Ideo-logikák

Bajba kerülünk, ha a tudomány megítélésében elvész a szakszerűség

2019. október 06. - Tamáspatrik

Nyugtalanító fejlemények vannak nálunk a tudományos teljesítmények megítélése terén. Kósa Lajos például azt nyilatkozta, hogy a klímaváltozást illetően nincs tudományos konszenzus. Egy olyan ember tett ilyen állítást, akinek fogalma sincs arról, hogy mi a tudomány és hogyan működik.

Szarka László Csaba professzor az akadémiai székfoglaló beszédét azzal kezdte, hogy „nem hisz a globális felmelegedésben” – ilyen mondatot igazi tudós nem mond, hinni ugyanis a templomban kell, az igazi tudós állításokat vet vizsgálat alá, bizonyítékokat keres pro-kontra és törekszik teljesen pontosan, szakszerűen fogalmazni. Szarka székfoglalója nyilvánvalóan a hatalomnak tett, félelemből született gesztus volt, (nem véletlenül nem a saját szakterületéről szólt az előadás) és azt jelzi, hogy a szakszerűségre törekvő, nemzetközileg jegyzett magyar tudományos eredményekről nem nagyon beszélhetünk a közeljövőben.

A harmadik példa Takaró Mihály, akit a történész szakma nem fogad el, nem hajlandóak vele együtt dolgozni a nemzeti alaptanterven. Eddig is tudtuk már, hogy jelenlegi hatalom kegyeltjei nyilvánvalóan olyan „alternatív magyar történelem” kidolgozásán dolgoznak, amelynek megállapításai a tudományos kutatók számára vállalhatatlanok és szakmai érvekkel védhetetlenek, viszont nagyon alkalmasak a „hazafias érzés” (tömegeket fanatizáló nacionalizmus) felkeltésére.

Mivel belülről is megismertem a tudományos kutatás módszertanát, és ma is törekszem a legfontosabb tudományos eredmények nyomon követésére, ezért tudok néhány olyan ajánlást tenni, ami alapján eléggé jól el lehet választani úgymond „a búzát az ocsútól” még laikus szemmel is.

 1.A fejlődő tudományterületeken sosincs teljes konszenzus

Olyan általános elfogadottságnak örvendő elméletek mint a részecskefizika Standard Modellje vagy a standard kozmológiai modell időnként rivális magyarázó elméletekkel került szembe, de mindeddig jobbnak bizonyultak ezeknél (használhatóbbnak, jobb előrejelzéseket adónak). Az általános relativitáselmélet például ragyogóan működik, de felmerült a gyanú, hogy egy átfogóbb elmélet speciális esete lehet, az átfogóbb elmélet esetleg a jelenségek szélesebb körére adhat magyarázatot.

Az ember okozta globális felmelegedéssel kapcsolatban szintén felmerül, hogy a tudományos modellek mennyire megbízhatóak. Lehet, hogy a megbízhatóságuk ma még csak max. 99% körüli és évtizedeket kell várni, hogy közel 100% legyen, azonban ha igaz és nem lépünk azonnal, azzal sokkal nagyobb kárt okozunk, mintha még sincs olyan jelentősége mint gondoltuk és mégis teszünk ellen intézkedéseket.

Valójában nem az a kérdés, hogy létezik-e ember okozta klímaváltozás, sokkal inkább a felmelegedés és egyéb változások sebessége, e téren még az egyes kutatók előrejelzései erősen szórnak, mivel nehéz felmérni igen komplex, sok tényezőt érintő jelenséget, főleg ha öngerjesztő folyamatokról is szó van (például a permafrosztból felszabaduló metán is üvegházhatást okoz és a jégsapkák elolvadása is csökkenti a földfelszín hő visszaverő képességét).

 2.Amit csak néhány „magányos hős” propagál és nem a szakterület élenjárói, az mindig gyanús

Nagyon szimpatikus lehet néhány olyan magányos hős, aki a tudomány főáramával szemben megy, azonban az ilyesmi inkább csak a hollivood-i akciófilmekben jön be, a mai tudományban igen ritka. Ha valakinek a cikkeire nem hivatkoznak országos vagy még inkább nemzetközi szaklapok, nem egy elismert kutatókból álló csapat tagja, akkor az elméletei valószínűleg hibásak, vagy pedig hiányosak (adatokkal nem kellően alátámaszthatóak).

 3.A kutatók is hajlamosak lenézni egymás szakterületét

Általában olyanok vagyunk, hogy abban bízunk amit ismerünk, mások szakterületét legtöbbször nem annyira ismerjük el mint a sajátunkat. Ebben a kutatók sem képeznek kivételt: például sokan gondolják azt, hogy a társadalomtudósok csak „kutatgatnak”, holott rengeteg forrást és kutatási eredményt kell feldolgozni még egy doktori disszertációhoz is. Manapság a társadalomtudományok többségében is használnak matematikai statisztikai módszereket, például regresszió-analízist. Egy Palkovics fejlesztő mérnökként nyilván lenézi az alapkutatást (emiatt alkalmas volt az MTA szétverésére), a főként jogászokból álló, többségében még a marxizmus idején szocializálódott politikus gárda pedig azt hiszi, hogy a tudomány éppolyan csűrés-csavarás, amihez ők a saját területükön hozzászoktak. Hát nem egészen.

 4.Számos kutatás eredménye nem feltűnő, laikusok is beleszólnak

A matematikai vagy fizikai kutatási eredményekhez kevesen tudnak hozzászólni, viszont a halálbüntetésről például sokaknak van véleménye anélkül, hogy mélyebb ismereteik lennének az ezzel összefüggő tapasztalatokról. Számomra csak annak a véleménye mérvadó, aki valamennyire ismeri az azzal kapcsolatos szakirodalmat, amihez hozzászól, egy-két kiragadott cikknél mélyebben. Sok hasonló esetet mondhatnék, az evolúció elmélete is olyan, amihez sokan hozzászólnak mélyebb ismeretek nélkül.

Attól, hogy számos tudomány eredménye fizikailag nem annyira kézzelfogható mint például egy modern számítógép vagy egyéb kütyü, attól még kutatják, fejlesztik és használják a szakemberek az egyes elméleteit a közgazdaságtannak vagy a gyógyszergyártásnak is, hogy két vitatott területet hozzak fel példaként. Történelemtudomány is létezik (és sok ember szorgos munkája nyomán folyton fejlődik) annak ellenére is, hogy a feltárt összefüggéseket a politikusok számára nem nehéz különféle mondvacsinált indokokkal félresöpörni.

