Ideo-logikák

Ideo-logikák

A populista kormányok járványkezelése egyértelműen rosszabb, mint a mérsékelteké

2021. március 13. - Tamáspatrik

Ha megnézzük a COVID-dal összefüggő halálozások terén legrosszabbul és legjobban teljesítő országok listáját, egyértelmű kép fog kirajzolódni. A legjobban teljesítő fejlett országokat legtöbbször vagy baloldali liberális kormánykoalíció vezeti (Finnország, Dél-Korea, Tajvan, Új-Zéland, Dánia), vagy mérsékelt jobboldali (Szingapúr, Japán) vagy vegyes összetételűek (Ausztrália, Norvégia, India). A kevésbé fejlett országok eredményeit nem nagyon lehet értékelni az adatközlések megbízhatatlansága, a lakosság alacsony korösszetétele valamint az eltérő életmódok miatt. Feltűnő viszont, hogy Brazília statisztikái ezzel együtt is rosszak, náluk köztudottan egy vírustagadó populista elnök vezeti az országot, a szabadon garázdálkodó vírus pedig mindig újabb és egyre veszélyesebb mutációkat hoz létre.

A sikeres országok titka többek között, hogy az országba beérkező fertőzötteket és a velük érintkezésbe kerülteket hamar elszigetelik, fontos a tesztelés és a kontaktkutatás, a vezetés a lakosságot egyértelmű és világos stílusban tájékoztatja a teendőkről. Nincs erős pártpolitikai megosztottság és az állampolgárok fegyelmezetten, egymással szemben felelősségteljesen viselkednek. Érdekesség, hogy Finnországban és Új-Zélandon női kormányfők vannak, akik szembeállíthatóak a macsó stílusú populista vezetőkkel, akiknek a „férfias küzdelme” a COVID járvánnyal szemben tökéletes kudarc.

Ha megnézzük azokat a nemzeteket, amelyeket a járvány a legsúlyosabban érintett, ezek szinte kivétel nélkül populista vezetésű országok. A legfőbb kivétel Belgium, amelynek 2020 októberéig egyáltalán nem volt kormánya, ezáltal központi irányítású járványkezelése sem. Olaszországot baloldali populisták vezetik, ezzel szemben a csehek, szlovénok, britek valamint a mi esetünkben jobboldali populista vezetők vannak hatalmon, ami az USA-ra is érvényes volt az idei év elejéig. A populizmusra jellemző, hogy a kormányok szeretik a döntéseket önfejűen, a szakértői vélemények figyelmen kívül hagyásával meghozni, és mindenáron elkerülni a népszerűségvesztést a jól mozgósítható törzsválasztóik szemében. Azt sugallják, mintha lehetséges lenne valamiféle sajátságos külön út a máshol bevált jól módszerek figyelmen kívül hagyásával.

A járvány elleni védekezés első vonalát mindenképp a kórokozó elterjedésének a megelőzése jelenti, második vonalban van csupán a jól működő egészségügy és a gyors vakcinázás. A populizmus támogatói között különféle okok miatt sokan vannak az ún. „darwinisták”, akik kimondva vagy kimondatlanul a természetes szelekcióra bíznák a nyájimmunitás létrejöttét, ami viszont a gyakorlatban nem nagyon működik vagy csak rengeteg áldozat árán. Nyájimmunitás nem csak amiatt nem lehetséges, mert a vírus folyton mutálódik, hanem azért is, mert nagyon sokféle járvány fenyegeti folyamatosan az emberiséget. Az Ebola, MERS vagy SARS2 vírusok esetében még sikerült megakadályozni, hogy világjárvány törjön ki, de a védekezés alapelvei minden esetben ugyanazok, a terjedés megelőzése és a gócok gyors elszigetelése. Meg kell jegyezni, hogy Kína ugyan különösen eredményes volt (az egyébként náluk kirobbant) járvány elleni védekezésben, amiben szerepet játszottak többek között a régebbi járványügyi tapasztalatok, az állampolgárok fegyelmezett és önfeláldozó viselkedése, valamint a diktatúrának az embertelenség határát súroló vagy olykor már átlépő intézkedései is.

Európa alighanem a legnagyobb vesztese ennek a járványnak (a lakosságának átlagéletkora is az egyik legmagasabb), ezen belül viszont Közép-Kelet-Európa különösen rosszul szerepel még Nyugat-Európához képest is, pedig a lakosság korösszetétele valamivel kedvezőbb és a népsűrűség is alacsonyabb. Úgy tűnik, hogy régiónkban nem csak az egészségügyi rendszerek gyengébbek, hanem a megbetegedések száma is valamivel nagyobb mint tőlünk nyugatra (pedig kiszámítható módon onnan jön erre, tehát csak időben le kellene tudni reagálni kormányzati szinten), bár a megbetegedések számát nálunk csak becsülni lehet, annyira kevés tesztelést végeznek.

Az identitási és „függetlenségi” kérdések errefelé úgy tűnik fontosabbak sokak fejében és a közbeszédben is jobban előtérbe kerülnek mint tanulni olyanoktól, akik jobbak nálunk, például németektől és osztrákoktól a fegyelmezettséget és figyelni egymásra. Az egész régiónkban terjed a populizmus (főként annak a fasizmust idéző, nemzeti radikális vonala), a macsó kultúrharcos mentalitás, és éppúgy mint valamikor az ún. „második jobbágyság”, később pedig a kommunizmus idejében, kulturálisan megint kezdünk leszakadni kontinensünk nyugati felétől. Végül is a választókon múlik majd, hogy egy ilyen útra lépnek-e rá a régiónk országai, vagy pedig a megfelelő tanulságokat levonva, ismét a józan politizálás fog teret nyerni.

A bejegyzés trackback címe:

https://ideo-logic.blog.hu/api/trackback/id/tr8716459896

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.03.13. 22:22:55

A populista a népszerűség alapján dönt. Orbán kapkodása ezért van, mert igyekszik erősnek mutatkozni és népszerűnek maradni, de szembe jön a valóság. Ennek legjobb példája volt amikor reggel még megtiltotta az iskolák bezárását, este meg elrendelte.

kunzoo 2021.03.14. 13:38:17

Azért más okok erősen segítik az említett országokat.

Tajvan, Új -Zéland szigetek. Del korea is az, hiszen a szárazföldi határa le van zárva. Utasforgalom szempotjából sziget. Emiatt sokkal jobban kontrollálható a forgalom, az emberek szűrése. Dániának is csak egy vékony szárazdöldi összeköttetése van, könnyen ellenőrzése alá vonja az utasforgalmat.
Tajvanon, délkoreában ha az állam azt mondja maradj a picsádpn otthon, hát otthon maradnak. Nagyon erős a központi kontroll nyugati szemmel.

Sok liberális államban meg nem jött össze pl. Nagy Britannia, Belgium, Hollandia, Olaszország. Svedország.
Kínát elfelejtette megemlíteni a cikkíró.

A fö okok inkább a népsűrűségben, a földrajzi fekvésben és a lakosság engedelmességeben ketesendőek. Ez a három változó aránya adja meg a vedekezés sikerét.
Pl. Olaszország: nyitott ország, nagy népsűrűség, engedetlen lakosság.
Tajvan, dél korea: nagy népsűrűség, de földrajzi izoláció, engedelmes lakosság.
Új zéland: kis népsűrűség, földrajzi izoláció, kevéssé engedelmes lakosság
Finnország: kis népsűrűség, viszonylag izolált, együttműködő lakosság.
Kína: nagy népsűrűség, nyitott földrajzilag, de nagyon engedelmes lakosság.

Tamáspatrik 2021.03.14. 21:43:14

@kunzoo: Kínáról is írtam a cikkben. Utánanéztem viszont, hogy a legmagasabb halálozású országokat kivétel nélkül populista politikus vezeti. Babis a cseheknél, Jansa a szlovéneknél, aki Trumpnak gratulált a választási győzelemhez, nálunk Orbán, Boris Johnson a briteknél, az USA azóta áll viszonylag jobban, mióta Trump bukott.
Hasonlót a hasonlóval kell összehasonlítani (méret és földrajzi fekvés), minket és a cseheket például asz osztrákokkal és a szlovákokkal. Lehet, hogy csak 10%-ot jelent a populisták demagóg, érzelmekre ható és zavaros kommunikációja, de az sem elhanyagolható.
Azt is lehet mondani, hogy ahol a lakosság fegyelmezett és összetartó, ott nem demagóg politikusokat választanak meg. :)

Tamáspatrik 2021.03.14. 22:30:16

@kunzoo: A különbség olyan dolgokban fogható meg mint például a maszkviselés vagy annak hiánya a köztévé műsoraiban. A komolyzenei koncerteken a zenészek általában maszkot viselnek, a DAL 2021 műsorban nem volt maszk senkin, ezért kemény pénzbüntetést kellene rájuk kiszabni a közegészségügyi veszélyeztetés miatt. Nem voltak buborékban sem a műsorvezeték sem a versenyzők, volt amikor egymás mellé állították őket nagy tömegben maszk nélkül. A szólóénekeseken kívül mindenkinek maszkot kellett volna viselniük. Tessék, milyen példát mutatnak, milyen állampolgári fegyelmezettség várható el ezek után?
Ez egy ilyen "hadd hulljon a férgese" ország, nálunk ez így működik.
Régebben is mondtam már, hogy nagyon gazdag ország vagyunk, pazaroljuk folyamatosan az emberi erőforrást (járványtól függetlenül is).
Ez van benne a vezetés metakommunikációjában, pontosan ez, a "hadd hulljon a férgese" voltaképp a parasztságból eredeztető szemlélet. (De ez nem lényeg, hogy honnan ered.)

BiG74 Bodri 2021.03.15. 08:09:42

Számomra a populizmus a féltudás szinonimája lett.
Keresünk valami hihetőt, valami elfogadottat, megmagyarázottat, aztán szikével körbevágjuk. Leválasztjuk környezetéről, kapcsolódásairól és beállítjuk abban a megmerevedett, halott állapotában abszolút igazságnak. Nincs valós életszerű kapcsolata a világgal, mert nincs végiggondolt hatásmechanizmus, csak sablon válaszok, sablonos választóknak. A legszebb benne az a hazugság dömpingnek gondolt valami, ami valójában nem más, mint a különböző választók vágyainak kielégítése, mely alapján elmondható, hogy igazából nem a politikusok, hanem a választók hazudnak maguknak. Ráadásul egyre vadabbul, egyre szemérmetlenebbül. Amikor pedig a valóság behatása kinyír egy részcsoportot, értelemszerűen megerősödik a körben átellenesen résztvevő.

Ekrü 2021.03.15. 10:07:37

Az általad felsorolt országok közül Dél-Koreát, Tajvant, ,Szingapúrt nyugodtan nevezheted diktatúrának,ezekben az országokban ha azt mondják otthon maradsz akkor bizony senki nem kószálgat az utcán.Kínában szintúgy.
Japán szintén nem nevezhető a demokrácia példaképének,ha jól tudom ott fél évszázada gyakorlatilag egyetlen egy párt van hatalmon egy kisebb megszakítást kivéve.De kétlem,hogy járványkezelés ide vagy oda az indiai "demokráciában" szeretne bárki is élni.
Tehát az általad felsorolt 10 ország közül 6 diktatúra.60 % vs 40%. Akkor most legyen mindenhol diktatúra,hisz ők láthatóan jobban kezelik a járványt?
Ami pedig az általad "lepopulistázott" országokat illeti. Ha jól láttam az elmúlt egy évben a svédek,franciák,spanyolok, olaszok,belgák,hollandok sem álltak/állnak épp a helyzet magaslatán.Pedig ezek állítólag mind nagyon demokratikus,liberális országok.
Az pedig ,hogy az ausztrálok vagy a finnek jobban állnak az sokkal inkább köszönhető a ritka népsűrűség nagyban hozzájárul a sikeres védekezéshez.

chrisred 2021.03.15. 10:13:35

A populisták a hatalom megszerzésének és megtartásának a mesterei, nem a hatalom hatékony felhasználásának.

nemecsekerno_007 2021.03.15. 10:17:38

A populista országok kezelték rosszul a járványt. Ez aztán a logika :))))))))))

Ne legyél tűzszerész, csak ennyit tudok tanácsolni :)))))))

4-5 év múlva fogjuk tudni, hogy ki kezelte jól ezt a járványt, ugyanis most még kevés az adat.

bóvli ország jobban teljesít 2021.03.15. 10:22:08

ELKÚRTUK. Nem kicsit, nagyon.

Európában ilyen böszme járványkezelést még ország nem csinált mint mi. Nem csináltunk mást az elmúlt egy évben mint hazudtunk reggel, délben, este. Közben meg az Adriára jártunk luxus jachtolni, Svájcba a bankszámláinkat ellenőrizni, a Felcsút meccseire meg villogtatni magunkat. És közben meg egy oltást se tudunk beadni ebben a kurva NER országban!

Nem tudtok mondani olyan járványkezelési intézkedést, amire büszkék lehetünk. És használt volna. Rajtunk kívül. Azon kívül, hogy belőlem és a gázszerelőmből multimilliárdost csináltunk. Ha el kell számolni a ránk szavazóknak, hogy miért nem ők kapták az EU milliárdokat, miért mi, akkor mit mondunk?

