Legalábbis lehetőséget nyújthat arra, hogy az ember időben megismerje képességeit, és szociális készségeket is sajátítson el anélkül, hogy az elkövetett hibák súlyos következményekkel járnának. Az iskolák nevelő szerepe ugyanolyan fontos mint az oktatási, ez derült egyébként a pandémia során is, amikor sok szülőnek otthon kellett a gyerekeket valamivel lefoglalni. A tanári képesítés része egyértelműen, hogy fel tudja mérni a gyerekek figyelmi szintjét és képes legyen fenn is tartani az adott körülményekhez képest az egész tanóra során. Ez nyilvánvalóan egy hibás megközelítés, hogy az oktatás az iskolára, a nevelés viszont teljesen a családra tartozik. Számos családban a körülmények eleve nagyon kedvezőtlenek, amit az iskola képes valamelyest kompenzálni, főleg hogy van lehetőség egész napos vagy bentlakásos oktatásra is.
Az iskola az életet szimulálja kicsiben (néha már az óvoda is jó erre), annyiban „szimuláció”, amennyiben a helyzetek nem annyira élesek. Talán furcsának hangozhat, de a növények metszése szerintem egy jó analógia, hiszen a fiatal facsemeténél a vadhajtásokat kivágva, a fiatal hajtásokat jó irányba növesztve érhetjük el, hogy a növényünk arányosan fejlődjön és később több gyümölcsöt hozzon. A későbbi metszések már durvább beavatkozások és nagyobb sérüléseket okozhatnak a növényeknek. A gyerekek nevelésében és megfelelő irányú fejlődésében a szülők mellett a pedagógusoknak is fontos szerepe lenne.
Kellően figyelmes, motivált tanárokra van szükség, mivel az ő munkájuknak csak egy része, hogy „leadják az anyagot”, mert ha az iskola csupán egy versenypálya, akkor nagyon hamar kitermeli a veszteseket is, nagyon sok pszichésen túlterhelt (az anyagot jól memorizáló, de nem feltétlenül kreativitását használó) magukat győztesnek érző diákkal szemben. Mindenkinek van legalább 6-8 olyan készsége, amiben jóval átlag feletti, ez lehet logikai, verbális, kézügyességet igénylő, kreatív, szociális, valamilyen sportágban nyújtott teljesítmény, érzékenység stb. Ezek egy részét a munkája és előrejutása, emberi kapcsolatai építése során használja, míg másokat esetleg hobbiként és kikapcsolódásként, hogy egészséges életet élhessen. Fontos lenne, hogy ne egy-két dimenzióban mérjük fel a gyerekek képességeit, mint ő a „jó tanuló”, ő pedig kevésbé jó, hanem sokféle területen.
Vannak kimondottan fegyelmező tantárgyak mint például a matematika, ahol nem csak a fegyelmezett koncentráció és a logikai készségek méretődnek meg, hanem a gyerekek megismerik a képességeik határait adott esetekben, a különféle tanulmányi versenyekről nem is beszélve. A siker és kudarcélmények az osztály kis közegében jó esetben váltakozva jelennek meg, az a nagyobb gond, ha a sok kudarcélmény hatására a gyerek teljesen leszakad és teljesen elveszti az érdeklődését. A tanár, sőt még inkább az adott iskola feladata az, hogy ilyen esetek ritkán fordulhassanak elő.
A szociális készségeket a csapatmunkában végzendő feladatok segítik valamint a olyan közös programok mint a rendezvények és a kirándulások. Ha az oktatásunk túl tananyag centrikus, és a tananyag terjedelme is nagyon nagy (amint az mostanában jellemző), akkor az oktatásban a közösségi oldal erősen háttérbe szorulhat és emiatt egy eléggé életszerűtlen közeg jöhet létre. Mivel mindig az életet is szimulálja az iskola valamilyen mértékben, emiatt én magam nem annyira hiszek a gyökeresen más, alternatív iskolákban sem, ezek másik végletként, de megint csak egy túlságosan belterjes közeget hozhatnak létre.
Az agresszió kezeléséről mindig érdemes szót ejteni az iskola kapcsán: ahol a fizikai vagy verbális agresszió dominál, az a közeg megint csak hibásan szocializál, hiszen az életben nagyon sok önfegyelemre van szükség, nem beszélve arról, hogy a nagyon agresszív munkatársaktól mindenki menekül, emiatt ez hosszabb távon általában nem kifizetődő stratégia. (Nem beszélve arról, hogy egy bizonyos szintű agresszió büntetése már szabadság megvonás is lehet.) Más kérdés, hogy bizonyos szintű agresszió és egyéni érdekérvényesítés mások rovására jelen van még ott is, ahol a tanári kar és az igazgató jól kézben tartja a dolgokat. Nagyon fontos, hogy figyeljenek erre és még az előtt legyen kontroll, mielőtt a fegyelmezetlenség és főként az agresszió elburjánzana. (Ha ebben az iskolaőrök tudnak segítséget nyújtani, még az is rendben van.)
Kérdéses, hogy a mi iskolarendszerünk mennyire motivált tanárokat alkalmaz (kétségeim vannak e téren) és milyen állampolgárokat nevel, milyen munkaerőt képez ki. Mint csak kétségeim vannak abban, hogy a „humán erőforrással” hogyan gazdálkodunk. Még ha a szakmunkás képzés erősítése lenne az egyik fő cél, akkor is kérdéses, hogy maga az alapképzés mennyire színvonalas és megkapják-e a tanulók azokat a járulékos készségeket (pl. alapszintű matematika, fizika, olvasási és kommunikációs készségek), amelyek a szakmájuk végzésében nagyon fontosak.
Nálunk a nevelés túlságosan is család centrikus, ennélfogva kasztosító, már amiatt is, mert a kisgyerek életének legmeghatározóbb első három évében leggyakrabban az édesanyjával marad, egy szűk, belterjes családi közegben. Ez a szinte csak nálunk jellemző három éves GYES a kedvező hatásai mellett elősegíti egyfajta törzsi szellemiség kialakulását az össztársadalmi bizalom csökkenése mellett. (Ha szélsőségesen kellene fogalmazni, már a startnál egy kicsit el van rontva több generáció is nálunk, hiszen nem minden család képes hasonlóan kiegyensúlyozott körülményeket biztosítani.) Emiatt jó megoldásnak tartom, ha az anyuka és apuka megosztják a GYES-t, vagy ha a kisgyerek bölcsődébe kerül, esetleg a szülők munkahelye biztosít megfelelő körülményeket a három év alatti gyerekeknek.
Az iskola jó esetben nem a magas társadalmi státusz lehetőségét megadó versenyistálló, hanem a felnőtt életet kicsiben modellező közeg kellene, hogy legyen, ahol lehet kicsit kísérletezgetni és hibázni is, és egy olyan közeg, ami segíti különféle készségek fejlesztését.
