Ideo-logikák

Új magyar mondát szeretne írni a kormány

2019. január 05. - Tamáspatrik

A németeknek ott a Niebelung mondakör, a keltáknak Artúr király története, a finneknek a Kalevela és sorolhatnám - a mi régi eposzunk sajnos feledésbe merült, viszont a kormányunk úgy tűnik, szeretné visszahozni Kásler irányításával. Mért ne írnánk meg a nagy magyar őstörténeti mondát, sokan alighanem igényelnék.

Érdekes módon azonban nem arról van szó, amit gondolnánk, hogy valamilyen zenés színdarabot hoznának létre művészek, hanem egy úgynevezett "magyarságkutató intézetet" alapítanak. Ha a tudomány oldaláról közelítenék meg a kérdést, akkor különféle kutatócsoportok részére pályázatokat lehet kiírni és nagyon sok érdekes új kutatási eredményt publikálni, ismeretterjesztő formában is megjelentetni - ilyenek egyébként rendelkezésre is állnak nagy számban.

Viszont egy intézetet alapítani, amihez épelméjű tudós nem adja a nevét - mert fél, hogy a szakma körberöhögi, na ez puszta mítoszteremtés. A mítosz ugyanis része az adott országok kultúrájának, de a történelmi igazságtartalma nem lényeges kritérium. Indoklásként jöhet persze a mese az elhallgatott, letagadott hősi magyar múltról, amely a "háttérhatalomnak" állt érdekében - jó éjszakát gyerekek. Eddig én is meghallgattam az ilyen érveléseket és megmosolyogtam, most azonban azt javaslom, hogy ne vegyük többé félvállról az ilyesmit. Ki kell mondani azt, amit látunk: például azt, az ember ahogy idősödik, hajlamos egyre gyerekesebbé válni - főként ha az agyát nem tartotta edzésben és elszoktatta a (tudományos igényű) gondolkodástól.

Kásler esetében más ultrajobberekhez hasonlóan erről lehet szó: nagy szíve van, de kevés esze. Különben nem szólna bele egy olyan tevékenységbe, amelyben nem rendelkezik megfelelő kompetenciákkal. A szélsőjobbnak egyébként van egy olyan része, amelynek a gyerekessége nagyon szemet szúr - a kedvenc játékuk az "enyém a vár, tied a szaros kanál". Ez nem is lenne baj, ha nem akarnák az egész országot a saját játszóterükké tenni.

 Na most nézzük meg a várható eredményt, amelyet az intézet valszeg. ki fog hozni: lehet benne Szíriusz, lehetnek sumérok, de mindenekelőtt vad és vérszomjas török eredetű népek. Na ez az ideológia fő célja, a harci szellem erősítése, ezért kell az intézet. Ez pedig ma már az egész Orbán rendszer lényegét alkotja, hogy mindig harcolni valaki ellen, a harci szellem fenntartása elengedhetetlen, a kormány pedig "megvédi" a magyar családokat a sok gonosz és cúna ellenséggel szemben.

 Hogy mitől lenne egy ilyen múlt dicsőséges? Meg nem tudnám mondani. A hunokat éppúgy mint az avarokat, elfújta a szél, anélkül hogy bármit hagytak volna maguk után. (Nyugodtan javítsanak ki, ha tévednék ebben.) A mongol birodalom az egész világ pestise volt, pusztításban jeleskedtek, de az oszmán törökökről, egykori ősi ellenségünkről (!) sem tudnék sok jót mondani. Lefojtották a fejlődést az arab világban, évszázadokkal maradtak el Európától - részben ennek isszuk a levét most. A finnek, akik csupán nyelvrokonaink, egyébként sokkal dicsőségesebbek bármelyiknél, hiszen jelentős kultúrát hoztak létre. A dicsőség sosem a rombolásban van (az mindig sokkal könnyebb dolog), hanem az építésben. Vannak tehát olyan rokonságok, amelyeket jobb letagadni, például a japánok sem hirdetjük büszkén, hogy őseik Kínából érkezett bevándorlók.

