A korrupció jelenléte elég jól kimutatható, elég a bemenet és a kimenet összehasonlítása, mennyi állami pénzt költöttünk és abból mennyi állami szolgáltatás valósul meg, például autópálya kilométer, útfenntartás, vagy államigazgatásban milyen a költségek szintjéhez képest a kormányzás minősége. Az angol nyelvű gazdasági életben „benchmark”, magyar szóval a mérce az, amit ilyenkor alkalmazni kell: Összehasonlítani más országok hasonló teljesítményeivel és az üzleti szférában jellemző költség/ár arányokkal.
Az átlag választópolgár erre kevésbé képes, de például ott van ami számomra a hét vicce volt, hogy az egészségügyben egy beteg élelmezésére 4000Ft-ot költenek, ami elég jelentős kiadás, sok családban nem jut ennyi egy főre. Ebből elég jó minőségű reggeli, ebéd és vacsora jönne ki, de a legtöbb kórházban sajnos nem ez a helyzet, sem az adagok nagysága sem minősége nem olyan szintű, mint amit elvárnánk. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy sok beteg diétán van az ápolása miatt, (esetleg semmit sem ehet) vagy nem is fogyasztja el a számára nem elfogadható élelmiszert, hanem otthonról pótolja, akkor erős a sejtésünk, hogy az állam által elköltött összeg jelentős része korrupciós csatornákon folyik el a kórházi étkeztetés esetében is.
Ez most egyébként nem a magyar egészségügyről szól, mert vannak olyan területei, amelyek nemzetközi szinten is kiemelkedő hatásfokúak, túlterhelt orvosok és nővérek tesznek olykor csodát, a szűkös anyagi helyzet ellenére, itt most a korrupció jelenségéről van szó, ami már beépült a magyar közpénzek kezelésébe.
Régebben gyakorlat volt a cégeknél 10% „jutalék” annak, aki az üzletet kötötte, közben azonban a cégek rájöttek, hogy akik ilyen pénzeket kapnak, azok nem a cég érdekeit fogják nézni, nem fognak keményen fellépni a beszállítókkal, így ez a fajta korrupció erősen lecsökkent az üzleti életben, hiszen a tulajdonos a körmére nézhet a beosztottjainak. Az állami intézményeknél ez az ellenőrzés többnyire elmarad, sőt mivel többen is részt vesznek a láncolatban, az összes kenőpénz aránya jóval magasabb, mint ami az üzleti életben is előfordulhat, nem beszélve arról, amiatt is, hogy pártfinanszírozásra is kellhet pénz, ami gyakran megtörténik.
Az állami szférában is rájöttek, hogy jogilag erősen körül kell bástyázni, elrejteni a korrupciót, megjegyzem, hogy ezzel mellesleg a Fidesz-éra a egész jogrendszerünk egészét leértékelte, hiszen gyakrabban használtak különféle kiskapukat, mint a főszabályt. Most a legutóbbi önkormányzati korrupciós per (ún. parkfenntartási ügy) amiatt robbanhatott ki, hogy a politikusok nem fordítottak kellő gondot a kenőpénzek elrejtésére, másrészt pedig az a hálózat, aminek részei voltak, valószínűleg nem volt érdekelt abban, hogy „tartsa a száját”, és felmondták velük a szolidaritást.
Most nem kezdem el magyarázni, hogy mért rossz a korrupció, milyen károkat okoz az erkölcsi züllés, mért nem volt elfogadható Lánczi úr híres mondata, hogy „Amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája.” Könnyen kialakulhatnak az ördögi körök, egy olyan légkör, amikor Hofit idézve: „Korrupció az, amiből te kimaradsz.” Feudális logika alapján én nem akarom számon kérni az eliteket, amíg a biztonságomat garantálják, amíg az állam megvédi az embereket,- és ezzel élt vissza a Fidesz annyira, hogy felmérések szerint az EU legkorruptabb országává váltunk. Polgári logika szerint viszont ilyen „kiváltságok” nem elfogadhatók, és mindenkire ugyanolyan törvények vonatkoznak.
A magyar politikai életben a korrupció mindig jelentős mértékű volt, amiért az utóbbi években már minden eddigit felülmúlt annak oka az a fajta cinizmus, amivel a stróman rendszert, titkosításokat és zavaros helyzeteket lehetővé tevő és nem is üldöző törvényhozás, aminek következtében multimilliárdosokká lehettek többen is Orbánék rokoni és ismeretségi köréből, vagy például Matolcsy György köre. Mivel a mintákat az elit szabja meg, mindenki hozzá igazodik, ezért normává vált, hogy ha ők sok milliárdot magukhoz irányíthatnak az állami költségvetésből, akkor még az öt szinttel alattuk levők is kaphatnak saját zsebbe jó néhány milliót.
Máshol is vannak természetesen korrupciós botrányok, de ezeknek éppen az a lényege, hogy a legnagyobb vezetőket is számon kérik és amikor kipattannak, akkor nagy vihart kavarnak. Emlékezetes példái ennek, Kohl kancellár 1999-es ügye, vagy Chirac elnök 2011-es pere,- nem teljesen meglepő persze, hogy jó politikai kapcsolataik miatt csak enyhébb ítéleteket kaptak, a börtönt mindketten megúszták. Nálunk még nem volt példa arra a rendszerváltás óta, hogy első számú vezetőt büntető perben vonnának felelősségre, manapság azonban már ez sem tűnik annyira elképzelhetetlennek.
A korrupció elleni fellépés a tapasztalatok szerint mindig a mikroszinteken, az önkormányzatok szintjén kezdődik. A pletykák helyben mindig jobban terjednek, és tudni lehet, hogy kik azok, akik a vezetők közül sok kenőpénzt szoktak kapni. Nálunk a jelenlegi polgármester a régebbivel szemben már nem ilyen, legalábbis a kritikusai sem vádolják ezzel, kirívó példákat tehát biztosan nem lehet találni. Ez jó hír, a társadalom jelentős részében csökkent a tolerancia, ami segíthet a közéletünk tisztulásában, és az állami költségek mérséklésében. (Gyakori hiba azonban az is, hogy nem korrupció, hanem nem hatékony pénzköltések történnek, mint például a MÁV működésének esetében.)
Mivel van társadalmi igény, ezért esély is van rá, hogy a törvények szintjén is lépni fogunk. A stróman rendszert egyértelműen meg kell szüntetni, a pénzmosással egyenértékű, ha olyan magánszemély vásárol jelentős értékű állami tulajdont, akinek nem is lehet rá pénze. (A bankok kötelessége is figyelni a pénzmosást jelző tranzakciókat.) Pénzügyileg átlátható és ellenőrizhető konstrukciókat szabad csak elfogadni, a kamu pályázatok beadását pedig ugyanolyan szigorúan kell büntetni mint a kartellezést. (Például milliárdos bírságok elvehetik mindenki kedvét ettől.) A rokoni érdekeltségekhez kapcsolódó összefonódásokat is fel kell számolni, és ha teljes mértékű igazságszolgáltatás nem is lehetséges, mégis a legtöbb kiskapu becsukható, ha van ilyen irányú politikai akarat.
