Habár erre a mondatra léteznek különféle közhelyes vagy szabvány válaszok, érdemes egy kicsit mélyebben megnézni, hogy milyen közös tulajdonságokkal rendelkeznek azok, akik különféle korokban és eltérő körülmények között élen járnak a feszültségkeltésben és ezt láthatóan még élvezik is. A legtöbbünknek vannak ilyen ismerősei, de vajon mi bennük a közös? Az én válaszom talán meglepő lehet sokak számára.
Inkább férfitulajdonság
Ha megnézzük a nagy zsarnokokat, diktátorokat, szadista pszichopatákat, munkahelyi zsarnokokat stb., akkor sokkal több férfit találunk közöttük mint nőt. A maffiaszerűen működő szervezetek is zárt férfiklubok (a Fidesz is nemritkán ilyennek tűnhetett), a nők legfeljebb jelképes szerepet töltenek be ezekben. A szélsőjobbos vagy szélsőbalos kormányokra is jellemző, hogy nőket nem nagyon találunk a miniszterek között.
Természetesen nem akarok saját nemem ellen beszélni, inkább arról van szó, hogy a lapok leosztása ilyen, a természet inkább ránk osztotta a „rossz rendőr” szerepét, alapból nekünk kell inkább keményvonalasnak, tűrőképesebbnek lennünk a természeti elemekkel szembeni harcban, hogy a hölgyek nyugodtan felvállalhassák az empatikusabb „jó rendőr” szerepét. Ez képződik le időnként a politika világában is. A feminizmus emiatt eléggé értelmetlennek tűnik egy ponton túl, bár a hölgyek is képesek „felfejlődni” a férfiakhoz e tekintetben és egyes területeken, jellemzően az otthonukban de időnként máshol is, szintén zsarnoki módon viselkedni.
Az egó „vissza akarja állítani a rendet”
Minden nagyobb konfliktust az agresszorok szerint is a másik kezdte, és ő csak vissza akarja állítani a természetes rendet. Az ember egóját nagyon zavarja, ha a világ nem teljesen olyan, amilyennek elképzelte, ami neki kényelmes, és ilyenkor riadó üzemmódba helyezi magát. Az ősi, ösztönösebb agyterületek veszik át az irányítást és mondjuk ki, az illetők egyszerűen bunkó módon viselkednek. Például Bayer Zsolt cikkei sem a kifinomultságukkal vagy eleganciájukkal tűnnek ki, nem törekszik a pontos megfogalmazásokra, hanem a hozzá hasonló (radikális jobboldali) felfogásúakkal egyetemben, verbális bunkókkal hadonászik.
Az indulatokra, elemi ösztönökre építő, hatalomcentrikus (azaz egoista) felfogás sosem tűrte el, hogy mások kritikusan viszonyuljanak hozzá, egyszerűen a nyers erő kultuszát gyakorolja. Attól lesz diktatúra, hogy "diktál" a társadalomnak (oktatásban, kutatásban, munkajog stb. területeken) valós párbeszéd helyett. Ők persze azt mondják, hogy vissza akarják állítani a „rendet”, de nem képesek megmondani, hogy mitől lesz az ilyen rend vonzó, hiszen egyszerűen a destruktív, harcos ösztöneik vezérlik őket.
Mindenhol megtaláljuk ezt a típust, - hiszen bennünk van
Az amerikai kormányzati „héják”, akik folyton szeretnének jól odacsapni, a különféle terrorista sejtek tagjai, az egyenruhákban menetelő különféle félkatonai szervezetek e szempontból ugyanarra a sémára épülnek. Ez az agresszív, mindent kontrollálni akaró, bajkeverő magatartás valójában az ősidőkben gyökerezik, a környezettel küzdő, nagy paleolit vadászok idején jött létre. A paleolit harcos és vadász gyakorlatilag mindnyájunkban benne van, hiszen a paleolit történetünk sok ezer éves, a modern kulturális teljesítményünk viszont legfeljebb pár ezer évre tekinthet vissza sőt, a mai életmódunk nagy részben csak az utóbbi egy-két évszázadban alakult ki. A férfiakra nyilván sokkal inkább jellemző ez a fajta szerep mint a nőkre, jobban szeretjük nézni a különféle erőszakos sportokat, vonzódunk a „nagy hadvezérek” tettei iránt (mennél több vért ontott a hadserege annál inkább), és szeretnénk „hősöket” látni ott is, ahol sokkal inkább szerencsétlen áldozatokról van szó. A hölgyek egy része számára is vonzó lehet ez a fajta magatartás, a dolog genetikai háttere iránt nem lehetnek kétségek.
