Ideo-logikák

Ideo-logikák

A nacionalizmus megint csak a nemzeti egység pótszerének bizonyult

2021. április 18. - Tamáspatrik

Gazdaságilag és a járványkezelésben is sikeres országok egyértelműek azok, ahol a társadalmi bizalom és együttműködés a legmagasabb szinten van. Erős közösségi normák, szabálykövetés jellemző ezekben az országokban, és az emberi élet megóvásáért is mindent megtesznek, hiszen ez erősíti a közösséget.

Kelet-Ázsiában (Kínában és Japánban például) közismert az arcvesztés fogalma: aki becsapja az embereket, az afféle páriává válik, akit a családja is kiközösít és csak a társadalom peremén, alkalmi munkából lesz képes megélni. Ezzel szemben azok, akik a közösség érdekeit helyezik előtérbe és a saját rövidtávú céljaikat is képesek alárendelni, jelentős anyagi és egzisztenciális biztonságra számíthatnak. A bevándorlás nagyon alacsony szintű Dél-Koreában és Japánban is, aminek okai leginkább a sajátságos kultúrában és a követelmények magas szintjében keresendők. Az állampolgárok elfogadják azt is, hogy fontos, de nem a legsúlyosabb problémájuk a társadalom elöregedése és a népességszám csökkenése. Összességében véve nem tudom megmondani, hogy a szigorú társadalmi normáknak való megfelelés közben az életük boldogabb-e mint a legtöbb európai emberé, mindenesetre számos problémára megoldást nyújt az egyén szintjén is az a fajta közösségi összetartás és valódi nemzeti egység, ami őnáluk természetes módon alakult ki.

A skandináv vagy általában az észak-európainak mondott (főként protestáns valláskörbe tartozó) kultúrák hozzánk már közelebb állnak, de ezekről is némileg hasonló dolgokat tudunk elmondani mint a kelet-ázsiai konfuciánusról. Habár sokkal liberálisabbak, mégis a normakövetés, a szabályok betartása erős alapot képez és alapvetően védelmet nyújt az állampolgárok számára az egészségügyi helyzet, munkahelyek és anyagi létminimum vonatkozásában. Egyértelműen sikeres társadalmak ezek is, nem csak magas életszínvonalat biztosító fejlett gazdaságok, de a járványhelyzet stabilizálásában is élen jártak. Én úgy látom, hogy ezekben az országokban a szocializmus, liberalizmus, a nacionalizmus és a hagyományápolás elveit megfelelő arányban, egyaránt alkalmazzák.

A nacionalizmusnak láthatóan semmi köze nincs országok sikerességéhez, sőt többet árt mint használ, ha nincs mögötte egy a mindennapokban is alkalmazható közösségi szemlélet. Jó példa erre, hogy ahol különféle számok repkednek, hogy a védőoltás hány százalékos védelmet jelent, ez az egyén nehezen értelmezhető. Ha például 90%-os védettségem van, az még mindig azt jelenti, hogy „vagy elkapom a betegséget vagy nem”, viszont egy faluközösség szintjén már jobban kézzelfoghatóvá válik azáltal, hogy a beoltottak közül nagyságrendileg kevesebben fogják elkapni és még inkább kórházba kerülni, mint régebben. (Az oltáspártiság az egoista szemléleten való túllépést is jelenthet adott esetekben.)

A járványkezelés az egyes országokban megmutatta, hogy mennyire tartják fontosnak a vezetők és valamilyen szinten maguk az állampolgárok is az emberek egészségét. Ahol kvázi „darwinista” viszonyok uralkodnak egy társadalomban, tehát az erősebb maradjon fenn (ami egyébként egyáltalán nem biztos, hogy egy járvány esetében érvényesülni fog), ott az emberélet a szavak szintjén fontos lehet ugyan, a gyakorlatban már kevésbé. Ott viszont, ahol erős a közösségi szemlélet, ott a cél mindig a száz százalék, tehát a járványt lehetőleg már csírájában fojtsuk el, és ez nagyjából sikerült is Dél-Koreában, Kínában, a finneknél, dánoknál, norvégoknál stb.

