Ideo-logikák

Ideo-logikák

Ide vezet az emberek folyamatos hülyítése

2021. március 06. - Tamáspatrik

A kormány munkája lassan meghozza a „gyümölcseit”, ez jól látható a járványhelyzet terén is. Sokat mondó az a szomorú tény, hogy a COVID-dal összefüggő halálozás terén már az első tíz ország között vagyunk és a helyzet egyre romlik nálunk. Nagyon jól láthatóak azok a tényezők, amik oda vezettek, hogy miközben már többek között Németország és Ausztria is már óvatos lazításba kezdhet, mi nem vagyunk képesek a járványt igazából kontrollálni, ami tavaly ősz után ismét egyre jobban terjed.

1.A legutóbbi nemzeti konzultáció egyértelműen súlyos hiba volt (mondjuk a többi is hiba volt egytől egyig). Ugyanaz történt meg mint tavaly ősszel, Rejtő Jenőt idézve, az okos embert csak kétszer lehet ugyanazzal a trükkel átverni, na ez most megtörtént. Ez a populistának mondható (népszerűségvadász, demagóg stb. jelzőkkel illethető) kormányzás rendszerhibája: elhiteti az állampolgárokkal, hogy van kompetenciájuk alapvető közéleti kérdések megítélésében. Miközben a szakterületeiken profi szakemberek szerepét a nullához közelíti a „vezérkart” felértékeli, és a legharsányabb, leghangosabb vélemények számítanak a közéletben a szakmai tudással szemben. (Ugyanezt figyelhettük meg a brexiter angolok és a trumpista amerikaiak esetében, az ő járványmutatóik is nem véletlenül hasonlóan rosszak.) Számomra is megdöbbentő, hogy milyen véleményeket hallok úton útfélen, a tájékozottság és a józan ész teljes hiányáról árulkodnak. (Emellett pedig nem tudnak az érzéseikről beszélni, inkább csak okoskodnak.)

2.Konkrétabban arról van szó, hogy ha a lécet nagyon alacsonyra teszi a kormány és nem várja el az alapvető szintű tájékozódást az emberektől, (mert szellemi fogyatékos gyerekként kezeli őket és folyamatosan gügyög nekik a közmédiában), akkor egyes intézkedéseket nem fog tudni bevezetni. Például ha nem beszél arról, hogy a maszkok között milyen különbségek vannak, akkor nem fogja tudni se előírni, se ajánlani bizonyos esetekre az FFP2-es (N95-ös) maszkot, mert a legtöbben azt sem tudják, hogy hogy néz ki. Érdekes módon nem beszél a kormányzat arról, hogy gyakori szellőztetés többek között a tömegközlekedésben mennyire hasznos lehet bizonyos esetekben, nekem némi kételyeim vannak az ún „operatív törzs” szaktudását illetően is. A kormányzat kommunikációja azt a képet sugallja, hogy a járvány ugyanúgy kezelhető a főváros körzetében és más forgalmas, sűrűn lakott településeken mint kis falvakban, ahol a fertőzésszám is alacsony – nézzük meg, hogy csinálják ezt a szlovákok vagy az osztrákok. Az „egységes Magyarországon” nem lehet nagyobb önállóságot adni megyéknek vagy járásoknak, hanem végső során minden fontos döntést egy ember hoz meg, emiatt van most az, hogy már egy éve jönnek az újabb és újabb fajta korlátozások, de ezek a „vezénylések” az égvilágon semmi eredményt nem hoztak, csak egyre nő az elégedetlenség.

3.Az jól látható, hogy soktényezős történet ez mindenhol, az intézkedéseknek összhangban kell lenniük például tesztelésekre szükség van, amin a kormányunk spórol, illetve nem képes normálisan megszervezni (éppúgy mint a tömeges vakcinázást sem) és az egészségügyi ellátások átlagos szintje nálunk megint csak nagyon gyenge. Emellett még lényeges az állampolgárok fegyelmezettsége is, ezen a téren sem állunk jól, ami leginkább hiányzik a józan ész és némi empátia egymás iránt. (A szabályokat is színleg tartjuk csak be és nem tudjuk, hogy mi az értelmük.) Pont ezek a józan ész és alapszintű empátia, amik nálunk manapság „kimentek a divatból”, az oktatási rendszerünk sem díjazza, az elit is rossz példát mutat, hiszen a karrier is a politikai kapcsolatoktól függ, nem a tudástól.

