(Kép forrása: zsurpubi.hu)
Nem tudom, hogy létezik-e olyan, hogy orbanizmus, ha van az biztosan nem az a fajta ókonzervatív beállítódás, amely egyre inkább eluralja az Egységes Párt (a 'la Horthy korszak) valamint a Hazafias Népfront (ill. 2.0 változata a NER) politikáját.
Orbán csupán meglovagol egy hullámot, az Orbanizmus valódi tartalma leginkább egyfajta machiavellizmus, a jogszabályok kiforgatása cinikus módon a hatalom megtartásának céljával. Ez az sajnos, amit orbánék a leginkább megtanultak, és ennek csupán része a Nagy Arc és a hozzá kapcsolódó vezérkultusz.
A normalitás a jól bevált polgári és paraszti hagyományok tiszteletéből fakad, olyan normákat emel piedesztálra, amelyekkel elvben semmi gond: nemzeti függetlenség, erős és önálló gazdaság, polgári családok stabilitása, hagyományápolás stb.
A gond akkor van, amikor a hatalom befeszül és elkezdeni védeni mindazt paranoiás, demagóg fellépéssel, amit igazából nem fenyeget senki. Így válik a normalitás vágya abnormális mértékű megszállottsággá, társadalmi szinten terjesztett elmekórtani határesetté.
Nézzük sorban ennek példáit.
-A függetlenségünket nem fenyegeti senki, az Európai Unió nem kényszerít senkire semmit, konszenzusos alapon dönt. Van például számos ország, amely nem fogadja el a menekültkvótákat, vagy csak fenntartásokkal a menekültügyben hozott döntések nagy részét. Teljesen fölösleges "Soros-szervezetek" bármiféle tevékenysége ellen ágálni, amikor nem tehetnek meg olyasmit, amit a adott ország törvényei vagy kormányzati döntések nem engednek meg. (Az ellenzék túlnyomó része szintén nem akar menekülteket befogadni.) Önálló külpolitikára lehetőség van minden EU-tag számára, bár azt el kell fogadni, hogy kis ország vagyunk és soha nem leszünk egyenlő partnerei Oroszországnak, ez a realitás.
-Gyarmatosításról beszélni a gazdaság esetében is a porhintés kategóriájába tartozik. Erős és versenyképes magyar vállalkozások létrehozását kell támogatni, nem pedig a külföldre mutogatni: ennek a kulcsát a magyar kormányok egyike sem találta még meg. Lehetséges ugyan a multikat kiszorítani, azonban a szolgáltatások színvonalának esését az állampolgárok igencsak meg fogják érezni. (Írország pedig arra példa, hogy még erős gazdasági függőség esetén is elérhető okos politikával a magas életszínvonal.)
-Nem mindig igaz az a tétel, hogy a kicsi a jó, a nagy az rossz, a magyar az jó, a külföldi pedig rossz. Egyedi esetekben a megítélés más és más lehet. Egy példa erre, hogy ha valaki arra fókuszál, hogy lehetőleg minden élelmiszert a helyi piacról szerezzen meg, mert amit a multiknál lehet kapni, az nem jó minőségű,- ezzel hibákat is követ el. Általánosságban véve lehet azt mondani hogy LEHETŐSÉG SZERINT igyekezzünk mindent a helyi termelőktől vásárolni, de ezzel a lehetőségeinket beszűkítjük. Emellett ez még nem egészséges táplálkozás, és még nem is feltétlenül környezetbarát (pl. ha nem szezonális, hanem fólia alatt termesztett zöldségeket vásárlunk).
-A dolog ennél súlyosabb: ha utáljuk azt, ami külföldi, amit olyanok állítanak elő, akiket nem ismerünk, azzal a társadalmi bizalmatlanság légkörét erősítjük. Ez elfogadhatóvá teszi azt is, hogy mindig "csókosok" (haverok, rokonok, ismerősök) nyerik a pályázatokat nem pedig azok, akiknek a hozzáértésük a leginkább megfelelő. Az antikapitalista logika egy régebbi társadalmi felálláshoz való visszaesést hoz magával - ami minden negatív töltetű ideológiai rendszerre jellemző.
-A "normalitás" egyszerűsítő logikája alapján akinek sötétebb a bőre azzal vigyázni kell (túlzott előítéletesség, rasszizmus), szó szerint elküldjük őket "melegebb éghajlatra". Emiatt a tömeges bevándorlás nem létező veszélyével riogatott emberek már ha egy fejkendős vagy sötétebb bőrű idegent látnak falun, akkor is hívják a rendőrséget.
