A trianoni békekötés előtti időszakot borzasztóan szűklátókörűen kezeljük, különválasztva más európai történésektől. Létezik pedig egy olyan perspektíva is, ami tágasabb annál, hogy velünk mi történt, viszont jobban segít megérteni a minket ért csapásokat. Néhány ilyen szempontot szeretnék most feldobni, amellett hogy igen, megfutom a tiszteletkört. Ugyanis kétféle Trianon van, az egyik a szimbolikus érzelmi töltésű. A Nagy-Magyarország térkép is mára leginkább egyfajta szimbólum, Kárpát-medencei összetartozást és egységet jelképez, megfelelő kontextusban használva, őseinkre emlékezve teljesen helyénvaló, hiszen valóban a Felvidék, Erdély és a Délvidék is a Magyar Királyság részét képezte egykor. Ezt a cikket viszont nem azoknak írtam, akiknek a szimbolikus az érzelmi jelentés a fontos, hanem ezt félre téve elemző szándékkal közelítem meg ezt a politikailag is kényes kérdést. Ítéljenek el ezért, de én elég szomorúnak tartom, hogy még politikai kérdés egyeseknek az, ami mára már csupán történelem.

Létezett ugyanis egy másik, egy gyakorlati vonatkozású trianoni békekötés is, amely új határokat jelölt ki. Ez azonban nem egy elszigetelt valóság, hanem egy nagyobb kép része, mert habár nagy sorscsapásnak és tragédiák sorozatának látszik, mégis a látszat ellenére (és a radikális konzervatívok véleményével szemben) semmi olyan esemény nem történt nálunk ezekben az években, ami példa nélküli lett volna akkoriban, vagy meglepő dolog lenne mai szemmel.

Hagyjuk a jogi szellemiségű felfogást és nézzük a teljes képet

Az általam „jogi szellemiségűnek” nevezett felfogás mára teljesen áthatja a közbeszédet, aminek az a lényege, hogy védjük meg a saját igazságunkat, mert mások is a sajátjukat védik. Védekezni és másokat vádolni, ez nemritkán helyénvaló magatartás, de nem visz előre a dolgok megértésében. Megjegyzem, hogy az egész Fidesz egy jogi szakkollégiumból nőtt ki, a párt régi tagjai többségükben jogászok Orbán Viktorral az élen, és habár ez a fajta felfogás lehet bizonyos helyzetekben jól használható az érdekeink védelmében, de mégiscsak nem több mint a világ egy bizonyos szemléletmódja, amely széles látókörűnek semmiképp se mondható. Az I. világháborút következő éveket nagyon részletesen leírták már a történészek, nálunk például a korszak egyik legjobb szakértője Hatos Pál írt erről, számos közkeletű mítoszt megcáfolva. Viszont érdemes kitekinteni és a teljes európai képet nézni, nem csak a közvetlenül minket érintő eseményekre koncentrálni, még ha az így kapott kép nem is túl tetszetős vagy nem támasztja alá a különféle városi legendákat.

1.Az I. világháború egész Európa gazdaságában összeomlást okozott

Ne mossuk össze a világháború hatásait Trianonnal. A nagy háború annyira kivéreztette a feleket, hogy például 1918-ban a bécsieknek már alig volt mit enni (mi valamivel szerencsésebbek voltunk), a nyersanyagok nagy része elfogyott a Központi Hatalmaknál. Voltaképpen a nélkülözés nem pedig a katonai vereségek kényszerítették őket térdre. Azonban a franciák és a britek is a háború után egy megvert ország képét mutatták gazdasági értelemben, olyan nagy volt a visszaesés és az eladósodottság (az USA felé elsősorban). Az Osztrák-Magyar Monarchia állásai 1918-ban ugyan még mélyen benn voltak az ellenséges országok területén, azonban a hadsereg egyszerűen kipukkadt, szétesett, nem nagyon volt mit tenni. (A németek sem voltak messzire ettől.) A katonák mentális és fizikai állapota, felszereltsége egyaránt lehetetlenné tette a további harcot. A vesztes háború teljes politikai káoszt váltott ki, nem csak nálunk hanem a németeknél, finneknél is és az oroszoknál is.

