Ideo-logikák

Ideo-logikák

Egy fő akadálya van annak, hogy át tudjunk lépni a következő fejlődési szakaszba

2019. március 23. - Tamáspatrik

A rendszerváltás után az ország eddig két fejlődési szakaszon ment át. Az első szakaszban a fő célok a csatlakozás Európa fejlettebb részéhez, a jogállamiság, szabad utazás és véleményszabadság votak (1986-ban még elfogadta a társadalom a rendőrök erőszakos fellépését, 2006-ban már nem). Különféle kormányok alatt ez az átmenet 2002-re 12 év alatt zárult le, bár sajnos még további 8 év telt el az irányváltásig.

A második szakasz lényege a közbiztonság megerősítése, a törvények és jogszabályok jobb betartatása, a piacvédelem és nemzetközi érdekvédelem erősítése valamint a hagyományőrzés reneszánsza. 2018-ra ez a konszolidációs szakasz is lezárult és át tudnánk lépni a következőbe, amelynek alapvetően egyetlen fő akadálya van jelenleg, bár az eléggé jelentős. A harmadik szakasz a fejlett országokra jellemző vállalkozásfejlesztéseket, a bizalom és együttműködés kultúrájában való szintlépést, az oktatási rendszer korszerűsítését foglalja magába többek között valamint a klímaváltozáshoz való alkalmazkodást és a környezettudatos felfogás elterjedését (bár ez inkább már a negyedik szintet jellemzi).

A jelenlegi ésszerű cél Spanyolország illetve más dél-európai országok szintjének elérése egy-két évtizeden belül, amely reális abból a szempontból is, hogy a csehek már közel vannak hozzá, másrészt az Európai Unió is jelentős anyagi támogatást nyújt ehhez.

Lényege az ilyen folyamatoknak, hogy az egyik szint politikusainak felfogása nem alkalmas a rákövetkező szinten, mert másfajta feladatokat kell megoldani. (Erre példa a történelmünkből Deák Ferenc, akinek élete fő műve a kiegyezés előkészítése volt, utána már a magyar parlamentben nem tudott jelentőset alkotni.) A sikeres felzárkózás és a szintugrás kivétel nélkül minden országban többféle kormány munkájának eredménye volt, viszont ahol évtizedekig ugyanaz a politikai vezetés működött az minden esetben kudarchoz vezetett (Putyin, Lukasenko, Castro stb. rendszerei).

Botorság lenne azt képzelni, hogy egyedül a mi országunkra másféle törvények vonatkoznának, ki kell mondani nyíltan, hogy az ország fejlődésének a legfőbb akadálya a jelenlegi kormányfő személye, valamint az ő politikájára épült NER rendszere. (Amikor a kormányzat azzal kezdi a mondatot, hogy Magyarország vagy magyar emberek, már akkor csúsztat t.képp hazudik, mert azt sugallja, hogy mi különlegesek vagyunk mindenben - mennyire könnyű ezzel a hazugsággal érzelmileg azonosulni.)

A fejlődésünk hiányosságai nyilvánvalóak: exportunk jelenlegi volumene az itt levő multiknak köszönhető viszont erős magyar vállalatok, amelyek a nemzetközi ligában is labdába rúghatnak, gyakorlatilag nem léteznek. A mezőgazdaságunk és élelmiszeriparunk a jó adottságok ellenére sem exportál annyit, amennyi élelmiszert behozunk. (Gyakorlatilag az alacsony hozzáadott értékű, termőföldigényes gabonatermesztés a fő erősségünk, a többi területen már leköröztek bennünket.) Az építőipar és a turizmus szárnyal, azonban nincsenek meggyőző gazdasági alapok, amelyekre ezek épülhetnének, tehát bármikor kipukkadhatnak. Az óriási pénzbeáramlás, a "könnyű pénzek" erkölcsileg romboló hatásúak, leginkább a korrupciót növelik.

Léteznek viszonylagos jómódban élő országok, amelyek társadalma fejletlen maradt, mint például Kazahsztán vagy Szaúd-Arábia, ilyen szempontból a magyar társadalomról sem lehet túl sok jót mondani. Van viszont nálunk egy borzasztóan nagyképű és arrogáns, bolsevik stílusban kommunikáló "élcsapat", (nem véletlen, hogy a kormányfő Lenint idézte akkor is, amikor a néppárti frakciónak levelet írt), amely kellőképp zárt csoport lévén magának is bebeszélte már, hogy egyedül ők képesek a magyar társadalom vezetésére és hiteles képviseletére.

A reális forgatókönyv 2018-ban egy koalíciós kormányzás lett volna, amelyet a Fidesz machiavellizmusa hiúsított meg (ez a felfogás már sehol nem szalonképes tőlünk nyugatra), a választási rendszer megváltoztatásával és a folytonos demagógiával operálva sikerrel mozgósították a kevéssé tájékozott választók jelentős csoportjait.

A "biztonság" és a "megvédeni" fogalmak folyamatos hangoztatása mindeddig bevált és még szinte senki nem gondolkodott el azon, hogy ez mennyire ártalmas gyakorlat (kivéve a külföldön munkát vállalókat, akik egészen más perspektívában látják az eseményeket és ennek megfelelően a Fidesz népszerűsége alacsony a körükben). A biztonság folytonos hajszolása megöli a vállalkozószellemet, amely az EU átlagától messze elmarad nálunk. Emellett a bizalmatlanság erősítése más csoportokkal szemben felerősítette a rasszizmust és a befelé fordulást: a törzsi logikát követve fontosabb, az illető "megbízhatósága" mint az alkalmassága az adott feladatra.

Ráadásul az alaptörvényünk (egy olyan saláta, amellyel nem is tudom, hogyan tud boldogulni az alkotmánybíróság, ha a jogalkotói szándékot keresi a zavaros megfogalmazásokban), tartalmaz egy kitételt arról, hogy a társadalom 49%-a meg kell, hogy védje az 51%-át. A nők védelméről van szó, amely egyrészt ellentétben áll a nemi alapú megkülönböztetés alkotmányos alapelvével, másrészt nem indokolható, harmadrészt egy középkori lovagi vagy annál régebbi törzsi eszményt tükröz. Természetesen indokolt a családok védelme vagy a gyermekét nevelő nő védelme, de például egy nyugdíjas nő semmivel nincs hátrányosabb helyzetben egy nyugdíjas férfinél, akinek az egészségi állapota ugyanabban az életkorban nagy valószínűséggel rosszabb. Az a szomorú, hogy a zavaros megfogalmazásokon senki nem akad fenn ma már és elfogadjuk az olyan beszédeket, amely mondjuk egy egyetemi vizsgán helyből elégtelennek minősülnének. A nők nagy részének egyáltalán nem arra van szüksége, hogy "megvédjék", hiszen meg tudja védeni magát, sokkal inkább megfelelő támogatásra a céljai eléréséhez.

Azt a fajta gyermeteg mítoszt erősíti folyton a kormány kommunikációja, hogy Magyarország teljesen egyedül van, de képes hősies módon harcolni az egész világ ellen, sőt mi fújjuk a passzátszlet a kontinensen. Gonosz emberek (főként zsidó pénzemberek) összeesküdtek ellenünk és a vesztünket akarják - ezért az egyetlen megoldás a a háborús logikán alapuló parancsuralmi rendszer és hogy a vezérkar majd kitalál mindent, az apparátus pedig végrehajtja. Az eredmény jól látható: elhülyített fanatikusok tömege és túltengő bürokrácia.

A tömegek boldogan követik az ilyesmit, hiszen a tömegben fel lehet oldódni és nem kell gondolkozni, nagyon sok esetet lehet mondani, amikor a tömeg lenullázza a tagok intelligenciáját. A tömegmentalitás sodorta az embereket boldogan az I. világháborúba, diktátorok utasítására meneteltek és vonultak fel emberek százezrei május elsejéken, és az is közismert, hogy amit nagyon sokan gondolnak igaznak az egy ponton túl már gyanús, nem több mint leegyszerűsített igazság azaz demagógia.

A populizmus alapja mindenhol a tömegek hatalmának erősítése: nem annyira felemelni akarja az állampolgárokat és megerősíteni, mint amennyire velük szemben másokat rosszabb helyzetbe hozni. A Brexit esetében is sokan vannak, akik nem azt nézik, hogy nekik hogyan lehetne jobb, hanem azon vannak, hogy mások is süllyedjenek le az ő szintjükre és a társadalmi státuszuk ezáltal tudjon relatív módon emelkedni (érezhessék magukat valakinek). A rasszizmus lényege sem más mint ürügyet találni arra, hogy másokat kizárhassunk a versenyből.

A legfőbb probléma a rendszer rugalmatlansága, politikai múmiákkal (Kövér), inkompetens miniszterekkel (Kásler), a kormányfő hatalmára nem veszélyes, kevéssé tehetséges kontraszelektált politikusokkal, - az ellenzéket leradírozó és karaktergyilkosságtól sem visszariadó bebetonozott hatalommal.

Tehát nem csak az 1. szint gondolkodásmódja tartott nálunk túl sokáig 2002 után, hanem 2. szint politizálása is túlfutotta magát és az egyetlen, ami a kormányzati ideológia alapját képezi és amire rá is játszik a kormányzat az a nyugati civilizáció összeomlása, ennek megfelelően a destruktív eszközöktől sem riad vissza. A saját mérsékeltebb irányzatát is megtagadva a tudomány, az oktatás, a média területén meglehetőségen túlterjeszkedett a jelenlegi hatalom. Az EU ennek megfelelően egyre erősebb jelzéseket ad, azzal arányban, amilyen mértékben az előző szinten létrejött jogállamiságot bontja le a kormány - illetve aki az egész politika alapját meghatározza és a kohézióját biztosítja, a kormányfő személye.

A régióban a politikai irányvonal nagyjából hasonló, de mindenféle faxni nélkül. A bevándorló ellenesség és a muszlim bevándorlás korlátozása mindenhol jellemző, kvótaszerű betelepítés sehol nincs, az oroszokkal mások is törekednek a jó kapcsolatra, piacvédelmi intézkedéseket szintén hoznak csehek, lengyelek és szlovákok, emellett a gazdasági fejlődésük többnyire gyorsabb is a miénknél. Semmi szükségük nincs a Brüsszel-ellenes propagandára, ez nálunk sem több mint porhintés a kormány túlhatalmának igazolására.

A bejegyzés trackback címe:

https://ideo-logic.blog.hu/api/trackback/id/tr3514710371

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2019.03.23. 14:36:38

Nem értene egyet a Fidesz politikájával 40-45% szavazó, ha nem látnák azt, amit a baloldalt támogató sajtó elhallgat. Hogy amit a Fideszre mutogatva egész pályás letámadásnak mondanak, azt a baloldal már a rendszerváltáskor megcsinálta. A Fidesz már 8 éve harcol a baloldali 'függetlenekkel', sajtó, bíróság stb. Mindig mondom, hogy TGM már felvilágosított mindenkit, a baloldali politikának az egész társadalmat át kell járnia. Gyakorlatilag nincsen a baloldalnak támogatottsága ahhoz, hogy a bíróságot használhassa fel a jobboldal ellen, vagy amilyen kiterjedt sajtóbirodalom állt mögötte.
Brüsszelben ugyanaz van, csak ott a mérsékelt jobboldal elnevezéssel támogatják a baloldalt, Merkel, Juncker és az ott rendszeresen háttér tárgyalásokat folytató Soros. Nem véletlenül fájt a németeknek a plakátkampány. Nagyon is igazat állított a bevándorlással kapcsolatban, ezzel Merkelék még nem néztek szembe, nem kértek érte bocsánatot, nem mondtak le róla. Az meg egy fals érv, hogy egy zsidót ne lehessen kritizálni, mert az nácizmus! Mert ebben az esetben listázni kellene őket, hogy tudjuk, kit nem szabad kritizálni! Karácsony Gergely már vágja a témát. Amúgy a betelepítések kérdésében az átlag európainak mindegy, milyen vallású, származású személy erőlteti, őket az érdekli, hogy hagyják abba és sürgősen vigyék vissza a nem idevalókat!
A Fidesz remélhetőleg eljutott oda, mikor elegendő tőke áll rendelkezésre, hogy belekezdjen olyan változtatásokba, amiket a baloldal folyamatosan ígérget, de meg nem valósítja azokat. Ha tőke van, akkor be tudjuk bizonyítani a baloldali megmondóembereknek, hogy a magyarok nem alábbvalóak, mint ahogyan ők azt elképzelik. Bár amúgy a magyaroknak szerintem alapvetően nincsen kisebbrendűségi érzésük.
Ami nagy változtatást igényelne a kormány részéről, hogy ne csak a saját embereket, hanem azokat is támogassák, akik önerőből fel tudnak mutatni valamit!

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2019.03.23. 14:46:14

Mindig úgy érzem ennek a blognak az olvasásakor, túl sok dolgot vesz készpénznek, amit a baloldali sajtó mond.

moloy 2019.03.23. 19:01:20

Megértem én, hogy az minden dolognak előrevivője, ha van több alternatíva. De miért és hogyan akarjak akkor változást, ahol nincs?!
Remélem, sikeresen meg fogják oldani ezt a problémát is: pl. a lengyel módszer szerint.

enrikokaruszo 2019.03.23. 19:32:42

az európai csapásirány a zsinórmértéked, nem a helyi viszonyok...biztosan arra van dolgunk, amerre pl. szétverik a függetlenségi szavazásokat, vagy megpuccsolnak egy népszavazási eredményt?
kinek az érdekei alapján lenne ez jó?
nem a polgárok a te bázisod
valami egyéb, amit, remélem, csak fölnyaltál, de majd kiköhögöd

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2019.03.23. 19:58:28

"Amikor a kormányzat azzal kezdi a mondatot, hogy Magyarország vagy magyar emberek, már akkor csúsztat t.képp hazudik, mert azt sugallja, hogy mi különlegesek vagyunk mindenben - mennyire könnyű ezzel a hazugsággal érzelmileg azonosulni."

Hülyeséget beszélsz. Amikor a magyar emberekről van szó, az nem egy különlegességet hangsúlyoz, hanem csak meghatároz egy csoportot. Mondhatja valaki azt is akár, hogy a magyar emberek lusták. A baj az, hogy vannak hozzád hasonlók, akik már attól elvesztik a logikus gondolkodásukat, ha azt hallják, hogy magyar. Ha iszonyodsz az érzelmi azonosulástól, akkor legalább nem veszel részt békementekben.

Ha az a bajod, hogy a magyar egy csoport, akkor te nyugodtan legyél egy névtelen tagja a Világegyetem életformáinak, és senki nem állítja rólad, hogy te földi vagy, esetleg ember, pláne európai. De vigyázz, mert lehet, aki megsért azzal, hogy a demokraták vagy szabdáselvűek szűk csoportjába próbál besorolni, és érzelmi azonosulást remél tőled.

Brix 2019.03.23. 20:32:18

@megamovieboy: " Nagyon is igazat állított a bevándorlással kapcsolatban, ezzel Merkelék még nem néztek szembe, nem kértek érte bocsánatot, nem mondtak le róla. "
Miért kértek volna bocsánatot? Igazából , soha nem volt is volt , és szerintem nem is lesz eszközük megállítani a migrációt , ha egy újabb nagyobb menekülthullám elindul. A teljes európai határ túl hosszú ahhoz hogy védhető legyen , csak az EUn kívüli, periféria országok visszatartó erejében lehet bízni most is...
Valójában senki sem akart/akar nagyobb migrációt Európába- maga Merkel sem, aki már sok évvel ezelőtt írt az integráció kudarcáról- de a globális megatrendeket, vagy háborúk következményeit nem lehet megállítani... Merkelnek volt egy szerencsétlen kijelentése, hogy a német alkotmány alapján minden menekültet befogadnak, amit félreértettek sokan, de explicit módon soha nem hívott be senkit, sőt...
Innen Közép-Európából néha úgy tűnik mintha a nyugat még több migránst akarna , pedig dehogy, ez a való világ realitása , globális megatrend , amit ezen a szinte már csak menedzselni lehet , de megállítani , visszafordítani semmiképpen...
Ami működik egy kicsiny félperiféria országnál: kerítés emelése, az nem működik összeurópai szinten...
Egyelőre , semmilyen közös és valóban hatékony megoldás nem lesz.
A globális népesedési- , gazdasági-, klíma - , biztonsági folyamtok felül írnak mindent , ezzel szemben menő törekvést. Egyelőre a migráció lecsökkentése lehet cél, ami részben meg is történt, de egy 60-70 éve tartó multikulturális megatrend megtörésére , visszafordítására nincs esély.

2019.03.23. 20:34:56

@Androsz: Igazából szerintem az a baj, hogy azt a szót, hogy magyar(ok) a jelenlegi... mondjuk úgy, hogy csapat kisajátította és lejáratta. Azt is, hogy keresztény. Ezért forgatják sokan a szemeiket, ha meghallják.

kvadrillio 2019.03.23. 20:35:59

EZ...ÍGY IGAZ !!! A NYUGATI VILÁGBAN ÓRIÁSI (LIBERÁLIS) ZSIDÓTENYÉSZET TERJEDT EL !!!!! AZ Ő KEZÜKBEN A MÉDIA, AZ ALAPÍTVÁNYOK (NGO) ÉS A EGYETEMEK NAGY RÉSZE...
BOTOS TAMÁS...444...Orbán összerakta: a civilek, az egyetemek és a média miatt olyan rossz a megítélése Nyugat-Európában

Ami szerinte annyira rossz, mint még soha senkinek.
Tovább

MINDEMELLETT ORBÁN, CSAKIS A GAZDAGOKNAK KEDVEZ !!! A TÖBBIEKET HAGYJA AGONIZÁLNI...

felucca02 2019.03.23. 21:21:49

@MTA rendes tagja: Nem ócska duma, hanem valós probléma. A "magyar" szót kisajátították olyanok, akik megpróbálják a saját szájuk íze szerint meghatározni, hogy ki magyar és ki nem.
Egészen kurvára egyszerű paramétrek mentén: aki kritikus a fidesszel szemben, az nem magyar. Mondják ezt a német-szláv-zsidó keverékek.
Nem csoda, ha az ember hányinger kerülgeti, ha magyarozni kezd valaki.
Nem kellene annyit foglalkozni a magyarsággal, hanem inkább végre valamit jól kellene csinálni. Kevesebb duma, több cselekedet, aztán talán az is kiderülne, mi az, hogy magyar.
Jelen pillanatban a magyarozás egy hiánypótlás: rögtön lehet tudni, hogy adott témában valakinek vaj van a füle mögött.