-A polgári családmodellt nem fenyegetik egyáltalán a másfajta szexuális orientáltságúak, a melegek. A tudományban nem hívő, csak a számukra kedves helyi pletykálkodást és városi mítoszokat kedvelők sosem fogják elfogadni, hogy létezik egy konstans arány, amely ez esetben a férfiak mintegy 4%-át teszi ki, és ez egyáltalán nem járványos. Mért kényszerítenénk őket egy olyan családba, amelyben nem lennének boldogok? Egyes diktatúrákban megtörtént egyébként, a sztálinizmus idején például, hogy a homoszexualitást börtönnel büntették, a muzulmán világ jó részében ma is súlyos bűntett) de még a Kádár-rendszer idején is elítélte a közvélemény, ami sokak számára komoly lelki válságot okozott.
-A normalitáshoz tartozik a nagy történelmi egyházakhoz való tartozás, amelyeket nálunk senki és semmi nem fenyegeti. Sőt meg merném kockáztatni, hogy inkább egyfajta keresztény fundamentalizmus felé haladunk - amelyben ha valaki a vallás KÜLSŐSÉGEIT nem fogadja el, az nem teljes értékű állampolgár.
A normalitás megrögzött hajszolása társadalmi szinten befeszült, humortalan középszerűséget hoz létre, ahol a rugalmas gondolkodás, a fejlődés iránti igény és a teljesítmény háttérbe szorul. Hiszen arról van szó, hogy valaminek megfeleljünk, azaz ne hibázzunk - ami passzivitáshoz vezet és önmagunk fel nem vállalásához.
Életünk minden területéről lehetne hozni példákat, a lélektelenül katonássá tett oktatási rendszerünk vagy a bürokratizált egészségügy is ide tartozik.
A hasonló a hasonlót szereti, ezért a primitív "normalisták" a cikornyás és bonyolult demokráciákkal szemben a diktatúrákat kedvelik. Nem véletlen, hogy Orbán más diktátorokkal ill. kvázi-diktátorokkal ápol jó személyes kapcsolatokat. Mivel (szükségtelen mértékű, káros szintig vitt) "nemzeti önvédelmünk" a nyugati világban nem szalonképes, ezért az EU-ban csak kényszerűségből hajlandóak fogadni Orbán Viktort.
A 20.századi történelem bővelkedik a "normális embertípust" végletekig hajszoló rendszerekben: a német nácizmus árjái, a sztálinizmus szocialista embertípusa is ennek a szélsőséges példái. Az ilyen rendszerek rövid távú sikereik mellett hosszú távon traumatikusnak vagy legalábbis zsákutcásnak bizonyultak.
Ne legyenek illúzióink: valószínűnek tartom, hogy a választási demagógia eléri célját és Orbánék a 2010-eshez hasonló győzelmet aratnak ismét. Ugyanis a "normalitás" faék egyszerűsége, svájci bicskaszerű (látszólagos) problémamegoldó képessége nagyon vonzó sokak számára, azt sugallja, ha "jók lesztek", akkor minden sikerülni fog, és persze mi vagyunk a a jók, mindenki más vagy kicsit gonosz vagy nagyon. Azt gondoljuk, hogy ez elég, a többi majd "állam bácsi" megoldja, és gondoskodni fog rólunk. Ennek azonban anyagiakban kifejezhető és nem kifejezhető ára is van: Éveknek kell eltelnie még, amikor belátjuk, hogy a világ (szerencsére) nem ilyen, nem így működik, és a langyos vízben való folytonos "wellnessezés" nem igazán egészséges.
Végezetül pedig érdemes értékelni az Orbán kormány tevékenységét: a bizonyítvány összességében eléggé gyenge, főként azokon a területeken, amelyeket átsző a normalitást hajszoló ideológia. A legtöbb pont esetében találunk több olyan ellenzéki programot is, amellyel lényeges javulást lehetne elérni (bár vannak teljesen irrealisztikus ellenzéki programpontok is, de ezek jelenleg még esélytelenek a megvalósulásra). Nálam az értékelés az alábbi:
gazdaság fejlesztése: 3/4
vállalkozásfejlesztés: 3
költségvetési egyensúly: 4
egészségügy: 2/3
oktatás: 2
családtámogatások: 4
kultúra fejlesztése: 3/4
bevándorlás kezelése: 4
társadalmi esélyegyenlőség: 2
korrupció:2
jogállamiság és jogrendszer: 2
közbiztonság és bűnmegelőzés: 4
környezetvédelem: 3
hagyományápolás: 5
közmédiumok, tájékoztatás: 1/2
külpolitika 3
