Rögeszmés kutatók általában minden területen vannak, akiknek a teljesítményét a szakmai közvélemény általában a helyén kezeli, a kívülállók esetében a politikusokat is beleértve ez már sajnos nem így van. Erre példa Botos Katalinnak az ötlete, hogy a nyugdíj a gyermekek számával legyen arányos, amely szakmai körökben nem kapott kedvező fogadtatást. Sajnos most viszont a politika felkapta ezt az ötletet.

Aztán persze észbe kaptak, hogy nem ugyanaz a két eset, ha a gyerek lumpenproletár vagy ha a kandidátusi végzettségű. Elkezdték hát bonyolítani, hogy kössük akkor főiskolai végzettséghez, aztán rájöttek, hogy ehhez az is kell, hogy Magyarországon dolgozzon és adózzon is az illető, akit a nyugdíjas korú szülei felneveltek. Aztán majd talán leesik a tantusz nekik, hogy nem mindegy az sem, hogy az illető könyvtáros vagy sebészorvos. (Az utóbbi ráadásul valszeg. önköltséges képzésen vett részt, az előbbi államilag támogatotton.) Sőt, talán arra is rájönnek, hogy egy géplakatos is tud ugyanolyan vagy nagyobb hozzáadott értéket előállítani (főleg ha még túlórázik is) mint adott esetben egy közalkalmazott. Nem tudom, mikor jutnak el oda, hogy az sokkal inkább a gyerek saját döntése, hogy akar-e továbbtanulni vagy nem, és nem elítélendő dolog az se ha nem. Sőt, anyagilag se akkora durranás a továbbtanulás, mert aki igazán szeretné, az munka mellett levelezőn is elvégezhet minimum egy három éves képzést, sok példát látunk erre is. (Vagy pedig létezik még igen kedvező kamatozású ergo állampolgári adókból finanszírozott diákhitel is.)

Szerintem akár hány problémába is beleütköznek, csak tovább erőltetik ezt az irányt, holott rájöhetnének már, hogy egyre bonyolultabb is bürokratizáltabb rendszert hoznak létre, és az egyetlen igazságos nyugdíj rendszer az lenne, ha senki nem kap nyugdíjat, hanem a gyerekei tartják el. (A szülőtartást egyébként már a magyar törvények is kikényszeríthetik.) Ezzel nem azt mondom, hogy ezt a kínai szisztémát kellene nálunk is bevezetni, sőt.

 Nem csak nem igazságos, de nem is működne ösztönzőként

Az nem lenne baj, hogy ha nem lenne igazságos, ha ösztönzőként működne. A fő ok, amiért biztosan nem működne az, hogy az elménk úgy működik, hogy egyszerre csak max. 2-3 lényeges hosszabb távú célt tud követni, ennél többet nem főleg olyankor ha azok még ellent is mondanak egymásnak.

Huszonévesek vagy harmincasok természetszerűleg nem azon fognak gondolkodni, hogy milyen lesz majd nyugdíjasként, hanem a szakmai előrejutással, a lakással, a párválasztással foglalkoznak. Nem fognak csak amiatt több gyereket nemzeni, hogy majd 65 évesen meg tudjanak élni. Ugyanezért nem működnek a nyugdíj célú megtakarítások fiatal korban, a legtöbben csak 50-es éveikben kezdenek gondolni a nyugdíjas éveikre érthető módon. Emiatt van (elvileg, jobb helyeken) kötelező magánnyugdíjpénztár, ahova az állam átcsatornázhatja a nyugdíj járulékok egy részét. A fiataloknak egészségügyi problémái se nagyon vannak, emiatt egészségügyi járadékot se fizetnének (az USA-ban sokan nem is fizetnek), ha az állam nem kötelezné rá őket. Ezek a területek számomra helyes példáit mutatják az állami szerepvállalásnak.

Az viszont semennyivel nem növelné meg a megszületett gyerekek számát, ha a nyugdíjakat attól tennénk függővé. Jónak tűnő, vagy legalábbis érdekes kezdeményezés a fiatalok házasoknak nagyobb összegű állami támogatást vagy hitelt adni, hogy akik nem mertek volna anyagi okokból gyereket vállalni, azok most megtehessék. Az is jó, hogy rengeteg családtámogatási forma létezik, amelyek valamennyire működőképesnek tűnnek, és mintha kis mértékben emelték is volna a születésszámot. Felmerül, hogy hányszor akarjuk még ugyanazt jutalmazni (illetve leverni adó formájában Ludas Matyi módjára a családot nem vállalókon?) És akkor még a "Nők 40" nyugdíjrendszerről nem is volt szó.

