Ideo-logikák

Nem az AI, hanem mi tesszük arctalanná a rendszert

2019. január 02. - Tamáspatrik

Arra jutottam, hogy Orbán Viktort nem érdemes minősítgetni: ő egy igen határozott karakterrel rendelkező, összetett jellem - akármilyen furcsán is hangzik, de mindenképpen annak mondható, ha összehasonítjuk azzal a sok arctalan senkivel, akik a háttérben megbújva a rendszerét alkotják. Nézzük csak meg a kormányának egyes tagjait mint például Szijjártót, Gulyást, Kósát és még sorolhatnám tovább, nem is beszélve arról a sok ezernyi apparátcsikról, a buzgó janicsárokról, akik valamilyen "felelős" pozícióban (a felelőst idézőjelbe téve), igazgatóként, hivatalvezetőként, médiaszerkesztőként, sajtómunkásként stb. mindig hűen követik, sőt még rendre túl is licitálják a központi irányvonalat.

Orbán éppannyira egyszemélyi felelőse a jelenlegi rendszer visszásságainak mint amennyire Soros "a" felelős a tőzsdespekulációk összességért vagy az ész nélküli bevándorlás támogatásáért. Az egyszemélyi felelősség keresése Soros esetében nyilvánvaló tévút (és egyben kamu is), Orbán esetében viszont bár nem annyira nyilvánvaló, de mégiscsak tévút.

Orbán csupán azt követi, amit a saját pártja és választóinak egy igen aktív (!) és jól mobilizálható csoportja elvár tőle. Merem állítani, hogy a kultúrharc ötlete sem tőle származik, bár számára is tetszetősnek tűnő eszme lehet, amivel egy jó politikus "kezdhet valamit". A politikusok legprofibbjai egy szörfdeszkáshoz hasonlóan meglovagolják csupán a kedvező hullámokat. (Megjegyzem, hogy Orbánt azért tekintem összetett jellemnek, mert sokféle húrt tud pengetni. A jó politikusok mindig összetett, bonyolult személyiségek voltak: Széchenyitől Kossuthon és Tisza Istvánon át Horthy-ig, vagy akár Kádárig bezárólag, velük ellentétben Károlyi vagy Szálasi, Rákosi vagy épp Gyurcsány csak egy-egy hangnemben tudtak játszani - legtöbbször azt is hamisan, nem hiteles módon.)

A közéletünk lesüllyedése odáig jutott (nem két oldalról beszélve, hanem három vagy akár négy oldalt is említhetnénk), hogy az egyébként humanista konzervatív jobboldal is megelégszik azzal, hogy Nagy Imre komcsi volt, slussz passz. Ez számomra elképesztő.

Ugyanis senki nem kíváncsi arra, hogy mit is tett Nagy Imre pályája során, (azonkívül, hogy a beszolgáltatásokért felelős miniszter volt?) Vagy éppen Nyers Rezső (aki megszavazta Nagy Imre kivégzését)? Mi a helyzet akkor a törökökkel korraboláló Bethlen Gábor erdélyi fejedelemmel? Vagy a vérengzésekben is jeleskedő Bocskaival, netán István királlyal? Vagy Széchenyivel, aki a szabadságharc alatt kiszállt a Kossuth kormányból, mert nem értett vele egyet? Akkor netán ő is hazaáruló volt?

Valójában nem az AI teszi a társadalmunkat arctalanná, hanem mi tesszük azzá, amikor címkézünk, de nem nézzük az embert. A rossz tettek pedig mindig százszorosan számítanak a jókhoz képest. Akkor Gyurcsány elk...ta, oké, na de mit csinált a másik száz sumák eközben? Tényleg azt gondoljuk, hogy Gyurcsány lenne az egyszemélyi felelős a magyar gazdaság mélyrepüléséért? Komolyan lehet azt gondolni, hogy ha valaki fiatalkorában "pufajkás" volt (Horn Gyula) az egész életében gazember maradt?

Nagyon ki vagyok akadva azon ahogy címkézünk, minősítünk és ítélkezünk - miféle erkölcsi felsőbbrendűség talapzatáról tesszük ezt? Egy úszóedzőt levadászunk évtizedekkel régebbi, bőven elévült bűneiért (amiért egyébként le is csukták), vagy bárki ellen karaktergyilkosságot követünk el, aki a másik oldalon van - nő esetében még könnyebb is a helyzet, mert egyszerűen rámondjuk hogy k.va és ezzel el van intézve a dolog. (Férfiakkal egy fokkal elnézőbbek vagyunk.)