MACISAJT 2019.03.23. 21:25:42

Toporog, mi?
A valóságban, ha az un. rendszerváltást követően máig egy Orbán-Matolcsy féle "toporgás" következett volna be, és nem a békesi-bokros-medgyessy-kóka- bajnai-féle liberálbolsevik korszakok...akkor már régen a csehekkel versenyeznék hogy ki éri hamarabb utol az osztrákokat.

De bár a judeobolsevizmus és a fasizmus valamint a nácizmus között a "lényegi eredményességet" illetőleg(népirtások, más országok lerohanása,katonai diktatúra, koncentrációs táborok működtetése etc) csupán nüansznyi különbségek voltak...(illetve előbbi több évtizeddel túlszárnyalta az utóbbit)
a kettős mérce jegyében míg utóbbiakat , vezetőiket, szerveiket és hangcsöveiket érdemeik elismerése mellett azonnal betiltották, felszámolták, nyomaikat sóval behintették, addig előbbiek mégis valahogy minden országban rendre átmenthették magukat immár"demokratikusan".
Bizony joggal jut eszünkbe, hogyan is történhetett mindez.
Magyarországon tárgyalásos, konszenzusos formában ment végbe a rendszerváltás.
Hát persze. És így kerültek "kerekasztalhoz" a bolsevikokkal a fiaik ....

És még annyi eszük sem volt mint Csehországban, ahol a demokráciához vezető úton az egyik mérföldkövet az úgynevezett lusztrációs törvény (451/1991) – amely néhány feltételt szab bizonyos funkciók betöltéséhez a Cseh Köztársaság állami szerveiben és szervezeteiben – meghozatala jelentette. A jogszabály elrendelte, hogy az államvédelem és a katonai kémelhárítás tisztjei, munkatársai, a volt magas kommunista funkcionáriusok, a munkásőrség vezetői stb. nem tölthetnek be magasabb tisztségeket az államigazgatás, a hadsereg, a rendőrség és néhány más testület soraiban. A lusztrációs törvény gyakorlatilag lehetetlenné tette a nómenklatúra vezető rétegének a politikai túlélést.

És senki ne csodálkozzon hogy Magyarország ide jutott. Németország is ide jutott volna ha mondjuk a bukás után megtartották volna a "demokratikus" Völkischer Beobachtert vagy a Stürmert, a NSDAP nevéből pedig kivették volna a az " A"-t( Arbeiter=Munkás) és mehetetett volna tovább a vircsaft.. De azok sorsa a bukás után egy pillanatra sem volt kérdéses.
Magyarországon viszont 1989-ban kivették az MSZMP nevéből az M-et( amúgy ami munkást jelentett), a Népszabadságot és a Párttörténeti Intézetet pedig átjátszották saját maguknak " Szabad Sajtó", Politikatörténeti Intézet(muhaha) fedőnéven és máris mehetett a vircsaft mintha 45 évig mi sem történt volna. Ja és persze vitték a dokumentumokat is.

Jelzem, minden év november 4-én van az évfordulója annak hogy 1956-ban csermanek kádár és apró klein antal no meg földes lászló konkrétan szovjet tankon rontott rá Szolnokról érkezve a fővárosra.
apró mint az országgyűlés elnöke pedig 1958-ban személyesen jelentette be az "örömhírt", Nagy Imréék felakasztását.(hogy kátránypapírba csavarva, szögesdróttal összekötözve, arccal lefelé "temették el" őket, mondjuk akkor ezzel nem dicsekedett, ez csak az exhumáláskorderült ki).
Pereputtya meg a zabrált szemlőhegyi villából dirigálja a "demokráciát.", gyurcsányné meg Brüsszelbe készül..:P
Híveik meg a Szabad Népért morzsolgatják könnyeiket. A pártintézet meg hajlandó volna(!) kivonulni az ebül szerzett ingatlanból ha milliárdokkal "kárpótolnák" őket.

Na ne már.

U.I. Ami pedig ezt a részt illeti " Gonosz emberek (főként zsidó pénzemberek) összeesküdtek ellenünk és a vesztünket akarják " - ajánlom elolvasásra george soros &co. szerepét az un. Kék szalag Bizottságban.
Vagy annak a megfejtését, hogy az un. rendszerváltáskor Magyarországnak volt 21 milliárd dollár külföldi adóssága( véletlenül fekete jánosnak köszönhetően, csak hogy a zsidók ebből se maradjanak ki), ma meg van 80 milliárd, euróban. Úgy hogy közben eltűnt az állami vagyon nagy része. És Magyarország évente a teljes személyi jövedelemadónak megfelelő összeget fizet ki általában tzudjuk kiknek, tehát 1200 milliárdot évente, a korábbi hiteleke kamataira. Ezt nevezik pénzszivattyúnak.

felucca02 2019.03.23. 21:30:24

@MACISAJT: Jó sok szöveg, de minek?
Csak annyit kérdezek: ki szavazza le folyton, hogy az ügynöklistákat nyilvánosságra hozzák?
És még van pofád itt Csehországgal példálózni!

Budapest a kutyaszar városa 2019.03.23. 21:34:44

Más oka nincs is a Felcsúti Gennyes Góc rossz megítélésének: államilag szervezett bűnszövetkezet az uniós és egyéb pénzek lenyúlására, oligarchák uralják az országot, ömlik a pénz a betonba és mindenhová a határon túlra szavazatvásárlásra, egészségügy, oktatás, szociális ellátás romokban, megszálltak minden intézményt, a közbeszerzéseket, ahol kizárólag rothadtnarancs elvtársak jutnak bármihez, államosítások mindenütt (amivel minden szektor elszaródik), bíróságok, jogállam, demokrácia, sajtószabadság szétverése, lopás, herdálás dögivel, minden ágazat, szektor bekebelezése, folyamatos kísérletek az agyak, lelkek megerőszakolására ( tankönyv, média, Klikek, CEU, MTA, kultúra, MMA, pártállami TV), tao-pénz ellopása fölösleges sportra, Zsebhitler hobbyjára, felcsúti Disneyland, CÖF-nek milliók és sok más gittegyletnek, amelyek szimpla kifizetőhelyként funkcionálnak, a több mint 200 kormánybiztos - és megbízott, tanácsadó , és az összes többi ingyenélő, az egyenlőtlen, pofátlanul aljas választási törvény kierőszakolása, a határon túliak szavazati joga és protekciója, milliárdos plakátkampányok, kamupártok pénzzel tömése, választási csalások, gagyi lakótelep építése Ócsán pasaréti árakon (emlékszik még valaki ?), bűnpártoló ügyészség, rendőrség, Alkotmánybíróság, uniós pénz elpocsékolása fejlesztés, innováció helyett, Paks 2., KGB központ ide telepítése nemzetközi banknak álcázva, csúfosan megbukott, milliárdokat eltapsolt Nemzeti Kereskedőházak, gyalázatos pénzszerzés a letelepedési kötvényekkel az ország kárára, MET ugyanígy, Magyarország keletre lökése, Putyin elvtárs karjaiba.............. nettó hazaárulás, kártékony, sátáni ügyködés amit ez a gonosz ÜBÜ király itt mind véghez vitt. És még mennyi nem jutott eszembe ! Sajnos, országunk és a Nyugat mindebből nagyon keveset tud és ért, ez Magyarország igazi tragédiája !

felucca02 2019.03.23. 21:35:19

@koala kóla: Ezek egyértelműen mind a korrupció eredményei?
Szerintem, ha nem lejtene a választásokkor a fidesz felé a pálya, ha nem az ő emberei ülnének ott mindenhol és ellenőriznék a saját embereiket, ha nem beépített pártemberek lennének kulcspozíciókban, ha a közmédia hitelesen tájékoztatna, ha nem lenne lebutítva az iskola, ha nem ötszörös áron készülnének a haveri cégek által a nagyberuházások, ha nem nyalnák fényesre a miniszterelnök seggét mindennap a seggnyalói, valószínűleg nyomorognánk.
Úgyhogy igazad van! Csak így tovább! Folytassuk!

Jakab.gipsz 2019.03.23. 21:37:19

T. Tamáspatrik ! Minden érved tévedés ! Könnyedén megcáfolhatóak. néhány kérdés felvetés kapcsán.

1, Miből, milyen ismérvek alapján gondolod azt, hogy az ellenzék céhkitűzése elhozzák a Kánaánt ?

2, A Spanyol, Portugál, Görög Olasz, munkanélküliséget nem szeretnénk utolérni, a béreket pedig a szakszervezeteknek kell ügyes tárgyalások során kiharcolni, (hallgatólagos kormányzati segítséggel).

3, A NER, mit javasolsz helyette, kozmopolitizmust, esetleg globálisan nyitott társadalmat és az miért lenne jó a magyaroknak ?

4, A nők és a férfiak közötti egyenjogúságról beszélni, nem több mint kiüresedett sztereotípiákat unalomig ismételgetni.
Helyén valóbb lenne, egyen-rangúságról elmélkedni ez megfelelőbb a történelmi hagyományainknak, férfiak és a nők egyenrangúan felelősök a következő nemzedék létrehozásáért és a kulturális örökségeink áthagyományozásáért .

5, Magyarország valóban "egyedül van" amennyiben a keresztény értékrendet kivonjuk a kultúránkból, és ez belátható, mert, a nyugati nyelvcsaládok gyűrűjében , neo-latin, indogermán, szláv, senkitől sem tanultunk meg beszélni és gondolkodni, és ez egy szignifikáns különbözőség, amely egyedivé tesz bennünket a magyarokat. Éles ellentétbe a zsidókkal szemben mert ők még beszélni sem tudtak, arámiul már elfelejtettek, pl, csak jidusül makogtak, gondolkodni nem tudtak, csak tagadni.

Koránt sem véletlenül tudtak az egykori magyarok jog-államot készíteni (Arany Bullát), hol ott Platón államfilozófiájáról fogalmuk sem lehetett, ebből is következik: magyarul gondolkodni ritka kincs.Egy helyes kérdés felvetést követően, magától kipottyan a jó megoldás.

6, Kövér és Kásler urak sokakkal egyetemben, magyar patriótaként egy ősi-univerzális kultúrát védelmeznek, csak még túlságosan szerényen és vissza fogottan. Egy eleve elhibázott globalista nyitott társadalom társadalom mérnöki ember kísérlet ellenében.

MTA rendes tagja 2019.03.23. 21:40:31

@felucca02:
Ugyan már, ezt a baromságot te találod ki, nincs ilyen, hogy magyar=fidesz, soha értelmes ember ilyet nem állított és nincs szláv-német-zsidó keverék sem
Egyszerűen oltári hülyeségeket írsz.

felucca02 2019.03.23. 21:43:19

@MTA rendes tagja: Akkor jó, szerintem meggyőztél!

felucca02 2019.03.23. 21:44:32

@Jakab.gipsz: Jakab, már egy éve mondom: mi lenne, ha végre utánanéznél, mit jelent a nyitott társadalom? Akkor talán elkezdenél értelmes dolgokat is gondolni...
De ez csak feltételezés...

felucca02 2019.03.23. 21:45:54

@koala kóla: Jójó, ezt már olvastuk, ne koptasd a billentyűket! Azt mond meg inkább, hogy mennyiben köthető csodálatos fejlődésünkhöz a mindent átszövő korrupció?

MTA rendes tagja 2019.03.23. 21:57:59

@felucca02:
elfelejtkezel a kórházi fertőzésekről, a közoktatás lezüllesztéséről, ellopott manyuppénzekről, a stadionokról, az Orbán elől menekülő milliókról! Ejnye!

Geo_ 2019.03.23. 22:04:15

@megamovieboy: Soros rendszeresen tárgyalt Orbánnal is :-)

Miért kérne Merkel bocsánatot? Mert befogadta a Keletinél kekedt menekülteket?

Geo_ 2019.03.23. 22:05:38

@MTA rendes tagja:

"elfelejtkezel a kórházi fertőzésekről, a közoktatás lezüllesztéséről, ellopott manyuppénzekről, a stadionokról, az Orbán elől menekülő milliókról! Ejnye!"

Nem lehet mindenki okos akadémikus :-)

koala kóla 2019.03.23. 22:26:49

@felucca02: A mindent atszovo korrupcio a hangok a fejedben. Ugyhogy te meselj rola.

Az EU leggyrsabban novekvo gazdasaga
Az EU legnagyobb bernovekedese

sorossajto valosaga = egy helyben toporog az orszag

teéjesenmindegy 2019.03.23. 22:41:58

"Amikor a kormányzat azzal kezdi a mondatot, hogy Magyarország vagy magyar emberek, már akkor csúsztat t.képp hazudik, mert azt sugallja, hogy mi különlegesek vagyunk mindenben - mennyire könnyű ezzel a hazugsággal érzelmileg azonosulni."
Ki a bús faszommal kéne hogy törődjön a magyar kormány, ha nem a magyar emberekkel?
Ha olyan helyre akarsz költözni, ahol a kormány azzal kezdi a mondatot, hogy a zulu embereknek, akkor költözz Dél-Afrikába.

teéjesenmindegy 2019.03.23. 22:47:51

@Geo_: "Miért kérne Merkel bocsánatot? Mert befogadta a Keletinél kekedt menekülteket?"
mert behívta a retkeket, azért.

teéjesenmindegy 2019.03.23. 22:49:23

@MTA rendes tagja: Kórházi fertőzésekben az eu átlag alatt vagyunk..
Menekülő milliók? Hol? Folyamatosan azt magyarázzátok, hogy minden millió a patáshoz kerül, most meg menekül?

Willkommenskultur 2019.03.23. 22:59:19

@teéjesenmindegy: Semmilyen menekulo milliok nincsenek, netto bevandorlas van.

en.wikipedia.org/wiki/List_of_countries_by_net_migration_rate

Ezen kivul a mo-n szuletett, de kulfoldon elok aranya is a legkisebb az osszes szomszedunk kozott, alacsonyabb meg az osztrakokenal is (pedig ebben meg az 56osok is benne vannak).

www.indy100.com/article/map-europe-number-people-living-abroad-emigration-jakub-marian-7556876

lippsik mindig hazudnak, ez nagyon kiszamithato naluk

kvadrillio 2019.03.23. 22:59:37

HÁÁÁÁÁT...A FENE EGYE MEG, DE MIGRÁCIÓS KÉRDÉSBEN EGYETÉRTEK ORBÁNNAL !!! :) ÉRDEMES EZT ELOLVASNI !!!
Orbán: Jöjjön már végre egy nagy ország, mert erőink végesek

A budapesti migrációs konferencián a kormányfő azt mondta, nem akar vezető szerepet játszani Európában. A vendégei, Sarkozy és Václav Klaus pedig őt dicsérték.

tireless treehugger 2019.03.23. 23:07:14

A társadalmi fejlődés fő akadálya az elvándorlás. Az otthoni maradék pedig tovább tévelyeg, buta csőcselék, könnyedén elfogad bármilyen zagyva igéretet mint fényes jövőt.

Gazdasági technológiai technikai fejlődésből nem lesz fejlettebb társadalom.

Mai világban a fejlett társadalmat a nyugati polgári-liberális országokon értjük. Elég nehéz lesz ezt klerikális-feudális ideákkal elérni.

Ezt nagyon szépen írtad, csak nem tudom melyik országról szól:
"A második szakasz lényege a közbiztonság megerősítése, a törvények és jogszabályok jobb betartatása, a piacvédelem és nemzetközi érdekvédelem erősítése valamint a hagyományőrzés reneszánsza. 2018-ra ez a konszolidációs szakasz is lezárult és át tudnánk lépni a következőbe,...."

@teéjesenmindegy:

>>Ki a bús faszommal kéne hogy törődjön a magyar kormány,
>> ha nem a magyar emberekkel?

Mindenkivel aki magyarországon tartózkodik/dolgozik/szolgál. Függetlenül attól hogy magyar-e. Az ország területe _mint politikai gazdasági egység_ felett van igazgatási feladata nem pedig az emberek hovatartozása szerint.

A romániai magyar az nem a magyar kormány dolga, az eszéki stadion ügye sem és a venezuelai követségi takarító sem. Ezekre külön politikától független szervezetek kellenek.

Amikor politikai kommiszárok (államtitkárok, megbízottak, kiskirályok) irányítják az élet legapróbb területét is, akkor leállnak a társadalom önszerveződő mechanizmusai, minden az állampárt foglya lesz, csak nevében különbözik a középkortól.

Willkommenskultur 2019.03.23. 23:10:34

@tireless treehugger: "A társadalmi fejlődés fő akadálya az elvándorlás. " - beakadt a lemez

Semmilyen menekulo milliok nincsenek, netto bevandorlas van.

en.wikipedia.org/wiki/List_of_countries_by_net_migration_rate

Ezen kivul a mo-n szuletett, de kulfoldon elok aranya is a legkisebb az osszes szomszedunk kozott, alacsonyabb meg az osztrakokenal is (pedig ebben meg az 56osok is benne vannak).

www.indy100.com/article/map-europe-number-people-living-abroad-emigration-jakub-marian-7556876

lippsik mindig hazudnak, ez nagyon kiszamithato naluk

Na folytathatod az okytatasegeszseguggyel meg a koRupcioval, szigoruan csak rizsa legyen teny semmi

teéjesenmindegy 2019.03.23. 23:24:26

@tireless treehugger:
Zavar van az erőben elvtárs.
"Mindenkivel aki magyarországon tartózkodik/dolgozik/szolgál. Függetlenül attól hogy magyar-e."
Na, most mivel egyszer azt állítájátok, hogy a szemét Orbán nem fogad be senkit, tehát aki itt van az magyar, ugye? És akkor szerinted a külföldre menekültek már nem is magyarok? Akkor miért nyekeregtek azon, hogy szavazniuk kell, vagy nem, meg hogy nehéz.

"Az ország területe _mint politikai gazdasági egység_ felett van igazgatási feladata nem pedig az emberek hovatartozása szerint. "
Akkor tehát a londoni magyar se szavazni ne akarjon, se beleszólni, de a külügy se avatkozzon be, ha éppen ártatlanul megvádolják?

"A romániai magyar az nem a magyar kormány dolga, az eszéki stadion ügye sem és a venezuelai követségi takarító sem. "Tehát azért, mert ott húzták meg a vonalat anno ahol, szarjunk le 4-5 millió embert, aki ugyanazt a nyelvet beszéli, ugyanaz a kultúrája, sőt adott esetben a désszülei is ugyanazok mint neked?