Azt pedig már leírták sokan, hogy magasabb fizetések, biztosabb munkahelyek, rugalmas munkaadók és nagyobb társadalmi támogatás az, ami többet nyomna a latban gyerekvállalást tekintve mint ezek az intézkedések. Van viszont egy másik ok is, ami ez ellen szól:

 Ez így nem igaz, hogy az utód nemzedékek tartják el az időseket

 Az, hogy az utód nemzedék termeli meg a már nem dolgozó inaktív nemzedék nyugdíját egy féligazság. Ugyanis az utód nemzedék rengeteg dolgot örököl az elődöktől: építményeket, cégeket és kulturális tőkét. Az építmények nagy részét a későbbi generáció is használni fogja, még ha felújított formában is. A cégek nagy része szinten több generáción át működik. Ezeknél is fontosabb azonban a kulturális tőke. Például a mi generációnk képes különféle elektronikus kütyüket gyártani, azonban ezek minimum szekrény nagyságúak lennének és tízszer olyan sokáig tartana egyet legyártani az előző generáció(k) milliónyi megvalósult ötlete nélkül.

A kulturális tőke azonban sokkal átfogóbb ennél, valójában évente érkezik országunkba is százezres nagyságrendű "bevándorlók" csapata, akiket meg kell tanítani szobatisztaságra, késsel villával enni, illemszabályokra és munkakultúrára (amelyeken majd ők is alakítani fognak később). Ez a szocializációs folyamat nem is mindig teljesen sikeres: a '60-as években felnőtt nagy létszámú baby-boom generáció esetében például felemásan sikerült, amely átmenetileg meg is növelte a bűnözést nyugaton. (Ha úgy tűnik is, hogy akinek nincsen gyereke, sokkal kevésbé vesz részt is ennek a tőkének az átadásában valamennyire mégis részt vesz, mert munkahelyén valamennyire kell, hogy kövesse a társadalmi normákat, mert ha nem akkor börtönbe kerül. Emellett még adójával is hozzájárul az állami normaközvetítő intézmények finanszírozásához.)

A lényeg, hogy nagyon sok TŐKÉT hagy minden generáció az előzőre (Marx teljesen félreértette a tőke fogalmát, és értelmezése általában, magántulajdonnal nem rendelkező emberhez méltóan (!) negatív jellegű, pedig elég lett volna megkérdeznie egy parasztgazdát, hány évig kell gondozni a szőlőtőkét, hogy termőre forduljon).

Ez a tőke úgy is megjelenhet, hogy valaki megtakarít, befektet cégekbe egész élete folyamán, és nyugdíjas korára résztulajdonosa lesz azoknak a cégeknek, amelyet az utódgeneráció használ. Ezt szoktuk nyugdíj célú megtakarításoknak nevezni.

 Nem fognak a nyugdíjasaink éhen halni

 Komolyan elhangzottak ilyen érvek is szakmai konferencián, hogy csökkenő lakosság mellett nyugdíjasok kell, hogy éhen haljanak, akkor majd a következő generáció megtanulja, hogy több gyereket kell csinálni. Ez két okból nem valós fenyegetés (kivéve persze, ha valami oltári nagy természeti csapás következne be, de akkor mindenkit egyformán fenyegetne az éhezés).

Az egyik ok a cégek fokozódó automatizálása és termelékenység növekedése, és ez egyik fő oka annak, hogy a nyugati nyugdíjrendszerek számos jóslat ellenére nem omlottak össze a népesség elöregedése ellenére sem. Kevesebb ember is képes lesz ugyanannyit termelni, még ha ez azzal jár is, hogy a nyugdíjak reálértékben a mostaninál alacsonyabbak lesznek és/vagy tovább kell dolgozni. Valójában a népesség csökkenése nem akkora baj, sőt lehet hogy hosszabb távon több előnnyel jár mint amennyi hátránnyal (főleg a környezetterhelés miatt).

A másik ok, hogy a mi kultúránkban nem jellemző, hogy emberek éhen haljanak, ami könnyebben elképzelhető, hogy vegetálni fognak sokan. Alacsony jövedelmekből nem telik utazásra, kevesebb jut ruházkodásra, a szórakozás költséges formáiról le kell mondani, a táplálkozás rosszabb minőségű és az egészségügyi ellátás szintén, ezek valós veszélyek. (Manapság is sokan így élnek egyébként.) Azonban még azokban az esetekben is, amikor sokak nem kaptak nyugdíjat a múlt században nálunk, akkor is a családjuk vagy a rokonság egy alacsonyabb szinten eltartotta őket. (Ott van még az önkormányzat, egyházak, segélyszolgálatok szerepe is ennek a szociális hálónak a fenntartásában.) Viszont, ha azt szeretnénk, hogy a szülő és gyermeke életszínvonala között legyen valamilyen szintű összefüggés, ezt nem a nyugdíjrendszeren keresztül kell megvalósítani, erre lehetnek más ötletek.