 Tegyük fel, hogy az intézet kihozza a magyarság rokonságát nagy ősi kultúrákkal. Mi következhet ebből? Ha a mai görögök az ókori athéni kultúrára hivatkoznak, azt kiröhögjük. A római birodalomra hivatkozó olaszokat szintén körberöhögnénk. Ég és föld különbségek vannak, nem hasonlít egyik sem a régi "nagy" elődökhöz. Az évezredek jelentős genetikai és kulturális keveredést hoztak, nincs értelme a régmúlt dicsőségével példálózni. Mi több azok az országok fejlődtek nagyot, amelyeknek a semmiből kellett magukat megteremteniük, ilyenek például Szlovákia, Észtország, Szlovénia.

 Talán azt is kutatni fogják, hogy mi mennyire magyar, visszajuthatunk oda, hogy (Németh László kifejezésével élve) vannak "mély magyarok" és "híg magyarok". Valójában ez egy hülyeség és provinciális gondolkodást tükröz, hiszen a világon mindenhol vannak hagyományőrző közösség centrikusak és modernista felfogásúak. Egyébként pedig ebben az egész származási kérdésben az általam becsült Németh Lászlót idézve azt vallom, hogy "Nem az a fontos fiam, hogy honnan jössz, hanem hogy hová mész."

 Habár a legtöbb ország elfogadja, hogy vannak hozzá hasonlók (pl. az USA-hoz Kanada vagy Ausztrália, a skandinávok egymáshoz, a mediterrán országok nagy része szintúgy, stb.), ki lehet hozni némi erőlködéssel, hogy mi teljesen egyedülállóak vagyunk a világon, nagyon különlegesek. Ha nagyon kitartunk emellett és a foggal-körömmel védjük a saját kultúránkat, akkor a végén éppoly egyedülállóak és különlegesek lehetünk mint Belorusszia, Kuba, Haiti vagy Észak-Korea... Hát köszönöm, de én ebből inkább nem kérnék.

A bejegyzés trackback címe:

https://ideo-logic.blog.hu/api/trackback/id/tr2714538018

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2019.01.05. 14:59:11

Ez első bejegyzésre egy tökéletes meg nem értése a dolgoknak. Közkeletű vélekedés, hogy a finn-ugor elmélet egy baromság, ahogyan a magyar törzsek gólyafosszerű vándorlási elmélete is logikai bakugrás. Semmiféle bizonyíték nincsen arra, hogy a Magyarországra jövő magyarok a finnekkel együtt tanultak volna meg beszélni, inkább arról lehet szó, hogy a nomádokhoz képest jóval elmaradottabb finnek vették át a fejlettebb kultúra beszédét, amely kuélúrának volt része a magyar törzs is. Azaz a magyar nyelv a pusztai népek egy jelentős részének a közös nyelve volt. Ugye genetikai egyezőség sincsen a finnekkel.
Viszont van egy tudományos kaszt, amelyiket nem érdekli a logika, vagy a tények és a sarokbaszorított vad agresszivitásával védelmezi a 'majd 150 éves értelmetlen elméletet. Feltehetőleg ezen hamis tudósok kezéből csavarná ki a kormány a mindenttudó megmondóember státuszát. Végre lenne egy tudományos kutatás, amelyik Julianus útját követve bizonyítja be a magyarokéval hasonló nyelvű, kultúrájú Urál környéki világ létezését.
Az új országoknak jobban megy elmélethez. Szlovákia francia érdekszféra, a franciák kevesebbet követelnek tőlük, mint a mindent kifacsaró németek, azért áll gyengébben Csehország és mi. Szlovénia eleve jobb fejlettséggel rendelkezett, a balti országok meg kirakatországok Oroszország felé, mint anno az NDK volt nyugat fele.
Az arab gazdaságot nem a törökök nyomták el, hanem az iszlám rendszer nem volt képes a mongolok által szétvert birodalom talpraállítására, mert a hódításra, kizsákmányolásra épül. A törökök elveteték a vallási dogmákat a birodalmuk felépítésében, így ők a mongol invázió után 75 évvel már újra erősek lettek és könnnyedén győzték le a széthullott, fejlődésképtelen arabokat. Az arab-iszlám birodalom mindig az új hódításokra helyezte át a központi irányítást, mert ott még nem tették tönkre a gazdaságot.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.01.06. 21:23:41

Minden történelem csinált konstrukció, azaz ebben semmi gond.

S különösen nem, ha a konstrukció alapja tényszerú.

A történelemtudat meg a nemzet egyik alapja. Nélkülözhetetlen.