A nacionalizmus ezzel szemben egyáltalán nem segíti, vagy legalábbis nem hatékony módon segíti a nemzeti egység és az egyéni felelősségvállalás erősödését. A nacionalizmus szélsőséges formájában nemzeti radikalizmusként az összes többi ideológiához hasonló módon fontosabbnak tartja az eszmét mint az embert, alapvetően katonás jellegű mozgalom, amiben kódoltan benne vannak (a legtöbbször csak anyagi-egzisztenciális értelemben vett) áldozatok  egész nagy csoportjai. Bárkiből a rendszer áldozata lehet, ha nem felel meg az „ideális állampolgár” követelményének. Tettek helyett a szövegre, az eszmei meggyőzésre helyezi a hangsúlyt, és ideológiai alapokon dönt a problémák fontosságáról. A döntések egy központban születnek meg, tekintet nélkül a kisebb régiók, települések sajátosságaira, ezen kívül az elsődleges szempont mindig egy gazdasági elitcsoport érdekeinek képviselete, az állampolgárok egészsége ehhez képest már másodlagos.

Az is jól látszik, hogy a nemzetállamok kora valahol a 19-20.századra esett, ma már a fejlődés ezt túlhaladta. Léteznek ma is szuperhatalmak, komoly birodalmi ambíciókkal, ahol a nacionalizmus elfedi az egyes régiók eltérő helyzetét és fejlődési útját. Igaz ez az USA vagy Oroszország esetében is, napjainkban pedig Kína mutatja ennek a legjobb példáját. Egy birodalomról van szó, ami pusztán a katonai hatalma miatt magához csatolt hatalmas tibeti és ujgur területeket, és most a gazdasági befolyása mellé a katonai dominanciáját is szeretné kiterjeszteni Dél-kelet Ázsia irányában. A birodalmi szemlélet előretörése pár évvel ezelőtt megakasztotta a lassú demokratizálási folyamatokat egy olyan társadalomban, aminek nagy része gazdaságilag fejletlen, politikai értelemben pedig az állampolgárok szintjén belterjesnek mondható. Az Orbán kormány együttműködése a kínaiakkal és az oroszokkal komoly gazdasági érdekeken is alapul, ez eddig rendben is lenne (fű alatt mindenki keresi velük az együttműködést), viszont mi látványosan fel is vállaljuk az EU-n belül az orosz és kínai birodalmi érdekek képviseletét. Itt is kimutatja a rendszer a foga fehérjét, antidemokratikus voltát. (Oroszország szerintem gazdasági értelemben véve egy „alvó óriás”, a fosszilis energiahordozók bősége sokkal inkább átok mint áldás a számukra.)

Európában, ami politikai értelemben élenjárónak és példamutatónak mondható valójában ma már a regionalizmus és a területi autonómiák korát éljük. A regionalizmus viszonylag jól meghatározható és politikailag is bejáratott, jelenleg is működő rendszer, ezzel szemben a területi autonómiák fokozatosan alakulnak ki és válnak lassanként jogilag is értelmezhetővé. Skócia vagy Katalónia egyértelmű példái ennek a folyamatnak, de Magyarországnak is érdeke lenne a nemzetállami szint jelentőségének csökkentése az egyes területi autonómiák rovására (pl. Székelyföld is ilyen lehet, de szinte minden szomszédos országban ki lehetne jelölni egy magyarlakta régiót vagy autonóm területet). A magyar vezető elitre viszont az a jellemző, hogy az egészséges mértékű nacionalizmuson túllépve ma már teljesen idejétmúlt és kontra produktív elveket alkalmaz. A lényegét ennek a felfogásnak úgy lehetne megfogni, hogy a hatalom bűvöletébe került, ami hosszabb távon gyengíti a társadalmi bizalom és együttműködés szintjét a kontinensen.

