Felejtsük el azokat a dogmákat, amiket a közhiedelem folyamatosan sulykol a nyugdíjrendszerrel kapcsolatban például azt, hogy az aktív dolgozók aránya fogja meghatározni a nyugdíjak szintjét. Persze jó dolog, ha sok gyerek születik többféle okból is, de nem elsősorban a nyugdíjak miatt, amelyek szintjére legalább 3-4 tényező jóval nagyobb hatással van. Ez csupán egy idejét múlt mennyiségi szemlélet, a szocialista tervgazdaságot idézi, hogy a gyerekek számában gondolkodunk.

1.A megtermelt érték (GDP) a jó kiindulópont

Amikor az átlagosan ledolgozott munkaidő folyamatosan csökkenő trendet mutat, számos területen az automatizálás redukálja le a munkaerőigényt és teszi fokozatosan „feleslegessé” az embert, akkor nem az lesz a meghatározó, hogy mekkora az aktív dolgozók aránya, hanem sokkal inkább az, hogy a munka mennyire hatékony, mennyi az egy fő által megtermelt érték.

Tegyük fel, hogy növekszik az automatizálás, és habár pongyola kifejezés, de igen elterjedt, hogy kevésbé leszünk „összeszerelő üzem” – és ez lehet az egyetlen reális pálya, hiszen a szlovákoknak is csak rövidtávon bizonyult jó megoldásnak, hosszabb távon ráfizettek, másrészt vannak erre nálunk sokkal alkalmasabb jelentkezők, Kína és India például. Ebből következően a gazdaság több ágában is a dolgozók nagyobb része manuális munkák helyett különféle automata gépeket vagy rendszereket fog felügyelni, ezáltal növekszik a megtermelt érték, ezáltal a nyugdíjakra költhető összeg is.

Emellett ha a termékeink vagy a szolgáltatásaink speciálisabbak, kevésbé tömegtermékek (egyes élelmiszerek és kézműves termékek jutnak az ember eszébe, de a lehetőségek köre ennél sokkal nagyobb), akkor automatizált gyártás nélkül is magasabb áron értékesíthetőek, ami szintén egy reális út.

Emiatt még ha a nyugdíjasok aránya meg is növekszik a társadalmon belül, az sem jelenti feltétlenül, hogy a nyugdíjak összege reál értékben csökkenni fog. Fordítva is igaz ez, ha a fiatalok sokan vannak ugyan, de képzetlenek maradnak és csak egyszerű munkákra alkalmasak, akkor az adókból és járadékokból nem fog tudni az állam magas nyugdíjakat fizetni.

2.Mennyit akar költeni a kormány a nyugdíjasokra?

Egyértelmű, hogy nálunk a GDP-hez viszonyított nyugdíj kiadások aránya nem magas (például jóval alacsonyabb mint a lengyel), ráadásul csökkenő trendet mutat.  Ha ehhez még hozzá is vesszük az egészségügyi kiadások nevetségesen alacsony összegét, akkor is jól látható, hogy a kormány nem akar költeni az idős generációkra. Ez szerintem nem feltétlenül hiba, amennyiben inkább a családok támogatására és a gazdaság dinamizálására költünk (nem az állami bürokrácia növelésére vagy cégek, sőt egész ágazatok mesterséges pumpálására teljesítményigény nélkül), akkor a dolog nagyjából rendben van.

A 13.havi nyugdíj visszavezetése csupán porhintés, hiszen reálértékben évi 2% körüli, az infláció mérésének mondjuk úgy, hogy "statisztikai hibahatárának" megfelelő szintről van szó, ráadásul mindig utólagosan, az év végén. (Ezzel szemben sok éven át csak inflációkövető nyugdíjemelés volt, na meg egy kis zsebpénz decemberben.)

Ne legyen félreértés, nem azt mondom, hogy költsünk többet nyugdíjakra, hogy ez jó dolog lenne, sőt. Csupán azt, hogy a kormányok nagymértékben képesek befolyásolni a „nyugdíjkassza” méretét. Kényes kérdés, hogy oldják meg a kormányok azt, hogy a nyugdíjasok ne buktassák meg őket akkor, ha a jövedelmekben mérhető relatív társadalmi státuszuk romlik. A Fidesz kormány a nyugdíjasok támogatását egyrészt a stabilitás ígéretének eléggé jó szintű megvalósításával érte el (ugyanis a stabilitás a nyugdíjasok számára fontosabb mint a fiataloknak), másrészt a kevéssé tájékozott időseket nem kis demagógiával, indulatok gerjesztésével nyerte meg magának.

Nyugat-Európa nálunk elöregedettebb társadalmai általában jóval többet költenek nyugdíjakra nem csak abszolút értékben, hanem a GDP százalékában mérve is, emiatt sem látszik megalapozottnak a nyugdíj összeomlásával riogatni.

3.Nyugdíjkorhatár

A magyar nyugdíjkorhatár a várható élettartamhoz viszonyítva lényegében nem alacsonyabb mint más országokban, talán a hölgyek esetében valamennyivel igen, a férfiak esetében viszont még magasabbnak is mondható. Abban az esetben, ha az egészségügyi ellátás annyira magas szintű lenne és a lakosság nagy része valóban egészségesen élne, ez esetben a növekvő várható élettartam indokolná a korhatár emelését. Nálunk nem nagyon látni ennek a jeleit, sokkal inkább csak a statisztikákban mint a mindennapi tapasztalatokban. Ezzel szemben például a versenyszférában, ahol a teljesítmények jobban megméretődnek, a hatodik ikszen túl csak a kivételesen jó fizikai és mentális állapotban levők remélhetnek elfogadható szintű munkát és megfelelő fizetést, képzettségüktől lényegében függetlenül.