Nincs tovább gyerekek, ennyi a tudásunk.
Amit össze lehetett hazudni az orosz meg kínai vakcinákról az elmúlt egy hónapban, azt megtettük. Amit az azt megelőző hónapokban titokban lehetett tartani, hogy miféle oltásra készülünk az EU vakcinák helyett, azt megtettük. Úgy őriztük a titkot, nehogy kiderüljön, miután minket Pfizerral már rég beoltottak.

Ha őszinte vagyok hozzátok, akkor azt se tudom megmondani, hogy miből vannak ezek az orosz meg kínai szerek. Meg mire jók. Csak azt tudom, hogy mennyit kaptam értük. Meg azt, hogy ha kényszerrel is, de be kell oltani a magyarokba az összes orosz meg kínai ampullát. De legalábbis a kétmillió hívőnkbe. Akkor talán az isteni gondviselés meg az EU még nem elzárt pénzcsapjai megmentenek minket. Különben bukunk és mehetünk a börtönbe. És akkor ott ki kellene tanulnunk valami szakmát. És dolgoznunk kellene!

Gyerekek. Nem vagytok tökéletesek. Egyáltalán nem. Nem is lesztek. Nem tudom nektek azt mondani, hogy minden rendben lesz veletek, ha bukjuk a válaszást. Azt tudom nektek mondani, amit mondtam az utolsó 30 évben. Hogy ami tisztességgel megcsinálható, az nem a mi terepünk. Mi az energiáinkat nem arra fordítjuk, hogy egymással szarakodjunk, mert nincsenek külön érdekek, csak az enyéim.

És akarok most egyetlenegyszer mondani nektek három percet. Ezt legfeljebb még egyszer fogom elmondani nektek, mielőtt végleg elrepülök Moszkvába. Fantasztikus dolog birkákat irányítani. Fantasztikus. Fantasztikus egy országnyi birkát az orránál fogva vezetni. Az utolsó 30 évet azért tudtam én személy szerint csinálni, mert egy dolog ambicionált és egy dolog fűtött: visszaadni magamnak mindazt ami nekem jár. Hogy nem kell beszarni az EU-tól, meg a Néppárttól és tanulja most már meg magát a világ nem ő hozzájuk mérni, hanem énhozzám. Ez adta a hitet, hogy miért érdemes ezt csinálni. Nagy dolog volt. Imádom. Folytatom.

Kell-e még mondanom valamit Vladimir?

chrisred 2021.03.15. 10:24:43

@kunzoo: Kínàban egy populista politikusnak nem sok esélye lenne. Ott zárt hatalmi hierarchia van, szigorú megkötöttségekkel, hogyan lehet előrelépni a ranglétrán. Xi Jin Ping harminc év alatt jutott fel szürke pártmunkásból a hatalom csúcsára. Mintha Orbánnak 90-ben azt mondták volna, hogy csak szorgosan engedelmeskedjen az MSZMP pártmuftik utasításainak, és 2020-bán majd ő is utasítgathat másokat.

chrisred 2021.03.15. 10:27:25

@kunzoo: "Sok liberális államban meg nem jött össze pl. Nagy Britannia, Belgium, Hollandia, Olaszország. Svedország."

Egyesült Királyságnak egy virtigli populista a miniszterelnöke, a többi meg hozzánk képest remekül teljesít.

chrisred 2021.03.15. 10:28:18

@chrisred: Az olaszokat kivéve, de náluk a Salvini féle Lombardia rontja a halálozási átlagot.

p.a · http://miigyelunk.blog.hu/ 2021.03.15. 10:39:39

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Igazából szinte minden politikus a népszerűség alapján dönt. Minél demokratikusabb, a berendezkedés, annál jobban, nem?

Ekrü 2021.03.15. 10:40:54

@bóvli ország jobban teljesít:
"ELKÚRTUK. Nem kicsit, nagyon."-Jók ezek az idézetek és bizony kellenek így egy évvel a választások előtt.Ha valaki elolvassa ezt a mondatot itt Magyarországon,abban a pillanatban eszébe jut 2006 és mindaz az ocsmányság ami a Gyurcsány kormányhoz köthető.Még akkor is ,ha te ezzel épp mást hatást szeretnél elérni...:))))
"Amit össze lehetett hazudni az orosz meg kínai vakcinákról az elmúlt egy hónapban, azt megtettük. "-Egyelőre csak az látszik,hogy a kínai és orosz vakcinával bizony semmi baj ellentétben az EU által bevizsgált AstraZenecával.Nos,ezek után én inkább a magyarok által kiadott engedélynek hiszek.
" Úgy őriztük a titkot, nehogy kiderüljön, miután minket Pfizerral már rég beoltottak."-Mármint a gyöngyösi polgármestert?Vagy az újbudai DK-s polgármestert?Akik pofátlanul soron kívül beoltatták magukat?
"Fantasztikus dolog birkákat irányítani. Fantasztikus. Fantasztikus egy országnyi birkát az orránál fogva vezetni. "-Rájöhetnétek már ,hogy lebirkázni azt akiknek a szavazatait meg akarjátok nyerni,az bizony nem túl szerencsés.Hány 2/3 kell hozzá,hogy megértsétek...?

ulpius66 2021.03.15. 10:40:55

Jajj, de hüle vagy!

A VILÁG LEGES-LEGJOBB COVID-19 JÁRVÁNYKEZELÉSE ÉSZAK-KOREÁBAN VAN!!!!!!!

UGYE OTT MEG TÉNYLEG DIKTATÚRA VAN!

TEHÁT: A VILÁG LEGJOBB JÁRVÁNYKEZELÉSE A TÉNYLEGES DIKTATÚRÁKBAN VAN!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.03.15. 10:59:18

A populista mindig jobban dönt, mert a nép érdekeit nézi.

törppicur 2021.03.15. 11:07:19

Valahogy nekem Portuália, Spanyolország, Franciaország, Olaszország, Hollandia, Belgium , Svédország stb nemannyira erősíti meg az elméletedet,
Lehet téves a következtetésed?
Szerintem 2-3 év távlatából majd lehet okoskodni, addig pillanatnyi benyomások helyzetek vannak.
Egy darabig pl. a portugálok és a szlovákok jól álltak, azután nem.
Mi pédául többé-kevésbé nyitva voltunk, ld, iskolák, termelés, kereskedelem, stb, és még ez ellen is ment az ellenzéki ajvékolás, hogy sok a zárás, vagy kevés, mikor miért.
Lesznek jobban és kevésbé jól oltók. Jó és kevésbé jó vakcinák -ez szintén nem világnézet, vagy politikai demagógia kérdése - inkább az időé.
Nagyon nehéz úgy fekete seggűnek beállítani azt, akit nem szeretsz, hogy nincs hozzá muníció, tapasztalat, csak elszántság.

Tamáspatrik 2021.03.15. 12:07:22

@Ekrü: Nem diktatúrák ezek az ázsiai országok: Tajvan, Japán és Dél-Korea, a demokrácia index terén verik az USA-t. (A választási rendszer ennek csak egy része mint tudjuk.)
"svédek,franciák,spanyolok,..hollandok sem álltak/állnak épp a helyzet magaslatán" eredményeik mégis jobbak mint sok más országé. A belgákról és olaszokról külön írtam, a belgáknak semmilyen kormányuk nem volt évekig, az olaszoknál pedig nagyon erős a populista befolyás, ráadásul a bal és jobboldali is. Ezek nagy népsűrűségű országok, jó összehasonlítási alap a franciák, németek, hollandok, mindegyik jobban áll.

Tamáspatrik 2021.03.15. 12:11:10

@ulpius66: Legjobb az Észak-Koreai járványkezelés a világon: 1 fertőzött, 0, 1, 0, csak egy pisztolyos ember kell hozzá. Mondjuk ez eléggé morbid, de tőlük még ez is kitelik.
Vagy a teljes elszigeteltség.

chrisred 2021.03.15. 12:13:42

@törppicur: Szerintem megerősíti, mert a felsoroltak közül magasan a populista orientáltságú Olaszország van a legrosszabb helyzetben.

Tamáspatrik 2021.03.15. 12:15:45

@törppicur: Európában mindegyik országon végigsöpör a j, mindenhol vannak mélypontok, de végül is nem a járványcsúcsokat, hanem a görbék alatti területeket kell összehasonlítani. A szlovákok stabilizálták a járványt, nálunk csúcsokat dönt, amellett, hogy az őszi hullám nálunk erősebb volt, ezért most összességében jól állnak. A franciákat és a németeket az olaszokhoz lehet hasonlítani, na most hol megy nagyot a populizmus ezek közül, melyik országban ezek közül?
A vakcina már a második védelmi vonal, az első az elkülönítés, elzárás és megelőzés. Ebben mi nem vagyunk jók.

chrisred 2021.03.15. 12:16:09

@MAXVAL birсaman közíró: Minden politikus a saját érdekét nézi, csak a populista érdeke a népszerűség. Azt meg nehéz folyamatosan fenntartani válsághelyzetben.

Tamáspatrik 2021.03.15. 12:16:28

@törppicur: Vagyis nem állnak jól a szlovákok, de még jobban mint mi vagy a csehek és kevésbé jól mint az osztrákok.

Tamáspatrik 2021.03.15. 12:21:30

@chrisred: Ez nem mindig törvényszerű, hogy az első szempont az intézkedések népszerűsége, sőt az ezredfordulóig nem is volt annyira jellemző. Sok kormány döntött úgy, hogy meghozza a népszerűtlen intézkedéseket, még ha bukni is fog, egy Dzurinda, Schőder vagy nálunk Antall József. Egy időben még gentleman ügy volt a politika, most te nyertél, holnap meg valszeg. mi jövünk majd, nem demagógia eszközeit használták. Ez az USA-ban megváltozott már az utóbbi évtizedekben, fokozatosan, de van még európai ország, ahol ez így van, a népszerűség egy szempont, de a legfontosabb.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.03.15. 12:26:44

@chrisred:

Nem, nem minden politikusnak ugyanaz az érdeke. S végképp nem azonos a világlátásuk.

chrisred 2021.03.15. 12:34:11

@Tamáspatrik: A felsoroltak szerintem nem voltak populista politikusok.

Ekrü 2021.03.15. 12:34:46

@Tamáspatrik:
"Nem diktatúrák ezek az ázsiai országok: Tajvan, Japán és Dél-Korea, "-Az,hogy Amerika szövetségesei az nem azt jelenti,hogy nem diktatúrák,hanem azt,hogy nem illik őket diktatúrázni addig,míg kiszolgálják a nyugat érdekeit.

Larry Silverstein 2021.03.15. 12:35:19

Aki 1 ev utan a kovid szamokbol akar kovetkezteteseket levonni, az meg a felszint sem kaparhatja. A fertozottek szama nem jelent az egvilagon semmit, a kovid-halalok szama sem sokat. Minden allam maga donti el a protokollt, kit jelent kovid-halottnak es kit nem.

Az ossz halalozasi szam viszonyitasa a korabbbi evekhez egy jo kiindulopont, fontos tovabba az elhalalozottak atlagos eletkora.

Magyarorszag jol all az ossz-halalozassal www.euromomo.eu/graphs-and-maps
Valojaban az egyik legjobb Europaban, a szokasosnal (elmult 5 eves atlag) tobb halalozas 2020 marciusa ota egyedul 2020 novembereben es decembereben volt. Ezzel 1999 ota ugyan valoban 2020 volt a leghalalosabb ev, de korabban voltak ennel halalosabb influenzajarvanyok is.

A CDC covid halalozasi rataja korcsoportokra bontva
www.cdc.gov/coronavirus/2019-ncov/hcp/planning-scenarios.html#table-1
Here they state these fatality rates:
0-19 years: 0.00003
20-49 years: 0.0002
50-69 years: 0.005
70+ years: 0.054

Ez sem latszik veszelyesebbnek, mint az influenza. Es a kozeleben sincs a 3%-nak, amivel 2020 marciusaban ijesztgettek, es amivel a lockdownokat indokoltak.

Ideje visszaterni a napi normalis rutinhoz, feloldani a korlatozasokat es a maszkhordast. Abbahagyni a kiterjedt tesztelest, a vedooltasoktol pedig nem varni semmilyen csodat. A covid ugyanolyan szezonalis legzoszervi megbetegedes, mint a FLU, velunk fog maradni, es fog aldozatokat szedni, nincs ebben semmi uj.

marosy 2021.03.15. 12:35:54

@Tamáspatrik: Ez a geciarc a vírusból is ideológiát gyárt. Szarok a pofádbas általad ajnározott álliberális antidemokráciákra.

törppicur 2021.03.15. 12:37:34

@Tamáspatrik: A francia-német-olasz összevetésben a populizmus most a franciáknál a legnagyobb (Macron), a németek a másodikok (Merkel), Conte csak a harmadik, mert neki volt valamennyi fék Salvinitől

chrisred 2021.03.15. 12:37:54

@MAXVAL birсaman közíró: Semmi olyasmit nem írtam, hogy minden politikusnak ugyanaz az érdeke. A világlátásnak meg szakmai szinten nincs jelentősége. A vízvezetékszerelőknek is különböző a világlátásuk.

chrisred 2021.03.15. 12:42:08

@Larry Silverstein: Ezek fals adatok. Szerintem a lezárásos covid adatokat legfeljebb a lezárásos influenza adatokkal lehet összevetni. És az idei tapasztalat az, hogy a covidhoz hasonló lezárásokkal az influenza járványszinten gyakorlatilag nem létezik.

chrisred 2021.03.15. 12:42:56

@törppicur: Macron és Salvini populista, Merkel és Conte nem.

