Nem rokon-ságról, hanem csak rokon-szenvről van szó

Orbánék ultra-konzervativizmusát mutatja, hogy nem azokat a teljesítményeket tartják fontosnak, amelyet a magyarok évszázadokon át felmutattak, vagy amire képesek lennénk, inkább valamiféle erőltetett és hasznavehetetlen ősi vérségi kötelékeket keresnek különféle ázsiai népekkel. Egyértelműen érzelmi húrokon játszanak, egyszerűen csak rokonszenvesek nekik akár egyes kultúrák, akár bizonyos típusú emberek, természetesen abszolút felületes ismeretek alapján. Nem baj, ha primitív a lényeg, hogy katonás legyen és erőt felmutató – akár mint nép (hunok, egyes közép-ázsiai népek), akár mint személyiség (Putyin, Erdogan, valamint rajtuk kívül a világ összes létező zsebdiktátora). Azért haszontalan dolog ez, mert nem nagyon van tőlük mit tanulni (többet mint bárki mástól), a közép-ázsiai politikusokkal való barátkozás se nem mérhető gazdasági haszonnal, se nem lényeges politikai haszonnal nem jár, csupán szimbolikus jelentősége van, egyfajta üzengetésnek tekinthető (ami engem cseppet sem érdekel).

Puszta hobbi, nem több

Orbán egyik hobbija a foci, másik pedig – katonás mentalitású ember lévén,- a harcias viselkedést felmutató népek vagy emberek. Persze mindig sokan követik azt, amit a vezér csinál, a környezetének nagy része akár puszta karrierizmusból is majmolja. Vannak persze olyanok is, akik tényleg jól érzik magukat időnként régi kultúrákhoz életmódját idéző környezetben, ez azonban megint csak egyfajta hobbi (szabadidős tevékenység), amellyel csak nagyon kevesen képesek őszintén és hitelesen azonosulni. Játéknak jó, lehet néha félig-meddig komolyan venni, viszont kultúrát építeni ilyesmire akár Kásler akár Orbán részéről félrevezető, gyermeteg álmodozás. Folklórműsornak való leginkább, többet nem szabad belelátni, de az a baj, hogy pont a kistelepülések kevésbé jól informált lakosai között vannak sokan, akik igénylik a különféle gyermekmeséket.

A falvak megint hűségjutalmat kapnak

Az előző választás után is és most megjutalmazta Orbán különféle falufejlesztési támogatásokkal a fő választórétegét. (Újabb és újabb százmilliárdokkal támogatják meg a falvakat, bár erősen kérdéses, hogy az elvándorlást ezzel meg tudják-e állítani.) Évekkel ezelőtt már leírtam, hogy a városi és falusias kultúra napjainkra élesen kettévált az egész világon és szinte mindenhol harcol egymással, ennek jele az is, hogy az előző a progresszívabb, az utóbbi a konzervatívabb politikát támogatja. A magyar választó is szépen beleillik ebbe a sorba: olyan nagyvárosok mint Bécs, Isztambul, Párizs, London, Berlin, Los-Angeles vagy Budapest stb. mind sokkal inkább a baloldal felé húznak és az egyre kisebb településen lakók tendenciaszerűen egyre konzervatívabb felfogásúak. Mindkét életmódnak megvannak a kissé szégyellnivaló árnyoldalai, a falusiak között valszeg. többen vannak a szűklátókörűek, viszont kevésbé jellemző rájuk, hogy mondjuk virtuális állatokat etetnének.

Szükségük van egymásra

A falu népe nem felejtette el azt, hogy a rendszerváltás után a magyar politikai élet mennyire magukra hagyta őket, és az is egyértelmű, hogy a mostani kormány tett legtöbbet azért, hogy a hagyományőrzés és a falusi turizmus fellendüljön. A falu és a város jól kiegészíti egymást: valójában a turizmus csak akkor működik, ha van pénz, az emberek képesek megfizetni a helyben termelt, az üzletekben kaphatónál frissebb és jobb minőségű élelmiszereket. A falvakban lakók (és helyben dolgozók) akkor tudnak jól élni, ha a liberális városi kultúra közegében megszerezhető jövedelmek olyan szintűek, hogy jut még falusi vendéglátásra és turizmusra is. A „falusiak” tehát sokat köszönhetnek a liberális szellemiségnek (áruk, szellemi termékek és munkaerő szabad áramlását értve ez alatt). A városi lakosoknak ugyanígy szükségük van a falvakból nyerhető impulzusokra a testi és lelki egészségük érdekében, bármelyik kultúra tartós felülkerekedése a másik felett súlyos károkat okozna.

