Ideo-logikák

Ideo-logikák

A kormány 2020-as nyomulásának láthatatlan veszteséglistája

2020. december 26. - Tamáspatrik

Az Orbán-kormány úthengere idén is folytatta a központi ideológia által kijelölt nyomulását, a járványhelyzettől teljesen függetlenül is. A radikálisan konzervatív elvek mentén mindent centralizáló és szigorúan leszabályozó gépezet nagyon sok területet tudott még inkább az irányítása alá vonni, amit úgy tűnhet, csak a társadalom kisebb marginálisnak mondható csoportjai szenvedhetnek meg, a valódi vesztes mégis a társadalom egésze lehet.

A járványhelyzet, mint lehetőség az ellenzék kiiktatására

2020 tavaszán a járványhelyzetet a kormány elég jól kezelte, és rutinos módon egyúttal kihasználta az ellenzéki pártok átmeneti kiiktatására is. Az ellenzék nem akart kerékkötőként feltűnni, viszont az addig sem túl határozott kommunikációja teljesen szétesett, mondhatni teljesen padlóra kerültek. A járványt a kormány a nyáron egy kicsit elengedte, emiatt az ősszel nagyobb erővel robbant be, amellett, hogy nemzeti konzultációt tartani járványügyi kérdésekről alapvető hiba volt. Október elején még mindez nem látszott ennyire jól, így a szerencsi időközit is megnyerte a Fidesz, de a Szájer-ügy is kellett ahhoz, hogy az ellenzék ismét fel tudjon jönni.

Gondoljunk bele: sehol Európában, még a lengyeleknél sincs olyan helyzet, hogy egy párt alakítana egyedül kormányt, ez valójában az orosz-belorusz modell. Nálunk az 5-6 különféle irányvonalat megtestesítő pártok egyike sem fért bele a legutóbbi három kormányba sajnálatos módon, ami önmagában is jelzi demokráciánk jelenlegi állapotát.

Szervezetlen egészségügy

Senki nem várt csodát a magyar egészségügytől, amelynek minisztere inkább politikai biztosként funkcionál, a szervezés területén kevésbé jól teljesít, az erők átcsoportosítása meglehetősen kaotikus volt hónapokon keresztül. A túlságosan bürokratikus tesztelési rendszerünk hamar összeomlott a nyomás alatt, de ennél nagyobb baj, hogy a kórházainkban sokkal többen haltak meg az európai átlaghoz viszonyítva. Úgy tűnik, hogy egy ilyen méretű járványra volt „szükség” ahhoz, hogy rendeződjön az egészségügyi dolgozók bére és a hálapénz talán jövő évtől megszüntethető legyen.

Homofóbia a négyzeten

A kormány előretolt éke, titkos szövetségese a Mi hazánk mozgalom nyitotta a sort egy meséskönyv bedarálásával. A magyar társadalomra nem jellemző a homofóbia, viszont valamiért a kormánypárt egyes köreiben úgy érezték, hogy veszélybe kerülhet a hagyományos értelemben vett család intézménye. Ezért a gyakorlatban már eddig is a házaspárokat előnybe részesítő örökbefogadási törvényt tovább szigorították, kizárva ebből a körből teljes mértékben az egyedülállókat. (Ami valószínűleg diszkriminatív és alkotmányos alapelvekkel is ütközhet.)

Nyugdíjasok viszonylagos lecsúszása

A nyugdíjak reálértékben lényegében nem emelkedtek 2010 óta, amit viszont valamennyire ellensúlyozott az, hogy az utóbbi években a nyugdíjasok fogyasztási kosarából számolt ún. nyugdíjas infláció alacsony volt. Idén ez a helyzet megváltozni látszik és be is jelentette a 13.havi nyugdíjak visszavezetését a kormány, amit szerintem egy kedvezőbb gazdasági helyzetben egy vagy két részletben megtett volna. Így viszont négy lépésben, mindig év végén megadva, az ismét meglóduló infláció mellett (ahol vannak bőven lehetőségek a hivatalos adatok kozmetikázására is) az érintetteknek nem jelent majd nagy könnyebbséget. A nyugdíjrendszerben köztudottan nagy anomáliák vannak, de a kormányunk ezzel nem akar foglalkozni, például a szociális helyzet sosem volt számára fontos szempont.

Az oktatás színvonala tovább romlott

Tovább folytatta a kormány az ideológiai offenzíváját az oktatás területén, aminek egyik eklatáns példája a történelem átírása (azzal együtt, hogy a tankönyvek közötti választási lehetőség is megszűnt). Szembetűnő módon az ilyen-olyan „gyanús” migrációkat tartalmazó őskor helyett bejött a magyarság mítoszokkal feldúsított eredettörténetének tanítása.

A kúria döntése ellen, amely kártérítést ítélt meg gyöngyöspatai roma diákoknak, Orbán erősen tiltakozott. (Én úgy értelmeztem ezt a döntést, hogy az nem annyira a szeparációról tényéről, hanem annak módjáról szól, ti. hogy valamit kellene kezdeni a hátrányos helyzetű cigány gyerekekkel is, hogy megtanuljanak valamennyire írni, olvasni és számolni legalább.) Az iskolaőrök bevezetése egyes iskolákban ezzel együtt nem volt teljesen alap nélküli, bár a feladatuk sok esetben eléggé tisztázatlan (illetve egy portás is elvégzi).

Harmadik, szintén kevésbé sikeres történet a digitális oktatásra való hirtelen átállás tavasszal, amire nem voltak felkészülve a tanárok (és még most sincsenek), a gyerekek közül sokan lemaradtak az anyaggal.

Harc az SZFE-ért

A kormány nagyon vigyázott rá, hogy ne legyen közvetlenül érintve és egy „hithű harcosát” tolta előre Vidnyánszky Attila személyében. A liberális felfogású nagyvárosi közegben azonban az eddigieknél jóval keményebb ellenállásba ütközött, oktatók lemondása, neves színészek kiállása és a hallgatók sztrájkja a rendszerrel szembeni ellenállás példájává vált. A kormány emiatt nem törekszik semmilyen kompromisszumra és az idő is alighanem neki dolgozik. A helyzet érdekessége, hogy akik támogatják őket, azok közül sokan nem nagyon szerették a liberális színházi rendezési stílust (bár joggal tarthatnak attól, hogy ez még tovább romlik majd Vidnyánszky alatt), akiket felháborít a tiltakozás, azokat viszont a színház a legtöbb esetben egyáltalán nem érdekli, csak a dolog elvi, politikai oldala - egy katonás rendszert szeretnének látni a tiltakozásokra lehetőséget teremtő demokrácia helyett.

A NER gazdasági elit erősítése

E téren nem történt semmi rendkívüli, tovább növelték vagyonukat a NER oligarchák, újdonság csupán az „elvesztette közpénz jellegét” gondolat alkotmányba foglalása. Az állami cégek és állam közeli alapítványok átláthatósága megszűnt, és a Fidesz alapítványok kiemelt törvényi védelmet élveznek.

A kormány ügyelt arra, hogy a járványhelyzet ellenére se költekezze túl magát (mivel a választási év még messze van), az állami támogatás nálunk jóval kisebb mértékű volt mint bármelyik EU tagállam esetében, leszámítva a hitelmoratóriumot, aminek a költségét a nálunk levő bankok állják. Jutottak persze állami támogatások a versenyszférának, de eléggé szigorú feltételekkel vagy későn, kivéve a NER kedvezményezettjeit (például falusi turizmust). A munkanélküliségi segély időtartama továbbra is három hónap maradt, és a munkanélküliség mértéke a statisztikákból nem nagyon látszik.

A gazdaság nincs mégsem annyira rossz állapotban a visszaesések ellenére sem, továbbra is folynak a termelő beruházások, az igazi kihívást leginkább a versenyképességben és bérekben az EU átlagának megközelítése jelenti. A Matolcsy vezette MNB látja ezt és kiadott egy versenyképességi jelentést, aminek a programpontjai számomra mégis leginkább csak ötletelésnek tűnnek.

Az EU források vétója és a jogállamiság vége

Nagyon groteszk volt az, hogy éppen a magyar igazságügyi miniszter harcolt leginkább az EU-ban a jogállamiság megszüntetésének lehetőségéért (voltaképp ne lehessen szankcionálni Orbánt, bármilyen törvényt is hoz). Az EU képviselői az adófizetők pénzét féltették inkább, csak egy kis részük aggódott azért, hogy Európa közepén egy orosz típusú rendszer épülhet ki. Ezzel együtt vannak jelek arra, hogy az EU is kezdi felvenni a kesztyűt Orbánnal, (Deutsch-ügy, Szájer-ügy), aki végül is döntetlenre tudta hozni a vitát, a német gazdasági szálak megmozgatásával. A vétót visszavonta és a szankciók lehetségesek lesznek ugyan, de a bevezetésük elé komoly akadályokat gördítettünk.

Az önkormányzatiság vége

Orbánék most visszavágtak a városi önkormányzatoknak a választási vereségért: először lecsökkentették a támogatásokat a járványra hivatkozva, ezután megfelezték az iparűzési adót és megvonták az adó, illetve járulékemelés jogát. Ezek a lépések a nagyobb önkormányzatokat, leginkább Budapestet hozzák lehetetlen helyzetbe, a főváros vezetésével már eddig is folytonos harcot vívott a kormány. Ügyeltek viszont arra, hogy a fideszes vezetésű megyei jogú városok külön támogatást kapjanak (négy nem fideszes kapott csak, és csak kisebb összegeket, előre meghatározott célra)…

Demográfiai félsiker

A demográfia az a terület még a gazdaság mellett, ahol vannak még jól látható fejlődési jelek. Tovább bővítette az eddig is nagyon bőséges családtámogatásokat a kormány többek között a lakásfelújítási kedvezménnyel. A kampány arcát Novák Katalin személyében találták meg, aki mindent egybevetve az egyik legszimpatikusabb kormánytag. Az intézkedések valóban javítják a demográfiai trendeket, ráadásul éppen a gyereknevelésnek megfelelő feltételeket biztosító családokban születik meg több gyermek, habár még mindig nem annyi, amennyit a kormány szeretne látni.

A médiumok terén nincs döntő fölény – még

Tovább folytatódott a nem kormánypárti médiumok elleni harc, azonban akárhogy próbálják megnehezíteni ezek helyzetét, még mindig sokkal több nézőjük és olvasójuk van mint a kormánypártiaknak, valószínűleg azért mert színvonalasabb tájékoztatást nyújtanak. Célpontba került a nagy hal, a Facebook is, ami a finoman fogalmazva is „megosztó” Varga Judit szerint cenzúrázza a kormánypárti megjelenést. Valójában a cél az állami irányítás megszerzése a magyar nyelven megjelenő (?) FB posztok fölött, hogy a kormány által preferáltakat dobja fel nagyobb számban, a tartalmuktól és kedveltségüktől teljesen függetlenül. Borítékolható, hogy a választás idejére már az FB-n is mindent visz majd a kormánypárti kampány.

 

A helyzet 2020 végén úgy néz ki (a járványhelyzettől gyakorlatilag független módon alakulva), hogy a magyar társadalomnak csak egy aránylag kis része érzékeli azt a rengeteg veszteséget, amit a kormány ideológiai alapú nyomulása okoz (azért vádolnak másokat ideológiával, nehogy rájuk süssék ezt a bélyeget). A társadalom nagy részének mindez még nem éri el az ingerküszöbét és vannak sokan gazdasági haszonélvezők is (vagy akiket a rendszer már megvett kilóra). Létezik emellett egy fanatizálódott keménymag, erősen konzervatív (mondhatni szemellenzős) értékrenddel, akik direkt örülnek annak, hogy a kormány a csatákat többnyire behúzza a „liberális” ellenséggel szemben, és mindig igénylik az újabb győzelmi jelentéseket a kormányzati sikerpropagandától. Ezeknek a csatáknak én egyelőre nem látom a valódi nyerteseit csak a veszteseit, és sok jóra nem számítok a következő évben sem.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ideo-logic.blog.hu/api/trackback/id/tr7616358360

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MEDVE1978 2020.12.27. 11:55:12

Néhány reakció:
1. A tavaszi kormányreagálás egyáltalán nem volt olyan profi. Az első lépés (iskolák bezárása és kontaktok csökkentése) jó volt és viszonylag időben is jött. A második, a kijárási korlátozás viszont viszonylag megkésett volt. Ezt lehetett volna jóval hamarabb is. A harmadik dolog, amit hiányoltam már akkor pedig ma már köztudott és széles körben alkalmazott, az a maszkviselés. Bár itt elsősorban a kormánynak az a hibája, hogy nem gondolkodott önállóan és ráfeküdt a rossz WHO irányvonalra. Már akkor lehetett tudni, hogy a maszkviseléshez szokott Dél-Kelet Ázsiai országokban jóval kevésbé terjed a fertőzés.
2. Nyári kiengedés. Önmagában nem a nyári kiengedés volt a hiba, hanem a nemzetközi nyitás. Persze így utólag könnyű minősíteni, de a felső középosztály tagjai menjenek nyugodtan ismét az Adriára hatalmas hiba volt, mert újra behurcolták a július-augusztusban gyakorlatilag már teljesen visszaszorított vírust. Viszont szeptember-októberben is volt elég elbaszás, a középiskolák késői bezárásával, az általános maszkviselés késői elrendelésével.
3. Az ellenzéki reakció gyászos volt. Egyszerűen nem tudták eldönteni, mit tegyenek. Először belesétáltak Orbán politikai csapdájába. (Nem szavazták meg a rendeleti kormányzást, mert a gonosz Orbán majd nem adja vissza a hatalmat. Csak azt felejtették el, hogy Orbán így is, úgy is azt ver át az országgyűlésen, amit akar, nem kell ahhoz rendeleti kormányzás.). Utána meg nem tudtak mit kezdeni a helyzettel. Krízishelyzetben a kormányt óvatosan lehet csak kritizálni, különben a piti oppurtunista jelző jut az ellenzéknek.
4. Egészségügy: nekem meglepetés, hogy az egész még nem omlott össze. Viszont meggyőződésem, hogy az egész járvány után óriási felmondási hullám lesz - elsősorban a COVID-osokat ápolók permanens terhelése, óriási pszichikai károsodása következtében.
A béremelés csak az orvosoknak jött, a kiegészítő személyzetnek nem. Tudom, ez egy kezdet, de ha bekerülsz egy kórházba, nem az lesz a fő probléma, hogy nem lesz orvos, aki nem tud megvizsgálni, hanem az, hogy a nővér 20 betegért felel és pont 10 perce lesz rád egy fél nap. Azért fogsz elkapni kórházi fertőzést, mert a takarító fosik az egészbe és ugyanazzal a vízzel mossa majd fel a szintet, hiszen úgyse keres semmit se, neki aztán mindegy. Az egész párosítva azzal, hogy megszünteted a hálapénzt a nővérek ellehetetlenüléséhez is vezethet. Én a mostani emelést elosztottam volna orvosok és nővérek között úgy, hogy a nővérek egy nagyobb részt kaptak volna.
Még lehet ebből egyébként házmester Magyarország, feljelentgetésekkel. Én láttam, ahogy a Mari néni borítékot adott a Kovács doktornak.
5. Homofóbia. A homofóbia egy gumicsont, olyan mint mondjuk az USA-ban az abortusz vagy a tananyagban a világi / vallásos hangsúlyok eltolódása. Igazából nagyon jó politikai eszköz, mert közvetlenül pénze nem kerül, ugyanakkor lehet vele mozgósítani. Ráadásul most az ellenzék (Dúró Dóra) játszotta ki a homokos kártyát, Orbánék meg ráültek a hullámra, mondván no hát ők is utálják ám a homokosokat.
6. Nyugdíjak. A nyugdíjasok szavazórobotok Viktor szemében, akik manipulálhatók a nyugdíj változtatásával. Így is kezeli őket. A 13. havi nyugdíj nyilván egy szavazatvásárlós trükk, minden kormány kezében az.
7. Őskor oktatás. Na ja, de hidd el, hogy részben tök mindegy. A gyerekek döntő részét ez nem érdekli, ha meg igen, akkor utána fog nézni a közösségi médiában, az interneten. Ott meg meglátja a népvándorlásokat.
8. Gyöngyöspata. Alapvetően felesleges egy eszköz a bírósági érvényesítés ebben az esetben. Azért találták ki anno, hogy a kormánynak a pénz miatt kellemetlen legyen és valamit kezdjen az ilyen ügyekkel, illetve, hogy a sértettek kárát kompenzálják. A célrendszerből sajnos semmi nem teljesül, hiszen a kormány nem változtat a stratégiáján (ha van, mert szerintem nincs, a problémát nem kezeli), a sértettek meg nyilván nem a gyerekekre költik majd a pénzt, hanem felélik. Ezzel meg is értem, hogy a helyi, többségi társadalom szemében ez miért visszatetsző.
9. Digitális oktatás. A kontraszelekció a tanári szakmában folyamatos. Iskolás korú gyerekem van, így látom, hogy milyen eszköztelenek és részben nem felkészítettek a tanárok. Nem véletlen, hogy különböző okok miatt a digitális oktatás okozta kihívásokat sem tudták megugrani.
10. SZFE. Ez egy szép, de elhaló szabadságharc, Hattyú-dal volt.
11. NER. Na ja, szépen megy a háttérben. Most éppen a Balaton felvásárlása van folyamatban, illetve a bankholding.
Folyt köv

MEDVE1978 2020.12.27. 12:08:34

12. EU vétó. Már túl sok volt. A paradox vicc véleményem szerint az, hogy Orbánéknak papíron igazuk van: a jogállamot soha nem definiálták és intézményrendszeri szinten az EU-ban rengeteg különböző mechanizmus él, minden területen olyan, amelybe papíron belefér a magyar rendszer. Ha valaki olvasta a Sargentini jelentést, az láthatja, hogy az egy több helyen pontatlan, elfogult, politikai jellegű elemzés. És ezt úgy mondom, hogy szerintem a FIDESZ megsemmisítette Magyarországon a jogállami intézményrendszer jelentős részét. A szövetségesek elfogyása itt az igazi gond, már nem nagyon számíthatunk nemzetközi színtéren, csak a lengyelekre, még akkor se ha valami igazi tét van. És ez azért van, mert Orbán és a FIDESZ annyira a fekete bárány kategóriába navigálta Magyarországot, hogy már ciki velünk tartani, szövetkezni. Emiatt csend kellene egy darabig Magyarország körül, ami Orbánéknak nem erőssége. Viszont így komolyan sérülhetnek az érdekeink.
13. Önkormányzatok. Hát igen, sajnos elértek arra a pontra, hogy kivéreztetik az önkormányzatokat. Ebből keserű és vérre menő nyilatkozatháború lesz.
14. Demográfia. Ez egy nagyon érdekes kérdés, de az a baj, hogy "késő". Szinte lehetetlenül magas születési számokat kellene produkálni ahhoz, hogy a demográfiai folyamtok megforduljanak. Ettől függetlenül ez egy pozitív dolog.
15. Média. Sajnos a magyar médiavilág folyamatosan szegényedik. A kormánypárti média egy sorba van beállítva, nincsenek nüanszok, mindegyik csak Viktor alfelét nyalja. Érdekes színfolt nekem a kormánypárti átvétel utáni index, aminek mintha ki lenne adva a lassú átalakulás: egyelőre megjelenített az átvétel óta kormánykritikus véleményeket is. Persze nem radikálisan, mint egy ellenzéki laphoz illik, de mégis. Viszont nem mond ennek ellen például az ATV logikája, ami szintén háziasított ellenzék (Németh Sándor, a tulajdonos támogatja Orbánt). Ez egy olyan szalonellenzéki média képét vetíti előre, amit a kormány megtart, mint annak jelzőjét, hogy itt van ellenzéki média, tessék nézni. Aztán amikor mondjuk jön egy vastag Tiborcz korrupciós ügy, akkor csörög a telefon, hogy ezt ne hozzátok le.

A helyzet nem "javult", tehát az ellenzéknek vagy ha úgy tetszik bizonyos demokratikus értékrendű erőknek nincs nagyobb esélye mint korábban. Továbbra is az a véleményem, hogy Orbán megbuktathatatlan és amíg politizál, addig kisebb megszakításokkal hatalmon fog maradni. A konszenzus mögötte egyszerűen túl erős, mind a NER vállalatvezetők, mind pedig a "nép" egy része benne látja a legkisebb közös többszöröst, az érdekei képviselőjét. A bebetonozás emellett sikerült és folytatódik, egy új kormányra került politikai erő törvényes eszközökkel szinte leküzdhetetlen akadályokkal találná szembe magát (médiabirodalom, NER cégháttér, összes közigazgatási egység FIDESZ lojális vezetőkkel telítése) és szerintem rövid időn belül megbukna.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2020.12.27. 13:56:30

Remélem nem haragszol meg érte, de a magam részéről nagyon is örülök, hogy a globalista világrend, mely annak ellenére titulálja magát baloldalinak, hogy a dolgozók kizsákmányolása a legfőbb céljuk, egymás után veszíti el a csatákat egy ilyen kis országgal szemben. Ez reményt ad a többi demokráciában élő polgárnak, hogy van lehetőség megtörni a nagytőke nemzet- és demokráciaellenes nyomulását. Külön öröm, hogy a globalisták mögött álló amerikai imperializmus pár hete csúfos vereséget szenvedett, miután Európa centruma kiállt a keleti tagországokért.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.12.27. 15:50:34

Összegezve: alapvetően jó a kormányzat teljesítménye.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.12.27. 15:52:42

"Nálunk az 5-6 különféle irányvonalat megtestesítő pártok egyike sem fért bele a legutóbbi három kormányba sajnálatos módon, ami önmagában is jelzi demokráciánk jelenlegi állapotát."

Ez volt a választói akarat.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.12.27. 15:53:35

"Szervezetlen egészségügy"

Éppen a járvány bizonyította: az egsézségügy jól működik.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.12.27. 15:54:49

"Homofóbia a négyzeten"

Ami pozitívum. Ideje volt nyílt sisakkal kiállni a gyermek- és társadalommegrontók ellen.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.12.27. 15:55:28

"Az oktatás színvonala tovább romlott"

Ballib mantra. Soha semmi bizonyíték erre.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.12.27. 15:56:45

"Harc az SZFE-ért"

Pozitívum. Ideje volt odacspani a színháügyet örökös hitbizományként kezelő ballib agytrröszt pofájába.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.12.27. 15:57:35

"A NER gazdasági elit erősítése"

Abszolút pozitív fejlemény.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.12.27. 15:59:01

"Az EU források vétója és a jogállamiság vége"

Karakán kiállás a magyar érdekekért. Időben ütés mérése Brüsszelre, amikor az éppen gyenge.

midnight coder 2020.12.27. 16:07:09

Pár gondolat a részemrõl is:

"A járványt a kormány a nyáron egy kicsit elengedte, emiatt az ősszel nagyobb erővel robbant be"

Nem az elengedéssel volt a gond, a vírus folyamatosan benn volt az országban, hanem azzal, ahogy ősszel nem csináltak semmit, Pl. az iskolákat a mai napig nem zárták be. Szerintem tavasszal kb. az összes muníciójukat ellõtték, és most nem akartak olyat lépni, ami tovább csökkentené a GDP-t.

