Ideo-logikák

Ideo-logikák

Homofóbia - avagy a "természetes" reakcióink mennyiben kulturáltak és elfogadhatóak?

2019. május 24. - Tamáspatrik

A homoszexuális kisebbség védelme érdekében olykor heteroszexuálisoknak kell felszólalniuk, nem is feltétlenül azért mert per pillanat különösebb védelemre szorulnának. Egyszerűen azért teszem, mert bánt az az olykor kormányzati szinten is megnyilvánuló, néha tetszetősnek ható mondatok mögé rejtett PRIMITÍVSÉG, ahogyan ezt a témát kezeljük.

A "Szemlélek" bloggere a természetességgel érvel, hogy ha valaki a saját neméhez vonzódik az nem természetes dolog. Ez az érv mégsem meggyőző, hiszen az ősember életmódja természetes volt, a miénk nem az, többek között mert szögletes épületeket hozunk létre, amelyek a természetben nem léteznek. Az sem természetes, hogy bányásszuk a földet és gépekkel különféle termékeket hozunk létre. De még az sem, hogy megtanultuk kordában tartani az ösztöneinket és nem viselkedünk úgy mint egy vadember. (Még pár száz éve is annyira gyakori volt a hirtelen felindulásból elkövetett emberölés, hogy az étkezéshez nem használtak késeket.) A "természetes" érv egyáltalán nem meggyőző sőt mondjuk ki, hogy az ember egyáltalán nem természetes lény, hiszen az emberi csecsemőnek évtizedekig tart, amíg felnő, míg az állatok kölykei általában pár hónap vagy egy két év alatt elérik a teljes biológiai érettséget.

Nem tehetek róla, de nekem a homofóbiától van "fóbiám", - amely nem más mint valaminek a túlreagálása, indokolatlan viszolygás valamitől. Ez olyan mint az egyik rokonom esete, aki miután megtudta, hogy az egyik neves színészünk homoszexuális, azután már viszolygott az illetőtől. Egyszerűen mert nem tudta elválasztani a színészi teljesítményt (szakmát) az illető egyéb jellemzőitől (magánéletétől). Szerintem pedig nagyon könnyen elválasztható a kettő, egyszerű döntés kérdése, és azért tudjuk megtenni, mert "természetellenes módon" tudatos lények vagyunk. (Például egy nemi szervét mutató férfivel szemben harag helyett érezhetünk egyszerűen szánalmat is - az utóbbi szerintem inkább helyénvaló.)

Érdemes megnézni, hogy az olykor kormányzati szinten is megjelenő homoszexualitás ellenesség milyen "klubba" sorol minket: egyértelműen az elmaradott kelet felé és a Balkán felé, ahol a bizalmatlanság és az intolerancia a jellemző az emberek között. Ezek többnyire alapjában véve macsó értékrendű társadalmak: a férfi legyen kemény, semmiképp sem érzékeny (mint a homoszexuális férfiaknak egy jelentős része). Az ilyen a társadalommodellek felett elment az idő valamikor a múlt század elején.

Az egyéni szexualitás egyébként mindenki esetében eltérő és igen széles skálán mozog a túlhajszoltságtól az impotenciáig vagy frigiditásig bezárólag, és alapvetően alkati adottság, amelynek genetikai alapjai is vannak. Éppúgy nem tehetünk róla mint egészségügyi problémákról, a terméketlenségről vagy komoly kapcsolati problémákról, amelyek a szexuális beállítódáshoz hasonlóan szintén akadályai lehetnek a gyermekek nemzésének. Ezek nagyon intim dolgok, a magánélet szférájába tartoznak, nem is szoktuk feszegetni. Általában az ilyen jellegű problémák sejthetőek másokról, de nem nagyon illik beszélni ilyesmiről (ha csak az illető fel nem hozza). Vannak és voltak nekem is olyan ismerőseim, akikről gondoltam, hogy valószínűleg homoszexuálisak lehetnek, de ezt zárójelbe tudtam tenni, nem befolyásolt a megítélésükben, attól még ugyanolyan rendes emberek. Szerintem a legtöbben ugyanúgy gondolkodnak erről mint én, igazából nem látok itt problémát.