 5.Megrekedünk az érettségi szintjén, sőt annak is a 99%-át elfelejtjük

Érettségire valahogy úgy-ahogy megtanulunk néhány tudományos összefüggést, viszont a tudományos szemléletből nagyon kevesen szereznek valódi tapasztalatokat és nem értik annak működését. A tudományok fejlődnek, az újabb eredmények általában nem írják teljesen felül, de pontosítják a régieket és más összefüggéseket emelnek ki. A megtanultak nagy része ezért 10-20 év alatt elavul, a legtöbben mégsem akarnak energiát fordítani a folyamatos tanulásra és fejlődésre, mert nem látják ennek előnyeit.  Az interdiszciplináris szemlélet nagyon fontossá vált, például a klímaváltozás esetében a biológiai ismeretek is fontosak, hiszen például az elefántok számának csökkenése Afrikában rontja az erdők minőségét, vagy a korallzátonyok pusztulását a melegebb és lúgosabb tengervízben könnyebben megtelepedő baktériumok is gyorsítják.

 6.Az őket személyesen érintő dolgokban a legtöbb embernek nehezére esik objektívnak lenni

A táplálkozástudomány például olyan terület, ahol a tudós nem mindig tudja megőrizni objektivitását, ha a feltárt eredmény (például feldolgozott vörös húsok káros egészségügyi hatásai) rá is vonatkoznak. A zsigeri előítéletek is befolyásolják, hogy ki mit hangsúlyoz, például ha szociális érzékenység jellemzi, akkor az egyenlőtlenség hangsúlyozása fog túlmenni a tudományosan alátámasztható szinten (Piketty), ha nemzeti konzervatív érzelmei nagyon befolyásolják, akkor mint történész egyoldalú szemléletű lehet (éppúgy mint egy ügyvéd), vagy kozmetikázhatja az eredményeket.

Általában azt fogadjuk el jobban, ami jobban hangzik, például hogy a magyarok a suméroktól származtak (még ha annyit tudunk róla csak, hogy valamilyen ősi kultúra, semmi mást), mint a tudományosan alátámasztott, nem mítoszokon alapuló őshaza kutatásokat.

 7.Feltűnősködés, politikai célú sarlatánság

Néhány kutató hajlamos a médiahírként jól hangzó, félrevezető megállapításokat tenni: mint például, hogy az elektromos autó jobban szennyezi a környezetet mint a belsőégésű motor. Bizonyos feltételek mellett ez igaz, de majdnem mindenről elmondható a tudományos életben, hogy a feltételrendszertől függ az eredmény. A társadalomtudományok gyenge pontja, hogy nehezebben szimulálható a feltételrendszer, vagy pedig pontosan nem is ismert (például a demográfia hatásai a közgazdaságtanban csak nem rég kerültek előtérbe). A legtöbb bombasztikus megfogalmazás nem kutatóhoz méltó és többnyire gyanús: vagy személyes elfogultságot vagy politikai szálat lehet sejteni mögötte.

Aki a terrorizmus jelenségét mélyebben meg akarja ismerni, az ne Nógrádit vagy állami zsoldban álló biztonságpolitikai szakértőket hallgasson, hanem nemzetközileg ismert kutatókat (nem feltétlenül magyarokat).

 8.Alapvető hibákat is vétenek a kutatók

A tudomány rendszere nyilvánvalóan ugyanolyan tökéletlen mint bármilyen más emberi tevékenység, és erre nagyon sok példát lehetne hozni. Például a rendszerváltás után a liberális közgazdaságtan alapvető összefüggéseket hagyott figyelmen kívül: a pénzügyi stabilitás nélkül, bizonyos szintű piacvédelem nélkül, állami szerepvállalással történő céltudatos gazdaságfejlesztés nélkül az elveik semmit sem érnek.

Másfajta hiba, amikor egy terület átláthatatlanná, belterjessé válik és az eredményeinek népszerűsítése nem történik meg. Nagyon sok szélhámos kutató is volt, aki éveken át félrevezette a tudományos közvéleményt, és időnként a tudósok rossz nyomon jártak (mint a rákkutatás a múlt század ’80-as éveiben). Máskor a megállapításaik azért hibásak, mert túlságosan általánosítanak, pl. az emberi szervezet bonyolultságát és a genetikai sokféleséget nem veszik figyelembe a táplálkozásra vagy a gyógyszerhasználatra vonatkozó ajánlások.

 Ennek ellenére a tudomány nem vallás, semmi köze hozzá, csupán egyfajta gondolkodásmód, igen jól használható eszközöket kifejlesztő emberi tevékenység, amely időnként nagy hurkokat tesz meg a fejlődése során. Eredményeit ma már nem nagyon hagyhatjuk figyelmen kívül. A valamilyen téren a tudomány fővonalával szemben dacból szkeptikus „lapos Föld hívők” bezárkózása ugyan számomra valamennyire érthető emberi magatartás, viszont a hülyeségeik agresszív előtérbe tolása már sokkal kevésbé.

A bejegyzés trackback címe:

https://ideo-logic.blog.hu/api/trackback/id/tr6115202206

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kage kyōi 2019.10.07. 02:46:54

Érettségire se lenne szükség, hisz 4 évig tanulnak - ott a bizonyítványban minden releváns jegy! Majd a munkahely kinézi, a sok okosságból melyikre van szüksége!

legeslegujabbkor 2019.10.07. 20:29:45

A tudomány kérdéseket vet fel, és ezeket megpróbálja megválaszolni.
az egész Földdel kapcsolatos, nagy jelentőségű tett volt, a himlő elleni védőoltás felfedezése, ami Edward Jenner, angol orvos nevéhez fűződik. Ez volt az első mesterséges immunizálás, az első védőoltás .A 18.-19. században a vakok csaknem 30%-a a himlő miatt veszítette el látását. Himnuszunk költője, Kölcsey Ferenc is a himlő miatt vált egy szemére vakká.
A 18. század Európája pedig igen csak szenvedett a himlő vírus okozta járványtól; évente átlagosan 400 ezer ember halt meg. Mint korábban is, nem kímélte az uralkodókat sem, így I. József magyar király is a járványban vesztette életét 1711-ben. Az 1800-as évek végén, a jó megfigyelőképességgel megáldott Jenner látta, hogy a tehénhimlővel fertőződött fejőnők immunissá váltak a Variola vírussal szemben is. A védőoltás eredményeként fokozatosan himlő mentessé vált Európa, majd Észak-Amerika és a többi földrész is. Az utolsó járvány Koszovóban tört ki, ahova egy Mekkából hazatérő zarándok hurcolta be, 175 fertőzöttből 35 halt meg. Természetes úton 1979 óta nem fertőződött senki."

Tamáspatrik 2019.10.07. 21:04:19

@legeslegujabbkor: Ez egy jó példa a tudományos gondolkodás sikerességére. A tudomány azon tevékenységek közé tartozik, amelyekre büszke lehetünk, amelyek emberivé tesznek bennünket, az alábbiakkal egyetemben:
művészet, alkotó munka, gyermeknevelés, közösségi élet és vallás... talán még lehetne találni további példákat. (A politika például része a közösségi életünknek.) Egyik sem terjedhet túl a saját hatáskörén és nem helyettesítheti a másikat. Egyik terület sem rendelhető alá bármelyik másiknak, pl. a politikának.)

