Jelentős probléma, hogy akik egy terület kiváló szakértői, olyasmiről is kifejtik a véleményüket, amihez nem értenek. Az interdiszciplináris tudás általában hiányzik, ezért nem ritkán olyan állításokat tesznek, amelyek nem megalapozottak, t.képp az történik, hogy egyfajta érzelmi, ösztönös értékítéletek alapján merészkednek olyan területekre, amelyekről a tudásuk felszínes, mondhatni városi legendákon alapul.

Ilyen például az, hogy a fejletlen országokat a multi cégek tették tönkre, a környezetszennyezést ők okozzák. Ez nem így van, hiszen nálunk az előző rendszerben az állami vállalatok jóval nagyobb környezetszennyezést okoztak mint később a multik, és ezt nem csak a technológia különbsége okozza. A bürokrácia és a korrupció miatt az állami vagy éppen a nemzeti, haveri cégek bizonyos kiváltságokat élveznek és sokkal inkább büntetlenül szennyezhetik a környezetet mint a multik (L. a Mátrai Hőerőmű közelmúltbeli esete.) A kevésbé fejlett országok esetében a multik viszonylag modern technológiát hoznak és ugyan a tevékenységük vitatható, azért vannak ott, mert az adott országok szeretnének bevételhez jutni és saját erőből jelenleg még képtelenek erre. Egy multi általában érdekelt a nagyobb kontrollban, mert ha nem vigyáz a jó hírére, akkor tömegek bojkottálhatják és a konkurenciához pártolhatnak, állami monopóliumok esetében viszont erre nincs lehetőség. Egy vállalat mérete lehet számomra szimpatikusabb vagy kevésbé, de a környezetszennyezését távolról sem ez fogja meghatározni.

A „régen minden jobb volt” elv egyik példája, hogy Luxemburgi Zsigmond 50 évet uralkodott, és mennyivel hosszabb távra tervezhetett mint az a politikus, aki négy évenként szeretné újraválasztatni magát. A régi nagy királyok pár kivétellel nem sok jót tettek, leginkább csak háborúzgattak, esetleg néhány presztízsberuházásra voltak még képesek. A nép, az emberek sorsa nem különösebben érdekelte őket, a cél inkább a saját dicsőségük, nimbuszuk és hatalmuk növelése volt. Azok a diktátorok mint Castro, Kim-Ir-Szen vagy  a maiak közül Lukasenka, Putyin akiknek nincsenek versenytársaik, több kárt okoztak mint hasznot az adott társadalmakban, főként a négy évente választott demokratikus vezetőkkel összevetve.

A gond a környezetvédelmi problémákat illetően inkább az, hogy a politikai elit nagy része az idősebb generációból származik, 50-60 éven felüliek és már nem nagyon érdekli őket (amellett, hogy a gondolkodásuk egyébként is merevebb), hogy mi lesz 20 vagy 30 év múlva. Valójában ez állhat az „OK boomer.” – sokat idézett (lesajnáló, de tartalmilag ki nem fejtett mondat mögött.) A politika általában mindenhol törzsi szerveződésű és az egykori „vének tanácsára” emlékeztet, az új generációk érdekei nem jelennek meg benne, ami nem csak a környezetvédelem, hanem olyan más hosszú távú problémák mint demográfia vagy a nyugdíj esetében ugyanígy érvényes lehet.

Harmadik példa a mezőgazdaság helyzete: általában olyanok követelik a természetbarát gazdálkodást, akik maguk sosem gazdálkodtak. Sok élelmet is termeljünk, olcsó is legyen, védjük a talajt és vegyszermentesen, de persze semmiképp sem génkezelt növényekkel – mindez így együtt jelenleg teljesen irreális, az álmodozás kategóriája. Fokozatosan közelíthetünk ehhez az ideálhoz ez igaz, és kell is közelíteni, de ez még nagyon sok munka. (Pl. szántás nélküli talajművelés általában úgy lehetséges, hogy a közellenségnek mondott glifozát tartalmú gyomirtót használjuk.) Most sem ritka, hogy a mezőgazdaság borotvaélen táncol és ez csak egyre rosszabb lesz: az élelmiszerhiány újabb és újabb migrációs hullámokat indíthat el. Nem mindenki képes megfizetni a drágább élelmiszert, a drágulás miatt lázadások, forrongások törtek ki már nem egy esetben.

Először is körül kell nézni: elsőként oda kell eljutni, hogy ne dobjunk ki annyi élelmiszert, ezután a szupermarketeket kell kötelezni ugyanerre (van ahol már sikerült), a harmadik a gazdálkodók szintje, náluk se maradjon termény a földön, hanem értékesítsék valamilyen módon, a maradványokat komposztálják vagy forgassák vissza a talajba, mindezzel már 30%-t is nyerhetünk a mai szinthez képest.