2.Nem volt alternatívája a nemzetállamoknak

Az I. világháborúban szétestek az utolsó birodalmak a kontinensen, az osztrák-magyar és a török is (az ázsiai és afrikai területein is), mert teljesen idejétmúltak voltak. (Az orosz az egyetlen kivétel, ami megmaradt.) Akkor is szétestek volna, ha nincs világháború. Az akkori nemzetállamok a viszonylagos nyelvi homogenitáson alapultak, emiatt válhatott egy állammá a szerb és a horvát, mert bár teljesen más kultúrát képviseltek, mégis megértették egymást, létezett az elméleti szerb-horvát nyelv. Hasonló volt a helyzet a csehekkel és a szlovákokkal is. Habár a szlovákoknak sejtelmük sem volt még a háború végén, hogy milyen államban fognak élni, gyakorlati szempontok miatt voltak nekik elfogadhatóak a csehek. A katonai szempontok is sokat nyomhattak a latban, több kisebb önálló állam kevésbé tudta volna megvédeni magát.

3.Hezitálás a mindent megóvni és az etnikai elvek mögött

A magyar kormánynak a világháború után két, egymásnak teljesen ellentmondó célja volt, az egyik a történelmi Magyarország egyben tartása, a másik az etnikai elvek alkalmazása a békekötés után. Senki nem tudta elképzelni, hogy elszakítanak tőlünk területeket, még az olyan balos szabadkőművesek is mint Jászi Oszkár is próbáltak arra bazírozni, hogy az országot egyben lehessen valahogy tartani, és a „Nem, nem, soha!” mondat meglepő módon Károlyi Mihálytól származik (aki persze nem ritkán ennek teljesen ellentmondó intézkedéseket tett).

’48 tanulságait levonva a reálisabb cél az etnikai határok megőrzése lett volna, viszont nagy hátrányban voltunk, mert míg a szerbek és románok számára a magyar politika nyitott könyv volt, mi nem ismertük az ellenfeleket, nem tudtuk pontosan mit akarnak, hogyan lobbiznak és milyen lépéseket terveznek. Egyszerűen nem volt stratégia kormányzati szinten, amit következetesen folytattunk volna az érdekeink védelmében.

4.A Tanácsköztársaság csak egy rövid epizód

A Kádár-rendszerben az ún. „dicsőséges 133 nap” és előtte a Horthy-rendszerben bűnbaknak tartott bolsevista időszak egyaránt csak egy rövid epizód (négy hónap) volt abban a politikai káoszban, ami 1918 és 1920 között történt, különféle kérész életű kormányokkal, egészen Horthy bevonulásáig. A Károlyi-kormány alatti zavargások több áldozatot szedtek mint a vörös terror vagy az azt követő fehér terror. Azonban például a finn polgárháborúban is jóval többen haltak meg mint nálunk. (A kaotikus, polgárháborús helyzet egészen addig nálunk gyakorlatilag példa nélküli eseménynek számított, ezért nem is értette senki akkoriban, hogy mi történt. Hitler alapvető tévedése is egyébként az ok és okozat összekeverése volt – háborús vereség vs. politikai káosz.)

Ami a Tanácsköztársaságot jelentőssé teszi azok leginkább a katonai hadmozdulatok voltak, ez azonban esetleges dolog, mert a román hadsereg 1918 után bármelyik kormány idejében jóval erősebb lett volna mint a magyar. A katonai vereséget nem tudtuk volna sehogy elkerülni. Ők ugyanis különbékét kötöttek a németekkel (csak 1916-17 között harcoltak) így a hadsereget jó állapotban megőrizték. (Megjegyzem, hogy szinte az összes győzelmet a német hadsereg érte el a háborús során, az oroszok, románok és szerbek ellen is, és az olaszok ellen is az ő vezetésükkel tudtunk előrenyomulni, az osztrák-magyar hadsereg nem volt igazán ütőképes.)

Katonai ellenállásnak azért se lett volna sok értelme, mert a román hadsereg jelenlétét nem számítva se lett volna hova visszavonulni. Egyedül a törökök tudták ezt megtenni a hegyek közé bújva és összeszedve magukat, (megjegyzem hogy nem először a történelem során, ugyanis már Bizánc idejében is sikeres volt ez a taktika), visszatámadva végül is érvényteleníteni a békeszerződésben kijelölt határok egy részét.