4.Most lemérhető az is, hogy javult-e a magyar állampolgárok edzettsége, betegségekkel szembeni ellenálló képessége. A kormány nem gondolhatta komolyan, hogy a napi kötelező tornaóra majd lényeges javulást fog hozni, ez körülbelül annyit segített mint a stadionok építése. Élsport támogatása a tömegsport helyett, az autós közlekedésé a kerékpározással szemben, az elhízás elleni küzdelem hiánya és az alkoholizmus támogatása, stb. – összességében a magyar lakosság egészségügyi állapotában semmi javulás nem látszik az utóbbi bő tíz évben, ami egyik oka annak, hogy nálunk arányában több a súlyos lefolyású fertőzés mint máshol.

5.A kapott pofonok hatására sokan remélhetőleg kiábrándulnak most abból az „alternatív valóságból”, amit a kormány folyamatosan épít. (Ez persze van akiket a még nagyobb bezárkózás támogatásának irányába tolhat…) Ezzel persze az ellenzéket is minősítem, mert szó nélkül hagytak sok mindent, például nem kritizálták eléggé azt (vagy nem megfelelő és nem hatékony kommunikációval), hogy a gazdaságvédelmi pénzekből csak morzsák jutottak azoknak (ha nem elvonások), akik nem a kormány „megbízható jó elvtársainak” számítanak. A kormánypropagandában az megy, hogy Magyarország különleges, az itt élő emberek nagyon különlegesek, - csak sajnos a vírust ez egyáltalán nem érdekli. Itt nálunk mindenki ért mindenhez, migrációhoz, kisebbségi jogokhoz, oktatáshoz, a járványügyhöz pedig még inkább – vagy legalábbis egy véleménybuborékban élő kormányzatnak mindent elhisz, mert annyira meggyőzően adja elő, annyira tudja, hogy milyen húrokat kell pengetni. Itt nálunk a kormányzat jelszava, hogy „Nem fogjuk hagyni, hogy a fogyasztói társadalom manipulátorai hülyítsék a magyar állampolgárokat, őket mi fogjuk hülyíteni.”

A bejegyzés trackback címe:

https://ideo-logic.blog.hu/api/trackback/id/tr1616451846

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2021.03.06. 12:46:07

Az én látásmódom szerint a Nemzeti Konzultáció valahogyan eltérően működött, mint a szerzőnél.
europeanphalanx.blog.hu/2021/02/08/a_nemzeti_konzultacio_a_mennybe_megy
És akkor rámutatnék, hogy ha a Nemzeti Konzultáció, ahol rákérdeznek az emberek véleményére az humbug, akkor az összes népszavazás és választások miben különböznek? Vagy azok is a nép becsapását szolgálják?

midnight coder 2021.03.06. 15:46:07

@megamovieboy: Szerintem a vírus elkapásának, de még a lefolyásának sem feltétlenül van túl nagy összefüggése a sportolással. A feleségem kollégái/kolléganõi mind elkapták a covid-ot, de igazából csak annak a kettõnek lett baja aki pont a legsportosabb, legegészségmániásabb. Jó eséllyel a dolog attól is függ, hogy milyen mutációt kaptál el, és a te immunrendszered mennyire érzékeny rá. Persze nyilván ha 80 éves vagy 2-3 krónikus betegséggel jó eséllyel mattot kapsz, de ehhez covid sem feltétlenül kell.

MEDVE1978 2021.03.06. 15:56:24

1. A nemzeti konzultáció mindig is egy propagandaeszköz volt. Az elsődleges célja az, hogy azt lehessen szuggerálni, hogy a kormány ad a nép véleményére. Sem a sikeressége (hányan és mit válaszoltak), sem pedig a hatása a kormány politikájára, irányvonalára nem mérhető, illetve mivel a kormány válogat, ezért nem lehet tudni semmit a válaszok irányvonaláról. A másodlagos célja a konzultációt kitöltőkről adatbázis kiépítése volt, hogy őket a továbbiakban lehessen politikai üzenetekkel bombázni.