"Gondoljunk bele: sehol Európában, még a lengyeleknél sincs olyan helyzet, hogy egy párt alakítana egyedül kormányt, ez valójában az orosz-belorusz modell. "

Vagy az amerikai. Illetve, kis hazánkban az MDF kormány után folyamatosan ez volt, csak az egyik oldalon a FIDESZ + a sallangok (kisgizdák, KDNP) illetve MSZP + a sallang (SZDSZ) váltotta egymást.

"Úgy tűnik, hogy egy ilyen méretű járványra volt „szükség” ahhoz, hogy rendeződjön az egészségügyi dolgozók bére és a hálapénz talán jövő évtől megszüntethető legyen."

Szerintem inkább az elvándorlás az ok. Az igazi gond az, hogy kis hazánkban eddig senki sem nyúlt az egészségügyhöz, az állami egészségügy pont ugyanaz a szocialista nagyvállalat, mint ami 89 óta volt, kiskirályokkal az élen. Egyik kúrmány sem tette ez ügyben semmit, a szocik illeve mögöttük az SZDSZ is csak a kasszát akarta lenyúlni, de magát az intézményendszert magánosítani egyik csapatnak sem jutott az eszébe, pedig ez lenne a normális ellátás kulcsa. A cégeknek kellene versenyezni a betegekért, illetve ezen keresztül a TB kassza pénzéért, illetve az ehhez szükséges jó hírnévért és ehhez a jó dolgozókért. Ehhez viszont a dolognak nyereségessé kellene válnia, azaz a TB finanszírozási részét is rendbe kellene tenni. E helyett a szocik is területi alapú monopóliumot akartak csinálni a kasszáknak, és rajtuk keresztül az intézményeknek, és nem kínálati piacot létrehozni, ami a civilizált ellátás előfeltétele lenne.

"Homofóbia a négyzeten"
Igazából ez csak reakció. A baloldal, miután az eredeti funkcióját elveszítette, a munkavállalók védelme helyett immár a társadalom desktruktív csoportjait igyekszik privilegizált helyzetbe hozni.
Ma már nem is annyira bal, mint "progresszív" oldalnak hívva magukat - hogy ez a progresszió hova vezet azt már ne részletezzük. Azért persze Orbánéknak is megvan a "progresszív" szárnya, csak az csatornákon közlekedik. De a szélsõjobb - és azért Dúróék és Orbánék szerintem nagyon nem egy csapat, hiába próbálja a túloldal egybemosni - alapvetően jól érzékeli a társadalom, alapvetően egészséges reagálását a "progresszív" nyomulásra.

"Az EU források vétója és a jogállamiság vége"
Ez EU balszárnyának ez egy óriási öntökönlövése. Azért az, mert ezzel az alapvetõen önálló országokból álló EU stabilitását ássák alá. Innentõl kezdve bárkire ráhúzható lehet a füstszûrõs sapka. Ráadásul ezek az akciók idehaza pont Orbánékat erõsítik, és az EU támogatottságát gyengítik.
És rámutatnak az EU alapvetõ hibájára: ahelyett, hogy egy gazdasági egységként szolgálná a tagországok érdekeit (már amennyire az EU egyáltalán képes erre) a mainstream EU politikát próbálja ráerõszakolni az összes tagországokkal, szembemenve ezzel az adott tagország választói akaratával is.

"Az önkormányzatiság vége"
Ez Orbánék egyik nagy öntökönlövése a lopások, a stadionépítések, dróntörvény, vasárnapi boltbezárás, stb. mellett. Azokat is ellenük fordítják, akik eddig max. semlegesen figyelték õket, vagy akár valahol még támogatták is õket. Kérdés, hogy a következõ választásokon az ellenzék impotenciája ki tudja-e még egyensúlyozni azt a sok faszságot amivel Orbánék frusztrálják az embereket.

"akik direkt örülnek annak, hogy a kormány a csatákat többnyire behúzza a „liberális” ellenséggel szemben, és mindig igénylik az újabb győzelmi jelentéseket a kormányzati sikerpropagandától"

Ha a másik oldal valóban liberális lenne, akkor az átlagpolgár sokkal kevésbé örülne ennek.

midnight coder 2020.12.27. 16:08:26

@MAXVAL birсaman közíró: "Éppen a járvány bizonyította: az egsézségügy jól működik. "
Ja. De azért ne nagyon legyél beteg mostanság ha jót akarsz magadnak.

midnight coder 2020.12.27. 16:24:56

@MEDVE1978: 9. A magyar pedagógusi kar, pont ahogy az egészségügyi állomány is, vészesen elöregedett. És nem véletlenül: fiatalon, diplomával, nyelvvizsgával a zsebedben te sem maradnál túl sokáig Pl. egy általános iskolában gyereket tanítani azért a pénzért amibõl ha kifizetsz egy albérletet, utána vagy eszel vagy BKV bérletet veszel, de a kettõ nemigen megy. Mindezt egy lerohadt infrastruktúrájú iskolában, szar tananyaggal, neveletlen gyerekekkel és roppant önérzetes szülõkkel akik meg vannak gyõzõdve arról, hogy az õ cuncimókuskájuk a legokosabb és amúgy is jobban értenek ehhez a dologhoz mint az a pedagógus aki éveken át tanulta majd csinálta azt a szakmát, a szent deszegregáció miatt beintegrált ön és közveszélyes gyerekekkel akik miatt egy-egy óra gyakran arról szól hogy a Pistike ne ölje meg se magát, se a többi gyereket, kontraszelektált igazgatókkal, KLIK-kel, stb. Szerinted ki az , aki egy-két évnél tovább ezen a pályán marad szerinted azokon kívül, akik még valahogy ki akarják húzni a nyugdíjig? A legtöbb fiatal vagy elmegy egy légkondis irodába HR-esnek vagy adminisztrátornak a pedagógus kezdõfizetés többszöröséért, vagy kimegy külföldre, de épeszû fiatal nem marad azon a pályán. És nem lehet hibáztatni õket: szerintem te se tennéd, ahogy én sem.

Itt igazából amúgy akkor lesz a szívás, ha ez a mai 50+-os korosztály is elmegy nyugdíjba.

Buchhalter 2020.12.27. 16:30:56

@MEDVE1978: a pontjaid többségével egyetértek,de a maszk viselés és a totál bezárás úgy faszság ,ahogy van! Kínával meg kár példálózni.Onnan olyan hír jön ki ,amilyet az államapparátus akar. Senki se hiszi el a azt a barom hazugságot, hogy cirka 4700 halottal megúszták a covidot. Ha igen ,akkor a világ többi felén hazudoznak. Van több ismerős is a hazai eüben és már bennük is kételyek merültek fel.Az elgondolkodtató,hogy 2 nővér ismerősünk sem akarja beoltatni magát a mostani vakcinákkal? A sok covid fertőzött nem lett felboncolva,tehát ergo akkor a rákja vitte el? A Fidesz pedig szerintem örülhet majd egy 51 -55 % -nak. Rengeteg ismerősöm csak azért megy el a másik oldalra szavazni, mert totál elegük van a húzásaikból.

arthurthedent 2020.12.27. 16:43:32

"A kormány előretolt éke, titkos szövetségese a Mi hazánk mozgalom nyitotta a sort egy meséskönyv bedarálásával. "

Ha jól értem, akkor a mi hazánk mozgalom ahhoz az oldalhoz tartozik, akikkel össze akartok állni, hogy végre megbuktassátok orbánt. Ők a nemafideszreszavaztak csapat része, nem?

Kedves blogger. Te a könyvdarálók oldalán állsz, nem?

nemecsekerno_007 2020.12.27. 16:53:49

Szépen pontokba szedted az alapvető tévedéseiteket. Ez esetleg elindíthatna egy változást az ellenzéki oldalon, de erre nagyon kicsi az esély.

midnight coder 2020.12.27. 17:20:37

@Buchhalter: Ráadásul olyanról is hallottam már, hogy valakit más bubó vitt el, de COVID-ra íratták mert úgy több pénzt kap utána a kórház. Aztán kiderül, hogy COVID után az illetõ biztosítása nem fizet, így írtak egy másik zárójelentést az eredeti bubóval.

törppicur 2020.12.27. 17:27:42

A tételes listád eléggé ideológiai alapon áll(dogál). Több helyne tévedés, félreértés van ott is, ahol a rosszindulat hiányzik Az mindenki számára világos, hogy nem átlagos éven vagyunk túl. Nem átlagos intézkedések történtek itthon sem, máshol sem. Mi nem vesztettünk nagyon sokat, tavasszal egészségügyileg jártunk kevésbé rosszul a többségtől, ősszel kicsit több szabadságunk maradt létezni. Ehhez jött a brüsszeli segítség helyett a nyomás, amit elég jól kezelt Orbán. Semmi nem volt hibátlan, de többnyire jó volt. Nem ideológiailag, hanem a gyakorlatban.

A végén az összegzésed viszont legalábbis vegyes:

A helyzet 2020 végén úgy néz ki (a járványhelyzettől gyakorlatilag független módon alakulva), hogy a magyar társadalomnak csak egy aránylag kis része érzékeli azt a rengeteg veszteséget, amit a kormány ideológiai alapú nyomulása okoz (azért vádolnak másokat ideológiával, nehogy rájuk süssék ezt a bélyeget). - ez tulajdonképpen jó hír, sok helyen lázadásközeli állapotok voltak

A társadalom nagy részének mindez még nem éri el az ingerküszöbét és vannak sokan gazdasági haszonélvezők is (vagy akiket a rendszer már megvett kilóra). - egy ilyen kétpúpú járvány után ez akár sikernek is mondható

Létezik emellett egy fanatizálódott keménymag, erősen konzervatív (mondhatni szemellenzős) - ugye szemellenzőből is létezik többféle mintázat, nemcsak szájmaszkból?

értékrenddel, akik direkt örülnek annak, hogy a kormány a csatákat többnyire behúzza a „liberális” ellenséggel szemben, - ezek a csaták még jórészt úgy is megvannak, hogy EU-s esetenként sorosista segéderők is beszálnak a szivárványos koalíciós mezbe

és mindig igénylik az újabb győzelmi jelentéseket a kormányzati sikerpropagandától - ti nem szeretnétek nektek jó híreket hallani? Dehogynem. Csak a jóhírekre valami speciális fültek van, az általános jó nem elég jó, az Orbánnak rossz az viszont elég jó.

Ezeknek a csatáknak én egyelőre nem látom a valódi nyerteseit csak a veszteseit, és sok jóra nem számítok a következő évben sem. - szerintem Orbán is inkább szeretne építkezni, mint csatázni. Az utóbbi az ő seregeiben is veszteséget okoz. Hidd el, az építkezés nektek is hoz eredményeket. A ballib barkácsolás helyett és még a fősodortól eltérő építkezésben is jobban hiszek (régebben unortodoxnak hívták, csak ti mindig az illiberálissal helyettesítitek)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.12.27. 17:55:34

@megamovieboy: "de a magam részéről nagyon is örülök, hogy a globalista világrend, mely annak ellenére titulálja magát baloldalinak, hogy a dolgozók kizsákmányolása a legfőbb céljuk, egymás után veszíti el a csatákat egy ilyen kis országgal szemben. "

- Viccelsz? A szabad munkaerő áramlás és a sok összeszerelő üzem a globalista világrend diadala Magyarország felett.

HaD 2020.12.27. 18:09:06

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: ez volt az un rendszerváltó alku lényege

HaD 2020.12.27. 18:12:56

A minap egy rendőrt megkéseltek....ki képezte ki és hogyan sikerült a vizsgája? Aztán a kollegina lepuffantotta az őrjöngőt....majd két ember meghalt(egy biztosan)....na itt kezdődik a láthatatlan veszteség amit ennek a rendszernek(nem csak orbnáncék) a számlájára lehet írni...ki a felelőss????.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2020.12.27. 18:22:46

@HaD: Látom szakértőként tisztában vagy vele, hogy egy váratlan késtámadás elhárításának az esélye minimális, a gyakorlatban garantált védekezés, ha lelövik az illetőt. Nincsen rá felkészülési módszer. Amiket ajánlgatnak, azok sajnos a valóságban nem nagyon működnek.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2020.12.27. 18:24:36

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: A szabad munkaerő áramlás az európai nemzetek egyezségén alapszik. A nálunk levő multik pedig egyenként szerződést kötnek a kormánnyal, különben adózhatnak orrvérzésig.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.12.27. 18:25:29

@HaD: Nem a rendőr képzése a hibás, hanem a magyar gyakorlat, hogy először kényszerítő eszközöket alkalmaznak. Közben előkerült a kés. Egy szűk lépcsőházba a két rendőrnek esélye nem volt. Csoda hogy a rendőrnő le tudta lőni mielőtt őt is lekaszabolta volna. Eleve csőre töltött fegyverrel kellett volna földre fektetniük pár méterről. Csak nem ez a magyar rendőri gyakorlat.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.12.27. 18:27:44

@megamovieboy: Ezzel semmit nem cáfoltál. Sőt. Ha egyenként szerződést kötnek, akkor egyenként lefekszik nekik az aktuális kormány. Akiknek én dolgozom mellékállásban, azok most vesznek fel állami támogatás mellett több száz embert mert ömlik a külföldi meló.

röf 2020.12.27. 18:28:57

@HaD: Várható, hogy a TASZ meg a Helsinki Bizottmány, meg a többi szarkavaró előbb utóbb kikezdi a teljesen helyénvaló rendőri intézkedést a késes őrjöngővel szemben. Talán az lesz a probléma, hogy nem volt arányos a szurkálásra adott ólomdús válasz, vélelmezem, svájci bicskával kellett volna viszontszúrni negyed órás felszólító offenzíva után.... Remélem, innentől lelövik az összes drogos őrjöngőt, mint a rühes kutyát. Rendnek kell lenni, így vagy úgy.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.12.27. 18:35:02

@röf: Valaki írta a fészbukon, hogy az USA-ban az az előírás, hogy fegyver esetén a test középpontba kell lőni és addig tüzelni, amíg a támadó biztosan nem lesz harcképtelen. Nincs figyelmeztető lövés, meg lábra. A TASZ meg a Helsiki bizottság meg amikor ezt megteszi, akkor feltétlenül idézzed majd. Ha nem akkor megállapíthatjuk hogy csak okádtál egy kis epét.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2020.12.27. 18:39:33

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Azzal kötnek szerződést akivel akarnak. Akivel meg nem azzal meg nem. Ha van magyar érdekeltség egy ágazatban és ott akar egy multi kavarni, akkor nem. De, ha mondjuk az autóiparban akar gyárat telepíteni multi, amelyik még egy csomó hazai beszállítónak is munkát adna, akkor az jöhet. Nem tudom hogyan lehet ezt félre, vagy nem megérteni.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.12.27. 18:42:08

@megamovieboy: Tehát a kormány lefexik nekik, mert magyar gyárat nem tud építeni. Győzött a globalizáció. Nem tudom hogy nem lehet ezt érteni.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.12.27. 18:43:41

@megamovieboy: ja van magyar nagyiparos. Mészáros Lőrinc. Mátrai Erőműből sikerült veszteséges céget csinálni. Ja és az állami támogatással épült izocukor gyára. 6 milliárdos veszteséggel.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2020.12.27. 18:51:11

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Mészárosnak egy rakás jól menő gyára van, de te most kicsemegézték kettőt.
Látom nem akarod megérteni, hogy mi a különbség az elkerülhetetlen globalizáció és a nem a multik uralma alatt levő demokrácia között.
Amúgy mint említettem, de te nem értelmezted, azokban az ágazatokban van szerződés a multival, ahol nincs magyar cég.

De nagyot tud lökni az úr az ajtón 2020.12.27. 18:52:13

@HaD: Jesszus :DD

egy igazi fotelszakértőt olvashattunk Hölgyeim és Uraim

HaD 2020.12.27. 18:57:11

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: áldozatok lettek...ez baj...és nagyban is...csak ott mi vagyunk az áldozatok....felelős meg sehol....ez a mi kis hazánk:(

röf 2020.12.27. 18:57:25

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
1.Baromi lényegtelen, hogy az USA-ban mi az előírás a félkegyelműk megfékezésére.
2.Légy türelemmel, meg fognak jelenni a rendőri intézkedés kritikái.
3.Nem "idézzed", hanem idézd.

HaD 2020.12.27. 19:03:09

@röf: majd ha kend kölkét lövi szarrá egy rosszul kiképzett szerencsétlen(ezért szintén áldozat) zsaru akkor lehet keménykedni,vagy kendnek kell!!! meghoznia egy olyan döntést amire nem készítették fel de amúgy krvára rámehet az élete vagy másoké akkor is lehet keménykedni.Amúgy meg nem is érti mire gondoltam...de mindegy is...a rendszer az ilyen "kemény" hadfiakat már kinevelte...

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.12.27. 19:04:23

@röf: Nem lényegtelen, hogy az USA-ban mi a gyakorlat, mert ott kicsit több az erőszakos cselekmény.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.12.27. 19:05:45

@HaD: Gondolom nem gyakoroltál késharcot. Én elég sokat. Az ellen csak a lőfegyver.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.12.27. 19:06:04

@megamovieboy: mert Mészáros egy igazi magyar zseni...
Jólmenő gyára ???

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.12.27. 19:09:25

@megamovieboy: nem látom, hogy hol kerül szóba a lőfegyver jogosulatlan használata.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2020.12.27. 19:09:29

@Igazamvanvagyigazamvan?: @Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Nyilván Mészáros összes vállalkozása veszteséges és ezt a veszteséget az állam kompenzálja az adómentes multikból és Mészáros cégeinek az adójából. És amúgy is, nem úgy volt, hogy Mészáros csak egy stróman? Hát hogy a csudába lehet erről elfeledkezni?

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.12.27. 19:10:37

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Hát, a UK nem szereli fel a rendőreit lőfegyverrel, a sokkoló az elsô lépés. Mondjuk azt is csak képzés után...

HaD 2020.12.27. 19:10:58

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: úgy amúgy nekünk anno a seregben mint kétkezi sorállománynak elég pontosan elmagyarázták a katonai rendészeti intézkedés szabályait...és nem lettünk attól még hivatásosok...de áldozatok sem:)....nem kell ahhoz csőre rántani mindjárt hogy ne kapjunk kést az arcunkba:)...de hangsúlyozom ezt a példát csak a cikk kapcsán hoztam fel...tudod Bismark meg a zubbonygomb:):).....ha érdekel van egy jó könyv: Nagy katonai baklövések....idióta tisztek miatt hulló ezrek...megtörtént események...ez "csak" egy volt...a rendszer a lényeg

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.12.27. 19:13:09

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: nem gondolom, hogy a rendőrt fel kéne jogosítani, hogy bárkit lelôhessen, mert úgy találta, hogy gyanúsan viselkedik.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.12.27. 19:15:04

@megamovieboy: "tom szakértőként tisztában vagy vele, hogy egy váratlan késtámadás elhárításának az esélye minimális, a gyakorlatban garantált védekezés, ha lelövik az illetőt. Nincsen rá felkészülési módszer. Amiket ajánlgatnak, azok sajnos a valóságban nem nagyon működnek"

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.12.27. 19:17:48

@megamovieboy: pont ez az! A Mészáros vállalatai? Mészáros viszi sikerre őket? Nincs mögötte az állam? A párt?

HaD 2020.12.27. 19:18:17

A járványügyi alkalmatlanság során hova lett a képzett katasztrófa védelem....meg a FŐNÖK katonai sátorban gumicsizmában???? Röviden és vidékiesen a járványkezelést ha tudják de nem csinájlák az a baj...ha nem tudják akkor meg az a baj....alkalmatlanságnak hívják...és ebbe már ezrek halnak meg. ....a felelősök itt is kussolnak és az agitporpos beszédeiket tanulgatják esténként

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.12.27. 19:18:46

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "
@HaD: Gondolom nem gyakoroltál késharcot. Én elég sokat. Az ellen csak a lőfegyver"

HaD 2020.12.27. 19:22:50

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: phúúú nem felderítőknél voltam de ha kapügyiben részegen bejövő késsel hadonászót kapásból lelőttük volna az tuti futi lett volna:)...de hagyjuk ne erőlködjünk...nem egyről beszélünk

röf 2020.12.27. 19:26:04

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
„Szent magyaroknak tiszta lelkét nézzed, érdemét idézzed”
(Hozsanna/Hitélet énekeskönyv 293.)
Te nyertél, föladom :)
A késes sztorihoz pedig csak annyit: a rendőrt megszurkálót le kell lőni. Pont.

röf 2020.12.27. 19:28:20

@HaD: B+ itt nem késsel hadonásztak, ne finomítsd a sztorit.

_Alex__ 2020.12.27. 19:29:00

Le kellene szállni a drogokról, ez a poszt nagyon elrugaszkodott a valóságtól, kb majd minden pontjában.