A "progresszívak" vagy "baloldaliak" - bár nem könnyű már eldönteni, hogy kire mondhatjuk ezt,- ugyanúgy címkéznek és minősítenek mint nacionalisták, színvak módra csak fekete vagy fehér létezik az ő számukra is.

Mi van velünk, netán túl sok holliwoodi szemetet néztünk, ez ártott meg, annak a hatását érezzük?

Ha az illető (nem lehet ennél találóbban mondani) "nem kóser" csoportba tartozik, akkor bármit tehet biztos, hogy nem lehet rendes ember. Ebből a logikából az jön, hogy mivel tapasztalatunk szerint létezik sok rendes ember is, ezért aki a "helyes" csoportba tartozik, az nem lehet más csak rendes. Ha szétitta az agyát, ha alávaló mocskos dolgokat művel, akkor is a "mi kutyánk kölke", csak rendes lehet.

Hogy egy fokkal explicitebb legyek, miről is van szó: létezik a "migráns", a "cigány", mindenféle sötét bőrű és sötét lelkületű egyedek, meg vannak még báránybőrbe bújt farkasok (hazaárulók, az "agyrém" háttérhatalmat szolgálók stb.). Lehet a dolgot tovább finomítani, sok más esetre, amikor valaki - akármilyen nagy tehetség is, - valamiért nem felel meg a szigorú társadalmi normának.

Azt hiszem, hogy a radikális jobboldal a katalizátora ennek a gondolkodásmódnak, a harcias logikából jön mindez (hiszen a háborúban van csak rögtönítélő bíróság, ott nincs idő olyasmivel foglalkozni, hogy az ártatlanság vélelme vagy személyiségi jogok, ott nem lehet kecmec). Viszont a mérsékelt jobboldalnak ez nagyon is megfelel, mivel ők is "normalitást" emelték piedesztálra, és kényelmes dolog közben elfelejtkezni az emberről magáról. (A gondolkodás és egyéni vélemény alkotása egyébként is fárasztó művelet.) A progresszív baloldal is részt vesz ebben a (nem kicsit gyerekes) játékban, tökéletesen játssza a kísérő szólamot Orbánék alá.

Nem, az orbánizmust se Habony se nem Orbán találta ki, ők csak a széljárást figyelik és meglovagolják. Mi "állítjuk elő" ezt a rendszert a saját korlátolt, beszűkült felfogásunkkal, a kényelmes hozzáállásunkkal nap mint nap. Ítélkezni nagyon egyszerű és kényelmes. (Apropó: mit is mond a Biblia az ítélkezésről?) Nem kell nekünk, hogy jöjjön bármiféle AI, ez a rendszer már most is embertelen és arctalan.

A bejegyzés trackback címe:

https://ideo-logic.blog.hu/api/trackback/id/tr5214529912

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rettegek mert ballib vagyok 2019.01.03. 10:54:23

Orbánék alatt a gazdaság ezerszer jobban működik, mint az elkúrók alatt.
Ennyi a tröténet.

A ballib majmok összes mondanivalója ma is ugyanaz, mint a kommunista diktatúrában. Náciznak, és nem létező sötétben bújkáló ellenforradalámorkat kergetnek, démonizálják politikai ellenfeleiket, miközben eltünnek a történeelm szemétdombján lassan de biztosan.

Ez a mai ballib összes tudománya.

Senki A. 2019.01.03. 11:35:27

Szerintem tévedsz. Az emberek alapvetően - statisztikailag nem változtak. Viszont ha azt látják, hogy pl. hugyozni az utcán az rendben van, mert a miniszterelnök is az utcán hugyozik (vagy legalábbis megértően nyilatkozik valakiről aki ezt tette, lásd "egyértelműen kifejezték a véleményüket"), akkor ők is ezt fogják tenni. Főleg azok akik amúgy is kisebb erkölcsi tartással bírtak eddig is. Aztán ez lassan normává válik, s sokan ezt fogják tenni.

S most pont itt tartunk. Ami eddig csak titkos vágy volt, amit eddig szégyenleni kellett, az mostanra elfogadott és büszkeségre okot adó tett lett ("én nem szégyenlem az emberi szükségleteimet kielégíteni!").

Senki A. 2019.01.03. 11:36:41

@Rettegek mert ballib vagyok: Eléggé egybites történelem és jelenkor szemlélet.

antiinternáci 2019.01.03. 12:48:01

Nos, nem lehet azt mondani, hogy nincs -akár sok- igazság a leírtakban.
Az viszont látszik, hogy a ballib magatartást kevésbé hibáztatja a szerző a felvázolt helyzet miatt. És akkor máris jövünk mi néhányan, és mi meg inkább azt tartjuk hibásnak, és patt.
Az egész úgy kezdődött, hogy valaki visszaütött.

