A tőzsdén is vannak olyan brókerek, akik a bedőlésre fogadnak és ott is jellemző más rendszerekhez hasonlóan, hogy a résztvevők aktuális várakozásai hatással vannak arra ami történni fog. A világgazdaságra is igaz lehet, hogy ha sokan játszanak az összeomlásra, akkor sanszos, hogy rövid időn belül be is következik. A kulcs ugyanis a bizalom, milyen mértékű az átlagos bizalom szintje: abban hisznek-e az emberek, hogy az üzleti kapcsolatokban mindkét fél nyerhet vagy abban, hogy az egyik úgyis átveri a másikat, ezért nem szabad megbízni másokban.

A cikk aktualitását a különféle rendszertagadó, nacionalistának vagy populistának nevezhető erők előretörése adja, ami a legutóbbi ír és a német választásokon is tapasztalható volt, másrészt ezzel párhuzamosan a hagyományos politikai pártok egyre inkább elbizonytalanodnak és folyamatosan veszítenek népszerűségből (Merkel és Macron pártja sem áll túl fényesen). Nem nagyon vannak jelenleg hiteles vezetők a hagyományos bal- és jobboldalon még a legfejlettebb demokráciákban sem, akik képesek lennének a tömegek számára vonzó célokat felvázolni. Ha tudjuk, hogy az élet folyamatos változás, ami alól a politika sem kivétel, akkor mégis mi ezzel a baj?

Destruktív mozgalmak

A gondom az ezzel, hogy az újfajta mozgalmak eddig még semmiféle új gondolatot nem hoztak, hanem a jelenlegi tagadására épülnek. Száz éve már meghaladott felfogást idéznek fel.

Ez arra emlékeztet engem, amikor sokan arra fogadnak, hogy a hajó úgyis el fog süllyedni és a saját kis mentőcsónakjaikat készítik elő (a hajó ez esetben a világgazdaságnak, a mentőcsónakok pedig az egyes országoknak felelnek meg). Például a Zeitgeist mozgalom a pénzügyi válság kitörésekor azt hitte, még filmet is terjesztettek róla, hogy a pénzügyi rendszer menthetetlen és itt a „financiális világvége”. Nos, ez nem jött be. Másrészt viszont nem lehet tagadni, hogy a világgazdasági rendszer mennyire sebezhető, elég egy járvány vagy egy vulkánkitörés, hogy lebénítsa a világkereskedelem egy jelentős részét. Az is igaz, hogy vannak olyan problémák, amiket a jelenlegi rendszeren belül nem tudunk még megfelelően kezelni, ilyen például az egyenlőtlenségek növekedése. A fejlett országokban mégis az emberek nagy része soha nem élt olyan jól mint mostanában, ennek ellenére sokan mintha ráuntak volna erre és hirtelen a rendszer ellen fordultak. Hogyan lehetséges ez?

Inkább legyen fele annyi pénzem, ha másoknak csak negyed annyi lesz

Ezt nem én mondom, hanem pszichológiai tesztben jött ki, hogy az emberek nagy részének fontosabb a társadalmi státusz mint a jólét. Két helyzet között lehetett választani, az egyik hogy nagyobb a jövedelmem, de átlag alatti vagyok másik hogy kevesebb ugyan, de bőven az átlag fölött van, és a többség az utóbbit választotta. A gazdag országok alsó-közép osztálya manapság irigykedve nézi, hogy a középosztály módosabb része mennyire elhúzott tőle, és ezek az emberek olyan meséket akarnak hallani, hogy ők ismét „valakik” lehetnek (feltéve persze, hogy az értékességet a vagyon határozza meg). Holott a politikusok jól tudják (nem igaz, hogy például Boris Johnson ne tudná), hogy nem létezik olyan mechanizmus, ami jelentős jövedelmet biztosítson a piacképes tudással nem rendelkező rétegeknek, anélkül, hogy a társadalom bele ne rokkanna.

Két esetben lehetnének ők ismét „valakik”, fals anyagias mércével mérve persze, az egyik ha továbbképzik magukat és ezáltal a piacon eladható tudásuk növekszik, ami a nehezebb megoldás. A másik eset a társadalom összeomlása, és lehetnek sokan a politikusok közül, akik ha is nem tudatosan, de erre játszanak, legalábbis a destruktív stílusuk efelé mutat. (Ha nincs piacgazdaság, akkor nem kellenek se külföldi munkavállalók se bevándorlók, ha összeomlik a világkereskedelem, akkor a multicégek se játszanak stb. Egy ilyen helyzetben a tudásnál az erő és az összefogás jóval fontosabb.)