A túlzott macsóság, a férfiasság bizonygatása ellenben sokkal több bajt okoz a homoszexualitásnál, számos baleset vagy erőszakos bűntény történik a macsó viselkedés miatt a világon minden nap. Inkább erről kellene beszélni, nem pedig a homoszexualitásról, amely nem valós probléma, hiszen nem fertőző, nem ragályos, - de a fóbiák természete olyan, hogy az illetőt semmilyen tudományos tény nem képes meggyőzni a jelenség ártalmatlanságáról. Egyedül agyunk, a tudatosságunk képes felül emelkedni a fóbiák jelezte ösztönös reakcióinkon: akár póktól, akár kígyótól irtózunk, akár a "melegektől".

A férfi lakosság mintegy 4%-át teszik ki a saját nemükhöz vonzódók, nőknél nem ismert ez a szám. Mivel az arány ilyen nagy és gyakorlatilag konstans, emiatt feltételezhető, hogy valós társadalmi funkciója van (méghozzá főként ott, ahol a férfiak aránya túl magas a nőkéhez képest). Közismert, hogy egyes szakmákban gyakori, például a művészek között az átlagosnál jóval több a homoszexualitás, pl. az egyik kedvenc zongoraművészem is az volt.

A homofóbia és a xenofóbia az ösztönös jelleg miatt egyértelműen primitív reakciók, annak ellenére mondom ezt, hogy ezek bennem is megvannak valamilyen szinten. Itt lehetne továbbá csordamentalitásról beszélni, de fölösleges, hiszen mindannyiunkban van olyan, hogy konformitás, a magánytól való félelem és a csorda biztonságos közegéhez való tartozás vágya. Nem állítom, hogy ezek mindig károsak, nagyon is lehetnek olyan szituációk, ahol az indulatos magatartás nagyon is adekvát - manapság azonban ezek már ritkának mondhatók a legtöbbünk jól szabályozott, rendezettnek mondható "polgári" életében.

Álljanak be ők is a sorba és legyen gyerekük, ez a kimondatlan elvárás sokak részéről, hogy ezzel is gyarapodjon a társadalom... Kövér László mondatától pedig kiráz a hideg, hiszen alsóbb- és felsőbbrendű emberekről beszél. Igaz ugyan, hogy vannak a természetes szaporulathoz hozzájáruló emberek és vannak akik nem, de az utóbbiak is részt vesznek a társadalom értékteremtésében és hatással vannak valamilyen módon az utódgenerációkra. Sőt, örökbe fogadás esetében, ha nincs heteroszexuális pár, akkor a homoszexuális még mindig jobb mint az állami gondozás rideg és szeretetlen világa. Ettől még nem lesz a gyermek homoszexuális.

Mindezek az érvek a földhöz (és általában a kézzel fogható dolgokhoz) jobban kötődő, kissé földhözragadtabb, hagyományosabb szemléletű emberek olykor "homofób" vagy homoszexualitás ellenes beállítódásával szemben fogalmazódnak meg, nem tagadva teljes mértékben annak a felfogásnak az időnkénti vagy helyzetfüggő létjogosultságát. Azt azonban jegyezzük meg, hogy akármit is diktálnak az ösztöneink: homoszexualitástól nem kell félni, hogy elkapom. (Még akiket buliból fiatal korban esetleg bele is vittek ilyesmibe, azok sem.)

Azért tartom fontosnak olyanok érdekében felszólalni, akikhez semmi közöm, mert ha mindenki csak a saját kis érdekeit nézi, akkor a hatalom mindenkit meg tud venni vagy vesztegetni. Az összképet is kell nézni és azt képviselni, amit egy egészségesen működő társadalomról gondolunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://ideo-logic.blog.hu/api/trackback/id/tr4614852958

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.05.24. 06:01:32

A homofóbia nagyszerű dolog, hiszen nem más, mint az egészség igenlése.

Minden ember ösztönösen elutasítja a betegséget. Mióta primitívség az egészség kedvelése?

Éhes_ló 2019.05.24. 19:52:30

Senki nem fél a buziktól.
Az egészséges emberek hánynak tőlük.
Ez pedig teljesen normális reakció.

Tamáspatrik 2019.05.25. 10:22:51

@Éhes_ló: Teljesen egészséges emberek nem léteznek, leginkább agyilag nem. Olyanok vannak inkább, akiket egy társadalom a normáiknak megfelelőnek és elfogadhatónak tekint, de ők is messze vannak az egészségestől.