Fel kell vetni még egy olyan kérdést is, ami az Orbán rendszer „ellenzékét” is megosztja (valódi demokráciában egyébként egységes „ellenzék” nem létezik, csak különféle felfogású politikai pártok). Ez a fontos kérdés a különféle multinacionális cégek gazdasági hatalmáról szól. Az látható, hogy kisebb országok önmagukban kevés olyan lépést tudnak tenni a nagy világcégekkel szemben, ami ne menne a gazdaság rovására, és ez a jelenlegi magyar kormány esetében is így van. A multi cégek monopolizált helyzete, adózás elkerülése, környezetkárosítása mind olyan területek, amivel szemben országok közössége már hatékonyabban képes fellépni, mint egyes országok önmagukban. Én magam a globalizációt korunk adottságának tekintem, amivel kisebb cégek, kisvállalkozások is jól járhatnak, másrészt a nagy cégek többnyire változnak, a piacvezetők pár évtizeddel ezelőtt is mások voltak mint manapság, és az életmódunk, a felfogásunk megváltozása is okozhatja egyes nagy cégek hanyatlását és a gazdasági erőviszonyok kiegyenlítettebbé válását. Ezzel együtt szükségesnek tartom szabályozni egyes globális cégek működését nálunk is, de olyan módon, hogy azzal ne csak egy szűk gazdasági elit, hanem a társadalom nagy csoportjai is jól járjanak.

A bejegyzés trackback címe:

https://ideo-logic.blog.hu/api/trackback/id/tr1716505192

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.19. 01:49:25

A nacionalizmus nem jó cél, hanem csak egy használható eszköz.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2021.04.19. 20:22:23

Ez elég terjengős lett. :)
A kínaiaknál másokat becsapni dicsőség. Ott volt a miniszterelnökük, akit csak úgy hívtak mosolyog és hazudik. A japánoknál, vagy Koreában más a helyzet.
A nacionalizmushoz mindenféle negatív balliberális vádaskodás társul. Ha a náció a nemzet és a demokrácia alapja a nemzet, akkor a nacionalizmus önmagában nem pozitív, vagy negatív.
Orbán a multikkal nagyon is csínján bánik. Gyurcsány idejében gyakorlatilag szabad kezet kaptak, tönkre is mentek a magyar cégek ezrével. Most stratégiai szerződéseket kötnek, de csak azokkal, amelyek nem veszélyeztetik a hazai vállalatokat.
A kínaiakkal való együttműködésről az amerikaiakat kellene kérdezni, mert az összes multijuk nyakig benne van. Orbánt ne vegyük már elő ezért a helyzetért! Ha a nyugati multik nem adják át profitért cserébe a technológiát Kínának, akkor ott még ma is biciklivel közlekednének. Kína megerősödése leginkább az amerikaiak sara. Orbán kénytelen abból főzni ami van.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.04.20. 11:20:07

@megamovieboy: Hát... hogy angol, német, vagy amcsi multi szinte mindegy. Kínába települni kényszerűség volt, Hiszen Kína piac is egyben

MEDVE1978 2021.04.20. 11:27:56

Kicsit erőltetettnek érzek egyes következtéteseket a cikkben. A nacionalizmus önmagában nagyon sokszínű. Ha nemzet érdekeinek előtérbe helyezését értjük rajta, akkor bizony nem biztos, hogy a nacionalista vezetésű államok rosszul vizsgáztak. Az USA ugye Trump alatt nagy America first dumával ment és szarul is kezelte a koronavírus járványt. Utána jött Joe Biden, de szerintem elég nagy hiba azt gondolni, hogy Biden a szituációt "kevésbé nacionalistán, azaz a saját országára az amerikai nemzetre koncentráltan" kezelte. Biden és Trump alatt az USA óriási mennyiségű (most egy cikkben 7 millió dózis) Astrazeneca vakcinát halmozott fel akkor, amikor ez náluk még nem lett engedélyezve, illetve Moderna és Pfizerből megfelelően el voltak látva és Biden alatt az egyik legjobb átoltottsággal rendelkező országgá lőtték ki magukat. Ennek ellenére talán csak 1-2 milliót adtak át Kanadának. Exportálni pedig nem exportáltak vakcinákat. Hasonló íven ment a nacionalista Izrael és Egyesült Királyság is, leszarva minden nemzetközi kooperációt.

