A "vallás" szavunk arra utal, hogy az ember megvallja, hogy milyen hitrendszerhez, csoporthoz tartozik, ezzel szemben egyes latin nyelvekben például a "religio" eredetileg az összeköttetés visszaállítását jelenti (a "teremtővel"), amely a szónak egy teljesen más, intimebb aspektusára utal.
Ha megnézzük a különféle vallások világtérképét (itt vagy itt), akkor az egyik szembetűnő dolog számos vallás "nemzeti" jellege, értve ez alatt, hogy a szomszédos országok vallása nagyon eltérő lehet. Például a Fülöp-Szigetek katolikus, Indonézia muzulmán, Kína és Japán viszont (kissé leegyszerűsítve) taoista-buddhista hagyományt követ. A vallásnak egyes kultúrák lehatárolását, védelmét betöltő szerepe nem csak kisebb ázsiai országok esetében létezik, hasonló szerepet tölt be mint a katolikus vallás az írek esetében az angolokkal szemben vagy szintén a katolikus vallás a lengyeleknél a protestáns észak-német és az ortodox orosz kultúrával szemben (akik ugye már többször felosztották egymás között Lengyelországot a történelem során). A csehek esetében viszont sem a katolikus sem a protestáns vallás nem jelentene mentsvárat a dél-német, osztrák és az észak-német kultúrával szemben, ezért a csehek hagyományosan nem vallásosak.
Néhány ország esetében a vallás annyira egyéni, sajátos, hogy más kultúrákból származók számára túlságosan bonyolult és megközelíthetetlen, ilyen például India, Izrael, azonban még Irán esetében is azt mondhatjuk, hogy a mohamedán síita vallás kulturálisan mintegy lehatárolja az ősi kultúrájú országot (Irak, Szíria és Törökország egy részével együtt) a szintén mohamedán szunnitákkal szemben, ami középkori szellemiségű vallásháborúk forrása. Mohamed követőiről is elmondható tehát, hogy különféle vallásokat hoztak létre.
Még inkább igaz ez Jézus követőire, ahol ha megnézzük a katolikusok és protestánsok eloszlását, akkor elég erős éghajlati, földrajzi kontrasztot is látunk: az életélvezőbb katolikus vallás és a puritánabb, takarékosabb protestánsok más-más földrajzi szélességi körökön dominálnak. A muzulmán vallást nem nagyon ismerem, de a térképeket elnézve meg merem kockáztatni, hogy szintén bizonyos fajta természeti körülményekhez (meleg, arid viszonyokhoz) alkalmazkodott életmódnak felel meg.
Magyarország esetében köztudott, hogy a katolikus vallás egyben dél-német és osztrák szövetségi orientációt jelentett, a keleti és déli országokkal, például az ortodox vallású románokkal szemben. (Nem is csoda, hogy a román kultúrát mennyire távolabbinak érezzük a magyartól mint a németekét.) A protestáns vallások közül az evangélikus szintén inkább német orientációjúnak nevezhető, az igazi szabadságharcos, kurucos irányzat akár a mai napi politika szintjén is egyértelműen a református vallás, amely eleinte Kelet-Magyarországon és Erdély egyes részein tudott elterjedni, Bécstől távol eső vidékeken.
Lényeges megjegyezni, hogy a hagyományos társadalmakban az emberek túlnyomó többsége nem választhatta meg sem a vallását, sem a lakhelyét, a táplálékát, de még a foglalkozását vagy a párját sem, ami Föld nagy részén a legtöbb társadalomban még mindig így van. A modern társadalmak tehát feltétlenül és minden tekintetben liberálisaknak mondhatóak a hagyományosakkal szemben.
Ha egy észak ír fiatal protestáns vagy netán buddhista hitre térne át az még ma is a helyiek nagy részének a szemében árulásnak számítana, de még nálunk is elmondható, hogy az ember a vallásgyakorlással leginkább egy adott közösséget választ, egyfajta értékrendszert követőkhöz csatlakozik, az egyébként nehezen meghatározható "egyéni hit" ehhez képest csak másodlagos.
A modern társadalmakban a vallásosság mindenhol csökken, egyes szakértők szerint ez a folyamat visszafordíthatatlan. A legfejlettebb északi országokban ez nagyon szembetűnő, e tekintetben leginkább az USA képez kivételt (bár a tendencia ott is csökkenő), ami arra utalhat több más jellel együtt, hogy az amerikai társadalom viszonylagosan elmaradottnak mondható a gazdasági fejlettségéhez és az átlagos életszínvonalához viszonyítva.
A vallás visszaszorulásának különféle okai lehetnek, mint például az individualizmus felerősödése, de szerintem ilyen ok lehet az is, hogy amíg a tudomány naponta képes újabb eredményeket produkálni, a hagyományos nagy vallások csak elvétve mutatják a megújulás jeleit, dogmatizmusuk leginkább régi pásztor vagy paraszti társadalmaknak felel meg, ami miatt egyes esetekben kevésbé képesek megfelelően kezelni a ma emberének sajátos problémáit.
Nyugat-Európában megszűntek a vallási alapon (is) szemben álló ellentétek, a katolikus franciák a múlt század közepe óta már nem ősi ellenségei sem a lutheránus észak-németeknek sem az anglikán briteknek. Ezzel szemben Európa keleti felén még sokan vannak, akik a franciákhoz vagy a németekhez képest bizonytalanabbak a nemzeti identitásukban és a vallásban keresnek menedéket. A kommunista rendszer ráadásul elnyomta a vallási hagyományt, emiatt is vált a templomba járás ismét népszerűvé sok helyen nálunk vagy például a románoknál. Egyébként a kommunizmus a vallás tipikus jegyeit mutatja (nem véletlen, hogy egyes japán kutatók a kereszténység egyik ágának tekintik), vallásalapítóval, szentekkel, felkent papsággal, fanatikus hívőkkel és szektás irányzatokkal - azzal a különbséggel, hogy nem örök életet ígér, hanem csupán azt, hogy az ember megmarad halála után a közösség emlékezetében. (Ha magunkba tekintünk, akkor a legtöbb katolikus is leginkább ebben tud hinni mint a nehezen elképzelhető örök, túlvilági életben.)