Ha a globalizáció okozta a környezetpusztítást, akkor hogyan hozhatja helyre?

Korunk legnagyobb problémájáért, a környezet pusztításáért legalábbis jelentős részben a globális piacgazdaság tehető felelőssé (bár pl. a kommunizmus világméretű győzelme esetén se lenne most jobb a helyzet). Megoldhatja-e a problémát az a rendszer, ami azt létrehozta? Elvileg nem, a gyakorlatban azonban a lehetőség meg van rá, feltéve persze, hogy a környezetvédelem mindenhol prioritást kap, a beruházásoktól a kiskereskedelemen át az állampolgárok gondolkodásáig bezárólag. A globalizáció két okból lehet megoldás, egyrészt rengeteg pénz kell mindehhez, amit az államok önmagukban nem tudnak előteremteni, nagy cégek annál inkább. Másrészt a jól működő termékek és eljárások globalizált világban gyorsan terjednek, harmadrészt azért, mert a környezetvédelmi problémák nem ismerik az államhatárok fogalmát. (Ezzel együtt igaz lehet az is, hogy a globalizáció mértéke ésszerűen csökkenthető.) A populisták és a régi vágású nacionalisták mindezzel nem törődnek, nekik a fő szempont az ország rövidtávú megerősítése, ezért adott esetben a lovak közé dobják a gyeplőt. (Az új kínai vezetés is szénbányászatba ruház be a megújulókkal szemben). Mivel leginkább abban hisznek, hogy egy a jelenlegi problémáinkat úgyis egy összeomlás fogja megoldani, emiatt számukra a környezetvédelmi problémák se fontosak, fölösleges lenne vészhelyzetről beszélni.

Reménytelenül befelé fordulóvá válunk?

Az USA közélete reménytelenül a saját belterjes kis vitáival van elfoglalva, mintha más országok nem is léteznének rajtuk kívül és ugyanebbe az irányba tartanak a britek is. Mivel ők szoktak divatot teremteni Európa számára (pl. a neonkonzervativizmus is ha jól tudom, leginkább Reagan és Thatcher politikája révén vált közismertté), ezért könnyen lehet, hogy az ottani gondolkodásmód lesz a jellemző nemsokára egész Európában. Ez afelé mutat, hogy nagyon nagy változás a politikai térképen nálunk sem várható, mivel nincsenek a fejlettebb országokban sem új impulzusok vagy ha vannak is, még nem elég erősek vagy nem elég jól láthatóak (a környezetvédelem kivételével). Másrészt az is látszik, hogy ahol nincs ilyen mértékű állami irányítású nacionalista demagógia mint nálunk, ott a radikális jobboldal támogatottsága még mindig csak a 20-25%-os szint körül marad, tehát bízni lehet abban, hátha az emberek megunják nálunk is a sok dajkamesét. (A helyzet persze összetettebb, mert az USA-hoz hasonlóan nálunk is egy nagy pártban egyesül a szélsőjobb és a mérsékelt jobb oldal jelentős része.)

Ezért nem a nemzetállam lesz a nyerő

Megjegyzem, hogy a nemzetállam nem minden ország számára jelent egyértelmű kategóriát: a németek esetében például nehéz lenne meghúzni a határait, ott inkább regionalizmusról beszélhetünk, de a spanyoloknál vagy franciáknál is elszakadási törekvéseket hozhat elő. Attól lehet tartani a radikalizmus erősödése esetében, hogy a nemzetállamok is szétesnek egységes szabályok nélküli apró kis régiókra mint ahogyan az a feudalizmus idején volt jellemző. A szélsőségesen nacionalista Sinn Féin előretörését Írországban (egy olyan országban egyébként, amely a globalizáció abszolút nyertese) az okozta, hogy mivel a britek kiléptek az EU-ból, ezért elvben akár igényt formálhatnának Észak-Írországra vagy annak egy részére. Ez pedig nem jó jel, mivel azt mindenki tudja alapszintű történelmi ismeretek birtokában, hogy a nacionalizmus egy bizonyos szint felett felerősítheti a szembenállást és rombolhatja az országok közötti gazdasági kapcsolatokat.