Tehát a koronavírus tekintetében egyértelműen nacionalista országok vezetik a listát: Izrael, USA, Egyesült Királyság mind a saját nemzetének polgárait részesítette előnyben. Sőt India is ezen az úton van. Az EU próbált egy közösségi megközelítést, ami csúfosan megbukott, elsősorban az irreális elvárások, töketlenség és rossz stratégia miatt. Aminek ráadásul még a PR-je is rendkívül rossz, mert az idióta britek vádolják az EU-t protekcionizmussal és önzéssel akkor, amikor ők a lehető legönzőbben igyekeznek mindent saját magukhoz irányítani. Holott az EU és tagországai voltak a legönzetlenebbek az egész pandémiában, megengedve, hogy a COVAX-nak és más államoknak is gyártsanak vakcinákat a gyógyszercégek az EU-ban.

frikazojd · http://kocs.ma 2021.04.20. 11:48:25

a nácik végül mindig összevesznek. az egységük addig tart míg valakik ellen kell összetartani, de amint az megvan, onnan már kezd nagyon nem mindegy lenni hogy valaki hortista vagy szíriuszi szittya. végeredményben a náciknál mindig az győz aki el tudja pusztítani a másikat.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2021.04.20. 12:20:56

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Az viszont, hogy a kommunisták előtt lemennek kutyába, az nem volt törvényszerű. Kína abból fejlesztette fel magát, amennyi technikát ingyen átadtak neki a multik, az ott szerezhető profitért cserébe. Csakhogy ezeket a technológiákat a nyugati államok fejlesztették ki az adófizetők pénzéből. Ezért voltak a nyugati cégek világelsők. A kínaiak meg ingyért hozzájutottak. Amúgy most Orbánék is ezt játsszák a hadiipari rendelésekkel, itthoni gyártás, vegyesvállalat, hazai fejlesztéssel.

Bunkóné Barom Ildikó 2021.04.20. 12:54:01

@frikazojd: Nekem ugyanez az ellenzéki moslékkoalícióról szokott eszembe jutni..;)

nincs1agy 2021.04.20. 13:08:23

A globalizmus ezzel szemben egyáltalán nem segíti, vagy legalábbis nem hatékony módon segíti a nemzeti egység és az egyéni felelősségvállalás erősödését. A globalizmus szélsőséges formájában a pc idióta liberálfasizmus az összes többi ideológiához hasonló módon fontosabbnak tartja az eszmét mint az embert, alapvetően katonás jellegű mozgalom, amiben kódoltan benne vannak (a legtöbbször csak anyagi-egzisztenciális értelemben vett) áldozatok egész nagy csoportjai. Bárkiből a rendszer áldozata lehet, ha nem felel meg az „ideális világpolgár” követelményének. Tettek helyett a szövegre, az eszmei meggyőzésre helyezi a hangsúlyt, és ideológiai alapokon dönt a problémák fontosságáról. A döntések egy központban születnek meg, tekintet nélkül a kisebb régiók, települések sajátosságaira, ezen kívül az elsődleges szempont mindig egy világgazdasági elitcsoport érdekeinek képviselete, az állampolgárok egészsége ehhez képest már másodlagos.

Ménár Atya 2021.04.20. 15:13:20

@frikazojd:
Ez igaz, láttuk is az előző választáson amikor a nácik összevesztek, és hál istennek el is veszítették a választást. :)

nincs1agy 2021.04.20. 15:44:35

@Ménár Atya: Igen, mi magyar nácikok zsinórban vesztjük el a választásokat 2010 óta.:DD

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.04.20. 16:49:36

@nincs1agy: " A döntések egy központban születnek meg, tekintet nélkül a kisebb régiók, települések sajátosságaira" - nyilván a "liberálfasiszta" négerek központi irányításra fosztogatják a boltokat. Te komolyan elhiszed ezeket az öszeesküvés elméleteket?

nincs1agy 2021.04.20. 17:09:33

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Próbáld helyesen értelmezni a leírtakat. Egyébként Brüsszel leszarja az egyes országok alkotmányos berendezkedését , é a nemzeti kisebbségek ügyét is. A cél a nemzetállamok beolvasztása, aminél erőteljesebb teljesen öncélú bevándorlás, és az LMBT elmebaj érvényesülésének elősegítése, minden eszközzel.

nincs1agy 2021.04.20. 17:22:37

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

+ feladat:

Keresd meg, hogy a poszt mely bekezdését másoltam be első kommentemben, megváltoztatva néhány szót..:D