Én de genere Mi 2019.01.06. 22:29:29

@maxval balcán bircaman:
Ja, ja! "Constantinople is greek", valamint a bolgárok csak egy barbár rabló pusztai népség az Al-Dunán túlról. Valamint, a lengyelek szarmaták, a csehek királyságát meg - no lám - lengyelek alapították. Te mit tudsz ezekről? :)

morph on deer 2019.01.06. 22:35:19

Ó, fog ez menni, semmi kétség.
Főleg, hogy ilyen polihisztor bábáskodik körülötte.

Egyébként cseppet sem új ötlet, itt van némi információ egy előd-intézményről, nekik is nagyon bejött...
Különösen a logót ajánlom megszemlélni, az nem is lehetne ideillőbb:

en.m.wikipedia.org/wiki/Ahnenerbe

iovialis 2019.01.06. 22:37:23

Üdvözletem.
Sajnos, niincs túl erősen strukturálva ez a bejegyzés; bár ha erősebben lenne, akkor is rászállnának a jól ismert trollok, ehhez kitartást kívánok. Nem gondolom ugyanakkor, hogy ez az intézmény szóra érdemes lenne, pláne így, előzetesen. Helyes a meglátás, ha tényleg a meseszerű, mitologikus fantazmagóriák terében mozog majd a munkássága, úgy elég csekély lesz a tudományos kreditje - ezt várjuk ki.
Még az sem lehetetlen, hogy valódi kutatók csatlakoznak, adják a nevüket, elvégre azok között is vannak, akik a mainstreamtól radikálisan eltérő hipotéziseket állítanak fel, vagy épp "forradalmi" újszerűségű elméleteket hirdetnek. Legyen így, legalább koherensebben megjelenik valami, amivel vitázni lehet - és végre lesz saját játszótere a különcebbeknek is.
Mindez azonban nem fogja eltörölni számos, eléggé jól megalapozott kutatás végeredményét, meg az ezeknek köszönhető elméleteket. A régmúlt története, mely kutatásunk tárgya, egészen garantáltan nem fog egy fikarcnyit sem változni, úgyhogy továbbra sem kell egyebet tenni, mint a megfelelő komolysággal, és a tudományos kutatáshoz elengedhetetlenül szükséges kritikával vizsgálni azt az információmennyiséget, mely éppen rendelkezésünkre áll.
A többi a mítoszírók dolga, de ahhoz a megfelelő szépirodalmi véna elégséges, és a célközönség úgysem a tudományos hitelességet kéri számon rajtuk, hanem a pátoszt és a nyelvi esztétikumot...
@megamovieboy: Ön harcos protagonistája bizonyos elképzeléseknek, de ahhoz, hogy ilyen ügyekben "mindentudó megmondóemberkedjen", óvatos becslésem szerint is legalább az alapvető néhány száz tudományos közleményt el kellene olvasnia (és megértenie, természetesen), szóval mértékletesebben fogalmazzon, kérem. Gondoljon arra, hogy a "közkeletű" vélekedés szerint nagyjából laposnak kellene lennie a Földnek. Komoly, tényleg hosszadalmas vitákra is módot adó tudományos kérdésekben nem a "közkeletű" vélekedés a mérték, hanem az a minimum-elmélet, ami a -hézagos- ismeretanyag alapján- még logikailag igazolható. Ezen túl az elméletek kezdődnek, és a kutatás, ezek igazolására, vagy éppen megcáfolására.
"Semmiféle bizonyíték nincsen arra..." Hát igen. Ilyenkor sajnálhatjuk igazán, hogy a mozgókép még nem volt feltalálva. Azért annak rugaszkodjék neki egy gondolatkísérlet szintjén, hogy ugyan hol a fészkes fenébe tanulták (volna) el azok a bizonyos északi népek (a finneken kívül még vagy egy tucat) a sztyeppei nomád magyaroktól a nyelvüket...? Hideg teleken mind egy szálig leruccantak délre, hogy új nyelvet szerezzenek maguknak? Ráadásul egy olyan környezetbe, ahol számukra odahaza hasznavehetetlen kifejezésekkel volt tele a nyelv? Ilyen csak a mesében van... Nem, dehogy. Ott sincs.
A genetikai egyezőség sem sokkal könnyebb terület, sőt, a nyelvtudományi következtetéseknél még nehezebb is a "köz" számára érthetően bemutatni. Óriási szakmai hiba volt Kásler doktortól az a nagy csinnadrattával tett bejelentés a királyi pár DNS-vizsgálata kapcsán, mivel magát a tanulmány konklúzióját is tendenciózusan megcsonkítva idézte - de ebből "hivatkozási alap" lett. Nyilván ön is hallotta, és ugyanúgy nem nézett utána a valóságtartalomnak, mint majdnem senki. Ez volt a lényeg; nem kell, hogy "tudják", az a fontos, hogy "higgyék", amit elmondunk... Ennek a hozzáállásnak viszont a tudományossághoz gyakorlatilag semmi köze. Ha erre a mentalitásra építenek egy intézetet, az nem feltétlenül lesz "tudományos".
Hogy a finnekkel genetikailag rokonok vagyunk-e, már csak azért sem vizsgálható jól, mert rendkívül régen elváltak a népek útjai, és azóta csak mindenféle más népek genetikájával frissültünk. És muszáj megjegyezni, hogy a belső-ázsiai nomádokkal való genetikai rokonságot sem lehet jobban megalapozni, részben a keveredés, részben a referenciaminták hiánya miatt. (Ez utóbbihoz: gyakorlatilag nem lehet definiálni, milyen pl. egy "hun" genom.)
Hab a tortán, hogy egy nép rokonságát, főleg annak genetikai alapjait, a legkevésbé az uralkodórétege alapján lehet meghatározni, mivel egy ilyen csoport túlságosan hamar rákényszerül arra, hogy "kívülről" házasodjon (tehát idegenekkel, azok uralkodórétegével). Szóval pont az egy szem vizsgált Árpád-házi király maradványai alapján kijelentéseket tenni, nem szimpla felelőtlenség, hanem a történettudomány, mint módszertan "tökéletes meg nem értése".
Nincs időm többre, gondolkodásra késztetésnek ennyi is elég, peace.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.01.06. 22:41:56