Egy konkrét javaslat

Ne az állam akarjon mindenhol osztogatni és fosztogatni modern Robin Hood mintájára, nem kell, hogy a pénzek mindig átfolyjanak a feneketlen bürokrácián. A dolgozó gyermek járadékának egy része mehessen közvetlenül a szülők számlájára. Ennek az előnye, hogy a konkrét teljesítményekkel nagyjából összhangban levő fizetéseket egy kicsit követné a nyugdíj (bár alapnyugdíjra+keresetarányos nyugdíjra is mindig szükség lenne ettől függetlenül). Másik előnye, hogy a nyugdíj jobban követné a gazdaság ingadozásait: munkanélküliség esetén nyilván ez a rész kiesne a szülők jövedelméből, magasabb bérek esetén viszont több jutna. Ez a javaslat egyébként már felmerült kormányszinten, csak valamiért elutasították, gondolom mert nem volt eléggé bürokratikus.

 Az állampolgár jutalmazásának és büntetésének téves ideája

Van nálunk egy olyan, a kínai állampárt által is újabban felkapott eszme, hogy a rendszernek a jó állampolgárt folyton jutalmazni kellene, a rosszat pedig büntetni. (Ha belegondolunk, ez egy vallástalan gondolat, mert nem hisz az isteni igazságszolgáltatásban, emiatt az államnak Isten meghosszabbított kezének vagy "ostorának" kell lennie).

Egyrészt el kellene felejteni, hogy léteznek tökéletesen igazságos rendszerek, akár adó, akár nyugdíj vagy törvénykezés szempontjából. Az ilyen törekvés arra vezet, hogy eszement módon túlbonyolítsunk mindent. Mindig lesznek olyan esetek, bár az az optimális, ha kevés ilyen fordul elő, amikor a jog nem segít teljes mértékben csak valamennyire visszakompenzál, amikor azt kell mondani, hogy "így jártál." Jobb ha túllépsz rajta, és nem idegeled magad tovább. (Feltéve persze, hogy az igazság eléggé objektív kritériumokkal mérhető (!), amely sok esetben nem is teljesül.)

Ezen kívül van egy általánosabb problémám is az "igazságos állam" koncepciójával. Figyelmen kívül hagy egy olyan elvet, hogy a tett jutalma és büntetése általában már magában a tettben is jelen van. (Ez amiatt van így, mert egy fontos döntésünk események egész láncolatát hozza létre.) Tehát akik úgy döntenek, hogy sok gyerekük lesz, nekik az a jutalmuk, hogy sok gyerekük lesz: rengeteg olyan élményt átélnek, amelyet a gyerektelenek nem. Ahogyan ezt sokan leírták már másként fogalmazva: az állam elháríthat akadályokat a gyerekek felnevelésének útjából, de a szülők nem az "államnak" nevelik a gyerekeket, hanem saját maguknak, azért mert életük egyik legfontosabb és legértelmesebb céljának tartják.

(Valamilyen szinten fordítva is működik a dolog egyébként: az életellenes bűntett például a pszichopatákat leszámítva lelkileg megterhelő tud lenni. Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés-e talán túlzásokba esik, de a lelki mechanizmus elég valószerűnek hat. Nem véletlen, hogy a gyilkosok gyakran feladják magukat évekkel a tett után, mert nem bírják a belső pszichés nyomást elviselni...)

 Túlterjeszkedő állam

 Az állam erőlködik, Orbánék nyomják a gázpedált ezerrel a számukra ideológialag fontos célok irányában, az egész országot a Kárpát-Medence óriási családjának látják, ahol sok kis családtagnak folyamatosan meg kell mondani, hogy mi a helyes és folyton b.szogatni őket (elnézést) mert amúgy nem tudnák. Az állampolgárok többsége pedig annyiban segíti őket, hogy belemennek ebbe az érzelmes, paternialista játékba, és nem próbálnak racionális alapú döntéseket hozni. (Amely egyébként több más országban is probléma, a Brexit szavazás is tipikusan ennek esete.)