TGabi 2019.05.25. 12:59:32

Üldözni, bántalmazni embereket nem szabad. De ami nem normális, az sajnos nem normális. Hofi után szabadon: kötelező azért ne már ne legyen...:S

2019.05.25. 13:20:08

A Szemlélek bloggere egy szemforgató vallásos idióta. hasonlóan az itt is elsőként kommentelő, egyébként full meleg Bircához. A melegség normalitását meg egyszerűen a létezése igazolja, ha pár millió év evolúció nem irtotta ki, akkor bizony az nem természetellenes. Nekem sem gusztusos elképzelni két férfi szexuális aktusát, de mondjuk Bircával meg a többi homofóbbal szemben én nem is szoktam elképzelni, ergo nem is érdekel az egész. Az foglalkozik ezzel, akit ez foglalkoztat, ha érthető mire célzok... :)

Szalay Miklós 2019.05.25. 14:03:51

Egy tömör és (szerintem) objektív összefoglaló a homoszexualitásról:

egyvilag.hu/temakep/051.shtml

+ 1 másik a nemiség összetettségéről. (Kb. annyi, amennyit tényleg tudni érdemes a gender studiesből):

egyvilag.hu/temakep/050.shtml

ubermeister 2019.05.25. 14:15:08

Érdekes de a férfiak szeretik a leszbikusokat nézni, s az asszonyt is szívesen megrakják análban, magukra mégsem tekintenek melegként. Miért? Szerintem mind buzi!

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2019.05.25. 14:20:50

"Nem tehetek róla, de nekem a homofóbiától van »fóbiám«, - amely nem más mint valaminek a túlreagálása, indokolatlan viszolygás valamitől. Ez olyan mint az egyik rokonom esete, aki miután megtudta, hogy az egyik neves színészünk homoszexuális, azután már viszolygott az illetőtől."

Ez is egy természetes jelenség. Sokallod valamilyen szerinted túlzott viselkedés, gondolkodásmód megfigyelt gyakoriságát, és kialakult benned egy "fóbia", egy türelmetlen reakció. A "természetesség" szót kicsit szánakozásra méltóan kiforgatók, magyarázók ne a szögletes házak létébe és a papucsállatkák szaporodási módjába kapaszkodjanak, hanem higgyék el nyugodtan, hogy természetes az, amit természetesnek érzünk magunk körül, zsigerből.

Nem kell félni attól, hogy valaki nem szereti a buzikat. A sértő jelző egy nem szükségszerű és nem is természetes részvételi módot jelez a közösségi életben. De az emberek nagy része még a heteroszexuálisok szexuálisan harsány viselkedését sem érzi ám természetesnek, és berzenkedik ellene, többé vagy kevésbé.

Attól sem kell félni, ha valaki megmondja, hogy ő nem szereti a buzikat. A "meleg" szó enyhe kisajátítása sem arat osztatlan sikert, de azért nem terjedt el végleg, mert SOK emberben okoz a homoszexualitás erőteljesen megjelenő, olykor tolakodó formája indulatot, amelytől egy dndulattal töltött szó használatával akar megszabadulni, természetes pszichés reakcióként. De a szabad szólás joga MINDEN embert megillet. Az, amt a szólás betiltása helyett elvárni lehet, az az ILLEM. Ami viszont nem természetes dolog, mégis számít a nevelés eme hatására az is, aki a természetességet akarja ráhúzni minden szerinte jóra, szintén természetes pszichés folyamatot követve.

Az illem nevében elvárható, hogy senki ne hirdesse a homoszexuálisok – pontosabban az ennek jegyével tüntetőleg vagy csak furcsán bőségesen felszerelkezett buzik – iránti ellenszenvét túlzott harsánysággal. Különösen akkor, ha tudja, látja, hogy a társaságában meleg is van. Aki ezt nem tartja be, attól viszont nem helyes színpadiasan és túlzóan egy JOG védelmét követelni, politikai erőket mozgósítva, hanem tegye szóvá az illemtudó viselkedés hiányát. Az pontosan az, ami a konfliktust okozza.

"A homofóbia és a xenofóbia az ösztönös jelleg miatt egyértelműen primitív reakciók, annak ellenére mondom ezt, hogy ezek bennem is megvannak valamilyen szinten. Itt lehetne továbbá csordamentalitásról beszélni..."