HaD 2021.04.20. 19:43:02

Ugyan már....Mo.-on a nacionalizmus egy posztkomcsi trükk...valszeg az izraeli tanácsadók instrukciói/utasítási szerint hajtják végre....semmi de semmi nemzeti érdeket nem lehet kimutatni a magukat nacionalistáknak avagy jobboldaliaknak nevezö banda cselekményeiben....a magukat baloldalinak nevezö(amúgy pnt ugyanolyan nemzeti vagyon fosztogató) bandáról nem is beszélve....a két "pólus" amúgy is csak egy müvi még az mszmp kb-ban kitervelt ócska megosztó trükk. Az un rendszerváltás semmi egyébröl nem szólt mint arról hogy a ruszki bukta-amit az USA és a saját hülyeségeik okoztak-után a volt coci országok elitjét megkínálták azzal hogy valami módon átmentehetik a hatalmukat,ahogy a saját kis nemzeti kultúrájuknak megfelel,de a feladatuk ezért az volt hogy a nyugatnak ki kellett szolgáltani a z adott ország piacát fogyasztói bázisát és ennek érdekében fel kellett számolni az akkori termelöi kapacitásokat és kereskedelemi kapcsolatokat. Ezt Mo.-on antaljózsi és tsi orbán horn torgyán a saját szerepük szerint hajtották végre....erre készítették fel a ma már elitként regnáló hazaárulókat...orbánékat a bibóban matolcsit a z mszmp privatizációs kurzusán(majd ez alapján lett privatizációs kormánybiztos) gyucsányt(+kövért ) az mszmp ifi kutató intézetében....elöre lezsíroztak mindent,nulla kockázattal. A különbözö hazafias lózungok meg a kerítés vagdosás a nagyhatalmi egyezség alapján volt lehetséges és kontrollált. A magyar társadalom dezinformálása alap avolt és ma is az...talán ez a járványkezeléssel való kapcsolódás ezen a területen érhetö tetten(halottak száma eloszlása mellékhatások hatékonyság stb) ...kamu kamu kamu...így lehet érvényesíteni a kis terveiket...

élveteg 2021.04.20. 19:44:57

ahhaaa...... De valahogy mégiscsak az internacionalizmus bukott meg a szocialista rendszerek összeomlásával

HaD 2021.04.20. 19:46:20

...am´gy ha nem mentek volna bele a nagyhatalmi paktumban és a saját útjukat(a valóban nemezti utat) akarták volna járni akkor odatették nekik a hüly e csaucseszkut mint elrettentö példa:):)...vagy hatalom és vagyon vagy kötél vagy golyó...végül is a hazaárulóknak is vannak motivációi...

Tamáspatrik 2021.04.20. 19:57:48

@MEDVE1978: Most mért a vakcináról beszélünk és a vakcina nacionalizmusról? A finnek például nincsenek oltási kényszerben, mert kevés a fertőzött. A vakcina a tűzoltásnak felel meg, de kevésbé nacionalista vezetésű országok nem úgy mint az amcsik, britek, vagy éppen mi, a megelőzésben jeleskedtek inkább. Ott volt VALÓDI közösségi összefogás és cselekvés, mindenki egyből tudta, hogy mi a dolga és nem volt linkeskedés. Próbáljuk meg egy kissé a napi médiahírektől elvonatkoztatva, kissé tágabb felfogásban szemlélni a helyzetet.

Szalay Miklós 2021.04.20. 19:58:16

Egy összefoglaló írás a nemzetrõl, nemzeti identitásról, a nemzetek egységérõl és törésvonalairól.

egyvilag.hu/temakep/074.shtml

Tamáspatrik 2021.04.20. 20:02:18

@nincs1agy: Kérdés, hogy van-e egyáltalán ilyen, hogy globalizmus. Valamilyen mértékben globalizált gazdaság létezik, ez egy adottság. Ha bekapcsoljuk a TV-t és a bajnokok ligáját nézzük, vagy az olimpiát, az már globalizáció. Ha kimegyünk hétvégén a helyi focimeccsre inkább, az nem az. Egyéni döntéseken múlik. Egyébként a döntéseket nem egy központból hozzák meg, hanem sok specializált központ van, csúcstechnológiákkal...

Tamáspatrik 2021.04.20. 20:04:04

@Ménár Atya: Ez nem működik így, hogy ha azt mondom rád, hogy szerintem "náci" vagy, akkor azt mondod, hogy te vagy a fasiszta. Ezt a stílust két helyen veszik csak komolyan, az óvodában és az Orbán kormány kommunikációjában. Kicsivel több érvre van ennél szükség egy párbeszédhez.