MEDVE1978 2020.12.27. 19:46:57

@midnight coder: A magyar pedagógusok átlagéletkora (eduline.hu/kozoktatas/20190624_OECD_tanarok_felkeszultseg) 47 év körül van. Az orvosoké szerintem kicsit magasabb, a háziorvosoké pl: 58 évet találtam. Amit írsz egyébként csak alátámasztja, hogy a pálya kontraszelektált = rengeteg a pályaelhagyó + aki eleve oda se megy. Én nem mondtam, hogy ez a tanárok hibája, az anyagi megbecsültségtől kezdve a társadalom változásáig, amit leírtál minden belejátszik. Az én egyik gyerekem már iskolás, testközelből látom a magyar iskolarendszer hibáit. Sajnos fogyasztóként nagyon nagy empátiával kell rendelkezni ahhoz, hogy az ember felfogja és ne egyből dühvel reagálja le azt, hogy mekkora minőségi zuhanás történt az elmúlt 25-35 évben, ami előtt maga is iskolába járt.
Azt gondolom, hogy egyébként itt nem lesz összeomlás, mivel a gyerekek száma csökken, tehát idővel kevesebb pedagógus is lesz majd. A rendszer és a társadalom emellett egyre több olyan gyereket termel ki, aki nehezen oktatható, integrálható és őket az iskolák nem lesznek képesek ellátni. Ez azonban már egy hosszabb folyamat, tehát csak a feszültség növekszik majd tőle.
Az orvosi szakma azért gázabb, mert a társadalom elöregedésével egyre rosszabb a helyzet és egyre több orvos, ápoló és kiegészítő személyzet kell.

midnight coder 2020.12.27. 19:59:49

@MEDVE1978: Sokkal gyorsabban fog ez összeomlani. Már a 40-es korosztály is folyamatosan hagyja el a pályát, és elég sokan mennek nyugdíjba is úgy 5 éven belül. Persze a KLIK megoldja: legfeljebb összevonnak pár iskolát, és 40-50 fős osztályok lesznek. Ami persze borítékolható, hogy hogyan hat majd a színvonalra.

midnight coder 2020.12.27. 20:01:35

@MEDVE1978: És igen, az orvos/ápoló hiány is nagy gond lesz, mert azok is öregednek rendesen. Orbánék amúgy mindkét területen már eleve pocsék állapotokat vettek át, de rendesen sikerült is rontaniuk rajta.

kvadrillio 2020.12.27. 20:13:28

CSAK TUDNÁM MI BAJA VAN JOHNSONNAK AZ EU IDEOLÓGIÁJÁVAL ?????! :o)

Johnson: Valóban függetlenek lehetünk
„Európaiak vagyunk, de nem szükségszerűen akarjuk elkötelezni magunkat az Európai Unió ideológiája mellett” – mondta a brit miniszterelnök
Őry Mariann
2020. december 27. vasárnap. 12:15

Az Egyesült Királyság több mint harminc éves küzdelme zárult le a Brexit-megállapodással – mondta a The Telegraph konzervatív napilapnak adott exkluzív interjúban Boris Johnson brit kormányfő a hétvégén.

Johnson: Valóban függetlenek lehetünk
Boris Johnson szerint a Brexit-megállapodás alapot adhat egy új barátságnak és partnerségnek
Fotó: AFP/POOL/Paul Grover

Felidézte, nem sokkal az előtt, hogy a lap brüsszeli tudósítója lett 1988-ban, Margaret Thatcher akkori brit miniszterelnök elmondta nagy hatású brugge-i beszédét.

A lap emlékeztetett, a hatalma csúcsán álló Thatcher óva intette az uniós integráció további elmélyítésétől a Jacques Delors által vezetett Európai Bizottságot.

A kormányfő elvetette az „európai szuperállam” ötletét, amely elnyomná a különböző hagyományokat, parlamentáris hatalmat és a nemzeti büszkeség érzését a tagállamokban.

Johnson profetikusnak nevezte Thatcher szavait. Úgy fogalmazott, az integráció elmélyítésének megítélését illetően megosztott az ország. „Európaiak vagyunk, de nem szükségszerűen akarjuk elkötelezni magunkat az Európai Unió ideológiája mellett” – mondta.

A karácsony előtt megkötött megállapodásról azt mondta, alapot adhat egy új barátságnak és partnerségnek. Hangsúlyozta, mind az EU, mind pedig az Egyesült Királyság tett kompromisszumokat, de sikerült rögzíteni több fontos garanciát is ahhoz, hogy az ország „valóban független” lehessen.

Boris Johnson Brexit Brexit-megállapodás Egyesült Királyság Európai Unió

Etniez 2020.12.27. 20:26:03

@Buchhalter: " A sok covid fertőzött nem lett felboncolva,tehát ergo akkor a rákja vitte el? "

Ez a mondtad mit jelent magyarul? Akit nem boncoltak fel, azt rák vitte el?

Már megint túl sok konteót olvastál!

A halotti bizonyítványt _MINDIG_ orvos tölti ki. Nem csak úgy hasraüt, hanem megvizsgálja a tényeket és az alapján leír valamit.

A kórházaknak nem jár plusz pénz vagy pacsi a halottak után. A covidos halottak után sem. Semmilyen halott után sem. Az égvilágon senkinek nem érdeke egy rákos betegről azt hazudni, hogy covidbanhalt meg.

Engedjétek már el ezt az idiótaságot.

Ja, és ápoló vagyok, beoltatom magam. Magyarországon azért nem akarna oltatni az emberek, mert nincs ÁLTALÁNOS BIZALOM. És erről a kormány tehet főleg.
Ezt az oltóanyagot az EU megfelelő szerve hagyta jóvá. Szerintetek meg akarják ölni a saját lakosságukat? Vagy mi?

Komolyan mondom, nem értem hogyan tudnak emberek ilyen értelmi képességekkel létezni.

Etniez 2020.12.27. 20:27:46

@MEDVE1978: Régebben fidesztálibnak könyveltelek el, de mostanában megváltozott a véleményem rólad.

Egyébként a gyöngyöspatai ügy bírósági ügy. Az hozott egy ítéletet, nem kell véleményeznie Orbánnak.
Ki kell fizetni őket, utána végig kell gondolni, hogy mi ment félre és ki kell javítani.
Ez is jogállamisági kérdés. De Orbán szélsőjobbos kérdést csinált belőle.

kvadrillio 2020.12.27. 20:29:10

2020. október 3. szombat 08:45
Ideológiai elvakultság az EU-ban
A IV. Birodalom bukása, avagy a németek hogyan teszik tönkre újra Európát
Botond Bálint

Tudható volt, hogy forró ősz lesz, mert nyilván a világjárvány, a belarusz helyzet, a karabahi háború kiújulása és a gazdasági problémák nem adnak elég munkát az Európát vezető liberális elitnek. Európa hiába küzd egyszerre jelentős akut válságokkal és olyan trendszerűen meglévő problémákkal, mint a versenyképességi nehézségek, illetve a katonai jelentéktelenség, vezetői az ideológiai homogenitást tekintik a legfontosabbnak.

A logikus válasz erre a kihíváshalmazra az a pragmatizmust és a valósághoz való illeszkedést teljesen mellőző eszmerendszerbe zárkózó brüsszeli és német elit szerint, hogy mondvacsinált okokra hivatkozva akarják megszüntetni az EU kisebb tagállamainak szuverenitását. Ugyanis most már nem lopakodó hatáskörbővítésről van szó. Hanem arról, hogy az EU teljesen nyíltan megszünteti azoknak a tagállamainak a szuverenitását, amelyekben a választópolgárok nem a brüsszeli elit ideológiáját valló kormányokat választanak.

Amikor Katarina Barley, az Európai Parlament egyik alelnöke ki meri jelenteni a német közszolgálati rádióban, hogy a jogállamiság miatt „ki kell éheztetni pénzügyileg” az olyan tagállamokat, mint Lengyelország és Magyarország, akkor kiderül, hogy a németek mennyire is léptek túl a harmincas években vallott nézeteiken. Ráadásul Barley a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) politikusa, a német szövetségi kormány korábbi igazságügyi minisztere. Formailag még csak nem is liberális. Věra Jourová Magyarországra tett kijelentésével (beteg magyar demokrácia) együtt értékelve ez annak a kinyilvánítása, hogy az EU alapító szerződései már nem számítanak többé.

Nem is érdemes különösebben elgondolkozni azon, hogy van-e ennek a problémának megoldása az Európai Unión belül. Mert nyilvánvalóan nincs. A gazdasági és a politikai unió összekapcsolása oda vezetett, hogy a brüsszeli elit és a németek rendszerszintre emelhetik – és akarják is emelni – a politikai kérdések gazdasági, pénzügyi zsarolással történő megoldását.

Lengyelország, Magyarország és a V4-ek elmentek a falig, amikor belementek egy olyan pénzügyi mentőcsomag elfogadásába, amely közös EU-s hitelfelvételt irányoz elő. A németek persze nem tartották be a szavukat, mostanában sem nagyon szokták, és természetesen el akarják érni, hogy a nem liberális „viselkedésű” országok ne kapjanak abból a pénzből, amelynek a visszafizetésében természetesen részt kell majd venniük. A brüsszeli elit teljesen komolyan gondolja, hogy néhány milliárd euró fejében – amit persze az ellenzéki önkormányzatokra és az ultraliberális civil szervezetekre, illetve a magországoknak kedvező gazdasági projektekre kell költeni – Lengyelország és Magyarország a belügyeit, a jogrendszerét mind technikai, mind személyi értelemben teljesen kiszolgáltatja Brüsszelnek. Mint korábban már megfogalmaztam, az EU már akkor megszűnt, amikor alsóbb szintű többségi szavazásokkal felülbírálták az Európai Tanács, az uniós tagállamok állam-, illetve kormányfőinek csúcstalálkozójának egyhangú döntéseit. És ezt az Európai Unió Bírósága, az EUB is természetesen jogszerűnek találta később.

Csak idő kérdése volt, hogy mikor próbálja meg az EP ultraliberális többsége és a bizottság, az EUB biztosra vehető „jogi” támogatásával, tulajdonképpen Németország vezetésével totálisan alkalmazni ezt az elvet.

Orbán Viktor a Reutersnek azt mondta szep­tember 25-én, hogy „Magyarországnak szükséges az uniós tagság”, de ezt alapvetően gazdasági szükségszerűségként fogalmazta meg. A miniszterelnök szerint: „Ha a jogállamisági és költségvetési kérdések összekötéséről szóló vita akadályozza a koronavírus-járvány miatt szükséges pénzügyi alap működésének elindulását, lehetőség van kormányközi megállapodásra, az EU intézményein kívül.” Ez a mondat nem kapott elég figyelmet az elemzők részéről, pedig valószínűleg az EU szempontjából a legnagyobb jelentőséggel bír. Orbán Viktor ugyanis azt fogalmazta meg, hogy mind politikai, mind gazdasági döntéseket lehet hozni Európára vonatkozóan az EU-n kívül, ha az EU intézményrendszere és vezetői alkalmatlannak bizonyulnak bizonyos problémák megoldására.

Gyors pénzügyi és gazdasági beavatkozásra van szükség, és miközben van megegyezés a gazdasági kérdésekről, nem elkezdik végrehajtani a programot, hanem a brüsszeli elit ideológiai okokból pozíciószerzésre akarja azt felhasználni. Mindezt úgy, hogy nem Lengyelországnak és Magyarországnak, hanem más országoknak az érdeke a gyors megegyezés................

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.12.27. 20:30:04

@megamovieboy: A trollok sorsa az hogy baszogasság azokat akik blöffölnek. :-))

Etniez 2020.12.27. 20:30:07

@midnight coder: "Az önkormányzatiság vége"
Ez Orbánék egyik nagy öntökönlövése a lopások, a stadionépítések, dróntörvény, vasárnapi boltbezárás, stb. mellett. Azokat is ellenük fordítják, akik eddig max. semlegesen figyelték õket, vagy akár valahol még támogatták is õket. Kérdés, hogy a következõ választásokon az ellenzék impotenciája ki tudja-e még egyensúlyozni azt a sok faszságot amivel Orbánék frusztrálják az embereket.

Pontosan, egyet kell értsek. Mostantól szépen, számokkal lehet bizonyítani, hogy a Fidesz másodrendű állampolgároknak tekinti a nem fidesz szavazókat. Lásd Karácsony posztja, az elvonások után a fideszes városok kaptak 22 milliárd Forintot, a nem fideszesek meg 1,5 milliárdot.

Az ilyenekkel, meg a hármas metróval kell kiplakátolni Budapestet és a nagyobb városokat.

A drón törvény meg nevetséges, nem lehet neki megfelelni, ezért senki nem is fog.

Etniez 2020.12.27. 20:31:00

@nemecsekerno_007: Te csak fizesd az adót szépen, a gondolkodást hagyd azokra, akik értenek hozzá.

kvadrillio 2020.12.27. 20:32:53

SZEGÉNY MAJKA.., ...Ő MÉG NEM TUDJA, HOGY ORBÁN AGYA HELYÉN STADION VAN MEG FOCIPÁLYA.......:o)))))

Majka kiakadt, amiért az Orbán-kormány hárommilliárdot ad az FTC-nek stadionfejlesztésre

De nem tetszik neki Vasas stadionjára adott 430 millió és a hajdúnánási MotoGP pálya 60 milliárdja sem.

PERSZE EZEN EGYRE KEVÉSBÉ NEVET-KACAG A NÉP.........ÉS EGY RE JOBBAN VÁRJA, HOGY ELTŰNJÖN AZ ÉLETÉBŐL EZ A TEHER.....VAGY TERHELT.....:)

Etniez 2020.12.27. 20:33:16

@midnight coder: NEM KAP SEMMELYIK KÓRHÁZ PÉNZT A HALOTTAK UTÁN. A Halotti bizonyítványt is egyszer állítják ki, nem írnak újat.

"hallottam". Én is hallottam egy ilyet, aki ezt terjesztette Facebookon és amikor konkrétan kikértem, hogy ki halt meg, melyik kórházban és mikor, akkor hirtelen nem is magyar lett az eset, hanem moldovai, mert azt nem tudom leellenőrizni.

Ne keveredjetek könnyen ellenőrizhető hazugságba plz.

Etniez 2020.12.27. 20:34:31

@megamovieboy: Angliában minden rendőr kötelező tartozéka a késálló mellény. Stadionok helyett erre is költhetnénk.

Etniez 2020.12.27. 20:38:38

@MEDVE1978: Az a durva, hogy mindenki tudja, hogy az EÜ szarban van és pénzt kell emelni, de egyik kormány sem tette meg.
A Fidesz most is csak a minimumra hozta vissza a béreket. Egy kezdő ápoló nettó bére 250-300.000 kellene legyen, akkor talán lenne rá jelentkező és nem lennék én sem Londonisztánban.

És már látom, hogy sokan felhördülnek a pénzen: pedig ennyi. Folyamatos hétvégi, éjszakai, ünnepnapi munka, vezényelhetőség.. Ezt meg kell fizetni. Ha a magyar kormány nem teszi meg, majd a nyugatiak megteszik.

kvadrillio 2020.12.27. 20:38:44

éééérdekes, hogy Orbán az EU-TÓL ELVÁRJA, HOGY FIGYELEMBE VEGYE A COVID-JÁRVÁNYOS HELYZETET ÉS GAZDASÁGI KÖVETKEZMÉNYEIT, EZÉRT LEHETŐLEG VILLÁMGYORSAN OSSZA KI AZ UNIÓS MILLIÁRDOKAT AZ ORSZÁGOKNAK..... Ő VISZONT NEM VESZI FIGYELEMBE A MAGYAR TÁRSADALOM GAZDASÁGI HELYZETÉT, AMIKOR MOTOKROSSZ PÁLYÁRA 65 MILLIÁRDOT OSZTOGAT KI......, AZ EMBERKÉKET MEG HAGYJA TOVÁBB NYOMOROGNI !!!!!!!!!!!!!

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2020.12.27. 20:41:06

@Etniez: Nálunk meg nem szokás életvitelszerűen rendőrökre támadni késsel, mint más, fejlettebb országban.
Amúgy meg, ha a stadionokból kivonjuk a Puskást, a maradékot meg elosztod a tíz évvel, akkor rájössz, hogy az nem elég semmire sem, nemhogy mindenre.

kvadrillio 2020.12.27. 20:41:11

de eccerűbben...., AZ EMBEREKNEK IS MOST KELL OSZTANI, MERT MOST VANNAK BAJBAN !!!!!.A MOTOKROSSZ PÁLYA MEG RÁÉR KÉSŐBB IS VAGY EGYÁLTALÁN LE....VAN....SZARVA !!!!!

élhetetlen 2020.12.27. 20:53:21

@MEDVE1978: Nem akarok vitatkozni, csak két gondolat. 12. „A paradox vicc véleményem szerint az, hogy Orbánéknak papíron igazuk van: a jogállamot soha nem definiálták és intézményrendszeri szinten az EU-ban rengeteg különböző mechanizmus él”. eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/ALL/?uri=CELEX%3A52014DC0158 , elég megnézni a „I. melléklet. Papíron sincs igazuk. „a törvényesség elve, amely lényege szerint az átlátható, számon kérhető, demokratikus és pluralista jogalkotási folyamatra terjed ki.”. Hol van ehhez képest a magyar parlament, ami egy kiskaput kihasználva, mármint, hogy az egyéni indítványt nem kell egyeztetni, így minden törvény két nap alatt átmehet egyeztetés nélkül? És gyakorlatilag minden törvény így megy át. Vagy pl. a CEU, „a végrehajtó hatalom önkényességének tilalma”. Hoztak egy törvényt, a CEU teljesítette a feltételek, kivéve a nemzetközi szerződést, mert az az USA-ban tagállami jogkör, de a tagállami szerződést előkészítették, letárgyalták, aztán a kormány önkényesen nem írta alá, így ez a feltétel nem teljesült, a CEU nemzetközi képzése mehetett. Ez csak két apróság az életünkben.
14. „Ettől függetlenül ez egy pozitív dolog”. Hát, az nem pozitív, hogy egy szóló nő, ha az anyagi háttere megengedné, akkor sem kaphat spermát egy bankból, ha három gyereket is szülhetne, és el tudna tartani. Ugyanúgy egy szóló férfinak is lehetne akárhány vér szerinti gyereke, ha ezt nem törvény tiltaná. A CSOK meg nagyon elszúrt rendelkezés, egy CSOK-os új lakás 40 milla fölött van, az kap húsz millát, akinek már van húsz, amiből a CSOK miatti áremelkedés előtt már vehetett volna egy használt lakást. Már hiába stoppolgatják.
Ez csak egy vélemény, sok mindenben igazad van, ebben a két kérdésben szerintem nincs. Ez már csak vicc lenne, ha nem lenne kínos, a mikor, kit támogatnak. Ismertem házaspárt három gyerekkel, akik elváltak, mert az egyedülálló anya több támogatást kapott, és nevelték együtt tovább a három gyereket. Most, hogy a családot támogatják, újra összeházasodtak, miközben a családjukban semmi változás nem volt. És kormánydöntéstől függetlenül sokan nevelnek egyedül gyereket, mondjuk válás után.

élhetetlen 2020.12.27. 21:07:26

@MAXVAL birсaman közíró: „Éppen a járvány bizonyította: az egsézségügy jól működik.” . Ja, és kérdezd meg azokat is, akik pl. az ortopédián voltak féléves várólistán, aztán törölték az időpontjukat, és, ha jövőre valami helyreáll, akkor az ezen betegekből, és az újakból már két éves várólista is lehet. Vagy akivel a körzetije csak telefonon érintkezik, és „távgyógyít”, és egy év alatt kezeletlenül tönkremehet. Majd, ha ezt megérted, akkor pofázz!

élhetetlen 2020.12.27. 21:13:33

@midnight coder:Bicaról: „De azért ne nagyon legyél beteg mostanság ha jót akarsz magadnak”. Nyugodtan lehet beteg, Bulgáriában biztosan nem csak a sürgősségieket kezelik, és a körzeti is megvizsgálja, ellátja. Könnyen beszél!

nemecsekerno_007 2020.12.27. 21:14:58

@megamovieboy: Nem jön rá, mert nem akar. Én is többször leírtam már, hogy amit stadionra költöttünk 10 év alatt abból kb. 1,5 hónapig tudnánk nyugdíjat, 3-4 hónap EÜ-t fizetni. Nem akarják érteni, nem kell nekik megfelelni, ez az utóbbi 10 év tanulsága.

nemecsekerno_007 2020.12.27. 21:16:31

@Etniez: Anyádat elvitte már a Covid?

ulpius66 2020.12.27. 21:22:44

@Etniez:

AZTÁN OTTAN LONDONYORSZÁGBAN MÁN BEOLTATTAD MAGAD?

Aztán, ha Kínában, Burmában vagy az USÁ-ban többet fizetnének mennél oda is?????
(ha mán ennyire pénzimádó vagy.....)

élhetetlen 2020.12.27. 21:23:17

@MAXVAL birсaman közíró: És akkor most hallelúja? De jó nekem, hogy nem a covidba haltam bele, hanem egy egyébként kezelhető betegségbe, amit nem kezeltek? Ezt jelenti, hogy az egészségügy jól működik? Légy szíves, ne lökj ide egy másik értelmetlen közhelyet válaszként.

nemecsekerno_007 2020.12.27. 21:24:11

@élhetetlen: Mennyi TB-t fizetsz Magyarországon?

ulpius66 2020.12.27. 21:25:11

@Etniez:

Ha ne adj Isten 2022-ben győznek a ballibsik, és duflájára emelnék az ápolónők bérét visszajönnél?

ulpius66 2020.12.27. 21:26:42

@élhetetlen:

Aztán milyen kezelhető betegsége nem haltál bele amibe pedig belehalhattál volna, ha szar lenne Magyarországon az egészségügy?

ulpius66 2020.12.27. 21:29:28

@élhetetlen:

Magyarországon NEM szar az egészségügy, mert az "élhetetlen" még mindig él!

HA MAGYARORSZÁGON SZAR LENNE AZ EGÉSZSÉGÜGY AKKOR AZ "ÉLHETETLEN" MÁR RÉG HALOTT VÓNA!

Etniez 2020.12.27. 21:31:20

@nemecsekerno_007: Nem, de te eltarthatod az adódból.

ulpius66 2020.12.27. 21:31:35

@élhetetlen:

FOGADJUNK, HOGY TE AZ MSZP-S KÓROZS LAJOS KAMU-VIDEÓIN NEVELKEDTÉL!

ATTÓL VAGY ILYEN TOTÁL VADBAROM!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

ulpius66 2020.12.27. 21:33:23

@Etniez:

Gyere haza!

Az egyik haveromnak van egy magánklinikája, pont ápolónőket keres, kétszer annyiért, mint most kapsz!

Etniez 2020.12.27. 21:34:15

@nemecsekerno_007: Remélem te sokat, hogy ki tud fizetni a 13. havi nyugdíjakat is jövőre.

nemecsekerno_007 2020.12.27. 21:35:31

@Etniez: Én biztos nem, szerencsere a Fidesz miatt kevés adót kell fizetnem.
Jövőre Nagy Britannia nem EU-tag, szóval változhat anyád nyugdíja ha sokat ugrálsz.

Etniez 2020.12.27. 21:38:40

@nemecsekerno_007: Anyám nyugdíja persze változni fog, emelkedni az indexálás után, továbbá megy a 2. részlete a 13. havinak,, hála a te adódnak. Úgyhogy dolgozzál sokat, hogy ne kelljen több hitelt felvennie Orbánnak, így is már 2010-es szinten áll az államadósság.

Az, hogy UK EU-tag vagy sem, nem számít senki nyugdíjánál, javaslom menj ki a Parlament elé és kezd el segged verni a földhöz, hátha..