HaD 2021.03.15. 12:43:24

@kunzoo: néz már rá öreg a svéd statisztikára....meg arra hogy újabban miért nem ekézik öket a külön módszerért....és vess egy pillantást a svéd gdp adatokra....így mindjárt képet is lehet kapni arról hogy miért kamu ez az "újraidítjuk az országot" agitprop

HaD 2021.03.15. 12:49:16

@chrisred: pont ezt mondták azorbánnak :):)

törppicur 2021.03.15. 12:50:14

@chrisred: szerinted Macron és Salvini populista, Merkel és Conte nem. Szerintem meg mind az, meg Orbán is, meg Biden is. És sikeres populisták.
Csak a populizmusuk háttere és megjelenése más.
Meg vannak még sikertelen populisták.
Ugye nem gondolod, hogy van egzakt populista meghatározás? Neked is mást jelent, nekem is, meg a harmadiknak is.

Larry Silverstein 2021.03.15. 12:54:35

@Tamáspatrik: Mi jobban allunk mint az osztrakok, nemetek www.euromomo.eu/graphs-and-maps

A kovid szamokbol kiindulni, azokat osszehasonlitani nem lehet, nem erdemes. Nem egyforma protokoll szerint jelentik az orszagok az aldozatokat.

Annak van jelentosege, mennyire log ki az osszes elhalalozas szama az elmult 5 ev atlagabol. Magyarorszagon 2020 novembere decembere volt a csucs, de meg akkor is kevesbe logott ki az atlag mint Europa legtobb orszagaban. www.euromomo.eu/graphs-and-maps

Ennek persze az is lehet egy fontos oka, hogy nalunk a varhato elettartam csak 76 ev, mig pl. Olaszorszagban 83 ev, igy ott eleve sokkal tobb idos beteg ember el.

Azaz a kovidos tablazatok nemzetkozi osszehasonlitgatasa marhasag. A szamaik is marhasagok, hisz 2021 ev eleje ota is napi 80-130 "kovid aldozatot" jelentunk, de ezek nem plusz halottak, a kovid jarvany elott is ugyanennyien haltak meg minden januarban es februarban (valami masban). Itt a KSH szamai a halalozasokrol heti bontasban 5 evre visszamenoleg

www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_evkozi/e_wnh004f.html

Ki lehet jelenteni, hogy tavaly novembert, decembert leszamitva nem is volt jarvany Magyarorszagon, csak hat a korabban sosem alkalmazott tomeges tesztelessel lehet ertelmetlen esetszamokat generalni.

chrisred 2021.03.15. 12:55:19

@HaD: Az lehet, a különbség az, hogy akik Kínában mondják, azoknak minden eszköz a kezükben van ahhoz, hogy tényleg így történjen.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.03.15. 12:55:20

@chrisred:

A vízvezetékszerelésnél mindegy, mi a szerelő politikai álláspontja.

A kormányzásnál meg nem mindgey, ott nem létezik politikafüggetlen kormányzás.

Larry Silverstein 2021.03.15. 12:56:01

@chrisred: Tehat a lezarasoknak szerinted hatasa van a jarvany terjedesere? Vagy az influenzaera van csak, es a kovidera nincs?

Erre esetleg van valami bizonyitekod is?

chrisred 2021.03.15. 12:59:31

@törppicur: Már hogyne lenne egzakt meghatározása? Magában a kifejezésben benne van, populáris tevékenységet jelent, mint a zenében a popzene. Az a populista politikus, akinek a célja a slágerlistán az élre jutni.

chrisred 2021.03.15. 13:04:09

@Larry Silverstein: Nyiéván a covidéra is van, a lezárások nélkül sokszoros eset- és halálozási számmal kellene számolni, ami egészen az egészségügyi rendszer összeomlásáig fokozódna. Utána meg már a számok is elvesztik az értelmüket, mert fokozatosan az összes közellátási rendszer követné az egészségügyet az összeomlásban. Pontosan tudjuk, hogy az influenza nem jár ilyen hatással, egy darabig tart, aztán végetér.

törppicur 2021.03.15. 13:04:59

@chrisred: És Merkel pl nem akart élre jutni, csak valahogy ott volt. Nyilván Contet is 6 lóval húztáka minielnöki fotelbe, amikor már semmiféle támogatottsága nem volt

kunzoo 2021.03.15. 13:10:11

@HaD:
Ezt most miert is nekem írtad?

chrisred 2021.03.15. 13:12:18

@törppicur: Merkel nem akart a lakosság körében népszerűségi versenyt nyerni, ő a német konzervatívok első embere akart lenni. Conte meg tudtommal nem is volt politikus, amikor az Öt Csillag megnevezte őt a miniszterelnök-jeölötjeként.

kunzoo 2021.03.15. 13:17:53

@Larry Silverstein:
Nyilván van hatása. Korábbi években az ovis gyereknél késő ősztől tavaszig mindig volt valami krahácsolós, taknyolós, hányós-fosós betegség. Most ez úgy ahogy van, megszűnt. A legkisebb gyerek ovis, egyszerűen elmaradt ez az egész. Influenza sem volt. A suliban sem volt semmi egészen két héttel ezelőttig. Akkor covid volt. Tehát az jól látszik hogy a globális közlekedés visszaesésevel ezek a járványok egyszerűen elmaradtak. A coviddal pont az a baj hogy a fertőzőképessége talán a kanyaróéval összevethető.

kunzoo 2021.03.15. 13:19:35

@chrisred:
Egyszrr volt hasonló uj típusú influenza, akkor is oltópontokon osztották a védőoltást valami új variáns miatt.

kunzoo 2021.03.15. 13:22:14

@chrisred:
Ha nem te vagy elöl a slágerlistán, nem téged választanak meg. Lehet valaki bármilyen jó politikus. Bár ennek a szakmának valahol a fokmérője hogy akarnak-e a választók az adott politikusból vagy sem.

Larry Silverstein 2021.03.15. 13:22:33

@chrisred: Mibol gondolog, hogy lezarasok nelkul tobbszoros eset es halalozasi szamok lennenek?

Ott ahol nincsenek lezarasok jelenleg, ott tobbszoros halalozasi szamok vannak? Van erre valami pelda is?

kunzoo 2021.03.15. 13:28:02

@Larry Silverstein:
A svédek tavaj elég szépen hullottak ahhoz képest hogy egy rtkán lakott országról van szó. A svédek ráadásul nem az a piszipuszi nép.
A lezárásnak nem is az a célja hogy kevesebben betegedjenek meg összesen, hanem az hogy egyszerre ne betegedjenek meg túl sokan. Tudja kezelni a szitut az eü.

chrisred 2021.03.15. 13:29:26

@kunzoo: Ez egyáltalán nem igaz. Az esetek többségében egy adott politikai erőre szavaznak, függetlenül attól, hogy az kit jelöl meg kormányfőnek/államfőnek. Ha mondjuk csak az lett volna a kérdés a tavalyi választáson, hogy ki akarja Bident elnöknek, akkor totális érdektelenségbe fulladt volna a szavazás.

]{udarauszkasz 2021.03.15. 13:49:06

A jelenlegi europai karanten lezarosdi politika (a 0 Covid mozgalommal es tarsaival egyetemben) egy maoista osztrak nyelvesztol indult ki, akinek koze sincs a biologiahoz, viszont alapjaiban rengette meg a demokracia intezmenyet.
Vagyis Kina rakenyszeriti a tarsadalmi berendezkedeset Europara. Bevetettek egy demoralizalo biologiai fegyvert, es most bevegzik a feladatot.
Par ev mulva a mandarin kotelezo lesz az iskolaban, es azt is torvenyben szabalyozzak majd, mikor mehetunk wcre.

KékFény6 2021.03.15. 13:51:12

@Larry Silverstein: Ja... A valóságban pedig tavaly október-decemberi időszakban átlagosan 3500-an haltak meg 1 héten, míg a korábbi években 2500 volt ez a szám ugyanebben az időszakban.

]{udarauszkasz 2021.03.15. 13:53:24

@kunzoo: es a lezarasok miatt hanyan lettek ongyilkosok, a munkanelkuliseg, a szegenyseg miatt? A tonkretett mai fiatal generaciorol nem is beszelve.

Larry Silverstein 2021.03.15. 13:53:25

@kunzoo: A sved egeszsegugy nem tudja kezelni a szitut lezarasok nelkul? Vagy ott tobbszoros halalozas van masokhoz kepest?

Ezt mire alapozod?

kunzoo 2021.03.15. 13:53:55

@chrisred:
Akkor szerinted miért akkora cirkusz az USA ban az előválasztás? Ahol patikamerlegen méricskélik hogy ha Sanders a jelölt, ha Kamala, ha Biden akkor a latinók, a feketék stb kire szavaznának? A floridai latinók Trumpra tették a szavazatukat, felülírva azt az alapvetést hogy a latinók demokrata szavazók. Ha az lenne amit mondasz akkor továbbra is demokrata szavazóknak kellett volna maradniuk.

John Nethem 2021.03.15. 13:55:20

@törppicur:

Így igaz.

Ilyenkor valahogy eltűnik a BEZZEGSZLOVÁKIÁzás....

Csak az 1 millió lakosra vetített NAPI haláleseteket véve alapul :

SZLOVÁKIA napi COVID halálozási sorrend 1 millió lakosra:

2021.02.11: 1. hely.
2021.02.12: 1. hely.
2021.02.13: 2. hely.
2021.02.14: --- nincs erre a napra adat
2021.02.15: 2. hely.
2021.02.16: 1. hely.
2021.02.17: 1. hely.
2021.02.18: 1. hely.
2021.02.19: 1. hely.
2021.02.20: 1. hely.
2021.02.21: 2. hely.
2021.02.22: 1. hely.
2021.02.23: 2. hely.
2021.02.24: 1. hely.
2021.02.25: 2. hely.
2021.02.26: 1. hely.
2021.02.27: 1. hely.
2021.02.28: 1. hely.
---------------------------
2021.03.01: 3. hely.
2021.03.02: 1. hely.
2021.03.03: 1. hely.
2021.03.04: 4. hely.
2021.03.05: 1. hely.
2021.03.06: 3. hely.
2021.03.07: 1. hely.
2021.03.08: 4. hely.
2021.03.09: 1. hely.
2021.03.10: 1. hely.
2021.03.11: 3. hely.
2021.03.12: 1. hely.
2021.03.13: 1.hely.
2021.03.14: 2.hely

Mint látható, a brit mutáns fészkelte be magát KÖzép- és Délkelet Európába:
forum.index.hu/Article/viewArticle?a=157679977&t=9243202

Meg aztán ugye a járványkezelésről:
forum.index.hu/Article/viewArticle?a=157703438&t=9243202

]{udarauszkasz 2021.03.15. 13:59:13

@kunzoo: eleg sok latino szarmazik Kubabol, es a kubai emigransok hagyomanyosan a republikanusokra szeretnek szavazni.

kunzoo 2021.03.15. 14:05:23

@Larry Silverstein:
A svedeknék is voltak korlátozások, pl. rendezvények tiltása, létszámkorlát. Az első hullámban hullottak is szépen. A svédek munkáját félig a szomszédos országok elvégezték mert nem engedtek tovább embereket a svedek felé. Dánok, Norvegok lezárták a határokat. Szóval a svédek eleg jól el voltak izolálva, kínai turistákat meg azért ők sem fogadtak, a légiközlekedés ott is leállt. Az viszont ott is kiderült ha egy érzékeny csoportba bejut a vírus akkor arat. Pl öregotthonok. A svéd módszer tuti kudarc pl Milánóban. Maguk a svédek sem voltak biztosak a dologban, ha jól tudom ki is rúgták a védekezés koordinátorát. Szóval az eljárások erősen függenek a fent említett három tényezőtől. Náluk megvolt a viszonylagos elszigeteltség, kis népsűrűség és a szófogadó lakosság is. Ebben a környezetben kevesebb is elég volt de az nem igaz hogy nem korlátoztak semmit.

kunzoo 2021.03.15. 14:11:22

@]{udarauszkasz:
Basszus nézz fel a profession.hu oldalra. Tömve van állásajánlatokkal. Persze ha valaki mindenáron barista akar lenni a bulinegyedben, akkor baj van. De van mit dolgozni mashol. Ez nem a 2008 válság amikor az iparból is rúgták kifelé az embereket. Az nyilván nehéz döntés hogy valaki irányt váltson de mindig arról ment a papolás hogy alkalmazkodni kell. Tessék.

]{udarauszkasz 2021.03.15. 14:30:24

@kunzoo: a felesegem pont a professiont nezi. Ami baromsagot kuldenek neki, az mar nem emberi. Olyan allasokat, amihez az oneletrajzanak, vegzettsegenek semmi koze.

birka menet 2021.03.15. 14:49:29

@John Nethem:

Bezzeg Orbanisztán egy éve stabilan tartja a világrekord halálozási rátát. Nem is csoda, se tesztelés, se használható vakcina, se szakértök csak egy Felmondógép Müller Cecília, se semmi.