Tamáspatrik 2021.04.20. 20:06:29

@élveteg: A nacionalizmus is már többször megbukott számos országban (pont nálunk még nem annyira, vagy nem feltűnő módon. Az, hogy egy rendszer megbukik, még nem zárja ki, hogy a vele ellentétes rendszer is meg ne bukjon. Mondjuk az oktatási rendszerünk hibája is lehet, hogy így gondolkodunk, ha egy rendszer nem vált be, akkor a másik véglete jó lesz.

Tamáspatrik 2021.04.20. 20:09:09

@nincs1agy: Brüsszelről ez a szöveg nagyon orbanista propagandát tükröz. Most akkor "Brüsszel" impotens bürokratákból áll, vagy pedig elnyomó szervezet. Most túl erős vagy túl gyenge? A kettő teljesen ellentmond egymásnak, ez nem feltűnő?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.04.20. 20:11:42

@élveteg: Mintha a multik és a multikulti nem lenne internacionalizmus.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.04.20. 20:12:35

@Tamáspatrik: Nincs annyi agyuk hogy ez az ellentmondás feltűnjön nekik.

Tamáspatrik 2021.04.20. 20:13:38

@megamovieboy: Kína esetében az amerikaiakra mutogatás nem ad felmentést az Orbán-rendszer politikájára. Lehetséges, hogy sok mindent tudunk tanulni tőlük, de ha mindenki így politizálna velük, akkor holnap már nem lenne EU, csak Pekingből (esetleg Moszkvából) irányított államocskák. A külön utasság csak akkor létező fogalom, ha mindenki más a fő ösvényen marad. A simlisség egy dolog, lavírozás egy másik, dörzsöltség egy harmadik, ez mind belefér, de van egy határa a politikában is. Amikor Kínát elítélő nyilatkozatot szavaz meg az EU és egyetlen ország vétózik, az nagyon, de nagyon ciki.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.04.20. 20:18:31

@nincs1agy: hatalmas különbség egy elnyomó nacionalista állam elnyomása, meg a fidesz propaganda által kitalált háttérhatalom.

nincs1agy 2021.04.20. 20:36:32

@Tamáspatrik: Törekszik a nemzetállamok eltörlésére, hogy egy egységes pc idióta európai állam létrejöhessen. Fő törekvései az eszetlen mértékű , döntően muzulmán bevándorlás elősegítése, illetve mindenféle szexuális deviancia propagálása, kivételezett helyzetbe hozása.Persze vannak erők, amelyek ennek ellenállnak. ilyen a v4, illetve néhány politikai erő nyugaton.
Másrészt a legelemibb szinten sem tudja képviselni az európai polgárokat, ahogy a vakcinabeszerzés körüli balfaszkodásból is látszik.

nincs1agy 2021.04.20. 20:39:12

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Hát rohadtul el vagytok nyomva? 0-24-ben szidhatjátok a kormányt az Indexen, Telexen, a 444-es az azonnalin, a 24.hu-n. Ellenben Ny-Európában a bevándorláskritikus hangok meg sem jelenhetnek a médiában..

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.04.20. 21:40:03

@nincs1agy: "europe migration criticism news" 9 millió találat a googlen. Hazudsz!

nincs1agy 2021.04.20. 22:03:33

@birka menet: A valóságtagadó te vagy kicsi Matyi. Megint lebuktál a primitív szóhasználatoddal, te ostoba! :D

nincs1agy 2021.04.20. 22:08:38

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Tudsz mutatni olyan német tv műsort, ahol valódi vita lenne a bevándorlással kapcsolatban?Olyan újságcikket a mainstream német sajtóban, amely a bevándorlás valódi problémáival foglalkozna? A kölni tömeges nemi erőszakot is napokig próbálták elkendőzni. Csak a kis helyi lapokon és a net népén múlt, hogy nem lett elhallgatva az egész. a nagy lapok és tv-k napokig tartották az Omertát. Persze ma már a közösségi oldalakra is jobban odafigyelnek az elvtársak..
A köcsög EU meg arra nem volt képes, hogy legalább járvány időszakában blokkolja a négerek beözönlését Afrikából.

