Lehetséges-e, az például, hogy egy növényvédőszer az USA-ban rákkeltő, Európában viszont nem az? A biológiai hatása teljesen ugyanaz, tehát elvileg nem lehetne, mégis vajon mi lehet a magyarázata annak, hogy egyes országokban betiltják, de sok másikban nem? Még mielőtt különféle összeesküvéseket és eltitkolt bizonyítékokat kezdenénk feltételezni, létezik egy másik kézenfekvő magyarázat is: eltérő lehet az országokban a vegyszerhasználat módja, illetve a vegyszereket alkalmazó emberek viselkedése.

Az USA-ban óriási kártérítési összegeket ítélnek meg a glifozát hatóanyag tartalmú gyomirtó gyártójával szemben, aminek egyik oka az is lehet, hogy többnyire laikusokból álló esküdtszék hoz döntéseket, az érzelmei által is befolyásolva. Emellett viszont érdemes azt is figyelembe venni, hogy az amerikaiaknál ennek a vegyszernek a szerepe sokkal jelentősebb mint nálunk: óriási területeken termesztenek kukoricát monokultúrában, és a genetikailag rezisztenssé tett állományokat direktben is le lehet permetezni glifozátos gyomirtóval. Nálunk ez kevésbé jellemző és még más eltérések is felmerülhetnek az USA bizonyos államaihoz képest: milyen szakengedéllyel permetezhetünk, milyen a talajvíz kezelése, a termény milyen arányban kerül közvetlen emberi fogyasztásra és takarmányozásra stb., ami az ártalmakat relatíve csökkentheti. Ezzel együtt könnyen lehet, hogy nálunk is túlságos mértékű a glifozát felhasználás, csak nem okoz annyira feltűnő (bár vitatott) problémákat mint az USA egyes területein és a termékfelelősség/fogyasztóvédelem felfogása is más. (Ettől függetlenül valószínűleg be fogják tiltani a glifozátot fokozatosan az egész EU-ban.) A példa arról szólt inkább, hogy önmagában nem annyira egy adott vegyszer, hanem a vegyszerkeverék egészének a TÚLZÁSBA VITT, rendszeres használata okozhat hosszabb távon egészségügyi problémákat, elsősorban daganatos betegségeket.

A mezőgazdaságban egymásnak ellentmondó elvárások vannak, például olcsón termeljen sok élelmiszert, elfogadható minőségben, úgy hogy a talaj szerkezetét ne tegye tönkre és a környezetet se terhelje túlságos mértékben. (Ezek alapján érdemes lenne átgondolni, hogy tényleg szükség van-e olcsó élelmiszer tömegtermelésre, főleg abból a szempontból, hogy a láncban nem is a mezőgazdaság jelenti a legnagyobb költségtényezőt.) A növénynemesítés sikeres lehet például a különféle gombákkal szembeni ellenálló képesség kialakításában, és néhány technológiai fogás mint például a növények megfelelő társítása is jelentősen csökkentheti a műtrágya- és vegyszerigényt.

A kérdésnek egy általánosabb szintjét vizsgálva mindenképpen feltűnő, hogy amíg dívik nálunk egy verbális vegyszerellenesség, korunk embere mégis nagyon ráutalt a különféle vegyszerek (százainak?, ezreinek?) direkt vagy indirekt használatára, tisztelet annak a maroknyi kivételnek, akik nagyjából vegyszermentes életmódot élnek. A vegyszerek valamilyen módon a kényelmünket szolgálják, voltaképp LUSTÁK VAGYUNK más megoldásokat keresni (vagy bedőlünk a marketingnek). Ott van például az a régi reklámszlogen, hogy „Nincs idő a fejfájásra”, ami önmagában borzasztó nagyképűséget mutat, de könnyen lehet hogy szegény embernek az idegrendszere már túl van terhelve, mégis inkább bedob egy tablettát csak azért, hogy robotolhasson tovább. Az USA-beli kártérítési perekből az jön le nekünk, hogy ott vannak szép számmal gyermetegen naiv, szakbarbár pógárok, akik bedőlnek az olcsó trükköknek és komolyan azt hiszik, hogy egy opiát folyamatos szedése nem tesz függővé és nem lesznek mellékhatásai. Persze mi sem vagyunk sokkal jobbak náluk e téren, csak a mi hibáink nem annyira látványosak.