@Én de genere Mi:

Sok ilyen dolog van.

Sok népnél még ráadásul változik is a történelem időnként.

Az is megesik, hogy az egyes verziók hívei ádáz harcot folytatnak.

Pl. az oroszoknál vannak a provikingisták és az antivikingisták ("hivatalosnak" az előbbi számít), azaz ki alapított az orosz állam, aztán meg van a "mongol kérdésben" is 2 tábor: az egyik szerint a mongolok elnyomták az oroszokat, a másik szerint inkább harmonikus együttélés volt.

A bolgároknál súlyos kérdés, hogy a VII. századbna kialakult bolgár nemzet 3 fő eleméből (ősbolgárok, szlávok, trákok) melyiket kell fontosnak tekinteni. Aztán meg súlyos kérdés, hogy az ősbolgárok mik: türkök, irániak, más, esetleg hunok (akik nem türkök), vagy ugorok, vagy trákok?

Szóval sok helyen vannak ilyen sztorik. S a legjobb, hogy a tények ügyes bemutatásával a legtöbb elmélet igazolható, persze a tiszta sci-fi marhaságokat leszámítva.

Én de genere Mi 2019.01.06. 23:04:08

@megamovieboy:

Egyik tételed sem ilyen egyszerűen magyarázható.

A nyelvrokonsággal az a baj, hogy egyelőre még úgy tűnik, a legősibb, az egyszerűbb, mondhatni akár úgy is: természet és testközelibb szavak, valamint a nyelvtan szerkezete az ugornak tartható eredetű (akár saját, akár akkori közvetítő nyelv volt az ugor), amire a "török" - a sztyeppei életmód révén - már csak ráépült.
(Ha nagyon fantáziálni akarsz: fiatal türk férfiak - hódító, avagy menekülő, megvert hadsereg - ugor nőket vettek el (szerzett) tömegével, s az anyák nyelve adta az alapot az új nemzedékek nyelvének, de már az apák a napi élethez, valamint a harchoz tartozó szavait is bevéve. Ha monda szinten valami hasonló ugyanez Hunorral, Magorral és Dula lányaival előfordulhatott ... - hogy az indoiráni, azaz a szkíta - népelemnek is legyen magyarázata ...
Persze léteznek ennél tudományosabb ötletek is. :) Pl., hogy egyes ugor törzsek sztyeppei életmódra tértek át, s vegyültek eredetileg indoiráni, valamint türk eredetű népelemekkel, akár egész törzsekkel. Vannak olyan szakvélemények, hogy már a magyar törzsek törzsnevei is többféle eredetre utalnak. Én nem kívánom eldönteni. :) )

