Egy adott kor fő problémái általában nem szembetűnőek és könnyen elsiklunk felettük, hiszen sok esetben épp amiatt lehetnek a legsúlyosabb problémák, mert nem látjuk őket világosan, ennélfogva nem is teszünk ellenük semmit.

A déd- és nagyszüleink generációjával összehasonlítva a legfeltűnőbb különbség, hogy a mi életünk (az alsó-középosztálytól felfelé legalábbis) mennyivel kényelmesebb mint az övék volt. Ez még az arisztokráciára esetében is érvényes bizonyos tekintetben: a Habsburg császárok kastélyait télen alig fűtötték, a mai ember számára szinte elviselhetetlennek tűnik a tél átvészelése fűtetlen szobában. (Bár a világ nem minden részén van ez így: Dél-Amerika nagy részén vagy Japánban most is nagyon keveset fűtenek.) A mosás és takarítás a nagypolgárság szobáiban egy seregnyi ember munkájának összehangolását kívánta több napon keresztül. A paraszti gazdaságban pedig mondhatni katonás rendben folyt a munka, a gyerekektől az idősekig mindenkinek megvolt a feladata napkeltétől egészen napnyugtáig.

Nem túlzás azt mondani, hogy a kényelem egyre nagyobb mértéke, mára megszokott szintje okozza korunkban a legnagyobb környezetvédelmi problémákat. Kényelmes például az üzletekben megvenni, amiről úgy gondoljuk hogy szükségünk van, miközben ezeknek a termékeknek az előállítása, csomagolása és szállítása során rengeteg környezetszennyező anyag képződik.

Vegyük például a kőolajból készült műanyag nejlonzacskókat: higiénikusak, vízállóak, előnyük még az átlátszóság és az olcsóság (azaz a könnyű hozzáférhetőség), amit nem mondhatunk el a szintén környezetszennyező technológiával készülő papírtasakokról vagy vászonszatyrokról, a természetes anyagokból készült műanyag zacskók pedig jelenleg nem olcsók. Még ha be is tiltjuk, - és úgy tűnik, a betiltásukra szükség van a fegyelmezetlen hulladékkezelésünk miatt,- akkor is marad egy csomó élelmiszer és egyéb háztartási cikk, amely valószínűleg még egy jó darabig továbbra is a mostanihoz hasonló műanyag csomagolást fog kapni, és valszeg. maradnak még a műanyag szemetes zsákok is.

Még nagyobb környezetvédelmi problémát okoznak a műanyag flakonok, de egyelőre senki nem akarja visszahozni az üveget, amely súlya miatt növeli a szállítási költségeket és a használata olykor balesetveszélyes is lehet.

Egyszerűen nincs olyan megoldás a környezetvédelmi problémákra, ahol ne kelljen beáldoznunk a kényelmünk egy részét.

Mindenekelőtt a közlekedés és szállítás az, amely nagy energiapazarló és környezetszennyező, hiszen (a legkényelmesebb módja legalábbis) óriási energiasűrűséget igényel, amellyel leginkább a gázolaj vagy benzin rendelkezik. A környezetünk megóvása érdekében már alighanem le kell szoknunk arról a közeljövőben, hogy oda utazunk ahova és amikor csak akarunk, autónként egy emberrel, vagy hogy évente többször átrepülünk távoli országokba.

A lakás fűtése gázzal nagyon kényelmes ugyan, de nagyon környezetszennyező is, mert nem megújuló energiáról van szó, - fával fűteni nyilván kevésbé kényelmes dolog. (A jól leszigetelt házak elvben olcsón kifűthetőek megújuló forrásból termelt árammal is.)

A főzés megint egy olyan dolog, amely nem annyira kényelmes ahhoz képest, hogy készételeket is vehetünk, bár sok előre feldolgozott étel nem csak környezetszennyezőbb, hanem egészségünkre is káros lehet. Hosszú távon alighanem luxusnak mondható az is, ha nem idényszerű, vagy importált zöldséget és gyümölcsöt fogyasztunk. (A rengeteg kidobott élelmiszerről nem is beszélve.) Az öntözhető területek is zsugorodni fognak, mert a vízbázisok is csökkennek a világ nagy részén, emiatt nem fogunk tudni rendszeresen ekkora mennyiségű élelmiszert előállítani mint ma tesszük. (Őseinkhez hasonlóan a táplálkozásunk is szükségszerűen az évszakoktól fog függeni, nem lesz egyforma az év egészében.)