:D

nemecsekerno_007 2020.12.27. 21:42:31

@Etniez: Mint írtam, nem. Egyre többeknek érdeke az alacsony adók és a további csökkentésük, szóval nehezebb lesz a pénzosztó ballib ellenzék dolga.

ulpius66 2020.12.27. 21:42:52

@Etniez:

Igazán megtisztelő tőled, mint gyakorló pszichológustól, hogy csak "enyhe értelmi fogyatékosnak" tekintesz!

Én tégedet ezzel szemben, mint szintén gyakorló pszichológus, totál idiótának tartalak!!
(EGYEBEKBEN MI AZ A "CAPS LOCK" AMIT NE KAPCSOLJAK KI, HOGY OKOSABBNAK TŰNJEK?)

ulpius66 2020.12.27. 21:50:42

@Etniez:

Egyebekben ahol dolgozol, ott a betegek között mennyi a migráncs??????

Milyen érzés őket gyógyítani a magyar betegek helyett????????????????
(persze rossz a kérdés, hiszen tégedet csak a pénz érdekel.....)

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2020.12.27. 22:04:35

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Akkor mutasd hol van, hogy minden cége veszteséges? Dolgozz meg a trollkodásért!

élhetetlen 2020.12.27. 22:14:42

@megamovieboy: Nem vitatkoznék egy „szakértővel”, Mészáros tud nyereséges üzleteket összehozni, lásd a mátrai erőmű, megveszi, kiveszi a fejlesztésre szánt pénzt is osztalékként, aztán az állam megveszi a veszteséges üzemet tőle jó drágán. „az állam kompenzálja az adómentes multikból és Mészáros cégeinek az adójából”. Nem, a normál adókat, és a felvett kölcsönöket költi erre. „nem úgy volt, hogy Mészáros csak egy stróman?”. És mennyivel jobb, hogy Orbán magát tömi közpénzzel, és Mészáros csak egy stróman, és neki is jut valami a szolgáltatásért? Egy régebbi riport volt, nem keresem elő, Mészáros mondta, hogy Viktor mondta, hogy van ott egy húsüzem, menjek oda, és vegyem meg. Persze, szuper üzletember.

élhetetlen 2020.12.27. 22:24:06

@nemecsekerno_007: Tudom, ez neked nagyon fáj, de már nem fizetek TB-t, csak ehhez fel kéne fognod, hogy mikor még kiskorú voltál, (azt nem mondom, hogy akár egyetemista is, mert az kizárt), akkor abból kaptál ellátást, hogy én, mint dolgozó, fizettem TB-t. De ez, tudom, neked nem megy.

élhetetlen 2020.12.27. 22:40:59

@ulpius66: Utána is nézhetnél, de pl. kialakult kezeletlen magas vérnyomás, aztán agyvérzés, fel nem mért szívpanaszok, aztán szívleállás, stb.
És „igazad van”, még mindig élek, mert abba nem szoktak belehalni az emberek, hogy nem működik a lábuk, és ahelyett, hogy segítenének rajtuk akár egy műtéttel, botorkálnak egy járókerettel a lakásban. Tökéletes egészségügyi megoldás.
Ja, és nem te vagy a vadbarom, aki lesz@rja a kezeletlen betegeket, hanem én.

nemecsekerno_007 2020.12.27. 22:41:29

@élhetetlen: Az én TB-met a szüleim fizették amíg nem dolgoztam, te biztos nem. De most szerencsére kevés adót és TB-t fizetek, így most se fizetem az EÜ ellátásodat. Az EÜ finanszírozásából a külföldön dolgozók befizetései is hiányoznak így olyan ellátást kapsz ami ebből a pénzből futja, tök mindegy mennyit fizettél életed során. Ha ezen javítani akarnál, akkor adót kéne emelni, az viszont a többségnek nem elfogadható. Szerencsére.

nemecsekerno_007 2020.12.27. 22:44:08

@élhetetlen: Ja és ezért sz@rok szokásos ,,jajj tönkre tette Orbán az egészségügyet,, című siralmakra. Örüljetek, hogy egyáltalán ellátnak mások pénzéből.

Etniez 2020.12.27. 22:53:50

@Buchhalter: Lehet, de rólad még kevesebbet.

Etniez 2020.12.27. 22:54:45

@ulpius66: Ember van, nem migráncs. Mi betegeket gyógyítunk, még a hozzád hasonló fogyatékosokat is szívesen ellátjuk.

Etniez 2020.12.27. 22:55:18

@nemecsekerno_007: Kettőnk közül te vagy eltévedve kiscsillag. Na menjél szépen tüntikézni, hogy nem akarsz nyugdíjat fizetni!

élhetetlen 2020.12.27. 23:20:00

@Etniez: „de te eltarthatod az adódból.”. Komoly. nemecsek is, te is valószínű, hogy úgy nőttetek fel, hogy a mostani nyuggerek adójából volt az ingyen általános, gimi, és akár az egyetem is, és eközben az ingyenes orvosi ellátás. Kapni jó volt, viszonozni nem? A nyugdíj a másik. Valaki negyven évig fizetett, teljesen mindegy, hogy abból a pénzből a te anyád nyugdíját fizették vagy másét, akinek járt, de annak, aki fizetett, nem jár vissza semmi? Csak egy jótékonysági alapba fizetett, amit most felszámolunk? Komolyan semmi erkölcsi érzék?

élhetetlen 2020.12.27. 23:57:52

@nemecsekerno_007: Nevetséges vagy. „Az én TB-met a szüleim fizették amíg nem dolgoztam”. Külön számlátok volt a TB-nél, hogy abból látják el a családodat, amit befizettetek? És az én befizetésem, ha ötven évig nem voltam beteg, az nem ment a közös kasszába? „Örüljetek, hogy egyáltalán ellátnak mások pénzéből.”. Azt már látom, hogy én nem tudom az agyadat helyretenni. De neked van pénzed a magánellátásra, (ezzel jössz állandóan), menj el egy agykurkászhoz, hátha ki tud bányászni belőled valami épeszű, logikus világlátást. Ja, és közben magyarázd el neki, hogy hiába fizetett negyven évig sok nyugdíj járulékot, ha nincs gyereke, vagy az Amerikában kutatóorvos, akkor neki nem jár nyugdíj. Megnézném a műsort. Meg mered csinálni? Nem. Elvagy a magad agybajával, és írod, írod.

élhetetlen 2020.12.28. 00:45:11

@megamovieboy: Aha. „Amúgy meg, ha a stadionokból kivonjuk a Puskást, a maradékot meg elosztod a tíz évvel, akkor rájössz, hogy az nem elég semmire sem, nemhogy mindenre.”. Jó olvasni, mikor okos emberek írják, hogy a stadion csak egyszeri költség, hogy is lenne fenntartási költsége, miközben bevétele szinte nincs. De erre érdemes költeni, sőt, az egészségügyben sem a személyzetre, és a működési feltételekre kell költeni, hanem a méregdrága felhőre. Nézd már meg, hogy mi van rólad a felhőben, ha hirtelen, távol a szokott helytől el kellene látni, mert ugye, ezért kellett. Ja és az is rendben, hogy az MNB közpénzből festményeket vesz az alapítványainak, és egyáltalán közpénzből alapítványokat hoz létre, amihez aztán már senkinek semmi köze. Ja, és van, aki nagyon örül, hogy az MNB már nem veszteséges. Odáig nem jut el, hogy a honnét van a nyereség. De jó a csapat!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.12.28. 06:40:19

@élhetetlen:

A magyar egészségügy jó közepes szintű. Ez a tényhelyzet. Az emberek ingyen meggyógyulnak a legtöbb esetben, nem hpz a megbetegedés se anyagi csődöt (ahogy az USA-ban), se halált (ahogy Afrikában). Ez a valóság.

Ez persze kevés propgandának, így a ballibek megalakották a "borzalmas egészségügy" narratívát, melyről éppen a járvány kapcsán derült ki, hogy semmi köze avalósághoz.

Ennyi az egész.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.12.28. 06:43:15

@élhetetlen:

Ha egy országnak nincs saját gazdasága, az súlyos gond.

Orbán ezen igyekszik változtatni. S bár sokat nem tett, mégis van kis pozitív változás.

Ennyi az egész.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.12.28. 06:49:46

@élhetetlen:

BG-ban az egészségügy szintje picit a magyar alatt van.

Persze itt se vezet anyagi csődhöz a betegség, ahogy az USA-ban, mert az embereket ellátják. De pl.:
- 3 hónap TB-tartozás után nem jár az ellátás (s ez 10 éve így van),
- kevesebbet térít a TB, egy rakás dologra önrész van, Mo-hoz képest kevesebb az ingyenes ellátás,
- kisebb a TB-s gyógyszerek száma.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.12.28. 07:14:23

@MAXVAL birсaman közíró: Pozitív változás, hogy a fejlődés lehetőségét adó EU-s pénzeket Mészáros zsebre teszi, majd piacképtelen vállalkozásokat hoz létre? Nem technológiába és innovációba fektet, hanem az állam csöcsén élősködő cégeket.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2020.12.28. 07:40:58

@élhetetlen: Csalódtam benned, az oktatást kifelejtetted... :D

a nagy hohohorgász 2020.12.28. 07:52:02

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: sorold már fel légyszíves milyen támogatást ad az EU az eü fejlesztésére! Köszi

midnight coder 2020.12.28. 08:37:18

@kvadrillio: Pl. az, hogy az európai politikusoknak fontosabb az afrikai gyerekek sorsa mint az európaiaké.

midnight coder 2020.12.28. 08:40:20

@Etniez: Ebben az öntökönlövés az, hogy az említett városokban nem csak nem FIDESZ szavazók, illetve ezek hozzátartozói élnek. Másrészt, akár egy FIDESZ szavazó is eljuthat arra a következtetésre, hogy nem feltétlenül szerencsés, ha mondjuk egy olyan városban, ahol történetesen nem a FIDESZ nyert nem mûködik a kórház ahová õt vinnék kivenni a vakbelét.

hordalek 2020.12.28. 08:45:48

@midnight coder:
"Itt igazából amúgy akkor lesz a szívás, ha ez a mai 50+-os korosztály is elmegy nyugdíjba. "
Nagyon egyszerű: a külföldön dolgozó és adózó migránsok szüleinek nem kell nyugdíjat adni.

midnight coder 2020.12.28. 08:46:51

@élhetetlen: A felhõ ilyen szempontból kifejezetten jó ötlet. És nagyon sok minden van fenn rólam, Pl. ha csinálnak egy vérképet akkor fél év múlva is ott lesznek az adatok, ha felírnak egy gyógyszert az is ott van. Persze még jobb lenne, ha még több minden kerülne fel, és esetleg így nem csinálnák meg ugyanazt a vizsgálatot háromszor egymás után, ha átkerülsz A helyrõl B helyre, illetve az adott helyen esetleg a doki idõben visszamenõleg is meg tudná vizsgálni egy-egy dolog változását. Ez a felhõs dolog speciel egy jó húzás volt a Patástól, ahogy Pl. a pénztárgépek, számlázóprogramok adóhivatali bekötése is, illetve az is szerencsés ötlet, hogy januártól a legtöbb helyen lehet kártyával fizetni. Én Orbánék helyében azt is meglépném, hogy kivonom az 5000 forintnál kisebb címletû pénzeket a forgalomból.

hordalek 2020.12.28. 08:53:29

@Etniez:
"mert nincs ÁLTALÁNOS BIZALOM. És erről a kormány tehet főleg."
Ez nem igaz. Nem a kormány tehet róla.

midnight coder 2020.12.28. 09:02:32

@hordalek: Ezt azért elég nehéz lenne a gyakorlatban kivitelezni. Ráadásul egy csomó gyerek van aki magasról tesz arra, hogy mi van a szüleivel. Végül pedig, azok akiknek a gyerekei kinn dolgoznak - vagy akiknek nincsenek, Pl. mert meddõk - azok is befizetik, és pláne befizették a jövedelmük nagyobbik részét az államkasszába. Ami egyebek közt lehetõvé teszi azt is, hogy állam bácsi nyugdíjakat fizessen, iskolákat tarthasson fenn, egészségügyet mûködtessen, és hogy Mészáros bácsi vagyona kellõ mértékben gyarapodhasson.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2020.12.28. 09:14:05

@midnight coder: Varga húzasaitól van talpon az orszag. kevesebb ado, de azt beszedik. ennyi a recept, de a fustados 47 uj adonemet bevezeto balos lukaknak ezt mondthatod. ja es az e recept is kvv a jo es az email.os orvosi ertesitesek amit be tudsz allitani magadnak h ne is kelljen a haziorvost felhivni.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.12.28. 09:28:18

@FILTOL: HüIyeséget beszélsz. A GDP arányos adó ugyanannyi mint a szocik alatt volt. Az hogy jobb a beszedés, azt a technológia teszi lehetővé.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.12.28. 09:31:38

@MAXVAL birсaman közíró: Miből gondolod hogy én ezt akarom? Mészáros egy tehetségtelen ember, tehetségtelen emberekkel veszi körül magát, az a pénz amit összelop, rosszul van működtetve.

a nagy hohohorgász 2020.12.28. 09:42:16

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Figyelj , tudom hogy nem pont az eüt írtad de jó lenne már leszakadni arról hogy az eu fejleszteni akar, mert ezek látszat dolgok. És a linkedre visszaterve, te elolvastad????? Támogatást a kórház komfortossa tételére bmeg. Ez ugyanaz mint o1g stadionjai. A foci szar marad. Köszi eu.

nemecsekerno_007 2020.12.28. 09:45:01

@Etniez: Nincs rá szükség, ugyanis ez a kormányzat ad más választást is. Nem kell más TB-jét fizetnem. Persze aki fizeti másét azt gyorsan meg lehet győzni arról, hogy ez nem jó.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.12.28. 09:45:30

@FILTOL: Sőt, mint ennek az oldalnak az egyik ábrán látszik, 2010-hez képest 2018-ra még emelkedett is egy kicsit. Látom benyaltad az adócsökkentés kamu fidesz dumát.

Etniez 2020.12.28. 09:47:01

@élhetetlen: Én tudom, Nemecsek veri a seggét a földhöz, hogy ő nem akar nyugdíjat fizetni.

Szar ügy szegénynek :)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.12.28. 09:48:02

@a nagy hohohorgász: Tényleg. Vaságyon, lepergő vakolat mellett kell ellátni a betegeket? Te teljesen hüIye vagy? Ja, igen. De ezekszerint mégis az az EU az EÜ-re pénzt? megint csak égsz.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.12.28. 09:50:16

@Etniez: Ez a vesszőparipája. Én örülök hogy fizetem a nyugdíjat, mert a jövedelmem alapján szép vastag nyugdíjam lesz.

Etniez 2020.12.28. 09:53:45

@élhetetlen: Fidesztáliboknak mindent meg lehet magyarázni.

És akkor a stadionok költségét számolják, a közel 800.000.000.000 Forintnyi TAO-pénzről szót sem szólnak. Abból az összegből elég komoly eü bérrendezést lehetne csinálni.
De birkáknak mindegy, milyen az eü.. Amíg egyszer be nem kerülnek.

Etniez 2020.12.28. 10:01:28

@hordalek: Mi van Nemecsek, regisztráltál egy újabb nicket? :D

Menjél, tüntizzél a Parlament előtt, hogy a nyugdíjasok által 30-40 év alatt befizetett járulékból megszerzett nyugdíjjogosultságot te elvennéd, mert a leszármazottja másik országban dolgozik.

Nagy sikert aratnál vele a bíróságokon :D

De hát te fogyatékos vagy, hiába magyaráz neked valamit az ember.

Etniez 2020.12.28. 10:04:57

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: :D

Nekem ez a Nemecsek valami NER-közi, állam csecsén élősködő senkinek tűnik a szövegei alapján.
Ráadásul nagyon sikertelen lehet az életben, mindig másokat hibáztat a helyzetért, tipikus hárító.

Én önkéntest fizetek, nem bízok már az államiban egyáltalán. Nézd meg, hogyan számítják, nevetséges.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.12.28. 10:18:02

@Etniez: Én is tudom. Én meg a pénztárakban nem bízom. Az ingatlanban, aranyban, dollárban, euróban hiszek.

a nagy hohohorgász 2020.12.28. 10:19:42

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: jól van bmeg remélem a te nyugdijaddal a Draskovics fog gazdalkodni, vagy odaadjak segilynek a muzsikusoknak. Anyádat te fasz.

nemecsekerno_007 2020.12.28. 10:26:20

@a nagy hohohorgász: Jaja, képtelenek felfogni, hogy annyi nyugdíjat kapnak majd, amennyi az akkori befizetésekből futja.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.12.28. 10:30:54

@a nagy hohohorgász: Nyugi, az én nyugdíjam mindig arányosan magas lesz. Most meg sok pénzt teszek félre. Ha összeomlik a gazdaság, elsősorban a magánnyugdíj pénztárak szívják meg. államit mindig fognak fizetni, muszáj. Én a hatalmas fizummal, amit nem csak a SZTAKI-ból kapok, szarok az egészre. nemecseknek meg üzenem, majd üljön a Blahán, mindig dobok egy kis aprót a sapkájába. matyiéba nem.

nemecsekerno_007 2020.12.28. 10:32:22

@Etniez: Nyilván NER közeli vagyok, meg anyád is a NER-től kapja a nyugdíját.

Muhahahahahaha :))))))))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.12.28. 10:32:52

@nemecsekerno_007: Ez nem így van. Amennyi a költségvetésből futja. Látom nem érted a nyugdíj rendszer jogállását. A nyugdíj nem a befizetésektől, hanem a jogviszonyaidtól függ.

nemecsekerno_007 2020.12.28. 10:35:22

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Akkor te is a NER-ből élsz, csak akkor nem értem miért vizet prédikálsz. Ha ennyire jól megy akkor minek rúgózol a Patáson?
Önmegvalósítás?! :)))) Vagy hobbi mint a Matyimentesítés?!

nemecsekerno_007 2020.12.28. 10:38:31

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Nem attól függ, hanem úgy állapítják meg. Az nagy különbség. Én se bízok az állami nyugdíjban, de szerencsére ki tudom kerülni, hogy túl sokat fizessek. Legálisan.
Ha a kedvenc moslékjaid kerülnének hatalomra akkor ez gyorsan megváltozna.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.12.28. 10:39:17

@nemecsekerno_007: Hobbi. A nickem jelentését érted? A patást és bandáját meg utálom, mert csupa tehetségtelen, seggnyaló tolvajból áll.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.12.28. 10:40:42

@nemecsekerno_007: Hidd el tudom hogy állapítják meg! :-)) Dolgoztam azoknak akik a megállapító szoftvereket írták. Elég jól fizettek.

nemecsekerno_007 2020.12.28. 10:50:58

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Ez nagyon derék, de akkor is időpocsékolás a Patáson rúgózni, bár van aki ugyanezt mondja a horgászásra :)))

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.12.28. 11:01:13

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Ilyen a nagytőke általában: tehetségtelen, ill. csak a kizsegerelésben tehetséges. Dehát ti akartok kapitalizmust, nem mi, szóval nehogy nár mi legyünk ezért is hibásak.

MEDVE1978 2020.12.28. 11:01:31

@Etniez: Gyöngyöspatával nem ez a baj. Jogi kérdésként nézve persze úgy van, ahogy írod. Viszont ez csak egy felszínes tünet, ami az elzárt területeket, zsákfalvakat, szegregátumokat érinti. Társadalmi szinten hasztalan, hiszen nem old meg semmit. A kormány ugyanis nem oldja meg ezt a problémakört, még kísérletet sem tesz rá (mert elengedte megoldhatatlanként), az érintett gyerekeknek nem lesz jobb tőle, mert a szüleik döntő része - tisztelet a kivételnek - a kárpótlási pénzt nem rá fogja fordítani, a többségi társadalom pedig haszonhúzó ingyenélőként fog az érintett romákra ugyanúgy tekinteni.
A romák akár kismértékű "kiemelése" a jelenlegi helyzetükből sokat dobna a magyar gazdaságon, javítaná a társadalmi kohéziót stb. A baj az, hogy erre már kísérlet sincsen, az utolsót maga a főroma Farkas Flórián ásta el azzal, hogy az uniós programokról is csak a lopás jutott eszébe. Viszont ezt nagyon nehéz lenne teljes mértékben Orbánékra kenni - a korábbi kormányoknak sem volt értelmes elképzelése a kérdést illetően.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.12.28. 11:04:11

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Ez vicces beismerés tőled mint ballibtől. Ugyanis ez valóban így van, csak éppen a ballibek állítanak mást, lásd "Zorbán elllopta a 100 milliós nyugdíj megtakarításomat".

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.12.28. 11:11:14

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Én eleve arra számítok, sose leszek nyugdíjas. Ugyanis ha kapok is valaha nyugdíjat, abból úgyse tudnék megélni.

Itt 38 év munkaviszony kell a normál nyugdíjhoz, s annak is 240 ezer Ft a maximális összege. Nelem a nyugdíj korhatár elérésekor lesz legjobb esetben 24 év munkaviszonyom.

Normál nyugdíjhoz 77 éves koromban kellene nyugdíjba mennem.

Így minden valószínűség szerint minimálnyugdíjamlesz, aminek összege olyan kicsi, hogy úgyse elég.

ulpius66 2020.12.28. 11:16:59

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

nepszava.hu/3044757_joleti-megszoritasokkal-operalnak-orbanek

"A két költségvetés egésze között szembeötlő különbség, hogy míg 2010-ben az államháztartás a GDP 50,5 százalékát költötte el, ez az arány 2020-ban már csak 43,5 százalék."

"A GDP-arányos nyugdíjkadások eközben – a korhatáremelés, az infláció feletti nyugdíjemelés eltörlése, illetve a szolgálati nyugdíjak felszámolása miatt - 10,5 százalékról 7,3 százalékra mérséklődtek."

"Az államháztartás konszolidálása mellett az elmúlt tíz év másik tagadhatatlan eredménye, hogy az államadósság törlesztése kisebb terhet jelent az államnak. 2010-ben ez 1146 milliárdot igényelt, a jövő évi szükséglet pedig 1110 milliárd. Bár a szint látszólag nem változott, az 2010-ben még a GDP 4,6 százalékára rúgott, jövőre viszont már csak 2,3 százalékot tesz ki. E kiadások tehát GDP-arányosan közel megfeleződtek."

ulpius66 2020.12.28. 11:22:51

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_qpt001.html

Magyar GDP

2010 ------ 27,4 ezer milliárd forint

2019 ------ 47,5 ezer milliárd forint

Azaz a Fidesz-KDNP kilenc éves kormányzása alatt a magyar GDP közel 80%-al nőtt!!!!!!