A "csordamentalitás" szó használata azt mutatja napnál világosabban, hogy a posztoló megpróbálja letagadni maga előtt is annak a természetességét, hogy az ember, mint közösségben élésre született, az ehhez szükséges minden ösztönnel felszerelt lény, hajlamos egy többség, illetve egy számára egyéb okból példaadó egyén gondolkodásmódját is magáévá tenni. Ez a pszichikai egyedfejlődés egyik pillére, és a kiirtására tette próbálkozás magát a pszichikai egyensúlyt próbálja aláásni. Ez a hasonlítási törekvés természetes dolog, nem szégyen. Az egyén egyéni intelligenciáját jelzi, hogy mennyire képes tudatosan, az egyszerű – és a liberalisták által fölöslegesen félt – szóval erkölcsnek nevezett elvi mintagyűjtemény elemeivel összeegyeztetni a mintaszemélyekkel és mintacsoportokkal járulékosan kapott gondolatpaneleket. A politikai jellegű posztok alatt kommentelők legprimitívje, megfigyelhettük, azt az elvet követi, hogy ha valaki egy neves politikai személy valamelyik javaslatát vagy gondolatát jónak tartja, sőt, magáénak érzi, az nyilvánvalóan minden egyéb tekintetben is feltétlen híve, sőt, agymosott bábja az illetőnek. Az intelligens ember tud szelektálni, és aki ebben nem hsz, az ezek szerint maga sem lehet képes a szelektálásra.

Ahogy a hivatkozott másik poszt is mondta, a "homofóbia" szó egy politikai támadás jellegzetesen szélsőséges eszköze, a maga értelmetlenségével együtt. Az egyéni ízlés szintén jog, és annak ilyen szélsőséges megbélyegzése ugyanúgy primitívség – vagy átlátszó, politikai támogatásért kuncsorgó indulat –, mint amilyen primitívségnek érzünk az illemet durván sértő bármilyen megnyilvánulást. Toleranciát követelnek tőlünk, "homofóboktól", mi pedig toleranciát várunk a másik oldaltól. Az uszítás nem tiszteletben tartandó jog, de a vélemény elmondása nem támadható meggyőzően egy jog sérelmére hivatkozva.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2019.05.25. 14:25:30

@Androsz: édes, hogy nevelgetni akarja a homofob népséget, de lecsordazza oket...
ugyes...mondana Kohn bácsi...vagy sem.

2019.05.25. 14:57:58

@Eugene Horse:

". Az foglalkozik ezzel, akit ez foglalkoztat, ha érthető mire célzok... :)"

Nem érthető, hogy mire célzol öcsisajt.
Ugyanis van olyan is, hogy valaki azért utálja a buzikat, mert például gyermekkorában találkozott egy ilyen gyökérrel, aki megpróbálta inzultálni.
Olyan ez, mint a kutyaharapás.
Ha belemar a seggedbe egy doberman, utána az összes dobermantól távol akarsz maradni.

Ennyi vazze.
Ha érted, mire célzok...

szepipiktor 2019.05.25. 14:58:10

A homofóbia nem bűncselekmény, mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ügyben állást foglaljon, vélemény mondjon.
A hergelés jellemzően az egyik oldalról jön (a köteleslaci meg pár aberrált agyfosása lényegtelen, régen tudjuk a defektességüket), minden más vélemény gayakorlatilag olaj a tűzre számukra.
Sajnos az az önjelölt, kéretlen aktivizmus inkább kárt okoz a kisebbségeknek , ahogy a holokasztbiznisz a zsidóknak, a feninistanácik a tisztességes nőknek...
Én azt nézem ki mondja a "mit", nem érdekel, hogy NGO oldaléról vezérelt mozgalmak mit akarnak tönbbséginek összehazudni.
A szemlélek meg rossz példa, az egy szándékosan kommentelhetetlen kinyilatkoztató blog, semmi helye a blog.hu-n, csináljanak egy privát weboldalt és akit érdekel a hittérítés, majd odamegy.

Cycmen 2019.05.25. 15:01:37

A homoszexuális kisebbség védelme érdekében olykor heteroszexuálisoknak kell felszólalniuk, nem is feltétlenül azért mert per pillanat különösebb védelemre szorulnának.................

Nem kell felszólalni, pláne nem olyanoknak mint te vagy. Majd ha problémájuk van akkor elmondják.
Amit itt összehordtál az már nevetséges!

muv 2019.05.25. 15:08:21

@MAXVAL bircaman közíró: en is az egeszseget igenlem! peldaul az olyan magukbol kifordult, frocskolodo, gyulolkodo alakokat, mint te, betegnek tartom.

tovabbi szep napot!