Brix 2019.10.07. 23:50:42

Egy tudományos elmèletet megalkotni mindig nehezebb , mint megcáfolni...Viszont, cáfolatból nem halad előre az emberisèg...Manapság divatos lett a tudománytagadás ès a szkepticizmus, ezért van az pl., hogy a gyenge átoltottság miatt újra terjedőben vannak bizonyos eltűntnek hitt járványos betegsègek...Divatos lett szèlsőjobb körökben az antropgèn klímaváltozás tagadása is...Nekik nem számít hogy a NASA , a METoffice UK , az IPCC, a Japánok különböző metodológiai módszerekkel, több száz vagy ezer kutató bevonásával , mind hasonló eredmènyre jutottak, de ha van egy renegát kutató a "100 - ból "aki mást mond ,akkor az lesz az igazmondó , mert az ideológiához ez passzol...Sajnálatos jelensèg lett a tudomány átpolitizálódása- bár nem újkeletű...Az állampárt meghatározza , hogy mit , hogyan ès kinek szabad kutatni...Ha a tudomány autonómiája lecsökken, akkor nyilván egyre kevesebb lesz a tudományos eredmèny is...

apro_marosan_petergabor 2019.10.08. 00:20:46

Ez egy nyilvánvalóan ballib poszt.
Ez Takaró értékeléséből azonal kiderül.
Amellett olyan dolgokat állít, amely nem bizonyított:
"...Szarka székfoglalója nyilvánvalóan a hatalomnak tett, félelemből született gesztus volt..."
A posztszerző mivel bizonyítja ezt a félelmet?...
Ismerek olyan vezető klíma kutatót, aki 2 évtizede még nem "hitt" a globális felmelegedésben, azt mondta, divat, mozgalom az egész. 10 éve már hisz benne, azóta sokkal több tudományos konferencián vesz(vehet) részt...
A történelem tudományt még mindig a ballib vonal határozza meg, vagy szeretné meghatározni, de szerencsére lassan kicsúszik a kezéből és elmozdul az agymosó teóriák felől a valóság, a megtörténtek irányába, vagy úgy is mondhatnám az elhallgatott történelem irányába. Ezt persze nehezen élik meg, hiszen a magyar történelem oktatást kezükben tartották 1947 és 2010 között...
Szerencsére változnak az idők.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.10.08. 05:41:39

Abból atéveszméből indulsz ki, hogy létezik semleges, tisztán szakszerű tudomány. Pedig ilyen nincs.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.10.08. 05:46:47

"Amit csak néhány „magányos hős” propagál és nem a szakterület élenjárói, az mindig gyanús"

Pedig pont ilyen a tudomány fejlődése. Jönnek emberek, akik kétségbe vonják atudományos konszenzust, s saját elmélettel állnak elő. Majd egy idő után új konszenzys alakul ki.

Lásd pl. amikor megtörték azt a modellt, mely szerint a Föld a világ középpontja.

Hungryhorse 2019.10.08. 07:53:14

gondola.hu/cikkek/114431-500_tudos_nyilatkozata__Nincs_klimaveszhelyzet_.html

Ennyit a "tudományos konszenzusról", ahol egy elmebeteg 16 éves médiafelfújt lehet a próféta...

chrisred 2019.10.08. 08:08:27

@MAXVAL bircaman közíró: Az az európai kultúra teljesen más társadalmi-technológiai állapotában történt.

chrisred 2019.10.08. 08:41:03

@Hungryhorse: Miért pont ennek az ötszáznak kellene hinni becsületszóra?

Hungryhorse 2019.10.08. 08:59:34

@chrisred: nem írtam semmiféle hitről.
A nemlétező "tudományos konszenzus" okán hoztam forrást és egy elmebeteg mediafelfújtról írtam.

A kérdésedet magadnak tedd fel:
Miért hinnel jobban egy 16 éves elmebetegnek, no meg az őt arcatlanul manipulálóknak, mint ennek az 500 tudósnak?

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.10.08. 09:07:55

@Brix:

Szimpla divat a klímahiszti, a kisember ezért szkeptikus. Túlságosan emlékeztet a korábbi médiahisztikre. S jól látható az érdek az egész mögött.

chrisred 2019.10.08. 09:11:57

@Hungryhorse: Mondjuk azért, mert a multiktól logikus lépésnek tűnik, hogy keresnek ötszáz tudóst, akik jó pénzért bevállalják ezt a véleményt. Mi a francnak vesztegetne meg valaki egy aspergeres gyereket?

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.10.08. 09:12:43

@chrisred:

Az alapvető dolgok nem váltznak.

A tudomány logikája az, hogy a legtöbb ember meg se kérdőjelezi az éppen hiavatlos nézetet, legfeljebb azt igyekszik pontosítani. Erre rá is épül az egész tudományos iparág. Lassan már kényelmi okokból se tanácsos a hivatalos eszme ellen fellépni.

S a változást mindig kevesek hozzák el. aklket kezdetben kiközösítenek, ellehetelenítnek.

chrisred 2019.10.08. 09:13:20

@MAXVAL bircaman közíró: Igaz, a klímahiszti erősen a migránshiszti forgatókönyvét követi.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.10.08. 09:13:36

@chrisred:

A mai világban minden a reklám. Szóval kell egy reklámarc.

Harari 2019.10.08. 09:23:13

A posztoló tipikus példája annak az ortodox "objektív tudományban hívő" embernek, aki saját magáról nem veszi észre, hogy ő is hívő, csak másban hisz, mint az általa el(meg)itélt, - sokszor tévesen és alaptalanul - lenézett olyan nagy tapasztalatú és szellemi képességek terén valószínűsíthetően nagyobb kapacitásokkal rendelkező valóban tudósok, akik ki merik jelenteni, hogy a tudomány valójában hitelvek gyűjteménye, ami permanens változásban van. Pl. Neumann mondja, hogy a tudomány nem magyaráz, mégcsak nem is értelmez, csak modelleket gyárt. A tudományos modellek pedig - lényegükből adódóan a valóságot csak közelíthetik, lehetnek többé-kevésbé igazoltak vagy működőek, de akár csak sejtések is - de ebben a vonatkozásban alapvetően szellemi produktumok, és mindenképp csak "elvek", amelyek alkalmasak arra, hogy hihessünk bennük, ahogy a posztoló is hisz a sajátjaiban. Önmagát leleplezően pl. azt írja, hogy: "...Számomra csak annak a véleménye mérvadó, aki valamennyire ismeri az azzal kapcsolatos szakirodalmat...", és itt a csak szócskának kitüntetett jelentősége van, ami azt jelenti, hogy a posztoló is előítéletes és az igazságot csak képzettektől tudja elfogadni, tehát olyan szubjektív feltételhez köti, aminek hiánya elvileg nem zárja ki egy állítás igazságát, más szóval egyéni elgondolásai alapján, személyes meggyőződése =saját hite szerint priorizál és az általa laikusnak vagy "hívőnek" ítélt (szak)ember(ek) megállapításait ez alapján negligálja. Sajnálatos és szánalmas, hogy egyébként képzett, gondolkodásra alkalmas egyed valamilyen jelen esetben mellékes indíttatásból téves képzelgéseinek még írásban is "hangot" ad.

chrisred 2019.10.08. 09:23:45

@MAXVAL bircaman közíró: Dehogynem, mindig minden változik. Akkoriban létezhettek polihisztorok, akik a tudomány akkori állását képesek voltak áttekinteni, ezért egyéni kezdeményezésekkel, ötletekkel képesek voltak meghaladni azt. Ez manapság lehetetlen.