A paleolit ember ellentámadása
Nem vélemény kérdés, hanem kimutatható tény, hogy a mai társadalmakban az agresszió a töredékére csökkent a régiekhez viszonyítva. Azonban a társadalmak egyre kifinomultabbá válását sokan nem képesek elfogadni, emiatt olyan mozgalmakhoz csatlakoznak, amelyek a nyersebb, ősibb ösztönökre építenek. A magyar szélsőjobb is meglovagolja az ilyen törekvéseket olyan címszóval, hogy ha nem lehetünk versenyképesek a modern világban, akkor zúzzuk szét a modernitást. (Persze általában az derül ki, hogy a legtöbben nem gondolják teljesen komolyan, mivel sok szállal kötődnek a modernitáshoz.)
Nem konzervatív, sokkal inkább ultrakonzervatív eszmékről van szó, amelyek sokkal régebbre nyúlnak vissza az ókor vagy a középkor nagy kultúrateremtő eszméinél, képviselőik gyakorlatilag paleolit ideálokban hisznek. Nem képesek elfogadni, hogy az ilyen jellegű képességeinkre, a nyers erőre általában sokkal kevésbé van már ma szükség mint régen. (Tehát most is szükség van ezekre, csak marginálisabbá váltak.) A nehéz fizikai munkát igénylő szakmák visszaszorultak, a napi munkavégzésben egyre inkább az apró részletek kidolgozása és az együttműködés válik fontossá, valamint az empatikus készségek, és mindebben a nők többnyire jobban teljesítenek. A macsóizmus (mert voltaképp arról van szó) nem képes elviselni ezt a fejleményt.
Kelet-Európára eléggé jellemző
Különféle történelmi okok miatt a keleti társadalmak elmaradottabbak e tekintetben a nyugati kultúrához képest. Ez nem jelenti azt, hogy lényeges különbség lenne a kelet- és nyugat-európai emberek között intelligencia, korrekt viselkedés, etikai érzék és hasonlók terén. Itt csak egyfajta dimenzióról, a közéletről van szó, ahol a különbség jelenleg nagyon jelentős. Tehát amikor az illető kilép a saját szűk családi, baráti vagy haveri köréből a közéletbe, akkor lesz látható ez a fajta viselkedés, addig nem. (Sőt, a nyugati kultúrában is éppígy jelen van a nyersebb, ösztönösebb magatartás, kiszorulva a fő kulturális és gazdasági centrumokból a kisebb településekre.)
A fogolydilemma c. játékot szimulálva a pszichológusok azt találták, hogy a nyugati kultúrában élők nagyrészt az együttműködést választják, az oroszok azonban ezt többnyire büntetik. Magyarország átmeneti helyzetben van, jól láthatóan áthúzódik rajtunk kelet és nyugat. Az integrációnk folyománya, hogy „a régi stílus” egyre kirívóbbnak számít és (személyes tapasztalatom szerint) a munkahelyeken egyre nagyobb teret nyer az alapvetően együttműködő magatartás (kisebb pengeváltásokkal), mint a folyamatosan konfrontálódó felfogás (időnkénti fegyverszünetekkel). Mondjuk ki nyugodtan, hogy a nyugati céges kultúrák pozitív hatásáról van szó, amelynek fő jellemzője, hogy nem bűnbakot keresünk, hanem a problémákat szeretnénk megoldani. Nem szégyen tanulni másoktól, ők is valaha meg kellett, hogy tanulják.
Ezzel szemben a macsóizmus részét képezi a homofóbia, amelynek gyakorlati jelentősége nincsen, sokkal inkább szimbolikus értelmű. Orbán is úgy tűnik, hogy a homofób irányba mozdul el, egyszerűen azért, mert ez illik bele abba a katonás, macsó világképbe, amelyet folyamatosan sulykol a társadalom irányában. Holott a legtöbb bajt, szenvedést a társadalmakban mindig a magabiztos macsóság kimondott vagy kimondatlan elvárása okozta.
Ideje lenne, hogy az ellenzék is megértse
A baloldaliak és a mérsékelt jobboldaliak törekvései sokfélék, széttartóak, hajlamosak elveszni a részletekben. Nem látják át a radikálisok mozgatórugóit, emiatt a legtöbb esetben nem tudnak méltó ellenfélként fellépni velük szemben. Ha törekednének mások gondolkodásának mélyebb megértésére, rugalmasabban kilépni a saját ideológiai kereteik közül, akkor a választók szemében is hitelesebbé tudnák tenni az elképzeléseiket. Hiteles és személyes üzenetek híján a választók inkább ösztönös módon az erő iránt fognak vonzódni, amint tették ezt nem egy esetben az utóbbi években.
A radikális jobboldaliak között sokan vannak, akik nem akarják megoldani a problémák nagy részét, láthatóan nem mutatnak együttműködést olyan globális problémákban mint a migráció vagy a környezetvédelem, nekik annál jobb "minél rosszabb", hiszen a bennük levő paleolit ember a harc során érzi jól magát.