Geo_ 2019.03.23. 23:28:35

@teéjesenmindegy: gondolom, nem volt szír évfolyamtársad, ezért tűnsz ilyen mérhetetlenül - bunkónak. A másik ok pedig az lehet, hogy nem vagy a tények birtokában: mi (bár szinte szégyellem, s ki is javítom), szóval a magyar kormány kérésére fogadta be a Keletinél rekedt embereket - akiknek a túlnyomó többsége valódi, echte menekült volt.

Willkommenskultur 2019.03.23. 23:29:35

@Geo_: Megis Mertkell bukott meg, geci ez a vilag.

kvadrillio 2019.03.23. 23:51:27

...DE SAJNOS oRBÁNÉKRA NEM FOGOK SAVAZNI, AMÍG MAGYAR EMBEREK FAGYNAK MEG A SAJÁT LAKÁSUKBAN.

laci_52 2019.03.24. 00:01:21

A cikk hülyeségek tömkelegét tartalmazza: miféle koalíciós kormányzásról beszél? Tavaly a Fidesz megnyerte a választást és kormányt alakított, ez így van rendjén. Nem '45-ben vagyunk, amikor a győztes Kisgazdapárt orosz nyomásra kénytelen volt koalíciós kormányt alakítani!

Ha pedig nem tetszik a kormányfő személye, tetszenének egy új pártot alapítani egy karizmatikus vezetővel és legyőzni Orbánt '22-ben.

Deák Ferenc rossz példa: a kiegyezéssel nagy hibát követett el: a hanyatló Ausztriához kötötte országunkat(mellesleg megbocsátotta Ferenc Jóskának a szabadságharc orosz segítséggel történt leverését és az azt követő kegyetlen megtorlást!), aminek következménye lett a vesztes első világháborúba történő elkerülhetetlen belépés és utóbb Trianon. Milyen jól látta ezt Kossuth! Ő - helyesen - ellenezte a kiegyezést, nem is volt hajlandó utána hazajönni.

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2019.03.24. 00:33:08

@koala kóla: @MACISAJT: "Az EU leggyrsabban novekvo gazdasaga. Az EU legnagyobb bernovekedese"

Egymillió, a mindennapi túlélés érdekében nyugatra menekült magyar szavatai alapján, ma ti ketten lettettek A NAP HÜLYÉJE

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2019.03.24. 00:38:19

@Willkommenskultur: "Semmilyen menekulo milliok nincsenek, netto bevandorlas van."

jaj, akkor orbán hazudott, amikor azt mondta hogy Magyarország nem bevándorló ország?! Aztán mégis????

Elment egymillió magyar, akkor tehát jött egymilliónál több migri???? Aztán ezért nincsenek is migrik mert netto bevándorlás van???

Ti illibbantak, látszik hogy titeket ott a fidesz pártházban tudatmódosító szerrel kezelnek, mert ennyire hülye mint egy fidióta, még egy éticsiga se lehet.

csakegyvalaszto 2019.03.24. 00:38:43

@Willkommenskultur: "Semmilyen menekulo milliok nincsenek, netto bevandorlas van."

Most akkor Orbán "megvédi Magyarországot a bevándorlástól", vagy nem?
Jó lenne, ha eldöntenétek melyik álláspontot képviseli a kormány, mert lassan az agyatlan állampolgár se képes eldönteni, hogy épp melyik hazugságba kell hinni...

Willkommenskultur 2019.03.24. 00:39:39

@Orbánék Moszkva fele menekülnek!: Semmilyen menekulo milliok nincsenek, netto bevandorlas van.

en.wikipedia.org/wiki/List_of_countries_by_net_migration_rate

Ezen kivul a mo-n szuletett, de kulfoldon elok aranya is a legkisebb az osszes szomszedunk kozott, alacsonyabb meg az osztrakokenal is (pedig ebben meg az 56osok is benne vannak).

www.indy100.com/article/map-europe-number-people-living-abroad-emigration-jakub-marian-7556876

lippsik mindig hazudnak, ez nagyon kiszamithato naluk

morph on deer 2019.03.24. 00:40:13

@kvadrillio:
“A budapesti migrációs konferencián a kormányfő azt mondta, nem akar vezető szerepet játszani Európában.”

Ó, hát hogyne, tudjuk: ő nem akar, dehogy is..! Soha meg nem fordult a fejében, hát persze.
Aesopusnál meg még arról volt szó, hogy nem is kell a szőlő, mert biztosan savanyú, az is egy mesében.

morph on deer 2019.03.24. 00:43:44

@Willkommenskultur:
“Semmilyen menekulo milliok nincsenek, netto bevandorlas van.”

Akkor kik- és miért kaptak itt menekült státuszt vagy 1500-an?
Csak nem hazudott a kormány erről is?!

Geo_ 2019.03.24. 00:46:32

@Willkommenskultur: valóban, geci ez a világ - túl sok benne - a geci. Sajnálatos módon a legnagyobban, legismertebbel mi, magyarok rendelkezünk...

Nem nevezném bukásnak Merkel távozását - nincs nagy törés, nincs botrány, ennyi idő alatt elhasználódik egy politikus.

Bukás majd az lesz - persze, nem tudom, mikor - amikor majd a mi emberünk távozik. Nos, az nem lesz ilyen nyugodt ügy.

Willkommenskultur 2019.03.24. 00:49:03

@Geo_: Almodj ciganylany, hamarabb lesz minden faluban orban utca, mint heller-snajder fele patkanykoalicios kormany.

Willkommenskultur 2019.03.24. 00:50:39

@morph on deer: folytathatod a koRupcioval, persze szigoruan tenyek nelkul

kivandorlas tema IS lecsengett, mind1 talan az oktatasegeszsegugy eleg az 1/3-hoz, bar nem hiszem

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2019.03.24. 01:38:16

@Brix: Ez is egy baloldali dogma, hogy a migrációt nem lehet megállítani. Igenis meg lehet! Az az ország, amelyik jöttmentekkel szemben nem tudja megvédeni magát, az megérett a pusztulásra. A rómaiak 2000 éve képesek voltak rá és csak a népvándorlás korában maradtak alul katonailag. Tibet, az elmaradott teokrácia is képes volt megvédeni a határait, ahogyan az ókori Kína is, de még a Hun Birodalomba sem hiszem, hogy csak úgy csatangolhattak volna idegenek, de az inkák, maják, aztékok jól szervezett birodalmai is képesek voltak az ellenőrzésre.
A migránsokat európai szervezetek szállították a kontinensre. Ha ez nem történik meg, akkor lett volna legfeljebb 5% aki eljut ide, de akkor nem hárommillió, hanem csak 150.000 emberről lett volna szó, ennyivel még a svédek is elbírtak egymagukban. Meg persze nem lennének papírok nélküli ismeretlen illegális százezrek.
Merkel 'elszólása' tökéletes összhangban volt a migránsok Germoney-ba való vágyódásával. Hiába magyarázták, soha nem volt ilyen, hogy hirtelen 5-10 millió ember induljon meg egyidejűleg Európa felé. Aztán meg Merkel sajtója támadta folyamatosan a kerítést, a baloldali sajtó jött az érzékenyítő cikkekkel, mint az Az a baj, hogy tovább mennek, meg Merkel embere Juncker mondta, hogy a migránsok az aranynál is értékesebbek. Ez ugyanannyira hiteltelen, mint a spontán dél-amerikai migránskaravánok. És végül, Soros emberei szállították, felkészítették, jogilag megvédték a migránsokat, lásd Ahmed, meg még keltették a hangulatot, tüntetéseket szerveztek stb. Ő egy spekuláns, nem fog véletlenül pénzt kiadni.
Túl sok lenne itt a véletlen, meg a jótakaró szerencsétlen csúcspolitikus, akik persze nagyon is okosak, ravaszak. Miközben köztudomású, hogy a nyugati, de leginkább a német cégeknek égető szükségük lenne a hasznos migránsokra. Tehát van egy komoly érdekérvényesítő képességgel rendelkező szereplő, akiknek szüksége van a munkaerőre és van egy német kormány, akinek az EU vezetés a kezében van, meg van egy amerikai spekuláns aki már régóta ezt tervezi. És ezután el kellene hinni, hogy éppen jött egy spontán migránshullám.

bloody.rain 2019.03.24. 03:52:22

" reális forgatókönyv 2018-ban egy koalíciós kormányzás lett volna"

????? 2/3-os választási nyereséssel? Nooormális? :-)) Ha levesszük a jogszabályok átalakitása miatti többletet, akkor is bőven 50% felett marad a kormáynpárt gyözelme. A világ melyik országában alakitanak koaliciót akát 66%-al, akár 51-el? Vagy váltsa le magát a Fidesz? Monnyon le?

Magyarországon nem lesz rendszerváltás, amit a lakosság nem akarja és nem test érte. Az édeskevés, hogy a kormányok mit tesznek és arról mit kommunikálnak. A Homo Kádárikusz határozta meg az elmúlt 30 évet is, a "csináljon már valaki valamit"

kemény keleti kommentelő 2019.03.24. 06:03:07

"A második szakasz lényege a közbiztonság megerősítése, a törvények és jogszabályok jobb betartatása, a piacvédelem és nemzetközi érdekvédelem erősítése valamint a hagyományőrzés reneszánsza."
Az elmúlt 10 év orbánuralom alatt semmi ilyen nem történt.
A törvényeket és jogszabályokat nem betartják, hanem egészen az Alkotmányig kidobták és helyette egy-két nap alatt életbelépő rendeleti törvénykezéssel cikáznak, amiből az következik, hogy senki sem tart be semmit, viszont azt büntetik, aki nem fideszes.
Piacvédelem nulla. Bárkinek a bármilyen üzleti tevékenységét egy nap alatt elorozza Mészáros és társa.
Nemzetközi érdekvédelmen nem tudom, mit értesz. Talán a sok tévéreklámot és óriásplakátot, ahol Orbán hadakozik az elképzelt ellenségeivel.
Hagyományőrzés meg az, hogy megszüntetnek minden hagyományt, hogy új hagyományokat vezessenek be. Ez nem igazán őrzés, inkább dúlás, amit ezek művelnek.

"A harmadik szakasz a fejlett országokra jellemző vállalkozásfejlesztéseket, a bizalom és együttműködés kultúrájában való szintlépést, az oktatási rendszer korszerűsítését foglalja magába többek között valamint a klímaváltozáshoz való alkalmazkodást és a környezettudatos felfogás elterjedését (bár ez inkább már a negyedik szintet jellemzi). "

Látod, magad is érzed, hogy Orbán 10 évében nullára esett a közbizalom, az üzleti biztonság, a vállalkozások tervezhetősége, az együttműködés kultúrája. Itt látszik.
Az oktatásirendszer korszerű volt, amíg Orbán nem kotort bele a rendeleteivel. Mostanra olyan, mint egy harmadik világ béli országban. Zárdák és elemi oktatás, a gazdagok meg külföldre küldik a gyereket.
Klímaváltozáshoz alkalmazkodni egy olyan ország tudna, amelyik közösségi célokért tud tenni.
Nálunk csak a focistadionok épülnek, ami Orbán hobbija.
Orbán az egész magyarság egyetlen célja, akár meleg van, akár aszály, vagy bármi. Megdögölhet az egész ország, csak Orbánuk legyen, a többi nem számít.
Na, ez a helyzet volt idáig, és ez lesz a jövőben is. Nincs más.

Boycie 2019.03.24. 06:12:45

A migrációt igenis meg lehet állítani, csak az kell hozzá hogy ne hazaáruló elmebeteg liberálfasiszta (zsidóbérenc) szarok legyenek hatalmon:

index.hu/kulfold/2019/03/17/megallt_a_tomeges_migracio_olaszorszagban/

"Az idén 335 migráns kötött ki az olaszországi partokon március 15-ig.
Az idén, január elseje és március 15. között 1354 bevándorlót utasítottak ki Olaszországból: ebből 1248 személyt az olasz hatóságok rendőri kísérettel visszaszállítottak a kiinduló országokba"

Talán nem meglepő, hogy jelenleg a "fasiszta" Salvini pártja a legnépszerűbb Olaszországban.

Eközben a németeknél:

index.hu/kulfold/2019/03/22/a_nemetorszagi_menekultek_majdnem_fele_megbukik_az_integracios_tanfolyamokon/

index.hu/kulfold/2019/03/22/nemetorszag_terrorgyanu_elharitas_letartoztatas_orizet/

Ez annyira sikeres politika hogy a "nagykoalició" már nem érné el az 50%-ot pedig nem is olyan régen még 70% körül volt.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.03.24. 06:21:41

Az ok egyszerű: a nyugat kiviszi az ország által megtermelt profit legnagyobb részét.

Gyarmati gazdaság van.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.03.24. 06:53:56

@kvadrillio: A magyar nem gond, a migráns a lényeg, meg Soros. Ja, és Brüsszel meg Juncker.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.03.24. 06:57:57

Mi ez a sok orbánbuzi hozzászólás? Hát mindenki meghülyült? Emberek vegyétek észre magatokat, amíg nem késő! Ne akarjatok Hitler meg Mussolini birkáinak sorsára jutni.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2019.03.24. 07:09:46

mindennapi scifi novellánkat add meg nekünk indexblog...ma is.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2019.03.24. 07:12:08

@Boycie: ja.ha lenne az embernek kedve lebukni a net pocegodrebe jobban.ossze lehetne szedni a sok sok SZAKCIKKET amiben azt szakertik h a magyar kerites szar, de ha ne. is szar akkor is szar mert a tengeren nem lehet megállítani a beozonlest.

apro_marosan_petergabor 2019.03.24. 07:13:38

A cikkíróhoz hasonló észosztókkal volt tele az SZDSZ is, hol van mam már?
Ezek az emberekegy A4 papír előtt ülve rendkívül "jól látják" a dolgokat, igaz ez mindig utólag van, amire azt szokták mondani, szántás után okos a paraszt...
De sajnos még ez sem igaz, mert az utólagos elemzésük is beteg, képtelen észre venni azt, mitől haladunk 9 éve, előtte a maszop-szadesz 8 éve alatt miért visszafele haladtunk.... Azt sem látják melyek voltak a stratégiai lépések, melyek nélkül sehol sem lennénk, s hány - rengeteg - apró lépés volt, amleyek nélkül szintén sehol sem tartanánk.
Na most ilyen visszatekintő elemzési képesség mellett, ahol meglévő tényekből is rossz a látásmód, mit várjunk a jövőbe látó képességeiktől?
Semmit.
Süllyedjenek be az orbánozó ellenzéki hulladék halomba, a többi közé - vagy próbáljanak már végre önállóan, szabadon elkezdeni gondolkodni... kétségtelen, nem megy már vagy 30 éve.
S

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2019.03.24. 07:14:41

@bloody.rain: igen.de a tarsadalmi kohezio megerositese miatt szukseg lett volna mondjuk az szdsz t vagy a szocikat bevenni...
gondolom erre gondol.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2019.03.24. 07:17:45

@morph on deer: huu de geci nehez
megérteni, ezek nem menekilnek, magyarán ne. menekiltek.
bmeg nem lell3 lingvisztikai diploma h ez vilagos legyen
menekült nem=bevandorlo

MACISAJT 2019.03.24. 07:32:27

És még valami, ami visszafogja Magyarországot, a liberálbolsevikokon kívük, illetve azokkal szoros összefüggésben.
Hiszen utóbbiak most sem em csináltak mást, csak prezentálták ismét hogy mi a lényegük : a nidermüllerek,molnárcsabák,jávorbenedekek, újhülyék stb. megint bemutatták hogy Magyarországnak még hazaárulókból is hagyományosan csakis a legalja jutott.

Tegyük hozzá: az EU-t ténylegesen megrengető Brexit körüli események kevesebb közfigyelmet kaptak, mint egy szerencsétlen , kisebb K-Európai ország Néppárt-beli felfüggesztése.
Magyarország a téma mindenfelé, timmermanstól kezdve a ballibsi médiumokig.
Hogy ennek mi az oka, mi az oka a Magyarországra tartó és özönlő éji vadnak, lauder és tsainak?
Pontosan mint ez a szánalmas Weber. Akire már vártak Budapesten hogy a parancsokat meghaphassa:nepszava.hu/3029309_a-human-rights-watch-vezetoje-is-kizaratna-a-fideszt-a-neppartbol

Jut eszembe ez a roth és tsai nem volt elegendő. Bár kétségkívül nem kapott sajtónyilvánosságot, még az un. jobboldali sajtó sem tudta/közölte, de maga lauder úr, a zsidó világkongresszus elnöke is ideutazott, hogy személyesen láthassa el Weber-veesenmayert a megfelelő instrukciókkal...És így tartott Weber-veeselmayer aztán zsinagógai-mazsihiszti sajtótájékoztatót, rögtön kettőt is..

De elmélkedhetünk azon is, hogy mi érdeke fűződik Weber Manfrednak és a bajoroknak ahhoz hogyy Budapesten egy zsidó janicsárképző ne csak a magyar/EU-s diplomákat, hanem csalásos akciósan egy a kettőben még egy ámerikai diplomát is osztogathasson...

MACISAJT 2019.03.24. 07:37:32

lengyel lászló elvtárs a népszagában:

"Versengő kampányirányok
Ki és milyen kampányt folytasson az egységes, vagy a nemzetek Európájáért? A Macron-levél és Annegret Kramp-Karrenbauer (AKK) válasza, Timmermans nyilatkozatai a szociális Európáról, Ska Kelleré a zöld Európáról megmutatták a „bevett pártok” egyszerre közös és egymással versengő kampányirányait. Orbán Juncker-Soros kampánya pedig megmutatta, hogy milyen negatív, karaktergyilkos, Brüsszel- és nagykoalíció-ellenes kampányt kell csinálnia mindenkinek - Salvinitől Le Penig, Kaczyńskitől Wildersig, sőt, Webertől Kurzig, AKK-tól Söderig. A Néppárt csak így győzhet, ha élére áll bírálatával a Juncker-Timmermans-bizottság, a Tajani elnökölte nagykoalíciós Európai Parlament (EP), de leginkább a bukott Merkel politikájának. Tönkretették Európát, mert kiegyeztek a szocialistákkal és a liberálisokkal. Kohl vagy Franz Josef Strauss sose kötött volna koalíciót a baloldallal! Legyen vége a nyílt és titkos nagykoalíciónak. Lépjünk az osztrák útra: támadjuk a szociálliberális, keresztényietlen és nemzetietlen tábort, mi, jobboldaliak, menjünk együtt! Egy a tábor, egy a zászló: előre a keresztény és nemzeti Európáért!"