Larry Silverstein 2021.03.15. 14:52:00

@kunzoo: Milyen kornyezetben? Svedorszag 90%-a delen el, a tengerparton. A halottaik atlagos eletkora 83 ev. Pont mint a varhato elettartam. Igen, az elso hullam naluk az nagyreszt oregotthon volt es kovettek el hibakat.

De ok, masokkal ellentetben, a jozan paraszti esz alapjan csak az oregotthonokat, korhazakat izolaltak, es nem mindenkit. Es most is jobbak a szamaik, mint a sok kemeny lockdownt es enyhe lockdownt ciklikusan valtogato orszagenal. Mindezt ugy, hogy sosem volt kotelezo maszkhordas belterben sem, es a vendeglatoipart se korlatoztak, kizarolag a nagyrendezvenyeket. Annyi halottjuk sincs mar mint a de facto rendorallamkent mukodo agyonoltott izraelben.

Ez a helyes ut, persze most mar nem ismerhetik el a nyugati kormanyok, mert akkor elismernek hogy szetvertek a gazdasagot a semmiert. Magyarorszagon se volt mult tavasszal semmi, a halalozasok szama normalis volt novemberig, aztan januartol ismet normalis. Ez eddig 6000 milliardba kerult, az 1000 felcsuti stadion vagy 30 puskas stadion ara.

Teljes nyitast csinalt szeptembertol Florida es nemreg tizenpar masik USA allam is, ott se kovetkezett be semmilyen katasztrofa, a virus ugyanugy mukodott mint a tobbi influenzaszeru virus, felment a halalozas egy par hetig az idosek, betegek kozott (Floridaban jo sok nyugdijas el), aztan meg lement. Ezt semmilyen lockdown nem tudja megakadalyozni, a szigoru hozzaallasu California meg egy kicsit rosszabbul is szerepelt az oszi hullamnal mint Florida.

Ez a lockdownosdi mar semmi masrol nem szol mint a birkak oltasra tereleserol, amikek kb. annyi ertelme van mint az influenza oltasnak. Az is mutalodik, visszater, de egeszseges emberek oltas hijan se szoktak belehalni.

kunzoo 2021.03.15. 15:20:45

@Larry Silverstein:
A spanyolnátha járvány egy új influenza variáns volt. Kb 20 millió emberrel végzett. Szoval bármikor felbukkanhat egy hasonló.

Én azon az állásponton vagyok hogy a világnak visszább kell vennie a globális termelesből. Jól látható hogy az EU itt állt letolt gatyával és egy nyomorult gumikesztyút nem volt képes előállítani annyit amennyi kellett volna.
A járványoknál meg inkább aggódják túl minthogy egyszer elbagatellizálják. Volt már SARS, MERS ez előtt. Több helyen újra támad a kanyaró. Újra felbukkant a pestis!!!!
A gazdaság meg a tulzott hitelezestől omlik össze nem ettől. Rengeteg ágazatban munkaerőhiány van, legfeljebb lejjebb épül a turisztikai szektor. Felszívja az embertömeget valami más.

Larry Silverstein 2021.03.15. 15:39:56

@kunzoo: Azert ne valtoztassunk az eletunkon, hogy felbukkanhat egy sulyos jarvany. Persze, felbukkanhat. Ez az egy elonye megvan a mostani hisztinek, hogy felfoghato gyakorlatkent, kijottek a hianyossagok. Egyetertek, ha az orszagok megprobalnak onellatoak lenni gyogyszerekbol es segedeszkozokbol, ez nem rossz 5let.

A tavaszi tulreagalas megbocsathato, mert akkor nem voltak megbizhato adatok, de oszre mar rengeteg adat volt, szerintem lehetett volna valtoztatni. Nem feltetlen a magyar kormanyt okolom, hisz nem lehet veletlen az, hogy a nyugati kormanyok tobbsege ugyanazt a protokollt adta elo - a media teljesen egyoldalu, torz tajekoztatasa es a WHO, John Hopkins stb. statisztikai okoskodasa zsarolta bele a kormanyokat ebbe. Erdemes elgondolkodni rajta, hogy kinek hoz ez hasznot? A majdnem mindenhol megugro allamadossag.

Azt nem tartom realisnak, hogy a globalis termelesi lancok vagy a turizmus alapvetoen at fognak alakulni. A toke, a cegek is atnyulnak a hatarokon, es alapvetoen Kina es kornnyeke (meg India) marad a vilag muhelye szerintem. A nyugati fogyaszto nem fog tobb penzt kiadni csak azert hogy a termeles hozza kozelebb legyen. Ez mindenkinek jo igy, vissza lehet emlekezni mennyibe kerult egy szines TV vagy egy auto a fizetesekhez kepest Magyarorszagon 30 eve es mennyibe most, ez az arcsokkenes nem lenne lehetseges az olcso beszallitok nelkul.

A politikai kovetkezmenyektol jobban tartok. Az EU majd a heten mutatja be, mit ertenek a zoldkartyajuk alatt, de szerintem felhaborito, ha alapveto jogokat korlatoznanak csak azert, mert valaki nem akarja beoltatni magat valami ellen, amitol nem fel. A nyugati vilagban nem volt divat, hogy az allam gondolkodjon az alattvalok helyett, es ez maradjon is igy.

kunzoo 2021.03.15. 15:49:27

@Larry Silverstein:
Az utolsó bekezdésedről: nyilván erthető az álláspontod, de akkor azt is fel kell vállalni ha megfertőzöl valakit állnád a költségeket? Hisz neked jogod van utazni, az ottani idős buszsofőrnek, jegykezelőnek, ruhatárosnak, WC-s néninek meg élni. Amint nem lesz vakcinahiány működik az álláspontod ( bárki beoltathatja .agát aki fél) addig viszont nem. Erkölcsi alapon nem. Kanyaró, influenza szb ellen beszerezhető a védőoltás, ez ellen még nem. Az igény nagyobb a készletnél. Egy vonaton a jegykezelő nem tud izolációt választani, egy pénztáros sem a Tescoban.

kunzoo 2021.03.15. 15:56:33

@Larry Silverstein:
Egyébként kissé túltoltnak gondolom hogy túlságosan felmennének az árak ha nem Kínában keszülnenek. Az Apple telefonjai ott készülnek aztán félmillióba kerülnek. Mennyi lehet a bérköltség, mármint a gyártás bérköltsége azon a telefonon? 1%?
Vagy egy autó. Legyártják, ok. Aztán ott a kereskedőhálózat, a szalonok, reklámkampány....
Manapság egy termék mire a fogyasztóhoz kerül annyi ilyen másodlagos költség rakódik rá hogy a legyartásanak a munkaerőköltsege pár százalékban mérhető.

Larry Silverstein 2021.03.15. 16:02:06

@kunzoo: De nem az lenne a logikus, ha az vedene, szigetelne el magat, aki veszelyeztetett (idos, beteg)?

Igy is en allom az idosek minden egeszsegugyi koltseget, errol szol az egeszsegbiztositas, amibe az elso 60 eletevedben inkabb befizetsz, utana meg inkabb kifele veszel belole. Ez rendben is van.

Azert Magyarorszagon 76, nyugaton jellemzoen 80 feletti volt az aldozatok atlagos kora, ezek az emerek nemigen vesznek reszt a gazdasagi termelesben a nyugati orszagokban, nekik sokkal konnyebb otthon maradni, mint mindenki masnak, es az allmnak is kevesebbe kerul, hisz a munkakepesek porgetik a fogyasztast, turizmust, adozast.

Fejreallt a jozan esz a hiszteria hatasara. Most is azzal etetik az embereket, hogy egyre fiatalabbak kerulnek korhazba (osszel is ezt mondtak), de semmi erre vonatkozo staatisztikat nem talalni, a korhazakba nem engednek senkit be, csak olyan info jut ki amit megengednek. Raadasul szinte mindenki az egeszsegugyben (korhaztol az oltasoszto korzeti orvosig, noverekig) anyagilag nagyon jol jart az utobbi evben, erdekelve vannak benne.

Larry Silverstein 2021.03.15. 16:09:23

@kunzoo: Teny hogy a gyartas berkoltsege kicsi, de a legkisebb is szamit. A volumengyartok mint a VW jo ha 5% nyereseget ki tudnak hozni egy auton, es ezzel meg a jobbak koze tartoznak.

Az Apple pont azert tudja a cuccait nagyobb arressel adni mert ad melle oprendszert, appokat, ekoszisztemat, amit viszont amerikaban fejlesztenek ottani berekkel.
Autot osszerakni nalunk is megeri (sot meg nyugaton is van gyartas, vagy eppen a gyartorobotok gyartasa), de sok olcso alkatresz azokhoz is Kinabol jon, nalunk azt mar nem erne meg gyartani. A fejlesztes nagyobb resze sajnos marad a gazdagabb orszagokban.

chrisred 2021.03.15. 16:18:41

@kunzoo: Az egy politikai erőn belüli harc, ami - lévén egy liberális közegben történik - nagy nyilvánosságot kap. Még csak egységes szabályai sincsenek, van olyan állam, ahol a választópolgárok ténylegesen beleszólhatnak, és olyan is, ahol a párt jelölővyűlése dönt.

chrisred 2021.03.15. 16:25:28

@Larry Silverstein: A svéd állam már elsimerte, hogy hibás volt a lezárások nélküli járványkezelés, ezért volt náluk sokkal több áldozat, mint a többi skandináv országban. 1 millió főre számított halálos áldozat: Svédország 1296, Finnország 142.

csakeztengedte 2021.03.15. 16:28:25

Persze hogy rosszabb. Van egy felsőbbrendűség tudatuk, ami az "Isten velünk, akkor ki ellenünk" mesekönyvi frázis.

Tamáspatrik 2021.03.15. 16:34:13

@chrisred: Pont ez a lényeg, hogy nem voltak populisták, hanem meglépték a nem annyira népszerű intézkedéseket is, a bukás nagy kockázatával.

Tamáspatrik 2021.03.15. 16:35:50

@Ekrü: Van egy felmérés, hogy demokrácia index, nehogy már elkezd azt is relativizálni, hogy mi a demokrácia? Tul. képp a Nap forog a Föld körül, akkor már azt is mondhatnánk.
Ebben az indexben jobbak mint az USA ezek az országok, nézz utána.

chrisred 2021.03.15. 16:36:50

@Tamáspatrik: Igen, ezt írtam én is. A populista politikusok tevékenységének lényege a népszerűségnövelés.

Tamáspatrik 2021.03.15. 16:37:23

@törppicur: Macron nem populista Le Pen az, de neki nincs hatalma, mert mindig elkaszálták a választók az utolsó pillanatban. Az olaszoknál baloldali és jobboldali populista pártok egyaránt erősek, igaz hogy a kormányfő nem az.

Tamáspatrik 2021.03.15. 16:40:44

@Larry Silverstein: Ha a Covid olyan mint bármi más, akkor mért vannak az intenzív osztályok a kapacitásuk csúcsán??? Európában mindenhol szigorúbb korlátozásokat vezettek be mint nálunk, és az eredmények is mindenhol jobbak, ami itt lezárás címszó alatt megy az kész röhej, több a kivétel mint a szabály.
A védőoltásokkal elég jól állunk, ez némi pozitívum.
Próbáljunk már azokra hallgatni, akik értenek hozzá, ne a szélhámosokra.

Tamáspatrik 2021.03.15. 16:44:01

@Larry Silverstein: Ha Te mondod, hogy marhaság az más. :) A sok halálozás még most fog jönni, mert ahelyett, hogy lezártunk volna rendesen még idejében ősszel, már a második hullámot se tudtuk leküzdeni, ott a sok nem kovidos krónikus beteg, akiket nem tudnak fogadni és megfelelően kezelni a kórházak, most jön még a fekete leves.

Larry Silverstein 2021.03.15. 16:45:08

@chrisred: A sved allam sosem ismert ilyet el. Es miutan az allamfo v. kiraly ezt kijelentette, tovabbra se zartak le semmit.

chrisred 2021.03.15. 16:46:40

@Larry Silverstein: Az állam nem ismerte el, csak az államfő? :)

Tamáspatrik 2021.03.15. 16:46:55

@Larry Silverstein: Azért nincsenek statisztikák, mert az Orbán kormány titkolódzik, elvből nem ad ki semmilyen adatot és szeretnek kozmetikázni is olykor. Ha valamelyik szülőd idős lenne és nem merne kimozdulni otthonról, mert dühöng a járvány és nem kap védőoltást, valszeg. másként látnád ezt a kérdést.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.03.15. 16:49:18

@]{udarauszkasz: Nem mindegy mi a szakmád. Én az utóbbi hónapokban 6 vagy 7 konkrét állásajánlatot kaptam 1,5-2 milla körüli bruttóval. A vírus miatt hullanak az idős informatikusok, vagy elhúznak nyugdíjba és óriási lett a szenior rendszergazdák és programozók között a hiány. Ráadásul mind homeoffice. Nekem konkrétan jót tett a járvány. Két hete jött egy 5000 CHF-es ajánlat Genf, remote meló. Ennyivel indítottak, tehát tuti fel tudnám tornászni 6 ezerre is az én szaktudásommal.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.03.15. 16:50:25

@Tamáspatrik: Az elmaradt orvosi ellátások is majd most fogják megbosszulni magukat.