2. Egy FFP2 maszk világpiaci ára ma 70-100 Ft körül van. A magyarországi kiskereskedelem ezt 200-300 Ft-on hozza be tömeges használatra. Most képzeljük el, hogy az erre nem fogékony 22 éves Jocó, szobafestőtanonc mit fog szólni ahhoz, hogy most ő napi 300 Ft-ot adjon ki erre cigi helyett. 3-4 nap alatt kijön belőle egy doboz cigi ára wazzeee.....
Az FFP2 gyakorlatilag szinte nullára viszi le a fertőzés veszélyét, ha a fertőzött is viseli és a célpont is.
Itt egy kalkulátor, amivel ki lehet számolni a fertőződés esélyét:
www.zeit.de/wissen/gesundheit/2020-11/coronavirus-aerosole-ansteckungsgefahr-infektion-hotspot-innenraeume

Ha 1 órát valakivel egy 10 m2-es zárt szobában beszélgetsz és mindkettőtökön FFP2 maszk van, a fertőzés esélye 1% alatt marad. De még akkor is 5% alatt marad, ha mindkettőtökön szövetmaszk van. Empirikus alapon talán ezt meg tudom erősíteni: Két hete hétfőn egy kollégával beszélgettem másfél órát, egy méterre ült tőlem. Rajta sima szövetmaszk, rajtam FFP2 maszk volt. Csütörtökön hívott, hogy tünetmentes COVID-os. Azóta 3 tesztet csináltam, egyik sem lett pozitív.

A maszkokat illetően: lehet, hogy lehetett volna többet tájékoztatni, egyszer elmondani, hogy a cseppfertőzéstől védenek igazán a maszkok. Az aeroszoloktól nem, de nagyon szerencsétlen kell, hogy valaki legyen, hogy komoly fertőzést kapjon az aeroszoloktól. A szövet vagy sebészeti maszk + távolságtartás nagyon nagy valószínűséggel képes az embereket megvédeni. Kb. ennyit kellett volna mondani és annak, hogy nem történt ez meg furcsa történeti okai vannak.
Egyfajta mix: egyrészt Európában nem tradíció, életidegen a maszkhordás. A kormányok tudták, hogy az emberek nagyon fognak idegenkedni ettől, ezért ha lehetséges volt nem kérték. A másik, hogy a tavaly tavaszi COVID úgy szakadt ránk, hogy nem volt elég maszk a piacon, kb. májusig hiánycikk volt. Erre vezethető vissza, hogy a WHO sem nyilatkozott maszkügyben, ugyanis attól féltek, hogy az emberek felvásárolják a maszkokat tömegesen, ahelyett, hogy ezek az egészségügyi intézményekhez eljussanak. Ezért hazudott a WHO és a tájékoztatásai alapján több ország is arról, hogy a maszkviselet nem javít. Ez egyértelmű volt az egy kicsit is tájékozottabb emberek számára, egyszerűen azért, mert a cseppfertőzésekkel terjedő betegségek ellen védenek tradicionálisan a maszkok.
Folyt.