nincs1agy 2021.04.20. 22:10:34

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

hu.wikipedia.org/wiki/Szilveszteri_k%C3%B6lni_szexu%C3%A1lis_t%C3%A1mad%C3%A1sok

" Az eset később a kölni fekete szilveszter nevet kapta. A német országos sajtó csak 4-5 nap múlva közölt híreket az eseményekről, az elkövetők származásáról pedig kezdetben hallgatott. Hasonló bűnesetek történtek Hamburgban, Stuttgartban, Zürichben, Salzburgban, Bécsben és Helsinkiben is.[1]

"Az eset után komoly bírálatok és támadások érték Angela Merkel német kancellárt és a német hatóságokat, mivel három napig igyekeztek hallgatni a történtekről. A sajtót is bírálatok érték, mert többnyire elodázóan beszélt a történtekről, másutt pedig tagadták, hogy ilyen jellegű támadások történtek volna Kölnben. "

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.20. 22:43:04

@birka menet:

Nem éppen.

Ha Orbán ugyanazt folytatná, ami volt 1990-2010 között, akkor miért harcol ellene Soros, Brüsszel, s a társaik?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.20. 22:44:30

@Tamáspatrik:

A globalista elit gyenge pontja ez: belső ellentéteik is vannak. Pomt ezt tudjuk sikeresen kihasználni ellenük.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.20. 23:25:59

@birka menet:

Döntsd el, Orbán ugyanazt csinálja, ami volt 2100 előtt vagy nem. Ha ugyanazt, akkor el kellene magyaráznod, miért van ellene harc a nyugat részéről.

nincs1agy 2021.04.20. 23:49:21

@birka menet: Matyit? Hát Fidesz..Nem esett még le..?

nincs1agy 2021.04.20. 23:50:27

@MAXVAL birсaman közíró:

Libsilogic..Ne keress benne értelmet..:D

68nyara 2021.04.21. 05:55:50

"A bevándorlás nagyon alacsony szintű Dél-Koreában és Japánban is, aminek okai leginkább a sajátságos kultúrában és a követelmények magas szintjében keresendők."

Déle-Korea esetében egy végletekig nacionalista nép (a balos szóhasználat szerint) az ok. Nem igazán fogadják el,ha bárki náluk akar letelepedni, pedig már a kormány is ösztönzi a betelepülést. Igaz vannak szigorú feltételek. Japán az azért egy icipicit más... oda nem tudsz betelepülni. Szóval oda valóban alacsony szitű a bevándorlás. Nincs. (Munkavállalási céllal ott tartózkodhatsz egy darabig, de utána mész haza, nem kaphatsz állampolgárságot. A baj az, hogy a többi mondatod is nagyjából a MSZMP XIII. kongresszusának jegyzőkönyve szintű politikai - ideológiai eszmefuttatás. Sajnos volt szerencsém családon belül is találkozni a valamikori agitprop gépezettel egészen magas szinten. Tökéletesen nyomjátok a teljesen értelem nélküli ám nagyon jól megkomponált ideológiai rizsát. Semmivel nem léptetek túl a szoclista gondolkodáson.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.04.21. 06:27:41

@MAXVAL birсaman közíró: Semmi értelme nem volt. Bejött éjszaka fél kettőkor, senki nem gátolt a kommentelésben, mert nem is volt vita, majd reggel pár másodperc alatt töröltem az egészet. :-))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.04.21. 06:29:23

@68nyara: Bocsi, de nekem meg a fidesz teljes propagandája a 70-es évek szocik dumáihoz hasonlónak tűnik.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.04.21. 06:55:51

@MAXVAL birсaman közíró: Gondolod anyucikája már ellenőrzi mikor van fent, hogy ügyeljen a gyógyszerezésére?