BiG74 Bodri 2019.05.25. 15:56:30

Olvastam a szemlélekes irományt. Egy kitekert, kicsavart, megmagyarázom de mit is írjak iromány. Szóra ne érdemes.

BiG74 Bodri 2019.05.25. 16:00:06

@Látens Inszinuáció:
Mondjuk az talán az egyetlen klasszikus értelemben vehető homofóbia.

BiG74 Bodri 2019.05.25. 16:01:26

@szepipiktor:
Mindenhova bekeveredik a korpa!

szamaritánus 2019.05.25. 16:06:08

@Eugene Horse: a pedofilia normalis3 az oregasszonyok eroszakolasa? egyiket se irtotta ki az evolucio, te idiora.

Tamáspatrik 2019.05.25. 18:30:10

@Androsz: Köszi a részletes hozzászólást. A "természetességgel" érvel egy másik poszt, itt csak arról van szó, hogy az nem mindent ütő érv, nem annyira magától értetődő, hogy mit tekintünk természetesnek.
"Az illem nevében elvárható, hogy senki ne hirdesse a homoszexuálisok – pontosabban az ennek jegyével tüntetőleg vagy csak furcsán bőségesen felszerelkezett buzik – iránti ellenszenvét túlzott harsánysággal."
Ebben egyetértünk, nálam is inkább illem kérdése és kulturáltságé, nem annyira jogi.
"Toleranciát követelnek tőlünk, "homofóboktól", mi pedig toleranciát várunk a másik oldaltól. Az uszítás nem tiszteletben tartandó jog, de a vélemény elmondása nem támadható meggyőzően egy jog sérelmére hivatkozva." Egyetértünk!
"A politikai jellegű posztok alatt kommentelők legprimitívje, megfigyelhettük, azt az elvet követi, hogy ha valaki egy neves politikai személy valamelyik javaslatát vagy gondolatát jónak tartja, sőt, magáénak érzi, az nyilvánvalóan minden egyéb tekintetben is feltétlen híve, sőt, agymosott bábja az illetőnek. Az intelligens ember tud szelektálni, ... " ez kb. az, amit a "csordamentalitás alatt gondolok, amellett, hogy bennem is megvan a konformitás, a többséghez csapódás nagyon is praktikus ösztöne.

Tamáspatrik 2019.05.25. 18:31:58

@Eugene Horse: Ami engem nagyon zavart a "Szemlélek" vallásos okfejtésében, hogy "a homoszexuális ember bűnben él..." Ja meg bűnben él, aki nem házastársi kapcsolatban él, aki nem ismeri a kereszténységet mert pápuai stb.. kb. 17.századi vallásos bigottság, borzasztó.

Tamáspatrik 2019.05.25. 18:33:32

@Cycmen: Az érvelésed egyszerűen lehengerlő. :)

Cycmen 2019.05.25. 19:22:45

@Tamáspatrik: Igazad van inkább célratörő, mint elegáns.
Elmagyarázhatnád, hogy honnantól homofób valaki és mi kell hogy ne legyen homofób!
Ha valaki rossz néven veszi hogy egy buzi molesztálja, ha nem tetszik neki hogy ocsmányul provokálják a vallásában, ha nem tapsikol a hajánál fogva előrángatott hülyébbnél hülyébb jogok követelésének az már homofób? Legjobb ha mindezt szó nélkül elfogadja, mégjobb ha ő is csatlakozik?

muv 2019.05.25. 20:33:46

@Cycmen: homofob, aki azt, ha felnottek gyereket molesztalnak a homoszexualisokhoz koti. homofob az, aki a vallasgyalazokat a homoszexualisokhoz koti. (egyiknek sincs semmi koze ehhez a csoporthoz, legfeljebb elofordulnak kozottuk, ahogy szokek is.)

a hulyebbnel hulyebb jogok elorangatasat nem is ertem mire vonatkozik, jogokat barki es mindenki kovetel maganak, aki ebben barmilyen kapcsolatot is lat a homoszexualitassal, az mar nem csak homofob, de Moricka.

egyeb kerdes?

Cycmen 2019.05.25. 21:15:15

@muv: egyeb kerdes?..............

Nincs. Csináld otthon, engem és másokat hagyj békén vele, mert a tököm sem kíváncsi rá és nem leszek homofób!