MEDVE1978 2020.12.28. 11:30:39

@Etniez: A magyar egészségügy egy jóval bonyolultabb kérdés és a közvélekedéssel ellentétben nem csak pénz kérdése, hanem értékválasztásé és módszertané is.
Közgazdaságilag az egészségügy egy feneketlen hordó vagy egy végtelen kereslet. Egyszerűen azért, mert mindig kapható újabb és újabb, hatékonyabb gyógyszer-gyógymód, csak egyre drágább. Paradox módon a finanszírozása ugyanakkor átalányalapon történik. Így persze nincs, vagy csak kevés területen van pénz a legmodernebb ellátásra, a legtöbb helyen attól jóval elmaradó szintű szolgáltatást kap az ember.
Az egyik fő pont a közfinanszírozott ellátás szintjének meghatározása. A rendszerváltás óta a kormányok azt az "illúziót" képviselik, hogy a közfinanszírozott ellátás gyakorlatilag a TB fizető állampolgár gyógyítási igényének teljességét fedezi. Érdekes, de itt már beszivárgott a rendszerbe néhány kivétel, pl: a fogászati ellátás (emiatt a magyarok fogsora az egyik legelhanyagoltabb az EU-ban) vagy a kórházi ápolási díj, esetleg a külön térítés mellett megkapható szállodai minőségű szobák egyes kórházakban. Viszont a jelenlegi modell így brutál deficites (mindig kompenzálni kell a költségvetésből az egészségügyi budget). Az egyik megoldás tehát az alapellátás újradefinálása lenne, ezt viszont a kormányok nem merik bevállalni, mert politikai öngyilkosság. Utoljára a vizitdíj volt erre egy rendkívül lightos próbálkozás. Így marad a toldozgatás, foltozgatás, ami a látható eredményt adja. A jelenlegi rendszer egyik baja az orvosok túlértékelése, főként mert a kulcsfontosságú kiegészítő személyzet fontosságával (főként nővérek, ápolók) nem számol.

Tamáspatrik 2020.12.28. 11:31:25

@MEDVE1978: Köszi a kiegészítéseket, pontosan erről van szó szerintem is!

Tamáspatrik 2020.12.28. 11:34:38

@MAXVAL birсaman közíró: Ez nem így van, hogy ha többség, akár minősített többség van, akkor ne legyen ellenzéki párt. Japánban sem ezt csinálták és a lengyeleknél sem akart egy párt kormányt alakítani, sőt olyan is volt, például hogy Horn Gyula idejében megvolt a kormánypárti kétharmad, de nem éltek vele.
Azért kell "csak a Fidesz (és egy olyan KDNP, ami csak papíron létezik, mert önállóan a választáson sosem mer elindulni), mert így lehet egy katonás rendet kialakítani, megbízható pártkatonákkal mindenhol. Így mehet a kormányzati bulldózer taktika.

Tamáspatrik 2020.12.28. 11:36:04

@MAXVAL birсaman közíró: A tanárok véleménye is, hogy ez az oktatás nagyon gáz. A digitális oktatásra sok EU támogatást már felvettünk, aztán a KRÉTA rendszer pillanatok alatt összeomlott, amikor élesben kellett volna működnie, sehol se volt.

nemecsekerno_007 2020.12.28. 11:41:31

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Végül is igaz :) Időnként átállhatnék a TB-re vagy a szakemberek képzésére gazdag országoknak, közpénzből :)))
Mivel te régóta informatikus lehetsz, jól kerestél az utóbbi 20 évben adórendszertől függetlenül, de sokan meg nem. Az utóbbi 10 évben viszont abba a irányba mozdult el az adórendszer, hogy több marad a zsebben a többségnek. Ezt te láthatóan nem tapasztaltad és/vagy nem ütötte meg az ingerküszöbödet.

nemecsekerno_007 2020.12.28. 11:44:13

@Tamáspatrik: Ha a mocsarat akarjuk lecsapolni, akkor nem egyeztetünk a békákkal. És ebben az országban elég sok mocsár van ami a szocializmusból itt maradt. Nem az a jogállam, hogy ezeket jogszabályokkal védjük.

Tamáspatrik 2020.12.28. 11:45:46

@midnight coder: Az oktatással kapcsolatban: 10 éve már a kormány kezében van, azóta erőlködnek, de nem tudnak eredményt, színvonal javulást felmutatni. Csak a "nemzeti elvű" oktatást nyomják, ami még talán rendben is lenne, ha mellé tudnák tenni a digitális készségeket.
A tanárok taníthatók, képezhetők és most már átalakították a rendszert, hogy kategória alapján lehessen jobb fizetést kapni. Az a baj, hogy a minisztériumban sem értenek hozzá, milyen egy korszerű oktatás, már a fejétől bűzlik a hal.
Orbán többször is mondta, hogy ő a poroszos oktatás híve. Nem mondta neki senki, hogy mit számít, hogy ő minek a híve, vannak a mai kornak megfelelő, sikeres módszerek.
Ha bedolgozó országot akarunk, akkor nincs szükség megfelelő szakképzettségre.
Akik a közmunkát nyomják, kb. azoknak fel kellene jönni a segédmunka szintjére, a segéd és betanítottnak pedig a szakképzettre. Az oktatási rendszerünk ez t nem segíti elő.
Magán oktatás, magán egészségügy azoknak, akik a kiegészítő szolgáltatásokat meg tudják fizetni, ezek a gyerekek tudnak csak versenyképes tudáshoz jutni.

Tamáspatrik 2020.12.28. 11:51:08

@törppicur: A járványhoz a fenti intézkedéseknek nem sok köze van, a járvány csak hivatkozási alap, de ugyanúgy kormányoz Orbán mint egyéb esetben, csak továbbviszi azt, amit elkezdett.
Egy harcos alkat, a harchoz ért, máshoz nem.
Annak viszont mestere, például bosszút áll az ellenzéki önkormányzatokon a választási vereségért. Nem érdekli, hogy sok városi polgár szív most emiatt.
Nem akar ő demokráciát, csak látszatdemokráciát mint Putyin. Az ő kis tanítványa.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.12.28. 11:51:57

@Tamáspatrik:

Ha megvan a többsége egy pártnak, minek koalíció?

Horn se volt erre rákényszerülve, azért tette, mert nem akarta, hogy z SZDSZ ellenzékben legyen és keersztbe tegyen neki.

MEDVE1978 2020.12.28. 11:52:31

@élhetetlen: 12. Ezek alapelvek, amelyek tágíthatók. "a törvényesség elve, amely lényege szerint az átlátható, számon kérhető, demokratikus és pluralista jogalkotási folyamatra terjed ki.”.

Átláthatóra lehet mondani, hogy megjelenik nyilvánosan a Magyar Közlönyben, illetve az ellenzéki pártok képviselői megkapják a törvénytervezetet vita előtt. Számon kérhető: törvényességi szempontból számon kérhető, az ellenzék vitázhat róla a parlamentben, ha procedurális hiba volt, azt meg lehet támadni bíróságon stb.. Demokratikus? A közvetett demokrácia felkent papjai (megválasztott képviselők) "garantálják" azt, hogy a folyamat demokratikus akarat eredménye legyen. Pluralista: a sokszínűség irtó nehezen értelmezhető ebben a kontextusban. Erre is lehet mondani, hogy mivel az ellenzék véleményezhet, ezért sokszínű vélemény megjelenhet, tehát a rendszer "pluralista".
Erre mondtam, hogy gumileírás, beleérthető, magyarázható Orbán rendszere is.

Családtámogatás. Összességében pozitívnak tartom azt a két "célt", hogy Orbánék a gyerekszám növelését, tehát a magyarság, mint közösség lélekszám-csökkenésének megállítását tűzték ki célul, illetve, hogy ezt elsősorban a középosztályra fókuszáltan tették meg. Az anya-apa, homokos-nem homokos, szingli - házaspár témát nem keverném ide, az egy nagyon erősen átpolitizált, ideológiai kérdés. (Úgy gondolom, hogy a jelenlegi rendszerben minden olyan ember, aki egy gyereket meg akar menteni a pokoltól = állami gondozási rendszer, meg kellene kapja a lehetőséget erre. Attól függetlenül, hogy homoszexuális vagy egyedülálló-e. Az ok egyszerűen az, hogy a nyereség - a gyerek nem borzasztó körülmények között, molesztálva, sérülve, szeretet nélkül nő fel - bőven túlmegy a kockázaton - netán homoszexuális lesz a szülői példa hatására. Az SZJA kedvezményeket ennek fényében nagyon jó ötletnek tartom. A CSOK-ot kevésbé, az részben bőven politikai eszköz, mivel elsősorban a vidéki felső középosztálybelieket támogatja, így szavazóbázis megőrzés / toborzás az áttételes célja.

Tamáspatrik 2020.12.28. 11:54:49

@megamovieboy: Ez a mátrai erőmű ügy azért elég durva, ezért még egy másik kormány elő fogja venni a Mészárost és bíróság elé kerül. Az nem bizonyít semmit, hogy van másik x cége, ami rendben van. Itt kárt okozott a magyar államnak, és nem ő nyelte le a veszteséget.

CoolKoon 2020.12.28. 12:01:36

@megamovieboy: Ez, amit ide böfögtél, ugyanolyan kommunista undormány, mint ami 1989 előtt jött minden irányból. A dolgozó népünk győzni fog a kizsákmányoló impralsta-kaptalsta elnyomókkal szemben, és a mi drága fényeg Orbán elvtársunk majd elhozza a proletárdiktatúrát.

Tamáspatrik 2020.12.28. 12:02:55

@kvadrillio: Ez a hosszú szöveg az EU-ról méretes b@romság. Nem kötelező az EU tagjának lenni, ki is lehet lépni belőle annak, akinek nem tetszik. Ennyi.

nemecsekerno_007 2020.12.28. 12:05:08

@MAXVAL birсaman közíró: Horn azért lépett koalícióra az SZDSZ-el, hogy legitimálja a nyugat előtt azt, hogy a korábbi állampárt került hatalomra. Az SZDSZ volt a kóserpecsét.

Etniez 2020.12.28. 12:18:42

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Nekem sem az önkéntes az egyetlen, de biztos, mint az állami.
Egész életedben fizeted, aztán valaki, valamennyit visszaad az éppen aktuális számítás szerint. Mint egy lottószelvény..

Etniez 2020.12.28. 12:22:40

@MEDVE1978: Orbánék ott baszták el, hogy a jogosan és törvényesen megítélt pénzt elkezdték megkérdőjelezni, ezzel magát a bíróságokat és a jogállamot kezdték el megkérdőjelezni.
Ilyen nincs, ezt tilos.
Ki kellett volna csendben fizetni és dolgozni a megoldáson, hogy ilyen többet ne legyen.
Egyébként a romák integrációja nem szólam és reménytelen, hanem nagyon sziszifuszi munka, én sok sikersztorit is ismerek személyesen. 3 cigány ismerősöm is vitte valamire, putriból indulva, írástudatlan szülők gyermekeként. Csak szegregálni egyszerűbb.

Etniez 2020.12.28. 12:25:52

@MEDVE1978: A fogászat botrány, az államnak legalább az alapellátást fizetnie kellene (tömés nem amalgánnal, fogkőeltávolítás, gyökérkezelés húzás). Fogszabályzó, műfogsor, korona saját pénzből.

Magyarnak nincs erre pénz, ezért 50 évesen fogatlanok.

Etniez 2020.12.28. 12:29:00

@MEDVE1978: A Csok egy borzasztó eszköz, úgy hazavágta az ingatlanárakat, hogy szinte lehetetlen manapság bármit is venni, talán a mostani válság kicsit korrigálja az árakat végre.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2020.12.28. 12:40:35

@CoolKoon: Mert nyilván az USA mindenkinek a barátja és az embargó, bombázás, terroristák és 'civilek' pénzelése, tüntetések szervezése, paramilitáris szervezetek pénzelése, politikai nyomásgyakorlás stb. ezek mind a mi demokráciánk érdekében vannak a részükről. Örülök, hogy végre felnyitottad a szememet!

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2020.12.28. 12:44:35

@Tamáspatrik: Mindig élvezetes látni, hogy a ballib oldal gondolkodásmódja a gazdaságról odáig terjed, hogy adjuk el, abból pénz jön, ha tönkremegy semmi közünk hozzá, igaz nem lesz az ott élőknek munkája és nem csak a munkanélküliek családja, hanem az egész régió megsínyli, de a lényeg, hogy aki másként gondolkozik, annak börtönben a helye. A csórók meg kapnak segélyt hitelből, az jó lesz az ország többi részének is. Hallelúja!

CoolKoon 2020.12.28. 13:13:48

@megamovieboy: Nem, de az USA-val való barátkozás nemcsak a Nyugatnak, de Dél-Koreának, Tajvannak, Hongkongnak meg Japánnak is elképesztő fejlődést és gazdagságot hozott. Ehhez képest a piaszagú oroszokhoz való dörgölőzés mindenkinek "csupán csak" szenvedést és nélkülözést. A prosztó minidiktatúrákhoz való dörgölőzés pedig egy még ennél is szánalmasabb szint.

CoolKoon 2020.12.28. 13:16:56

@nemecsekerno_007: Ez a szösszeneted külön vicces az angol kamionstopról meg az Angliában lerabolt Tesco-król készített képek fényében :D És ez még csak egy kis ízelítő volt. Nagyon rosszul járnának azok, akik - Putyin atyátok szirénhangjainak engedve - kilépnének az EU-ból. És ezt a fizetett trollokon kívül egyelőre mindenki tudja...

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2020.12.28. 13:30:24

@CoolKoon: Azért lehetne egy gyönyörűszép listát összeállítani az amerikaiak által támogatott diktátorokról.

CoolKoon 2020.12.28. 13:51:26

@megamovieboy: Lehetne. Viszont még ha akarnál se tudnál soha, egyetlenegy olyan országot se találni Oroszország történelme során, amely orosz csatlósállamként jólétben élt volna. Mérhetetlen nyomorban és földi pokolban élőt viszont rengeteget. Mindenhova azt vitték, ahova csak betették a rusnya pofájukat.

CoolKoon 2020.12.28. 13:54:11

@MAXVAL birсaman közíró: Jaaa, hát Rákosi elvtárs se volt rákényszerülve arra, hogy bárki mást meghallgasson a szovjet tartótisztjein kívül. És lám, mennyi sok jót tett, garázdálkodásának hála a haza fényre derűlt, ugye?

törppicur 2020.12.28. 14:19:14

Az, hogy aki többségben van köteles lenne, vagy valami etikai elvárás lenne vele szemben ugyanolyan bullshit, mit ha zat állítanám, hogy koalíción kívülről nem szabad támogatni a kormányon lévőket.

2010 után elég nehéz lenne olyan pártot találni, amely céljaiban és módszereiben nagy átfedésben lett volna a Fidesszel, ezért nem is volt koalíció. Kicsit rosszabb a helyzet, ha koalíciókényszer van a vezetés (hatalom) megszerzése és megtartása érdekében. Az MSZP-nek annak idején a megtartáshoz kellett a szadesz, ez egyszer bejött neki, másodszor nem. A mostani moslékkoalíciónak (lásd szivárvány) még rosszabb a helyzete, mert már a megszerzéséért is le kell hazudni a csillagot az égről és ne legyen lehetőségünk megtapasztalni, milyen az amikor kapaszkodnak a bársonyszékbe, asztalba, kisszékbe, bármibe.

törppicur 2020.12.28. 14:22:22

@Tamáspatrik: azt nem állítanám, hogy Orbán 2020 intézkedéseinek semmi köze a járványhoz, szerintem teljesen másokat lépett volna 2022-re felkészülés jegyében, mint amit kikényszerített a helyzet.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2020.12.28. 14:34:18

@CoolKoon: Ez az orosz csatlósállam az egyik legnagyobb baloldali bullshit. EU és NATO tagok vagyunk és nem is akarunk kilépni. A metrón megy az okoskodás, meg az atomerőmű építésen. Meg az amerikaiaknak nagyon fáj egy orosz bank Budapesten. Az erőmű turbináját a GE fogja szállítani, szóval így már nekik is rendben van. Amúgy is egy csomó helyen építenek a világban. A metrónál meg nem a kaszni a lényeg, hanem a motor, az még 50 évig bírja.
Ellenben, ha megnézed kinek is van valóban befolyása nálunk, akkor azok a németek.

ulpius66 2020.12.28. 14:34:19

@MEDVE1978:

NEM A MAGYAR EGÉSZSÉGÜGGYEL VAN A GOND, HANEM A DOLGOZÓ PROLETÁROK "EGÉSZSÉGES ÉLETMÓDJÁVAL"!!!!!!!!

Mindegyik iszik, dohányzik, kávézik, drogozik, össze-vissza zabál mindent (főleg egészségtelen kajákat...) semmit sem mozog, állandójan mindenen stresszel, nem ismeri a "prevenciót" ha véletlenül orvoshoz megy a gyógyszert össze-vissza szedi, stb .... szóval mindent elkövet az egészsége ellen!

DE TELI POFÁVAL ÜVÖLTI, HOGY SZAR A MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY!!!!!

ulpius66 2020.12.28. 14:40:01

@MEDVE1978:

Nézd meg a magyarok Covid-elleni oltási hajlandóságát......

Az egészségügyi dolgozók 35-40% oltatja be magát, a normál népesség 14-15%..........

NOOOOOOOORMÁLIS?????????

Miközben Németországban a lakosság kétharmada beoltatja magát a COVID-ellen!!!!!

DE AZÉRT SZAR A MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY!!!!!!!

... ÉS HA COVIDOS LESZEK, ENGEM IGENIS GYÓGYÍTSON MEG!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
(igaz semmit, de semmit sem teszek meg azért, hogy ne legyek Covidos........)

CoolKoon 2020.12.28. 14:42:58

@ulpius66: Igen, ez így van. Nagyon sokan mindent megtesznek azért, hogy az egészségük minél gyorsabban lerongyolódjon. De ettől még a magyar egészségügy tényleg szar, és kórházi fertőzésbe belepusztulni szintén eléggé szar. Ráadásul a számok nem hazudnak: a magyarnál is egészségtelenebb életmódot folytató átlagamerikaiak születéskor várható élettartama így is jóval magasabb a magyarénál.

vackor1 2020.12.28. 14:44:18

OFF lesz némileg..
Valaki felhozta itt megint a jogállamisági vétóval kapcsolatban, hogy a fényességesnek valójában igaza volt, mert nincs definiálva és ilyenek..
Én meg azon töprengtem akkor is, amikor ez téma volt , hogy mi is van itthon az egyeztetés nélküli, egyéniként/salátatörvényben elbújtatva , egy nappal/pár órával a szavazás előtt beadott törvényekkel ? ( meg sem említem a visszamenőléges hatállyal bírót... )
Az nyilván mind roppant demokratikus, de az, amire a csatlakozáskor - ami amúgy nem volt kötelező, mi ( és ugye a tévedhetetlen géniuszék IS és azok a jól ismert nickek IS, akik örültek, hogy végre életükben először mehettek Nyugatra, vehettek maguknak "ádidászt", meg hűtőt, meg milkát, stb. ... most ezerrel mocskolják az EU-t ) remegtünk érte ,igent rebegve az ISMERT feltételekre - még tudták mit is jelent , most valahogy a fejüket fogva vakaróznak és hirtelen nem is értik mi az, még csak a saját Várhelyi Olivérjüket sem kérdezték meg, aki pl. hivatalból kéri számon MOST a jogállamiság feltételeit a most csatlakozni kívánókon...

Az a balhé sem szólt semmi másról mint a pénzről, amit kontroll nélkül akar ellopni.Pontosan ugyanezt csinálta, amikor az IMF-t "kirúgta", ugyanígy piacról vett fel rosszabb kondíciókkal hitelt, mint a mostani kötvénykibocsátásai ,hiszen azt ellenőrzés nélkül lehetett "költeni" ( a.k.a. lopni ) , a szavazóinak jelentős része meg fel sem fogja/nem is érti ezt , akik meg igen, azoknál nagy valószínűséggel a kognitív disszonancia nem engedi ennek az elismerését..
Szintén nem ide tartozik, de most fizettünk vissza 100 milliárdokat a remek letelepedési-kötvény biszniszre, ami gyakorlatilag megint egy hitel volt, azon is rögtön kerestek pár 10/100 milliárdot a kiválasztottak.. - ugye ez is ellenőrizetlenül osztogatható pénz volt, most meg az ország- azaz MI, mind - fizetjük vissza.
Ezt az embert a saját gyarapodásán és hatalmi tébolyán kívül semmi nem érdekli, nagyon rossz lehet neki, hogy valami(ke)t ennyire kell kompenzálnia.

ulpius66 2020.12.28. 14:44:57

A bunkó magyar ballibsi mindent elkövet, hogy Covidos legyen!

Ugyanakkor teli pofával üvölti, hogy "a kormány semmit sem tesz a járvány ellen, ha meg tesz valamit, azt is rosszul....."

ulpius66 2020.12.28. 14:49:30

@vackor1:

Én megértem tébolyodat!

Mióta szavazol a ballibsikre?

Immáron bő tíz éve messze kerültetek a mézes bödöntől!

Tényleg kibaszott szar érzés lehet!!!!!!!!!!!!!!

Hát mostan ez maradt nektek.....

Teli pofával üvölteni, hogy "MAGYARORSZÁGON MINDEN IS SZAR!"

CoolKoon 2020.12.28. 14:57:16

@megamovieboy: "Ez az orosz csatlósállam az egyik legnagyobb baloldali bullshit." - Már csak azért is tudja minden épeszű ember, hogy ez nem bullshit, mert annak idején a világ ÖSSZES kommunista pártja (kivéve a kínait) lényegében Moszka meghosszabbított kezeként funkcionált. Aztán miután elkezdték magukat szociáldemokratáknak hazudni, akkor már tagadták ezt, mindenesetre attól még tény maradt, hogy azok a kis hazaáruló mocskok nem a saját országukhoz voltak lojálisak, hanem a moszkvai elvtársakhoz.

"EU és NATO tagok vagyunk és nem is akarunk kilépni." - Ja, az angol elit is ezt mondta. Ehhez képest Vityacsászár, meg az ostoba bábpártjuk, a Mi hazánk nevű kisnyilasok időről időre mindig elejtik, hogy "nem köll a EU".

"A metrón megy az okoskodás" - Ami azt illeti, eleinte kimondottan jó ötletnek tartottam, hogy az eredeti gyártó végezze a felújítást is, hiszen azok a kocsik tényleg nagyon sokat kibírtak, és hát a gyártónak csak megvannak hozzájuk az eredeti tervei is. A kiábrándulás akkor jött, amikor az első felújított szerelvények pillanatokon belül rohamtempóban rohadni kezdtek.

