Ideo-logikák

Mire jó a tanulók réme, a feleltetés ?

2018. szeptember 11. - Tamáspatrik

A tanár "leadja az anyagot", majd a következő órán számon kéri véletlenszerűen az egyik tanulótól, hogy mire emlékszik és érti-e az összefüggéseket, végül leosztályozza a feleletet - ez az eljárás a hagyományos tanítási felfogásnak egy fontos részét képezi és köztudottan rengeteg stressz forrása.

A felelés mint számonkérési módszer előnyeként szokták felhozni, hogy igényli a folyamatos foglalkozást a tananyaggal, emellett pedig a gyerekek gyakorolják a beszédet sok ember előtt.

A modernnek mondható oktatási rendszerek (mint például az osztrák) ma már ritkán alkalmazzák a feleltetést, a folytonos stressz helyett a tanulóknak inkább egy előre kijelölt időpontban és legtöbbször írásban kell számot adniuk a tudásukról. Az írásbeli dolgozat során a tanulónak több ideje van átgondolni a válaszokat, ezért egyes feladatok sokkal inkább az ismeretek alkalmazásáról szólhatnak mint a lexikális tudásról. Ráadásul az írásbeli dolgozat értékelése sokkal kevésbé szubjektív és az eredménye utólag visszakövethető, míg a szóbeli felelet esetén sokat számít, hogy mennyire szimpatikus a tanár szemében a tanuló stílusa. Sokak életének egyik kudarcélménye, hogy nem voltak szimpatikusak a tanárnak és hiába tudták jól a tananyagot, mégis gyengébb érdemjegyet kaptak. (Elsősorban a humán tárgyak értékeléséről van persze szó, ahol nem túl jó hatást kelt, ha valaki nyökögve beszél még ha a lényeget illetően jól is ad elő azzal szemben, ha valaki folyamatosan szövegelve az üres általánosságok szintjén marad.)

A modern iskolákban leginkább a projektmunkák azok, amikor a tanuló az általa önállóan összegyűjtött ismeretek alapján kiselőadást tarthat a többiek számára.

Mivel a felelés nem más mint a tananyag mechanikus visszaadása, ennélfogva mindenképpen egy normatív értékrendszert közvetít. Annak ellenére így van ez, hogy a tanultak nagy része a egy-két évtized alatt elavul, és mire a tanuló kikerül az iskolapadból, részben már érvényét veszti (például egyes történelmi események megítélése vagy magyarázata teljesen eltérő lehet). A normatív értékrendszer nagyon jól megfelel egyfajta konzervatív értelmiségi felfogásnak, amely a társadalom szabályrendszerének pontos betartásán alapul, ezért a pontos felelet (és a kifogástalan, kötelességszerű napi felkészülés a tananyagból) alapvetően alkalmazotti és szabálykövető felfogást tükröz. Ezzel együtt fontos részét képezi a társadalom életének, hiszen tanárok, jogászok, ügyvédek, orvosok, hivatalnokok munkájának jelentős részét a szabályrendszerek egyszerű de pontos és példaszerű követése jelenti - a tanuló feleltetése tulajdonképpen ennek egyfajta előképét jelenti. Ami hiányzik a feleltetésekből az a kreativitás és a tanultak gyakorlati alkalmazása. (Nem véletlen, hogy a PISA teszteken rendre gyengén szerepelünk.) Az egyéni érdeklődésből fakadó önképzés követelménye és az önfejlesztés élménye is elsikkad a "kijelölt napi penzum" letudása során.

Emellett van benne egy olyan rejtett elem, hogy erre mifelénk aki jól beszél és jól adja magát elő, az kerül előnybe másokkal szemben, a valós tudásától teljesen függetlenül. Európának ezen a részén még mindig működik az, hogy "dumáld ki magad fiam", sok szöveggel képesek vagyunk elködösíteni a lényeget: igaz ez a jog és a politika világában egyaránt. Nem ritka esetben az kerül főnöki székbe, aki a legjobban tud beszélni. A feleltetéseknek van egy olyan "feelingje", hogy nyilvánosan azt mondom amit kell, nem is kell őszintének lennem, fő jól hangozzon. Privátban majd elmondom annak, akiben megbízom, az igazi véleményemet. (Az iskolában a feleltetéskor ugyanis általában elsikkad az érvelés, az egyéni vélemények kifejtése.)

Másrészt viszont vannak olyan szakmák, ahol a kreativitás nagyobb szerepet kap mint az egyszerű normakövetés, és sokkal kevésbé konzervatív, liberálisabbnak nevezhető megközelítéseket igényel: elsődleges értékteremtő területekről van szó mint művészi alkotások létrehozása, színvonalas tájékoztatás vagy az üzleti vállalkozások. (Nem véletlenül nincs összefüggés a tanulmányi eredmények és a karrier között ilyen területeken.) De még az alkalmazotti foglalkozások esetében is számos olyan helyzet van, ahol a megoldást és előrelépést a kreativitás jelentheti, ha nem akarunk teljesen belesüllyedni a bürokrácia mocsarába.

