A tőke és a munka ellentéte csak a fejekben létezik

Marx élesen kettéválasztott két olyan fogalmat, ami ennyire nem válik külön. A feudális és rabszolgatársadalmakban több ezer éve alatt megszokott viszonyokat („osztályellentétek”) alkalmazta a kora gazdaságának egyetlen, igaz hogy leglátványosabb szegmensére. Mai szóval azt lehetne mondani, hogy a marxi alapmű szenzációhajhász zsurnalizmus, ami népszerűségét a zsidó/keresztény messianisztikus elvnek köszönheti. (Ugyanez a messianisztikus logika az, ami a mai konteók népszerűségét adja, legyőzzük a gonoszt és utána egy csapásra minden jó lesz.) Ebbe az eldramatizálásba beleragadtunk mint a mocsárba, nem tudunk előre lépni. Ha közelebbről megnézzük, ez az ellentét nem ennyire éles, hiszen a munka is egyfajta tőke, illetve tőkévé válhat.

Munka és értékteremtés között LÉTEZIK valódi összefüggés

A munka eredményességét a társadalom értékítélete általában pénz formájában fejezi ki. (Most lehetne boncolgatni, hogy léteznek a munkaérték megítélésének egyéb elemei is, azt pedig különösen, hogy mennyire helyénvaló és reális a társadalom értékítélete, ezek is izgalmas kérdések, de eltérnénk a tárgytól.)

Azt tudjuk, hogy kevés munkával általában nem lehet sok pénzhely jutni, sok munkából viszont nem mindig lesz sok, pénzzel kifejezhető munka. Az összefüggés a munka és a fizetség között ennek ellenére mégis létezik, és főként statisztikai eloszlások formájában. A statisztikai összefüggésekkel a mai értelmiség nagy része úgymond „meg van lőve”, mert ahhoz szoktak hozzá, hogy ha valami A, akkor ok-okozati alapon B lesz belőle, és ha ez nem így van, akkor számukra a dolgok között „nincs összefüggés csak káosz”. Pedig a 20.század óta hozzászokhattunk volna, hogy a rendszerek egy bonyolultsági szint fölött rendre csak statisztikai módon kezelhetőek, az eredmények egy eloszlás mentén értelmezhetőek. Az atomfizika, a biológia és a közgazdaságtudomány számos esetben ilyen törvényszerűségeket mutat. Ugyanaz van a munka esetében: a több befektetett munka és az eredmény között létezik összefüggés, de nem lineáris hanem statisztikai eloszlás formájában.

A munkát befektetjük – vagy nem

Azt intuitíve érezzük, hogy van ilyen összefüggés, hiszen akkor fogunk valamibe egyre több munkát befektetni, ha jönnek eredmények, különben feladjuk. Mindig egy x mennyiségű munka befektetése után felmérjük, hogy érdemesebb-e ebbe többet beleadni, egy sportoló is akkor fog egyre többet edzeni, ha látja, hogy ezzel elérhet egy bizonyos, gyakran pénzben is kifejezhető célt. Ha a munkánk sikeres, akkor mások is hajlandóak csatlakozni, például egy kiadó kiadja a könyvünket, reklámozni fogja stb. Ha nem sikeres, akkor vagy elgondolkodunk, hogy mi hiányzik még hozzá vagy  pedig egyáltalán nem „invesztálunk” (!) bele több időt és energiát. A munka jól láthatóan tőkeként működik, hiszen amiben Marx tévedett, alapvetően a szellemi dimenziója a lényeges, nem pedig a fizikai.

A munka alapvetően szellemi tevékenység

Még ha azt mondjuk, hogy valakinek a munkája olyan mint egy „bioroboté”, a lényege még akkor sem a fizikai erőkifejtés, hanem az érzékszervi visszacsatolások értékelése, hogy a folyamat során a kívánt eredmény jön-e létre. Még egy takarító esetében is szerepet játszik, hogy a tisztítandó felület nem mindig ugyanolyan, e téren a tapasztalatára támaszkodik, fontos még a rendelkezésre állás és a megbízhatóság is, emellett az egyes emberek mint vevők igényei is eltérhetnek (kommunikatív szerepben is van). Mindez együtt adja azt a tőkét, ami miatt jó takarítónak nevezik a többiek.