Rettegek mert ballib vagyok 2019.01.03. 12:58:31

@Senki A.:

Az egyszerűsítése a dolgoknak csak azoknak nem érdeke, akik relativizálni szeretnék a híg fost, mint ahogy a ballibek teszik, és próbálják újra eladhatóvá tenni az elkúrókat.

Szóra kész Szókratész 2019.01.03. 13:38:01

"Nagy Imre komcsi volt, slussz passz."

Hát az volt, nincs mit ezen szépíteni, ráadásul a moszkovita fajtából. Az ő hérosza abban áll, hogy nov. 4 után nem akarta megúszni, pedig megúszhatta volna a kötelet, ha lemond és önkritikát gyakorol.
Sztem Nagy Imre szobrának áthelyezésénél komolyabb probléma, hogy majd' 30 évvel a rendszerváltás után még mindig lehet Rajk Lászlóról elnevezett szakkollégium egy magyar felsőoktatási intézményben..

Senki A. 2019.01.03. 13:52:21

@Rettegek mert ballib vagyok: Legalább beismered, hogy egyszerű vagy mint a faék.

balfaszokkal sáncoló 2019.01.03. 13:55:29

Olyan kevés tér van elnevezve Nagy Imréről. Mondjuk lehetne egy Nagy Imre-tér Angyalföldön..;)

gomorra 2019.01.03. 14:28:17

… orbánizmust se Habony se nem Orbán találta ki, ők csak a széljárást figyelik és meglovagolják

Nem O1G találta ki? Hát ki a büdös frász tanálta ki, uram? Ki használja az aljasságnak azt a fokát uram, ha nem O1G és Habony?

Meghibbantál, uram?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2019.01.03. 14:57:25

@Rettegek mert ballib vagyok: Azt ugye tudod, hogy a rendszerváltáskor Orbán is egy ballib majom volt, aki az SZDSZ ifjúsági testvérpártját vezette? Soros ösztöndíja előtt szerinted ő is nem létező sötétben bújkáló ellenforradalmárokat kergetett?

@antiinternáci: Igazad van, Orbán és a béna ballib pártok egyaránt hibásak a mai állapotokért.

Senki A. 2019.01.03. 15:02:06

@blogger: Amúgy hogy jön ide az AI(artificial intelligence)????

antiinternáci 2019.01.03. 15:56:06

@Online Távmunkás:

Milyen értelemben tartod bénának a ballib pártokat?
Lehetnek bénák abban az értelemben, hogy nem tudják megvalósítani törekvéseiket.
És lehetnek bénák abban az értelemben, hogy amit béna voltuk miatt nem tudnak megvalósítani, az maga is nagyon béna dolog.
Én azt szeretném, hogy soha ne is legyenek olyan ügyesek, hogy beváltsák azt a sok-sok szörnyűséget amikkel fenyegetőznek.

Mindamellett Orbán messze van a tökéletestől. Mint általában az emberek többsége.
De nem fogom magam felfalatni egy falka hiénával azért, hogy így elkerüljem a roppant kellemetlen darázscsípést.

A mostani cirkuszolók ki ajarják hegyezni a dolgot arra, hogy "csak Orbán ne legyen". Közben pedig egy szót sem ejtenek arról, hogy ők semmit hasznosat sem tudnának kezdeni az országgal. Lerombolnák ugyan ami jót Orbán tett, de nem lenne semmi a helyén.
Szerintem ez sok békétlenkedő embert ki fog józanítani. Jobb nekik a hibákkal rendelkező Orbán, mint a nélküle előálló posvány, amit már megtapasztaltak a szadeszmp alatt. Annál szörnyűbb, kilátástalanabb, kontrollálatlanul zuhanó időszaka talán csak a két vh elvesztésekor volt az országnak.

gomorra 2019.01.03. 16:02:47

@antiinternáci: O1G messze a tökéletestől. Tökéletesebb aljasság nem létezett még nála, ezt így tetszett érteni?

Tamáspatrik 2019.01.03. 16:49:43

@Senki A.: Ez igaz. Másrészt viszont a miniszterelnök ezerszer gerincesebb mint a csinovnyikjai, akik csak túllihegnek minden "direktívát", túlteljesítik a parancsot. Emiatt pl. a köztévében nem mondhatták be az ellenzéki képviselők a nyilatkozatukat. A sumákok, a gerinctelen talpnyalók tartják fenn a rendszert. Beleértve olyan kormánytagokat is, akik nem eléggé autonóm személyiségek ahhoz, hogy megmondják a miniszterelnöknek a véleményüket.