Megsorozták a sorosozókat ugyan, de éles helyzetben még most is ők nyernének

Az ellenzéki pártok fölálltak a padlóról, amelyre a tavalyi választásokat követően kerültek (mivel nem léptek fel keményen és harcosan az ilyen téren erős kormánypárt ellen), de összességében még mindig egyértelműen a Fidesz oldalára billen a mérleg (bár úgy tűnik, mintha az idő már nem annyira nekik dolgozna). A „sorosozás” nem más mint az „open society”, a nyílt társadalom tagadása, ergó zárt társadalmat szeretne látni (ahol mindenki helyét központilag előírják). A nagyobb városok lakossága többségében nem kér ebből, mert megtapasztalta a nyílt társadalmak információáramlásának és kulturális pezsgésének előnyeit. Ennyi az ellenzéki szavazók köze a Soros-féle mozgalmakhoz, semmi több. Ahol viszont nincsenek vendégmunkások és nem találkoznak külföldiekkel, a közeg sokkal belterjesebb, ott könnyebb az emberekben félelmet kelteni idegenekkel szemben. A kistelepülések lakóinak nagy többsége még úgy tűnik, hogy hisz egy gyámkodó központi kormányzatban és csak a teljes kiábrándulás lesz az, amely előbb vagy utóbb más belátásra fogja téríteni őket.

Tagadásból még soha nem épült identitás

Nem azt mondom, hogy a mostani kormányzat csak tagadásra épül, hiszen sokat tettek a családtámogatások terén és a gazdaság is fejlődik valamelyest. Azt viszont nem gondolta át senki alaposan, hogy semmiféle identitás és politikai közösség (nemzet) nem építhető tagadásra, ilyen értelemben az „illiberalizmus” fából vaskarika. Ugyanis ha tagadom a nyugati civilizáció kifinomultságát, akkor helyből a Balkánt fogom választani – a jelenlegi választáson pedig pontosan ez a balkáni mentalitás jött elő több esetben, a kampány színvonalában is, de még inkább egyes megválasztott polgármesterek erkölcsi nívóját tekintve, elsősorban a Fidesz oldalán (mivel ott többen vannak olyanok, akik azt hiszik, hogy mindent megengedhetnek maguknak). Ha nem kell a „polkorrekt” stílus, az valamennyire érthető, de akkor mondjuk meg, mi a kívánatos helyette, különben a Bayer-féle minősíthetetlen színvonalú megnyilvánulások szolgálhatnak mércéül sokak számára.

Megfigyelő és listázó társadalom

Az illiberális rendszer egyik veszélye az állampolgárok központi megfigyelése és listázása, amely sokkal veszélyesebb, mint ha az FB-n történik, mert nagyobb a tét annál, minthogy ránk sóznak pár kacatot. A technikai feltételek adottak az állampolgár megfigyeléséhez és Kínában úgy tűnik, már épül is egy ilyen rendszer – nálunk is a társadalom nagyobb része alighanem elfogadná. Az önkormányzati választások eredménye miatt most nem valószínű, hogy ilyesmi rövidtávon megvalósul, bár nyilván jelenleg is léteznek különféle nyilvántartások a „jó és a kevésbé jó” elvtársakról, hogy szükség esetén jól lehessen mozgósítani.

Az összeurópai trendek ellenük vannak

Az euro-szkeptikus erők visszaszorultak, Putyin és Erdogan érdeke is az lenne, hogy békülékeny, kompromisszum-kész politikát folytasson, amely talán Orbánékat is a kultúrharc abbahagyása felé tolhatja (bár az igazi harcos mentalitású ember fő célja, hogy harcolhasson, mindegy mi ellen). A fél-ázsiai mentalitásra egyre kevesebben vevők nálunk is, nagy mítoszok helyett inkább normális oktatást, egészségügyet, innovatív gazdaságot és tisztességesebb (a pénzek nagy részét nem lenyúló) vezetőket szeretnénk látni. A zöld mozgalmak európai térnyerése is „kifogta a szelet” Orbán vitorlájából, a maradi, ódivatú politikája egyre inkább lejárt lemez, igencsak megújulásra szorul.