Mongol vonatkozásban az a nem kis baj, hogy egyrészt a mongolok sok helyen szándékosan szétbaszták az öntözőcsatornák kiépített rendszereit - jobb kedvelték a legelőket -, másrészt Hvárezmből (Khorezmből), Iránból, de még Bagdad tájékáról is százezerszám hurcolták el a kézműveseket. Amik a korábbi arab kereskedelem kézműves ("ipari") termékei alapját adták. Maradtak a parasztok. (A honi harcos réteg ugyebár a mongolok uralta részen akkor már a föld alatt.) A török törzseknél ez kevésbé történt így, lévén nem ők nem igazán a kézművesek, valamint közülük sok betagozódott a "mongol" seregbe. Lásd az dél-orosz sztyeppén maradt, Kötönnyel Mo.-ra NEM menekülő kunok jelenléte Batu seregében.
(De akár az ugor - s akkortájt még eléggé harcias - mordvinok is ugyanígy.)
-> Szerinted az NSZK hová jutott volna, ha az amik vagy a Vörös Hadsereg MINDENKIT elvisz, aki 4 általánosnál többet végzett?

(Ha a kultúra szempont, a vallás meg nem, akkor bizony még a XV. században is sokkal inkább Andalúzia, mint Kasztília, León, Aragónia. Pedig az már jóval a mongolok utáni. Csak hát, azt a kultúrát - mongolok nem járván arra - meg a spanyolok tüntették el sikeresen a semmibe.)

Jó éjt! :)

Én de genere Mi 2019.01.06. 23:22:23

@maxval balcán bircaman:
Nekem nagyon tetszik, amikor a bizánci császár varég testőrgárdája (azaz svédek, norvégok - lásd pl. Harald Hardrada, a Harold ellen Angliában eleső későbbi norvég király -, és Rusz-béliek) épp Roger szicíliai normannjai ellenében csatároznak a Balkánon. (Ugyan hol máshol?) :D
Lehet, hogy maga a szicíliai maffia is echte germán? :DDD

Magyaur 2019.01.07. 04:13:44

Kásler a legbetegebb jobboldali fantazmagóriák Frankensteinje...
Ő a lándzsa hegye, amivel a bevett egyházakon túli, legirracionálisabb turulista jobboldal képviselőjeként böködi és befolyásolja az egyre inkább az elbizonytalanodó Orbánt! Annak a spekulatív jobboldalnak, amely egyszerre mondja azt, hogy a magyar az emberiség legősibb nemzete, aztán hogy Jézus parthus-magyar volt és azt, ezzel egy szuszra, hogy a magyarok a dekadens Nyugatnál többet érő turkesztáni- türk-kazár-kazah konglomerátum küldetéses nemzete...

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2019.01.07. 06:41:20

Hitler is kerestette a Szent grált, meg a germán ősszelejcét, orbánc meg a szent turult keresi kutatja, kutakodik a madárürülékben, csak nem találja. A fasiszták, nácik már csak ilyenek. A múltjukba révednek, közben elsodorja őket a megállíthatatlan jelen és jövő. Dehát begyepesedett konzervaggyal mire is számíthatnánk?

midnightcoder2 2019.01.07. 07:15:17

Alapvetően nincs ezzel baj. Pl. a görögök is szépen megélnek a dicső múltjukból, ahogy az angoloknak is komoly bevételi forrás Arthur bácsi és általában a dicső lovagkor. De erre szerintem az irodalom alkalmasabb mint a tudomány.

Nem leszünk gyarmat ! 2019.01.07. 07:53:35

Mellesleg a "Nem az a fontos ecsém, hogy honnan jössz, hanem hogy hová mész." nem Németh Lászlótól, hanem Illyés Gyulától származik :)

kvadrillio 2019.01.07. 08:08:52

KÁSLER BÁCSINAK IS KÖLLLL VALAMI HOBBI, AZON KÍVÜL, HOGY A SZAROSA EÜ-VEL NEM C SINÁL SEMMIT !!!!!

rallus 2019.01.07. 08:24:32

A tudomány fejlődik, a laboratóriumi vizsgálatok egyre megbízhatóbbak, így a "megbízható szemtanú" már csak ott bizonyíték, ahol törvény tiltja a kételkedést.
A génvizsgálatok hatására már a MTA is kiadott egy dodonai nyilatkozatot a finn-magyar rokonságról, de még biztosan lesz néhány...

