Sajátos képet rajzol ki az, hogy a kormányunk milyen területeket nyom pénzzel, és ezáltal milyen társadalmat szeretne látni. El kell ismerni persze, hogy ezeket a látványos pénzszórásokat részben a kormány elődjeihez mérten viszonylag jónak mondható gazdaság- és pénzügy-politikája tette lehetővé, másrészt viszont a kedvező nemzetközi konjunkturális helyzet és az EU támogatások. Egyes területek támogatása a legtöbbünk számára többé-kevésbé elfogadhatónak mondható (pl. a családtámogatások), mások viszont nyilvánvalóan ésszerűtlenek, és ezek mutatják meg mélységében a kormányideológiát, amely más területek (oktatás, egészségügy, szociálpolitika, tudomány) rovására érvényesül. Ezek a támogatások egyébként nem minden esetben elhibázottak, vannak mellettük szóló érvek is, amelyek egy jobb elosztási rendszerben és ésszerű szinten jó irányokban mutatnának.
1.Élsport támogatása
A magyar élsport helyzete szemernyit sem javult, a labdarúgásunk egy átmeneti időszakot leszámítva ugyanott van a világranglistán mint tíz éve, exportképes játékosokat nem nagyon tudunk kinevelni. Stagnálás és hanyatlás jeleit mutatják más kiemelt sportágak is mint a kézilabda, jégkorong és a vízilabda. Azzal együtt, hogy még olyan nálunk szegényebb országok is mint Horvátország vagy Szerbia is e téren már messze leköröztek minket. A minden ésszerűséget nélkülöző TAO támogatások és az egyéb állami pénzek már az ezer milliárdot is meghaladták, és egy olyan közeget tesznek lehetővé, ahol a teljesítmények nem számon kérhetőek, az edzők nagy része csak sumákol és ködösít.
Nyilvánvalóan nem történik meg a tehetségek megfelelő kiválasztása és gondozása, emellett a játékosok hosszabb távú fizikai megalapozása is elmarad. Mindezzel persze semmi újat nem mondtam, ezeket ma már szinte mindenki tudja (aki egy kicsit is tájékozott), mégis gyakorlatilag elfogadjuk, hogy az államfőnek és egyes potentátoknak olyan költséges "hobbijai" vannak mint az NB1-es labdarúgó bajnokság és a stadionépítések. Az élsport helyzete és az ott uralkodó viszonyrendszer egyébként az egész társadalmat elég jól lemodellezi.
Tömegsportban egy fokkal jobb a helyzet: a labdarúgás az iskolákban valóban edzettebbé teszi a gyerekeket úgy, hogy a csapatjátékot is elősegíti (amihez valóban kellenek pályák, bár stadionok semmiképpen). Más tömegsportok fejlesztése ettől még egyelőre elmarad: a bicikliutak tervezése és kivitelezése olykor kívánni valót hagy maga után, a futáshoz pedig még mindig hiányoznak a parkok.
2.Egyházak támogatása
Ez nem távolról sem olyan káros mint az élsporté és jóval kisebb mértékű kiadásokat is jelent, azonban itt is jellemző az áttekinthetetlenség és az elszámolás hiánya. A történelmi egyházak "homlokzata" egyre mutatósabb (templomok, zarándokhelyek, egyházi iskolák), ami elfedheti a belső hiányosságaikat. Nyilvánvaló, hogy az egyházak a magyar közép- és felső osztályokban szeretnének erős tömegbázisra szert tenni: az egyházi iskolákba többnyire az előnyös helyzetből induló gyerekeket veszik fel, még véletlenül sem a hátrányokkal indulókat. Mivel az állami iskolák többségében a körülmények igen szegényesek, ezért az egyházak tevékenysége növeli a szegregációt és csökkenti a társadalmi mobilitást.
Az egyházi iskolák egyik abszolút pozitív oldalát is ki kell emelni, azt hogy erősíti a közösségi szellemet a gyerekekben, nagyon sok közös programot szervez a számukra. (Bár az állami támogatás mértéke még ezt figyelembe véve is egy kicsit eltúlzottnak tűnik.) Másik pozitív oldala a viszonylagosan jó feltételrendszerben jó vagy elfogadható szintű szolgáltatási színvonal.
Viszont ki kell mondani azt is, hogy a jelenlegi helyzet pl. a katolikus egyháznak annyira kényelmes, hogy nem ösztönöz semmiféle teljesítményre és fejlődésre, ami konkrétan abban látszik, hogy a gyerekek és a szüleik számára a misék nagy része dögunalom. (Az idősebb generáció csupán az, amely elfogadja teljes egészében a szertartásosságot, mert már megszokták.) A miséken való részvétel egy "megadom a császárnak ami a császáré" típusú szükségszerű kötelességteljesítést jelent, mert a papok többsége csak rutinból dolgozik, nem törekedve arra, hogy értelmezni próbálja amit elmond és a saját egyéniségét is beleszőve közelebb hozza a tanításokat a mai gyerekek vagy felnőttek jellemző problémáihoz.