Az egyéni hit egyébként teljesen változékony az élet folyamán, például egyes sorscsapások megrendíthetik, a legtöbben úgy vannak vele még a rendszeresen templomba járók közül is, hogy valami biztos van abban, amiről a pap beszél, bár sok minden tutira máshogyan van, mert amit előad az nem túl hihető vagy egyáltalán nem hiteles. Sőt, ki kell mondani, hogy a papok között is hasonló arányban vannak szakmájukat mesterei szinten művelők és kontárok, éppúgy mint orvosok, tanárok vagy kőművesek között - kontárokon nem annyira a szakmai tudás hiányát mint egyfajta lélektelen, bürokratikus és igénytelen munkavégzést értve, amely nem igényli az interakciót másokkal és nem törődik a saját szakmai fejlődésével. Az ateizmus például egyfajta válaszreakció is lehet a vallás hiteltelen és dogmatikus képviseletére (amikor szó szerint kell érteni olyasmit, hogy Isten a világot hét nap alatt teremtette, nem pedig a tanításokat szimbolikusan értelmezni).
A templomba járás mindenképpen közösségi esemény, amellett, hogy van egy olyan vezető, tapasztaltabb személy, akihez bátran fordulhatok a különféle lelki problémáimmal.
Egyéni hit közösség nélkül azért nem nagyon van, mert annyiféle inger ér minket, hogy még a legnagyobb jó szándék ellenére is lassan elhagyjuk azokat a rendszeresen végzett gyakorlatokat, amelyek egyfajta lelki vagy pszichikai megtisztulást hozhatnak. Emiatt mondhatjuk azt, hogy a rendszeresen gyülekezetbe járók azok, akik valóban vallásosnak mondhatóak, nem pedig azok, akik magukat "maguk módján vallásosnak" nevezik. (Gyülekezet lehet tágabb értelemben véve például egy rendszeresen meditáló vagy jógázó csoport is, ahol a vezető kompetenciája megfelelő szintű.) A csoport megtartó erejére az élet mindennapi kísértéseivel szemben a névtelen alkoholisták klubjai mutatják a legszemléletesebb példát.
A templomba vagy gyülekezetekbe járás azonban képmutatásra is ad lehetőséget: a gyakorlat azt mutatja, hogy a hívők között ugyanúgy vannak az erkölcsi érzék terén alapvető hiányoktól szenvedő egyének mint a magukat ateistának mondók között is rendes, tisztességes emberek, az erkölcsi magatartás és a vallásosság között aligha lehet kapcsolatot találni.
Sőt, a valódi vallásosság semmiképpen nem valamilyen "jó befektetés", amely a túlvilágon kamatozik. Pascalnak az a gondolata, hogy a vallásossággal az ember csak nyerhet, hiszen ha nincs túlvilág akkor nincs veszteni valónk, ha van akkor biztos nyereség - a vallásosság szellemiségével éppen hogy szöges ellentétben áll, egyfajta spekulatív kalmárszellemiséget tükröz. A vallásosság lényege ennél sokkal finomabb, egyszerű dogmákkal nem leképezhető, csak a mindennapi gyakorlatban, bizonyos éles szituációkban van mód az átélésére.
Azt, hogy miben hiszünk valójában nem is tudjuk megmondani, ez számunkra eléggé tudattalan. Azért állítható hogy agyunk tudattalan részeiből hívható csak elő, mert a hitrendszerünk alapjai a kora gyermekkorban alakulnak ki, amikor az ember még nem tudatos, inkább csak benyomásokat rögzít. A kisgyerek ha Istenről beszélnek neki, leginkább a szülei mintájára fogja elképzelni, elsősorban az apa az, aki rejtélyes, aki távol van - a mennyekben levő kiszámíthatatlan, büntető Isten képe, akitől félni kell, leginkább innen eredetezhető. Ez a fajta istenfélelem azonban megint távol áll mindattól, ami komoly, elmélyült vallásosságnak mondható. Aki ateista az sem tud mást tenni, mint az általa megismert istenképet tagadja, tehát csak azt állítja, hogy "olyan biztosan nem" - ami viszont valóban a vallásosság szellemiségével ellentétben áll, az sosem szavak, hanem sokkal inkább tettek szintjén nyilvánul meg: gonoszság, az élvezetek korlátlan hajszolása, törtető anyagiasság.
Nem hiszek abban, hogy vannak eredendően harcias vallások mint az iszlám, hiszen például az Ótestamentum is tele van háborúkkal, a legtöbb vallást csupán felhasználták és felhasználják ma is harcias uszításra. Az igazán színvonalas vallási szövegek a bölcsesség forrásai és szinte mindig van bennük valami paradox, l. például Jézus hegyi beszédét. A mohamedán vallás egyik bölcse számomra Naszreddin, akiről számos jópofa kis történet maradt fenn, mint például az, amikor a kulcsát keresi este a parkban és amikor már húszan keresik vele együtt, rákérdeznek "Mégis merre felé hagytad el?" "A park túlsó felén, de ott sötét van."... Az ilyen kis történetek mindig mondanak valami lényegeset az emberi természetről.
