Ez a cím nem légből kapott, hanem szélsőségesen jobboldali (ókonzervatívnak is mondható) ismerőseimmel történt beszélgetésekből szűrtem le. Az abszolút rendpárti számára bármi olyan dolog amelyet nem ért vagy nem tud teljes mértékben irányítani, az mind félelmek forrása lehet. Mivel nem ismerik, ezért úgy képzelik el a tudományt mintha láthatatlan háttérhatalmak valahogyan dróton rángatnának több százezer kutatót és megmondanák nekik, hogyan hamisítsák meg az eredményeiket. Tehát nem azt tételezik fel, hogy a tudomány elsősorban meghatározott szabályok alapján álló TEVÉKENYSÉGEK gyűjtőfogalmát képezné, hanem úgy látják mintha egyfajta vallási szekta lenne. A kis magyar viszonyokból kiindulva úgy hiszik, hogy mindenki lefizethető és megvesztegethető, hogy azt hozza ki amit a megrendelő látni szeretne.
A kisebb probléma a természettudományokkal van, hiszen ott az eredmények eléggé lenyűgözőek és az átlagember csak annyit ért, hogy villany, de azt már nem, hogy mitől megy (tehát hogyan működnek valójában az általa használt kütyük). A társadalomtudományokkal viszont már más a helyzet, ott már mindenkinek "véleménye van" a legtöbb őt érintő kérdésről, mindenki el tudja mondani, hogy mért van szerinte bűnözés vagy homoszexualitás és cseppet sem érdeklik a tudományos eredmények.
Mindez talán nem lenne tragikus probléma akkor, ha belátnák a saját tudatlanságukat, de leginkább ott vált azzá, hogy a radikálisok hajlamosak arra, hogy a társadalmat megpróbálják átformálni a saját hitük alapján. Miután a szélsőjobbos irányvonal kétharmados többséget nyert a tavalyi választáson, emiatt megindult a "kultúrharc", ami a gyakorlatban egyre fokozódó nyomást jelent a "rendszeridegen elemek" partvonalra szorítására. (Aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére - alapon.)
Fideszesek fideszesek ellen: hogyan lehetséges ez?
Az MTA irányítása már régóta fideszes kézben van, a meghatározó tisztségeket már régóta "megbízható elvtársakkal" töltötték fel. Az átszervezés most azt mutatja, mintha a Fidesz a saját irányvonalát sem fogadná el, hát hogyan lehetséges, hogy amit nyolc év munkájával létrehoztak az nem elég jól szervezett, nem elég átlátható?
Orbán és Palkovics láthatóan mellébeszélnek, nem azt mondják amit gondolnak - bár ez a mai közéletünkben már sajnos megszokottnak mondható.
A problémájuk az lehet, hogy az apparátcsikokkal ellentétben a kutatói és szakértői bázis nem cserélhető le egyik napról a másikra rendszerhű egyénekre, hiszen akik ott dolgoznak általában tíz évnél több tapasztalattal rendelkeznek az adott szakterületen. Emellett a tudománnyal van egy olyan probléma, hogy az eredményei nem feltétlenül az aktuális politikai irányvonal elvárásait tükrözik.
Emellett vannak olyan kutatási területek például a történelemtudomány, amelynek a konkrét gyakorlati alkalmazhatósága nem biztos, hogy elsődleges szempont. Úgy tűnik, mintha a társadalomtudományokkal lenne nagyobb probléma: Egyrészt létrejöttek olyan intézetek a kormány támogatásával az MTA rendszerén kívül, amelyek politikai megrendelésre dolgoznak és nem követik feltétlenül a tudomány precíz módszertanát. Másrészt pedig az MTA megsértett néhány politikai tabutémát: családkutatásokkal, genderkutatással foglalkozott és bírálta a kormány oktatási rendszerét. Mivel a tudomány alapvetően nyílt rendszerben működik nemzetközi kapcsolatok építésével, ezért nyilvánvalóan számos olyan tudós van, akihez közelebb áll a liberális nyílt társadalom eszméje mint a kormány víziójában levő zártabb társadalomé. A politikai nézetek és a szakmai teljesítményük között ezzel együtt, sokak hite ellenére semmilyen összefüggés nincs.
Sajnálatos módon a gyakorlatias és ésszerű megfontolásokat ezúttal is felülírja az ideológiai harc követelménye. Ebbe az is beletartozik, hogy a kormány egyik alapelve, hogy semmit sem invesztál a nemzetközi kapcsolatokba, ha nincs számára konkrét és kézzelfogható nyeresége rövid távon és a tudomány esetében ez nem garantálható.