MEDVE1978 2021.03.06. 16:14:44

3. Az igazi baj a kommunikációs egyet jobbra, egyet balra, sasszé. A kormány nem mond ki dolgokat egyértelműen, igazából ezzel erősítve a vakcinák iránti szkeptikusságtól kezdve a szabálytartás lazulását.
A vakcináknál a kormány érdekes módon nem mert egyértelműen kommunikálni - pedig itt most lehetett volna az EU-t savazni. Azt kellett volna szimplán kommunikálni, hogy kedves polgárok, látjátok szemütekkel nem jön az EU-ból a vakcina, ezért vettünk kínait és oroszt. Ezek jó vakcinák, de kevesebb teszt van mögöttük, mint a nyugatiak mögött. Mégis úgy gondoljuk, hogy ez kell, mert különben itt tömeges halálozások lesznek. Ennek is mélyebb okai vannak, szerintem Viktor a legelején a szovjet és kínai vakcinát sima biztosítéknak és PR ajándéknak szánta. A biztosíték funkció ugye az volt, hogy majd bejön 100 ezer adag ruszki, meg 100 ezer adag kínai. Csak beoltjuk valahogy, ha nem jön az EU által megrendelt kontingens elég gyorsan. Putyin meg a kínaiak majd örülnek, hogy csináltunk nekik egy kis ingyenreklámot. Csak arra senki nem számított, hogy az EU ekkora betli lesz.
A szabálytartás lazulását a kormány populista vonala okozza. Ugye emlékszünk, hogy tavaly tavasszal Viktor reggel még nem látott okot az iskolák bezárására, este meg bezáratta negyed évre. Most itt van a nemzeti konzultáció a nyitásról, utána pár héttel meg a totál lezárás. Az emberek döntő része összezavarodik ettől. Azt harsogják a kormánycsatornák, hogy nyitás stb., aztán meg hirtelen teljes lezárás, meg viseljek maszkot stb.

4. A megelőzés és a szűrés nagyon fontos dolog lenne. Sajnos rengeteg magyar ember nem gondol a saját egészségükre, ezért megyünk későn vizsgálatra, amikor már nagyon fáj és sokszor akkor már nagyon nagy is a baj. A szűréseknél én kötelezővé tenném rizikókorcsoportokban a gyakori szív és érrendszeri, vastagbél (székletvér) és tüdőszűrést. Aki nem megy el vagy a munkáltatója nem engedi el, azt jelentősen büntetném. Nekem a családomban volt vastagbéldaganat, ezért elmentem tükrözésre, ahogy a gyomorsavam miatt volt több gyomortükrözésem is. Ezek nem kellemes dolgok, de ha az ember élni akar, meg kell csinálni ezeket. A megelőzésnél a nagyon nehezen változtatható dolgok (alkohol, étel stb.) mellett a tömegsport nagyon fontos lenne. A mindennapi testnevelést én nagy vívmánynak tartom, mert a gyerekek legalább minden nap mozognak. A feladat az lenne, hogy a felnőttkorukra is áttevődjön ez a szokás. Itt egyértelműen van egy élsport kontra tömegsport kérdés. Sokan azt mondják, hogy az élsport példaképei veszik rá a fiatalokat a sportolásra. Ez egy soha el nem döntött vita marad, ugyanakkor szerintem ez nem így van, érdemes lenne a tömegsport lehetőségeket nagyban fejleszteni.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2021.03.06. 16:44:07

@midnight coder: A krónikus betegségek mellett a genetika befolyásolja a lefolyást. Egy 55 évesnél csak gyenge influenza intenzitású tünetet mutat, míg egy 22 éves meg két hétig nyomja az ágyat. A neander-völgyiek jól megszívták, az tuti.

HaCS 2021.03.06. 19:34:24

Ne kezdjetek nagyon okoskodni FFP2 témában, mert arra tényleg csúnyán rá lehet b*szni. A hajam égnek áll, amikor a buszon szelepes FFP2-es maszkokat látok az emberek arcán. A legtöbb ember, aki erről gagyog meg se tudja különböztetni ezeket egymástól. Sőt azt se tudja, hogy van-e rajta szelep, vagy hogy miért.
Meg persze nem sikerült azt sem összekötni az agyakban, hogy miért is hasznos jelenleg egyáltalán a maszkhasználat.

chrisred 2021.03.06. 22:03:00

@megamovieboy: A népszavazás lényege, hogy bárki indíthatja, és az eredménye főszabály szerint kötelezi a közhatalmat. A nemzeti konzultációt csak a közhatalom indíthatja, és az eredménye semmire nem kötelezi.

BiG74 Bodri 2021.03.06. 22:52:48

@chrisred:
Már amennyiben lehetséges lenne ennél a kurmánynál, mely ellenzékből tízpercenként indított népszavazást, elérni adott indítvány elfogadását.

