Ezen a napon robbantotta ki Hitler azt a háborút, amelyet példa nélkül álló készülődés előzött meg, a totális háború fogalmát ekkor értette meg a világ. Totális volt olyan értelemben, hogy a hadviselő felek gyakorlatilag a társadalom egészét mozgósították, a légicsapások során pedig elmosódott a különbség a front és a hátország között.

 Hibásan levont következtetésen alapult

A fiatal Hitler hibás magyarázatot talált a németek I. világháborús vereségére, az ún. „tőrdöfés elméletet”, a kapituláció a hátországban zsidók és kommunisták aknamunkája miatt történt, úgy vélte hogy teljes nemzeti összefogással kivívható lett volna a győzelem. (Valójában erre nem volt esélye Németországnak a háború utolsó éveiben.) A politikai programja gyakorlatilag nyilvános volt, mindenki jól láthatta, hogy 1933-as hatalomra jutása óta mit csinál, de nem vették elég komolyan ahhoz az európai nagyhatalmak, hogy közösen fellépjenek ellene. Sőt, gyakorlatilag hagyták, hogy pontról pontra megvalósítsa azt, amit eltervezett, az „élettér elméletét” ültette át gyakorlatba. (A kérdés fennmarad, hogy mi lett volna ha nincs Hitler vagy sikeres merényletet követnek el ellene? Szerintem őt "találta meg" a korszellem, a gazdasági válság hatására új utakat kereső "népakarat" , hiszen szabad választásokon juttatták hatalomra.)

 A társadalom teljes militarizálása

A háborús logika azzal kezdődik, hogy mindenkit félre kell állítani, aki potenciálisan gyengítheti a nemzeti egységet és akadályozza a háborús felkészülést. Megszületett és kiépült a modern diktatúra, amelynek sajátossága, hogy a kollektív gyanú elegendő számára, nincs szükség bizonyítékokra ahhoz egyéni szinten, hogy gyakorlatilag törvényen kívülinek nyilváníthasson olyan embercsoportokat, akiknek a feltétlen hűségéről kétségei támadnak. (Megjegyzem, hogy ha valaki érez némi áthallást a cikk egyes mondataiban a mai magyar valósághoz képest az a részemről nem volt célzatos.)  

A zsidóság is a háborús logikának esett áldozatul, a másként gondolkodó értelmiségiek szintúgy, olyan humanisták mint például Thomas Mann emigráltak az országból a fullasztó légkör miatt. Az „élettér elmélet” része volt a német lakta területek megszerzése (amely elé a britek és franciák sem gördítettek akadályt), a szlávok leigázása és szolgasorba taszítása, emellett más közép-európai országok mint Magyarország és Románia (amelyekben nem mellesleg jelentős volt a betelepült németek száma), szoros gyeplőn tartása gazdasági és politikai értelemben egyaránt.

 A háború nagy sebeket okozott minden társadalmi csoportnak

A gyakorlatban nem tennék különbséget a háború áldozatai között. A zsidóság helyzete is a háborús pszichózis eluralkodásával és a háborús helyzet eszkalálódásával várt egyre tragikusabbá. A koncentrációs táborokban törvényen kívüli állapotok uralkodnak, de talán még ennél is szörnyűbb helyzetbe kerültek a frontvonalak közelében, ahol az elfogott zsidókat azonnal kivégezték, Ukrajnában az egyik esetben tömegesen a szakadékba géppuskázták (Babil Jar). Nálunk is az őrült „nemzetvédő” (valójában nemzetpusztító) Szálasi hatalomra jutását követően váltak teljesen kiszolgáltatottá. Igaz, hogy a munkaszolgálatosok közül sokan nem tértek vissza, de a fronton harcolók között is nagyon sokan elestek a modern gépesített háborúban. Nem volt sokkal jobb a helyzete a hadifogságba kerülteknek sem a túlélési esélyeket tekintve, vagy említhetnénk azokat a tífuszos betegeket, akikre a saját hadseregük rágyújtotta a kórházat.

A családok nagy részében voltak elesettek, emellett sokan a fosztogató hódító hadsereg áldozataivá váltak keleten és nyugaton egyaránt. Nem beszélve arról, hogy a győztes háború után az oroszoknál és amerikaiaknál is fennmaradt jó egy évtizeden át a háborús mentalitás, amely ellenséget keresett mindenhol és (főként a kommunizmusban) feláldozhatónak tartott egyes csoportokat.