Bizony. De lengyel elvtárs ezt is elkottyantotta:

". A szocialisták és a liberálisok, akik együtt többen lesznek, mint a konzervatívok, már alkut kötöttek, hogy Weberrel szemben Timmermans-t ajánlják a Bizottság elnökének. Macron messzebb ment: miért kellene elfogadni a mostani ciklusban működő Spitzenkandidat-rendszert, miért ne térhetnénk vissza arra, hogy az országok vezetőiből álló Európai Tanács megegyezik a Bizottság elnökében, amit az EP megszavaz? Barnier nevét vetette fel, ezzel is gondot okozva a francia és az európai konzervatívoknak: közülük való."

Hát így járt Weber és az ő hasznos idiótái....
Csak remélhetik, hogy a fordított Kasszandraként ismert lengyelnek ismét a fordítottja lesz igaz...

inebhedj - szerintem 2019.03.24. 07:57:34

@megamovieboy: Annak fényében, hogy az elmúlt 30 évben parlamentbe jutott pártok közül a regnáló kormány a legbaloldalibb, és áll legmesszebb bármiféle jobboldaliságtól, nem nagyon tudok mit kezdeni az okfejtéssel.

midnightcoder2 2019.03.24. 08:20:15

"A jelenlegi ésszerű cél Spanyolország illetve más dél-európai országok szintjének elérése egy-két évtizeden belül, amely reális abból a szempontból is, hogy a csehek már közel vannak hozzá, másrészt az Európai Unió is jelentős anyagi támogatást nyújt ehhez."

Kár, hogy a spanyolok Európa egyik szegényháza, a csehek pedig már induláskor is messze elõttünk voltak.

"A fejlődésünk hiányosságai nyilvánvalóak: exportunk jelenlegi volumene az itt levő multiknak köszönhető viszont erős magyar vállalatok, amelyek a nemzetközi ligában is labdába rúghatnak, gyakorlatilag nem léteznek."

Teccettek volna nem szocializmust építeni 40 évig, aztán nem csõdbe vinni az egészet, a végén pedig nem szétlopni mindent ami mozdítható. A gengszterváltás után lényegében a nulláról kellett (volna) felépíteni mindent, kb. mint a németeknek a II világháború után. Csakhogy az alatt a 40 év alatt, amíg ezen az égtájon volt valódi fejlõdési potenciál, mi a szocializmust építgettük. Akkor volt egy nagyon jó idõszak: a népesség fiatal volt, a kor szintjéhez képest képzett, a világháború után kb. hasonló szintre volt bombázva Európa, a II világháború hozott egy jókora technológiai lökést, a világpiac pedig éhesen várta a high tech termékeket. Volt piac, volt dolgozó, volt nyersanyag, és alig volt konkurencia. Na, a gengszterváltáskor már messze nem volt ilyen szép a kép. Persze, nyilván a magyar cukrász is nyithatott cukrászdát Bécsben, de csak se tõkéje, se szaktudása, se kapcsolatai nem voltak ahhoz, hogy labdába rúgjon a 40 év szerves fejlõdésével létrejött társaságokkal. Kb. mint amikor az a néger gyerek el akart indulni úszásban az olimpián és majdnem belefulladt a medencébe. Azóta pedig, hogy Kína lett a világ mûhelye, a helyzet tovább romlott. Ezt a régi EU akadályozhatta volna meg, ha Pl. ösztönzi, hogy az európai cégek ne Kínába költözzenek, hanem a környezõ keleti szomszédokhoz... De ez a vonat is rég elment.

midnightcoder2 2019.03.24. 08:23:24

@inebhedj - szerintem: Baloldali = a lumpenproletárok, migrik, stb támogatása. Orbánékra pedig sok rosszat el lehet mondani, de ezt speciel pont nem.

Tamáspatrik 2019.03.24. 08:27:54

@megamovieboy: Na, hogy lett a "brüsszeli" mérsékelt jobboldalból baloldal? Csak nem úgy, hogy a kormány szélsőjobbra tolódott? Más magyarázatot nem tudnék rá.

Tamáspatrik 2019.03.24. 08:29:53

@megamovieboy:" egy zsidót ne lehessen kritizálni, mert az nácizmus! " Ha nem azért kritizálód, mert egy adott néphez, kultúrához tartozik, hanem a tetteiért akkor nyilvánvalóan nem az. Az utolsó mondatoddal teljesen egyetértek.

Tamáspatrik 2019.03.24. 08:31:13

@enrikokaruszo: Ezek szerint mi nem Európában vagyunk, a helyi viszonyok Ázsiának felelnek meg. Oroszország (területének nagyobb része Ázsia), Kazahsztán stb.

Tamáspatrik 2019.03.24. 08:33:03

@Androsz: A sugalmazás, érzelmi ráhatás bőven lehet nem tisztességes, azaz demagóg. Állítod tehát, hogy Orbán nem vastagon demagóg? Komolyan ezt mondod?

Tamáspatrik 2019.03.24. 08:34:28

@Brix: Sanszos, hogy igazad lesz a migráció kérdésében, bár nem örülnék neki.

Tamáspatrik 2019.03.24. 08:43:11

@MACISAJT:
"A valóságban, ha az un. rendszerváltást követően máig egy Orbán-Matolcsy féle "toporgás" következett volna be, és nem a békesi-bokros-medgyessy-kóka- bajnai-féle liberálbolsevik korszakok...akkor már régen a csehekkel versenyeznék hogy ki éri hamarabb utol az osztrákokat."
Nem érted azt a szót, hogy prioritás, olvasd el még egyszer a cikket. A régióban MINDENKINEK ugyanazok a prioritásai voltak: No.1. csatlakozás az EU-hoz. Ez áldozatokkal járt valóban.
Amit a lusztrációról írsz az mind igaz. Viszont: 'Magyarországon viszont 1989-ban kivették az MSZMP nevéből az M-et( amúgy ami munkást jelentett), a Népszabadságot és a Párttörténeti Intézetet pedig átjátszották saját maguknak'
Egy MDF kormány alatt történt főleg, ahol az MSZP ellenzékben volt. Ne feledd el, hogy Horn Gyula nagy szerepet játszott a rendszerváltásban és az ő kormánya bár túl sokat privatizált, ezen kívül olyan nagy kritikákat nem kapott és mind a 3 kormány kb. hasonló politikát vitt 2002-ig.
"un. rendszerváltáskor Magyarországnak volt 21 milliárd dollár külföldi adóssága" csődben volt az ország, hirtelen megnőtt az adósság. A kommunisták csődbe vitték. Ha te is csődben vagy, akkor hitelt veszel fel, a te adósságod is megnő, ilyen egyszerű.
Ettől függetlenül a pénzek kiszivattyúzása igaz, valóban lelkiismeretlenül nyomták a pénzt kifelé, ezért is írtam, hogy 2002-ben vagy legkésőbb 2006-ban már fordulatnak kellett volna következni, elvesztettünk vagy 8 évet.
A pénzszivattyúnak más módja is van: az is az, hogy a jelenlegi EU támogatások nagy részét Orbán és köre elkölti a saját céljaikra.

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2019.03.24. 08:43:55

@Willkommenskultur:

Értjük fidióta tökfej, magyarországra netto bevándorlás van szerinted. Akkor most már ideje lenne megmagyaráznod, hogy:

Elment egymillió magyar, akkor tehát jött egymilliónál több migri???? Aztán ezért nincsenek is migrik mert netto bevándorlás van???

Tamáspatrik 2019.03.24. 08:50:07

@Jakab.gipsz:
1.Nem ellenzékről írtam, hanem koalíciós kormány szükségességéről. Ellenőrizhetetlen jelenleg a hatalom.
2.Nézd meg a spanyol mezőgazdaságot vagy ipart és hasonlítsd össze a miénkkel. Nekik komoly nemzetközi szintű cégeik vannak, nekünk nincsenek (a MOL és OTP kivételével).
6.Menjenek múzeumba az urak és ott védjék. Politikában nem nagy duma kell, hanem racionális és praktikus döntések.

Tamáspatrik 2019.03.24. 08:51:16

@MTA rendes tagja: Látom van köztünk egy zseni, csak nem hajlandó leereszkedni hozzánk... de kár... a szívem mindjárt megszakad.

Tamáspatrik 2019.03.24. 08:52:46

@teéjesenmindegy: Nem értem, látod. Ez arra a példa, hogy "ha kérdez, akkor se higgy neki". Még egy kérdéssel is lehet hazudni. Azt a szót érted, hogy belterjesség?

Tamáspatrik 2019.03.24. 08:55:21

@tireless treehugger: Ezt a konszolidációs szakaszt a Gyurcsány kormányzat hibái korrigálására értettem 2010 után: szigorúbb törvények, gazdasági stabilitás, piacvédő intézkedések (pl. egyes multikra kivetett különadók), stb. Erre azonban elég volt pár év, jelenleg már szintet kellene lépni.

Tamáspatrik 2019.03.24. 08:56:55

@tireless treehugger: "A romániai magyar az nem a magyar kormány dolga, az eszéki stadion ügye sem és a venezuelai követségi takarító sem. Ezekre külön politikától független szervezetek kellenek.

Amikor politikai kommiszárok (államtitkárok, megbízottak, kiskirályok) irányítják az élet legapróbb területét is, akkor leállnak a társadalom önszerveződő mechanizmusai, minden az állampárt foglya lesz, csak nevében különbözik a középkortól."

KÖSZ.

Tamáspatrik 2019.03.24. 08:59:55

@laci_52: Hűha! Egy függetlenségpárti. A kiegyezés reális kompromisszum volt, a függetlenség nem.

MTA rendes tagja 2019.03.24. 09:01:20

@midnightcoder2:
A csehek 1945-46-ban elrabolták 3 millió elüldözött német vagyonát, ingatlanját, gyárát, ezért voltak előttünk.
Görögöket már megelőztük, Portugáliát most előzzük a régi tagországok közül. Ezt szép fokozatosan lehet csak, nem rendeleti úton.

Tamáspatrik 2019.03.24. 09:01:52

@bloody.rain: A reális (és nem hatalommániás) forgatókönyv az lett volna, hogy nincs győzteskompenzáció, nincs mocskos és demagóg kampány, nincs karaktergyilkosság (pl. Vona) és van mondjuk egy Fidesz-LMP-Jobbik koalíció.

Tamáspatrik 2019.03.24. 09:06:14

@teéjesenmindegy: A menekült és bevándorló sehol sem kap automatikusan szavazati jogot max. ideiglenes tartózkodási engedélyt, de ez csak elvi probléma, nincs jelentős számú bevándorló, legfeljebb külföldi munkavállaló.
ELSŐSORBAN a magyarországi magyar állampolgárok érdekeit kell néznie a kormánynak. Amikor sok pénzt nyomott ki pl. Kárpátaljára, ki tudta megmondani, hogy valóban magyarok igényelték az állampolgárságot? Fenéket, ez egy kontrollálatlan rendszer és vissza is élnek vele sokan olyanok, akiknek közük nincs hozzánk.
Azon nincs vita, hogy támogatni kell a külföldön élő magyarokat, de ők eleve kapnak különféle támogatásokat (pll szociális vagy gazdasági alapon) a saját kormányuktól is, a helyi kultúrát kell leginkább támogatni és a hagyományőrzést, a stadion ennek nem része.

Tamáspatrik 2019.03.24. 09:10:42

@kemény keleti kommentelő: A közbiztonság és stabilitás relatív, a Gyurcsány-érához kell viszonyítani. Ez kb. hasonló mint tőlünk keletre a Jelcin-Putyin féle viszonyrendszer, puha vs. kemény kezű vezetés.

A második résszel szeretnék nem egyetérteni szívem szerint, de hát a cikk is erről szól, hogy 1 komoly akadálya van a továbbfejlődésnek, sajnos egyetértünk nagyjából.

Geo_ 2019.03.24. 09:11:22

@Willkommenskultur: nem álmodom - de még nem találták ki az örök élet titkát... Persze, tudom, felétek Orbán az isten...

Tamáspatrik 2019.03.24. 09:18:05

@midnightcoder2: A spanyolok a Franco rendszer után az EU-hoz csatlakozva sokat fejlődtek, mondhatni bejött nekik. Nekünk is bejött egyébként az utóbbi években a mi fejlődésünket is gyorsította. Spanyol GDP 28 ezer egy főre nominálisan, a cseheké 26, a miénk 17. PPP-ben ennél kisebb a különbség perzse. A csehek már utolérték a portugálokat.
Emellett fejlett egészségügyi rendszer van a spanyoloknál, a jóléti és boldogságfelmérésekben is elöl vannak.

A spanyolok példáját alapul véve nem érdemes siránkozni, lehetne alapul venni Mohácsot vagy a honfoglalást, már akkor hátrányból indultunk.

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2019.03.24. 09:19:41

@MTA rendes tagja: "Görögöket már megelőztük, Portugáliát most előzzük a régi tagországok közül. Ezt"

El kellen végezni azt a nyolcosztálytz ti fidióták, mert ez így nagyon beégés. Portugália GDP/ fö 77% . Orbnaqsiztáné 68%. Megvan a nyolc osztály, hogy ki áll ki elött????

Orbánod 2010 óta az EU egyik legcsóróbb országává züllesztette le az országot a középmezönyböl, ráadásul EU milliárdokból! Orbán alatt a gazdaság olyan lett mint a magyar focija: a világon mindenki képes lemosni az országot a pályáról.

Itt van a táblázat, hogy Orbnaisztán Európa egyik legfejletlenebb országa:

ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php/GDP_per_capita,_consumption_per_capita_and_price_level_indices

Willkommenskultur 2019.03.24. 09:35:11

@Geo_: Na es mi lesz Orban utan, egy masik fidesz-fonok. Akkor jo lesz?

Willkommenskultur 2019.03.24. 09:37:12

@MACISAJT: Szerintem jo 5let Timmermanst tenni meg fonoknek lehalabb felgyorsul az EU szetesese.

morph on deer 2019.03.24. 09:41:20

@MACISAJT:
“Hát így járt Weber és az ő hasznos idiótái....”

Ejnye, ejnye!
Már megint vígan komcsizol, közben Leninre hivatkozol, ahogy orbán viktor kisztitkártól tanultad, - nem érzed a cseppnyi ellentmondást?
Vagy ez mára már minden öntudatos nertárs lételemévé vált?

Igaz, ha a fejekben már csak az orbán által összezagyvált katyvasz lötyög, akkor nem igazán kéne, hogy meglepjen ez a fajta következetlenség, hiszen mást sem látni sem dicső vezérünktől, sem szolgalelkű sleppjétől, valahányszor megnyilvánulnak.

Csak néha az volt a benyomásom, hogy neked még megy saját erőből is, nem csak mint visszhang, aztán most itt vagyunk a “hasznos idiótáknál”, à la orbán/Lenin...
Érdekes lesz a végeredmény, annyi szent!:))

AZ IGAZI HUNGAROFIL 2019.03.24. 09:56:37

A rendszer-vedlés során alapvetően nemzet-ellenes ideológiák fertőzték meg a társadalmat, annak vezető rétegét. 1. A Nyugat mindent jobban tud és csinál, tehát mindent vakon másoljunk le! - Lemásoltuk a liberál-fasizmust, az anarchia-, drog-, bűnözés-, gender-pederaszta-párti világot, a keresztény-hagyomány- és család-ellenes ideológiát. 2. A Nyugat a javunkat akarja. - Persze, a mi javainkat! A nyugati rablókapitalista hiénáknak odaajándékoztuk iparunkat, kereskedelmünket, gazdaságunkat! 3. A véres kommunista diktatúra által a Rothschildoktól fölvett előnytelen kölcsönöket az új, ostoba kormányok fölvállalták, miközben a többi keleti állam nevetve megszabadult tőlük!

AZ IGAZI HUNGAROFIL 2019.03.24. 10:03:52

Az MDF és MSZP-SZDSZ kormányok 16 éve pontosan a kívánatossal ellenkező irányba vitte az országot! A FIDESZ-KDNP 12 éve éppen csak helyre tudta hozni, a bűnös 16 évet. Csodát tehát nem várhatunk. - A 600 éve zajlott huszita háborúk óta zavartalanul fejlődő Csehországhoz, vagy a nemrég még gyarmatokkal rendelkező, 600 éve szabadon fejlődő Portugáliához való hasonlítgatás egyszerűen jellemtelenség.

teéjesenmindegy 2019.03.24. 10:09:15

@kvadrillio: "DE SAJNOS oRBÁNÉKRA NEM FOGOK SAVAZNI, AMÍG MAGYAR EMBEREK FAGYNAK MEG A SAJÁT LAKÁSUKBAN."
Akkor tiltsák be az alkoholt? A világ legnagyobb csúsztatása ez a "megfagyott a saját lakásában. Persze. Mert be volt baszva mint a disznó, baszott a tűzre rakni, és nyitva hagyta az ajtót.

AZ IGAZI HUNGAROFIL 2019.03.24. 10:13:18

Miért van négyszeres különbség a német és a magyar életszínvonal, GDP között? - Négyszer kevesebbet termel a magyar munkás, dolgozó ugyanannyi idő alatt? - Nem. A titok abban rejlik, hogy a nemzeti össztermék a gazdasági ágak, államigazgatás, állami intézmények, stb. több tucat vagy több száz szereplős összjátékának eredménye. Ha ezeknek a német megfelelőinek teljesítményét átlagosan 1-nek veszem, akkor az 1-nek mondjuk a harmincadik hatványa is 1. - Ha nálunk ez a németekhez viszonyított fajlagos átlag csak 0,95, akkor ennek harmincadik hatványa a béka segge alatt lesz, ahol éppen vagyunk...Tehát a cél az legyen, hogy minden tényezőben, részletben jobbak, hatékonyabbak legyünk, mint a németek!

Geo_ 2019.03.24. 10:18:28

@Willkommenskultur: annyira az egyisten hitre - valamint hazugságokra és geciségekre - épül ez a rendszer, hogy szét fog esni.

teéjesenmindegy 2019.03.24. 10:20:43

@Geo_: "gondolom, nem volt szír évfolyamtársad, ezért tűnsz ilyen mérhetetlenül - bunkónak. "
Jaa, értem. Tehát akkor te a szírek nagy szakértője vagy, hiszen egyszer volt egy szír osztálytársad.