El kell ismerni, hogy az iskolának mindenképpen van egy fegyelmező funkciója, azonban az is köztudott, hogy a magyar iskolarendszer túlságosan is stresszes, megterhelő közeg diákoknak és szülőknek egyaránt. Ahhoz hasonló ez, hogy sok edző az ifjúsági sportolóitól már maximális eredményt vár ahelyett, hogy igyekeznének felépíteni és megalapozni őket, - nem véletlen, hogy az utánpótlási eredményeink általában sokkal jobbak mint a felnőtt korosztályoké és sok tehetséges fiatal (főként a labdarúgásban) nem váltja be a reményeket. Az egyetemi oktatásunk színvonalát és eredményességét tekintve még regionális szinten sem mondható különösen jónak, mert pont az a fajta megalapozás hiányzik, ahol olyan tényezők mint az elemzőképesség, az egyéni kreativitás és rendszerszemlélet kerülnének előtérbe a tananyag mechanikus számonkérésével szemben.

Amíg a feleltetés és a vizsgaanyag "betöltése" a memóriába, aminek a vizsgák után való gyors törlése egy idő után egyszerű rutinná válik még egyetemi szinten is (a törlés annál könnyebb, mert a megtanultak nem kötődnek igazából semmihez), létezik mégis egy olyan terület, ahol ez rutin nem működik, ez pedig a nyelvtanulás.

A diplomák jó része ugyanis nem több mint egyfajta "diliflepni", mert nem az illető szakmai tudását méri, hanem azt bizonyítja csupán, hogy az illető IQ-ja elér egy bizonyos szintet, hiszen képes memorizálni eléggé bonyolult szövegeket, ábrákat vagy képleteket. A nyelvtudás viszont egészen más, ott bliccelés, alibizés vagy a puszta memorizálás nem elég, hanem össze kell tudni rakni a nyelvet valamilyen szinten (szókészlettel, szabályrendszerrel együtt) és különféle szituációkban használni, még a szerénynek mondható középfok esetében is, ami a legtöbbünk számára sok száz vagy több ezer munkaórában mérhető rendszeres elfoglaltságot jelent. Átlagos egyetemi hallgató ezt hajlamos elhanyagolni a saját kis közegében emiatt fontos, hogy lehetőleg már középiskolában jussanak el mennél többen a középfok szintjéig.

Manapság a középfok követelményei általában nem túl magasak, és egyik fajta készség (pl. gyengébb nyelvtani tudás) valamennyire kompenzálható egy másikkal (pl. jobb beszédkészséggel). Habár a konzervatívabb értelmiségi szakmákban ritkábban van szükség nyelvismeretre, ma már aki egy kicsit is igényes, nyitott és tájékozott szeretne lenni, annak illene ismernie legalább egy nagy európai nyelvet. (A középfok szintje általában nem is elég egy idegennyelvű szakmai előadás megértéséhez.) A versenyszférában nagyon nagy hátrányt jelent ma már a nyelvtudás hiánya, másrészt egy idegen nyelvet hobbiszerűen gyakorolva is kimutatható különféle kognitív képességek javulása.

Úgy gondolom, hogy a hagyományos értelemben vett feleltetések fölött már eljárt az idő, ma már nem a tudás számonkérésének korszerű módját képviselik. Annak idején iskolapadban szinte mindegyik feleletet hallgatva volt egyfajta hiányérzetem, ami abból fakadhatott, hogy még a legjobb feleletek is csupán mechanikus visszaadásai (az egyébként sem tökéletes) tananyagoknak, különösebb kreativitás nélkül. A tanárok számára láthatóan unalmas, a diákok számára kimondottan stresszes, emellett eléggé életszerűtlen szituációkról van szó, egy poroszos stílusú iskolarendszerben. Annak ellenére, hogy nem kis részben a feleltetéseknek betudhatóan a magyar értelmiség lexikális tudása és műveltsége jóval nagyobb mint mondjuk az angolszászoké, a végkimenet mégis az, hogy a szakmai teljesítmények terén már általában mi bizonyulunk a gyengébbnek.

Úgy látom, - oktatási szakértők majd megcáfolnak, ha nem így van,- hogy jelenlegi oktatási rendszerünk egy fajta normatív, biztonságra törekvő alkalmazotti magatartásra szocializál, emiatt sokak számára kudarcélmények forrása, emellett az egysíkúsága miatt számos egyéni tehetséget és potenciált teljesen kihasználatlanul hagy.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ideo-logic.blog.hu/api/trackback/id/tr3514235599

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2018.09.12. 08:38:29

Az írásbeli dolgozatoknál puskáznak a magyar diákok, ezt a szóbeli felelet kizárja (persze vannak már kémfilmekbe illő megoldásai az érettségizőknek is...)
Érdekes, hogy Japánban és tőlünk nyugatabbra a legtöbb országban sokkal becsületesebbek a diákok.

Tamáspatrik 2018.09.12. 19:49:18

@Online Távmunkás: A szóbeli felelet megszégyenítő az osztály előtt sok esetben. Ráadásul a negatív tapasztalatok bevésődnek, aki fél hogy megszégyenül az még görcsösebb lesz és azt is elfelejti, amit tud.
A szóbeli feleletek korrekt értékelése is eléggé ritka, a tanárok is előítéletesek.
A puskázás nagy kockázatot jelent írásbeli dolgozatnál.