Larry Silverstein 2021.03.15. 16:52:51

@Tamáspatrik: A kapacitas felen vannak az intenziv osztalyok. Tobbszor volt rola szo, hogy 2000 ember siman elfer, most vagyunk 1000nel.

Europaban szinte mindenhol nagyobb volt az osszhalalozas elterese az elmult 5 ev atlagahoz kepest, mint Magyarorszagon. Meg Ausztriaban, Nemetorszagban is. www.euromomo.eu/graphs-and-maps

Ez a lenyeges, nem a kovid halalozas, amit mindenki ugy ertelmez ahogy akar. Iden januarban jellemzoen napi 100 koruli kovid halottat jelentettek Magyarorszagon (amit nem tettek hozza az az, hogy az elmult 5 januarbol 3ban tobben haltak meg) www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_evkozi/e_wnh004f.html

A lezarasok szigorusaga vagy akar nem letezese, meg a halalozasok kozott nincs semmilyen osszefugges, lasd. Florida, Svedorszag, Belarusz vs. szigoru California, UK, Spanyolorszag stb.

Larry Silverstein 2021.03.15. 16:57:10

@Tamáspatrik: Itt vannak az amerikai hivatalos halalozasi aranyok

www.cdc.gov/coronav...
Here they state these fatality rates:
0-19 years: 0.00003
20-49 years: 0.0002
50-69 years: 0.005
70+ years: 0.054

Szerintem ehhez felesleges barmit hozzatenni. A lockdownok eredeti indoklasa az volt hogy 2-3% lesz a halalozas, ez nem tortent meg sehol, ott se ahol szartak az egeszre.

Larry Silverstein 2021.03.15. 16:58:08

@chrisred: Az allamfo az miota fontos funkcio? Nem mind1 mit mond, ugyanannyira ert hozza mint Ader Janos

Larry Silverstein 2021.03.15. 17:02:37

@Tamáspatrik: "A sok halálozás még most fog jönni, mert ahelyett, hogy lezártunk volna rendesen még idejében ősszel, már a második hullámot se tudtuk leküzdeni"

Nem kell semmit lekuzdeni. Egeszseges emberekre veszelytelen a virus, meg idos korban is. Egyszeruen izolalni kell az idosotthonokat, korhazakat (ez mar megtortent), es figyelmeztetni az otthon elo idoseket, betegeket, hogy jarvany van, ha lehet maradjanak otthon es/vagy oltakozzanak.

De helyettuk sem kell az allamnak gondolkodnia, csak kozolni veluk a valos kockazatokat, idegbeteg propaganda helyett.

]{udarauszkasz 2021.03.15. 17:02:43

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: de nemcsak csucs informatikusok vannak am az orszagban... sot, a tobbseg nem az.

Reding Roli 2021.03.15. 17:17:53

@Larry Silverstein:" a kapacitas felen vannak az intenziv osztalyok. Tobbszor volt rola szo, hogy 2000 ember siman elfer, most vagyunk 1000nel. "

Pont hogy kb. most járunk a kapacitásaink vège felè, Merkely Bèla is kb 1000 főben adta meg az intenzíves kapacitások számát :

hvg.hu/itthon/20201209_merkely_bela_koronavirus_lelegeztetes_magyar_egeszsegugy

....ès a tavaly december óta csak rosszabb helyzet humán fronton , mert több mint 4000 szakdolgozó, leginkább szakápoló hagyta el a rendszert ...
Kórházi ágy lesz, mert egyre újabb osztályokat ürítenek ki a covidos betegeknek , lèlegeztetőgèp is , de elegendő szakszemèlyzet nem , így egyre inkább romolni fog a kezeltek túlèlèsi esèlye ...Mellette a nem covid részlegek is bajba kerülhetnek, olyan mertèkű már az atvezènyles ...

chrisred 2021.03.15. 17:22:49

@Tamáspatrik: A vakc@Larry Silverstein: Bármilyen meglepő, az államfő képviseli az államot.

chrisred 2021.03.15. 17:24:50

@Larry Silverstein: "Ez a lenyeges, nem a kovid halalozas, amit mindenki ugy ertelmez ahogy akar. Iden januarban jellemzoen napi 100 koruli kovid halottat jelentettek Magyarorszagon (amit nem tettek hozza az az, hogy az elmult 5 januarbol 3ban tobben haltak meg)"

Azt meg te nem teszed hozzá, hogy abból a háromból egyszer sem voltak olyan járványügyi korlátozások, mint most.

Reding Roli 2021.03.15. 17:28:25

@Larry Silverstein:
Egeszseges emberekre veszelytelen a virus, meg idos korban is.

index.hu/belfold/2021/03/14/a-fiatalabb-korosztalybol-is-sokkal-tobb-beteg-kerul-intenziv-osztalyra/

Fiatal emberek tömegesen kerülnek lèlegeztetőgèpre, sőt egèsz családok ..A lèlegeztetőre kerülők 40-45%-a meghal vagy ma már lehet több
Minden nap vannak 40- ès áldozati a jarványnak , akiknek nem , vagy nem jelentős alapbetegsègeik voltak..
Ebben a betegsègben bárki meghalhat , nem számít milyen fiatal, egèszsèges mert olyan sunyi szövődmènyei vannak , pl agyi- szív vagy tüdőembólia ...

John Nethem 2021.03.15. 17:28:32

@birka menet:

Demagóg BIRKA !!! mehetsz máshova bégetni.

Larry Silverstein 2021.03.15. 17:30:25

@Reding Roli: "Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a lehetséges kapacitásbővítés mértékéről is beszélt a héten. Elmondása szerint 13 244 szabad ágy áll most rendelkezésre, és a szabad lélegeztetőgép kapacitás 1918 darab"

Van kapacitas boven. Persze bizonyos korhazak betelnek, a betegeket utaztatni kell majd ide-oda, ahogy eddig is minden nagyobb teli influenzajarvanykor.

" ....ès a tavaly december óta csak rosszabb helyzet humán fronton , mert több mint 4000 szakdolgozó, leginkább szakápoló hagyta el a rendszert ..."

Szoval a maradek 100ezer egeszsegugyi dolgozo nem kepes ellatni 10ezer beteget? Hagyjuk mar a huhogast. Mindmeghalunk.

Larry Silverstein 2021.03.15. 17:31:22

@chrisred: Elakadt a lemez? Ott sincs tobb halott ahol semmilyen jarvanyugyi korlatozas sincs.

Larry Silverstein 2021.03.15. 17:35:25

@Reding Roli: Propagandacikkek nem erdekelnek.

Ha valoban fiatalabbak kerulnek intenzivre, meg a sirba, biztos van errol valami statisztika.

Tavaly tavasszal is jarvanyt kiabaltak ezek a szakemberek, az adatok szerint meg semmi nem volt, ugyanannyian haltak meg mint minden masik evben.

A halottak atlagos eletkora 76 ev Magyarorszagon. Ez most alacsonyabb? Keszseggel elhiszem, ha vannak ilyen adatok, de a huhogas nem erdekel.

John Nethem 2021.03.15. 17:39:19

@birka menet:

Ez a DK-s Králika reggeli agitprop-eligazításon programozták beléd ??
Vagy magad néztél utána ?

Mert ostobaságban lassan a DK-vudu-hordóütlegelésnél is lejjebb kerülsz...

csak hogy a valóság hókon vágjon téged:

Az 1 millió lakosra jutó halálozások száma:

1-2. GIbraltár és San Marino FIGYELMEN kívül hagyva.
1. ) CSEHORSZÁG 2172 fő
2.) BELGIUM 1929 fő
3.) SZLOVÉNIA 1892 fő
4.) EGYESÜLT KIRÁLYSÁG 1842 fő
5.) MONTENEGRO 1797 fő
6.) MAGYARORSZÁG 1758 fő
7.) OLASZORSZÁG 1691 fő
8.) BOSZNIA-HERCEGOVINA 1667 fő
9.) USA 1646 fő
10.) PORTUGÁLIA 1640 fő
11.) BULGÁRIA 1633 fő
12.) ÉSZAK-MACEDON 1593 fő
13.) SZLOVÁKIA 1561 fő
14.) SPANYOLORSZÁG 1545 fő

kunzoo 2021.03.15. 17:46:22

@Larry Silverstein:
Ahova a gyártast viszik, előbb utóbb oda kerül a fejlesztés is. Most az 5G kínából jön, nem oda megy. 10 eve a kínai kocsikon most meg pariban vannak az elektromos autok piacán.
Nem merném a nyakam tenni arra hogy au Apple a cuccait az USA ban fejleszti.
Az is mekkora kockázat ha Kínában leáll a kütyügyár, akkor Törökországban leáll az autógyár, Torinóban üres lesz az autószalon.

Reding Roli 2021.03.15. 17:49:26

@Larry Silverstein: Propagandacikkek nem erdekelnek."

Mifèle propagandacikkekről beszèlsz te degenerált ?
Ugyanazt mondja Merkely Bèla , Szlávik Janos , és az összes covid osztályon dolgozó orvos:
- a harmadik hullámban nagy számban kerülnek fitalok lèlegeztetőgère
- az intenzíves kapacitásaink határán vagyunk ,azon a ponton, ahol már nincs elegendő egèszsègügyi szakszemèlyzet a betegek ellátására !

Larry Silverstein 2021.03.15. 17:49:30

@John Nethem: Ezek az adatok semmi lenyegeset nem mutatnak. Ahogy nyunyo mondta volt, nalunk mindenki ebbe a statisztikaba kerul, aki valaha pozitiv korona tesztet csinalt, es ezt kovetoen meghalt barmiben. Tehat pl. autobalesetben, capatamadasban is.

Ami lenyeges a tobblethalalozasi statisztika: magyarnemzet.hu/belfold/a-magyar-jarvanystatisztika-az-egyik-leghitelesebb-9315539/

Es ez: www.euromomo.eu/graphs-and-maps

A szomszedaink kozul Szlovakiaban es Horvatorszagban volt kisebb az osszhalalozas emelkedese 2020ban 2019hez kepest, mindenhol mashol rosszabb volt a helyzet, Ausztriaban is. Az EU atlagnal kisebb volt a magyar tobblet-halalozas.

Ménár Atya 2021.03.15. 17:53:30

Tulajdonképp még igaz is lehetne a tartalom, bár amikor a kivételek jönnek az gyengíti a valóságtartalmát.
Tény, hogy egész múlt tavasszal ment a nyekergés, hogy orbánék mennyire elbaxták, és itt a legrosszabb minden.
Valóságban ,míg nálunk 600 halott volt, addig a fejlett nyugaton 20-30 ezrek haltak meg, és millió főre leosztva is szánalmasan szerepeltek.
Tehát itt pl megdől a populistázás, de ez egész középeurópára igaz, szinte alig volt komoly következménye, vagy inkább semmi.
Az érdekes a statisztikákban akkor kezdődött amikor jött a nyár, és ahol eddig napi százasával haltak meg, azonnal megszünt a betegség és a halálozás, sőt volt ahol még fel is támadtak...., talán a franciáknál asszem.
Azóta nem hiszem el a nyugateurópai statisztikákat, szerintem erősen kozmetikázzák, ráadásul nem derül ki a módszertan, ki milyen elhunytat számol koronavírusos halottnak.
A mostani helyzet más, az emberek elbizakodottak voltak, és ez megbosszulja magát.
A nyitás-zárás nem érv, mert ahol nyitnak most ott pillanatok alatt zárnak is, ez a variáns agresszívebb.
Az oltás talán megoldás, de az sajnos nincs elég, és ezt nem orbi baxta el, hanem az unio szakpolitikusai.
Ha orbánék nem járnak külön utakon akkor még fele ennyit sem oltottak volna be, mert nincs mivel.
Az elosztással is problémák és sumákolás van, ismét vannak egyes,és kettes tagok.
Már az osztrákoknak is feltűnt.
Ami meg a dk-agyhalott kommunikációját illeti, miszerint csak az európai unióáltal jóváhagyott oltással szabad oltani, mert az tuti, az épp most dőlt meg, mert épp felfüggesztik az Astra oltást mindenfelé, mert szarnak tűnik.
Az orosszal kínaival meg semmi gond még mindig............

Larry Silverstein 2021.03.15. 17:53:37

@Reding Roli: Nem erdekel hogy mit mondanak, Szlavik es Merkeli mar tavaly tavasz ota nyomja a rempropagandat. Vannak olyan szamok, amik ezt alatamasztjak? Nincsenek.

Szlavik, Merkeli, Muller, Zacher, mind az allamtol fuggenek 100%-ban, feladatuk a lakossag ijesztgetese. Mar nyar vegen is elkezdtek ezt a baromsagot hogy egyre fiatalabbak kerulnek korhazba.

Egyeb lozungok: Brit mutans veszelyesebb, cseh mutans veszelyesebb, delafrikai mutans veszelyesebb, egyre tobb gyerek betegszik meg - mind kamu, azert mantrazzak hogy tartsd a pofadon a maszkot es maradj otthon, nameg oltakozz

Mas orvosok meg egesz mast mondanak, de csak ugyanaz az 5 beszelo fej szerepel a mediaban.