Persze, Merkel azért mondta, hogy jöhet mindenki, nincs felső korlát, hogy kiürüljön a Keleti. Annyira jó, hogy hamisítjátok a történelmet...

AZ IGAZI HUNGAROFIL 2019.03.24. 10:22:57

Az oktatás felszabadítása a liberál-fasiszta, anarchista szokások uralma alól! Legyen rend és fegyelem az iskolában, mint régen volt! A pedagógus legyen védett, hatósági személy és adjuk vissza minden elvett jogát, eszközét! A magolós-felejtős iskolát felejtsük el! A 8 éves haszontalan akadályverseny után a gyermekek nagy része éppen, hogy írni-olvasni tud és talán 100-ig számolni! Minden mást elfelejtenek! - Gondoljuk újra az iskolát!

AZ IGAZI HUNGAROFIL 2019.03.24. 10:25:39

A beruházások során létrehozott műtárgyak, utak, közművek élettartamát radikálisan meg kellene növelni! Ne kelljen mindent 5 év múlva újraépíteni! Hatékony minőségbiztosítást, tervezést és garanciákat kell a rendszerbe építeni!

TSandor Toth 2019.03.24. 10:31:35

tamáspatrik :Az egy fecske nem csinál nyarat ellentétje is igaz azaz egy jegesmedve nem csinál telet! Nincs azzal baj, hogy nem szereted OV-t. A baj azzal van, hogy a gazdaság működésének megértéséhez vagy tökéletesen hülye, ezáltal teljes mértékben alkalmatlan arra, hogy a témában bármilyen mértékű reális elképzelésed legyen vagy egyszerűen az irományod hazugság! A magyar gazdaság -természetesen a lehetőségeihez mérten - köszöni szépen jól van de legalábbis a legjobban az elmúlt 30 évet nézve. De nemcsak, hogy nem igaz az iromány hanem épp az ellenkezője igaz, mert az utolsó 30 év gazdaságtörténetének abszolútértéken számolt felemelkedését csak!!! és kizárólag a Fidesz kormányok teljesítettek! Faszikám, lehet hazudozni csak nem biztos, hogy ezzel új támogatókat nyersz az amúgy tökkelütött ellenzéknek. Ugyanis amíg az ellenzék ilyen idiótáknak (mint tamáspatrik) a támogatásában bízik addig vajmi kevés esélye van leugatni a holdat az égről! Lehet, hogy változásra van szüksége magyarországnak de azt ne ilyen balfaszok csinálják mint nevezett "cikk" írója!

Willkommenskultur 2019.03.24. 10:34:12

@Geo_: majd akkor fog szetesni, ha nem emelkedik az eletszinvonal

Hivatásos Beszólóművész 2019.03.24. 10:57:31

Szerintem egy dologra vezethető vissza minden, kicsitől a nagyig minden korrupció, torzító tényező és hatalmi befolyás arra az egy dologra vezethető vissza.
Az uram-bátyámozásra. Innen indul az is hogy ha a haverod a Telek@mnál dolgozik, akkor minden kedvezmény elérhető lesz, és az is hogy a polgi a haverod és ezért lehet 2 évente felbontani minden utat.
És ez kormányfüggetlen, ebben benne vagy te, és te, én, Mari bácsi és Béla néni is.

Geo_ 2019.03.24. 11:00:09

@teéjesenmindegy: még azt sem érted, amit én írtam - hogyan érthetnéd, hogy mi történt, ha még a tényekkel sem vagy tisztában?

(Nem állítottam, hogy szakértő lennék - csak azt, hogy a szírek is - emberek.) Igen, Merkel azért mondta. (Lázár tárgyalte le a németekkel.)

Jakab.gipsz 2019.03.24. 11:15:50

@felucca02: Utána néztem és áttanulmányoztam K. Popper, "A nyitott társadalom és ellenségei" című művét, még az apró betűs részeit is és egy kicsit vissza felé is, továbbá a kedvenc önmagára hivatkozó többi művét is és a vita protokollját is.

Nem minden alap nélkül tartom a tanítványát Soros Györgyöt sátánfajzatnak.

tireless treehugger 2019.03.24. 11:29:31

@Jakab.gipsz:

Akkor ha már ismered az irodalomnak az ezrelékét bizosan szaktudós vagy a témában. Semmiféle továbbgondolt és továbbfejlesztett, gyakorlatban megvalósult, elemzett, vitatott, adatokkal alátámasztot,t minden/fontosabb részletre össszefoglalóra nincs szükséged.

Emlékeztetsz a marxista-leninista gazdaságtudományra, ott egy-két alapmű ismerete pontosan elég volt a megismeréshez, sőt még papírt is kaptál róla hogy világnézetileg képzett vagy.

A popper féle könyv és aktualitása: " A könyv megírása 1943-ig tartott"

ps: uram, ön egy barom!

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2019.03.24. 11:31:59

@inebhedj - szerintem: Talán az segít az okfejtésem értelmezésében, hogy amit ma nyugaton a centrum és a 'baloldal' képvisel, annak a demokráciához, azaz a szavazók akaratának képviseletéhez kevés köze van. Hozzájuk képest minden demokratikus erő balra van, azaz fura módon a ma a 'baloldal' által szélsőjobbnak nevezett pártok vannak balra a 'baloldaltól'. A demokrácia mindig is balra volt az önkényuralomtól. Az, hogy szélsőbalos jelszavakkal csinálnak elnyomást, attól az még ugyanúgy elnyomás. Nem Orbán hibája, hogy ma a valódi demokratákat a 'baloldal' nácinak nevezi. Ez annak a jele, hogy a 'baloldal' nem demokratikus.

kgaba82 2019.03.24. 11:35:09

@AZ IGAZI HUNGAROFIL:
Hogy lehet az, hogy akkora fasiszta létedre tövig beveszed az ultraliberális mesét a nyugat hatékonyságáról.
Kérdezz külföldön dolgozókat! Majd meglátod, hogy finoman szólva is csak vegyes az a kép.
A németek azért vannak elől mert a 20. század második felében olyan szellemi tőkével rendelkeztek, amivel csak kevesek. Az pedig elég volt arra, hogy globális vállalatokat, brandet, kapcsolatrendszereket alakítsanak ki. Azok a nagyvállalatok hordják a vállukon a német gazdaságot. Ők pedig úgy osztják le a szerepeket, hogy csak az olcsó munkaerőt igénylőket szervezik más országokba. A tervezés, marketing, adminisztráció és a nyereség marad náluk.
Ettől persze a hatékonyság javítás segít. De ez egyértelműen elbocsátást jelent. Főleg az állami szektorban, ahol nem termelés bővítéséről szól, hanem egy adott mennyiségű közszolgáltatás elvégzéséről, mint pl. útlevél-kiállítás. Ott max. az ügyintézők számát csökkentheted, de nem fogsz több útlevelet tök feleslegesen kiálíttatni.

Amit a magyar ipar leépítéséről írtál, az szintén nem, vagy alig allja meg a helyét.
A nehézipar az egész nyugaton halldokolni indult már akkor, hogy pl. a 2000es évekre Kína adja az acéltermelés 70 %át. A textiliparunkat szintén ez súlytotta. Az elektronikai iparunkról kiderült, hogy nem versenyképes,a Videotonnak 2001-es minimálbér emelés tette be. A buszgyártásunk képtelen volt elég megrendelőt találni. Az élelmiszeriparunknak birta a legjobban. De a cukoriparnak esélye nem volt az olcsóbb cukornádat feldolgozó nyugati cégekkel szemben. Így azért vették meg őket, hogy bezárják. A magyar állam kétszeresen kaszált ezen. Abbahagyhatta a cukoripar és a cukorrépa ártámogatását, és a cukorgyárak eladásából is szerzett némi pénzt.
Ami meg a 40 évről szóló mantrát illeti, ma is az történik a lényeget tekintve. Most a 60-as éveket éljük újra. Van pénz, pörög a gazdaság. Akkor a vidékről a városi gyárakba beáramló új tömegek miatt. Most az EU -s pénzeknek és a német cégek által támasztott munkaerőkeresletnek köszönhetően.
De egykor jöttek a 70es évek, amikor már csak hitellel sikerült pörgetni a gazdaságon. Hogy aztán később azzal se. Akkor rossz fejlesztésekre ment el a pénz, most gazdasághoz ostoba de hűséges seggnyalók felhizlalására.

Sir Galahad 2019.03.24. 11:36:57

Ennél gyengébb eszmefuttatást nagyon régen olvastam.

1. Már a szerző alapvetése is teljesen életszerűtlen. A magyar társadalom egyetlen okból hajtotta végre a rendszerváltást: mert naivan azt gondolta, hogy a polgári demokrácia intézményrendszere automatikusan elhozza a nyugati életszínvonalat. Tökéletesen hidegen hagyja minden olyan elvont fogalom, mint amilyenekkel a szerző dobálózik, egyszerűen nyugati jövedelmet akar.

2. A korszakváltás időpontját nehéz meghatározni, de kb. a gazdasági válság idején értette meg a többség, hogy amit jövedelmi szempontból várt, abból nem lesz semmi. Nem is lehet, és ennek a magyarázata évszázadokra visszanyúló gazdaságtörténeti okokban keresendő, teljesen mindegy, éppen ki kormányoz.

3. Ebből a valóságon alapuló helyzetértékelésből kiindulva nem nagyon értem, milyen "továbblépésről" álmodozik a szerző. A magyar társadalom számára ez a nyugati jövedelem lenne, aminek az elérése itthon lehetetlen, más, elvontabb célok nem érdeklik az embereket.

Geo_ 2019.03.24. 11:37:34

@megamovieboy: a "demokrácia" vagy intézményrendszert, vagy a nép döntését - vagy mindkettőt jelenti.
A NER felszámolta a demokratikus intézményrendszert, a döntéshez pedig elhallgatja-elhazudja a szükséges információkat, lehetetlenné teszi az alternatívák érvényesülését.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2019.03.24. 11:37:57

@Tamáspatrik: Neked is csak ezt tudom mondani:
Amit ma nyugaton a centrum és a 'baloldal' képvisel, annak a demokráciához, azaz a szavazók akaratának képviseletéhez kevés köze van. Hozzájuk képest minden demokratikus erő balra van, azaz fura módon a ma a 'baloldal' által szélsőjobbnak nevezett pártok vannak balra a 'baloldaltól'. A demokrácia mindig is balra volt az önkényuralomtól. Az, hogy szélsőbalos jelszavakkal csinálnak elnyomást, attól az még ugyanúgy elnyomás. Nem Orbán hibája, hogy ma a valódi demokratákat a 'baloldal' nácinak nevezi. Ez annak a jele, hogy a 'baloldal' nem demokratikus.

Jakab.gipsz 2019.03.24. 11:41:08

@Tamáspatrik: Részben egyetértek, a "hatalom" valóban ellenőrzésre szorul. már csak azért is mert minden "hatalom" hierarchikus, így a civil nyilvánosság hatalma is, ezért nem kerülhető meg a "hierarchia probléma", megoldása. Nézz utána.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2019.03.24. 11:43:57

@Geo_: Szerinted nyugaton nem ugyanez folyik? Merkeléknek nincsen elképesztő hatalma minden területen? Vagy azt gondolod, hogy az ellentmondani merészelőket nem rúgják ki a munkahelyükről, mert akkor ő egy náci, vagy nem indul lejárató, kirekesztő kampány ellene? Amikor Orbánékat kritizálják, mindig elfelejtik, hogy semmi olyat nem tesznek, amit nyugaton nem tennének meg. Sőt! Lásd a spanyol és a francia rendőri fellépéseket!

Willkommenskultur 2019.03.24. 11:44:34

@Geo_: A brusszeli demokraciaugyi hivatalban lehet bejelentest tenni ebben az ugyben.

kvadrillio 2019.03.24. 11:46:35

""" szerinte nem lesz egyetlen Európa, hanem több lesz: például az euró Európája, a schengeni országok Európája, meg a tág értelemben vett uniós államok Európája.""" !!!

ÉÉÉÉSSS.....A 3 KÖZÜL......MELLIKBEN LESZ HEJJJEHHH MAGYARORSZÁGNAK ???!!!

...Sarkozy a vita fontosságáról beszélt, majd röviden kitért arra, hogy Európának vannak határai, azokat pedig jogunk van megvédeni. Szerinte ezt világpolitikai színtéren úgy kell képviselni, ha Európa támogatását akarja valaki, akkor segítenie kell megfékezni az illegális migrációt. „A helyes válasz egy gigantikus fejlesztési terv Afrikára, mert 30 éven belül hatalmas demográfiai robbanás fog bekövetkezni ott, és el kell érni, hogy minden fiatal találhasson majd munkát magának a saját hazájában”.
6421190948559495477 HUSZ2827
Fotó: Huszti István

Kijelentett, „nem folytathatjuk Európában a szociális turizmust”, de szerinte az EU-nak közösen kell fellépni. „Ahogyan barátommal, Angela Merkellel a 2008-as gazdasági válság idején gazdasági kormányzó testületet alakítottunk, most a bevándorláspolitikára kell egy ilyen közös döntéshozatali szervet létrehozni”. Úgy vélte, az Európai Tanácsban a külügyminiszterek tanácsának kellene tárgyalni a közös határvédelmi elképzeléseket. Kissé volt csupán zavarba ejtő, hogy néhány pillanattal később Sarkozy már arról beszélt, szerinte nem lesz egyetlen Európa, hanem több lesz: például az euró Európája, a schengeni országok Európája, meg a tág értelemben vett uniós államok Európája.

kvadrillio 2019.03.24. 11:47:26

Sarkozy már arról beszélt, szerinte nem lesz egyetlen Európa, hanem több lesz: például az euró Európája, a schengeni országok Európája, meg a tág értelemben vett uniós államok Európája.

Sarkozy már arról beszélt, szerinte nem lesz egyetlen Európa, hanem több lesz: például az euró Európája, a schengeni országok Európája, meg a tág értelemben vett uniós államok Európája.

Sarkozy már arról beszélt, szerinte nem lesz egyetlen Európa, hanem több lesz: például az euró Európája, a schengeni országok Európája, meg a tág értelemben vett uniós államok Európája.

Geo_ 2019.03.24. 11:47:35

@megamovieboy: Értem... Tehát Orbánékat nem menti semmi - csak enyhíti, hogy mások is...

(a mennyiség-minőség viszonya nem Marxtól, hanem Hegeltől származik - érdemes figyelembe venni)

Jakab.gipsz 2019.03.24. 11:50:46

@tireless treehugger: Sajnos stréber is lettem, sokkal de sokkal tágabb körben utána néztem, értelmeztem, és merem azt állítani, hogy az emberi intellektus legnagyobb tévedése. A Marxizmus soha sem érdekelt, mint elmélet, mind azon által helyes az észrevételed, nem lehetett belőle megbukni, eszem ágában sem volt megtanulni.

A Bécsi Harvard körös filozófusok munkáival egyetemben olyan az ontológia tudománya számára, mint az AIDS lassan de biztosan öl, butít és nyomorba dönt, ezért is tartom sátánfajzatnak Sorost.

Geo_ 2019.03.24. 11:51:18

@Willkommenskultur: Tavares, Sargentini - s akik ezeket megszavazták, ld EPP.
(Miért jó ez neked?)

kvadrillio 2019.03.24. 11:55:31

@kvadrillio: SÁRKÖZY DUMÁJA A BUDAPESTI MIGRÁCIÓS VILÁGKONFERENCIÁN...
Sarkozy már arról beszélt, szerinte nem lesz egyetlen Európa, hanem több lesz: például az euró Európája, a schengeni országok Európája, meg a tág értelemben vett uniós államok Európája.

Sarkozy már arról beszélt, szerinte nem lesz egyetlen Európa, hanem több lesz: például az euró Európája, a schengeni országok Európája, meg a tág értelemben vett uniós államok Európája.

Sarkozy már arról beszélt, szerinte nem lesz egyetlen Európa, hanem több lesz: például az euró Európája, a schengeni országok Európája, meg a tág értelemben vett uniós államok Európája.

ÉÉÉÉSSS.....A 3 KÖZÜL......MELLIKBEN LESZ HEJJJEHHH MAGYARORSZÁGNAK ???!!!

Willkommenskultur 2019.03.24. 12:01:29

@Geo_: sir galahad kifejtette fent

A demokracia utoljara 90ben volt vonzo hivoszo, de a lippsik meg mindig azt hiszik hogy ezzel szavazatokat lehet szerezni.
Az embereknek nyugati eletszinvonal kell, ha ezt egy diktator hozza el, az is jo.

kgaba82 2019.03.24. 12:02:21

@AZ IGAZI HUNGAROFIL:
"600 éve zajlott huszita háborúk óta zavartalanul fejlődő Csehországhoz"
Az elmúlt 300 évben mi is zavartalanul fejődünk. A II. világháború nemcsak velünk történt.
Egyszerűen túlbecsülöd a háborúk szerepét. Minden században van vagy 2-3 alkalom, amikor esély van a felkapaszkodásra. A háború alapjában véve épületvagyont pusztít, ami 5-10 év alatt helyreállitható.
A szellemi vagyon, a hazai kutatás-fejlesztés, szellemi értelmiség viszont nehezebben újratermelhető. Főleg, ha előtte is komoly lemaradásban volt.
Közép-Eu nagyjából ugyanott tart a nyugathoz és egymáshoz képest is mint 500 éve. Ilyen sokat jelent az óceán közelsége, abból fakadó több lehetőségnek köszönhetően kialakult üzleti és vállalkozói szellem és a méretbeli különbségek.

A többi az csak mese.
De a hatékonysággal annyira nem lövöl mellé. Csak éppen az állam hatékonysága az, amin azonnal javítani lehetne.
Olyanok mint a sporttámogatások (400 milliárd), közmédia (90 milliárd), kormánypropaganda-lapfenntartás 20-30 milliárd), egyházak rendes és rendkívüli finanszírozása és egyházi oktatás és egyéb átvett feladatok (kb40 +70+talán 50 milliárd) LIKVIDÁLÁSÁVAL.
Az egyház csak a papság fenntartásáról szól. Mint reformátust engem mélységesen felháborít, hogy a református egyház számarányán felül kap és az nem utasítsa vissza. Egy protestáns egyháznak az az erkölcsi kötelessége, hogy minél kevesbből tartsa el magát.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2019.03.24. 12:07:01

@Geo_: Nem a székházból küldtek, nem értek mindenben egyet a Fidesszel. De amíg nincsen alternatíva, addig nem fogadom el, hogy olyanok kritizálják idegenből, akik semennyivel sem jobbaj. Máshonnan közelítve, ha a szocialista kormányzás volt a demokrácia és a szabadságjogok csúcsa, akkor a nép a saját érdekében enged ezekből, csak ne folytatódjon a rombolás. A gazdaság tönkretétele, a magyar cégek sorozatos csődbemenése, a munkahelyek elveszítése, az adóbevételek csökkenése, leszakadás a régiótól, az államadósság megugrása, a hadsereg lezüllesztése. Ha ezt jelenti a szabadság, akkor az emberek kénytelenek lemondani róla, mert nem akarnak belegebedni a fenenagy szabadságba.