"A metrónál meg nem a kaszni a lényeg, hanem a motor, az még 50 évig bírja." - looool hát időnkénti újratekercseléssel a motor az gyakorlatila a végtelenségig is bírja :D Ha szerinted annyira lényegtelen az újkorában is rohadó kaszni, akkor szerinted miért nézik a műszaki vizsgán is? Viccből?

"ha megnézed kinek is van valóban befolyása nálunk, akkor azok a németek." - Ez így van, de a moszkvai elvtársakkal ellentétben a németeket abszolút nem érdekli, hogy mi történik a magyar ugaron, amíg megy az üzlet (pl. az se érdekli őket, hogy az M. Richárd nevű udvari verőlegény, a Dózsa György úti gázoló "egyszer csak" egy pizzéria tulajdonosa lett, ingyen és érdemtelenül, az eredeti tulajdonos elűzésével, egészen addig, amíg az ő cégeikkel meg nem csinálják ugyanezt).

vackor1 2020.12.28. 15:11:33

@ulpius66: Tudod én azért nevetek rajtatok, mert én TUDOM, hogy mekkora öngólt lőttök minden ilyen személyeskedő kommenttel.
Ugyanis nektek fogalmatok sincs arról ki vagyok, mivel foglalkozom, mim van, hogyan élek, de ész nélkül prejudikáltok.
Megsúgom: szerencsére semmi hatása nincs az életemre amit ez a mostani felkapaszkodott, gerinctelen, erkölcstelen, pökhendi bagázs művel - van olyan eleme a portfóliómnak , ami sokszorosan hozott a járvány miatt és előtte is nagyon jól éltem, köszi , azaz nekem nem "szar", ahogy roppant intelligensen kifejezted magad - , csak látom, hogy mik történnek és látom a rendszer nagy kiszolgálóit. És néha olvasom itt a KICSIKET is, mert mindig ugyanazok árazzák be magukat .. :)
Ha megkímélsz egy újabb személyeskedő "választól" , azzal magadnak spórolsz meg egy felesleges kommentet, vannak , akik nem vitapartnerek. Az én köreimben ezt úgy szoktuk megfogalmazni, hogy úriember nem vív párbajt fegyvertelennel. SZELLEMIT sem.

vackor1 2020.12.28. 15:14:00

De ha már ma írok is, akkor : egy másik ismert "professzor" meg azt írja, hogy az ő TB-jét a szülei fizették, amíg tanult, másé biztosan nem... A következő posztjában meg rögtön azt írja, hogy valakik örüljenek, hogy ellátják őket MÁSOK befizetéseiből.. Sajátságos logika és még csak észre sem veszi..Azt hiszem ezt nem is kell minősíteni, megtette - ismét - saját maga , sikerült megint magát minősítenie.
Pluszbónuszként azon örvendezik, hogy ő milyen kevés adót és TB-t fizet.. Hááát... Van minek örülnie, na...

Sancta simplicitas, ahogy a művelt sztyeppei - akiknek nyilván nagy imádója a többi kollégájával együtt, mert az EU-t és a Nyugatot csak ócsárolják egyfolytában- mondja..

Nyilván magadra ismersz ez alapján, már most mondom , hogy a kollégádnak előbb írt kommentem utolsó bekezdése rád is vonatkozik.

ulpius66 2020.12.28. 15:29:54

@vackor1:

HÁT AKKOR KIBASZOTT JÓ NEKED!!!!

Tök mindegy ki van kormányon, neked mindig jó! (mán a portfóliódból ítélve.....)

Anyagilag akkor téged nem érint a Patás "ámokfutása".... ellenben igenis érint szellemileg!!!!!!!!

AZ IGEN-IGEN FEJLETT BALLIBSI SZELLEMEK NEHEZEN FOGJÁK FEL, HOGY A PATÁS SZELLEMILEG ÁLLANDÓJAN TÖNKRE VERI ŐKET!

HÁT EZ IS KIBASZOTTUL TUD FÁJNI!

HA MÁN MEGVAN MINDENED (+ JÓ PORTFÓLIÓD....) CSAK A HATALOM HIÁNYZIK!!!!
(az biztos, hogy főleg a hatalom hiányzik!!!!!!!!! ahogy Csurka Pista bácsi megmondta . "A hatalom a baszásnál is édesebb!" ......DE jó lenne, szabad bejárás bármelyik minisztériumba............
pont arra jók az ész és értelemnélküli panel-prolik, hogy az ilyen "mán mindenem megvan, csak a hatalom hiányzik" emberkéknek kitapossák a hatalomhoz vezető utat....)

nemecsekerno_007 2020.12.28. 15:33:18

@CoolKoon: Nem én verlek át 10 éve, hanem a ballib ellenzék és még jól meg is élnek belőle.
Nem miattam vagy frusztrált, akkor meg miért engem b@szogatsz?!?!?

nemecsekerno_007 2020.12.28. 15:36:41

@vackor1: Sajátos logika?! Asszem te úgy általában a logikiával vagy bajban.

1. igen, a szüleim fizették a TB-met amikor még nem dolgoztam
2. amióta nyugdíjasok, azóta meg én fizetem nekik
3. akinek külföldön dolgozik a gyereke az egy fillér TB-t nem fizet, ergo azt valaki más fizeti.

Ha biztosítás jellegű lenne az EÜ, akkor ezek kb. másnap kiderülnének, de mivel szociális ellátás ezért lehet neked is ilyen ,,sajátos,, logikád.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.12.28. 15:39:26

@ulpius66: hazudsz

"Magyar GDP

2010 ------ 27,4 ezer milliárd forint

2019 ------ 47,5 ezer milliárd forint"

Magyar GDP

2010 ------ 100 milliárd euro

2019 ------ 131 milliárd euro

És a 2019-es adatból vonj le kb 4 milliárdot, ami az EU-s támogatás volt!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.12.28. 15:40:21

@ulpius66: "A bunkó magyar ballibsi mindent elkövet, hogy Covidos legyen!" - ezt honnan vetted?

midnight coder 2020.12.28. 15:43:59

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Azért a technológia ehhez már bõven rendelkezésre állt legkésõbb a 2000-es évek közepétõl. Semmi akadálya nem lett volna egy állami szervert létrehozni, amibe kötelezõen be kellett volna csatlakozniuk a számlázóprogramoknak és a pénztárgépeknek. Lehet, hogy sok cég prüszkölt volna miatta, de azok szerintem most is prüszköltek.

midnight coder 2020.12.28. 16:03:09

@ulpius66: A magyar egészségügy úgy szar ahogy van, és amúgy a sportember is pont úgy megdögölhet mint te, sõt még úgyabban mert a sportolókat a dopping is irtja.

CoolKoon 2020.12.28. 16:20:32

@nemecsekerno_007: El vagy te tévedve szerintem. Nem az átverés zavar, ugyanis van annyi eszem, hogy felfogjam, hogy a politikusoknál a hazudozás alapvető szakmai követelmény. Ami rohadtul zavar az az elmúlt 10 év értelmiségellenes ámokfutása, hogy (kétségtelenül bosszúból) pártunk és kormányunk, de főleg Orbán Viktor gyakorlatilag mindent megtesz azért, hogy bezúzza és elpusztítsa a komplett magyar elitet, gyakorlatilag mindenkit, akinek van agya. És persze emellett még lop is kendőzetlenül (sőt, egyre kendőzetlenebbül). Ugye az előbbit a Nyugat komplett leszarja, mert hát nem az ő bajuk, az utóbbi viszont nagyon is zavarja őket, mert az ő pénzükből meg a hepaj (meg a bérkommentelő trollok közmunkabére). És persze amikor hangot adnak nemtetszésüknek, akkor rögtön rázendül a "mi is elhagyhatjuk az EU-t" című blöff, ami amúgy politikai-gazdasági öngyilkosság lenne Magyarország számára. Ezért vagyok frusztrált, a lecsúszott, utolsó vidéki suttyó alkeszeknek (meg bűnözőknek) tetsző garnitúra miatt, nem az átverésért.

CoolKoon 2020.12.28. 16:25:26

@MAXVAL birсaman közíró: Értelmetlen? Érdekes, valahogy az általad felhozott párhuzam MINDIG csak olyankor jön elő, ha azt kell megmagyarázni, hogy miért gázol át egy darab (állam)párt mindenen és mindenkin. Csak hát az a helyzet, hogy azoknak, akiknek a pofájába lépnek az ilyenek, ez nem fog tetszeni. És hát ha az az irány, hogy "nekünk mindent szabad, mert mi vagyunk a többség", akkor megfelelően sok haragos összegyűjtése után ez robbanóképes elegyet tud képezni. Vedd még hozzá a csőd szélén tántorgó egészségügyet, a kisemmizett rendőrállományt, no meg az EU-s pénzek befagyasztását, és a látványos eredményekre nem igazán kell majd várni. Na EZÉRT nincs olyan, hogy "többségben vagyunk, ezért basáskodhatunk".

midnight coder 2020.12.28. 16:28:54

@nemecsekerno_007: Az a hiba a képletedben, hogy a gyerekeid oktatását, TB-jét, GYES-t, GYED-et, CSOK-ot, stb. nem csak te fizetted, hanem az egész társadalom. Bár gyereket vállalni a szülõ oldaláról sem olcsó mulatság, de állam bácsi még a középosztálybeli gyerek estén is beletesz legalább ugyanannyit, lumpenproliék 9 gyerekéről nem is szólva. Ezzel együtt a munkaerő szabad áramlása tényleg katasztrófa ennek a régiónak, de erre nem a nyugdíj a megoldás.

midnight coder 2020.12.28. 16:36:50

@CoolKoon: Igazából csak a baloldali humán értelmiséget pusztította, azokért meg nem kár. Erre amúgy a baloldal is rájött, a Népszabó nevű balfék értelmiségi kifizetőhelyet ezért hagyták bevetni sóval. Ez a csapat - ahogy általában a humán értelmiség - Kádárék idejében még roppant fontosnak számított: ha két koszlott tarisznyás bölcsész összesúgott egy bisztróban már összefosta a bokáját a rendszer, ugyanakkor ez a fontosság az elmúlt pár évtizedben szinte teljesen megszûnt. Ebben amúgy sokat segítettek az olyan remek TV műsorok is, mint a Mónika-show, vagy a Való Világ N+1 és társai, illetve az egyéb agyrongáló balfék kulturális mozgalmak.

midnight coder 2020.12.28. 16:55:48

@vackor1: Bár alapvetően van igazságod, pár pici dologban azért vannak keverések abban amit mondasz. Elõször is, ami az EU-hoz való csatlakozásunkat illeti, az 2006-ban volt. A gengszterváltás pedig 89-ben. Az istenadta nép akkor mehetett "nyugatra" először, hogy megvegye a vietnami kisgyerekek által megvarrt sportruházatot. Illetve menni mehetett korábban, is csak akkor ki kellett váltania a nagyszülők és a dédszülõk valutakeretét is ugyanehhez. Ez a "csatlakozás" pedig nem a mi ötletünk volt, hanem azok a jóelvtársak vitték csődbe a rendszert, akiknek az utódait ma "demokratikus ellenzéknek" hívjuk. Akik amúgy már 3 évvel a gengszterváltás elõtt elkezdték szétlopni az országot, ergo amikor a párttitkár elvtárs még bőszen szónokolt a népnek, hogy még ebben az ötéves tervben meg kell húzni kicsit a nadrágszíjat, de majd a következõ már jó lesz, a főelftársi már javában tömték a zsebüket.

A másik dolog az, hogy az az Európa amihez anno mi csatlakoztunk nagyon nem az az Európa volt amit mi most annak hívunk. És persze akkortájt az európához csatlakozás zászlaján a gazdasági felzárkózás volt (amiből nem sok minden sikerült), és nem a különféle deviáns kisebbségek támogatása.

A jogállamiság dologgal kapcsolatban pedig az igazi baj az, hogy a dolognak van olyan olvasata, hogy a mainstream európai politika ami mostanság leginkább a "progresszív" címkével jellemezhető megpróbálja ellehetetleníteni a velük ellentétes értékeket valló kormányok működését, lazán figyelmen kívül hagyva a mögöttük álló választói akaratot, és szembeköpve azt a demokráciát amit a szavak szintjén pont ők akarnak megvédeni. Amivel amúgy alapvetően nem az a bajom, hogy Orbánékat seggberúgják, elvégre rászolgáltak, hanem az, hogy ez a mainstream európai progresszió kb. annyira életképes társulat mint az észak-koreai kommunista párt.

nemecsekerno_007 2020.12.28. 17:01:26

@CoolKoon: Értelmiség-ellenes kirohanás?! Ezek az értelmiségiek szinte egytől egyik közpénzből éltek vagyis az adónkból. MTA, SZFE. Ez egy szimpla mocsárlecsapolás, amit a békák próbálnak ,,leszámolásnak,, beállítani. Egy közpénznyelő mocsár lecsapolása.
Ezt akarod nekem eladni?!

nemecsekerno_007 2020.12.28. 17:03:24

@midnight coder: Te legalább megértettél valamit az egészből amit próbálok leírni. Ez gyakorlatilag egy agyelszívó gépezet, aki a költsünk többet oktatásra szöveget nyomja, az ezt a gépet eteti.
A többség fel se fogja az egészet, annyira az ego bűvöletében élünk. Valósítsd meg önmagad, akár a közösség rovására is.

nemecsekerno_007 2020.12.28. 17:04:32

@CoolKoon: Amúgy felmondtad a szokásos mantrát.

CoolKoon 2020.12.28. 17:08:12

@midnight coder: "Igazából csak a baloldali humán értelmiséget pusztította" - Ez csak az MTA bezúzásáig tűnhetett igaznak, azóta nettó hazugság. És mivel az úthenger sosem áll meg, a sor még folytatódni fog. Ugyebár a következő célpont szinte biztosan a BME lesz, hiszen az még az ország egyik olyan kiemelkedő tudományos intézménye, amelyet nem rohasztottak le.

"Erre amúgy a baloldal is rájött, a Népszabó nevű balfék értelmiségi kifizetőhelyet ezért hagyták bevetni sóval." - Ezt az okfejtést nem igazán értem.....

"ez a fontosság az elmúlt pár évtizedben szinte teljesen megszûnt" - Nem, speciel a mérnökök meg a programozók fontossága azóta se szűnt meg, sőt!

"Ebben amúgy sokat segítettek az olyan remek TV műsorok is, mint a Mónika-show, vagy a Való Világ N+1 és társai" - Ami azt illeti, ezek a műsorok történetesen pont azoknak a rétegeknek készültek/-nek, amely a Fidesz törzsszavazóit is adja.

CoolKoon 2020.12.28. 17:16:57

@nemecsekerno_007: "Ezek az értelmiségiek szinte egytől egyik közpénzből éltek vagyis az adónkból." - És akkor mi van? Pusztuljon a biológus meg a vegyész, ha állami pénzen él? Nem baj, majd elmegy Nyugatra, és valamelyik nyugati állam pénzén fog rákgyógyszert kutatni.

"MTA, SZFE" - Ja. Gondolom, se a tudomány, se a filmművészet nem hiányzik. Bezzeg ha a lebujokat csinálnák át parancsszóra mondjuk kávézókká, akkor gondolom ott dobálnád a Molotov-koktélokat a Kossuth téren...

"Ez egy szimpla mocsárlecsapolás" - Aha, mocsárlecsapolás. És melyik lesz a következő "mocsár"? A BME? Az ELTE? Vagy valamelyik vidéki egyetem? Mert ennek sose lesz vége, amíg minden értelmiségi műhely be nem lesz zúzva. Az utána következő világban meg értelmiségieknek már nem igazán lesz hely, csak nyáladzó, idióta bólogatójánosoknak.

"Amúgy felmondtad a szokásos mantrát." - Érdekes, az előbb még frusztrációról hadováltál... De mindegy is, nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy egy értelmiségi ettől a folyamattól (na meg az M. Richárd-féle udvari maffiózóktól, meg az egyéb söpredéktől) hányni tudna. És ez nem a "minden csoda csak három napig tart" kategória, ugyanis pártunk és kormányunk rombolásának súlyos, hosszan tartó következményei lesznek.

vackor1 2020.12.28. 17:20:28

@midnight coder: ..." A gengszterváltás pedig 89-ben. Az istenadta nép akkor mehetett "nyugatra" először, hogy megvegye a vietnami kisgyerekek által megvarrt sportruházatot..."

Opppsz, igazad van, erre valóban nem figyeltem, azért nem maradt meg bennem különleges élménynek a dátum , mert én már a 80-as évek elejétől kezdve évente többször jártam Szüleimmel - legálisan :) - és a sport miatt is Nyugatra. :) Ettől függetlenül valóban figyelmetlen voltam, köszi.
A 3 évenkénti 50 $ keret meg nem "ér", senki nem annyival indult, de ugye az egy alapvetően más rendszer volt, azért nem jeleztem külön.

:)

vackor1 2020.12.28. 17:25:21

@CoolKoon: Ezt írod : " És akkor mi van? Pusztuljon a biológus meg a vegyész, ha állami pénzen él? Nem baj, majd elmegy Nyugatra, és valamelyik nyugati állam pénzén fog rákgyógyszert kutatni."

Telitalálat egy mai cikkre :)) ( és előre tudom mi lesz a hörgés izénicklényektől.. ) :

telex.hu/koronavirus/2020/12/28/richard-dawkins-nobel-dijat-kovetel-kariko-katalinnak

CoolKoon 2020.12.28. 17:40:21

@vackor1: Hát igen: "Karikót 1985-ben pedig a Szegedi Biológiai Központból bocsátották el többed magával egy leépítéskor." Ilyen leépítések valószínűleg a Palkovics által kézivezérelt új, illatosabb kutatói hálózatnál is lesznek. Gondolom, a folyamat tipikusan magyaros lesz: pofára kirúgnak mindenkit, aki egy kicsit is unszimpatikus a rohadék Palkovicsnak, érdemeikre való tekintet nélkül. Ja hogy a nyugati egyetemeken is sokat kell vergődni? Igen, mert hatalmas a konkurencia, Amerikában konkrétan ölre mennek 2-3 évente minden egyes kutatói posztért a világ legjobb koponyái. Viszont - Mo-al ellentétben - az egyetemekről "kint rekedtek" nem kényszerülnek az ország elhagyására, hanem a világ legjobb cégeinél dolgozhatnak. Na ez az, ami Mo-n soha a büdös életben nem fog megtörténni, de soha.

vackor1 2020.12.28. 18:04:18

@CoolKoon: Van pár ember/család, akiket nagyon jó/legjobb barátaimnak nevezek - együtt töltjük akár a karácsonyt, szilvesztert, rengeteget utazunk kül -és belföldön is , sok időt töltünk együtt-, az egyikőjük öccse , akivel szintén nem egyszer találkoztam, de ő nem tartozik a szoros ismeretségi körömhöz, ( majd' egy évtizednyi munka után, nem egyszer kinevezve , pár nap múlva már csak ex ) rektor , nem nevesítem. Az előzőeket csak azért írtam, mert ez nem a hallotta valaki valahonnan és az ő keresztanyja szomszédjának a volt osztálytársa- történet, hanem elsőkézből származó, valós infó, pont az általad említett "úrral" kapcsolatban. Nincsenek illúzióim a mostani bagázzsal kapcsolatban , volt politikus üzlettársam is van, öregfiúk csapatában képviselőkkel fociztam , egyik barátnőm államtitkár egyik kis, ezredik munkatársa, elhiheted, hogy rengeteg mindent hallottam már, de azt a történetet még én is elhűlve hallgattam barátomtól.
Summa summarum : nem lesznek, VANNAK.

CoolKoon 2020.12.28. 18:21:14

@vackor1: Ó igen, ez a "legszebb" az egészben: ugye a "forradalom felfalja a saját gyerekeit" logikája szerint az se garancia semmire, ha az ember "haver", hiszen attól még - érdemeire való tekintet nélkül - ugyanúgy és ugyanolyan gyorsan lapátra kerülhet, mint bármilyen "ellenzéki" (igazából ez a legnagyobb baj az egészben: semmire nincs garancia, arra se, hogy egy Fideszes NER-lovagra nem adják meg másnap a kilövési engedélyt). Ilyen légkörben nem lehet normálisan dolgozni sem, mert egy idő után egyszerűen megfojtja az embert.

élhetetlen 2020.12.28. 18:36:16

@midnight coder: „A felhõ ilyen szempontból kifejezetten jó ötlet”. Az ötlet jó, de nekem mások a tapasztalataim, mint neked. Tavaly sajnos megfordultam pár helyen, a derekam megadta magát. Az ORFI volt az első, eltanácsoltak, mert ödémás a lábam, nem tudnak infúzióban izomlazítót adni. Szent Imre, vízhajtóztak, és vizsgálatok, ott kiderült, hogy fújhattam volna az izomlazítót, összeroppant egy csigolya. Fél év múlva, (mázli) megműtöttek, de előről az összes vizsgálat, labor, mert a felhőben nyoma sincs, hogy voltam a Szent Imrében. A zárójelentés papíron, fényképezhettem, és küldhettem át a körzetinek. A felhőben egyik kórházból sincs egyetlen adat sem, csak a körzetim által felírt gyógyszerek. Ezért látom úgy, hogy valami nem kerek.
A másik, a kártyás fizetés jó. De az „azt is meglépném, hogy kivonom az 5000 forintnál kisebb címletû pénzeket a forgalomból”, már necces. Nem mindenki él úgy, mint te. Havi bevásárlás házhoz szállítással megy. De néha elfogy a tejem, kenyerem. A Tesco kihozza a kétezres tételt is, 1750-ért, a Spar 10000 alatt nem is hoz ki árut. Ilyenkor van az, hogy jön valaki, és megkérem, hogy hozzon tejet, kenyeret. Át lehet utalni 500 forintot is, kivéve, ha megdöglik a számítógép, ami azért előfordul, mert akkor fizetésképtelenné válnék.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.12.28. 19:21:07

@CoolKoon:

Szóval a választásokon nyertes párt ne kormányozzon, ne valósítsa meg elképzeléseit? Akkor minek vannak választások?

CoolKoon 2020.12.28. 19:25:52

@MAXVAL birсaman közíró: Kormányozzon, de az, hogy nyert a választásokon, nem jelenti azt, hogy joga van pl "megbüntetni" azokat, akik nem rá szavaztak. Csak hogy te is értsd: attól, hogy a Fidesz nyerte a választásokat, még a kétharmad ellenére sincs joga ahhoz, hogy a b uzik Kossuth téri kivégzését élőben adja a királyi tévé, hogy eltöröljék a nők választójogát, vagy hogy húsdarálóba dobálják az ellenzéki szavazókat, bármennyire is szeretnék ezeket.