Ménár Atya 2021.03.15. 17:55:15

@John Nethem:
Én még ennek sem hinnék, szerintem franciák,németek,olaszok,spanyolok,görögök kozmetikáznak.

kunzoo 2021.03.15. 17:56:04

@Ménár Atya:
A DK petíciójára azt lehetne mondani: Rosszütemű becsúszás.

Ménár Atya 2021.03.15. 17:58:46

Az átoltottságot itt lehet követni, ez eléggé magáért beszél, jelenleg a polulista magyarország eléggé jó helyen áll jelenleg, szemben az eu átlaggal.
ourworldindata.org/covid-vaccinations

Ménár Atya 2021.03.15. 18:00:58

@kunzoo: Rosszhiszemű" helyesebben.
Igazából nem ezt várnám ebben a helyzetben egyik párttól sem amit most csinálnak.
Fegyőr féle bohóc is magát cáfolja, egyik héten még nyit mindent utána már tanácsot ad mert zárni kell......

chrisred 2021.03.15. 18:01:49

@Larry Silverstein: Nem, csak azokat az adatokat, amik kínosak számodra, nagyvonalúan átiugrod. Például: "1 millió főre számított halálos áldozat: Svédország 1296, Finnország 142."

Reding Roli 2021.03.15. 18:06:20

@Larry Silverstein: www.cnbc.com/2021/01/22/boris-johnson-evidence-new-covid-variant-associated-with-higher-mortality-.html
Kèsőbb ezt meg is erősítettèk a vizsgálatok ...Az angol variáns fertőzőkèpesebb is veszèlyesebb, is mint az alapváltozat...
Ezért van most a harmadik hullám Magyarországon
...de ezt mondja Rusvai prof is , vagy Jakab Ferenc prof is ..

De, lehet te te mint megszállott járványtagadó, inkább Gödènynek hiszel, mint a tudomány kèpviselőinek..

chrisred 2021.03.15. 18:07:04

@Ménár Atya: "Ami meg a dk-agyhalott kommunikációját illeti, miszerint csak az európai unióáltal jóváhagyott oltással szabad oltani, mert az tuti, az épp most dőlt meg, mert épp felfüggesztik az Astra oltást mindenfelé, mert szarnak tűnik."

Persze ebből a logikus következtetés az lenne, hogy amit még az európai járványvédelmi központ sem hagyott jóvá, akkor azzal pláne nem szabadna oltani. De a magyar (közép-európai) járványügyi helyzetben ez nyilvánvalóan baromság lenne, mert amilyen összeomlás felé halad erefelé az egészségügyi rendszer, már nem úgy kell hozzáállni a vakcinákhoz, hogy melyik biztonságos, hanem hogy bármi jön, be kell vetni, hátha működik.

Reding Roli 2021.03.15. 18:10:29

@Ménár Atya: Az átoltottságnak úgy lesz majd előnye, ha el is fogadja a társadalom jelentős rèsze az oltást ...Ha viszont az emberek nem fogadják el az oltást megfelelő számban , akkor nem jön létre a nyájimmunitás ..

kunzoo 2021.03.15. 18:12:54

@Ménár Atya:
Ezt maga a kormány is megtette. Mókás bámulni a ...."beindítjuk a gazdaságot" plakátot. Vicces a "nemzeti koronavírus konzultáció" is. Főleg ezzel a névvel.

kunzoo 2021.03.15. 18:14:52

@Reding Roli:
De az már onnantól kezdve az egyén felelőssége. Itt nem csak a betegség sulyossága számít, hanem az hogy eddig nem kérhettél védelmet ellene.

kunzoo 2021.03.15. 18:16:57

@chrisred:
A fene tudja. Az Astrát jóváhagyta aztán lám. Utána nyomta a valóságtagadást.
Tisztára mint a WHO az előző évben.

Ménár Atya 2021.03.15. 18:20:38

@kunzoo: Igen ezért írtam, hogy egyik párttól sem ezt várnám.
Igazából belehajszolják egymást felesleges szájkaratéba , egy olyan helyzetben,amikor ezt pont mellőzni kellene.

John Nethem 2021.03.15. 18:21:16

@Ménár Atya:

Egyáltalán nincs kizárva.

Ahogy ugye szlovákok is változtattak a módszertanukon:
A BEZZEGSZLOVÁKIA idején csak azok kerültek a szlovák COVID-halálozások listájára, akiknél tűdőgyulladás volt, és kimutatták a vírust.
Nálunk meg már akkor is mindazok a COVID-halálozási listára kerültek, akik meghaltak és kimutatták náluk a vírust, holott a halál oka egészen más volt.

forum.index.hu/Article/viewArticle?a=157715356&t=9243202

Ménár Atya 2021.03.15. 18:27:51

@Reding Roli: Én már lexarom a nyájimmunitást, sajnos butaság ellen nincs oltás.
Én pont karanténban vagyok, a kollégám kifeküdt, én megúsztam, ma jött a teszt eredményem hogy negatív.
Ő megszívta, ízvesztés,láz,izületi fájdalmak,szédülés, és most már vese fájdalom is van.
Ez nem influenza, ez rosszabb sokkal.
Szerintem egyre többen akarják majd oltatni magukat, ahogy egyre több halott és beteg lesz a közvetlen közelükben.
Én amint lehet jelentkeztem, nem akarok egy napig sem feküdni.
A gond csak annyi, hogy sem dohányos sem alkesz,sem dagadt és ezekből fakadó betegségem sincs, tehát a sor végén lehetek.
Addig vagy megúszom, vagy nem.

Ménár Atya 2021.03.15. 18:34:10

@John Nethem: Hát ez az, nem egységes a módszer, plusz játszanak az adatokkal szerintem.
Amúgy szerintem a várható átlagéletkor felettieket simán kivehetnék mindenhol a listákból.
Értelmetlen.

]{udarauszkasz 2021.03.15. 18:37:57

@Ménár Atya: Nekem kohoges, laz, szedules, gyengeseg volt. Legdurvabbra a laz es a kohoges sikeredett, de az izerzesem is megzavarodott, keseru volt jopar dolog, a szagokat meg most is gyengebben erzem, bar pontosan, szoval fantomszagokat, izeket mar nem erzek. A 10 nappal ezelotti tesztem pozitiv volt, de azota javultam.
Ezeket az intezkedeseket akkor is megszuntetnem, es egyidoben oltatnek ezerrel. Ami kart ezek az intezkedesek hoztak, annak a tizedebol be lehetett volna oltani,es utana kinyitni mindent.

kunzoo 2021.03.15. 18:46:34

@]{udarauszkasz:
Az oltás kifejlesztésének van egy menetrendje. Bármennyi pénzt adtak volna, ennél hamarabb nem jöhet össze. Ezert ertelmetlen azon agyalni hogy hamarabb oltottak volna. Nem volt mivel.

kunzoo 2021.03.15. 18:48:02

@Ménár Atya:
Miért? Ha valakit 85 évesen meggyilkolnak, azt is kivennéd? Az is túlélte a várható élettartamot.

Ménár Atya 2021.03.15. 18:50:40

@]{udarauszkasz: Van ebben is igazság, de a gond az, hogy nincs mivel oltani.
Nagy száj volt, hogy csak uniós vakcinával lehet, meg a keleti vakcina rossz"- aztán mára kiderült, hogy uniós nincs, és ami van, annak egy része lehet hogy rossz.
Bár a nyitáshoz hozzátenném, hogy szép lett volna, csak épp olyan terhelést kapott volna az eü, ez már most látszik a zárás alatt, hogy még arra sem maradt volna ember hogy telefonon felírjanak egy c vitamint.
Ha figyeled pl olaszországot, akkor 3 hete boldogan nyitottak, az eredmény, most mindent be kellett zárniuk.
Aztán hallgatom a németeket hogy nyitnak, fodrászatot, kozmetika stb, hát nálunk ez be sem volt eddig zárva.....
A fertőzésre visszatérve, a kollégám gyorstesztje negatív volt, a pcr lett pozitív.
De szarul van nagyon, pedig ő soha sem beteg.

Ménár Atya 2021.03.15. 18:54:08

@kunzoo:
Nem érted szerintem.
Csak nem találom reálisnak, ha valaki mondjuk 88 éves és a várható amúgy 76, és 88 évesen magasvérnyomással meg végstádiumos rákkal fekszik, de valaki behurcolja a kovidot akkor a kovid a halál oka, holott nem az.
Így értettem.
De amúgy nálunk szerintem ez is így megy, hogy 85 évesen leszúrnak, de ha kovidos voltál akkor az lesz a halál oka, és nem a szíven döfés.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.03.15. 18:54:23

@Larry Silverstein: "Ez sem latszik veszelyesebbnek, mint az influenza." - influenza esetén még nem hallottam hogy az orvosoknak dönteniük kellene, ki mentenek meg és kit nem, ki kaphat lélegeztető készüléket, ki nem.

kunzoo 2021.03.15. 18:57:41

@Ménár Atya:
A várható elettartsm egy átlag. Pl regen 40 év körül volt. Ez nem azt jelentette hogy 42 evesen már öreg voltál hanem a magas csecsemőhalandóság lerontotta az átlagot.

chrisred 2021.03.15. 18:57:48

@kunzoo: Persze ez az aztán lám esetszám arányában még mindig azt jelenti, hogy jóval nagyobb esélyed van a koronavírustól meghalni, mint hogy mellékhatásaid legyenek az AstraZeneca vakcinától. Ha mondjuk Finnországban nem is olyan nagy a különbség, Kelet-Európában érdemben nagyobb. Nagyjából ezt jelenti a "bármelyik vakcina jobb, mint a vírus" szlogen.

Emmett Brown 2021.03.15. 18:58:25

Azt nem értem, hogy miként működik annak az agya, aki szerint a vírus, amiben eddig átlagban 100 fertőzöttből 1-2 meghalt az egy bagatell dolog, miközben egy oltás aminél 1 millióból 1 darab halált okozó mellekhatas volt (és az sem igazolt ok-okozati egyelőre), az meg ördögtől való.

chrisred 2021.03.15. 19:00:27

@kunzoo: Az átlagos élettartam tisztított arányszám, csak az egy évüket betöltött személyeket számítják bele. Vagyis a legkisebb szám, amit figyelembe vesznek az átlag számításànál, az 1, és nem a 0.

]{udarauszkasz 2021.03.15. 19:02:35

@kunzoo: de most mar lenne mivel, lsd Izrael, USA pl. Vagy Anglia.

Ménár Atya 2021.03.15. 19:03:58

@kunzoo: Azért most már nem erről van szó.
Mivel a 20. században az orvostudomány és a szociális körülmények az élelmiszerellátás és elérhetősége jelentősen javult, így megnőtt a várható élettartam, de nagyon idős korban már a társadalmon és nem az idős egyénen múlik a túlélése, mivel ellátást kap, de hozzájárulni már nem nagyon képes a közösség aktív tagjaként a javak termeléséhez.
Ha sarkítok, akkor már foga sincs és nem tudná megenni amit le sem tudna már vadászni, vagy megtermelni.
Szóval a kovid statisztikából kivehetőek lehetnének.
De ez csak az én véleményem, ne gondold túl.

kunzoo 2021.03.15. 19:04:31

@chrisred:
Az oltást egyeni szempontból nézve nem az össz halálozással kell összevetni hanem az egyén korcsoportján belüli halálozással. Holnap mennek a 70+ os szüleim oltásra. Náluk nyilván több a hozadék mint a kockázat. Egy harmincévesnél már kérdéses az Astra hiszen abban a korcsoportban a Covid is nagyon kis százalékkal okoz súlyos tüneteket. Ott már nagyságrandileg is összevethető a Covid halál meg az embólia.

Ménár Atya 2021.03.15. 19:06:20

@]{udarauszkasz: Ők nem uniós tagok, tárgyalhattak külön, mi nem, sőt azt is titkolják,helyettünk mit tárgyaltak.
Ez a probléma.
Ha orbánék nem lépnek időben , szerintem valóban a legkevesebb vakcinával rendelkeznénk.
Amúgy ha olvasod a híreket, naponta jelentik be a gyártók, hogy nem szállítják még a keveset sem.

kunzoo 2021.03.15. 19:06:55

@]{udarauszkasz:
Nono, ők lekötötték előre a készletet, máshol nincs. Igazából egyedül Izrael jár a nyájimmunitás közelében. Izrael lakossága hány százaléka a Föld lakosságának?

]{udarauszkasz 2021.03.15. 19:07:17

@Ménár Atya: en mar februar elején regisztraltam itthon, Ausztriaban nehany hete.
A fertozes gyorsabb volt....

Larry Silverstein 2021.03.15. 19:10:09

@Emmett Brown: "Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora múlt héten egy megdöbbentő számot közölt, becslései szerint Magyarországon már 4 millió fő áteshetett a koronavírus-fertőzésen. "

Meghalt 17000 ember (persze tobbseguk nem koronaban, de ezt hagyjuk most)
17000/4M=0,00425=0,4%

Ha meg a teljes lakossaghoz viszonyitjuk, akkor meg 0,17% halt meg.

Az atlagos eletkoruk 76 ev, ugyanannyi mint a minden masban meghaloke.