Helyszíni zsemle 2019.03.24. 12:18:34

" ki kell mondani nyíltan, hogy az ország fejlődésének a legfőbb akadálya a jelenlegi kormányfő személye, valamint az ő politikájára épült NER rendszere. "

BAROMSÁG !!

Az 1989-es kommunista hatalom és pénz ÁTMENTÉS (rendszerváltás nem volt ) óta most elöször van valódi fejlődés. 2010- re megtörtént a VALÓDI rendszerváltás, és 20 évnyi zavaros átmenet után végre tényleg fejlődik az ország, amit a háromszori kétharmad bizonyít.
89-ben nem történt meg a rendszerváltás, csak felülröl vezérelt irányított ÁTMENTÉS, és ezért tartott további 20 évig, hogy lassan elvegyük a kommunistáktól a hatalmat.

Willkommenskultur 2019.03.24. 12:25:30

@Helyszíni zsemle: Ez tokeletesen igaz, es latszik is a szamokbol.

1990-2010 kozott evi atlag 1% realber-emelkedes volt

2010 ota evi atlag 6%

www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_qpt007.html

Ugyhogy latva hogy mennyi penz megy most hulyesegekre, meg mennyi megy a haveroknak el lehet kepzelni mennyit loptak a BOLSEVIKOK, akik az ellenzekben sivalkodnak

Minnel tovabb marad a NER, annal jobb az orszagnak, basszk meg a bolsik a demokraciajukat.

kgaba82 2019.03.24. 12:27:18

@Helyszíni zsemle:
"89-ben nem történt meg a rendszerváltás, csak felülröl vezérelt irányított ÁTMENTÉS"
Baromság. Azért mert 1990-ben elbukott a tervük az MDF-fel, meg Pozsgay államfői reményeinek elszállásával. Amikor a felüről irányítottság látványos kudarcba fulladt, onnantól mindenki (még jobban mint előtte) csak a maga hasznát nézte, és beindult a szabad rablás. Csak az ügynökügyek voltak azok, amelyeket mind együtt blokkolt. De ehhez olyan nagy együttműködés se kellett. Egyszerűen a parlament többsége érintett volt. Sőt egy jelentős része még ma is az. Mindegy. Az akták javarészét már elégették.

John Brennan 2019.03.24. 12:29:13

@TSandor Toth:
Igaz.
Ma a magyar gazdaság teljesítménye megegyezik az 1990-es osztrák gazdaságéval (egy lakosra számítva).
Óriási és látványos jövedelemnövekedés volt 2012 óta. Csak elmebetegek tagadják, mert ez tény.

kgaba82 2019.03.24. 12:30:02

@Helyszíni zsemle: Azért tart az mszp ma is ott, mert együttműködésre képtelen, a holnappal nemtörődő, csak az azonnali önös érdekeiket néző balfaszokból áll.

Blogolo Blogi 2019.03.24. 12:30:28

@MACISAJT: " A lusztrációs törvény gyakorlatilag lehetetlenné tette a nómenklatúra vezető rétegének a politikai túlélést."

Hazánkban valóban nagy hiányosság, hogy a múlttal való szembenézés helyett a "túlélők" még mindig ott ücsörögnek a parlamentben, MSZP, DK meg Fidesz, stb pártkönyvekkel a zsebükben.

Geo_ 2019.03.24. 12:38:05

@Willkommenskultur: bocs, libsizésre/lippsizésre érdemben nem válaszolok

Geo_ 2019.03.24. 12:40:45

@megamovieboy: lehet, hogy nem küldtek, hanem jöttél magatól? :-)

OK - akkor kritizáld te Fideszt, s változtass. Miben is?

kgaba82 2019.03.24. 12:44:12

@Helyszíni zsemle:
A JOBBIK meg azért mert a cigány és migráns témák vagy kifulladtak, vagy lenyúlta a fidesz. Míg a centrum irányába tett fordulatukat kevesen tekintették hitelesnek.
A DK gyakorlatilag az új SZDSZ, viszálykodó értelmiség nélkül, de egy az ország számára elfogadhatatlan figurával.
Az LMP egy zöldszocialista értelmiségi párt.
Momentum - gyerekekből áll.
Kutyapárt - vállaltan viccpárt.

Szóval miről beszélünk?

Még ezzel a szedett-vedett ellenzéki bagázzssal is csak úgy bír el Orbán, hogy csúcsra járatja az idegen gyűlöletet, kilóra megveszi a korrupt és képmutató egyházakat, és orrba-szájba nyomja a családpolitikát, miközben megjátsza a nagy kegyest, valójában min. 60%-ban azoknak oszt vissza, akik azt megtermelik. Ahelyett, hogy simán csökkentené az elvonást, így hülyére veszi a népet.

kgaba82 2019.03.24. 12:55:09

@John Brennan:
"Óriási és látványos jövedelemnövekedés volt 2012 óta."
Ahogy máshol is. A beáramló EU -s pénzek és a nyugati, főleg német cégek beruházasainak, az általuk tánasztott munkaerő-keresletnek köszönhetően.
Nézd meg a napis, portfolios cikkeket. A közép-kelet-európai térségben a legtöbb külföldi forrás hozzánk áramlott be, és mégis mi fejö dtünk a legkevésbé. Az aranykor hamar véget ér, és mi megint elmulasztottuk kihasználni.
Az államigazgatás, bürokrácia reformjáról 8 éve megy a mantra, mégse kevesebben, hanem többen vannak benne. A felesleges kiadások, feladatok is csak gyarapodtak.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2019.03.24. 12:55:54

@Geo_: Például az eredeti tőkefelhalmozást strómanok nélkül megoldani, vagy egy csomó hibás döntést nem csináltam volna, mint a hajléktalanok elleni kampány, vagy az azeri baltás gyilkos kiadása (bár ott a primitív azeri törzsi logika miatt kezdték ünnepelni az azeriek). De az antidemokratikus baloldal mesterkedései ellen én sem látok más lehetőséget, mint minden fronton felvenni a harcot, ha nem akarunk az önmagukat a szabadság nevében felszámoló svédek sorsára jutni, vagy a Németország nem a németeké elvet valló németekére.

Kivlov 2019.03.24. 12:56:52

A fejlődéshez a nép gondolkodását kéne megváltoztatni. Az meg sosem fog menni.

kgaba82 2019.03.24. 13:07:18

Az, hogy ilyen senkiházi, vagy balfasz emberekből áll az ellenzékünk egy mocskos szájú széhámossal szemben, az mindannyiunk bűne.
Ez az ország, ez a nép ennyire képes. Selejt fos vagyunk. Nincs itt semmilyen kompromisszum keresés. Mindenki csak a maga hasznát lesi, miközben a másik bukására játszik a közösség kárára is.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2019.03.24. 13:11:22

@kgaba82: Nem kell a pánik! A németek és a svédek maguk ellen játszanak, a spanyolok, franciák saját polgáraikat veretik, az angol politikai elit meg úgy hülye, ahogy van. A Benelux államok offshore paradicsomból, meg dzsihadistakeltetőkből állnak. Ezeket figyelembe véve a magyarok teljesen racionálisak. :)

kgaba82 2019.03.24. 13:11:51

APROPÓ, KÖZÖSSÉG.
NINCS ITT SEMMILYEN KÖZÖSSÉG, AHOGY SOHA SE VOLT. AHOGY SE TÉLAPÓ, SE ISTEN.
EZ CSAK EGY MESE, EGY TÉVKÉPZET, AMI ARRA JÓ, HOGY AZOK AKIK EZT ÁTLÁTJÁK, A TÖMEGEKET MANIPULÁLVA RAJTUK NYERÉSZKEDGYENEK. LEGYENEK AZOK POLITIKUSOK, VAGY PAPOK.

morph on deer 2019.03.24. 13:13:19

@MTA rendes tagja:
“Görögöket már megelőztük, Portugáliát most előzzük a régi tagországok közül.”

Oh. dear...
Lennél szives azt is elmesélni, hogy ugyan miben és hogyan előzzük épp most Portugáliát, például?

Csak azért kérdem, mert ha most például ara gondolsz, hogy bezzeg nálunk most 4%-növekedés, náluk meg esetleg csak 1%, (csak az arányok miatt,) ez csupán annyit jelent, hogy pillanatnyilag a “sebességünk” magasabb, - mint például mikor a Trabant lejtőn, hátszélben elszáguld az Audi mellett, és qrvára büszke a teljesítményére..!
Csakhogy előbb vagy utóbb jön a síkság, sőt, emelkedők is, ahogy ez lenni szokott.

Mert az tagadhatatlan, hogy az egy főre eső stadionok számában már most elég komoly előnyre tettünk szert, lényegében az egész civilizált Európát könnyedén magunk mögé utasítva, ha ez nálad tényező.
Természetesen (szélső)jobbról előzve!
És akkor még az európai miniszterelnökök családtagjai által külhonban eldobált szaros pelenkák számát fel sem hoztam érvként a mindent elsöprő fejlődésünk mellett...
De ezt nem is fogom, mert nem lenne ízléses!

Azért az külön pluszpontot érdemel, hogy itt mindenki azon görcsöl, hogy MAJD mikor- és hogyan fogjuk a hanyatló, haldokló, stb. nyugatot MEGELŐZNI!

A hanyatlásban, észlények?!
Már csak pár ilyen világrasóló orbáni “győzelem” kell hozzá, mint a minapi, és már zárják is el a pénzcsapot azok akiktől függünk, akik eddig szponzorálták az “egyedülálló fejlődésünket”, azaz a “magyar csodát”, és lehet csodálkozni az újabb csodán: rövid úton meg fogjuk előzni a haldokló nyugatot!
Bizony!
Majd megmutatjuk mi ennek a lusta dekadens népségnek, hogy hogy kell igazán megzuhannii!
Mint a hullócsillag. Vagy, hogy stílszerű legyek: Dugovics Titusz. :(

kgaba82 2019.03.24. 13:19:58

@megamovieboy: Teljesen tisztában vagyok vele, hogy alapjában véve a kedvező földrajzi fekvsükből fakad még ma is az előnyük java, plusz méreteikből és a nemzetközi brandjeikből. Valamint abból, hogy hamarabb civilizálódtak.
A muszlim ügyet túldramatizálod. Ugyanolyan selejtes a gondolkodásuk, mint a magyar átlag vidékinek. De ugyanúgy képmutató és felszínes a vallásosságuk. Nehezen megy a beilleszkedésük, amit a gyerekeik látnak, ahogy a képmutatást is. Egy részük a szüleit, másuk a befogadó társadalmat vádolja jobban. Az utóbbiakból lesznek az ámokfutók.

teéjesenmindegy 2019.03.24. 13:22:03

@morph on deer: Aham. Elzárják a pénzcsapot, mi? De akkor befizetni sem kell ugye?

morph on deer 2019.03.24. 13:31:19

@megamovieboy:
“bár ott a primitív azeri törzsi logika miatt kezdték ünnepelni az azeriek”

Ebben semmi meglepő nem volt, senki nem várt mást.
A gond ezzel inkább az, hogy a kiadás alapjaként hivatkozott igéretből egy szó sem igaz! Tehát az azeriek nem tettek semmiféle igéretet arra nézve, hogy nem engedik szabadon, csak azt, hogy az eljárás folyamán a nemzetközi szabályok és egyezményrk szerint járnak el!
Olvastam azt a bizonyos faxot, (!) amit akkor elérhetővé tettek, mint biuonyítékot a kormány jóhiszeműségére, csak éppen semmi nem volt benne a derék fejszeforgató további sorsával kapcsolatban!

Azt meg, hogy mindez valójában miért történt, eléggé motiválhatta az a másfél millió dollárnyi összeg, ami megérkezett ugyan Magyarországra, de aztán senki nem tudja, hogy mi lett vele.
Mindenesetre főügyészünk szerint bűncselekményre utaló jelek nem merültek fel, úgyhogy meg is nyugodtam... De jó!

kgaba82 2019.03.24. 13:33:50

@megamovieboy: Ha valamiről nem kell a dráma, az a bevándorlás.
Még a 2015-ös bevándorlási csúcsérték tartásával és magasabb szaporodással is jó 2-300 év mire többségbe kerülnének.
Egyszerűen korlátozni kell a migrációt egy alacsonyabb értéken, amely se a befogadó államokat nem terheli túl, se a kibocsátóakat nem fosztja meg a középosztályuktól, annak számbeli gyarapodásától. Ez utóbbi ugyanis a kulcsa annak, hogy az afrikai és közel-keleti államokból valami normálisabb hely legyen. Ez az amivel a liberálisok soha nem számolnak. Se azzal, hogy mennyire limitált a befolyásuk az elmenteknek az otthon maradottakra. Őket odahaza gyakran ugyanúgy megvetik, mint a közép-európaiak teszik a kivándoroltjaikkal.

kgaba82 2019.03.24. 13:36:42

@megamovieboy: A bevándorlásról annyit, hogy Orbán szerint aki azt állitja, hogy véget ért, az bűnt követ el a nemzet ellen. Ez az utolsó senkiházi csak tudja, hiszen kilóra megvette az egyházakat.

morph on deer 2019.03.24. 13:36:55

@teéjesenmindegy:
“Aham. Elzárják a pénzcsapot, mi? De akkor befizetni sem kell ugye?”

Gőzöm nincs, de hogy messze nem váltja ki a bejövő lóvé hiányát akkor sem, az biztos.

Willkommenskultur 2019.03.24. 13:38:44

@kgaba82: Mondjuk kezdetnek a franciak lemondhatnanak az ex-gyarmataik adoztatasarol, persze nem fognak....

Ez nem zavarja Tavarest meg Sargentinit, nincs veszelyben a lyogallamisag

Willkommenskultur 2019.03.24. 13:41:01

@morph on deer: magyar szempontbol tokmind1

Zorban az EU penzek nelkul sem ment csodbe 2002 elott

A lippsik meg az EU (plusz IMF) penzzel egyutt is csodbe mentek, meg korabban a nelkul is

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2019.03.24. 13:41:24

@kgaba82: Azt is érdemes lenne kikötni a bevándorlással kapcsolatban, hogy antidemokratikus beállítottságú szektásan vallásos, avagy a szabadságot Isten elleni bűnnek tekintő népeket ne engedjenek be. Van egy csomó hely, ahol rosszabbul élnek, nincsenek meg a lehetőségeik az embereknek, de egy szabad, gazdagabb országban sokkal hasznosabbak lennének, mint otthon és nem esne ellenükre a beilleszkedés. Ezek ellen nem lenne kifogás, meg szabadságharc.

morph on deer 2019.03.24. 13:46:44

@Willkommenskultur:
“tanulj, paraszt”

Az előzést?
:)
Ha ráérsz nézd már meg az elmúlt mondjuk 50 év hasonló adatait is, akkor talán derengeni fog, hogy miről beszélek!

Az, hogy MA mennyire fejlődsz a világon semmilyen hatással - OK, semmilyen mérvadó hatással - nincs a hosszú távú eredményeidere, különösen egy annyira másoktól függő gazdaság esetén mint a mienk.
Talán ha húsz éven keresztül folyamatosan a többiek eredményeinek a tízszeresét produkánánk, akkor lehetne közeledésről beszélni. Tipikusan a nyúl és teknőc esete amúgy.

Willkommenskultur 2019.03.24. 13:51:01

@morph on deer: ja, akkor azt se tudod mit jelent a GDP/fo

De vege az ingyen ovinak

kvadrillio 2019.03.24. 13:55:10

HÖ-HÖ-HŐŐŐŐŐ... A KÁRPÁTALJAI MAGYAR NYUGDÍJASOK 1497 EURO NYUGDÍJAT KAPNAK ???!
Ukrajna
Szvetlana Volnova: Megeshet, hogy Kárpátalja –a krími...

„Kárpátalján vannak olyan körzetek, ahol a helyi lakosság régóta egy tömbben él. Voltam például Beregszászon. Ott mindenütt Magyarország és az Európai Unió zászlai vannak kitéve. A helyi lakosság órái a budapesti idő szerint járnak, a helyi tömegtájékoztatás magyar nyelven folyik. Kárpátalján amellett, a kettős állampolgársággal kapcsolatos törvényi tiltás dacára, az embereknél legkevesebb 200 ezer magyar útlevél található. A magyar útlevéllel rendelkező kárpátaljai magyar nyugdíjasok 1497 hrivnya helyett 1497 eurót kapnak. Mint láthatjuk, Magyarország érdekelt abban, hogy megőriződjön a kárpátaljai magyarok magyar identitástudata” – fejtegette Volnova.

Willkommenskultur 2019.03.24. 13:56:23

en.wikipedia.org/wiki/List_of_countries_by_GDP_(PPP)_per_capita

Ausztria 49k
Spanyolorszag, Olaszorszag 38k
Csehorszag 35k
Portugalia 30k
Lengyelorszag, Magyarorszag 29k
Gorogorszag, Oroszorszag 28k
Romania, Croatia 24k

A spanyol-olasz szintet elerhetjuk 2030ra, ha nem lesz ujabb lippsi elQro kormany.

kgaba82 2019.03.24. 13:57:07

@megamovieboy:
"szabadságot Isten elleni bűnnek tekintő népeket ne engedjenek be"
Abszolút igazad van. A mi szavunk semmit nem ér a többség ellen. Ha EU -s többségnek ez az igénye, akkor nekünk fejet kell hajtani előtte. Főleg, hogy se komoly számban nem jönnek már, és hogy nem hozzánk.
A migránstéma csak egy gumicsont a népnek, miközben szétlopják az EU -s pénzeket és a szlepjüket helyezik mindenhová. Bebetonozzák magukat a hatalomba és a maradék szabad levegőt elszívják. Folyamatosan szűkitve a politikán kivüli nyilvánosság tereit (MTA).

morph on deer 2019.03.24. 14:11:10

@Willkommenskultur:
“Zorban az EU penzek nelkul sem ment csodbe 2002 elott”

Már ne haragudj, de ki a faszt érdekli, hogy a zorbán csődbe megy-e?