CoolKoon 2020.12.28. 19:38:09

@MAXVAL birсaman közíró: Ezek PÉLDÁK voltak. Mondjuk az eddigi lépései afelé tendálnak, de nem az a lényeg. A lényeg, hogy a többség a választási győzelem ellenére se önkényeskedhet a kisebbség fölött. Gyakorlatilag a legtöbb nemzetközi szerződés is erről szól. Ahol ugyanis a többség úgy gondolja, hogy bármit lehet, azokból pillanatokon belül olyan helyek válhatnak, mint Jugoszlávia, Bosznia, Koszovó, Szudán, Szomália, Burma vagy a világ többi, hasonszőrű pöcegödre. Ugyanis "kisebbség" (=kipécézett csoport) bárkiből lehet, akár egyik napról a másikra is. Akár még belőled is...

CoolKoon 2020.12.28. 19:51:40

@MAXVAL birсaman közíró: Attól függ, hogy mi van a programjukban. Pl. az ellenzéki városok "kiéheztetése", a tudományos műhelyek szétverése, egyetemek elüldözése igenis önkény. Udvari maffiózók és verőlegények alkalmazása, meg ellenzéki politikusok állami épületből való kidobatása szintén. Ahogy az ellenzéki képviselők és újságírók önkényes parlament-beli csuklóztatása is az.

midnight coder 2020.12.28. 20:08:23

@élhetetlen: Nekem a háziorvos csinált vérképet, az felment a felhõbe és én is látom, ahogy a magánkórház által készitett vérképet is. Viszont az tény, hogy a magánkórház az általa készített vizsgálatokat nem lõtte fel a felhõbe, azt csak a cég online felületén lehet látni. Ami szerintem a szabályozás és / vagy az infrastruktúra hiányossága, szóval van még ott hova fejlõdni, de az irány jó.

Amúgy ma már van olyan Pl. hogy Revolut, ahol az ebéd árát is át tudod utalni a haverod számlájára ha õ fizetett.

midnight coder 2020.12.28. 20:24:26

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Volt netem 2000 tájékán, sőt akkorra szerintem már kábeles netem is volt. De a betárcsázós net is 1000x megbízhatóbb volt, mint az államigazgatásban akkoriban használt megoldások (nem tudom mond-e valamit neked az az szó hogy NYENYI). Egy http uploadot 1-2 megárval naponta azért át lehetett volna zavarni még egy betárcsázós modemen is, pláne már 2005 tájékán. Egy biztos: Orbánék ezt a lépést jól csinálták.

midnight coder 2020.12.28. 20:27:35

@vackor1: Nem ért, de elég sokan voltunk kinn vele. Sõt, egész (kis) ipar épült Pl. a számítógép alkatrészek behozatalára és értékesítésére a mûszaki bizományiknál. Mondjuk pont 89-ben én sem voltam kinn, sõt utána nagyon sokáig nem. De akkoriban a nagy Gorenje láz legalább akkora esemény volt mint a taxis-blokád.

élhetetlen 2020.12.29. 00:15:19

@midnight coder: Nem értjük egymást, de mindegy. Az irány jó, de én mást tapasztalok, mint te. Nekem az lenne jó, ha a Gerincklinika várójában nem csak két karfás szék lenne, hanem mindegyiknek lenne karfája, mert oda nem azok járnak, akik leülnek lazán, és felpattannak, ha kell. Át kellett élnem, hogy meghalt a rendszerük, és a kilenc órás időpontom du. 2-re csúszott, és el kellett mennem wc-re. Leülni le tudok, (sőt, leesni is) bárhová, aztán ültem, és vártam, hogy megkeressen a barátnőm, aki aztán segített felállni, mert sem kapaszkodó, de még egy kilincs sem, ami segítene, csak egy kis bigyó, amivel zárod az ajtót. Amíg bent voltam, napi 30 000 a kétágyas, amihez tartozik fürdőszoba. Oda kérhetek wc magasítót, a tizen szobához tartozó folyosói wc-re nem. Ha ezek rendben lennének, akkor jöhetne a felhő.
Revolut. Felnőtt korú mobilom van, telefonálni, sms-t küldeni, fényképezni tudok vele. Ja, csak egy kamerás, de ez elég. Nem veszek okos telefont, és nem nyitok másik bankszámlát, nem kérek másik kártyát, mert annyit nem ér, hogy pár száz forintot ingyen utalhassak át. Mondtam, más életvitel.

élhetetlen 2020.12.29. 01:28:17

@MEDVE1978: Átlátható, mert utólag megjelenik a közlönyben? Innét kezdve nem stimmel. „illetve az ellenzéki pártok képviselői megkapják a törvénytervezetet vita előtt.” Ja. Éjfélkor benyújtják, másnap megszavazzák. Egyéni indítványnál nincs előzetes egyeztetés. Nem láttál olyan riportokat, ahol kormánypárti mond valamit a szavazásról? Az ilyenek, hogy nem olvastam, de azt mondták, meg kell szavazni (pártfegyelem), vagy a nem olvastam, de, ha X nyújtotta be, akkor biztosan jó? És évek óta már csak ez megy.
Más „Most már biztos: lebontják a cölöpházakat a Fertő-tónál… sem katasztrófavédelmi, sem pedig környezetvédelmi szempontból nem felelnek meg a hatályos hazai és uniós jogszabályoknak”, de, mikor építették őket, akkor nyilván megfeleltek az akkori jogszabályoknak. Ja, most útban vannak, akkor hess! „állami pénzből épülhet négycsillagos szálloda, kikötő és 16 teniszpálya”. Index - Belföld - Lebontják a cölöpházakat a Fertő-tónál . Én is aggódom, mert Kenesén van egy 150 négyszögöles telkem egy kis nyaralóval, ami ugyan nem ér le a vízig, de két háznyira van a strand. Ha a víz felé nézünk, a jobb oldali szomszéd a volt Matáv üdülő, a baloldali egy 550 millióért árult „palota”. A palota telkének az egyik része az enyém, telekkönyvileg független. Aztán ugyanaz az ember megvette a Matáv üdülőt is, a palotát is, ami a víz felőli területen összeér. Mi lesz velem, ha úgy dönt, hogy az ott, a középen levő kis telkem jobb lenne neki parkolónak? Hát abból biztosan nem jövök ki jól. Ennyit a jogbiztonságról. Ha ehhez hozzáveszem, hogy elgázolja egy osztrák nyugdíjas az ellenjelölt polgármestert, itt elég az is, ha rádől egy akácfa a nyaralómra „véletlenül” , és, ha fizet is a biztosító, abból csak a romeltakarítás jön ki, egy új nyaraló nem, és, mivel nem tudom kezelni a helyzetet, mert mások a pénzügyi kondíciók, odaadom akár ingyen is, csak ne kötelezzenek az utcakép helyreállítására. Ezért látom másképp a jogállamiság kérdését, mint te.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.12.29. 08:51:04

@CoolKoon:

Ilyen a modern demokrácia: a kampány állandó. S nem létezik kormányzat a vilégon, mely ne használná ki kampánycélokra a kormányzati hatalmat.

Ez mind belefér.

Te viszont alapvető isteni joggal, természetjoggal ellenkező szabályokról beszéltél. De rre egy példát se adtál.

kvadrillio 2020.12.29. 11:10:01

VIKTOR EMELJE FEL A BÉREKET, MINDENKIÉT !!!!!!! A NYUGDÍJASOKÉT IS ! ÉS ÁLLJON LE A sport milliárdokkal való kenegetésével, a motokrossz pályaépítésekkel ! MOST, AZ EMBEREKNEK KELL ADNI !
ÉS FŐLEG A GYILKOLÁSOKKAL !
„Az utolsó pillanatig hitt a gyógyulásban” – Könnyek közt beszélt Kovács P. József élete párjáról, akit karácsonykor veszített el

EZT A FASZIT SAJNÁLOM ! NAGYON JÓ TÉVÉBEMONDÓ VOLT ANNO ! :(

CoolKoon 2020.12.29. 14:12:12

@MAXVAL birсaman közíró: Te direkt nem akarod érteni, amit leírtam? Az, hogy állandóan kampány van, a dolog lényege szempontjából irreleváns. Kampánnyal se lehet indokolni a kormányzati önkényt.

Hol beszéltem én "alapvető isteni joggal, természetjoggal ellenkező szabályokról"?!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.12.29. 14:17:13

@CoolKoon:

"b uzik Kossuth téri kivégzését élőben adja a királyi tévé, hogy eltöröljék a nők választójogát, vagy hogy húsdarálóba dobálják az ellenzéki szavazókat" - ezt te írtad. Majd arról beszélsz, hogy az önkormányzatok kevesebb pénzt kapnak, ami egy teljesen legitím politikai döntés.

CoolKoon 2020.12.29. 14:47:48

@MAXVAL birсaman közíró: "az önkormányzatok kevesebb pénzt kapnak, ami egy teljesen legitím politikai döntés." - Jaa, hát ha az önkormányzatok "pofára" történő kiéheztetése "teljesen legitim politikai döntés", akkor a homoszexualitás börtönnel való büntetése is az.

CoolKoon 2020.12.29. 15:02:32

@MAXVAL birсaman közíró: Ugyanis jobb ha tőlem tudod, hogy mindkettővel ugyanaz a baj: a nyílt d i sz k r i m i n á c i ó.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.12.29. 15:05:49

@CoolKoon:

Minden döntés valakit diszkrininál.

Pl. emeled a nyugdíjat, ezzel pénzt vonsz el a nem-nyugdíjasoktól.

CoolKoon 2020.12.29. 15:09:37

@MAXVAL birсaman közíró: És még ha az év 365,25 napjában is kampány van, akkor is az lesz. De mondok egy másik példát, hátha úgy jobban megérted: tegyük fel, hogy holnap bemész a munkahelyedre, kisvártatva pedig behív a főnököd, és átnyújt egy papírt az azonnali felmondásodról. Megkérdezed, hogy miért, erre azt mondja, hogy "egy Fosbook-os bejegyzésed miatt". Szerinted ez így abszolút rendben lenne, és nem mennél el a munkaügyi bíróságra (még ha erősen kérdéses is, hogy Bulgáriában azzal bármire is mennél)?

CoolKoon 2020.12.29. 15:12:21

@MAXVAL birсaman közíró: Azért eléggé cinikus dolog a nyugdíjemelést az önkormányzatokon elkövetett bosszúhoz hasonlítani, nem gondolod?

És nem, nem a homokosok kiirtását írtam, hanem megbüntetését. Mert ugye a halálbüntetés is egy büntetési forma. Ahogy a kirúgás is az...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.12.29. 15:21:49

@CoolKoon:

Nem mennék el, hisz semmi értelme nem lenne. Ha ki akarnak rúgni, úgyis kirúgnak. Szóval mi értelme ennek?

CoolKoon 2020.12.29. 15:32:31

@MAXVAL birсaman közíró: "Sokéig bűnscelekmény volt a homokos szex. Na és?" - Ja. Egészen addig, amíg ki nem találtak ilyen "emberi jogok" nevű tákolmányt meg hasonló "marhaságokat". Ergo eléggé fals érvelés annak a felemlegetése, hogy mi volt előtte (meg hogy miket tartottak bűnnek a kommunisták, tekintve, hogy a Népköztársaság egy fasiszta diktatúra volt).

"Nem mennék el, hisz semmi értelme nem lenne. " - De elmennél, ha a biztonságiakkal kísértetnének ki.... De te még mindig nem érted? Pártunk és kormányunk SE lehet diszkriminatív, még ha négyötöddel nyerne választásokat, akkor se. A d i sz k r i m i n á c i ó tilalmát egyebek között számos nemzetközi szerződésben vállalta Magyarország, amiket mellesleg nem is lehet csak úgy (súlyos következmények nélkül) felmondani.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.12.29. 15:41:01

@CoolKoon:

Az emberi jogok kitalálása után is nagyon sokáig így volt.

De a lényeg: nem tudsz olyat mutatni a Fidesz intézkedéseiből, mely emberi jogot sérteni, hanem csupa olyat, mely normál kormányzás, azaz nyilván sok esetben sérti az ellenzék érdekeit, ami viszont teljesen normális dolog.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.12.29. 15:43:30

@CoolKoon:

"e elmennél, ha a biztonságiakkal kísértetnének ki"

Sose tenne ilyet egy munkahely, értsd meg. Ennek semmi értelme.

Ha valakit el akarnak küldeni politikai okokból:
- meg se mondva az igazi okot, elbocsátják kamuokkal - semmi se tehetsz ez ellen.
- s ha meg is mondják őszintén mi a valós ok, akkor se az lesz a papíron.

Kikisértetni? Minek? Megmondják: ki vagy rúgva, s magadtól elmész.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.12.29. 15:45:19

@CoolKoon:

"A d i sz k r i m i n á c i ó tilalmát egyebek"

Csak a JOGTALAN d i sz k r i m i n á c i ó tilos eleve.

CoolKoon 2020.12.29. 15:53:52

@MAXVAL birсaman közíró: "nem tudsz olyat mutatni a Fidesz intézkedéseiből, mely emberi jogot sérteni, " - Miért, a d i sz k r i m i n á c i ó szerinted micsoda? Vagy említhetném a "migráncsokkal" való bánásmódot is, ami amúgy egyenesen visszataszító. És amikor kopasz verőlegényekkel állták útját ellenzéki képviselőknek, az se igazán volt összeegyeztethető az emberi jogokkal. De említhetném a Kubatov-listát is, ami személyes adatokkal való elég súlyos visszaélés volt.

"meg se mondva az igazi okot, elbocsátják kamuokkal - semmi se tehetsz ez ellen." - Igen, éltem át ilyet már sajnos én is.

"ha meg is mondják őszintén mi a valós ok, akkor se az lesz a papíron" - Szerencse, hogy egy hangfelvétel bizonyító erejű. De mindegy, nem is ez a lényeg. Miért kezdesz el szőrszálhasogatni, amikor te is nagyon jól tudod, hogy ezek csak illusztratív példák voltak?

"Csak a JOGTALAN d i sz k r i m i n á c i ó tilos eleve." - Miért, létezik olyan is, hogy jogos d i sz k r i m i n á c i ó? Mert a beteg kommunista fejeken kívül szerintem nem.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.12.29. 15:57:51

@CoolKoon:

Migránsok - mi a gond? Az ország belügye kit enged be.

Kubatov-lista - minden komolyabb párt nyilvántartja a szimpatizánsait.

CoolKoon 2020.12.29. 16:02:16

@MAXVAL birсaman közíró: "Az ország belügye kit enged be." - Én nem erről beszélek, hanem arról, ahogy a táborokban bántak velük. De ezt inkább hagyjuk, mert amíg a nemkívánatos egyedektől nem lehet megszabadulni (és hát nem lehet, még a franciák meg az angolok se tudtak, pedig ők az ilyesmiben azért jóval tapasztaltabbak), addig nincs jobb megoldás.

"minden komolyabb párt nyilvántartja a szimpatizánsait" - Ja. Ha "mindenki lop", akkor én is lophatok meg adót csalhatok, mert úgy a normális, mi?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.12.29. 16:02:34

@CoolKoon:

"létezik olyan is, hogy jogos d i sz k r i m i n á c i ó? "

Igen. Szinte minden az. A családtámogatás pl. diszkriminálja a családtalanokat. A nyugdíjas kedvezmény a nem-nyuggereket. Stb. S egyik se jogtalan

Jogtalan az, ha valakit irreleváns módon rekesztenek ki. Pl. nem engednek be a boltba, mert zsidó vagy. Vagy nem lehetsz pilóta, mert homokos vagy. Vagy nem kapsz családi pótlékot,ha cigány vagy. S még számtalan egyéb.

Az meg jogos kirekesztés, ha nme vesznek fel fotómodellnek, mivel 117 kg a súlyom, s ha az nem vesizkfel a szomsézd csajt sztriptízbárba, mert csúnya, vagy nem veszik fel a keresztényt a zsidó iskolába. Stb.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.12.29. 16:04:16

@CoolKoon:

Semmi gond a bánásmóddal a táborokban. Soha, senki se bizonyította az ellenkezőjét.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.12.29. 16:05:47

@CoolKoon:

"Ha "mindenki lop", akkor én is lophatok meg adót csalhatok, mert úgy a normális, mi?"

Olyan ez, mint a doppnig, Nincs nélküle versenysport. Csak van, aki jól csinálja, más meg balek módon elrontja. Ugyanez atámogatói lista. Mindenkinek van, csak akkor éppen az egyik fideszes aktivista elszúrta, s kitudódott.

CoolKoon 2020.12.29. 16:06:07

@MAXVAL birсaman közíró: Jaaa, persze, ennyi erővel azt is be lehet magyarázni, hogy jogos, ha az önkormányzatot kiéheztetjük, mert nem Fideszes. Vagy jogos, ha valaki nem fogadhat örökbe gyereket, mert b uzi. Vagy jogos, ha nem járhat egyetemre, mert az apja/anyja/nagyapja kulák volt....

"Semmi gond a bánásmóddal a táborokban. Soha, senki se bizonyította az ellenkezőjét." - Dehogynem. Egyenesen Strassburg mondta ki, hogy pl. az, hogy nem kaptak enni, embertelen bánásmód volt.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.12.29. 16:11:44

@CoolKoon:

""meg se mondva az igazi okot, elbocsátják kamuokkal - semmi se tehetsz ez ellen." - Igen, éltem át ilyet már sajnos én is."

Én meg soha.

Eddig összes munkaviszonyom 16 év. Összesen 8 munkahely.

5-ször én mondtam fel, 2-szer kirúgtak. Sose politikai okból. ELeve olyan munkahelyeket választok, oiyan alacsony pozíciókat, ahol le se szarják az ember magán- és közéleti dolgait.

Az egyik kirúgásom: nem tudtam beilleszkedni láthatólag a közzöség 90 %-a utált, Összeszokott csapat volt, én meg új. A próbaidő utolsó napján elküldtek. Abszolút törvényesen.-

A másik: 4 év munka után egyszeráen lecsökkent a forgalom, anapi munkaidőmből a végén már átlag fél órát töltöttem tényleges munkával, a többiben neteztem. Abszolút törvényesen küldtek el, kifizetve minden járandóságot.

Sose tiltakoznék kirúgás ellen. Semmi értelme.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.12.29. 16:16:27

@CoolKoon:

Politikai harc, minden kormányzat igyekszik nehézségeket állítani az elenzéke számára. Amíg ez nem megy el jogtalan vagdalkozásba, semmi látnivaló ezen.

Akkor is ezt mondtam, amikor 2002-ben tömegesen bocsátottak el fideszes embereket a minisztréroumból depolitizált állásokból. Mert egyszeráen ez a normális, hiába ír mást a jogszabály. Nyilván egy ballib miniszter se fog akarna az ellenfél embereivel dolgozni, akkor se, ha azok depolitizált szakértők.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.12.29. 16:17:02

@CoolKoon:

"Strassburg mondta ki, hogy pl. az, hogy nem kaptak enni, embertelen bánásmód volt"

Nem volt semmi konkrétum.

CoolKoon 2020.12.29. 16:33:11

@MAXVAL birсaman közíró: "Sose politikai okból." - Engem se politikai okból, "csupán" pofára, ami egy és ugyanaz.

"oiyan alacsony pozíciókat, ahol le se szarják az ember magán- és közéleti dolgait." - Szar munkahelyeken bármilyen pozícióban van az ember, akkor is fúrni fogják. Ha másért nem, akkor színtiszta unalomból.

"minden kormányzat igyekszik nehézségeket állítani az elenzéke számára." - De ez csak Kelet-Európában van így, az ostoba zsebdiktátorok hazájában. Errefelé ugyanis senki se tiszteli a demokratikus játékszabályokat.

"Mert egyszeráen ez a normális" - Még egyszer: a Nyugaton nem ez a normális. És igazából mifelénk is az lenne a normális, ha csak a hivatalvezetőt váltanák le, nem pedig a takarítóig bezárólag mindenkit.

"Nem volt semmi konkrétum. " - Nem a legfrissebb ítéletről beszélek, hanem az előzőről.

kvadrillio 2020.12.29. 18:23:19

Érezhető földrengés volt Magyarországon
Origo2020.12.29. 12:35

Több helyen is földrengés volt Magyarországon délután 12:30 körül. Ezt az értesülést megerősítette a Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium. A rengést azért lehetett érezni Magyarországon, mert Horvátországban 6,3-as erősségű rengés volt.

Magyarország több pontján is kisebb földrengést észleltek az emberek kedden, nem sokkal délután negyed egy után.

A nemzetközi oldalak szerint erős, 6,3-es erősségi földrengés volt Horvátországban.

A rengést nemcsak Magyarországon, hanem Ausztriában, Olaszországban, Szerbiában, sőt még Németországban is érezni lehetett.

Ezt lehetett érezni az ország több pontján is.

Mit jelent, hogy egy rengés 6,3-as erősségű? A Richter-skálán a 6 és 7 közötti rengések erősnek számítanak, évente mindössze 120 ilyet mérnek világszerte. Definíció szerint az erősebb épületek is megrongálódnak az epicentrumtól 50–80 km távolságban is.
Hivatalos közlemény a földrengésről
A CSFK GGI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium közleménye szerint 2020. december 29-én 12 óra 19 perckor 6,3-es magnitúdójú földrengés keletkezett Horvátországban, mintegy 5 kilométeres mélységben. A rengés epicentruma Zágrábtól körülbelül 42 kilométerre délkeletre, a magyar országhatártól közelítőleg 100 kilométerre volt. A fő rengés után várhatók utórengések, amelyek között erősek is lehetnek. A földrengést Magyarország nagy területén is érezte a lakosság - írja az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság oldala.

Azt is tudni, hogy a rengés Baranya megyében ez idáig három településen okozott kisebb anyagi károkat, sérülésről nem érkezett bejelentés.