A legtöbbünkre az a jellemző, hogy hibásan gondolkodunk ugyan, de ettől függetlenül az ösztönös megérzéseink még lehetnek helyesek. Az a radikalizálódás, amely a nyugati világban jelenleg zajlik, lényegét tekintve ösztönösnek mondható és bizonyos válaszokat is kínál elkényelmesedésünkre és az erre visszavezethető környezeti problémákra. Számos mozgalom visszatérést hirdet régebbi korok szokásaihoz: helyi termeléshez, régi mesterségek és életmódok felelevenítéséhez, vagy időnként a régi állítólagos "lovasnemzet" aszketikus életstílusát követi hellyel-közzel. A radikalizálódott csoportok növekvő agressziót mutatnak, amely részben egyfajta lázadásként is felfogható az elkényelmesedéssel szemben. Úgy gondolom, hogy sokak számára ez is jelentheti a jövő útját (bár nyilván nem mindenkinek, lesznek akiknek éppen az előremenekülés, a technikai és technológiai fejlesztések jelenthetik a megoldást). A radikalizmus számomra akkor hiteles, amikor megelégszik azzal, hogy vonzó alternatívákat kínáljon sokak számára és nem ragaszkodik a hatalom olyan külsődleges szimbólumaihoz mint például a gépjárművek (nagy motor, hatalmas autók), a különféle fegyverek vagy mások megfélemlítése céljából szervezett tömegdemonstrációk.

Kérdéses, hogyan lehet mérni, hogy egy társadalom tagjai mennyire fittek. Ennek egyik módja Fibit készülékek használata, amelyek a napi lépésszámot, aktivitást, nyugalmi pulzust és az alvás hosszát mérik többek között, amiből adatbázis állítható össze. Egy ilyen felmérés alapján Magyarország nincs az élmezőnyben a 25. helyével (habár ez még mindig az erős középmezőny, mivel 30-nál több országra terjedt ki a felmérés). Az élmezőnyt "természetesen" észak-európai országok adják, bár mondhatjuk, hogy az ott élők kevesebb és kevésbé megterhelő munkát végeznek, emiatt is több idejük van sportolni.

Ha viszont körülnézünk, akkor nálunk a legtöbb helyen a tömegsport kevésbé elterjedtnek mondható, például a tavainkat is legtöbbször csak horgászásra használjuk, az evezés meglehetősen ritka. Úgy sejtem, hogy a grillparti vagy az alkoholizálás gyakoribb szabadidős tevékenység nálunk mint a kocogás, nem vagyunk épp egy sportos nemzet.

Kerékpározásban viszont jól állunk: Hollandia után Dániával együtt a másodikok vagyunk Európában, habár az én közvetlen tapasztalataim ezt a helyezést nem nagyon igazolják, nem beszélve arról, hogy legtöbben csak "séta tempóval" biciklizünk és nem aktív sportolásra használjuk.

A járványszerű elhízottság is a kényelmességet, a fittség hiányát jelzi: a cukor vagy egyes szénhidrátok túlzott fogyasztása is a szervezet számára "kényelmesnek" mondható, hiszen gyorsan emészthető, és energialöketet is ad.

Ha a modern társadalmak fogyasztói szokásai mögé nézünk, akkor olyan alapmotívumokat fedezhetünk fel mint a kényelem, a biztonság és az időmegtakarítás. Ezek közül a nagyobb biztonság is egyfajta kényelmi érzést jelent, viszont az időmegtakarítás az, ami legtöbbször a rövidebbet húzza (a rengeteg tárgy utáni szaladgálás, pakolgatása, rendszerezése, takarítása stb. nagyon sok időt vehet el, nem beszélve a plusz munkaórákról, amelyekre szükség van a tárgyak megszerzésére).

A túlzott kényelmességről, a testi és szellemi értelemben vett elkényelmesedésről úgy gondolom, hogy egyaránt beszélgetnünk kell, mert a dolog főként rajtunk múlik. Még akkor is, ha sokan rossz körülmények között élnek és tizen sok órát dolgoznak is naponta, a kényelmesség a legtöbbünkre mégis jellemző valamilyen módon, életünk jelentős részében. Általában vannak választási lehetőségeink és nem másokat kell hibáztatnunk a környezetünk tönkretételéért.

A számítógép vagy az okos telefon virtuális világa, az internet is olyan eszköz, amelynek nem megfelelő használata, túlzásba vitele rendkívül elkényelmesíthet minket.

A kényelmesség érzete is állhat az olyan emberekkel szembeni félelem mögött, akiknek nem volt gyerekszobája, sem árama, meleg vize vagy egyéb kényelmi eszközei, amelyek használata számunkra már természetesnek tűnik. Pedig nem biztos, hogy az.