Tamáspatrik 2019.01.03. 16:51:04

@Hata Mari..: Aztaaaa moszkovita fajta ráadásul. Gratulálok, szépen kategorizálsz, dobozok vannak a fejedben neked is. Dobozember vagy, korunk terméke - sajnos nem tudok mást mondani.

Tamáspatrik 2019.01.03. 16:52:03

@Senki A.: Sehogy, csak úgy hogy attól félünk ha jön az AI akkor minden gépies és arctalan lesz, de már most is az nálunk. Az egyéniségét egyre kevesebb ember meri felvállalni nyilvánosan, illetve aki felvállalja az megszívja.

Tamáspatrik 2019.01.03. 16:57:25

@gomorra: Nem CSAK Orbán találja ki. Egyébként honnan tudod, hogy ki mit talál ki, benne vagy a pártvezetésben?
Na jó, vannak nyilván irányelvek, amiket kiadnak, de ezeket mindig túlteljesítik a médiamunkások például. Kiadják, hogy írjanak a migránsokról, aztán egy nap 25 cikk jelenik meg róluk, pedig az eredeti terv csak mondjuk 5 volt. Hamis híreket nyugodtan írhatnak, AZÉRT senki sem fogja őket felelősségre vonni AMÍG a direktívákon belül maradnak. A központi ideológiának kell megfelelni csupán.
Más szervezeteknél is ez úgy működik, ott is vannak alapelvek, de ott ált. nincs akkora ügybuzgóság is főleg olyan FÉLELEM a hierarchiában mint Orbánéknál. Félelem attól, hogy elveszíti a zsíros pozícióját, mindent az motivál.

gomorra 2019.01.03. 17:07:25

@Tamáspatrik: Nekem igen furcsa, ahogyan írsz. Ilyeneket pl. hogy O1G gerincesebb a szarjankóinál. Tudod, egy fok felett a gerinctelenségnek már nincs mértéke. Másik pedig, hogy ki a fő haszonélvezője a rendszernek? Nem, nem Mészáros, nem Kósa, nem Szíjjártó, hanem személyesen O1G. Minden oda vezet, hogy O1G megkerülhetetlen szarházi, az alattvalói persze igyekeznek jól teljesíteni, de a főgeci főérdekében teszik. Meg persze a sajátukéban is, de a kisszarjankók élete ugyan kit érdekel?

Ergo O1G szerepe megkerülhetetlen. Kisszarjankók mindig is voltak, mindig is lesznek diktatúrákban. Ha nincs nagyszarjankó, ők nem lennének, demokráciákban abszolút visszahúzódnak, láthatatlanok.

Tamáspatrik 2019.01.03. 17:11:22

@antiinternáci: A baloldalon is emberek vannak és a jobboldalon is, köztük vannak tehetségesebb és kevésbé tehetséges politikusok. A jobboldalon egyébként a tehetségesek közül Vonát és Lázárt is gyakorlatilag kinyírta a kormánypropaganda. (Én legalábbis így látom.) Folyamatos karaktergyilkosságok mennek. A baloldalon mostanában valszeg. kevesebb a tehetség vagy pedig a kormányoldal beépített emberei megfúrják ezeket.
Ne legyen stigmatizáló és üldözendő, ha valaki bármelyik oldal tagja, vagy a nézetei olyanok amilyenek.
Ne legyen történelemhamisítás amiatt, mert valaki nem illik a képbe, pl. a vörösterror áldozatai esetében. A Károlyi kormány esetében az áldozatok nem voltak semmiféle központilag szervezett terror áldozatai, hanem a forradalmak jellemzője, a káosz kiváltotta zavargások során haltak meg. A Károlyi kormány képtelen volt törvényes rendet fenntartani akkoriban, ez az igazság. Nem biztos, hogy voltak megfelelő eszközei hozzá egyébként.
A Tanácsköztársaság idején már voltak Szamuely féle különítményesek, utána pedig jöttek a darutollasok, akik nem csak a vörösterroristákra csaptak le, hanem mindenkire, aki szerintük ellenség volt. Tehát nem az történt, hogy szabályos büntetőjogi perek lettek volna, hanem lelőttek embereket, ily módon a vörös- és a fehérterror áldozatainak száma kb. hasonló volt. Áldozatok alatt azokat értve, akik nem bántottak senkit, voltaképp ártatlanok voltak (olyan súlyú bűn biztosan nem terhelte őket, ami kivégzést érdemel.) Emiatt csak a vörösterror áldozatainak emlékművet állítani történelemhamisítás.