Tiszta demagógia, amit az MTVA dokumentumfilmje is folytat a szántás nélküli talajművelésről, elhallgatva azt a tényt, hogy az emberek sok ezer éve szántanak, de a mai (átlagos) gazdálkodó sem azért forgatja a talajt, szórja a műtrágyát és a vegyszereket, mert mennél több pénzt akar kidobni az ablakon. (Sőt még nem is hozamot maximalizál, ez nálunk sokkal inkább a Kádár-rendszer jellemzője volt, az akkori mezőgazdaságunk jóval környezetszennyezőbb volt a mainál.) Nem véletlen, hogy az ökológiai gazdálkodás még a legfejlettebb országokban sem emelkedett sehol 15% fölé, bár az aránya remélhetően folyamatosan nőni fog. (A fő korlátozó tényező a mezőgazdaságban nem is annyira a talaj mint a víz, másodsorban a túl alacsony, esetleg túl magas hőmérséklet.)

Sokan nem tudják, hogy a mezőgazdaságban használt vegyszerek olyanok, hogy a természetbe jutva többnyire elég hamar elbomlanak (mint a szerves anyagok általában). Náluk nagyságrendileg mérgezőbb kemikáliák manapság a füst, alkohol, túlzott szénhidrátfogyasztás, indokolatlan gyógyszerhasználat (és drogok), egyes háztartási tisztítószerek. Ezektől a vegyi anyagoktól azért nem félünk annyira, mert láthatóak – így működik az emberi elme, mindig attól a veszélytől félünk jobban, amit nem látunk.

A fő gond nem is az, hogy az ipari forradalom mindent tönkretesz, hanem az, hogy a fejlett technológiát paleolit aggyal használjuk. A paleolit ember vadászatára emlékeztet az, amikor Black Friday idején tömegek rohanják meg a bevásárlóközpontokat. A paleolit ember volt az, aki nem tervezhetett hosszú távra, mert sosem tudta, hogy mi lesz holnap, ez áll a mai ember mohósága mögött is. A földművelő már tudott tervezni és rákényszerült a takarékosságra, de a hagyományos értelemben vett földművelés csak egy pár ezer éves epizód volt a mai emberiség történelmében.

Az arisztokrácia szolgáltatta először a státuszfogyasztás káros mintáit, amelyet ma sokan követnek: nagy ház, nagy hintó (azaz autó), csili-vili cuccok nagy bősége, szolgák hada (azaz gépek, kütyük), mindig is őket irigyelte és utánozta mindenki. A mai problémáink nagy része éppen hogy a múltbeli tömegember felfogásának öröksége (a nagy tanítómesterek hiába mutatták meg az utat, hogy lehet mindezen túllépni). Ettől függetlenül sok minden, amit már elavultnak tartottunk még visszatérhet, mint például a vályogház vagy a kosárfonás, hiszen sokkal inkább környezetbarát és energiatakarékosabb is mint a mai anyagok használata.

A kapitalizmus régi modelljei valóban hibásak, mert rosszul becsülték fel az externáliákat, annak ellenére, hogy ezek egy része kiküszöbölhető vagy korlátok között tartható (nehézfémek, vegyi anyagok). Valójában egy anyag létezik, amire a fosszilis energia alapú gazdaságok esetében az ilyesmi nem járható út e: gyakorlatilag a CO2 az egyetlen, amely nem bomlik el és a termelődése sem korlátozható, ha elégetünk valamit. Ennek az egy gáznak a folyamatos termelése visszafordíthatatlan felmelegedést, éghajlatváltozást okozhat, ami több milliárd ember számára a bolygót fokozatosan lakhatatlanná teszi. A legnagyobb ellenségünk tehát jelenleg a CO2, és a technológiai fejlődés tehetetlenségi nyomatéka túl nagy: úgy járhatunk, mint a Titanic, hiába észlelték a jéghegyet, nem voltak már képesek kikerülni.

A visszavágyott régi világ ezzel szemben leginkább az erőszak, a szenvedések és a kilátástalanság világa, ez volt jellemző az emberiség legnagyobb részének sorsára évezredeken át – a giccses nosztalgiázás nem hajlandó mindezzel szembe nézni. Fejlett technika és paleolit agy – ez a párosítás jelenleg halálos. Az egyetlen remény, hogy mivel az emberi agy igen plasztikus és a képességei jól alakíthatóak, a közoktatás szintjének emelése talán segíthet rajtunk, ez a fő esélyünk. Az érzelmi alapú ítélkezés, a különféle városi legendák gyártása és terjesztése viszont egyáltalán nem segíti elő ezt a folyamatot.