A kisember azért tart a tudománytól, mert nem ért belőle semmit. A tudományos kutatások jellege egyre elvontabb és egyre kevésbé antropomorf. Newton almáját még lehetett emberközelivé varázsolni, a relativitáselmélet már bőven meghaladta az átlagemberek absztrakciós képességét, és hol vagyunk ma már attól?

chrisred 2019.10.08. 09:25:02

@MAXVAL bircaman közíró: Nem az ügy a lényeg itt, hanem az érdek, ami ügyet csinál belőle. Az nagyjából ugyanaz.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.10.08. 09:41:55

@chrisred:

Ki szól polihisztorokról. EGy adott tudomány is elegendő.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.10.08. 09:43:57

@chrisred:

Az, hogy valami mögött érdek van nem jelent még önmagában semmit.

Brix 2019.10.08. 09:47:22

@MAXVAL bircaman közíró: Nèzd, ha körülnèzel a világban ,akkor láthatod ,hogy egyre több apokaliptikus időjárási jelensèg van: extrèm hőrekordok, extrèm szárazság, vízhiány , minden eddigit meghaladó nagyságú erdőtüzek, növekvő erőssègű hurrikán- ès monszun tevèkenysèg. Indiában pl a akkora hősèg volt, hetekig , hogy az embereknek menekülniük kellett a rurális területekről..Èn hobbiból szoktam figyelni a globális hőmèrsèkleket: pl Gujarat vagy Rajasthan tartományokban pl. hetekig 46-48 fok volt nappal èjszaka meg 32-35, a monszunt megelőző időszakban...Ez szinte èlhetetlen hőmèrsèkleti tartomány..
A tudományos oldalról nèzve: èn a 90- es èvek vègèn jártam egyetemre egy olyan tudományterületen, amelyik foglalkozott az antropogèn klímaváltozással, az általános tudományos konszenzus már akkor is annak elismerèse volt. Azt is megnèztük ,hogy a szkeptikusok mit állítanak , de az alapvető, politikamentes konszenzus az volt, hogy lètezik az antropogèn klímaváltozas . A politikai harcok közèppontjába csak az elmúlt èvekben került ez a tudományos kèrdès...Èn egyèbkènt örülök, hogy van egy Gréta Thunberg, hiszen egyetlen politikus sem tud akkora globális hatást kifejteni , mint ez a kislány ...Figyelem a rokonságom fiatal tagjait: mind követik az Instagrammon...A " Z" generáció elkèpsztő zöld lesz, ez az új globális trend..Meg kell nézni az új szavazók milyen pártokra szavaznak pl Nèmetorszagban vagy Ausztriában...
Megèrtem , hogy a nem közös megoldásokat szorgalmazó, hanem a nemzeti elszigetelődèsben hívők ,elkezdték fèlni ettől a globális zöldmozgalomtól..De, erre nem a tudományos tènyek elutasítása lenne a válasz...A minden tagadás helyett már rég ki kellett volna dolgozni a populista zöldjobboldali választ. Pl: a globális fajdiverzitás mintájára a globális kulturális diverzitast fenntartását...
A való világ realitásainak ès a tudomány eredmènyeinek tagadása azonban sehova sem visz...
A tizenèvesek már beleálltak a zöld trendbe...A jövőt pedig a ma tizenèvesei fogják meghatározni..

chrisred 2019.10.08. 10:56:07

@MAXVAL bircaman közíró: Dehogynem, azt jelenti, hogy van mögöttes ok, ami miatt manipulálnak téged.

chrisred 2019.10.08. 10:59:49

@MAXVAL bircaman közíró: Egy tudományterület legújabb kutatási eredményeinek összegzésével és értékelésével is csoportok, kollektívák foglalkoznak, mert hihetetlen mértékben megnőtt az információ mennyisége.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.10.08. 11:24:47

@chrisred:

Az érdekérvényesítés kötelezően hazugság?

Hungryhorse 2019.10.08. 11:34:40

@chrisred: megint szalmabábozol.
S3mmifele "megvesztegetésről" nem írtam. Főleg nem az elmebeteg hisztérika kapcsán nem.
Ő csak egy a szülei és a klímahisztéria kapcsán készitett médiafelfújt.

De ha már szóba hoztad:
Ha ma valakiket "megvesztegettek" azok azok, akiket soros, a komisszárok, az ensz, a tömegmédia, az internet közösségi felületeit brutálisan manipuláló és cenzúrázó gigacégek, az egyetemeket kutatási pénzekkel tömő woke cégek és államok pénzelnek.
Mindezek a "tudományos konszenzus" részesei, hazudjanak barmit, bukjanak le barhogyan.
Aki pedig ezekkel vitába szállnak, olyan "eretnekek', akiknek elönyük a véleményük, tudományos meggyőződésük kapcsán nem származik, sokkal inkább hátrányuk.

Őket vádolni megvesztegetettséggel az elmegyenge prófétatokkal igen aljas trükk.
Mondhatni a szokásos formátok.

chrisred 2019.10.08. 11:50:49

@Hungryhorse: Nem vagy tisztában azzal, mit jelent a szalmabábozás. Azt írtad, hogy tegyem fel magamnak a kérdést, így tettem, és meg is válaszoltam, tehát a leírtak a saját véleményem. A közvélemény könnyebben befolyásolható hitelesnek tűnő személyek által aláírt véleménnyel.

Hungryhorse 2019.10.08. 11:52:03

@Brix: ne csak írj, olvass is:

gondola.hu/cikkek/114431-500_tudos_nyilatkozata__Nincs_klimaveszhelyzet_.html

Nem vagyunk klímavészhelyzetben. Így nincs okunk a pánikra és ijesztgetésre. Ezért nyomatékosan visszautasítjuk a káros és irreális CO2-2050-nulla-stratégia javaslatát.

Ötszáz tudós és szakember alkotta globális hálózat készítette elő ezt a sürgős üzenetet.

A klímatudománynak kevésbé kellene politizálnia, a klímapolitikának pedig tudományosabbnak kellene lennie. A tudósoknak nyíltan kellene beszélniük a globális fölmelegedésre vonatkozó előrejelzéseik bizonytalanságairól és túlzásairól. Egyidejűleg a politikusoknak mérlegre kellene tenni a globális fölmelegedéshez való alkalmazkodás tényleges előnyeit és esetleges költségeit, valamint a globális fölmelegedés elleni harc tényleges költségeit és esetleges előnyeit.