2019.05.25. 21:41:02

@szamaritánus: igazad van, finomítani kell rajta. Olyan természetes dolog, ami az önkéntes résztvevőkön kívül senkit sem bánt vagy sért.

muv 2019.05.26. 00:26:02

@Cycmen:
1. hogy en heteroszexualiskent mit csinalok otthon a felesegemmel, ahhoz semmi kozod.
2. hogy ez mikeppen befolyasolna a homofobiadat, azt elkepzelni sem tudom.
3. onnan indultunk, hogy feltettel egy kerdest. honnan szamit homofobianak. erre probaltam, probalok ertelmes, nem sardobalo valaszt adni. ha magadra vonatkoztatsz dolgokat (miszerint te nem szeretnel ilyen kapcsolatban lenni), abba semmi homofobia nincs. ha viszont masok ilyen kapcsolatarol beszelsz eliteloen, na az mar valoszinuleg homofobia.

mert amiket te elitelsz -- teljes joggal!! --, azoknak semmi, de semmi koze a homoszexualitashoz. a legutoljara irtakkal is egyet lehet erteni: senki ne uzekedjen fenyes nappal az utca kozepen, de fuggetlenul szexualis bealitottsagtol. igen, iteljuk el a pedofilokat, a vallasgyalazokat, es ha egy csoport tulzo jogokat akar maganak (bar ezt eleg nehez definialni), azt sem toleraljuk.

a legutobbi peldad is latvanyosan problemas. mond, lattal te homoszexualisokat nemi eletet elni fenyes nappal utcan? mert en meg soha. nem is hallottam ilyenrol. a homoszexualisok sem tesznek mast, mint a heteroszexualisok. neha kezenfogva setalnak, esetleg adnak egymasnak egy puszit. (a vilag ne tovabbja, mit ne mondjak..) szerinted barmiben is hibasabban cselekszenek a homoszexualisok ebben a tekintetben, es gyakrabban, mint a heteroszexualisok? lattal vagy hallottal ilyenre peldat -- szemben a heteroszexualisokkal? en nem.

Cycmen 2019.05.26. 07:41:56

@muv: Jaj egyem azt az infantilis példákkal maszatoló mogyoró agyadat! Nem a homoszexuálisokat ítéltem el, hanem a hülyeséget. Ismerek ratyit többet is, de egyik sem akkora barom mint akik itt a jogaikat követelik, meg a hozzád hasonló önkéntes jóemberkedők. Számodra ugyan meglepő, de van egy viselkedési minimum a társadalomban és azt illik betartani, ha nem tartod be akkor nem kell megsértődni, ha nem túl udvariasan raknak a helyetekre!
Összegezem, kevered a homofóbiát a hülyefóbiával.

muv 2019.05.26. 11:26:25

@Cycmen: a hulyefobiaval semmi baj. tenyleg. de arra meg mindig nem sikerult ramurtatnod, hogy mi koze az egesznek a homoszexualitashoz! ebben a felallasban, amit eddig produkaltal, en csak egyre tudok gondolni. latens homoszexualiskent taszit teged a dolog.. mert eszervet azt egy szemet nem hogy nem adtal, de meg sem probaltal adni!

Tamáspatrik 2019.05.26. 12:22:32

@Cycmen: A szexuális zaklatás nemtől független, mindenhol előfordulhatnak perverz, a szexualitást nem a helyén kezelő emberek. Egyetlen különbség, hogy a nő nem nagyon tudja zaklatni a férfit csak fordítva.
A fóbia nem más mint túlreagálás, pl. ha félek a póktól a saját életemet nehezítem meg, a tudatosságom azonban némi gyakorlatokkal legyőzheti a félelmemet, elég megnézni közelebbről, mit is csinálnak a pókok.
A "homokosok" a heterók szempontjából valóban "csudapókok", azonban ennél nagyobb jelentőséget ne tulajdonítsunk nekik és ne akarjunk túlreagálni egy létező jelenséget. Van ilyen is, az emberek általában nem hibátlanok, vannak különféle furcsa dolgaink, szenvedélybetegségek stb., a homoszexualitás abban más, hogy nem betegség. Nem bélyegeznék meg senkit a szexuális orientációja miatt, ha engem nem zavar vele. Szüksége van a társadalomnak minden rendes emberre.

Éhes_ló 2019.05.26. 16:18:17

@Tamáspatrik: ezt hazudja egy buzi.
Köszi.
Nem érdekelnek a hazugságaitok, ahogy a dendrofilek és más deviánsok sem.
süti beállítások módosítása