Ekrü 2019.01.03. 17:13:24

@Online Távmunkás:
"Azt ugye tudod, hogy a rendszerváltáskor Orbán is egy ballib majom volt, aki az SZDSZ ifjúsági testvérpártját vezette?"-Az ugye megvan,hogy a rendszerváltáskor az SZDSZ a legkommunista ellenesebb párt volt egészen 1994-ig ,mikor is lepaktáltak az MSZMP utódpártjával elárulva ezzel a rájuk szavazó embereket.Nem a Fidesz változott akkor hanem az SZDSZ.

Szóra kész Szókratész 2019.01.03. 18:05:21

@Tamáspatrik: Valami értelmes hozzáfűznivalód is van esetleg? Mi a helyzet Rajkkal?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2019.01.03. 20:45:02

@antiinternáci: Az a baj, hogy a ballib pártok eddig nem bírtak semmiben megegyezni, így a kormányzásuk is bénázások sorozata volt és most se bírnának megnevezni egy miniszterelnököt, egy államfőt és egy főpolgármestert...
Orbán alatt mindenkinek kuss van, diktatórikus irányítás, ami a pártról az egész országra kiterjedt. Sokan azt hiszik, hogy Orbán jobb gazdaságpolitikát visz, miközben csak a világválság mélyén vette át a hatalmat és azóta a régió tempójában vagy attól kicsit lemaradva fejlődik az ország, csak a haverjai és rokonai lettek közben milliárdosok az előző generáció privatizációs mutyihősei után.

@Tamáspatrik: Mitől lenne gerinces a miniszterelnök, aki támogatja és jutalmazza a talpnyalói túlkapásnak tűnő tetteit és már annyi tartása sincs, hogy a családja ne kapjon milliárdokat?
És miért pont Vonát és Lázárt tartod tehetséges jobboldali politikusnak, akik a baloldalhoz közeledtek?

@Ekrü: Az ugye megvan, hogy nem csak az SZDSZ váltott, hanem a Fidesz is körömszakadtáig védelmezi az ügynökaktákat, szívesen alkalmaz besúgókat és volt már jónéhány MSZMP-s és KISZ-titkár vezetőjük?

Senki A. 2019.01.04. 04:10:54

@Tamáspatrik: Sumákok és gerinvtelen talpnyalók mindig voltak. Ezért írtam, hogy a magyarság - statisztikailag - nem változott. De kellett egy Orbán, aki ezt mércévé tette.

Szóra kész Szókratész 2019.01.04. 17:43:01

@Senki A.: " Sumákok és gerinvtelen talpnyalók mindig voltak."

Kik szolgálták ki a megszálló szovjeteket '45 után? Rákosi, Gerő, Farkas Mihály, Révai, Nagy Imre, Rajk..

Senki A. 2019.01.04. 23:13:31

@Hata Mari..: S most akkor mihez szóltál hozzá?

Szóra kész Szókratész 2019.01.05. 10:09:37

@Senki A.: Szted Nagy mit csinált az ötvenes években? Nem gerinctelen talpnyalóként szolgálta a megszálló szovjeteket? Az egyetlen pozitív dolog az életében az volt, hogy '56 után nem próbálta megúszni a kötelet, és vállalta a sorsát..

Tamáspatrik 2019.01.05. 10:42:39

@Hata Mari..: Nem gerinctelen talpnyalóként szolgálta a rendszert? Hát nem.

Tamáspatrik 2019.01.05. 10:43:20

@Senki A.: Ja, most erre a magatartásra épül a rendszer.

Tamáspatrik 2019.01.05. 10:45:30

@Online Távmunkás: A gerincesség viszonylagos, egy Szijjártóhoz képest Orbán más kategória, a legtöbb kormánytaghoz képest is. Van olyan is, aki egyszerűen hülye pl. Kövér, ott nem is merül fel, hogy milyen jellem.

apacapac 2019.01.05. 10:50:26

@Hata Mari..: Kérdésem szinte változatlan: Nekem mi közöm van a hozzászólásodhoz? Semmi ilyesmiről nem szóltam. De ha akarsz, akkor pufogj magadban, de ne szólíts meg kérlek!

Szóra kész Szókratész 2019.01.05. 13:26:11

@apacapac: Elfelejtettél nicket váltani és lebuktál..;) Nagy is gerinctelen talpnyaló volt, akárcsak a megszálló szovjeteket kiszolgáló többi komcsi. Így már érted végre??

Senki A. 2019.01.06. 00:50:28

Mi ebben a lebukás?
Nem, nem értem. Mi közöm nekem ehhez?