Mondvacsinált problémák
A kormányzati bla-blát olvasva és a mismásolást látva feltűnő, hogy mennyire nem törekednek logikus magyarázatokra. A költségvetésen belül az MTA támogatása gyakorlatilag jelentéktelen tétel (főleg ha összehasonlítjuk más, akár egyszeri kiadásokkal is.) Másrészt a kormány mindig írhat ki pályázatokat, és eddig is megtette, amelyekkel irányítani képes a kutatói munkát, ez a rendszer jelenleg is működik. (Adott esetben több éves munkát is igényelhet egy kutató részéről a megcélzott terület feltérképezése, eredmények megtalálása.) Az alapkutatás és alkalmazott kutatás nem megfelelő arányából olyan következtetést is le lehetne vonni, hogy az alkalmazott kutatás gyengeségével van inkább probléma, tehát azt kellene jobban megerősíteni.
Ráadásul ha egy feltalálót, egy műszaki embert neveznek ki Palkovics személyében, akkor valószínű, hogy nincs megfelelő kompetenciája más tudományágak, főként a társadalomtudományok megítélésére, sem eléggé széles látóköre ahhoz hogy átlássa az alaptudományok művelésének szükségességét. (Az alaptudományok alatt is általában eléggé speciális területeket értünk már manapság.)
Az MTA elleni támadás beleillik abba a vonalba, amely 2010 után a filozófusok elleni támadásokkal kezdődött majd jött az egyetemi oktatás "megregulázása", a közoktatás kézi irányításúvá tétele és a művészek politikai szempontok szerinti megítélése. A rendszernek a szó régi értelmében vett értelmiségre úgy tűnik nem nagyon van szüksége, sokkal inkább szakbarbárokra és parancsteljesítő hivatalnokokra.
A valódi teljesítmény a rendszerbe ma is kívülről érkezik
Világszínvonalú teljesítményeket a rendszer szinte csak olyan esetekben tud előállítani, amikor külföldi kapcsolatok révén működik. Ezt bizonyítja néhány kivétellel a magyarországi termelő vállalatok esete, hiszen a magyar tulajdonú cégek fényévekkel vannak elmaradva a külföldiektől és ez a különbség nem látszik csökkenni.
A sportban ez a helyzet szintén nagyon szembetűnő, például a fociban külföldi edzők képesek csak eredményeket produkálni. Kivétel a Németországban tanult (és ott dolgozó) Dárdai Pál, de a magyar szövetségi kapitányok közül a német Storck juttatta ki a válogatottat az EB-re, most pedig az olasz Rossi bizonyította be, hogy nemcsak hogy egy kis csapattal (Budapest Honvéd) kevés pénzből tudott bajnokságot nyerni a nagyok előtt, hanem a nemzeti válogatottunkból is ki tudja hozni a jó teljesítményt. A foci- és kézilabda "akadémiáink" ki kell mondani nem működnek, akármilyen tudományos doktorok is vezetik ezeket. Hosszú Katinkából is az amerikai Tusup volt képes csodaúszót faragni. Olyan nem hagyományosnak mondott sportágakat talán kár is említeni mint a jégkorong vagy a kosárlabda, ahol szintén külföldi edzők értek el sikereket.
A példákat tovább folytatva beszéltünk többek között a Dal című szánalmas erőlködésről, hogy az Eurovíziós dalfesztivál élmezőnyébe juttassunk egy magyar versenyzőt. (Vannak olyan országok, akiknek ez rendre sikerül.) A fellépők produkcióit csak a zsűri szánalmas működése és érthetetlen pontozása képes alulmúlni.
A Fidesz törzsszavazói viszont mindezt nem így látják, vakon hisznek Orbánban és nem kérdőjelezik meg a kormány döntéseit még olyankor sem, amikor a magyar szellemi elit léte vagy nemléte a tét. Ha a jelenlegi irányvonal az lenne, hogy netán kevesebb kutatóra van szükség, akkor azt is elfogadják, mert nem ismerik a tudomány működését és nem is érdekli őket különösebben. A tudomány csapatmunkaként működik a legjobban, szellemi műhelymunka, ahol a kutatók egymást inspirálják az ötletekkel és eredményeikkel. Eredménye azonban nem mindig látványos és az oktatáshoz hasonlóan nem mindig a rövid távú haszonnal mérhető.