5.A legjobb földeket veszítettük el

Bánság, Bácska és Csallóköz hatalmas gabonatermő területek kitűnő földekkel, valszeg. emiatt volt a fő céljuk a szomszédjainknak ezek megszerzése. Az élelmiszerellátás mindenki számára stratégiai jelentőségű, a hegyes-völgyes országok számára különösen jelentős volt az összefüggő nagy síkvidékek megszerzése akkoriban. Ezeknek a területeknek a nagyobb részén többségében magyarok éltek. (Viszont nem a szatmári homokvidék vagy a Hortobágy kellett nekik.) Ezzel együtt az akkori magyar politika mozgástere minden valószínűség szerint jóval nagyobb volt, mint amit végül elértünk a békekötéssel.

6.Mi a franciák sara?

A franciák nagy vetélytársa a németek voltak, őket akarták egyszer és mindenkorra tönkre tenni. Az, hogy a békeszerződést Párizs mellett, Versailles-ben és Trianonban írták alá, egyfajta szimbolikus kárpótlás lehetett nekik a vereségekért, amit a németek mértek rájuk 1871 óta. Az amerikaiak és az angolok szintén hozzájárultak, ők is alá kellett, hogy írják, ezért nem értem hogy mért csak a franciákat okoljuk az etnikailag igazságtalan felosztásokért. Miután a monarchiának vége volt, a mi térségünk annyira őket már nem érdekelte, az egyes kisebb országok lobbizása valószínűleg nagyobb szerepet játszott a végső határok kijelölésében. A térségből egyedül a szerbek tarthattak igényt valamiféle kárpótlásra, mert messze az ő emberveszteségük volt a legnagyobb arányában nézve és az ő országukat valóban végig pusztították a katonai frontok.

7.Trianonnak mégis volt valamiféle „haszna”

Ha van egy óriási kertem 10 kertésszel és elveszik a kertem 2/3 részét, de megmarad mégis 7 kertészem (például mert átjönnek a megmaradt részekre), a kisebb kertet sokkal jobban meg fogom tudni művelni. Pontosan ez történt Trianon után, a Horthy-korszak az egyik olyan időszakunk, amikor a gazdasági fejlődés a legdinamikusabb volt történelmünk során és jelentősen közeledtünk Európa nyugati részéhez, lényegében az olaszok szintjére jöttünk fel. Ez nem csak a különféle politikusok zsenialitásának köszönhető, hanem annak is többek között, hogy nagyon sok munkaképes ember, köztük nagy számban értelmiségiek jöttek az elszakadt részekről (ami persze veszteség volt a határok túlsó részén élők számára). 1920 és 1940 között a mély gazdasági válság ellenére is messze túlszárnyaltuk a századforduló utáni éveket, mindenféle értelemben. Ady próféta volt, a jóslata a „A magyar ugaron” beteljesedett. („Nekünk Mohács kell” – a csodának kell persze az a fajta zűrzavar ami akkoriban volt, az erőforrásokat végül mégis valahogyan koncentrálta.)

8.A nagy veszteség az elszakadt területen maradtakat érte

Sokan elvesztették az állásukat a hatalomváltás miatt és eléggé kisebbségiként gyakran kiszolgáltatott helyzetbe kerültek. Nem lett jobb a sorsuk semmivel a szocialista iparosítás idején sem. A kétféle nyelv használata önmagában nem akkora hátrány, mivel kimutathatóan fejleszti a gondolkodást. Viszont az etnikai alapú elnyomásban élők milliói, ez az igazán nagy veszteség szerintem leginkább ez, nem pedig a területek. Az utóbbi években a helyzet jelentősen változott, az EU támogatja a regionalizmust és a nemzetiségek manapság sokkal jobb helyzetben vannak. Az Orbán-kormány politikáját e téren alapvetően jónak tartom, mert leginkább csendben támogatja (néha persze meglehetősen eltúlzott módon), fű alatt igyekszik a magyar közösségek gazdasági és politikai autonómiáját megvalósítani. Nem is lehet másként, különben presztízskérdés és politikai ügy lesz belőle, ami senkinek sem használ. Emiatt sem érdemes túl sokat „trianonozni”, főként nem az elszakított területeken.

Elég nagy feladat az országot megismerni ahol élünk és „megművelni” átvitt értelemben véve, emellett a határon túli magyar kultúra is feltétlenül nagy érték. A trianoni határok, amelyek voltaképpen a II. világháború után Sztálin által jóváhagyott határok, - ezzel foglalkozni nem több mint pótcselekvés.