Az ABC News azt írja, hogy komoly károk keletkeztek Zágráb városában.

jahhh.....pont fél 1 előtt kb 10 perccel éreztem, hogy hullámzik a fenekem alatt a forgószék és felnézve a csillár kilengett kb 5-10 cm-re.....mondtam a fiamnak, de ő csak játszott tovább a számgépén...:)

kvadrillio 2020.12.29. 18:25:37

A földrengés miatt leálították a szlovén-horvát atomerőművet.....összedőltek épületek H.o-ban...

kvadrillio 2020.12.29. 18:28:47

Gazdaság 2020. december 29. 18:10
Erős földrengés pusztított Horvátországban, jönnek az első hírek a károkról
Portfolio
Cikk mentése Megosztás
Horvátországban megmozdult a föld, erős, a Richter-skálán 6,4-es földrengés rázta meg déli szomszédunkat. A földrengést több helyen észlelték Magyarországon is. A katasztrófa epicentrumának tekinthető Petrinja városa romokban.
Portfolio Signature karácsonyra is!
A legfontosabb elemzések és exkluzív tartalmak a fa alá. Akár az utolsó pillanatban is megajándékozhatsz valakit egy éves Portfolio Signature előfizetéssel. Ha pedig egyszerre több ismerősnek, barátnak, családtagnak vásárolsz éves előfizetést, akkor van lehetőség mennyiségi kedvezményre is. Így azon túl, hogy az ünnepekre hasznos ajándékkal készülsz, még a minőségi gazdasági tartalomgyártást is támogathatod.
2020. december 29. 18:10
Horvát földrengés: Orbán Viktor is felajánlotta a segítséget

Felajánlotta Magyarország támogatását a földrengés okozta károk enyhítésében és a katasztrófát követő újjáépítésben Orbán Viktor miniszterelnök abban a levélben, amelyet horvát kollégájának, Andrej Plenkovicnak írt kedden délután - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője, hozzátéve: a magyar katasztrófavédelmi szervektől jelentést kért a kormányfő.
Tovább a cikkhez
2020. december 29. 16:45
Veronában dél óta három földrengés is volt

Két órán belül háromszor is megmozdult a föld Észak-Olaszországban, Veronában, a déli horvátországi óta. 14 óra 2 perckor jött az első rengés, ami 3,4-es erősségű volt. Ezt szűk háromnegyed órával később egy 2,8-as erejű követte, és valamivel délután fél 4 óra előtt érkezett az eddigi legerősebb, 4,4-es fokozatú.

(444)
2020. december 29. 16:18
Pécsről is jelentettek anyagi károkat

Három Baranya megyei településen okozott kisebb anyagi károkat a keddi földrengés, sérülésről azonban nem érkezett bejelentés, közölte a Katasztrófavédelem honlapja alapján a Telex. Pécsről, Pettendről és Ligetről érkezett bejelentés a Katasztrófavédelemhez, Pécsen leomlott egy kémény.

Ez a Bama cikke szerint a Szent Mór utcában, az egykori bábszínház épülete melletti társasházban történt, egy férfi épp arrébb ált autójával, amikor egy méterrel mellette lezuhant egy tégla. A lap szerint kár keletkezett az autójában. A város több pontján emberek rohantak az utcára. Az Időkép információi szerint Pécsen az egyik áruház is berengett, emiatt az épületből mindenkit kiküldtek.
2020. december 29. 16:17
Félbeszakadt a horvát parlament ülése is

A földrengés hatására.
2020. december 29. 16:08
Petrinja belvárosa romokban

A 6,4-es erősségű földrengés következtében helyi beszámolók szerint Petrinja kisvárosának belvárosa szinte teljesen megsemmisült. Ez a település volt a földrengés epicentrumában. Horvátország középső részén, Sziszektől légvonalban 9, közúton 16 km-re délnyugatra, Zágrábtól délkeletre, a Petrinjčica-patak és Kulpa folyó összefolyásánál fekszik - olvasható a Wikipédián. A felvételek szerint a település központi részén jelentősen megrongálódtak a házak.
petrinja földrengés horvátország
Petrinja városa a földrengés után. Fotó: MTI/EPA/CROATIAN RED CROSS .............................................

kvadrillio 2020.12.29. 19:45:53

MIVAAAN ? MINDENK AGGÓDIK A NYARALÓJÁÉRT ????? :)

NNA, EZ NEM MEGYÁÁÁÁM !!!!!
MINDEN MAGYAR KÉRI AZ UN IÓS MILLIÁRDOKBÓL A FEJKVÓTÁJÁT !!! SZAROK ÉN IS A VERSENYSZFÉRÁRAÁ, MERT CSAK AZ ADÓPARADICSOMOKBA ÉS OFFSHORESZÁMLÁKRA MENEKÍTIK A MILLIÉÁRDJAIKAT !

KÉREM A FEJKVÓTÁMAT !!!!!!!!

Uniós források 2020. december 29. 13:32
Aranykor küszöbén áll a magyar gazdaság
Essősy Zsombor, MAPI-csoport
Cikk mentése Megosztás
A járványhelyzet nehézségei ellenére aranykor küszöbén áll a magyar gazdaság, mivel az éves hazai GDP összegének csaknem a fele juthat uniós források formájában 2021-2027 között a versenyszférába!
Portfolio Signature karácsonyra is!
A legfontosabb elemzések és exkluzív tartalmak a fa alá. Akár az utolsó pillanatban is megajándékozhatsz valakit egy éves Portfolio Signature előfizetéssel. Ha pedig egyszerre több ismerősnek, barátnak, családtagnak vásárolsz éves előfizetést, akkor van lehetőség mennyiségi kedvezményre is. Így azon túl, hogy az ünnepekre hasznos ajándékkal készülsz, még a minőségi gazdasági tartalomgyártást is támogathatod.

Nem éppen pörgős, sokkal inkább nyugodt, csendes évet várt mindenki előzetesen a fejlesztéspolitikában, a 2014-2020-as uniós ciklus békés lezárását, csakhogy jött márciusban a koronavírus-járvány – és egy csapásra a feje tetejére állt a világ. Amilyen hirtelen és váratlanul állt le minden és mindenki, olyan elementáris erővel indultak el a vállalati beruházások a pandémia ellenére, amint megjelentek a kilábalást segítő, állami, illetve uniós társfinanszírozású eszközök. Tehát úgy készültünk, hogy kevés támogatás lesz elérhető bármilyen célra, ehhez képest a Covid átírta a terveket, és több százmilliárd forint értékben jöttek lehetőségek egyrészt a magyar költségvetés terhére, másrészt a még rendelkezésre álló EU-s összegek átcsoportosításával. A szaktárcák közül az előbbiekért elsősorban a KKM felelt, az utóbbiakért pedig az ITM és a PM.

Aki ebben az évben messzebbre mert tekinteni az „itt és most”-nál, bízott saját magában, és abban, hogy az üzleti környezet helyrebillen, biztosan talált állami vagy uniós forrású ösztönzőt a hatékonyságnövelő beruházása mellé.

És ha 2020 fejlesztési lehetőségekben bővelkedő év volt, akkor 2021 valósággal pályázati cunamit hoz magával,

hiszen a keretösszegeket tekintve az óévnél legalább három-négyszer több konstrukciót tartogat az újesztendő. A termelő-gyártó vállalatok által régóta ismert és alkalmazott külkereskedelmi modellek is új irányt vettek: ma már nemcsak az kerül lépéselőnybe a versenytársaihoz képest, aki a belföldi kereslet kielégítésén túl az exportpiacok felé is képes nyitni, hanem az is, aki a szükségszerűen rövidülő ellátási láncok hullámát meglovagolva importhelyettesítő termék előállítására rendelkezik be, legyen szó fém- vagy műanyagalkatrészről, orvostechnikai eszközről, esetleg élelmiszerről.

Nem holnap vagy holnapután jön el az idő, hanem ma, sőt, most!

Aki bátor, és lát a piacon, annak meg kell ragadnia a pályázati portfólió bőséges kínálatában rejlő lehetőségeket.

A 2014-2020-as ciklus legfőbb vállalati felhívásait tömörítő GINOP-ot 2021 és 2027 között a VINOP követi, a hét év azonban csak elvi lehetőség, a gyakorlat várhatóan azt mutatja majd, hogy az első két évben elérhetővé válik a pályázati pénzek java. Több mint 400 milliárd forintnyi forrás már januárban megjelenik, 1800-2000 milliárd pedig akár 2021 nyaráig. A társadalmi egyeztetés szakaszában azt látni, hogy a bőség jó lehetőségekkel párosul, hiszen a többség a saját jól felfogott érdekében egyébként is beruházásokra, kutatás-fejlesztésre és innovációra, valamint képzésre költene – a VINOP mindehhez mankót ad a reálgazdaság szereplőinek. Fontos változás az is, hogy eddig áldás és átok volt egyben a központi régió átlagon felüli fejlettsége, de a Pest megyei vállalkozásoknak többé nem kell emiatt bűnhődni, a konvergenciarégiók valamelyikében működő társaikhoz hasonlóan az új pályázatoknál ugyanúgy felsorakozhatnak a startvonal mögé.

KÉRJÜK A FEJKVÓTÁNKAT !!! MI, A MAGYAR EMBEREK !!!!!
VAGY M
KÜLDJÜK MILLIÓSZÁMRA A LEVELEKET, EMAILEKET AZ UNIÓNAK !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

kvadrillio 2020.12.29. 19:52:33

NNNA.....A NYÖGDÍJASOKNAK UGYANENNYI JÁR, HA NEM A TÖBBSZÖRÖSE !!!!!

Az állam ötmillió forinttal járul hozzá a saját erős építkezésekhez is

KÉRJÜK A FEJKVÓTÁNKAT AZ UNIÓS MILLIÁRDOKBÓL !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.12.29. 20:45:22

@CoolKoon:

Engem fúrni? Minek? A lehető legalacsonyabb pozícióban vagyok.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.12.29. 20:45:52

@CoolKoon:

""minden kormányzat igyekszik nehézségeket állítani az elenzéke számára." - De ez csak Kelet-Európában van így, az ostoba zsebdiktátorok hazájában. "

Mindenhol, nyugaton is.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.12.29. 20:46:37

@CoolKoon:

""Mert egyszeráen ez a normális" - Még egyszer: a Nyugaton nem ez a normális."

Nyugaton sokkal rosszabb a helyzet.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.12.29. 21:55:14

@kvadrillio: Én nem pucollak, de szerintem repülni fogsz, ha teleszemeteled a posztot nem idevaló dolgokkal.

Etniez 2020.12.29. 23:50:03

@törppicur: Szóval azt mondod, hogy Orbán nem a magyar emberek érdekeit nézte, hanem a sajátját.
Ezért nem jár a krumpli.

Etniez 2020.12.29. 23:51:27

@ulpius66: Nagy számok törvénye alapján néha van értelmes kommented, idén ez talán a második.

Etniez 2020.12.29. 23:52:53

@CoolKoon: Igen, kórházi fertőzésben talán EU elsők vagyunk és az tipikusan olyan haláleset, ami elkerülhető megfelelő pénzzel.
Mert kell személyzet, aki takarít, aki cseréli a wc-papírt, szappant rak ki, kéztörlőt, stb.

CoolKoon 2020.12.29. 23:59:30

@MAXVAL birсaman közíró:
"Mindenhol, nyugaton is." - Nem, mert Nyugaton pont azért létezik a fékek és ellensúlyok rendszere, hogy ezt megakadályozzák. Tudod, ez az, amit a lieblingjeid teljesen leépítettek és felszámoltak.

CoolKoon 2020.12.30. 00:02:26

@Etniez: Ebben az a végtelenül szomorú egyébként, hogy ez egy egészen ordító bizonyítéka a magyar egészségügy rohadásának és katasztrofális állapotának. Ehhez képest ez valahogy mintha senkit se érdekelne, még a Fidesz törzsszavazóinak jelentős részét kitevő nyugdíjasokat se. Így hát végül is igaza van pártunknak és kormányunknak, nem kell az egészségügy, a lecsúszott proliknak nem hiányzik, az elvtársak meg majd járnak magukat gyógyíttatni Bécsbe vagy mondjuk Graz-ba...

Etniez 2020.12.30. 00:06:52

@nemecsekerno_007: Látod, adtak esélyt, de ehhez is khm vagy.

A pénzek nincsenek megcímkézve. Társadalombiztosítás van, ahol a befizetők állják a kifizetéseket. De a magyar TB-rendszer nem így működik, ott állandóan pénzeket kell átcsoportosítani a TB-kasszába, azaz a te szüleid SOHA nem fizették a te teljes költségedet.
És ha te nem fizetsz sok adót, akkor te sem fizeted az övékét.

Te tényleg nagyon ...vagy.

Etniez 2020.12.30. 00:09:12

@CoolKoon: Ha megnézed, hogy a vérfideszes nagymamik milyen kommenteket dobnak ki, nem csodálkozhatsz semmin.

Szemmel láthatóan _semmit_ sem értenek a világból, semmilyen összetett gondolkodásra nem képesek.
Orbán sertést vág és pálinkát iszik = jó ember.

Ennyi. Én már elengedtem ezt, külföldön élek, hazamegyek majd egyszer, de akkor már annyi pénzzel, hogy ne kelljen ezzel a sok fasszal foglalkoznom, egyék meg, amit ettek.

Etniez 2020.12.30. 00:14:05

@Etniez: már mint amit főztek

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.12.30. 08:35:13

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Sokkal kisebb az ellenzék élettere. Nyugaton gyakorlatilag teljes liberális monopólium van.

CoolKoon 2020.12.30. 14:48:30

@MAXVAL birсaman közíró: Mi a jó benne? Az, hogy a népakarat (=a csőcselék) igazából fasizmusra áhítozik, de több történelmi példa (Szálasi-rendszer, Rákosi-rendszer, Kádár-rendszer) is bizonyította már, hogy ha ez tényleg megtörténne, az gazdasági-társadalmi katasztrófához vezetne. Ergo ezt mindenképen meg kell akadályozni, és azért kellenek a fékek meg az ellensúlyok. Olyan ez, mint a törvények: azok is azért kellenek, mert az emberek igen jelentős része egy aljas, mocskos rohadék, aki - megfelelő bátorítás mellett - akár még a saját anyját is képes lenne kicsontozni pár fillérért. Így hát a "valódi" népakarat sosem teljesülhet, csak legfeljebb azon elemei, amelyek nem annyira veszélyesek a társadalomra nézve. Ez az, amit Nyugaton már régen felismertek, és amit mifelénk viszont sosem fognak felismerni, mert valójában az itteni elit majdnem ugyanannyira ostoba, mint az alattvalóik, akik fölött basáskodnak.

CoolKoon 2020.12.30. 14:50:46

@Etniez: Jó, az világos, hogy a törzsszavazók ostobák, mint a cipőm talpa. Csak azt nem értem, hogy az ilyeneknek nem tűnik fel, amikor rokonaik, ismerőseik és/vagy barátaik kórházi fertőzésekbe halnak bele?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.12.30. 15:12:51

@CoolKoon:

A fékek-ellensúlyok fő célja: ne legyen veszélyben a nagytőke hatalma. Ez kinek jó, a nagytőkét leszámítva?

kvadrillio 2020.12.31. 12:17:18

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: :o))))) kurvára nemééérdekelsz ! Igazából már régen unom a sok süketelést amit csinálsz !!! :O))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

kvadrillio 2020.12.31. 12:29:25

@CoolKoon: JAHHHHH.... A NÉPAKARAT NEM TELJESÜLHET, DE.......ESETLEG FELDARABOLHATNAK TÉGED IS MINDEN LELKIISMERETFURDALÁS NÉLKÜL.......FÉL ÓRA ALATT........KEDVES----SEMBERKÉK ! :o)))))
Dzsamál Hasogdzsi – Wikipédia
hu.wikipedia.org › wiki › Dzsamál_Hasogdzsi
Isztambul, 2018. október 2.) eltűnt (meggyilkolt) szaúd-arábiai újságíró. ... Fél óra alatt feldarabolták a meggyilkolt szaúdi újságírót – Index, 2019. szeptember 11.

CoolKoon 2020.12.31. 12:55:16

@MAXVAL birсaman közíró: Mindenkinek, aki nem akar harmadik világbeli, kőkorszaki, lerobbant, csődbe ment pöcegödör-államban élni, amely permanens polgárháborúban áll saját magával. Hithű komcsiként szidod itt a nagytőkéseket megállás nélkül, csak hát azt felejted el, hogy haszon nélkül nincs termelés, nincs nyereség, nincs motiváció, nincs gazdasági fellendülés és életszínvonal-emelkedés sem. Piacgazdaság nélkül az van, amit pl. Venezuela vagy Észak-Korea produkál.

CoolKoon 2020.12.31. 13:01:20

@kvadrillio: Igen, ez mindig, mindenhol benne van a pakliban. Épp csak annyi a különbség, hogy Nyugaton az ilyeneket maffiózóknak nevezik és a hullák előkerülése után életfogytot szabnak ki rájuk, míg a csőcselék által uralt országokban (pl. Szaúd-Arábia) az állam alkalmazza őket, az állami terrorgépezet fogaskerekeként. És ez azért elég nagy különbség. Mo-n se az igazából a legnagyobb baj, hogy bezúzzák az Indexet, a Népszabadságot, a Trévé2-t meg a többit, hanem az, hogy ilyen M. Richárd típusú udvari maffiózók és verőlegények jelennek meg pártunk és kormányunk körül, meg hogy még egy Bige László kaliberű vállalkozótól is elszedhetik a vagyonát (hasonlóan, mint ahogy azt a mocskos kommunisták tették amúgy).

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.12.31. 14:03:24

@CoolKoon:

Semmi szükség, hogy a zsíros filantróger motiválja legyen a további kizsákmányolsára. Elegendő motiváció neki az, hogy a nép ne akassza őt fel.

CoolKoon 2020.12.31. 14:21:33

@MAXVAL birсaman közíró: Néha meg mernék rá esküdni, hogy te valójában csak egy hatalmas troll vagy, mert ilyeneket mint pl. "zsíros filantróger" valós személy egyszerűen nem írhat :D

Na de akkor megpróbálom elmagyarázni: ha nem marad már "zsíros filantróger", mert a "nép" (=a csőcselék) felakasztotta mindet (és akit mégsem, az elmenekült), akkor ugyanazok az aljas rohadékok találnak maguknak valamilyen más ellenséget és új célpontot: ugye az egyik ilyen kommunista "paradicsomban" a szemüvegesek kerültek sorra (méltán nevezhető Kambodzsa azóta is a világ egyik pöcegödrének), máshol az egyház (talán a Mindszenty-pert nem kell bemutatnom), de könnyen belátható, hogy ugyanilyen megfontolások mentén teszem azt a 180 centinél magasabbak, a kismellű nők, a szinglik vagy a b uzik is ugyanúgy sorra kerülhetnek. Nem az lenne a gond, hogy "a zsíros filantróger" nem lesz motivált a további "kizsákmányolsában", hanem az, hogy egy olyan milliő, amely kedvez a "zsíros filantrógerek" eltüntetésének, bizony kedvezni fog bármilyen más csoportok vagy egyének eltüntetésének is. Ezért kell az ebbe az irányba mutató folyamatokat minél előbb megállítani. És ezért lesz jó a Brexit is, ami várhatóan felér majd Angliában az ilyen mocskok hatalmas pofánvágásával.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.12.31. 14:29:43

@CoolKoon:

Az égvilágon semmi se követeli meg millárdosok jelenlétét a termelésben, akik ellopják a profitot, majd abból 32-emeletes jachtokat építenek, ahol aztán unalmukban kaviárral dobálják egymást.

Komolyan mondom: te tényleg elhiszed, ha ez az elem ki van iktatva a rendszerbvől, akkor összeomlik a gazdaság?

Ez kb. olyan, mintha azt mondanám, van a vízpart, s ha nem fizetsz mondjuk nekem óránként ezer forintot a vízparthoz való lemenésért, akkor a víz el fog tűnni, s a szárazság miatt élőény minden szomjan hal.

CoolKoon 2020.12.31. 14:40:35

@MAXVAL birсaman közíró: Dehogynem, és igen, összeomlik. Tudod, miért? Mert ha kiiktatod a milliomosokat (mint ahogy azt a magukat kommunistáknak mondó fasiszták tették), akkor kiiktatod az ember egyik legfontosabb motivációs tényezőjét. És motiváció nélkül nincs kutatás, nincsenek eredmények, nincsenek új felfedezések, sőt, még új termékek meg szolgáltatások se. Motiváció nélkül még a meglévő szolgáltatások színvonala is csökken, hiszen nem motiválja semmi a rendszer részeseit arra, hogy akár csak a szolgáltatások addigi színvonalát megtartsák. Hiszen ha a rendszer semmivel se jutalmazza őket, akkor miért tennék?

Azt hiszed, hogy ami nálunk a kommunizmusnak csúfolt fasizmus idején történt (pl. hogy a k+f folyamatosan leépült, és egy idő után gyakorlatilag minden elavulttá vált az országon belül), az véletlen (esetleg nyugati diverzánsok) műve volt? Hát nem, ezek az ilyen rendszerek óhatatlan velejárói: arról van szó, hogy az ilyen rendszerek csak ennyit tudnak: lopni és koppintani. Többet nem.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.12.31. 14:45:41

@CoolKoon:

Nincs szükség ilyen jellegű motivációra. Logikád alapján az aki nem lesz milliomos, az nem is dolgozik. A tények nem ezt mutatják.

CoolKoon 2020.12.31. 14:52:08

@MAXVAL birсaman közíró: Dolgozni dolgozik más is, csak nem mindenki képes akkora kiemelkedő teljesítményre mint azok, akik SAJÁT erőből (tehát nem haveri alapon, kormányközeliséggel, kontraszelektált, belterjes urambányámozással, vagy maffiamódszerekkel!) válnak milliomossá. Ha viszont ezek az elemek eltűnnek a rendszerből, azt egy idő után az egész társadalom észreveszi, és a bomlasztó hatása mindenkire kiterjed, még azokra a lecsúszott, (Fidesz-szavazó) alkesz suttyókra is, akik amúgy se vinnék soha semmire az életben. És de, a tények bizony ezt mutatják: minél nehezebb legális úton, becsületes munkával meggazdagodni egy adott országban, annál rosszabbak az ország gazdasági mutatói is.

CoolKoon 2020.12.31. 17:35:25

@MAXVAL birсaman közíró: Attól, hogy neked vsz. sosem fog összejönni (sajnálom, hogy így kell megtudnod, de a telefonos ügyfélszolis karriernek nincs túl nagy perspektívája, kivéve ha tiéd a cég), még másoknak ez összejött. Csak ehhez az embernek folyamatosan képeznie is kell magát; no persze nem baloldali ideológiai katyvaszokból, hanem gyakorlatias tudásból.

CoolKoon 2020.12.31. 19:06:55

@MAXVAL birсaman közíró: Elég szomorú, hogy minden vállalkozót gazembernek nézel. És kissé korlátolt is...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.12.31. 19:17:38

@CoolKoon:

Nem mondtam ilyet. A vállalkozó szerepe fontos lehet, amennyiben valós munkát jelent ez, irányítási feladatok ellátását. Minden üzembe kell vezető, meg vezetői apparátus. Ez teljesen valós munka, szükséges is.

Viszont különbséget kell tenni a tőkéjével dolgozó vállalkozó és a szimpla parazita befektető között.

Én egyébként normál vállalkozó se akarok lenni, ez persze más kérdés, de megemlítem, mert szóba került az én egyéni sorsom. Egyébként voltam már vállalkozó, s utáltam.
süti beállítások módosítása