Arról szól ez csupán, hogy viselkedjetek jól, legyetek engedelmesek, amely egyébként nagyon kompatibilis a (teljesen idejétmúlt) poroszos oktatásunkkal. Egy száz százalékig normakövető társadalomra szocializál, amely nem csak hogy általában eléggé öntörvényű tehetséges embereket kiveti magából, hanem a diákokat is már afelé orientálja, hogy mindenből legyél eléggé jó. Nem pedig afelé, hogy fedezd fel, miben vagy igazán tehetséges és azzal foglalkozz a legtöbbet.
Emellett úgy tűnik, hogy az állam időnként megsérti az állam és egyház szétválasztásának alkotmányos alapelvét.
3.Kormányközeli médiumok támogatása
Ez eléggé rafinált módon érvényesül, egyrészt a legtöbb TV-, rádiócsatorna és újság tulajdonosai kormányhoz közel álló személyek így biztosítva azt, hogy a médiamunkásokat "megfelelően orientálja" arról, hogy mi lehet hír és hogyan lehet előadni. Másrészt azonban ezek a szerkesztési elvek a műsorokat a lakosság nagy része számára unalmassá, teljesen érdektelenné teszik, a reklámbevételek teszik hozzá azt az évi sok milliárd pluszt, ami a fenntartásukhoz szükséges.
Nem mondom azt, hogy amit csinálnak az feltétlenül és teljes mértékben rossz (például 20-25 évvel ezelőtti űberkritikus újságírás máshogy volt kiegyensúlyozatlan és máshogy volt rossz). A hírműsorok fő célja egyfajta nemzeti egység (mint érzelmi közösség) erősítése: részben olyanokról szól, akiken az állam valamilyen módon segít, másrészt az egységet veszélyeztető (potenciális) ellenségekről, akik a közösség (képzelt vagy valós) egységét megbonthatják. Érhető módon sokak igénylik ezt a fajta érzelmi alapú közösséget, sőt még a közös ellenség képe is ez irányban hat, mert elvben segítheti a nemzeti egységet. Ha körbenézünk, akkor viszont azt láthatjuk hogy semelyik sikeres országban nem jellemző ez a fajta médiapolitika, mert hosszabb távon rossz vért szül (bezárkózást, bizalmatlanságot és előítéletességet másokkal szemben - pl. az óriásplakátok is ezt erősítik).
Egyébként nem zárható ki teljesen, hogy a radikális, bezárkózáspárti konzervativizmusnak van igaza, legalábbis bizonyos esetekben: foglalkozzunk a családdal mennél többet és bulizzunk a haverjaikkal, mit érdekelnek minket az információs társadalom kihívásai, vagy bármiféle szellemi fejlődés.
Egyedi esetekben nem mernék ítélkezni, hogy ez a magatartás helyénvaló-e vagy sem. Amikor tömegessé válik, arra már láttunk sok eléggé hasonló példát, még a magyar történelemben is: legutóbb a '70-es években, amikor a társadalom nagy része elfogadta központi mantrákat. Az szocializmus volt, ami most van az annak nemzeti változata, tehát nemzeti szocializmus. (Ugyanúgy pátyolgatja az engedelmes állampolgárt, csak nemzeti színezettel.) Igen, ez is már egy lejáratódott rendszer, újfajta csomagolásban...
4.Gazdaságfejlesztések
Ez messze a legnagyobb nagyságrend, és leginkább az EU források felhasználását jelenti, évente több száz vagy ezer milliárdos nagyságrendet. Itt legalább háromféle pazarlás fordul elő, az egyik a szakértelem teljes hiánya: az ELIOS botrány ennek a legjobb példája, azonban elsikálták, a büntetőjogi felelősség fel sem merült (talán mert Orbán vejéről van szó, nem tudom). Ehhez hasonló példa, szintén a szélhámosság kategóriájába tartozik, amikor Matolcsy unokatestvérének bankja csődbe ment, sok ügyfelét megkárosítva.
Másik eset, amikor gyorsan el akarjuk költeni az EU milliárdokat olyan célokra is, amelyek nem fontosak: autópályát építünk arra, ahol alig van forgalom vagy idegenforgalmat fejlesztünk ott, ahol már telített a piac (pl. Tokaj környéke). Mivel egyes panziók később lakóépületté minősíthetőek át, így a történet elsősorban a NER-lovagok vagyongyarapításáról szól, de nem csak ők hanem rengeteg más vállalkozás valósított meg könnyű pénzekből olyan beruházást, amelynek megtérülése erősen kérdéses. Bod Péter Ákos is arra mutat rá legújabb tanulmányában, hogy az EU források elherdálását jelzi az, hogy a beinvesztált pénzek ellenére nem nőtt a magyar gazdaság termelékenysége, ezért megkérdőjelezi azt, hogy hosszabb távon mennyit fog tudni dobni a magyar gazdaságon az EU pénzek felhasználása. (Vagy pedig csak élősködésről van szó, amely addig működik, amíg a pénzek tartanak.)