Szerinted mi történik, ha neadjisten - mondjuk az amerikai védővámok miatt - visszaesik a német autógyártás, plusz eleve átstrukturálják az elektromos autók gyártására, mindezt mondjuk pár év alatt?
Mondjuk épp akkor, amikor az EU-s pénzek is menetrend szerint apadni kezdenek, - és akkor még nem is vagyunk “büntiben”...

Na, hogy lesz akkor?
A nemzetthy nagytőke előrukkol a titkos fegyverrel, és azt teszi, amire állítólag orbán szánta, azaz “fellendítik a magyar gazdaságot”?
Vagy mindenki vadul eurolottózni kezd?
Vagy? Belovagol Vlagyimír pár zsák rúbellel?

Komolyan, van erre valami elképzelésed?
Mert az világos, hogy csak a “lippsik” cseszhetik el, de azok meg most nincsenek abban a helyzetben, hogy ezt megtehessék, mint tudjuk.
:)
Lehet, hogy ez már elég is?

kgaba82 2019.03.24. 14:15:59

@Willkommenskultur: ÉS pontosan hogyan fogunk felzárkózni?
- ha az uniós pénzbőség csökkenni fog
- valamint a multik és beszállítóikon kivüli magyar gazdaság javarészt állami járadékvadásszá vált, és a jövőven is várhatóan egy rakás versenyképtelen szerencsétlenségként fog létezni.
Avagy te hiszel a mesékben? Hogy az új nemzeti tőkés osztály majd leigázza a nyugati konkurenciát.
Ébren álmodás helyett, inkább menj vissza aludni!

morph on deer 2019.03.24. 14:18:39

@Willkommenskultur:
“A spanyol-olasz szintet elerhetjuk 2030ra,”

A MOSTANI spanyol-olasz szintet 2030-ra!

Gondolod, hogy 2030-ig mindenki helyben jár, csak mi nem?
Erről pofázok egyfolytában, na meg arról, hogy ők már jóval régebben is jóval előbbre tartottak!

De te azért csak taníts, nevelj, szórakoztass, semmi gond...

Willkommenskultur 2019.03.24. 14:19:39

@morph on deer: majd beszelgetunk ha rajottel mit jelent a GDP/fo

Willkommenskultur 2019.03.24. 14:22:05

@morph on deer: "A MOSTANI spanyol-olasz szintet 2030-ra!"

Az olaszok lejjebb vannak mint 20 eve, a spanyolok meg stagnalnak. Lippsi kormanyuk van...

De figyelj segitek altalanos iskolas matekkal is:

Ha valaki 100rol indul, es evi 2%-kal no, az beeri azt, aki 1000rol indul es 1%-kal no. Exponencialis fuggvenyek 7. osztalyos anyag.

okleveles naiv 2019.03.24. 14:38:12

"A második szakasz lényege a közbiztonság megerősítése, a törvények és jogszabályok jobb betartatása, a piacvédelem és nemzetközi érdekvédelem erősítése valamint a hagyományőrzés reneszánsza. 2018-ra ez a konszolidációs szakasz is lezárult."
OK, mivel ez nyilván egy vicc, ezért most egy viccből idézek:
" - Te hülye vagy, bazdmeg?"

morph on deer 2019.03.24. 14:38:58

@Willkommenskultur:
Ne idegesíts már szivi ezzel a hülyeséggel, légyszives!
GDP=Gross Domestic Product - most jobb? Személyre bontva az ország teljes termelése per capita, egy adott periódus alatt. Általában negyedévenként szokták közölni. Még mire vagy kíváncsi?

Mindez egy AKTUÁLIS növekedést jelez, de azt nem, hogy az ország összvagyona éppen milyen szinten áll, vagy változott!
Én pedig arról beszélek egész idő alatt!

Hol a bánatban fogjuk mi behozni a spanyol és/vagy portugál gyarmatbirodalmak idején felhalmozott javak folyamatos gazdasági hatását az országok életére - szerinted?

Le kéne már tenni erről az “utolérjük, sőt, lehagyjuk” faszságot, és elsősorban magunkhoz képest kéne fejlődnünk, merthogy van mit.
Aztán ha muszáj, akkor lehet versenyezni - na nem a szomszédokkal, mert arról is lekéstünk, - de ott van Zimbabwe, meg Swaziland, például.
Majd Szijjártó elintézi, hogy mi győzzünk...
Ha elég ügyes

Willkommenskultur 2019.03.24. 14:39:40

@kgaba82: Az elmult 8 evben a realber 6x-os sebesseggel emelkedett a 2010 elotti 20 ev atlagahoz kepest

www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_qpt007.html

Tehat nem hogyan fogunk felzarkozni, ez most tortenik, amint latod a csehek mar utolertek az olaszokat, spanyolokat (errol szemelyes tapasztalatom is van, en is dolgoztam Pragaban, ami tele van portugal, olasz, spanyol munkat kereso fiatalokkal). Meg jobban is allnak naluk annyiban, hogy a csehek (es a magyarok) tarsadalmaban sokkal kisebbek a vagyoni/jovedelmi kulonbsegek, mint pl. Olaszorszagban, es az allamadossag is sokkal kisebb.

A sok proletar azt hiszi, hogy majd valaki elhozza neki a jacuzziba a 2 qrvat meg a kokaint, holott ma sincs semmi akadalya hogy a magyar (nem vallalkozo, nem nagymeno) paraszt osztrak szinten eljen otthon, Mo-n.

Egy kis szamolas:
Ausztria 49k
Magyarorszag 29k

49/29=1,69
magyar netto atlagkereset kb. 240e x 1,69 = 406.000 Ft, igy el az atlag osztrak, vasarloero paritason

Pesten a handtrogerek kapnak 20at egy napra, sittlapatolasert, kert-gazolasert stb. (pl. egy villanyszerelo minimum a duplajat keri ennek egy napra). Szoval meg segedmunkaskent is meg lehet keresni netto 400at.

Ugyhogy szerintem az osszes ocska proli fogja meg a lapatot, es ne ugasson bele az urak dolgaba, hamarabb fog osztrak szinten elni.

TSandor Toth 2019.03.24. 14:45:07

@Tamáspatrik:"Erre példa a történelmünkből Deák Ferenc, akinek élete fő műve a kiegyezés előkészítése volt, utána már a magyar parlamentben nem tudott jelentőset alkotni"
Tamáspatrik te a haza hülyéje, persze, hogy nem tudott mert Deák a haza bölcse a kiegyezést követő 3 éven belül elhunyt. Akkora barom vagy, hogy az állatkertben kéne mutogatni!

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2019.03.24. 14:54:41

@kgaba82: Akik a betelepítéseket csinálták, azok most sunnyognak. Semmi biztosíték, ígéret nem hangzott el a részükről, hogy nem fog megismétlődni. A legnagyobb korrupció meg éppen Brüsszelben van, a lobbisták szabadon mozoghatnak, kedvükre vehetik meg a bürokratákat.

gtri 2019.03.24. 15:03:06

De még mennyire hogy jó a magyar kormány:

41300 fős különbség a születések és a halálozások számában 2018-ban...a halálozások javára.

A "nemzethy" kormány eredménye: 2018

Születésszám (sokéves minimum): 89 800
Halálozás: 131 100
"Eredmény": -41300

A hálás magyarok szeretnék tömegdemosntrációkon kifejezni mennyire elégedettek a magyar egészségüggyel. Kérik egy nemzeti konzultáció megtartását is az egészségügyről, annyira elégedettek vele. :)

Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta 2019.03.24. 15:05:04

Az egyetlen hàtráltató tényező a bal-liberális tervek létezése.

kgaba82 2019.03.24. 15:05:30

@Willkommenskultur:
A bérek felzárkózása a versenyképesség romlásával járt együtt. Hosszabb távon nem tartható. Főleg mivel a gazdaság felét kitevő multik és beszállítóik számára a feladat leosztott. Ami nem más mint bedolgozni a nyugati, főleg német iparnak, multiknak. Se helyet cserélni, se közelebb kerülni nem lehet egy szint után.
Ami meg a közbeszerzéses "járadékvadászatot" illeti, az 2010 előtt is volt. A korrupció sokkal központosítottab és nagyobb lett. Igaz az utóbbi az EU-s pénzek révén növekedett. Szóval az újonnan beáramló forrásokból csapolt el. Ha a szűkös, hazaiból lett volna, te is sírnál. Így viszont még tapsikolsz is nekik, mint valami hülyegyerek.

Ami a prolik húzzanak el dolgozni témát illeti, tökéletesen egyetértek.
Tovább is fejleszteném. Akik progresszív adózást javasolnak, azt közmunkára kell ítélni. Hadd legyenek együtt az imádottjaikkal.

Ebből is láthatod, hogy a valóság szürke. Az emberek árnyaltan is képesek gondolkodni. Van köztes álláspont is. Ellenben te kritikátlanul beszopod a nemzeti propaganda maszlagot.

Willkommenskultur 2019.03.24. 15:11:05

@kgaba82: Mit erdekel engem meg a parasztokat a korrupciorol zagyvalas (-a az elQroek mediajanak), amikor a szamok szerint 6xos sebesseggel no a realber? Szerinted?

www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_qpt007.html

En nem szopom be kritikatlanul a maszlagot, mert semmi kozom az urak dolgahoz. Ahogy a nyugati parasztnak sincs semmi koze Merkel, Macron koreihez.

Az, hogy valaki aktivan politizaljon, nagysagrenddel tobb penzt igenyel, mondjuk mo-n minimum ugy evi 1 millio euros jovedelmet.
A tobbi parasztnak legalabb annyi esze legyen, hogy a kisebbik rosszat valasztja, ami egyertelmuen Zorban.

kgaba82 2019.03.24. 15:14:18

@Willkommenskultur: Én nem azért "sírok", hogy a segélyeseknek jobb legyen, hanem hogy az adó mindenkinek alacsonyabb legyen. Az állam, a kormány pedig legyen folyamatosan számonkérve mire költi a pénzünket. A fociklubbokat, egyházakat, tvket, újságokat tartsák el azok, akiket érdekel, ne pedig a közösség pénzéből.
Az adókedvezményekkel meg ne játssza el egy kormány se, hogy jótéteményt tesz. Mert csak újra-, illetve visszaoszt. Javarészt oda ahonnan elvett. Néphülyítés. Ezt szopja be a nép a migráns-faszsággal és más baromságokkal együtt. A legprimitívebb szintre visz le bennünket vitakultúrában.

Willkommenskultur 2019.03.24. 15:25:47

@kgaba82: Marhasag, megfertozott teged a lippsi ferto.

A migrik elotti evben is 2/3 lett, megis mit varnak elQroek, ha lecseng a migri tema akkor egybol johetnek vissza?
Amikrol beszelsz az az urak dolga, nem a parasztoke. Az EU-penzek elosztasaba ugyanugy nem szolhat bele a paraszt, mint abba, hogy Zorbannak mi a kedvenc sportja.
Adokedvezmenyek - igazad van, de milyen egyik kormany se? Mintha olyan rengeteg kormany lett volna, ami szigoritotta az adok beszedeset, de csokkentette az adokulcsokat...a jovoben melyik kormanytol varod ezt, amelyik mar csinalt ilyet, vagy amelyik az ellenkezojet csinalta (sot meg ezzel is kampanyoltak legutobb a barmai).

kgaba82 2019.03.24. 15:27:56

@Willkommenskultur:
"
En nem szopom be kritikatlanul a maszlagot, mert semmi kozom az urak dolgahoz. "
Olyanok felé adod és hirdeted meg a tekintélytiszteletet, akik egész életükben nem dolgoztak a versenyszférában, csak fossák a hülyeséget és tévképzeteket magukból. Ez szinte a teljes politikai elitünkre igaz.

Képzelem, hogy neked odahaza a könyvespolc Vass Albert kötetekkel, a falak pedig szentképekkel van diszítve a ház. A nappaliban Szűz Mária és Jézus képek között ott egy Orbán fotó. Előtte álandóan gyertya, füstölő, stb.

Nézd, nyíltan vállaltad, hogy szolga vagy.
Szabad nemzetet nem lehet megalkuvó szolgákra építeni. Szerintem sokkal jobban megfelelne neked, ha Oroszországba költöznél.
Ha lehet, máris csomagolj!

kgaba82 2019.03.24. 15:31:29

@Willkommenskultur:
"Amikrol beszelsz az az urak dolga, nem a parasztoke"
Te jó ég most esik le.
Cigányok szoktak így beszélni, hogy az urak dolga és nem a parasztoké.
Talán valami Farkas Flórián rokon lehetsz?

Willkommenskultur 2019.03.24. 15:32:12

@kgaba82: Humbug. Szembesulj a valosaggal, milyen szabad nemzet? Szabad szemely lehetsz talan, ha lesz annyid mint szaros gyurinak.

Helyszíni zsemle 2019.03.24. 15:33:03

@kgaba82: "Amikor a felüről irányítottság látványos kudarcba fulladt, onnantól mindenki (még jobban mint előtte) csak a maga hasznát nézte, és beindult a szabad rablás. "

A tervük persze nem ugy valosult meg ahogy szerették volt, hogy csont nélkül átmentik magukat, a demokraciába,(akkor most is ök uralkodnának ) mert hát kitört az általános káosz, és már mindenki magáért küzdött. De azért a kommunista politikai, es gazdasági (rossz értelembe vett) elitnek megmaradt egy laza szövetsége. És a köztük szétosztott vagyonnal még évtizedeken át akadályozták, pusztitottak az országot.(az mszp 200 milliárd média vagyont örökölt a diktaturából, a teljes piac az övék volt) Nem volt más céljuk csak a hatalom megtartása, bármi áron, csaltak, loptak, hazudtak, szabadrablást engedtek a nyugati tökének.(8 % törvényben garantált profit) Aztán a 2000-es évekre már fogyott a vagyon, változott a világ és lassan elkezdett kicsuszni az irányitás a kezükböl. És igy jutottunk el 2010-ig amikor megtörtént befejezödött a rendszerváltás.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2019.03.24. 15:37:55

@Tamáspatrik: "Állítod tehát, hogy Orbán nem vastagon demagóg? Komolyan ezt mondod?"

Dehogy mondom, Orbán szövege sokszor nagyon is demagóg. Az még nem lenne igazán baj, ha azok, akik a demagógiát szokták a fejére olvasni, gyakran semmivel sem kevésbé demagógok. De az már jobban szokott zavarni, hogy ők mindezt úgy harsogják, hogy én érezzem magam szégyenben, ha Orbán demagógiáját nem tartom elég oknak ahhoz, hogy meg se hallgassam, mit mond. És az különösen zavar, amikor az Orbánt támadó demagógok támadása fenyegetően agresszív. Eljátszották már ennek a jogát.

kgaba82 2019.03.24. 15:40:30

@Willkommenskultur:
"milyen szabad nemzet? Szabad szemely lehetsz talan, ha lesz annyid mint szaros gyurinak."
Te szabad személy se lehetsz, ha uraknak nevezel másokat, hajbókolsz előttük.
Javaslom nézz egy néhány George Carlin videót YouTube-on, de csak ha értel angolul, amit kétlek :)
BULLSHIT IS EVERYWHERE !

kgaba82 2019.03.24. 15:43:13

@Helyszíni zsemle:
"És igy jutottunk el 2010-ig amikor megtörtént befejezödött a rendszerváltás."
Nem.
Mert akkor kezdődött a valódi gengszterváltás.

Tangooo 2019.03.24. 16:10:36

A posztoló nem tudott átlépni egy magasabb fejlődési szintre. Maradt az ovis szinten.
Nem. Nem Nem. Ezt hívják a pszichomókusok első dackorszaknak.
Jó esetben ezt a gyerekek kinövik.
Itt már nem látok rá reményt.

kgaba82 2019.03.24. 16:14:25

@Willkommenskultur:
Pedig eddig pont az történt 1998 óta, hogy minden egyes kormány növelte az adóbeszedés hatékonyságát, és mellette csökkentette az adókulcsokat.

nav.gov.hu/nav/archiv/szolgaltatasok/adokulcsok_jarulekmertekek/adotablak/sav.html

morph on deer 2019.03.24. 16:17:50

@Willkommenskultur:
“Az elmult 8 evben a realber 6x-os sebesseggel emelkedett a 2010 elotti 20 ev atlagahoz kepest”

A 2010 előtti 20 év átlagát szerinted nem a 2030-ban, a 2010 utáni 20 év átlagával kéne összehasonlítani, mondjuk a tisztánlátás kedvéért?
Ugyanis még másfélszer annyi idő van vissza mint amennyi eltelt abból a második 20 évből, és addig még akármi - is - történhet azzal az átlaggal, ugye.

“ne ugasson bele az urak dolgaba”

Ez gyönyörű!
Kikre gondolsz kis kedves, mikor az urakat említed, megmondanád?
Őszintén érdekelne!
:)

morph on deer 2019.03.24. 16:22:53

@Willkommenskultur:
“Ha valaki 100rol indul, es evi 2%-kal no, az beeri azt, aki 1000rol indul es 1%-kal no. Exponencialis fuggvenyek 7. osztalyos anyag.”

És te mikor leszel hetedikes?
——
Amúgy meg igen, utoléri!
De 2030-ra? Ébren vagy?
:)

kgaba82 2019.03.24. 16:24:10

@Willkommenskultur:
Lényeg, hogy nem kiadáscsökkentésből, hanem növekvő elvonásból adott vissza. Azt persze kevesen bánták, hogy egyre kevesebben bújtak ki a kötelezettségek alól, és nem a többségnek kellett állnia a csekket helyettük.
A kiadáscsökkentés ma napig nem nagyon jött el. Most Orbánék alatt volt vagy 2%. Még most is 46%-on áll. A térségben a csheknél 43%, szlovákoknál 41%, lengyeleknel és románoknál 35% körül van.

AZ IGAZI HUNGAROFIL 2019.03.24. 16:39:01

MAGYARORSZÁG, A MAGYAR NEMZET IDEÁLIS PARLAMENTI ÖSSZETÉTELE: ELLENZÉK: FIDELITAS ÉS KDNP 40%, FIDESZ KORMÁNY 60%.