Nem viszi előre a fejlődést a háború

Harcias természetűek nem hiszem, hogy egyet fognak érteni ebben, és a legtöbbünkben lakik is mélyen egy harcos személyiség, emiatt is van az, hogy titkon rokonszenvezünk a hősies katonákkal és a nagy hódítókkal. (Még annak ellenére is, hogy a legtöbben már megismertük könyvekből vagy filmekből a háborúk igazi természetét.)

Nem nagyon van olyan aspektus, amiben a háborúk segítették volna az emberiség fejlődését. Steven Pinkler: Az agresszió alkonya c. alapműve hatalmas kutatási anyagokra építve azt a következtetést vonta le, hogy a háborúk semmilyen téren nem segítették sem a gazdasági sem a technikai fejlődést. (Azokat a találmányokat, amelyeket a katonai fejlesztésnek tulajdonítunk, egyébként is feltalálták volna vagy más találmányok születtek volna helyettük a békés időszakokban.) Szerintem a háborúk  egy dologban mindenképp „pótolhatatlannak” tűnnek: a harcok során olyan emberi helyzetek jönnek létre, olyan tapasztalatok, amelyek teljesen egyediek, máshogy nem tehettünk volna szert rájuk. (Igaz, hogy Sztálingrád, Kurszk, Leningrád vagy Budapest poklára senki nem számított.)

 Paradox módon Németország lett a nagy háború fő győztese

Több oka is van annak, hogy a németek nyerték meg hosszútávon azt a háborút, amelyet rövidtávon elvesztettek. Az egyik az, hogy a területveszteségek jól jöttek nekik, a kulturálisan eltérő egységeket leválasztották róluk. Ausztria történelme teljesen eltérő volt mint a többi német területé, Kelet-Németországé (egykori porosz területeké) szintúgy. Az „Elbától keletre” visszatérő fordulat a történettudományban, annak érzékeltetésére, hogy mennyire más mentalitás alakult ki Európa keleti részében a középkor végétől. Ezt ma is látjuk például abban, hogy az egykori NDK területén (Berlin kivételével) mennyivel erősebb az idegenellenesség mint a nyugati részeken.

A másik ok, amiért a németek győztek az volt, hogy Berlin elvesztése miatt kénytelenek voltak decentralizálttá válni gazdasági értelemben (segítve a kis- és középvállalatok fejlődését, amint ezt a közgazdászok is leírták) és politikai értelemben is, növelve a tartományi önállóságokat. A dél-németek lassan felzárkóztak az észak szintjére, a különbség a két országrész között csökkenthető volt (1990 óta együttesen próbálják integrálni a volt NDK-t). Nem jutottak olyan, a kulturális sokféleség miatt széteső félben levő országok sorsára mint Olaszország vagy az Egyesült Királyság, ahol most teljes a politikai káosz.

A harmadik ok, hogy a vereségből tanultak és ellenállóvá váltak a hatalmat teljesen saját kezükben összpontosítani kívánó demagógoknak. A németekkel szemben a győztes Szovjetunióban pontosan ezzel ellentétes folyamatok mentek végbe és a társadalom militarizálódásának lecsengése hosszú időt vett igénybe az egész Birodalom területén (minket is beleértve).

 A háború mindig zsákutca, csak áldozatai vannak

Igaz, hogy a különféle kultúrák, népek együttélése mindig problematikus, a gazdasági helyzet romlása miatt az ellentétek kiéleződhetnek és történhetnek jogfosztások, atrocitások, de a zsidóság mellett a törökországi örmények, a délszláv kisebbségek esetében is (lehetne még további példákat is találni más földrészeken) a népirtások csak kimondott háborús viszonyok között fordultak elő.

Szeptember 1.-je, amikor a németek a többéves, tudatos és mindenki számára nyilvánvaló háborús készülődést követően nyílt támadást is indítottak Lengyelország ellen, az emberiség eddigi legnagyobb méretű és sok millió áldozatot szedő háborúját robbantva ki, méltó emléknapja lehetne mindazoknak, akik bármilyen módon (katonaként, légitámadás áldozataként, zsidóként, ellenállóként, hadifogolyként, vagyonuktól vagy becsületüktől megfosztott emberként stb.) a háborúk áldozataivá váltak.