Harmadik közismert veszteségforrás a pályázatok túlárazása, hiszen amennyiben haveri cég nyeri meg, akkor versenyeztetésre nincs szükség. Ez még önmagában nem lenne akkora probléma, hogyha versenyképes magyar vállalkozásokat hozna létre. Dél-Koreában is hasonlóan nagy volt a korrupció még pár évtizeddel ezelőtt, az állam ott is kijelölte a győzteseket. Alapvető különbségnek tűnik viszont, hogy ott a vállalkozások tulajdonosi és menedzsment köre igyekezett mindent eltanulni másoktól és kemény munkával világszínvonalú vállalatokat létrehozni. Nálunk nyoma sem látszik annak, hogy erős, nemzetközi szinten ütőképes, fejlett gyártási szerkezettel rendelkező magyar vállalatok jönnének létre. Ahogyan azt Róna Péter gyakran hangoztatja, a magyar gazdaság húzóerejét a nemzetközi multik adják, de egy ország sem volt még képes magasabb fejlettséget elérni erős nemzeti vállalatok nélkül. (Az élelmiszeripart és a mezőgazdaságot is beleértve, mindkettőnek jók az adottságai és lehetne erős "játékos" - de egyik sem tartozik az európai "A" ligába...)
Ez megint a '70-es éveket idézi, ahol a relatíve olcsó orosz olajra és nyersanyagokra épült a magyar gazdaság, azonban a rendszer nem kényszerített ki jelentős teljesítményeket, nyugodtan el lehetett lavírozni anélkül egy darabig, hogy a technológiát és a szervezetet modernizálnánk.
5.Alternatív valóságok építése
A független, valóságfeltáró és emiatt kormánykritikus műhelyeket meg kell szüntetni (CEU, Közgáz egyetem autonómiája, MTA kutatóműhelyei, civil szervezetek), mert nálunk a kormány mondja meg, hogy mi a valóság. (Pl. ha a "gender" szót kimondják, azzal már a szélsőjobbon egyfajta pavlovi reflexként sokan mozgósíthatóak lesznek verbális szinten.)
A közgazdaságtan és a történelem nagyon alkalmasak erre, mert (elnézést) mindenki bele tud pofázni. (Ellentétben mondjuk az orvostudománnyal, amely annyira körülbástyázta magát a szakkifejezéseivel, hogy elködösíthessék az egyszerű dolgokat is. A You tube-on lehet közérthető információkhoz jutni betegségekről, különben pedig annyira nehéz összerakni mint tinédzser korunkban a szexuális ismereteket.) Alternatív közgazdasági egyetem már működik az MNB irányítása alatt, alternatív történelmi intézetet most hoznak létre (az elfogult szemléletet már eddig is terjesztették a médiumokban a szakma által soha el nem ismert szakértők). Holott ott vannak az egyetemek és léteznek a különféle szakmai fórumok, ahol ütköztetni lehet a véleményeket, azonban a szélsőjobbos eszmék hívei valamiért mindig kerülik az ilyen vitákat és szeretnek a saját kis zárt köreikben megmaradni. (Hiszen az összes tudós egytől egyig kilóra megvették "valakik", csak ők lehetnek az igazság képviselői.) A laikusokat mindig könnyen lehet hülyíteni tetszetősnek látszó, de a tudományosság szigorú kritériumait nem teljesítő összefüggésekkel.
Lehetne még tovább folytatni a pénzszórásról szóló példákat az állami bürokrácia megbízható emberekkel való feltöltésével: mindenhol vannak olyanok, akik jó végrehajtói a politikai vezetésnek, annak ellenére,hogy a szakmai tudásuk eléggé gyatra.
Összességében azt lehet mondani, hogy a vezető politikai elitünk lemondott arról, hogy tehetséges és a feladatokra igazán alkalmas embereket hozzon helyzetbe, amely mögött egy olyan gondolat állhat, hogy Nyugat-Európa úgyis elszipkázná őket, mert az ottani fizetésekkel és feltételekkel nem lehet versenyezni. A fiatalabb generációk is észlelték ezt a fordulatot és a képességeik fejlesztése, tudásuk bővítése helyett inkább a kapcsolataik építésével próbálnak előbbre jutni.
Azzal önmagában még semmi probléma nincs, hogy egy országban középjobb színezetű nemzeti kormányok viszik a prímet, sőt számos esetben ilyenek rakták le a modern gazdaságok alapjait. A gond a hatalomkoncentrációval van, amely visszaélésekre ad okot - lehetne Fidesz vezette kormány sok éven keresztül, különféle koalícióban másokkal. A gazdaságunk fejlődése nem gyorsabb ma sem, sőt 2010-2014 között gyengébb is volt mint a régióban másoké, és egy alacsony bázisról mindig könnyebb relatíve nagy fejlődést elérni. Ezek alapján a kormányunk eredményei nem nevezhetőek kiemelkedőek, bár a régióban csak nálunk van stabil 2/3-os többségre építő vezérelvű rendszer.
Emellett pedig a választott irány egyértelműen Európából kifelé tart, a Balkán irányába való sodródást mutat, ők voltak szerencsétlen helyzetük miatt évszázadokkal elmaradva Európától. Nálunk is a kormány és köre ultrakonzervatív módon rég meghaladott 19.századi és 20. század eleji elvek alapján akarja a társadalmat irányítani.