AZ IGAZI HUNGAROFIL 2019.03.24. 16:41:38

A KORMÁNYNAK EBBEN A CIKLUSBAN NEKI KELL LÁTNIA AZ EGÉSZSÉGÜGY XXI. SZÁZADI SZINTRE EMELÉSÉHEZ!

nemecsekerno_007 2019.03.24. 16:43:06

"Egy fő akadálya van annak, hogy át tudjunk lépni a következő fejlődési szakaszba"

A patás! Hát ezért kér volt ilyen bő lére eresztett morfondírozást írni...

Ha már egy dolog van ami akadálya a fejlődésnek az a poszt-szocialista pártok, alakulatok, megmondóemberek... MSZP-DK-Pátbeszéd-Liberálisok... Amíg ezek és a hozzájuk tartozó arcok (gyerekeik, unokáik) nem tűnnek el végleg a közéletből addig nem lesz fejlődési szint ugrás...
Eltűnés alatt azt értem, hogy hamut szórnak a fejükre, zsákból ruhát vesznek magukr és elbujdokolnak...

Elég gáz, hogy egy korábbi befolyásos kommunista/szocialista család sarja indulhat az EP-választásokon.

Gondolj bele, mintha Hermann Göring unokája indulna. Ahhoz mit szólnátok?

MTA rendes tagja 2019.03.24. 17:04:33

@Orbánék Moszkva fele menekülnek!:
Görögországot már megelőztük, Portugáliát pedig most előzzük. Ennyi elég, napra pontosan ezt nem lehet megmondani.
2017-ben Portugália: 30258 dollár GDP/fő
Magyarország: 28910 dollár GDP/fő
A különbség 4,7%, a növekedési különbség is hasonló volt (a mi javunkra természetesen, a GNI/GDP arány is. Portugália államadóssága a GDP 125%-a, nálunk ugyanez mindössze 73%.

John Brennan 2019.03.24. 17:11:58

@kgaba82: Kiadáscsökkentést követelni egyik oldalon, másikon meg több pénzt az egészségügynek, oktatásnak stb. nem összeegyeztethető, de hisztis kisgyerekek következetlenek tudnak lenni.
Stadionépítésre pedig a GDP kevesebb mint 0,01 ezreléke menet az elmúlt 9 évben, onnan sem lehet.

kgaba82 2019.03.24. 17:34:13

@John Brennan:
"Stadionépítésre pedig a GDP kevesebb mint 0,01 ezreléke menet az elmúlt 9 évben, onnan sem lehet."
Aha. Ja, persze :)
Hogy a falak nem omlanak le ekkora hazugság hallatán?
Az összes professzionális sportot érő támogatás az évi 400 milliárdos szintet verdesi.
mfor.hu/cikkek/makro/1342-milliardot-koltott-az-orban-kormany-sportra-es-vallasra-2017-ben.html

kgaba82 2019.03.24. 17:37:09

@John Brennan:
Én csak 123,2 milliárdot olvastam ki a 20018-as költségvetés tervezetéből. De ehhez gondolom még az uniós, és az év végi tételek is hozzájönnek.

kgaba82 2019.03.24. 18:28:21

@MTA rendes tagja: Csak a magukat tökön szúró, ingatlanbizniszt és szociális kiadásokat túlpörgető görögöket és portugálokat érjük utól. Az előbbinek 127%-os GDP arányos államadóssága, a másiknak a jó ég tudja mennnyi van.

nemecsekerno_007 2019.03.24. 18:31:51

@John Brennan: Jaja, ezek a szerencsétlen ballibek összeadni, kivonni se tudnak :)))))
Símán lecserélnének egy egyszeri bevételt folyamatos kiadásra, aztán csodálkoznak, hogy megint az IMF-hez kell rohanni pézé! :)
A MANYUP-al kapcsolatba se értették, hogy mi a gond :))))

nemecsekerno_007 2019.03.24. 18:33:50

@kgaba82: Azért az kicsit más, hogy GDP-ben érjük utol őket és nem államadósságban :)

kgaba82 2019.03.24. 18:43:02

@AZ IGAZI HUNGAROFIL: Elég, ha elérjük a nyugat 80-as évek beli szintjét. A XXI. századi szintre pedig az is jó, ha csak a XXII. században lesz pénz :)
Adjanak annyit, amivel kiszoríthatják a hálapénzt. Tegyék büntetendővé a hálapénz nyújtását, mint utólagos korrupciós, illetve befolyásolási törekvést (amit gyakran előre kérnek a dokik). Ezen kívül számolják le az "orvosmaffiával" illetve, kiskirályaival, amely a műtéteket és a pénzes betegeket aránytalanul osztja el az orvosok között. Persze hálapénz hiányában ez is könnyebben megy majd. Aztán ezen felül még egy átfogó audit és annak tapasztalait felhasználó átszervezés után még további kb. 100 milliárdot gurítson bele a rendszerbe.
Ez így együtt az alap, és nem a 21.századi szinthez kell. De még ehhez is kell vagy 300 milliárd. Irgalmatlan sok pénz. Még akkor is ha mint mondtam a sportra évi 400 milliárdon felül megy.
Aki sokkal jobb szolgáltatást akar, az kössön külön biztosítást.

kgaba82 2019.03.24. 19:04:25

@nemecsekerno_007: se a portugálok, se a görögök nem egy színvonal. A görögök vagy 6 államcsődöt összehoztak az elmúlt 170 évben. Mi max talán 1931-ben váltunk fizetésképtelenné. Az se következett volna be a jóvátétel nélkül. Ugyan az 1982-es és 2008-as IMF hitelkérés (és a 90-es évek eleji) is államcsőd közeli állapot volt a mi esetünkben. Mégis, nálunk a legelQúróbb Al-Quro se lenne képes egy latinos szintre vinni le bennünket. Medgyessy és Gyurcsány is azzal szívta meg, hogy túlbecsülte a pártja fexibilitását és a hála erejét. Egyik sem akart 2 évnél tovább átlag feletti költést. Medgyessy pont a Draskovics csomagokkal bukta el. Míg Gyurcsányt az újabb megszorításokat hozó 2008-as válság küldte le még jobban a padlóra.
A fidesz 2011-14 között a Manyup-ok gdp 13%-át kitevő vagyona (amelyek 2/3 részben szoci kormányok alatt halmozódtak fel) nagy részének felélésével élénkítette meg a gazdaságot. Míg végre csak megérkezett a konjunktúra a német gazdaságnak köszönhetően.
Szóval hagyjuk ezt a nagy dramatizálást az adósággal. Nem kell Gyurcsány, mégkevésbé a segélyes támogató régi mszp-s nóta. Viszont azért ne hasonlítsuk magunkat "Sziesztaföldhöz"

kgaba82 2019.03.24. 19:15:27

@nemecsekerno_007:
Gondolj bele!
Mi lett volna, ha a szocik nem restellettek volna a Manyupokhoz nyúlni 2006-ban. Aligha lett volna ekkora arcvesztésük.
A bankadót és vele a szektoriális extra adót ők találták ki.
Akárhogy nézem a két nagy párt nagyon ért a pénzügyi trükközésekhez és a világgazdaság időnként kedvező folyamatai által keletkezett haszon jelentőségének elhallgatásához ("a világgazdaság pénzbősége és trükkök százai, amikről nektek nem kell tudnotok").
2005 ös költségvetés - megmentve a reptér üzemeltetési jogának eladásával
2011-13-as Manyup vagyon, szektor adók.
Napjaink - szektor adók, MNB befizetések (olcsóbb forint miatti nyereség),
alacsonyabb kamatok miatt kevesebb adósságszolgálat GDP arányosan

mgdé 2019.03.24. 19:17:32

@nemecsekerno_007:

Mint politikus, Mussolini unokája sokkal jobban kedvedre volt, ugye? :P
Persze értem, ő vetkőzött is, meg hát mi magyarok Gömbös óta az ő családját szeretjük.

kgaba82 2019.03.24. 19:24:27

@John Brennan:
"Kiadáscsökkentést követelni egyik oldalon, másikon meg több pénzt az egészségügynek, oktatásnak stb. nem összeegyeztethető"
Már hogyne lenne az. Vagy szerinted inkább adóemelésből kellene a fenti célokra költeni. Vagyunk egy páran, akik szerint az állam egy vízfej, amelyet leszívatni kellene, míg a szent teheneit (közmédia, sport, egyházak) levágni.
Keresztény állam. Baromság. Minimum két keresztény ellenes mozgalom véres leverésével kényszerítették ránk ezt a mesét a képmutatás magas iskoláját képviselő papjaival együtt.
Szeretet vallása, bla bla. Nagy túrót.

kvadrillio 2019.03.24. 20:05:57

ez valami liberális sorozatos szabotázs-akció ????4Ó bosszúhadjárat ??? mert most nincs meleg öngyulladáshooooo...
Bozóttüzek miatt leállították a vonatközlekedést Cegléd és Szolnok között

John Brennan 2019.03.24. 20:43:25

@kgaba82: "az állam egy vízfej"

blabla, unalmas mellébeszélés, üres lózung

kgaba82 2019.03.24. 21:10:32

@John Brennan:
A fideszben pedig alapjában véve ezt vallották. 2011 óta beszélnek államigazgatási reformról. Amikor leesett a munkanélküliség, sőt munkaerőhiányig jutottunk akkor már az államigazgatás karcsúsítását emlegették.
Akkor ezek szerint azoknak se hiszel, akik téged fizetnek.
www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/racionalizalas-elott-az-allami-intezmenyek-2-1009782/

g7.hu/kozelet/20180809/miutan-felhizlalta-karcsusitani-fogja-a-kozszferat-a-kormany/

kgaba82 2019.03.24. 21:15:55

@John Brennan:
100 ezer ember versenyszférába való átcsoportosításáról beszélnek.
Ha van valami, ami a közös gyűlölet tárgya, az az államaparátus. Amikor az mszp ellenzékben volt, gyűlölte. A fidesz szintén. De, mint látod újra és újra felmerül. Csak a politikai akarat kevés, mert a minden párt a talpnyalóival tölti fel ezeket, akikre nagy szükségük van választások idején.

Te vagy párhuzamos valóságban élsz, vagy tagadod a realitást. Én arra szavazok, hogy gerinctelen fidesz trollként teszed az utóbbit.

kgaba82 2019.03.24. 21:23:31

@John Brennan: a migránsozás, sorosozás az üres lózung. De te, mint a bürokráciában dolgozó, nyilván ezek szajkózásáért kapod az év végi bónuszt.

John Brennan 2019.03.24. 21:56:24

@kgaba82:
Az államigazgatási reform megtörtént. Minden jobb lett, sokkal egyszerűbb az ügyintézés.
A migránsozás túlzott mértékű, de egy tényleges kérdés, nem lózung.

kgaba82 2019.03.24. 22:00:36

@John Brennan: te csak az elektronikus ügyintézés, a digitalizáció EU-s pénzekből való kiépítéséről beszélsz. Nem pedig a feladatok és az azokhoz szükséges emberi erőforrás csökkentéséről.

John Brennan 2019.03.24. 22:15:02

@kgaba82:
Milyen feladatok, bazdmeg? Nevezd meg! Szűnjön meg pl. a Földhivatal? Nem érted, hogy üres lózungokat böfögsz egyfolytában?

kgaba82 2019.03.24. 22:15:55

@John Brennan: Oké.
Ha annyira hatékonyabbá vált a munkátok az államigazgatásban, akkor minek kellenek az extraórák?
Vagy mi ez a szenvedés, ami átakítási kísérletként folyik?

index.hu/gazdasag/2018/10/16/kozszfera_allamigazgatas_egeszsegugy_szocialis_szakma_leepites_atkepzes/amp

index.hu/gazdasag/2018/07/19/kozszfera_leepites_munkaerohiany_burokraciacsokkentes/amp

kgaba82 2019.03.24. 22:36:55

@John Brennan: Én inkább a munkaügyi, szociális hivatalokra gondolnék, ahol a digitalizációnak elvileg likvidálnia kellene az állomány 80%-át.
Valaki állástalan lesz, akkor a szükséges nyomtatványt elküldi a cég az ő ügyfélkapujára. Amit egy robot ellenőriz. Aztán mehet az automatikusan megítélt segély. Emberi ellenőrzés csak véletlenszerű. A Földhivatalnál ez utóbbit elfogadhatatlannak tartom.
Előbbinél esetleges visszaélés se nagy értékű, és max az állam kárára történik. Utóbbinál ez messze nem így van.

A digitalizáció hasznosításáról lenne mit tanulnunk az észtektől. Ők már ügyintézőket se látnak. Persze vannak, de számarányban sehol nincsenek a magyar bürokráciához.
Emellett a nagy lépés az lenne, ha a települési önkormányzatokat a járásiakkal váltanák fel. Nagyobb méret, gazdaságosabb struktúra.

kgaba82 2019.03.24. 23:00:54

2013-as adatok
en.m.wikipedia.org/wiki/List_of_countries_by_public_sector

A g7.hu -tól:
"2015-ben az összes foglalkoztatott 21,9 százalékának adott az állam munkát, ami 3,8 százalékponttal magasabb az OECD-átlagnál"

index.hu/gazdasag/2018/07/19/kozszfera_leepites_munkaerohiany_burokraciacsokkentes/amp
"
megkérdeztük az MKKSZ elnökét, Boros Péternét, mi az humán közszolgáltatások érdekképviseletének véleménye arról, hogy ismét napirendre kerülhet a közszféra lefaragása. Szerinte a baj ott kezdődik, hogy az eddigi karcsúsítási tervek nem jártak együtt a feladatok csökkentésével a közszférában, ameddig ezt nem lépik meg, addig katasztrófa lenne a létszámcsökkentés számos területen."
"
Az MKKSZ elnöke szerint a közszféra növekedését a közigazgatás felső szintjének elburjánzása okozza, és egyre többen dolgoznak az állami cégeknél is (amelyek száma szintén nőtt az elmúlt években). Ezt a feltételezést némileg alátámasztja, hogy 2010-hez képest majdnem megduplázódott és mintegy 10 ezer főt számlál a minisztériumok által közvetlenül foglalkoztatottak száma, és akkor még nem beszéltünk a tárcák háttérintézményeiről, "

Nézd bevallom nyilván nem tudok sokat a közszféráról. De őszintén szólva azt is kétlem, hogy akárcsak a benne dolgozók szerény kisebbségén túl bárki képes lenne átlátni azt.

laci_52 2019.03.24. 23:22:53

A cikk szerzője rossz helyen kapirgál: nemcsak Orbán és kormánya a fő probléma és akadály az ország fejlődésében, hanem vele együtt a rendszerváltás utáni összes kormány: lassan 30 éve lesz, hogy megélhetési politikusokból álló korrupt rablóbandák vezetik az országot, akik számára csak a zsebük megtömése fontos...

nemecsekerno_007 2019.03.25. 10:40:51

@Én de genere Mi: A Mussolini család nem futott be olyan nagy karriert a háború után, így az unoka se élvezte ezt az előnyt a későbbiekben. Ettől függetlenül azt se támogatnám.

Dobrev Klára a kommunizmus/szocializmus "gyermeke" aki a rendszeváltásból is nagy előnnyel jött ki.
Szóval nem gondolom, hogy ő lenne az akire a patást kéne cserélni....

mgdé 2019.03.25. 15:43:49

@nemecsekerno_007:

Hirdetés:

"Megérdemelnénk" jeligére:
Öregecskedő patásunkat fiatal feleségekre cserélnénk!

Tamáspatrik 2019.03.25. 20:51:55

@Helyszíni zsemle: Hogyha hatalomban gondolkozol, akkor tudatilag ugyanolyan szinten vagy mint a kommunisták, mert nekik volt mindenek fölötti a hatalom. Tőlünk nyugatra a sikeres országok egyike sem isteníti a hatalmat - sőt az nem olyan, amit "el kell ragadni másoktól", hanem amit meg lehet osztani másokkal.

Tamáspatrik 2019.03.25. 20:54:18

@Willkommenskultur: Erre azt mondom, hogy a Kádár rendszerben is hasonló reálbér emelkedés volt igen sokáig, mégis becsődölt. Nem mintha azt kívánnám, hogy a jelenlegi csődöljön be, mert azzal senki se járna jól. Csak hogy már kezdi kifutni azt, ami benne volt. Ez már erőlködés, ami itt megy.

inquisitor amentiae 2019.03.28. 00:18:29

@Tamáspatrik: Későn szólok hozzá, és eszem ágában sincs a hozzászólásokat végigolvasni, előre is elnézést, ha relevanciájukat vesztették az alábbiak.

Azt hiszem, értem, mire gondolsz, amikor fejlődési szintekről beszélsz, és a kommunikáció körülményeit és céljait tekintve adekvátnak tartom azt, hogy négy szinttel próbálod leírni az ország állapotát (és nem mondjuk nyolccal, túl sok és kevéssé célratörő lenne). De. Személyes tapasztalataim alapján nyolc év alatt nem történnek jelentős társadalmi átalakulások, sőt húsz alatt sem (erre társadalmi szinten az egyetlen megbízható út a generációváltás, sajnos). Az, hogy 2006-ban a közbeszéd elítélte a hatalom erőszakos fellépését, lényegesen különbözik attól, hogy "a társadalom elutasította az erőfölénnyel való visszaélés logikáját". Sajnos a társadalom leszakadó rétegei még az első szintet sem érték el. A szabályok és a jó-gonosz egybites logikája, ami jelenleg a memetikus térben hömpölyög, a társadalom nagyobbik részének valójában nem hátra, hanem előre lépés (legalábbis egyre többször kezdem ezt érezni). Lehet, hogy éppen ez a célja.
Persze ez a fejlődés az élet különböző területein gyakran különbözőképpen testesül meg. Például a társadalom döntő többsége nem tagadja a korrupció létjogosultságát.

A gondolatmenet másik végén meg ott ülsz te. Köszönöm, hogy időről időre megosztod a gondolataidat, sok szolgálatot teszel ezzel. Én többször is megpróbáltam aktívnak lenni, de (még!) nem sikerült szokássá alakítani.

Üdv.

Tamáspatrik 2019.03.29. 23:04:57

@inquisitor amentiae: A kérdés szerintem az, hogy 8 év elég volt-e a szabálykövető társadalom konszolidáló célú létrehozásához. Szerintem igen, bár ezt nem tudom bizonyítani. Nyilvánvalóan a "társadalom egésze" vagy akár még a többsége is nehezen értelmezhető. Kontraproduktívnak látom és egy helyben járásnak a "nemzeti egység" ilyen fajta sulykolását. Gyerekes szinten tartja a társadalmat: "mosdjál meg, idegenekkel ne állj szóba stb."
süti beállítások módosítása