Tamáspatrik 2021.03.07. 09:02:26

@MEDVE1978: Igen. Ehhez még annyit, hogy az elhízottság egy komoly rizikófaktora a betegség súlyosságának a COVID esetében IS (más betegségeknél). Egy miniszterelnök nagyon nem mindegy, hogy pocakos vagy nem, le kellene fogynia mihamarabb, mert most azt sugallja, hogy az elhízottság teljesen normális, holott nem az. Nem elfogadható miniszterelnökként vagy akár miniszterelnökként egy bizonyos mértékű súlyfelesleg, az etikett részévé tenném, hogy ez kizáró ok, az egész lakosság egészségi állapotára hatással van.

Tamáspatrik 2021.03.07. 09:05:01

@midnight coder: Az életben maradást jelentheti egy vírusos tüdőgyulladással szemben, hogy mennyi a tüdő vitálkapacitása, van-e túlsúly, a szív és érrendszer mennyire terhelhető, ugyanezek a visszamaradó szövődményeket is csökkenthetik.

Tamáspatrik 2021.03.07. 09:07:57

@HaCS: A szeleps maszk nem jó védelem a vírus ellen, ezt is ki kellene mondani, vagy hogy egyáltalán milyen maszkok mennyire jók. Finomítani kellett volna már rég a kormányzati kommunikációt, aminek egyik akadálya lehet a jelenlegi "operatív törzs" alkalmassága erre a feladatra.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.03.08. 05:36:10

@megamovieboy: A nemzeti konzultáció propaganda, a népszavazás a sok hüIye uralma.

MEDVE1978 2021.03.08. 16:29:01

@Tamáspatrik: Hát, sajnos én is túlsúlyos vagyok, de nem Orbán Viktor miatt :)
Nem a példaképek, hanem főként az étkezés miatt lesznek a magyarok túlsúlyosak. A mediterrán országokban ugye 4-5 évvel magasabb a várható átlagos élettartam, mint Magyarországon. Ennek vannak olyan tényezői, amiben egyszerűen nem tudjuk utolérni őket. Ez elsősorban a halorientált étkezés és nagymértékű halfogyasztás. A nyugati országokban legalább egy héten egyszer általában van hal, ami nálunk elképzelhetetlen. Sajnos az a véleményem erről, hogy az olcsó tengeri halak jobb ízűek, mint az olcsó folyami vagy tavi halak. A hekk egy nem túl minőségi tengeri hal, ahol halásszák (Argentína), ott kifejezetten alsó kategóriásnak számít, nálunk mégis imádják az emberek, ropira sütve finom. Ellentétben egy olcsóbb pontynak durván mocsáríze vagy erős folyami halíze van, ami az emberek döntő részét taszítja. Van még egyéb különbség is, pl: az olívaolaj, ami élettanilag sok szempontból jobb hatással bír, mint a napraforgóolaj. Ezek mind hozzájárulhatnak egy jobb táplálkozás kialakításához.

A túlsúlyt illetően leginkább a gyerekkori étkeztetésnél lehetne megfogni a dolgokat és az élelmiszerszabályozásnál. Ebben azonban úgy látom, hogy nem lesz javulás.

Tamáspatrik 2021.03.08. 19:48:16

@MEDVE1978: Rajtam is van legalább tíz kiló fölösleg, de küzdök ellene. Az elhízottság "járványszerű" tud lenni olyan értelemben, hogy hajlamosabbak vagyunk elfogadni, ha sokan a környezetünkben túlsúlyosak. Globális jelenség, de nem mindenhol egyformán, az USA és a britek is élen járnak e téren (nyilván mert az ételeik is nagyon kalóriadúsak), és a COVID halálozásuk is magas, éppúgy mint nálunk.

Rodney_2 2021.03.09. 04:22:50

@Tamáspatrik: Angolszászéknál már 10 éve is azon ment a sikoltozás hogy a gyerekek zacskós csipszet vittek az iskolába uzsonnának, anyuka azt csomagolta nekik :))) Iskolatej helyett meg kóla...
Kedvencem amikor látok fiatal embereket állni kapualjakban, egyik kézben cigaretta, másik kézben energiaital és ránézésre legalább 40 kg túlsúly. Ez Magyarországon is megfigyelhető. Az ilyenek már ne vegyenek tartós tejet...
süti beállítások módosítása