Ménár Atya 2021.03.15. 19:10:49

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Nem a rákot nem veszélyesebb, csak egyszerűbb homokba dugott fejjel osztani az észt,mint meghallgatni az orvosok véleményét, akikről azért tudjuk, hogy egy világösszeesküvés résztvevői amúgy és csak szándékosan akarnak bezárni, hogy ők meg a nem tudjuk kik uralkodjanak a megfélemlített tömegek felett,miután az oltásnak álcázott chippekkel mindenkit megjelöltek, és távvezérelnek, ezért kellett az 5 G mert az átüt a bőrön is!

Larry Silverstein 2021.03.15. 19:15:10

Florida, 2021 marc. 12 youtu.be/nCbIUYoJzNQ

2:00-tol erdekes

Milyen erdekes, ugye, hogy ott nincs jarvany
Meg meg kb. ezer masik helyen se, sot meg mutancs sincs. Huzzatok mar ki a fejeteket a seggetekbol, szeptember ota ez megy Floridaban

Ménár Atya 2021.03.15. 19:17:52

@]{udarauszkasz: Ettől tartok én is, hogy a vírus lesz a gyorsabb, és nem úszom meg, én ha jól emlékszem talán decemberben , amint lehetett.
Bár nem vagyok rizikócsoportban , de még csak szglásvesztést sem szeretnék, rosszabbat meg pláne nem.
Akkor most legalább neked van valamennyi védettséged egy ideig.

]{udarauszkasz 2021.03.15. 19:19:46

@Ménár Atya: sok orvos is ellenzi a lezarasokat. Tul magasak a jarulekos karok.

Ménár Atya 2021.03.15. 19:20:57

@Larry Silverstein: Százezer másik helyen meg van.
De lehet hogy az az érdeke mondjuk a németeknek, hogy ne termeljenek profitot, vagy bárhol máshol a világban.........
Ugye ezt te sem gondolod komolyan.
Miért lenne jobb mindenhol felélni a tartalékokat, és társadalmi elégedetlenséget kreálni?

Ménár Atya 2021.03.15. 19:24:36

@]{udarauszkasz:
Hát....ha a DK-s orvosra godolsz akkor az szimpla politikai ellenzés, nem szakmai.
A sok orvos mondjuk 1, akkor erre jut 1000 aki meg akarja az oltakozást.
Már most rottyon az eü mindenhol, ha ennél nagyobb tömeg betegszik meg akkor félő hogy összeomlik a rendszer, és belehalsz egy tetanusz fertőzésbe, vagy lebénulsz örökre egy lábtöréstől,mert nem tudnak ellátni már senki mást.
Most úgy néz ki , hogy a megoldás a minél előbbi oltás lenne, a többi meg majd kiderül később.

chrisred 2021.03.15. 19:30:25

@kunzoo: Még ezt se mondanám. Az AstraZeneca 17 millió brit beoltott közül huszas nagyságrendű mellékhatás problémát jelzett, ez nagyjából a lottóötös esélyszintjét közelíti.

Emmett Brown 2021.03.15. 19:30:55

@Larry Silverstein: na ehhez képest a fos AZ arányával számolva 4 millióból meghalt volna 4 fő.

Tehát a 0.17%-os vírus lófasz, bezzeg a 0.000001%-os oltáskockázat népirtás.

Emmett Brown 2021.03.15. 19:34:42

@chrisred: hát nem. 1:44 000 000 a lottóötös.

]{udarauszkasz 2021.03.15. 19:37:17

@Ménár Atya: Ausztriaban is sok doki ellenzi ezt. Oket a szelso jobboldalra vizionaljak, mert ott nincs DK.

chrisred 2021.03.15. 19:39:59

@Emmett Brown: Tehát közelebb áll ehhez, mint a koronavírus halálozási arányokhoz. Nagyjából ezt jelenti az, hogy közelít.

]{udarauszkasz 2021.03.15. 19:43:42

@Emmett Brown: A legtobb orszag felfuggesztette a Zenekarral az oltast, tobbek kozott Nemetorszag, Hollandia.

Emmett Brown 2021.03.15. 19:43:49

@chrisred: végülis ha a "nagyjából" másfél nagyságrendet jelent, akkor igazad van.

chrisred 2021.03.15. 19:48:29

@]{udarauszkasz: Ez politikai döntés volt. Fenn akarják tartani az oltások iránti bizalmat. Nem azért függesztik fel a használatát, mert veszélyes, hanem mert rossz híre lett.

Larry Silverstein 2021.03.15. 19:51:28

@Emmett Brown: Az oltasokrol nincs statisztika.

A 0,4% atlageletkora 76 ev. 50 alatt meg Magyarorszagon is zero a kockazat, pedig itt aztan sok a dagadt dohanyos pias cukorbeteg stb.

Itt lehet nezegetni korosztalyok szerinti bontast is orszagonkent www.euromomo.eu/graphs-and-maps

Ahhoz nagyon hulyenek kell lenni, hogy elhidd hogy paran haltak meg az 1,3 millio magyar oltottbol...mar csak statisztikai alapon is.

A 9,7 millio lakosbol atlagosan minden telen 350-400 hal meg naponta. Akkor az 1,3 milliobol minimum napi kb. 50. Persze sokkal tobb hiszen foleg az idoseket oltjak nagy aranyban. Persze nem biztos hogy a halaluknak barmi koze van az oltashoz, de ezt senki nem is vizsgalja.

A jelszo: Ha valaki barmikor, az elmult evben pozitivra lett tesztelve, es azota meghalt, megy a kovid statisztikaba

Az a napi min. 50 halott, akit mar beoltottak, az o halaluknak a vakcinahoz semmi koze, bar a kutya nem vizsgalja

Emmett Brown 2021.03.15. 19:52:13

@]{udarauszkasz: ami egy klasszik populista döntés. Ami meg alátámasztja a poszt mondanivalóját.

chrisred 2021.03.15. 19:52:30

@Emmett Brown: A "nagyjából...közelíti" jelenti ezt, ha mondjuk a brit 1:500 (1 millióból 2000) halálozási aránnyal vetjük össze. Ez nyilván nem minden korcsoportban ugyanolyan, de azért az összesben elég távol van az 1:1 000 000 aránytól.

Larry Silverstein 2021.03.15. 19:53:51

@Ménár Atya: Milyen nemeteknek?

A leggazdagabbaknak nagyon jol jon a valsag, itt Magyarorszagon is meg mindenhol mashol is. Szerinted ki fogja hugyer-szarer felvasarolni a tonkremeno kiskocsmakat, panziokat? Csak nem a NER kozeli oligarchak? Eddig is odavoltak a turizmusert.

chrisred 2021.03.15. 19:54:58

@Emmett Brown: Szerintem nem, mert szakmailag indokolható.

Emmett Brown 2021.03.15. 19:56:20

@chrisred: nem kell magyarázkodni. Fogalmad nem volt, hogy mennyi a lottóötös esélye, csak írtál valami hangzatosat. Ennyi.

chrisred 2021.03.15. 19:57:07

@Larry Silverstein: Azért egy átlagos német vállalkozásnak jóval több tartaléka volt, mint egy magyarnak, és az állami támogatások is kézzelfoghatóbbak.

Ménár Atya 2021.03.15. 19:57:59

@]{udarauszkasz: Mindenhol vannak ellenzők, de a többség támogatja.
Azért hozzá kell tenni azt is, hogy amit eddig hallottam az ellenzőktől, az nem túl meggyőző.
Vegyük pl a hosszútávú mellékhatást.
Ilyet senki nem tud felmutatni, marad a régi oltásokra való hagyatkozás, az ott szerzett tapasztalatok.
És akkor nézzük meg a rizikófaktort, legtöbb súlyos beteg, és/vagy nagyon idős.
Apám pl 87.
Szerinted mennyire érdekli a hosszútávú mellékhatás?
Aki meg fiatal, és tart tőle az ne oltasson, nem kötelező, tehát felesleges kapaszkodót keresni arra, miért nem oltat.
Az ilyennek hiába tanácsolják egymillióan az oltást, úgy is arra az egyre hagyatkozik aki nem tanácsolja ,mert majrézik alapból.
Szerintem az ilyen engedje el, és vállalja, hogy vagy beteg lesz vagy nem.
Ha nem rizikócsoport akkor túléli, bár lehet hogy nem lesz vidám utána.
De lekileg könnyebb lesz,
Utána meg még a pattanásra is oltást akar majd.
Mondjuk én nem értem meg őket, hiszen annyi oltást kaptak eddig is, és túléltek, miért ebbe halna bele? de ha fél akkor ne oltasson.

chrisred 2021.03.15. 19:58:11

@Emmett Brown: Nekem úgy tűnik, hogy a te szövegértelmezésedből maradt ki a "közelíti" szó, csak ezt nem akarod beismerni.

Emmett Brown 2021.03.15. 19:58:43

@chrisred: maximum annyiban, hogy ne adják a helyi gődények alá a lovat.

Emmett Brown 2021.03.15. 20:04:21

@chrisred: pont annyira közelíti, mint a bangladesi egy főre jutó GDP a svájcit.

Larry Silverstein 2021.03.15. 20:04:28

@chrisred: Hiaba van tobb tartaleka, a berek is magasabbak azokat fizetnie kell akkor is amikor csukva van, legalabbis a felmondasi idore. Az allami tamogatas az meg a masok penze, en pl. nem ertem miert kene annak orulnom, hogy az en penzembol fizetnek valakit aki nem termel

Talan inkabb lehetove kellene tenniuk azt hogy penzt keressenek es nem mennenek tonkre

Ménár Atya 2021.03.15. 20:06:50

@Larry Silverstein:
Szerintem Angela Merkel.
Ezért nem indul már, mert a Tiszapöspöki,és a Karakószörcsöki kocsmát akarja megszerezni.........
Szerintem kicsit szűk környezetet nézel, épp világválság van.
Az meg teljesen természetes, hogy akinek pénze van, az tud vásárolni.
De nem hiszem, hogy okoznak maguknak akkora kárt, hogy utána magyar kiskocsma üzletbe fektessék a maradék pénzuket :)
Ez a ner szöveg is butaság, jól hangzik, de nem igaz.
Ki ne találd már, hogy orbán ráengedte a vírust a világra, hogy tiszaugon kocsmát vegyen........
Nem tűnt fel, hogy mindenhol leállt a normális üzletmenet? nem csak itt, mindenhol.

Ménár Atya 2021.03.15. 20:07:51

@Larry Silverstein:
Ugye tudod hogy ezzel magad cáfolod?! :)

Emmett Brown 2021.03.15. 20:16:15

@Ménár Atya: Orbán csak kihasználja a helyzetet. Hunguest megkapta az éves árbevételének a 60%-át fejleszteni. Vissza nem térítendő formában. A pórnépnek meg jut a 10 milla hitel.

chrisred 2021.03.15. 20:18:12

@Emmett Brown: Ez is téves, mert nem tudsz olyan GDP-t mutatni a világon, ami arányaiban sokkal alacsonyabb lenne a bangladesinél, mint a bangladesi a svájcinál.

]{udarauszkasz 2021.03.15. 20:19:15

@Ménár Atya: mindenhol leallt a normalis uzletmenet? Egyaltalan nem, mert Kina el es virul. Veletlenul pont onnan jott a virus, pont olyan varosbol, ahol ilyesmikkel kiserleteznek. Veletlenul:)
A helyzet az hogy Kina biologiai fegyvert vetett be, csak senki nem meri beismerni, mert ebbol vilaghaboru lenne. Lesz is, mert a kinai vezerkar terjeszkedni akar, mert ezeknek semmi se eleg. Ezeknek a Minden IS keves.

chrisred 2021.03.15. 20:21:34

@Larry Silverstein: "Az allami tamogatas az meg a masok penze, en pl. nem ertem miert kene annak orulnom, hogy az en penzembol fizetnek valakit aki nem termel."

Nem kell örülnöd, el kell fogadnod, hogy így működik. Ha bankszámlád van valahol, nem kell örülnöd annak, hogy a bank a betett pénzt kihelyezi hitelbe. Attól kell tartanod, hogy a bank csődbe megy, és a betett pénzed semmivé válik. Az állam azért szed be adót, hogy a gazdaság működését fenntartsa.

Tamáspatrik 2021.03.15. 20:23:21

@Larry Silverstein: Ha ismernéd a statisztikát mélységében és nem csak játszanál a számokkal, akkor tudhatnád, hogy az összhalálozások csökkenésének rengeteg oka lehet. Nem kell, hogy pont annyi ember haljon mint az előző évben, mért kellene?

Egy praktikus szempont, hogy már az elején sem az volt a cél, hogy az összhalálozást csökkentsük, hanem a járványgörbét ellaposítani, na ez most nem jött össze, mert túlterheltük az egészségügyet.

Abban igazat adok, hogy nem csak a lezárások számítanak, ez igaz, mert az is fontos, hogy az állampolgárok fegyelmezetten betartják-e a szabályokat. Már régebben se tartották be, nem vették komolyan, különben nem terjedt volna el ennyire a járvány. Addig, amíg egy közeli ismerősükkel nincs baj, vagy ők meg nem betegszenek, addig nem tartják be. Utána jön a pálfordulás.
Még egy dolog, hogy krónikus betegségeket okozhat a vírus még enyhe lefolyás esetén is, szemét egy betegség.

Emmett Brown 2021.03.15. 20:30:38

@chrisred: ez meg sehogy sem jön ide. Tökmindegy, egy számra nem mondhatod azt, hogy közelít egy másikat, ha a különbség negyvenszeres.