Az összetettsége nagyobb fokán álló munkák olyan jellegűek, hogy az eredményük nem határozható meg pontosan csak valószínűségekkel, mint az olajfúrásé vagy a filmgyártásé is, viszont előzetes kalkulációk mindig léteznek (amik alapján a pénzügyi befektetők hosszabb távon jó döntéseket hoznak). Vannak nehezebben mérhető teljesítmények mint például a tanár munkájáé, - persze kérdéses az is, hogy valóban törekszünk-e a pontos értékelésre,- de ez esetben is statisztikai az összefüggés, több befektetett munkától jobban tanulnak a gyerekek, csak hogy ki mennyit fog megtanulni azt nem mondhatom meg előre. A munkánkban is létezik egyébként „eredeti tőkefelhalmozás”, amikor pályakezdőként különféle trükköket, fogásokat lesünk el, vagy egyáltalán licenszet szerzünk hozzá (pl. egy egyetemi diploma formájában), hogy odaengedjenek minket egy munkafolyamathoz.

A tőke szidását pedig azonnal hagyjuk abba

A családban rengeteg dolgot örököl az ember, jó és rossz tulajdonságokat, hasznos és káros hagyományokat is, a tőke mint vagyon is azon dolgok része, amit a családban kapunk, vagy nem kapunk. Nem gondoljuk azt, hogy azért mert az egyik ember csak 160 centi magas, a másik pedig hízásra hajlamos, az ő hátrányaikat a társadalomnak ki kell egyenlíteni. A tőke a generációk felhalmozott eredménye, ezt tiszteletben kell tartani, nem pedig lerombolni mint a kommunizmus idején. A bevándorlás ellenesség is voltaképp arra a gondolatra épül, és nem is minden alapot nélkülöző módon, hogy a mi társadalmunk generációk alatt felhalmozott értékeit, a társadalmi tőke hasznát ne olyanok évezzék, akik még nem jutottak erre a szintre, emiatt nagy valószínűséggel megfelelően értékelni sem tudnák.

A tőke egyébként kivétel nélkül mindig fokozatosan veszít az értékéből, éppúgy mint akár egy szőlőtőke is, ha nem ápolják. A ma gazdagsága fokozatosan elvész, amortizálódik, holnap más vállalatok, más családok lesznek a leggazdagabbak, mert a régi fokozatosan elavul, és jönnek új tevékenységek, amire az adott korban nagyobb igények vannak. A tőkeellenességnek, amelyet általában az emberi irigységnek a passzív formája szül, emiatt se nagyon van értelme.

Nem a kizsákmányolás, hanem annak hiánya szorul magyarázatra

Ezt már próbálták többen megmagyarázni, hogy a „tőkés” mért nem csak annyit fizet, amit feltétlenül szükséges, hanem jóval többet, most nem fejtem ki ennek valódi okait, nagyjából a fentiekből már levezethető. Ha a baloldali érzelműek nem tudnak elszakadni a tőke és a „kiszákmányolás” marxi értelmezésétől, akkor mindig szövetségesei maradnak a szélsőjobbnak, ami „eladja nekik” azt a gondolatot, hogy a gonosz nemzetközi multik elleni küzdelem mindent visz. (A mondat hangsúlyos szavai a „gonosz”, a „mindent visz”, valamit a „küzdelem szó értelmezése). Ha az ilyen állításokat nem vagyunk képesek finomítani, jelentősen átfogalmazni, akkor a baloldal atomjaira hullik. Sőt, az egész társadalom atomizálódik.

A kormányzatunk viszont valóban hajlamos a feudális felfogásig visszalépni

Hogyha a mai (kapitalizmusként szidott) rendszerekben nem is létezik alapvető ellentét a munka és a tőke között, ezt képesek vagyunk mégis létrehozni, ha visszalépünk a személyes függelmeken alapuló (t.képp rabszolgatartó és röghöz kötő) társadalmi viszonyokhoz. Pontosan ez valósul meg mostanában nálunk is, a kormányunk és az őt támogató csoportok felfogásában, akiknek „az emberek dolgoztatása” a fő célja. Ha engem valaki dolgoztat, akkor tényleg, valóságosan is elidegenedik a munkám értéke tőlem, nincs meg a saját belső késztetés, amiért a munkámat a saját felhalmozott tőkémnek fogom érezni. Ahol nincs motiváció és belső célok miatti aktivitás, valódi érdekeltség, ott az eredmény jól látható: alacsony reálbérek, gyenge termelékenység. Személyes függelmi rendszerekben valóban elszakad a ráfordított munka mennyisége, minősége a munka pénzben kifejezhető értékétől, hiszen a lojalitás lesz az első számú szempont. Ez van nálunk most, ahol a társadalmi elit a demagóg érveléseivel könyörtelenül kihasználja azt a szellemi hagyományt, ami a marxi „osztályharcos” eszméken alapul.