Jakab.gipsz 2019.01.07. 08:56:53

T. Tamáspatrik !

Mentségedre szólva a gondolkodás nem éppen az erős oldalad, ezért szükségesnek tartom, hogy a segítségedre siessek néhány észrevételemmel .

"Új magyar mondát szeretne írni a kormány"

Tévedsz a meglévő narratívákat, akarjuk új szempontok szerint értelmezni.

Egy Hun Hunniából 2019.01.07. 11:03:08

"a mi régi eposzunk sajnos feledésbe merült"
Na és azt nem a Kárpát Medencében kerll keresni!

Harpi 2019.01.07. 11:27:46

Miért érzem úgy, hogy ez a Himmler által létrehozott SS Ahnenerbe ("ősi örökség intézete") újrateremtése? Mindez magyar módra: egy kicsit proli, egy kicsit primitív, de a miénk...

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.01.07. 11:34:16

@szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi:

Hitlerék ezt pont jól tették, történelemkutatásuk dicséretet érdemel.

rallus 2019.01.07. 12:03:27

@Harpi:
Miért érzem úgy, hogy továbbra is a "Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának története " lenne számotokra a megfelelő alap...

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2019.01.07. 14:15:37

@Én de genere Mi: Köszönöm válaszod. Én arra alapoztam, hogy közös a nyelv legősibb alapelemei, míg a genetika nem egyezik. Ez közvetítő népet, vagy ideiglenes egymás mellett élést feltételez.
A spanyolok a móroktól csak a legfontosabbat vették át, a hellén tudományokat ás világszemléletet, ebből lett a reneszánsz. Európa visszaszerezte azt, amit a népvándorlás során elvesztett.

Én de genere Mi 2019.01.07. 16:09:36

@Madnezz:
Sebaj, sörözzünk, az is jó ... :)

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2019.01.07. 16:42:45

@Én de genere Mi: A sör tele van vitaminokkal, energiával és még nyugtat is. :)

élhetetlen 2019.01.07. 16:48:13

@szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi: Nagyon szépen kérlek, változtass nincknevet! Jókat írsz, de ha meglátom a nevedet, egyszerűen hányingert kapok. Sajnos, elég képi a fantáziám. Csak egy kis kíméletet kérek…

Tamáspatrik 2019.01.07. 19:13:55

@megamovieboy: Nem nagyon állít olyat senki, hogy komoly kulturális rokonságban állnánk a finnekkel, csupán a nyelvi gyökereink hasonlóak. Nem tudom, hogy minek izmozni ezen...

Tamáspatrik 2019.01.07. 19:16:55

@iovialis: Köszönöm a hozzászólást.

Tamáspatrik 2019.01.07. 19:21:25

@Én de genere Mi: Köszönöm, ezek nem közismert dolgok, de jelentősen árnyalják és színesítik azt a fekete-fehér képet, amelyet sokan dédelgetnek magukban...

Tamáspatrik 2019.01.07. 19:22:39

@Magyaur: Ja, ő egy zelóta, a fantizálódott ember típusa.

Tamáspatrik 2019.01.07. 19:23:46

@Nem leszünk gyarmat !: Elnézést! Egyébként jobban is illik Illyés Gyulához, rákereshettem volna. :(

Tamáspatrik 2019.01.07. 19:25:18

@Jakab.gipsz: Nincs gondom azzal sem, ha rekonstruáljuk a magyar ősmondát az egyes részeiből, csak ne akarjuk tudománynak beállítani. Mondákra, mítoszokra szükségünk van, nem kérdés.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2019.01.09. 12:48:43

@Tamáspatrik: Az izmozást azokon a tudósokon kell számon kérni, akik a nyelvi rokonságból akarják származásunkat levezetni és csökönyösen ragaszkodnak az elképzeléseikhez, valamint hangosan tiltakoznak minden más, akár tudományos magyarázat ellen!