A fölmelegedést természetes és emberi tényezők okozzák A geológiai kutatási eredmények azt mutatják, hogy a Föld klímája állandóan változik, azaz a bolygó létezése óta meleg és hideg fázisok váltották egymást. A legutóbbi kis jégkorszaknak 1850 körül lett vége. Ezért természetes, hogy most egy fölmelegedési fázisban vagyunk.

A fölmelegedés jóval lassúbb, mint ahogy az előrejelzések vélték A világ az eredetileg jelzett sebesség felével melegszik. Ugyancsak a felénél kevesebb a fölmelegedés sebessége a sugárzási kényszer (radiative forcing) és sugárzási egyensúlyok alkalmazásával született modellek eredményeihez képest.

És ez azt jelenti, hogy nem értjük a klímaváltozást.

A klímapolitika téves modellekből indul ki

A klímamodellek nagyon sok hibát mutatnak fel, és messze nem alkalmasak politikai döntések megalapozásához. Túl ezen, valószínűleg eltúlozzák az üvegházhatású gázok, mint pl. a CO2 hatását. Figyelmen kívül hagyják továbbá a légköri CO2 koncentráció növekedésének az előnyeit.

A CO2 a növények tápanyaga, minden élet alapja a Földön A CO2 nem károsanyag. Alapvető jelentőségű minden földi élet számára. A fotoszintézis áldásos hatású. Ha több a CO2, ez kíméli a természetet és a Földet.

Több CO2 a légkörben növeli a globális növényi biomassza tömegét. Előnyös a mezőgazdaságnak is, és világszerte növeli a termésátlagokat.

A globális fölmelegedés nem fokozta a természeti katasztrófákat Nincsenek statisztikai bizonyítékok arra, hogy a globális fölmelegedés erősebb vagy több hurrikánt, árvizeket, aszályokat és hasonló természeti katasztrófákat okozna. Viszont a CO2-csökkentő intézkedések egyaránt költségesek és károsak.

A szélerőművek például pusztítják a madarakat és denevéreket, a pálmaolajültetvények tönkreteszik az esőerdők biodiverzitását.

A politikának figyelembe kell vennie a tudományos és gazdasági realitásokat

Nem vagyunk klímavészhelyzetben. Így nincs okunk a pánikra és ijesztgetésre.

Ezért nyomatékosan visszautasítjuk a káros és irreális CO2-2050-nulla-stratégia javaslatát. Ha ennél jobb kezdeményezések születnek – és ebben biztosak
vagyunk – lesz elegendő időnk azokat megfontolni és alkalmazni. A nemzetközi politika célja kell, hogy legyen minden időben és mindenütt megbízható és
megfizethető energiát biztosítani.

Eddig az 500 tudóst képviselő 14 nemzeti követ által aláírt levél.

Ennek forrása:

clintel.nl/brief-clintel-aan-vn-baas-guterres/ ill.
www.technocracy.news/climate-scientists-write-to-un-there-is-noclimate-emergency/

Várjuk a New Yorki klímacsúcsról igen széles terjedelemben tájékoztató magyar sajtó beszámolóját erről a kezdeményezésről is.

Hungryhorse 2019.10.08. 11:53:09

@chrisred: ez a szalmabábozás, pont amit tettélé, pont amit leírtál.

chrisred 2019.10.08. 11:57:06

@Hungryhorse: "Viszont a CO2-csökkentő intézkedések egyaránt költségesek és károsak.

A szélerőművek például pusztítják a madarakat és denevéreket, a pálmaolajültetvények tönkreteszik az esőerdők biodiverzitását."

Nekem ez a rész elég hiteltelenné teszi az egészet. Ki mondott olyat, hogy az esőerdő letarolása és a helyére olajpálma ültetése széndioxidcsökkentő hatású? Pont az ellenkezőjéről van szó.

chrisred 2019.10.08. 11:58:41

@Hungryhorse: Segítek: "A szalmabábérvelés olyan érvelési hiba, mikor az egyik vitapartner, a racionális vita szabályait megsértve a másik vitapartner torzított álláspontját támadja."

chrisred 2019.10.08. 12:00:17

@chrisred: Na, ez például tipikus szalmabábozás.

pitcairn2 2019.10.08. 12:44:42

@Tamáspatrik:

"Lehet, hogy a megbízhatóságuk ma még csak max. 99% körüli és évtizedeket kell várni, hogy közel 100% legyen, azonban ha igaz és nem lépünk azonnal, azzal sokkal nagyobb kárt okozunk, mintha még sincs olyan jelentősége mint gondoltuk és mégis teszünk ellen intézkedéseket."

ezek a modellek - a track rekordjuk alapján - jelenleg kb. a vicc kategóriában vannak...

pitcairn2 2019.10.08. 12:49:04

@Tamáspatrik:

ellenben az általad citált területeket jobbára állami/közösségi és szupranacionális forrásokból finanszírozzák és ezen a ponton - akár akarod akár nem - megérkeztünk a politika világába...

+ mindegyik "objektív" tudományterület igen kemény politikai állásfoglalásokról szól.. jobbára olyan támogatás mentén amelyik egyértelműen elfogult ebben a tekintetben...

pitcairn2 2019.10.08. 12:52:50

@Tamáspatrik:

azaz

valóban független tudományt csak abban az esetben várhatsz, ha kategorikusan megtiltod azt, hogy ezek a területek állami és kvázi állami forrásokból részesüljenek (pl. a szupranacionális szervezetek és un. "adómentes alapítványok" is ilyenek)

fájdalom, de ez lenne a lényeg...

pitcairn2 2019.10.08. 12:55:48

@chrisred:

a tekintélyre való hivatkozás kapcsán kb. ugyanazt kaptad vissza...

pitcairn2 2019.10.08. 12:58:38

@Tamáspatrik:

ehhez képest te állami és kvázi állami forrásokból finanszírozott "tudományos" alapon szeretnél "érték semleges" "szakpolitikát" gyártani...

ami meglehetősen hiú ábrándnak tűnik

pitcairn2 2019.10.08. 13:00:20

@Brix:

már bocs de ennek mi köze van a tudományos érveléshez?

kb. leírtad a hittételeidet...

pitcairn2 2019.10.08. 13:03:50

@chrisred:

pl. azért mert jobbára a saját anyagi érdekeikkel mennek szembe a tudományos elveik mentén...