Tamáspatrik 2021.03.15. 20:33:31

@John Nethem: A "bezzeg Szlovákia" élén álló politikust Igor Matovicnak hívják, aki az "Egyszerű emberek pártja" vezetője, valójában még senki sem tudja kicsoda, mert nemzetközi téren meghúzza magát. Egy populista gyanús politikus ő is, mindenesetre kaotikus kormányzást mutat be. Valszeg bele fog bukni.

chrisred 2021.03.15. 20:37:47

@Emmett Brown: Ha egy többezerszeres különbséghez hasonlítom, akkor simán.

Larry Silverstein 2021.03.15. 20:52:16

@Tamáspatrik: Az egeszsegugy nincs tulterhelve, az intenziv kapacitas fele ures, a korhazi ferohelyekben is van meg 5ezer hely, ami tovabb bovitheto. Osszesen vagy 50ezer agy van, ebbol 8-9ezer koronas az aztan a tulterheles.

Amiket itt eregetsz azok panelek, semilyen adatok nem tamasztjak ala egyik allitasodat se.

Kronikus betegseget okozhat az influenza is, pl. tudogyulladast, pont mint a kovid.

Nem kell betartani semmi szabalyt, ez Florida 3 nappal ezelott www.youtube.com/watch?v=nCbIUYoJzNQ&t=594s
Ez nem pestis.

A virus statisztikailag nem veszelyes, meg az egeszseges idosekre se, nemhogy a fiatalokra es a kozepkoruakra, minden egyes orszag statisztikaja ezt tamasztja ala. Akkor minek zarnak le mindenkit, es minek akarnak beoltani mindenkit? Esszeru oka nincs, figyelmeztessek a kronikusokat hogy maradjanak otthon es/vagy oltakozzanak.
Az egeszsegesek nagy resze minnel elobb tulesik rajta, annal hamarabb szerez immunitast, pont mint az influenzanal, es annal hamarabb mulik el a virus terjedese is.

Csak hat ebben a megoldasban nincs penz, meg a politikusok se szeretik belatni hogy bepaliztak oket.

Larry Silverstein 2021.03.15. 20:54:31

@De nagyot tud lökni az úr az ajtón: Szerinted erdekel barkit, hogy ki egy kocsma, etterem, panzio tulajdonosa? Meg vissza is vehetik mukodtetonek a regi tulajt meg az embereit.

En soha a budos eletben nem kerdeztem meg sehol, hogy ennek a helynek ki a tulajdonosa. Kiderult, aludtam mar Soros Gyuri szallodajaban is, persze gozom nem volt rola

Ménár Atya 2021.03.15. 21:08:23

@Emmett Brown: Ugye ezt te sem hiszed el. :)
Főleg a bértámogatások után, én b+ földhöz verném a seggem 10 milla ingyen hitelért, amit évek múlva kell csak törlesztenem.
De én nem kapok, én fizetem ezt is, mivel dolgozok, és termelek.
Viszont nem is nyekergek miatta, mert szükséges.
De ha már az is baj, hogy adnak pénzt, akkor már megtámadta a fejed a kovid :)
Most komolyan kérdezem, volt neked valami vállalkozásod életedben, vagy csak alkalmazott voltál mindig?
Mert most olyan minha nem látnád át ezt az egészet.
Összeesküvéselméletekkel jössz,miközben ingyenpénzel tömik a vállalkozásokat akik xarban vannak.
Ennek nem sok értelme lenne, mert akkor egy ruppót sem adnának, ha azt akarnák, hogy becsődöljenek.

John Nethem 2021.03.15. 21:59:29

@chrisred:

Az ASTRAZENECA vakcina oltása a következő országokban van felfüggesztve JELENLEG:

Németország
Hollandia
Szlovénia
Franciaország
Olaszország
Írország
Spanyolország
Dánia
Norvégia
Bulgária
Izland
Thaiföld
Kongó

Úgy néz ki, hogy kb. az 50 éven alattiaknál trombocita szám csökkenést idézhet elő, ami vérzékenységhez vezet, az idősebbeknél meg vérrögképződést.

John Nethem 2021.03.15. 22:05:38

@John Nethem:

Az AstraZeneca (brit-svéd) meg a Gamaleya (orosz) vakcina ugyanúgy 2 dózisú ADENOVÍRUS vektor, de az AstraZeneca mindkét dózisban ugyanazt a vektort használja, az orosz meg eltérőt, így nem is szabad a dózisokat felcserélni.

Az orosznál számos kizáró tényezőt fölsorolnak, akiknek eleve nem szabad beadni: autoimmun betegségek, vérképzőszervi betegségek, endokrin, pajzsmirigy, daganatos, krónikus vese-, máj, szívbetegségeknél. A brit-svédnél NINCS kizáró krónikus betegség. ( És feltehetően itt a hiba)

Emmett Brown 2021.03.15. 23:08:15

@Ménár Atya: késve adnak és keveset. Kivéve a sleppnek.

eßemfaßom meg áll 2021.03.16. 07:10:24

Brendel ma éjjel is kiverte.

]{udarauszkasz 2021.03.16. 07:18:57

Kernem a bloggertol az andras_1 neven futo bot tiltasat, koszonom.

Ménár Atya 2021.03.16. 16:38:34

@andras_1:
Na mi a fax van fitymatyi?! Elfáradt a géped, vagy nem tudod fizetni már a villanyszámlád? :D
Bolond fletó, meg a DK-s agyhalottak jól megszívták az uniós vakcinával, épp most tiltják le az egyiket mindenhol, mert szar.
Most nyekeregj,te idióta a harmadik fázisról, mert megint szembeköpött az élet, és szívsz ahogy szoktál :D
Na pá Idióta ostoba Dk vitéz :D:D

eßemfaßom meg áll 2021.03.16. 17:17:32

Látom a pedofil Brendel Mátyás ma is rejszolgatott

BiG74 Bodri 2021.03.17. 07:52:37

@Larry Silverstein:
Az egészségügy túl van terhelve. A számok alapján pedig sokaknál már beállt a zabszem effektus.
A letárgyalt szabadságokat ( feleségem áprilisban még a múlt évit fogyasztotta volna) visszavonták, megkezdődött a fentebb más által említett negatív átcsoportosítás.Elvonják az orvosokat, ápolónőket a többi, koronától különböző betegségektől. A helyi kórházban kiemelt járványügyis, már hordják Budapestről is a betegeket, úgy, hogy elkezdődött más középületek felkészítése a betegek fogadására. Nincs még káosz, de fáradt a kórházi személyzet, és véges a száma.
Van az optimista, aki próbálja szemelőtt tartani a jobb forgatókönyvet, és annak feltételit. Meg van, aki a negatívumokon átnéz, azok súlyát semmibe veszi.@Larry

chrisred 2021.03.17. 11:33:23

@Ménár Atya: "Főleg a bértámogatások után, én b+ földhöz verném a seggem 10 milla ingyen hitelért, amit évek múlva kell csak törlesztenem."

Javaslom a babaváró hitelt. :)

Ménár Atya 2021.03.17. 19:21:49

@chrisred:
Örültem hogy felnőttek, elég volt a babákból, még Barbi babát sem akarok látni a lakásomban :D

Ménár Atya 2021.03.17. 19:24:04

@chrisred: A közös uniós oltásigazolásra, más néven zöld tanúsítványra vonatkozó európai bizottsági jogalkotási javaslat bemutatásakor Thierry Breton kérdésre válaszolva kijelentette: nincs oka kételkedni abban, hogy a Szputnyik V jó oltóanyag, ugyanis – mint fogalmazott – Oroszországnak kiváló tudósai vannak.
:D:D:D B+ amikor az ellenzék átmegy a szívó ágra :D
Lehet magyarázkodni .

chrisred 2021.03.18. 08:27:13

@Ménár Atya: Ezt meg lehet kerülni, örökbefogadott gyereknél is működik az "ingyen hitel". :)

chrisred 2021.03.18. 08:27:48

@Ménár Atya: Inkább kérdeznék, hogyan lett hirtelen Szputnyik az AstraZenecából?

Ménár Atya 2021.03.18. 17:27:12

@chrisred: Isten ments, elég a saját is bőven, inkább mélyszegényen halok meg akkor :D

Ménár Atya 2021.03.18. 17:30:02

@chrisred:
Sehogy, csak nem érted.
Eddig ekézték az oroszt, azzal semmi gond, hivatkozás, csak az unió által bevizsgált blabla stb.
Erre a bevizsgált befuccsol több helyen. Az oroszt meg dícsérni kezdik az uniós illetékesek :)
Azért ez már bohózat szerintem.
Eddig mi voltunk a feketeseggű putyin bérencek, akkor most már az egész eu is az?

chrisred 2021.03.18. 18:29:17

@Ménár Atya: Akkor a képzeletbeli gyereket helyettesítsd be egy pénzt nem termelő vállalkozással, és máris képben leszel.

chrisred 2021.03.18. 18:33:41

@Ménár Atya: Tényleg nem értem. Az uniós hivatal nem azért nem engedélyezte a Szputnyikot, mert gonosz és kapzsi, hanem mert az oroszok nem kérték az engedélyeztetését. Szóval ez az általad beidézett Szputnyik iránti lelkesedés nagyjából olyan, mint amikor a külföldiek udvariasan bólogatnak, a magyar borok bizonyára nagyon jók, bár a maguk részéről meg egyet sem kóstoltak.

Ménár Atya 2021.03.19. 04:31:20

@chrisred: Ilyenem van, hál istennek egyelőre ne szorulok támogatásra, mint a vendéglátósok.

Ménár Atya 2021.03.19. 04:54:16

@chrisred:
Látom ,sorozatos tévedésben vagy.
Egyrészt, minden oltásért lelkesednék....ha lenne. De nincs elég, mert rossz szerződéseket kötöttek a nem tudjuk kik -mikor -és mennyiért a nevünkben az Eu-ban.
A nyugati-keleti vakcina szembe állítása, nettó politika, semmi szakmai alapja nem volt,
A pökhendi Eu vezetés épp rá is farag, és most már próbál kihátrálni ebből.
Napról napra jobbak a keleti vakcinák, ahogy napról napra nem jön nyugati. De ha csoda történne, és hirtelen leszállítanák a nyugatiakat, akkor ezek megint silány pocsék lőrék lennének.
Ami pedig a kóstolgatást illeti, hát bizony ezeket a vakcinákat már több tízmillióan kóstolgatták ,és ízlett, az, hogy te kóstolás nélkül előre kijelented hogy az úgy is rossz,mert keleti....hát,amerikában már rasszizmust is rád húznának ezért. (nem személy szerint értendő).
De csak hogy te is értsd a történéseket a rossz pl orosz vakcináról,
Akkor most ki hazudik?.... Ja, hát Fletó a vezér, de tőle ezt már megszoktuk:

"
Orosz források szerint Rik Daems, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének (PACE) elnöke tárgyalt a Szputnyik szállításának lehetőségéről Moszkvában Vjacseszlav Volodinnal, az orosz parlament elnökével. A vakcinát jelenleg vizsgálja az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) a forgalmazási engedély megadásának előfeltételeként. Ha meglesz az engedély, akkor várhatóan a tagállamok két csoportra oszlanak majd: egyikük elfogadja, másikuk nem az orosz oltást - vélik a Reuers forrásai. Svédország oltáskoordinátora azt mondta, hogy országa már juniusban vásárolna a Szputnyikból, ha az megkapná az EMA engedélyét.

Megjött a hivatalos bejelentés is

Oroszország olasz, spanyol, francia és német cégekkel állapodott meg a Covid-19 ellen kifejlesztett Szputnyik V gyártásáról, és kész megkezdeni a szállítást azokba az uniós országokba, amelyek engedélyezik e vakcina alkalmazását - jelentette be hétfőn az orosz oltóanyagok fejlesztését finanszírozó Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI)."

chrisred 2021.03.19. 09:56:03

@Ménár Atya: Nekem ezekből a hírekből az derül ki, hogy az orosz vakcinával is ugyanaz a probléma, mint a nyugatiakkal: nincs belőle elég. Az oroszok már az egész világnak beígérték, hogy teletömik őket vakcinával, éppen csak gyártani nem tudnak eleget. Persze nekik Kínával kellene gyártásban versenyezni, annak meg az általános ismeretek szerint annyi esélye van, mint a trójai falónak az epsomi derbin.

Ménár Atya 2021.03.19. 10:46:34

@chrisred: Elég baj az ,hogy szelektív az emlékezeted.
Ebből az derül ki, hogy akik eddig a beszerzést intézték, elbaxták, és most már bármi jó lenne, már nincs hiszti, hogy az orosz nem jó,mert azt putyin gyártatja, és orbán azért vesz belőle, hogy megfeleljen putyinnak, és majd jól meghal mindenki.............. :)
Hát, a fentieket olvasva, most elég nevetségessé válik az Eu elit.

chrisred 2021.03.19. 10:53:14

@Ménár Atya: Akkor frissítsd fel megfelelő linkkel, mert én csak ilyen linkeket találok:

infostart.hu/kulfold/2020/12/01/unios-beleegyezes-az-orosz-vakcina-magyarorszagi-hasznalatahoz

Szóba sem kerül, hogy az orosz vakcina nem jó.
süti beállítások módosítása