4.Nyugdíj mint alapjövedelem-szerű ellátás

Még egy érv, hogy amikor az alapjövedelem jellegű ellátások felé halad több ország is, akkor épp az idősebb korosztály lehetne az egyik, amelyik szóba jöhet. A nyugdíj elvileg lehetne akár egy viszonylag nivellált, alapjövedelem szintű ellátás is vagy valamennyire közelíthetne ehhez, és akinek ez túl kevés az dolgozhatna naponta pár órát vagy a megtakarításait élhetné fel. A nyugdíjrendszer alapvetően nem arra szolgálna, hogy (extrém esetben) idős emberek világkörüli útjait finanszírozza.

A jelenleginél jobban nivellált nyugdíj furcsán hangozhat, de gondoljunk bele, hogy valaki például vállalkozó volt és azért fizetett kevés járadékot évtizedeken át, mert az adórendszerünk teljesen kifacsarta, sokakat pedig a cégek feketén foglalkoztattak vagy minimál bérre jelentettek be és ennek isszák most a levét. Ezzel szemben mások nagyobb létbiztonságban voltak állami alkalmazottként, és nem kényszerülnek rá, hogy életszínvonaluk fenntartása érdekében dolgozzanak a nyugdíjba vonulásukat követően.

Amiért nálunk fel sem merülhet, hogy az öregségi minimál nyugdíj a jelenleginél jóval magasabb összegű lehetne, akár hatvan évtől is, annak gátja a társadalom nagy része által támogatott feudális, rendies szemlélet. Amíg a középrétegek elfogadják, hogy az elitet kell még jobban megerősíteni és a lecsúszottakat még inkább kizárni, amíg ez a szemlélet dominál, addig a méltányossági és szociális szempontok mindig háttérbe szorulnak, a nyugdíjrendszerünk merev, áttekinthetetlen és igazságtalan marad.

5. A gyerekek száma

Ha már létezik egy családtámogatási rendszer és a gyerekek számát figyelembe vettük a különféle állami támogatások, adókedvezmények, hitelek és egyéb kedvezmények esetében, akkor nem lenne fair ezt még egyszer a nyugdíjrendszerbe is beszámítani. Különösen az előző pontok figyelembe vételével.

Az igaz, hogy számos szolgáltatás nem vagy nem megfelelően automatizálható és igényeljük is a közvetlen emberi kapcsolatot, emiatt ezek ára folyamatosan magas marad, sőt még drágulhatnak is. Leginkább a különféle szolgáltatások területe az, ahol munkaerő hiány lép fel és lépett is fel azokban az országokban, ahol a társadalom elöregedett. Ilyen esetben alapvetően két választása van az idős generációknak (ez tényleges választás, hiszen leadhatja szavazatát az egyes irányokat képviselő pártokra). Vagy elfogadja, hogy a szolgáltatások drágák és ezzel kell együtt élnie, vagy pedig arra szavaz, hogy a kevésbé fejlett országokból érkező vendégmunkások kell, hogy végezzék, még a közbiztonság némi romlása árán is. A brit nyugdíjasok jelentős része például konkrétan arra szavazott (bár valszeg. nem tudatosan) a Brexit esetében, hogy vendégmunkások helyett inkább a (volt gyarmatokról érkező) bevándorlókat látják szívesebben.

Át kell gondolni, hogy mire való a nyugdíj

Valójában nem valami életcél, „megérdemelt pihenő” lenne nyugdíjasnak lenni. Az egyik cél lehet az unokák nevelésében való részvétel, másik ugyanennyire fontos cél, hogy egy életkor fölött alapjövedelem szintű megélhetést biztosítson, amit akár 30 vagy 50%-os mértékben is figyelembe lehetne venni a nyugdíjak megállapításánál. A társadalmi közeg eleinte nem biztos, hogy teljes egészében támogatná ezt az irigység faktor miatt (mindenki a hozzá hasonló státuszúakhoz méri magát), de ezen túl kellene tudni lépni.

Éppúgy mint azon a szemléleten, hogy vannak a "nyuggerek" vagy a "bácsik és nénik", akiket bizonyos kor fölött hajlamosak vagyunk gyerekként kezelni.

Lehetne például átmenetet, lépcsőket létrehozni az idősödő emberek számára, mondjuk 60 és 70 év között, amikor már kapnak állami jövedelmet is, de a legtöbben még részmunkaidőben képesek dolgozni. A szokásos hirtelen nyugdíjazást ugyanis a legtöbben, különösen a munkaképesek egyfajta sokként élik meg, és egy-két évig eltart, amíg hozzá tudnak szokni és át tudnak állni egy újfajta életmódra. Egyébként számos országban (tőlünk nyugatra inkább) szokás, hogy a nyugdíjasok jelentős része dolgozik valamit, aminek nem feltétlenül az anyagi kényszer az oka.