és még az az "ellenérv" sem hatja meg őket, hogy veszélybe sodorják a kollégák megélhetését...

pitcairn2 2019.10.08. 13:05:50

@chrisred:

a világállamhívő multik masszívan érdekeltek az antropogén okok miatt bekövetkező felmelegedés verzióban...

az IPCC alapító atyja is egy kanadai olajmágnás volt...

chrisred 2019.10.08. 13:43:43

@pitcairn2: Nem látom bizonyítottnak az anyagi érdekeik veszélyeztetését, főleg, mert ahogy átfutottam a névsort, nagyjából annyi közgazdászt találtam, mint klímaszakértőt. :)

Nem tudom, mitől lenne egy közgazdász állásfoglalása mérvadóbb bárkinél ebben a kérdésben, mondjuk Vaclav Klausé, akiről közismert, hogy sok mindennel foglalkozott aktív korszakában, éppen csak a klímakérdések tudományos tanulmányozásával nem.

chrisred 2019.10.08. 13:46:13

@pitcairn2: Az IPPC alapítója egy svéd meteorológus volt.

Hungryhorse 2019.10.08. 13:49:43

@chrisred: nekem az elmebeteg prófétátok és a hamis modelljeitek teszi hiteltelenné a klímahisztériátokat..
A két állítás egyébként tény.
A többivel együtt.

pitcairn2 2019.10.08. 14:09:40

@chrisred:

ok, akkor fogalmazzunk úgy hogy a Rockefeller protezsé olajmágnás volt az aki elindította az IPCC megalakulása felé vezető folyamatot:)

"As head of UNEP, Strong convened the first international expert group meeting on climate change"

en.wikipedia.org/wiki/Maurice_Strong

chrisred 2019.10.08. 14:09:57

@Hungryhorse: Most én is írjam azt, hogy újra szalmabábozol?

pitcairn2 2019.10.08. 14:12:13

@chrisred:

pl. azért mert nagyon jól látja a finanszírozás kapcsán az általam fentebb felvetett visszásságokat:)

de a viccet félretéve az IPCC "konszenzus propaganda" is masszívan épít "laikusokra", pl. politikusokra, aktivistákra...

pitcairn2 2019.10.08. 14:13:51

@chrisred:

+ az állami, kvázi-állami finanszírozás "tudományos objektivitás" torzító hatása kapcsán neked is ajánlom a fentebb tamáspatriknak címzett sorokat...

chrisred 2019.10.08. 14:28:57

@pitcairn2: Olvastam, de téves megközelitésnek tartom azt, hogy az állam semmilyen körülmények között nem képviselhet semleges álláspontot a tudományos kutatással kapcsolatban. Mert ez gyakorlatilag azt feltételezné, hogy az állam semmilyen működési területen nem lehet elfogultságmentes, beleértve az igazságszolgáltatást és a közigazgatást is.

pitcairn2 2019.10.08. 14:37:25

@chrisred:

no itt lép be a közgazdaságtudományi ismeretek jelentősége, ugyanis az "állam nem lehet értéksemleges" témában még közgazdasági Nobel-díjakat is osztogattak az utóbbi időben...

en.wikipedia.org/wiki/Public_choice

chrisred 2019.10.08. 14:52:35

@pitcairn2: Politikai semlegességről volt szó.

pitcairn2 2019.10.08. 15:19:40

@chrisred:

a közösségi választások elmélete pontosan arról szól, hogy minden társadalmi csoport (az un. "tudósokat" is beleértve) érdekkövető és haszonmaximalizáló magatartást folytat

ha következetesen végigviszed ezt a gondolatmenetet akkor kb. minden illúziódat elveszted az un. "értéksemleges" magatartás kapcsán...

chrisred 2019.10.08. 15:59:54

@pitcairn2: Naná, például a Nobel díj sem lehet értéksemleges, ezért nem lehet hivatkozási alap egy tudományos állítás szakmai értékének megítélésénél.

Tamáspatrik 2019.10.08. 19:01:27

@apro_marosan_petergabor: "Ez Takaró értékeléséből azonal kiderül." Takarót nem én értékeltem, hanem a történész szakmától kapott 1-est.
Szarka nem a saját szakterületéről adott elő (geomágnesesség) hanem arról, amihez nem ért.

Szocializmus/kommunizmus idején eleve nem lehettek "ballibek"... csőlátásod van. Ami nem elég szélsőnacionalista, az neked mind "ballib."

Tamáspatrik 2019.10.08. 19:03:48

@MAXVAL bircaman közíró: Ma már ez ritka, mert annyira bonyolulttá vált, hogy csapatmunka van, nem magányos kutatók. Túl sok holiwoodi akciófilmet nézel, bedőlsz az amerikai kultúra hazug hősmítoszának. A tudomány 99%-ban kemény meló, 1% zsenialitás és 1% szerencse ma már.

Tamáspatrik 2019.10.08. 19:05:22

@Hungryhorse: Nem az számít, hogy hányan vannak ellene (a "tudós" az túl tág kategória), hanem hogy kik és hogyan, milyen fórumokon. Pl. a Nature-ba írjon valaki egy meggyőző cikket, hogy mért nem jók a klímamodellek, ennek már lenne visszhangja.

Tamáspatrik 2019.10.08. 19:06:42

@MAXVAL bircaman közíró: Van ebben valami, hogy időnként a tudomány dogmatikus, de ne keverd a vallással. Főleg ha nem ismered.

Tamáspatrik 2019.10.08. 19:11:14

@Harari: Tévedésben vagy, úgy is mondhatom, hogy eltévedtél. A tudós valóban hisz, akar hinni egy elképzelésben, de ha nem talál elég bizonyítékot, akkor félredobja. A tudomány valóban modellez, egyszerűsíti a valóságot, ez igaz. Ettől működik jól, ugyanis a modellek mindig valamilyen fontos sajátosságra mutatnak rá.
Azzal a tököm tele van, hogy mindenki csak össze-vissza beszél, városi legendákat hadovál vagy mert "csak" úgy gondol valamit, ahogyan és nem tudja valamennyire tudományosan alátámasztani amit mond, erre példákat is hoztam fel.
Valamilyen kusza labirintusba kerültél bele, amit magad építettél.
A tudományt tudom ajánlani, mert világos, ésszerű és többnyire gyakorlatias.

Tamáspatrik 2019.10.08. 19:13:50

@Brix: @chrisred: Köszi, mi lettünk itt úgy látom a "tudományos maffia" lobbija. Nehéz annak elmagyarázni, hogy miről van szó, aki mindig távol tartotta magát tőle, netán már általános iskolában megutáltatták vele.

Tamáspatrik 2019.10.08. 19:17:56

@Hungryhorse: "A fölmelegedés jóval lassúbb, mint ahogy az előrejelzések vélték A világ az eredetileg jelzett sebesség felével melegszik." Dehogy nem értjük. Egyrészt ott van az óceán pufferelő hatása, amely elég jelentős, mert CO2-t is nyel el (savasodik), másrészt pedig a hőkapacitása is óriási. Másrészt az ipari forradalom kezdeti szakaszában sok füst került a levegőbe, amely árnyékolta a földfelszínt. Ma már a gyárak és erőművek kevésbé füstölnek, a kormot és füstöt szűrik. A mai klímamodellek már kezelni tudják ezeket a tényezőket is.
Ez a levél amit a tudósok írtak eléggé gyengus.

