatásokkal "újracsomagolva" dobja piacra, magasabb áron.

A nagy gyártók szidása azonban eléggé faramuci egy olyan országban, ahol túl sok orvosságot szedünk nyakra-főre, indokolatlan mértékben. Ráadásul gyakran elvetjük a sulykot, mert jelenlegi ismereteink szerint igenis létezik például olyan, hogy "rossz koleszterin" - még akkor is, ha a szerek nagy része nem eléggé hatásos ellene. Nem ritkán nem a gyártó, hanem a gyógyszertár a sáros, amikor a legegyszerűbb szerek ára is indokolatlanul magas, másrészt vegyük figyelembe azt is, hogy egy csomó orvosság nem drágább mint más országokban, csak a fizetésünk alacsonyabb az európai átlagnál.

6.Egy konzervatív kormány mért nem támogatja jobban a hagyományos orvoslást?

Akit érdekel, hogyan használható fel manapság a hagyományos orvoslás több évszázados szemlélete, az talál egy nagyon hiteles és igen jól megírt könyvet ebben a témában. A dolog lényege, hogy a hagyományos orvoslás jól kiegészíti a modern gyógyászatot, mivel egy sok éves tapasztalattal rendelkező orvos viszonylag kevés eszközzel és műszerrel is képes sok mindent megállapítani a hozzá forduló betegről. Semmi esetben sem az akut, sürgős beavatkozást kívánó esetekről van szó, hanem különféle nem életveszélyes, de krónikus nyavalyákról.

Mivel a mai szakorvosok leginkább egy-egy szervet vagy szervrendszert vizsgálnak, nem pedig a beteget teljes egészében, ezért a hagyományos szemléletre is szükség van. Ez ugyan időigényesebb, de emberközpontúbb és kevésbé rutinszerű ezért "elvben" a betegeket jól ismerő háziorvosok vagy utókezelést végző orvosok, nővérekkel szorosan együttműködve képesek lennének rá. Idős orvosok a tapasztalataik birtokában kimondottan alkalmasak erre a feladatra. A hagyományos felfogásban egyébként a beteg három legfontosabb orvosa hosszabb távon: diéta doktor, nyugalom doktor és öröm doktor.

7.Mért gondoljuk, hogy kizárólag csak az orvosok felelőssége minket meggyógyítani?

Mért úgy gondoljuk, hogy csupán egy gépezet vagyunk, amely ha elromlik, akkor az orvosoknak rendbe kell tenniük, és az állam biztosítsa ehhez a feltételeket? Nyilvánvalóan nekünk is van némi felelősségünk a saját egészségi állapotunk alakulásában. Rengeteg forrás van az interneten, amiből tájékozódhatunk arról, hogy milyen életmód használ számunkra, ismerve a családban és a rokonságban előfordult súlyosabb problémákat. Persze meg kell tanulni a tartalmakat okosan szűrni, nem mindeféle azonnali és teljes gyógyulást ígérő, kamu gyógymódokra azonnal ráugrani. Nem a szűrővizsgálatok és kezelések helyettesítéséről van szó mint inkább a feltárt hajlamok alapján megelőzésről, vagy pedig kiegészítő utókezelésekről, erre a célra ott vannak például a természetgyógyászat sokféle eszközei, léteznek okleveles természetgyógyászok is, és nem mindig az használ leginkább, ami sokba kerül. Szerintem mindenki egy kicsit saját magának is az orvosa hosszabb távon.

 

Nyilvánvalóan óriási szervezési feladatokról van szó az egészségügy kapcsán, és a feladatok biztosan nagyon összetettek. Nem látom egyébként a valódi humán erőforrás gazdálkodást, hiszen a rendszerben szinte mindenki alacsonyabb szintű munkát végez, mint amire a képességei és végzettsége alkalmassá tennék: a gyógyszerész nálunk leginkább csak egy igen magas szintű, precíz munkát végző, de végső soron mégiscsak raktáros és árukiadó, a "körzeti orvos" (inkább nevében csak háziorvos) futószalagon írja a recepteket, és a képzett szakorvosok nagy része is inkább segédfeladatokat lát el. Ráadásul a rendszer az egészségügyben dolgozók legnagyobb részének is igen stresszes, megterhelő a napi feladatok ellátása, ami a betegekkel való kapcsolatra is rányomja a bélyegét.

Úgy tűnik, hogy a magyar egészségügy rendszerében, ahol tipikusan állami intézményekről van szó, a költségpazarlás eléggé jelentős a megfelelő érdekeltség hiányában (jobb szervezéssel és megtakarításokkal több forrás lenne az orvosok és nővérek fizetésének emelésére). Jelenleg számomra néha olyan benyomást tesz a meglehetősen bürokratikus egészségügyi rendszerünk, mintha sajnálatos módon, az egyik kimondatlan központi cél a gyengék, kevéssé életrevalóak kiszelektálása lenne. Nyilván az állításaim egy része túl erősnek tűnik és nem biztos, hogy teljesen megállja a helyét, azonban számomra egy kicsit hiányzik a humánum a rendszer mai működéséből. Persze ellenpéldákról is hallani időnként, jól szervezett intézményekről, a pozitív meglepetések nem kis része pedig azoknak a dolgozóknak (orvosoknak és nővéreknek) köszönhető, akik a feladataikat nem bürokratikusan, hanem hivatásszerűen látják el.

A bejegyzés trackback címe:

https://ideo-logic.blog.hu/api/trackback/id/tr7913644230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.