Most vannak akik talán örülnek, hogy nagy gyógyszergyártó vagy növényvédőszer-gyártó multik most több milliárd dollárt visszaadnak a nyereségükből az állampolgároknak, de ez csalóka lehet két okból is. Az egyik az, hogy más szereken vissza tudják nyerni az elbukott összegeket. (Nem teljesen mértékben helytálló példa, de érzékelteti a helyzetet, hogy a gyógyszertárakban mennyire megdrágultak az államilag nem támogatott gyógyszerek, már a széntabletta sem filléres tétel.) A másik lehetséges probléma, hogy a kutatás-fejlesztésbe invesztálás emiatt túl költségessé válhat, például nem lesznek új antibiotikumok, inkább mindenki a biztos haszonra megy rá. Én úgy látom, hogy a különféle vegyszerek, gyógyszerek felhasználásának módja, a fogyasztás csökkentése vezethet csak oda, hogy ezeknek a multiknak a jelentősége csökkenhessen.

Végül az a kérdés is felmerül, hogy az emberiség „le tud-e jönni a szerről” vagyis a vegyszerekről? Vannak szerek, ahol létezik fokozatosság, mértéktartás, kis dózisban ritkán alkalmazva kevéssé ártalmasak. (A vírus ellen a kontaktcsökkentés és a maszk viselése például analógiás értelemben, de valamennyire ebbe az irányba nevel minket: kevesebb ártalomnak tegyük ki magunkat és ne kapjuk meg nagy dózisban a kórokozót, hogy az immunrendszerünk nagyobb eséllyel kiszűrhesse.) Nagyon sok durva hatású vegyszert már kivontak a forgalomból és több más kivonás alatt áll, amikkel manapság találkozhatunk azok valamivel kevésbé károsak, és egyre kevésbé lesznek azok. Ezzel szemben nagyon sokféle van belőlük, összeadódva már okozhatnak egészségügyi problémákat főleg hosszabb távon. Ilyenkor le szokták írni és én is megteszem, hogy mi az, amit érdemes mérsékelni: háztartási tisztítószerek alkalmazása, egyes kozmetikumok, feldolgozott és tartósított élelmiszerek (például nem kell minden nap kell felvágott, de még hús sem), egyes gyümölcsök héja is lehet vegyszeres, stb., valamint a gyógyszerfogyasztás csökkentése (azokét, amit nem orvos ír fel), de még a túl sok konyhasó is ártalmas lehet.

Van a vegyi anyagoknak egy olyan csoportja is, ahol nem a fokozatosság a megoldás, hanem a felfogás és életmódmód megváltoztatása. A dohányzásról és az alkoholról ez már közismert, viszont a mai korban vannak egyéb teljesítményfokozóként, doppingként használt szerek, amelyek közül az egyik legkárosabb alighanem a cukor. Nem is annyira az elhízás miatt (ebben az össz-szénhidrát és kalóriabevitelnek nagyobb szerepe van), úgy tűnik, hogy leginkább az agyi memóriaterületek (hippokampusz) az, amire a leginkább káros hosszú távon. A rendszeres és nagymennyiségű cukorfogyasztásunk a jövő embere számára ugyanolyan megdöbbentő lehet, mint mondjuk nekünk az, hogy az ókori rómaiak ólomedényekből ettek. Korunkban a stresszes életmód, a létbizonytalanság, a felfokozott versenyszellem az, amit teljesen helytelen módon a legegyszerűbbnek tűnő megoldásokkal, különféle szerekkel, gyorskajákkal, nassolással igyekszünk kezelni. Ami viszont sokkal inkább tartós megoldást jelenthet egy minimálisra csökkentett vegyszer használat mellett: testmozgás, természetben töltött idő, közösségi élet és relaxáció.