Tamáspatrik 2019.10.08. 19:22:47

@pitcairn2: Nemrég még pont az volt az érvelés pár éve, hogy a globális olajmaffia megvett minden komoly "zöld" szabadalmat és akadályozza az elterjedésüket. Valójában az olajcégeknek és a legtöbb mai cégnek egyáltalán nem áll érdekében, hogy jobb és korszerűbb, a környezetet védő, mi több ANTIGLOBALISTA, azaz a helyi termelést (a szállításokat csökkentő) eljárások szülessenek és ezeket felkaroló mozgalmak alakuljanak.
Elég röhejes azzal érvelni, hogy már megint globalista összeesküvésről van szó.
A környezet pedig a klímaváltozástól függetlenül is pusztul, mikroműanyagok mindenhol, elvész a biodiverzitás stb. nagyon sok kárt okozunk. A tiszta energiák terjedése, de általában a környezettudatos viselkedés terjedése mindenkinek az érdeke.

Tamáspatrik 2019.10.08. 19:24:17

@chrisred: A szélerőműveknek tényleg sok madár áldozatul esik, de a macskák nagyságrendekkel többet pusztítanak. :) Ráadásul van sok tenger fölötti szélerőmű, amely kevésbé veszélyes, és a madarak hozzászoknak egy idő után, ahogyan az autókhoz és vonatokhoz is hozzászoktak.

Tamáspatrik 2019.10.08. 19:29:45

@pitcairn2: Úgy tudom, hogy nem annyira az "államilag finanszírozott" tudománnyal van gond, hanem inkább azzal, amit pl. gyógyszergyártók támogatnak. A kutatás mindig lutri, nehéz igazgyöngyre találni, ezért ha nincs más, eladják ugyanazt újracsomagolva, vagy pedig kijönnek olyan szerrel, amelynek kozmetikázzák a jó hatásait és szőnyeg alá söprik a mellékhatásait...
A tudomány sem tökéletes és mindig "valamit valamiért", tehát ha valamiben előrelép, annak mindig ára van.
A kutató általában nem értéksemleges, de EGY PONTON annak kell lennie: vagy tudott bizonyítani valamit vagy nem. A tudományos közösség általában eléggé szigorú, egyértelmű eredményekkel lehet csak őket meggyőzni.

Hungryhorse 2019.10.08. 19:37:12

@Tamáspatrik: a nature nem közölné le. Azt se közli, ami tény: meghamisított adatsorokat, bukott - korábban a nature-ben közölt - modelleket.

Hungryhorse 2019.10.08. 19:40:27

@Tamáspatrik: néhány múltban ragadt libbant osztályharcos nem a "szakma", hanem anjak a legalja.
Ami ebben igazán ciki, az az, hogy 2010 utan még ott pusztithattak háboritatlanul.
Szerencsére eltakarodtak.
Hálásak lehetünk Takarónak, hogy a sok megfeleléskenyszeres miniszter es államtitkár munkáját 9 év után elvégezte.

Hungryhorse 2019.10.08. 19:50:38

@Tamáspatrik: te most megcáfoltad mind az 500 aláírót.
Helyböl.
Azokat is, aki rgyetertenek velük.
Ja.
Nem.
Ne untass a marhaságaiddal.
Olvasgass helyette.
Van mit.
Már ha az elmebeteg prófétátokon kívül érdekel a valóság.
De - ahogy nézem - nem érdekel.

pitcairn2 2019.10.08. 21:43:26

@Tamáspatrik:

a "globális olajmaffiára" (amely egyébként masszívan transznacionális megacégekről szól...) semmilyen veszélyt nem jelent az un. "megújulók" elterjedése, mivel minden ilyen rendszer mögé fosszilis energiára alapozott erőművek, leginkább gázerőművek kellenek...

amelyeket ráadásul pocsék hatásfokkal használnak ki, mivel át kell venni az össze vissza érkező un. "zöld" energiát

"összeesküvésről" különben itt csak mindössze te beszélsz én csak szupranacionális szervezetekről, transznacionális megavállalatokról és államokról beszéltem amelyeknek felettébb könnyű beazonosítani a prioritásait...

a "szennyező fizet elv" érvényesítése különben tényleg általános érdek, a rémhírkeltésre, csúsztatásokra, sekélyes propagandára, a tudomány finanszírozási eszközökkel megvalósított célzott befolyásolására alapozott kollektivista/globalista hatalomtranszfer azonban nem

pitcairn2 2019.10.08. 21:50:51

@Tamáspatrik:

az un. klímatudománnyal a jelenlegi formájában, sarkítva, három probléma van:

1. ez nem "laboratóriumi" tudomány, szóval 99%-os valószínűségről beszélni már önmagában röhej (különösen az általad citált modellek katasztrofális track rekordja mellett...)
2. ezt a tudományt erősen elfogult entitások - amelyek pl. finanszírozási eszközökkel aktívan befolyásolják a tudósok tevékenységét - szakpolitika alkotásra használják fel...
3. a fő fórumukat (IPCC) nyíltan egy szupranacionális szakpolitika alkotásban érdekelt szupranacionális szervezet futtatja (ENSZ), ahol nem tudósok hanem szakpolitika alkotással foglalkozó hivatalnokok szerkesztik az un. "tudományos" jelentéseket...

innentől kezdve totálisan értelmetlen "objektivitásról" beszélni...

ugyanis itt olyan már rég nincs...

valószínűleg sohasem volt...

chrisred 2019.10.08. 21:58:34

@Tamáspatrik: Arról nem beszélve, hogy bármennyire is sajnálatos események, de egyedek pusztulásáról van szó, míg a klímaváltozás egész fajok sokaságának pusztulását okozhatja.

pitcairn2 2019.10.08. 23:20:47

@chrisred:

állatkertről, arborétumról, génbankról tetszett már hallani?

apro_marosan_petergabor 2019.10.09. 06:23:38

@Tamáspatrik:
- Aki a geomágnesességhez ért, annak elég kiterjed ismeretei vannak a föld fizikájáról, a természettudományokról, nyugodtan lehetnek átfogó elképzelései a klimatikai dolgokról is. Amikor egy természettudományos gondolkodó valamiben nem/igen "hisz", ami a természettudományokkal kapcsolatos, akkor az ezzel kapcsolatos információkat integrálja egy szóban (Én pl. nem "hiszek" abban hogy bármikor itt jártak volna más értelmes lények, más naptendszerekból és abban sem, hogy ilyen valaha lesz... de ha kell, ezt levezetem).
- Mi az, hogy szélsőnacionalista? Az amit te annak minősítesz?
A tények makacs dolgok, a történelemben is.
- A kommunizmus idején nem lehettek "ballibek" - dehogynem, akkor marxistáknak hívták őket és magukat, a rendszerváltásután juntoltak a "libero" világba és liberálisnak hívják magukat, és ugyan úgy dogmatikusan akrják a gondolkodásodat cenzúrázni (szerencsére legalább szuronyaik nincsenek ehhez...:), mint korábban marxistaként...
- Takaró "a történész szakmától kapott egyest" - maximum a szakma egy részétől, a ballib oldaltól...
-

chrisred 2019.10.09. 08:11:59

@pitcairn2: Naná. A Jurassic Parkot is láttam. Tehát a dínók nem pusztultak ki.

pitcairn2 2019.10.09. 09:07:05

@chrisred:

a budapesti Állatkert vagy a Vácrátóti Arborétum és hálivúdi fiksön?:)

a dínók korában is voltak efféle műintézmények?:)

chrisred 2019.10.09. 09:36:31

@pitcairn2: Az fikció, hogy egy fajt fenn lehet tartani mesterségesen, ha a természetes élettere már nem létezik.