HaD 2021.04.21. 12:58:18

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Melyik része az összeesküvés cimbi???..qui pordest...római jog alapvetése...a dolgokat az mutatja meg a maga valójában ha utólag kiderül hogy kinek az érdekét szolgálta....erröl ennyit....az pl hogy demján az mszmp kb tag a privatizáció elött 40%-os kamatokkal tönkrettette és ezáltal "jóárasította" a teljes magyar gazdaságot az megvan(miután felkérték az mszmp kb-ben hogy "vegye már meg" az otp-t)?? ...majd gyurcsány pl. 14 millióért megvette a MOFÈM-et ami a vagyona alapját képezi úgy hogy elötte ellehetetlínették hitel oldalról majd gyurcsány felvett egy napra hitelt-14 millát- amit másnap vissza is fizetett (ugye ismerös a jelen korból is öregem???)de nagyon hasonlóan tetten érhetö az orbánc familia gyarpodása is ...mindkét esetben nem kis ejus alapokon nyugvó közpénzek "elnyerésével"....gondolom gyurcsanyék hornék párt elkötelezettségét nem kell vitatnunk?!?...orbánc féle "forradalmi ifjakról" meg annyit hogy a bibóban annak a stumpfnak a felügylete mellett okoskodhattak akinek az apósa (horváth) az akkori belügyminiszter az mszmp kb tagja volt...ugye azon sem kell vitatkoznunk hogy ilyen kontroll és információs háttérrel kinek az érdekében játszhatták a forradalmárt?!? A "ruszkik haza"...az csak a magadfajtáknak volt nagy szó...ezek már réges rég tudták hogy a ruszkik nélkülük is el kellett hogy húzzanak haza....de ez csak csöpp a tengerben...a lényeg a qui prodest haver...

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2021.04.21. 13:55:49

@Tamáspatrik: Megint mondom, nem Orbán tápolta fel a jelenlegi fenyegető szintre Kínát és semmi köze Orbán politikájának. Kínai egyezem volt már az ausztráloknál is. Azt nem lehet már játszani, hogy Amerikának mindent, Kínának, meg az oroszoknak semmit. Ezt már a nyugat nem tudja kompenzálni. Az EU elítélő határoztok meg a vicc kategória. Politikailag nulla értéke van. Felesleges. Elszakítani, felszabadítani Ujgurföldet, Tibetet, Belső-Mongóliát, na az lenne valami.

Tamáspatrik 2021.04.21. 18:39:38

@68nyara: Ezt mondtam én is, hogy ezekbe az országokba nem tudsz betelepülni, erre megismétled ugyanazt amit én. Az írás többi részével nem tudsz mit kezdeni, pedig vannak benne olyan gondolatok bőven, amit semelyik párt semelyik kongresszusán nem hallhattál.
Valszeg. túl általános ez a stílus, az lehet a gondod. A filozófia nem trendi, ezen túlmenően semmi olyasmi ami általánosít, de ez nem a filozófia hibája.

Tamáspatrik 2021.04.21. 18:41:51

@megamovieboy: Ez a fénykép kínai vagy koreai pártfőtitkáré? :))

Tamáspatrik 2021.04.21. 18:47:45

@nincs1agy: Ezt a bevándorlás témát kicsit felfújta Orbán. Rendben van, hogy egy bőrt lenyúzni róla, de nem hetet. Most toloncolják vissza a szíreket a dánok.
Én annak idején azt mondtam, hogy ha már idáig eljöttek, lássuk vendégül őket egy hónapra és küldjük haza. Nem annyira félelmetesek.
A terrorizmus és bűnözés ettől függetlenül is létező jelenségek, hogyha a srácokat egyből mind hazaküldték volna és beállnak az iszlám állam kötelékébe, azzal se lett volna jobb. Hermetikusan lezárt határok ma már nincsenek. Illetve úgy létezhetnek mint a kínai módszer, ha minden egyes embert megfigyel a mesterséges intelligencia, és mindenkiről dönt egy Központi Bizottság, hova mehet és hova nem.
Ezt Európában nem akarja senki szerencsére.

a nagy hohohorgász 2021.04.21. 22:37:15

@Tamáspatrik: a keleti vakcinát nem fújták fel egy kicsit????

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.22. 07:25:20

@midnigh:

Ne kaletáskodj, Pedó Matyi, csak holnap este lesz a seggtánc a Soros-romkocsmában, várd ki azt valahogy.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.22. 09:27:33

Pedó Matyi, miért nem a saját, senki által nem olvasott blogodat szarod tele?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.11. 07:10:16

@jotund:

Ez a pedofil troll, név szerint Pedó-Brendophilus Mátyás Adolf, úgy döntött, hogy flúdol.
süti beállítások módosítása