Tamáspatrik 2019.10.09. 17:57:01

@Hungryhorse: Ha ha ha.....:))) A Nature a világ egyik legjobb szaklapja.

Tamáspatrik 2019.10.09. 17:58:38

@Hungryhorse: Már megint belekevered a politikát a tudományba, teljesen fölöslegesen. Takaró is ezt teszi.
A tudomány nem a politika szolgálólánya, tessék tudomásul venni.
Nem minden a hatalomról szól. Egy Sztálin agyában esetleg igen, de az tudjuk igen beteges.

Tamáspatrik 2019.10.09. 17:59:52

@Hungryhorse: Már megint belekevered a politikát a tudományba, teljesen fölöslegesen. Takaró is ezt teszi.
A tudomány nem a politika szolgálólánya, tessék tudomásul venni.
Nem minden a hatalomról szól. Egy Sztálin agyában esetleg igen, de az tudjuk igen beteges.

Tamáspatrik 2019.10.09. 18:00:31

@Hungryhorse: Végezz el előbb egy-két környezetvédelemről szóló tanfolyamot. Én megtettem. Utána vitatkozhatunk.

Tamáspatrik 2019.10.09. 18:06:07

@pitcairn2: Zavaros a szöveged egy kissé, ne haragudj.
Szaúd-Arábia mért akadályozza minden eszközzel a zöld technológiákat?

A szél és a nap sokkal demokratikusabb erőforrás. Most az olaj pár kivételezett országban összpontosul, a gonosz háromszöge szerintem Oroszország, Irán, Szaúd-Arábia, kb. ezek, mert ők ebből élnek. Technológiai színvonaluk alacsony szintű, olaj nélkül végük lenne. Demokratikus rendszerek kiépítésére semmi sem ösztönzi őket, amíg pénz van. Mindig ezek az országok lesznek, és az ehhez hasonlók a globális tűzfészkek, az olaj miatt.

A zöldenergiák véget vetnének sok globális konfliktusnak, - azt persze nem mondtam, hogy TELJESEN kiváltanák pl. a gáz szerepét, de csökkentenék az értékét. Olajjal nem lehetne többé senkit sem zsarolni.
Ráadásul zöld energiát lokálisan is tudsz termelni: elég egy szélkereket és napelemeket felszerelned, máris nagyban függetlennél válsz (pár aksival) a központi áramtermeléstől.

Tamáspatrik 2019.10.09. 18:13:38

@apro_marosan_petergabor: Netán ügyvéd a szakmád? Elég jól véded az előadót.
A tudomány már annyira specializált területekre oszlik, hogy aki egyikhez ért, az a rokon területhez már nem, azaz már nem azon a fokon. Itt arról volt szó, hogy a saját hasznosságát akarta bizonyítani, a geomágnesességet ehhez kevésnek érezte, inkább vett egy rokon területet (amely mégsem a területe) és benyalt csontig.
A marxistát márt kevered össze a "ballibbel"? utálták egymást a kommunizmus alatt, az SZDSZ elődjét is vegzálták, Konrád Györgyék szamiszdatokat terjesztettek.
Szélsőségesen nacionalista nagyon jól definiálható: aki a nacionalizmust agresszíven tolja, radikálisan le akarja tolni az eszméit a társadalom torkán. Neki minden tőle balra levő (és szinte mindenki balra van) ugyanolyan, tehát "ballib". Primitív militarizmus egy fajtája.
A kutatók közül aki nem fogadja el a központi ideológiát és nem állítja a munkáját a "társadalom megváltásának" szolgálatába, az nekik mind ballib, úgy látom te is ilyen agymosott vagy, már ne haragudj.

apro_marosan_petergabor 2019.10.09. 22:22:22

@Tamáspatrik:
Te elvárnád mindenkitől, hogy trendi módon gondolkodjon - s mi a trend? - amit a ballib vonal annak nyilvánít...
Mint abban egyet érünk, a tudománynak nem kell a politikát szolgálni, különben olyan agyamant dolgok történnek, mint Németországban, ahol zöld nyomásra leszerelik az atomerőműveket és szénerőműveket állítanak helyébe, mert nem elég hangos a szakma, hogy elmagyarázza, alaperőművek nélkül nincsen stabil energiarendszer (a szél és a nap erőmű erre nem alkalmas)...
Mindebből azért nincsen nagyobb gond, mert Mémetország véztelezi az áramot Franciaországból, ahol kb. 80 atomrektor termel áramot...

Hungryhorse 2019.10.09. 22:22:23

@Tamáspatrik: valóban nagyra értékelt lap. Ennek ellenére nem közöl le semmit, ami a klímahisztit cáfolhatná.
A meghamisított adatokról sem daloltak benne (máshol sem), ahogy a bukott modelljeiket sem helyesbítették (máshol sem).
Következetesen nem.

Hungryhorse 2019.10.09. 22:25:32

@Tamáspatrik: a történelem (irodalomtörténet) interpretációja Magyarországon 70 éve nem politika és ideológiamentes.

Ezért a bukott zsidó/kommunista diktatúra híveinek utóvédharcai sem mentesek ettől az kommunista ideológiai mocsoktól.
Ennek pedig semmilyen tudományhoz nincs semmi köze, tisztán az ideológiai harc egyik terepe, ahol most nem a rosenfeldi/appeli történelem (irodalomtörténelem) felfogás győzött.
Végre.

Hungryhorse 2019.10.09. 22:26:35

@Tamáspatrik: amint leérettségizett az elmebeteg prófétátok, megfontolom.
Addig kussolj, vagy neki ugass.

pitcairn2 2019.10.10. 10:53:52

@Tamáspatrik:

nekem nem tűnt annak, de lehetek "szájbarágósabb" is:

az un. "zöld" energiatermelés, mivel összességében rendkívül alacsony hatásfokkal dolgozik és nem képes a folyamatos energiaellátás biztosítására, nem jelent valós konkurenciát a fosszilis energiának...

minden un. "zöld" rendszer mögött alul-hasznosított fosszilis (általában gáz-) erőműveket találsz...